További iPhone tesztek

Mert nem unjuk még!

Először is Dave Shea készített egy remek Flickr szettet, ahol bemutat néhány 3G S felvételt. Még akkor is, ha hozzátesszük, hogy iPhotóban kicsit kezelgette a képeket, igen impresszív fejlődés a régi kamerához képest, különösen az éjszakai módban!


ez meg itt egy közeli kép


ugyanennek egy részlete 100%-os nagyításban — itt már látszik persze sok minden, de ez továbbra is egy mobiltelefon!

További érdekességek. John Casasantáék (taptaptap.com) épp fejlesztenek egy új iPhone szoftvert és ennek kapcsán gyorsan összeraktak egy apró demót, amivel könnyedén meg lehet figyelni, mennyivel gyorsabb a 3D rendering a két vason. Persze gyorsan el kell azt is mondani, hogy amit a videón látunk, az nem így lesz egy az egyben, pusztán azt, hogy az ő teszt alkalmazásukban ilyen eredmény jött ki. Ettől függetlenül szép.


A 3G S-ben a GPU egy “PowerVR SGX”, ami láthatóan sokkal gyorsabb, mint a korábbi iPhone-ban található “PowerVR MBX Lite”.

Lássuk, mi van még! Az Apple oldalán megjelent egy nyers, rút táblázat arról, hogy az új fícsőrök melyike melyik telefonban érhető el. Ebből kiderül, hogy a 2G (eredeti) iPhone-ban nincs MMS:

További híreink. Kiderült, hogy az iPhone 3.0 spotlight-ja nem keres a contact notes mezőben. Így ha oda írunk fontos infókat, akkor azokat hiába is keresnénk, hihetetlen. Én személy szerint a “company” mezőbe írok extra értékeket (pl. “asztalos”), azokat indexeli.

30 Responses to “További iPhone tesztek”

  1. Gravatar Icon 0 caizzz

    Hát a 3d teljesítmény meggyőzött, de a fotók képminősége gyatra még így is. (tudom telefon, de ebben a kategóriában mondom). Sajnos ebben az Apple még messze jár a jótól… (lásd pl. csak most került be a factory video rec.)

  2. Gravatar Icon 1 caizzz

    Pl. elég megnézni LG-ket (arena pl), Samsungokat, de még a senkiházi 5800-t is, sokkal kevesebb zajjal, és kevésbé festményszerűen fotóznak. Azért manapság többet várnék egy most bejelentett cucctól. Nem szégyen licenszelni egy normális chipet meg optikát…

    (bocs hogy 2ben ment el)

  3. Gravatar Icon 2 angelday

    Ez igaz, senki sem állította viszont, hogy az Apple iPhone 3G S a piacon levő legjobb mobiltelefon fényképező. A korábbi modellhez képest viszont jelentősen javult a minőség.

    Másrészt, aki szifonozik, az tudja, hogy mi van benne, a kérdés csupán az, hogy megéri-e váltani az újra. Ehhez lehet segítség ez a posztunk.

  4. Gravatar Icon 3 kiramitsa

    Szemmel látható a fejlődés, ez egyértelmű. De még mindig értelmetlennek tartom a váltást 3G-ről. 1 évig még biztosan nem fognak olyan app-ok megjelenni az itunes store-ban, amik megkövetelik a 3gs-t. Jövőre biztosan komolyabb fejlesztés történik, és nagyobb lesz az ugrás a 3gs és a 4. generációs iphone között..remélhetőleg design-ban is.

  5. Gravatar Icon 4 netman

    Engem inkább az a tény zavar, hogy az Apple olyan fícsöröket nem ad meg az első generációs iPhone-tulajdonosoknak, amit nyilván tudna a telefon, mégis a hardver hiányosságaira hivatkozva hagynak ki belőle.

    Ott a már említett MMS. Nem mintha akarnék küldeni egyet is :) , csak fura, hogy arra hivatkoznak, nem képes a hardver rá. Most komolyan, mi nincs az első gen. iPhone-ban, ami feltétlenül szükséges az MMS-hez?!
    Vagy a tethering. Oké, hogy az EDGE nem 3G, meg nem lehetne közben telefonálni, de a semmitől még mindig jobb (lenne).

    Szóval furának tartom, hogy azon featúrák kihagyásával akarják az embereket új telefon vásárlására bírni, amiknek igazából már a megjelenéskor ott kellett volna lenniük az első iPhone-ban.

  6. Gravatar Icon 5 caizzz

    “Ez igaz, senki sem állította viszont, hogy az Apple iPhone 3G S a piacon levő legjobb mobiltelefon fényképező.”

    Persze, ez egyértelű, viszont én is csak azt vázoltam, hogy az Apple-nek nyitnia kell ebbe az irányba is egyre jobban, mert ha nekem/neked nem is elsőrangú szempont, sokaknak az lehet. (a ráfordítás meg nem lenne sok az Apple részéről, talán még új ház se kéne, ebbe a foglalatba is lehetne tenni újat. Persze kérdés, hogy a 3Gs után lesz-e még erre az alapra épülő szifon.

    “Másrészt, aki szifonozik, az tudja, hogy mi van benne, a kérdés csupán az, hogy megéri-e váltani az újra. Ehhez lehet segítség ez a posztunk.”

    A hardver sokkal brutálisabb, ez biztos, de félő, hogy a 3G és társai miatt nem lesz olyan SW ami kihasználná normálisan. Mert az nem jó biznisz senkinek, ha csak 3G S-en futó appokat dobnak ki. Szintetikus tesztek meg nem jelentenek semmit a vásárlásnál szvsz.

  7. Gravatar Icon 6 Casper

    3G tulajként én azt mondom értelmetlen váltani, de az új usereknek érdemes várniuk az S (ez egyébként mit jelent?) modellre.

    btw: Tiszta jpeg artifact a banner.

  8. Gravatar Icon 7 Dewla

    Sok esetben az Apple a gördülékeny felhasználói élmény miatt nem engedélyez bizonyos dolgokat, mert így óvja a saját presztízsét. Edge-en azért nem engedélyezi a tetheringet szerintem, mert akkor ott görcsölnél percekig míg bejön az index.hu aztán az Apple-t hibáztatnád…

  9. Gravatar Icon 8 sz

    @Casper: S mint speed. Persze ha nem írjuk, hanem mondjuk, akkor ass ;)

  10. Gravatar Icon 9 kiramitsa

    És még kutyasípnak is használható a 3g ass:
    http://www.tuaw.com/2009/06/22/3g-s-application-that-apple-forgot-to-mention-dog-whistle/

    Na ja, éljenek az early adopterek. Értelmes ember nem vásárol a termékéletciklus elején, a sok hülye hw hiba miatt.

  11. Gravatar Icon 10 cegg

    Az egy dolog, hogy senki nem állította, hogy a legjobb. Ha nem Apple-szemüvegen keresztül néznéd a felvételeket, sírva törölnéd a szerveredről, posztolásra nem is gondolnál!! Maximum elrettentő példaként. Alázza a Samsung, az biztos.

  12. Gravatar Icon 11 angelday

    cegg, biztos alázza. Sajnos én már úgy megszoktam az iPhone-t, hogy eszembe se jut mást megnézni. És nem is akarok. Már a tetheringet is belőttem.

  13. Gravatar Icon 12 cegg

    Egészen eddig akartam venni iPhone-t. :( (

  14. Gravatar Icon 13 cegg

    ad, addig sem fotózol vele, helyes!

  15. Gravatar Icon 14 angelday

    Dehogynem. Ha csak a telefonom van nálam, megelégszem a képekkel, amit a telefon készít (bár örülök, ha ez minél jobb), ha meg viszek fényképezőt, akkor azzal fotózok.

    Én egész jól meglennék a seggszigonnyal. Ha nekem is az lenne a prioritásom, hogy a mobiltelefonom a legjobb fotókat csinálja és más nem érdekelne, biztos nem iPhone-t vennék magamnak.

    De a mobiltelefon prioritásban messze nem a fotó minősége az elsődleges szempont.

  16. Gravatar Icon 15 zolle

    Kínkeserves 20 perc volt megokosítani a 2G iPhone-mat. Redsn0w segített.

    //aki meg Samsung telefont akar, vegyen azt! :)

  17. Gravatar Icon 16 Credo

    Arról nincs infó (látom másnál is felmerült ez a kérdés), hogy ez után szétválik-e az app fejlesztés, vagy kőbe vésik, hogy a hátrafelé kompatibilitás követelmény? Nyilván sok fejlesztő kihasználná a nagyobb CPU+GPU teljesítményt, főleg 3D-ben, ugyanakkor nem minden user vált S-re, különösen, akik csak iPod Touch-on játszogatnak. Így vagy kevesebb megy el egy csak S-en futó appból, vagy csak opcionálisan használhatják ki az extrákat.

    Valahol logikus lenne, ha ezt az Apple kezelné, ha még nem kezeli. Jövőre meg talán jön a kétmagos generáció, ami tovább bonyolítja a kérdést. (/me nem rendelkezik egyik kütyüvel sem, és csak ötletszinten foglalkoztatja az iPod Touch fejlesztés.)

  18. Gravatar Icon 17 GT-007

    Az address book note mezőjében keres, csak a job title-ben nem, hogy rohadjon meg, mert biztos kurva nagy meló lett volna megírni…

  19. Gravatar Icon 18 caizzz

    Credo: Hát gondolom itt is megjelenik majd a durvább 3d-s appoknál a jó kis graphics options a játék menüjében. Régebbi szifonon lejjebb leszel kénytelen venni indokolt esetben. A fejlesztést>terjesztést különszedni majomság lenne.

  20. Gravatar Icon 19 only_T

    …Nem akarok több szifonos posztot!!! Amig nem lesz más addig nem írok semmit… :D

  21. Gravatar Icon 20 Muhadnagy

    internet tethering észrevétel…mai nap munkaidőben volt időm letesztelni több számítógépen a tetheringet. Faszán működik, amennyiben az adott számítógépre telepítve van az iTunes! Nos, ha tegyük fel hogy olyan számítógépen szeretnék netezni, amelyiken nincs iTunes, hogy a francba tudom az iphone-ra felmásolt iTunest a számítógépre átvinni Wifi nélkül?
    Adat kábellel hibát jelez minden számítógépen egészen addig amig az iTunest nem telepítem…ötlet?
    Én a Discovery Programot használom a telefonon adatok cipelésére.

  22. Gravatar Icon 21 rog

    ez volt már?
    http://arstechnica.com/apple/reviews/2009/06/iphone-3g-s-review.ars
    (benne sok összehasonlító kép és videó)

  23. Gravatar Icon 22 initram5

    iPhone 3G-m van és nem fogok ass-re váltani. Voice controll hidegen hagy, iránytűnek a 3G-t is tudom használni egy ötletes szoftverrel, videózni szintén tud a 3G (igaz, csak jailbreak után) és szintén nem olyan fontos. A Nike+ jól jönne de lusta állat vagyok, a kit itt hever valahol kihasználatlanul.

    Akik a fotókat kritizálják: igazuk van. Ezek rossz képek, zajosak, a white balance, élesség, stb. a legtöbb képen hibás de élmények megörökítésére, képek rögzítésére untig elég, ha pedig valaki jó minőségű, nyomtatható képeket akar készíteni, az mindegyik telefonnal csak kinevetteti magát. Ahhoz rendes objektív kell, rendes érzékelővel, nem digitális “camera obscura”.

  24. Gravatar Icon 23 Fudge

    Kérdés: a Nike support a 3GSben konkrétan mit jelent? Mivel fog ez többet tudni, mint egy hanyományos tracker software, amihez elég egy sima GPS?

  25. Gravatar Icon 24 angelday

    Fudge, annyit, hogy benne van a teljes iPhone Nike+ szoftver (máshonnan nem elérhető), de ami még ennél is fontosabb, benne van a Nike+ vevőchip, amit ugye mondjuk egy Nano esetén külön kellett mindig feldugni az eszközre.

  26. Gravatar Icon 25 DnP

    Olasz sracok mar sima 3G-n is be tudtak kapcsolni a 3GS videofelvevo es editalo reszet :) Remelem 2Gre is megoldjak.

  27. Gravatar Icon 26 angelday

    DnP, link? Gondolom jailbreak kell azért hozzá.

  28. Gravatar Icon 27 DnP
  29. Gravatar Icon 28 DnP

    hoppa… nincs itunes Store… nalatok sem?

  30. Gravatar Icon 29 DnP

    Kozben elovarazsoltak a video editor reszt mukodokepesre 2Gn. Nekem mondjuk nem latta a felrakott videot :)

Leave a Reply