2009 a Monkey Island éve lesz

Elindult az E3. Engem, őskövület-gamert egy dolog érdekel igazán az eddig megismert felhozatalból, mégpedig a Secret of Monkey Island: Special Edition.

A mai napig a retinámba van égve a Commodore Világ azon száma, ahol az Amiga verzióból fekete-fehérben szerepel egy kép arról a nagy majomfejről. Pedig, ha jól emlékszem, az még annak idején 16 színű EGA grafikájú anyag volt.

Ha már “egázni” kezdtünk: először IBM PC-re (annak idején még így hívtuk) és Mac-re jelent meg a játék 16 színű EGA változatban. Néhány hónappal később megjelent a VGA-ra színezett változat, 256 színű paletta, de gyakorlatilag ugyanazok a sprite-ok. Az Amigás port pedig az EGA és VGA változat keveréke volt, a 256-os háttereket konvertálták 32-re, sprite-ok maradtak (idehaza ez terjedt el elsősorban). 1992-ben adták ki a játék CD-ROM változatát, átdolgozott zenével, ami a CD Audion játszotta közvetlenül a számokat. A grafikus menürendszert is átdolgozták egy kicsit, ami az eredeti 12 ige helyett már csak 9-et tartalmazott.

Idén pedig megjelenik egyfelől a Secret of Monkey Island remake, ami az eredeti játéknak teljesen újra-artdir-ezett (már elnézést!) kivitelezése, másrészt pedig a Tales of Monkey Island, ami gyakorlatilag egy vadi új Monkey Island kalandjáték (CoVboy ásít a hátsó sorban).


a teljes, LucasArts által kiadott HD videó letölthető tőlünk is, amiből rengeteg minden kiderül, katt a képre (109mb, MOV)

A Tales of MI a Telltale games folytatásokban kiadott Monkey Island változata 3D-ben. Nem ismeretlen kalandjáték gaming körökben a Telltale games, a LucasArtsból kivált alkalmazottak alapították meg, miután kiderült, hogy a kiadó nem jelenteti meg a Sam and Max: Freelance Police-t. Náluk a koncepció mindig kettős: egyfelől digitális megjelenés, amit később a dobozos követ, másrészt a sorozat-szerűség. A Monkey Islandet is öt epizódosra tervezik, ahol nagyjából havonta jelenik majd meg egy-egy epizód. Az első hamarosan jön egyébként, konkrétan idén július 7-én. PC-re és WiiWare (!) csatornára egyaránt.

A remake LucasArts fejlesztés lesz, viszont nem teljesen és pontosan ugyanaz, mint az eredeti játék volt, hanem itt-ott kicsit variáltak is rajta. Lesz még benne egy új “hint system”, ami segít majd nekünk akkor, ha elakadnánk a kalandozásaink során. Bár gondolom arra nem gondoltak ezek az amerikai szoftverfejlesztők, hogy az igazi gamer ilyenkor a CoV-ból tájékozódik a továbbhaladást illetően. A játék tartalmazni fogja a klasszikus módot, ahol egyetlen gombnyomásra (!) váltogathatunk majd a régi és az új grafika között. Ez a cucc is nyáron érkezik, viszont ez XBOX Live Arcade-re és PC-re jelenik majd meg.


van HD gameplay videó is, klikk ide


gombnyomásra váltogathatunk majd a régi és új nézet közt!

Személyes utózöngémet engedjétek meg a végén. Szerintem a világ teljesen rossz úton halad: a legnagyobb főnökség ugyanis az lenne, ha a Monkey Islandnak megjelenne a Commodore 64 változata. Az lenne a tökéletes retró, a tökéletes kalapemelés, a tökéletes be nem teljesült, ám 2009-ben valóra vált álom. Megannyi C64 gamer örökké sírhatott volna. Istenem, ha annak idején történt volna egy ilyen csoda.

És, halld szavam kibaszott Internet, ha egyszer sok pénzem lesz és tudok ilyesmi projektet finanszírozni, akkor el fogom hozni a világnak a Secret of Monkey Island Commodore 64 változatát, és vele azt a meg nem valósult álmot, amire annak idején annyira vártunk, Commodore 64 tulajok.

49 Responses to “2009 a Monkey Island éve lesz”

  1. Gravatar Icon 0 BADam

    Két hiba: július 7-én fog megjelenni a Tales of Monkey Island és a Secret of Monkey Island CD-s változata sem tartalmazott szinkront, csak a remake fog.

  2. Gravatar Icon 1 g

    [off]
    2009 a sün éve. :D
    [on]

  3. Gravatar Icon 2 Credo

    Királyság lesz ez a két cucc.

    Egyébként, ha jól emlékszem, Mermaid komolyan nekifutott sok-sok éve a témának, mármint a Monkey Island C64 átiratának. (Bár kicsit már megkoptak az emlékeim, az is lehet, hogy Day of the Tentacle átirattal próbálkozott, de azt hiszem, inkább az MI volt, és persze a DotT is jó lett volna.) Úgy emlékszem, csinált mockupokat, elkezdte kódolni, ült rajta pár évet, aztán minden infó eltűnt a dologról. Akkoriban volt az a hullám, hogy Lucasék odacsapkodtak C&D levelekkel minden efféle rajongói projektnek, így bár a C64 nincs annyira rivaldafényben (lásd egy GameBoy-os vagy NES-es zenelejátszó vagy képmegjelenítő is mekkora hírverést kap mostanság a geek portálokon, bezzeg az Edge of Disgrace el sem jut olyan körökbe), akkor úgy gondoltam, hogy Mermaid projektje is így járt. Persze talán csak ráunt a dologra, nagyon monstre projekt, ő pedig sok kis shootert és effélét is régóta görget maga előtt.

    Mindenesetre egy zsíros, akár összedobott bounty-val, nagyobb fejlesztőcsapattal lehetne ilyen dolgokat ösztönözni. A probléma az, hogy a C64 hiába erős a demoscene-en, a nemzetközi geek, retro, minimal és art scene-ek csak a NES-re és esetleg GB-re izgulnak (lásd még a szintén feladott Grand Theftendót), többen nőhettek fel azokon, vagy nem tudom.

  4. Gravatar Icon 3 GK

    Csorog a nyálam! :)

  5. Gravatar Icon 4 iwo

    - Guybrush Threpwood? What a stupid name!
    - Well, what is your name?
    - Malcolm Sheepgood…

    Namost lehet, hogy nem teljesen így, emlékezetből próbáltam.

  6. Gravatar Icon 5 iwo

    de tessék, kukáztam hozzá némi triviát a webről:

    Ever wondered where the name ‘Guybrush Threepwood’ came from? The first part is pretty well known – it’s from Deluxe Paint, the tool used by the artist, where the initially unnamed main character sprites were simply known as the ‘guy brush’. The surname comes from… of all things… PG Wodehouse. Co-designer Dave Grossman’s cousin had a roleplaying character called Reginald Threepwood, named for Lord Emsworth – aka Clarence Threepwood – of Wodehouse’s Blandings series. The name stuck. And who says games lack culture?

  7. Gravatar Icon 6 Credo

    Korrekció: Mermaid szerint nem ő volt az, aki a C64-es Monkey Islanddel próbálkozott, bár sokáig meg mertem volna esküdni, hogy nála láttam úgy 10 éve egy aloldalt, amin egy egyszemélyes csapat (coder, zenész, grafikus, és jó grafikus) publikált igazán jó mockupokat és ésszerű technikai részleteket a projektről. Nem túl sokat, nem juthatott sokra, de egy vagy több évig visszajártam, valami volt. Persze eszerint lehet, hogy valaki más tolta.

    Máig is terítéken van a téma, van a Lemon64-en, Poueten és CSDb-n is ilyen thread, WVL (aki a Pinball Dreamst írja újra időtlen idők óta, jól halad, csak lassan) és Cadaver is bekapcsolódtak, meg sok demós codeguru, vagyis sokak álma a dolog, ami erős kompromisszumokkal talán nem kivitelezhetetlen, ha már ugye a Maniac Mansion és Zak McKracken létezik C64-re. Csak durván olvastam a threadekbe, egyesek úgy indulnának el, hogy ezeket a motorokat használnák. Szerintem rossz az irány, mivel a mai, ráadásul kollektív C64 tudás nagyon lehagyta a korabelit, továbbá mára nagyon alaposan dokumentált a SCUMM formátum, a ScummVM meg opensource. Tény, hogy a ScummVM portja sem lenne jó út, ahhoz túl kevés a vas (legfőképp a RAM), újra kellene írni a kompromisszumokkal.

    Sajnos az egésznek sok értelme nem lenne, akármennyire jó lenne látni az eredményt. Születne belőle egy poszt itt, szenzáció lenne mindenütt pár napig, de szükség nem lenne rá. Ma már bárki bármin tolhatja ScummVM-mel a játékot, GameCube-tól PSP-n át szifonig (ráadásul szerintem rövidesen előáll valaki egy Adobe Alchemyvel összeütött Flash ScummVM porttal is). Őszintén bevallom, bár nagyon rá voltam pörögve a Newcomerre, hogy sok-sok év alatt csináltak belőle angol és bővített verziót is, és MEGCSINÁLTÁK, de még ez a lelkesedés sem vitt rá, hogy kipörgessem. Sőt csak az első városban bolyongtam kétszer-háromszor egy keveset, benéztem pár házba, aztán annyi. :( Valószínűleg mind így lennénk egy C64-es MI porttal is, ha valaha születne.

  8. Gravatar Icon 7 Siendor

    A ScummVM van Nintendo DS-re!? Úristen, lesz itt játék ezerrel :) DOTT 4 ever!

  9. Gravatar Icon 8 Anim

    és olyan gomb lesz benne, hogy magától játszik? :)

  10. Gravatar Icon 9 birogeri

    Jól halottam hogy Guybrush-t ismét az MI3-as Dominik Armato (?) szinkronizálja?

    Nagyon telitalálat volt szerintem.

  11. Gravatar Icon 10 edhellon

    birogeri, igen, o lesz.

    Monkey Islandrol nem tudok (bar WVL azt nyilatkozta kb 4-5 eve hogy van egy felkesz MI engine-je :) viszont keszul(get) az Eye of the Beholder:

    http://noname.c64.org/csdb/release/?id=38521

    A szokasos tempoban persze. :)

  12. Gravatar Icon 11 Orosz Péter

    Ennyi kommentár és még nem mondta senki, hogy – YIKES!!!

    Nagyon furcsa egyébként újrarajzolva látni a klasszikus nyitóképet. Kicsit mintha megtalálnám egy óvodai rajzomat ami hirtelen helyesen kivitelezett művészetté alakulna. Bizarr és egy kicsit – azt hiszem egy kicsit rossz.

  13. Gravatar Icon 12 angelday

    Orosz Péter, szerintem is. Kicsit rossz ez így. De pontosan erre utaltam az utolsó két bekezdésemmel: ezt a játékot C64-re kellene portolni 2009-es űrtechnológiák felhasználásával.

    Aki ezt nem látja be, az ilyen “boxos” remake-et készít.

  14. Gravatar Icon 13 draven

    best_of_show.pngEmlékezzünk együtt Ronnal:
    http://grumpygamer.com/8280380

  15. Gravatar Icon 14 angelday

    draven Ron Gilbert (Monkey Island megalkotója!) linkje zseniális, kötelező a téma iránt érdeklődőknek végigolvasni.

  16. Gravatar Icon 15 fapina

    :D

    [kicsit bővebben, nekem nem vótak efféle C64es élményeim, de ezek a post-ok, amik beragyogják a napjaim. felét(?) nem értem, de vmi olyan világ fényei ragyognak fel, ami könnyes és vérgesztenyés... és nem-tudom-de-jó;
    a "legnagyobb főnökség" nagygyonjó,
    illetve éna 'függöny' zárást kicsit hiányoltam, de csillagos ötös a post, és kommentekis finomak.

    ...kártpótol a sok kinaiböfet, meg a MAC, etc. post-okért :) ]

  17. Gravatar Icon 16 draven

    Azon egy picit meglepődtem, hogy Ron nem tért ki arra a bevezetőben, amiről beszéltetek OP-vel az előbb. Ugyan nagyon várom, hogy a remake apropóján újra végigtolhassam a játékot, de egyszerűen még nem tudom eldönteni, hogy ez jó-e vagy sem. Az mindenképpen becsülendő, hogy újra hozzányúlnak, de egyelőre nagyon idegennek tűnik az egész.

    Főleg úgy, hogy nálam van egy olyan szabály, hogy minimum félévente végig kell újra nyomni a legklasszikabb klasszikusokat (MM, DOTT, Zak, SOMI, MI2, CMI, FT).

  18. Gravatar Icon 17 Dewla

    Look, a three headed monkey!!!

  19. Gravatar Icon 18 rog

    itt meg ron gilbert mutatja be a special edition-t:
    http://www.lucasarts.com/games/monkeyisland/

    ja, és:
    http://twitter.com/lucasartsgames
    nem is értem ez hogy maradhatott le. :)

  20. Gravatar Icon 19 angelday
  21. Gravatar Icon 20 BADam

    Öhm, a Tales of Monkey Island még mindig július 7-én jelenik meg. Bocsi, hogy itt pampogok, csak nem szeretem a pontatlanságot, de tudom, hogy te sem.

  22. Gravatar Icon 21 angelday

    BADam, javítottam, sőt, kitettem egy új képet is a poszthoz, valamint letölthetővé tettem lokálból (!) a HD anyagot, aminek megtekintése kötelező.

  23. Gravatar Icon 22 BADam

    Köszönöm. A HD anyagnak nagyon örülök, így kábé 5-ödjére is megnéztem ezt a videót, mert végre láttam is mi folyik a képen:D

  24. Gravatar Icon 23 angelday

    A HD anyagért dícséret illeti fds-t, aki az internet mély bugyraiból kitúrta nekünk.

  25. Gravatar Icon 24 RRomeo

    Nagyon jó! :-) Örüljetek ez esetben hogy a redesign nem 3D-s :-)

  26. Gravatar Icon 25 vargatom

    Legalább 5-6 ilyen retro stuffba kezdtem bele az elmúlt pár évben, 1-2 napig tartott ki a lelkesedés, azóta rájuk se néztem. Nem köt le sajnos, hiába volt régen jó.

    Egyébként is inkább előre kéne nézni, tele van a világ még új dolgokkal. Lehetnek akár olyan jók is, mint ezek voltak régen.

  27. Gravatar Icon 26 Ádám

    A játék is imádnivaló, de míg újra lehet véle játszódni, addig a zene is megteszi számomra. Érdemes a Youtube-on túrni a feldolgozásokat, van néhány gyömgyszem. Pl. ez is egy jó darab: http://www.youtube.com/watch?v=1rtiAQk3ojE

    Persze a MI3-ben is vannak örök klasszikusok:
    http://www.youtube.com/watch?v=1-9my0tsutw

  28. Gravatar Icon 27 draven

    vargatom,

    Abszolút egyetértek, én is hülyeségnek tartom, ha valaki egyáltalán nem hajlandó még esélyt sem adni az új cuccoknak arra hivatkozva, hogy régen sokkal több ötlet és nehézség volt egy rakás játékban, és az akkor is rossz hozzáállás imho, ha igazság az alapja.

    Továbbá az általad említett helyzettel is sokszor találkoztam már, mikor az idő megszépíti az emlékeket, és az sem elég egy-egy klasszikussal való játékhoz, hogy a pixeleket meglátva szinte érezd annak a fotelnek az illatát, amiben félnyolc évesen ülve veretted minden vasárnap reggel a Castles of Dr. Creeppel.

    De a Lucasarts (Lucasfilm Games!) játékokban van valami rejtett szubsztancia, legalábbis számomra. Vélhetően George adott egy keveset az erőből, vagy purple meteor egy darabját építették bele, de egyszerűen mindig jók. Konkrétan öröm huszadszorra is végigtolni a Zak McKracken-t, ami ráadásul még nehéz is tud lenni. Örök szerelem ez Zak, Bernard, Guybrush, Ben és köztem :)

    Két videót kapcsoznék még ide zárásképpen:

    David Fox – The early years (több részes)
    http://www.youtube.com/watch?v=VHz7LT10jL0

    12 adventures 24 hours
    http://www.youtube.com/watch?v=xnSzf8eirww

    Zlorfik!

  29. Gravatar Icon 28 tittiri

    Az megvan, hogy a twittert és a facebook-ot integrálták az Xbox Live-ba? Vagy a játék, amelyet nem kontrollerrel irányítunk, hanem a testünkkel és beszéddel? Vagy az,hogy a Beatles karrierjét tolhatjuk az új Roc Band-ben, full letölthető albumokkal? Történt még azé’ más is ezen az E3-on :-)

  30. Gravatar Icon 29 angelday

    És a Nintendo cuccairól nem is beszélve.

    Persze senki sem állította, hogy komplett E3 elemzésbe kezdünk ezen a blogon.

    Mi szerény eszközeinkkel készítettünk egy Monkey Island covert, letölthető HD (!) videóval.

  31. Gravatar Icon 30 daveed

    Sztem a regi graf 100X hangulatosabb.

    A legnagyobb “fonokseg” kalandjatekban sztem a MYST. – tudom nem jon ez most ide, azert le kellett irnom.

  32. Gravatar Icon 31 Turrican

    Sniff-sniff…
    Megtekintettem a HD videót, és igazán zavart, mikor beúszott az újrarajzolt téma, meg ment az “egymás f**** **s”, meg az egész Hollywood-i életérzés. Sok munka, sok idő, nagyszerű nemes cél, és mégis Jozsó! Nem lennék képes újrajátszani.

    Régebben, más név alatt kifejtettem neked az “igazi” gamerség lényegét, de ez már távol áll tőle.

    Kicsi szelet ez már komáim, kis szelete a bitek élvezeti fajtáinak. PS4, X720, akármi jöhet, mókuskerék meg marketing az egész.

    Nintendo-t régebben ki nem állhattam, ma meg tessék, az igazián elcseszett “játékmííívészeknek” ő biztosít táptalajt.

    Az összes többi HD-ről kötelezően (!) szóló történet, meg a kibaszott sok fantáziátlan 0, zéró, -1 “játékok”, b*szom nagy reklámokkal, ááá…

    Lehet, hogy a post-hoz nem sok köze van, de aki érzi érti, na :)

  33. Gravatar Icon 32 misran

    A HD grafikák elég jók, de pl. a majomfejes kép esetében a kisfelbontású szerintem hangulatosabb. Vagy ez belemagyarázás?

  34. Gravatar Icon 33 angelday

    Három dolog van:

    1. megszoktuk már a régit, elutasítjuk az újat (change management)

    2. csipkebokor vessző

    3. ezt a cuccot C64-re kellett volna megcsinálni és akkor mindenki maga alá FOSIK

  35. Gravatar Icon 34 Anim

    inkább a hangulatos régi 2d vagy 3d AKCIó játékokat kellene javított grafikával kiadni, pl. figtin force vagy 100 másik

    http://www.youtube.com/watch?v=1IAtWEfXXwo

  36. Gravatar Icon 35 Máté

    Lucasarts nem az a perelős fajta?

  37. Gravatar Icon 36 Den

    Várom. Majd játsszuk a kökökkel.

  38. Gravatar Icon 37 BADam

    Máté: Miért perelne? A remake-t ő csinálja, a Tales of Monkey Island-hez pedig megvett minden jogot a Telltale Games. Sőt hirdetik is egymás projectjét a honlapjaikon.

  39. Gravatar Icon 38 dave

    üssetek meg, de én a MI1 és 2-t a fos pixely grafika miatt nem tudtam játszani, de a 3 a kedvenc játékom foreva. A 4 egy szarság a 3d mászkálás miatt. Amúgy meg jön a Runaway 3. része is, csodás rajzolt grafikával és point and click stilussal. Nyamm.

  40. Gravatar Icon 39 Máté

    Én a C64 portól beszéltem.

  41. Gravatar Icon 40 BADam

    Ha valaki kíváncsi még tökös MI zene feldolgozásokra akkor itt egy: http://www.youtube.com/watch?v=mYZXNVHVfhc

  42. Gravatar Icon 41 wice

    @Orosz Péter
    “Nagyon furcsa egyébként újrarajzolva látni a klasszikus nyitóképet. Kicsit mintha megtalálnám egy óvodai rajzomat ami hirtelen helyesen kivitelezett művészetté alakulna. Bizarr és egy kicsit – azt hiszem egy kicsit rossz.”

    http://drawergeeks.com/Kid_Creatures/Kid_Creatures.html

  43. Gravatar Icon 42 artthur

    Nem tudom mennyire PS de veletlen talaltam ra.

    http://www.arthur.extra.hu/cipo.jpg

  44. Gravatar Icon 43 monkeyfan

    Hali! Eredeti Monkey Island 1-2-3 játékot vásárolnék igen jó pénzért!

    e-mail: monkeyfan@freemail.hu

  45. Gravatar Icon 44 angelday

    monkeyfan, eBay?

  46. Gravatar Icon 45 monkeyfan

    Nem igazán bízok meg az eBay-ben, messziről jött ember…

  47. Gravatar Icon 46 monkeyfan

    Nem beszélve arról, nincs nem minden esetben szállítanak pl. Magyarországra…

  48. Gravatar Icon 47 doors

    Nekem van eredeti Pirates! az volt a kemény :)

  49. Gravatar Icon 48 doors

    Mellesleg akár eladó is :D