Push

eFivel beszélgettem telefonon (apróságokról), aztán szóba jött a push témakör kérdése. Konkrétan az iPhone tetheringről értekeztünk, meséltem neki, mennyire jól használhatóan működik, Apple stílusban két kattintással azonnal ONLINE megyünk, bárhol is vagyunk, csitti-fitti minden.

Aztán kissé elbizonytalanodva mondtam neki, hogy ha jól emlékszem kb. három éve volt olyan alkalom, amikor meló miatt lett volna szükségem erre a dologra. Akkor is megoldottam az SE telefonommal a kérdést (az már akkor is tudta ezt, hehe).

Viszont, és ez a lényeg, összeállt bennem a dolog: TÉNYLEG kell nekem az, hogy bárhonnan, bármikor elő tudjam venni a laptopomat és dolgozni tudjak? Vagy ha nem is melózni, de netezni, twitterelni, meg posztolni?

Hovatovább: a laptop valójában mit hozott az életünkbe, he?

Antal “AlieN” Gergely egyszer a házam előtt várakozott rám, nem túlzok, kb 5 percig várt (vagy legyen negyed óra), a régi türkiz Focusában ült, kényelmetlen helyzetében laptop felpattint, valamit gépészkedett. Megmaradt bennem a dolog.

De nem csak erről van szó: annak idején MENŐ volt a budin laptoppal ülni, élvezni az információ okozta süvítést. Ahogy a megabyteok rohannak az ember mellett, az igen! Aztán az iPhone-on csinálni ugyanezt, meg twitterkedni. Wifi! Air!

Ahogy idősödöm és a problémák meg a stressz egyre láthatóbban jelenik meg az életemben, egyre inkább a Winkler Róbert féle tanok felé kezdek húzni. Azok a tanok azt mondják: RÖHÖGJ ÉS BASSZÁL RÁ. Az információs folyam ugyanis inkább elvesz, mint hozzátesz.

Bede Márton a napokban készül összerakni a Tumblr “CoolListHungary” listát. Tumblr is megjelent egy újabb szűrhető csatornaként az életünkben. Mindenki like-ol és re-posztol. Faszságokat. Értelmetlen hülyeségeket. És ezeket is szűrjük. Feed Feed Feed hátán.

Most kicsit elkanyarodtam onnan, ahonnan kezdtem, de ezek mind összefüggnek a “push” jelenségében. Valójában ezekre az információkra NEM VAGYUNK kíváncsiak. Illetve nem ebben a tempóban. Maximum egy követhetőbb, élhetőbb rendszerben.

Voltam egyik rokonomnál Dunapatajon. Körbenéztem az irodában, dossziék mindenütt, igazi öregiskolás megoldások. Már van számítógépük, de egy központi email címük van. A rokonom (60-on túl) azt mondja, hogy tudnak emailezni is, de a kolléganő intézi. A fontosabb emaileket kinyomtatják és az asztalra teszik. Persze ez több sebből is vérzik (elvégre nyomtatni köcsögség, eleve), viszont volt egy nagyon fontos üzenete számomra: tartsuk kordában az információt.

Visszatérve: kell nekem a tethering?

Van olyan meló, ami nem várja meg, hogy az irodába visszaérjek? Vagy leüljek nyugiban?

Félre ne értsetek: a twitter, a blog, a tumblr, Bede Marci listája mind kurvára jó dolgok. Mindenre szükségünk van és minden jó valamire. Én csak azt mondom, hogy most értem el az egyedfejlődésem azon pontjára, amikor azt mondom: az információ habzsolás helyett inkább az információ struktúrált és kezelhető keretek közé szorítását szeretném elérni.

Például ha meló van, akkor nincs twitter meg tumblr. (Időelbaszás? Igen. Amikor középiskolában firkáltam a füzetet, mert nem érdekelt az irodalom, az volt ugyanilyen típusú tevékenység? Igen.)

Fókuszálni kell és nem kapkodni. A push olyan, mint a drop shadow. Megjelent az életünkben és mindenhonnan ez jön. Még nincs itt a konszolidáció, szerintem nem is lesz, és nekem meg kell találnom a saját konszolidációmat.

Függöny.

42 Responses to “Push”

  1. Gravatar Icon 0 pappito

    “Hovatovább: a laptop valójában mit hozott az életünkbe, he?”

    hm… nekem mondjuk azt, hogy becsuktam Bp-en, kinyitottam Dubaiban, szkájpoztam egyet a rokonzokkal, becsuktam, kinyitottam Aucklandban és minden ment a megszokott kerékvágásban, csak más volt az IP címem.

    Abban egyetértünk, hogy ha meló, akkor nem twitta, nem tumbla. De ez eddig is így volt, nem? Ha meló akkor nem népsport, nem tévé, nem fütyülős kulcstartó.

    Tényleg sok jön és oda kell figyelni mi az amit tényleg meg akarsz kapni. Szűrni kell és egyre inkább több akad fenn a filteren, mint ami bejön.

    Ugyanakkor, blog, twitta, tumbla, fiszemfaszom mellett én olvasok ugyanúgy, ahogy eddig. Súlyozni kell, mi a fontos. Gyerek is van, oda is kell timeslot, és oda annyi kell, amennyi kell.

    Mindig figyelni kell, hogy hol van éppen a mihez képest.

    Na gyorsan elküldöm ezt a kommentet, mert valami friss jött a tumblán :) Beam me up, Scotty!

  2. Gravatar Icon 1 Isti

    Mikor volt a twitter verseny, nincs egy honapja, right?

  3. Gravatar Icon 2 Chrisjazzingup

    Teljesen egyetértek, ennek az állapotnak a fizikai szimptómái nálam: hányinger kezdeti fázisa, hőemelkedés-hullám, kezdődő szorongás, beteltség-érzés.

    Viszont ennek van egy ellenkezője is: amikor egyszerűen tényleg vágysz mindenre és mit nem adnál most, hogy megnézd …-t (pont helyére bármit). Ilyet nem szoktál érezni?

  4. Gravatar Icon 3 Zila

    Jól szóltál.
    Én is úgy érzem, hogy ezzel az egész technológiánkkal az esemény horizont rosszabbik oldalára kerültünk. Mindenki azonnali reakciót vár, hiszen tudja, hogy bárhol vagy elérheted az internetet, meg tudod csinálni a melót. Nincsenek olyan fékező rendszerek amik korábban a rendszer részei voltak (csak vezetékes telefon, csak fax, csak drótos internet, csak asztali számítógép). Így aztán mi csak pörgünk befelé, mögöttünk már semmi nincs, ahová eljuthatunk még az a fekete lyuk előttünk.

  5. Gravatar Icon 4 angelday

    A technológiákat a lábunk elé dobják, ez ellen nincs mit csinálni.

    Amit tenni tudunk, az a saját hozzáállásunk a technológiához. Én a magam részéről meg fogom próbálni a magam képére idomítani a dolgokat.

    Értsd: nem én fogok rohanni, hanem rohanjanak utánam.

  6. Gravatar Icon 5 keresztenyakos

    Valahol a Józsinál van az igazság. Túl sok a feed, túl sok a tumblr és túl sok néha még az email is és mikor néha kiszakadok azt érzem mennyire felszabadító érzés távol lenni a readertől és mindentől, de aztán csak csak hiányozni kezd. Én még nem vagyok az egyedfejlődés Józsi féle szintjén, de megnyugtató, hogy arrafelé haladok és ennek látható jelei vannak.

  7. Gravatar Icon 6 medoc
  8. Gravatar Icon 7 ant

    Meg kell találni az egyensúlyt, ez kétségtelen. Nekem – egyelőre – nem megy. Mindenesetre igyekszem. Zen power! (pl. http://zenhabits.net)

  9. Gravatar Icon 8 pedestrian

    Szerintem munkakör kérdése, hogy a tetheringre szüksége van-e valakinek, vagy sem. Nekem pl., amikor a vonaton ülve rámtelefonálnak, hogy lefagyott az ezmegaz, akkor kell. :)

  10. Gravatar Icon 9 Dagenham

    “Hovatovább: a laptop valójában mit hozott az életünkbe, he?”

    Nekem spec. azt, hogy elfelejthetem az ordenare meretu nagyonranda galambszurke dobozt ami zajos mint allat es mozdithatatlan.

    Nem kell kolcsongeppel szivni rettenet modon, nem kell admin joggal szarakodni, ilyenek, kad melle/fole, agyba jol be lehet rakni es azas/alvas kozben nezni/hallgatni a sok josagot.

    Ezek fontos dolgok.

    Az, hogy ot perc varakozas alatt le lehet vele irni, hogy eppen ot percig varakozom, es milyen jo, hogy itt a laptop es le tudom vele irni, hogy ot percig varakozom, no az nem fontos dolog.

  11. Gravatar Icon 10 pappito

    most jobban belegondoltam ez az egész geekhiszti annyira nem is érint, nincs okostelefonom, szifonom, egy szál laptopom van. nem hordom magammal.

    ha úton vagyok vezetek, ha megérkeztem akkor meg ott úgyis van IP cím, vagy azért mentem oda, hogy ne legyen :)

    az ebook readerem, na az nálam van mindig.

  12. Gravatar Icon 11 Dob

    Most másfél hétig szabin voltam. Még a telefonomat is mindig a szállodában hagytam. Ez jó érzés volt. utána leülni a hegy email elé már kicsit sok volt ma. De ajánlom a legalább egy hetes kikapcsolást. Lehet úgy élni.

    pappitot meg csak sajnálom, hogy “minden ment a megszokott kerékvágásban” . ezért nem érdemes utazni :)

  13. Gravatar Icon 12 Dob

    AD: múltkor még szeretted a “Zaj”-t

  14. Gravatar Icon 13 angelday

    Azt most is szeretem. Úgy értettem, hogy nekem nincs bajom azzal, ha végigscrollozom a twittert és nem olvasok el mindenkit. Tehát nem baj, hogy zajos. Nem akarom megváltoztatni az embereket.

  15. Gravatar Icon 14 gigi

    Angolul tudóknak ajánlott olvasmány:

    http://nymag.com/news/features/56793/

  16. Gravatar Icon 15 eFi

    A tethering nálam a munkához kell: supportot akkor kell adnom, amikor kérik és nem mindig akkor, amikor szeretném.

  17. Gravatar Icon 16 angelday

    eFi, ha ez nem zavaró, akkor nem probléma. Inkább koncepcionálisan tartom aggályosnak a dolgot. Csak azért, mert az effekt-palettán van drop shadow, nem jelenti azt, hogy mindenkinek drop shadow-t kell használnia dizájnoláskor.

    Valahogy így látom a két dolgot. A tethering és információ ott van mindenki előtt, mindenkor. Kérdés, hogy tényleg kell-e nekünk mindez. Ha neked a munkádhoz kell, az más dolog. Nekem viszont nem kell. Ha kellene, baj lenne.

  18. Gravatar Icon 17 sithlords

    életem egyik meghatározó postja ebben a témában:

    http://www.avc.com/a_vc/2009/05/if-the-message-is-important-it-will-find-me.html

    “I’ve decided to take the approach that if the message is important, it will find me. It’s very liberating.”

    és tényleg az

  19. Gravatar Icon 18 _alesi_

    Ez kb. a mobiltelefon visszanéz.
    Először a féltéglatelefonos kiváltságos menedzsergeci (jelenlegi megfelelője a szifonos, aki valójában nem is geci, csak használója egy technológiának, mi meg titkon irigyeljük).
    Aztán jött a tömegeknek odaszórt “mert mindenhol elérhető vagyok, detökjónekem”-érzés, ami persze sokaknál átment “folyton csörög a kis geci”-be.
    Végül megtanultuk használni, megtanultunk kinyomni és nemfelvenni és máris teljesebb az életünk.

    Most, hogy a technológia többet ad, beleléptek páran ugyanabba a szarkupacba? Bele. Ugyanaz a megoldás, mint régen. Kinyomni, nemelolvasni, leszarni.

  20. Gravatar Icon 19 will

    srácok erre tényleg most kell rájönni? Az első alkalommal, mikor felesleges 4 órát ültem egyhozamban az IRC előtt esszehkilencázvalahányban, és megtudtam, hogy a vonal túloldalán ülő csaj nem csaj, beláttam, hogy minden ilyen realtime ittmegott cucc káros. És csakis annyit érdemes használni amennyit valóban hoz nekünk. Magáért a “doing it” feelingért nem érdemes.

  21. Gravatar Icon 20 _psc_

    Józsi, a dunapataji rokonod csinálja jól!

    Nyugodt ember, nem stresszes, mégis az egész, amit felépített, vezet, irányít, az országban a Top10-ben van a szakmában. Nem túlzok. Hidd el nkem, sokat ismerek személyesen “közülük”, kissebbet, nagyobbat, multit.

    Rengetegen, akik hasonlóval foglalkoznak, tele vannak adóssággal, hitellel, stresszel, lepusztult környezettel.

    Nála minden “patent”, logikus, szép, jól működő, még a fűszálak is irányba vanak vágva – mindez twitter, skype, napi emailezés, stb. nélkül.
    A rokonod _tud_ valamit.

    Úgy veszem észre, hogy igaz rá a régi klasszikus vicc:
    Két bika áll a dombtetőn, a völgyben legelnek a tehenek.
    Megszólal a fiatalabb: – édesapám, rohanjunk le, kapjunk el egyet-kettőt!
    Mire az öreg: – nono, fiam! Szépen odasétálunk, és sorban elkapjuk _mindet_….

    És nem tudom, megfigyelted-e, hogy milyen nyugalom van nála, mégis mindenki teszi a dolgát, gördülékenyen megy minden, stresszmentesen, ráadásul folyamatosan fejlődik az egész.
    Egyáltalán nem okoz hátrányt, hogy a _fontosabb_ emaileket kinyomtatva teszik az asztalra. Sőt. Lehet, hogy ez a kulcs.(?)

  22. Gravatar Icon 21 _psc_

    will: “Az első alkalommal, mikor felesleges 4 órát ültem egyhozamban az IRC előtt esszehkilencázvalahányban, és megtudtam, hogy a vonal túloldalán ülő csaj nem csaj, beláttam, hogy minden ilyen realtime ittmegott cucc káros.”

    :D :D És milyen igaz!

  23. Gravatar Icon 22 igazi proli

    öregiskolás – szép szó

  24. Gravatar Icon 23 initram5

    A twitter feedet 3-4 naponta nézem meg, addigra összejön kb. 90 üzenet. A legtöbb teljesen érdektelen és unalmas a számomra. Winkler fás beírása volt szinte az egyetlen, amin mosolyogni tudtam, ráadásul én tavaly kezdtem el ugyanezt a témát (fák). Öregszünk? Bölcsebbek leszünk?

  25. Gravatar Icon 24 jack ez

    Egészen vicces követni, ahogy roppant kis intervallumokat követően újra és újra szembeköpöd magad :)

  26. Gravatar Icon 25 aftermodern

    igaz.
    talán azt mondanám,hogy minden jó, csak legyen kontrollált.
    másrészt tölts ugyanannyit gép-nélkül erdőben, mint géppel bárhol.

  27. Gravatar Icon 26 tms

    kb. 2 éve munkahelyemen van a telefonom, ha bent vagyok csak akkor tudnak elérni (hiszen úgyis csak ott tudok dolgozni), ha nem, akkor nyaúúú… ilyenkor legközelebb nézem meg ki keresett, mikor és miért…

    mondjuk ez így túl szép lenne, igazság szerint ez a céges telefonom, a privát 0-24-ben nálam van, de ezen csak kizárólag az autentikált rokonok és ismerősök érhetnek el :)

  28. Gravatar Icon 27 _psc_

    jack ez: nem szembekopes ez, hanem fejlodes. Itt Jozsi fejlodeset lathatod. Mint az evolucio, ugy az ember is tobb fele “ágazik” fejlodes kozben, neha zsakutcaba torkollik, nea ket ag osszeer…

  29. Gravatar Icon 28 Attila

    _psc_:

    A lényeget kihagytad a viccből, amely valójában úgy hangzik:

    Három bika áll a dombtetőn, lent tehéncsorda legelész.
    Fiatalbika:
    - Azannyát, én lemegyek, és azt a széptőgyűt megdugom én!
    Faterbika:
    - Fiam, ne rohanj sehova, szép lassan lemegyünk, azt mindegyiket megdugjuk.
    Nagyfaterbika, törött tülökkel, sok csata nyomával:
    - Srácok, nem értem, mit rohantok. Majd idejön, aki dugni akar.

  30. Gravatar Icon 29 Tibu

    Józsi, ez talán az első postod, amivel mélységesen egyet tudok érteni. Mégis van bennünk valami közös? Nem gondoltam volna… :)

    A következő az lesz, hogy elgondolkodsz, hogy kiköltözöl falura és csirkéket nevelsz. Meglásd, nem kell hozzá sok idő ;)

  31. Gravatar Icon 30 _psc_

    Eddigi postjait elnézve Józsi inkább borász lesz, mint csirkefarmos.

  32. Gravatar Icon 31 Will

    Vagy csirkebubu.

  33. Gravatar Icon 32 kese_23

    Hello,

    tulajdonképpen egyetértek veled Józsi. Frankó írás lett. Grat.

  34. Gravatar Icon 33 Ger

    Ez a post télen biztosan nem született volna meg.

  35. Gravatar Icon 34 Bereczki Zoltán

    Én a viccnek ismerem egy még hosszabb verzióját is:
    Három bika áll a dombtetőn, lent tehéncsorda legelész.
    Fiatalbika:
    - Azannyát, én lemegyek, és azt a széptőgyűt megdugom én!
    Faterbika:
    - Fiam, ne rohanj sehova, szép lassan lemegyünk, azt mindegyiket megdugjuk.
    Nagyfaterbika, törött tülökkel, sok csata nyomával:
    - Srácok, nem értem, mit rohantok. Majd idejön, aki dugni akar.
    Dédfaterbika:
    - Meneküljünk, ezek jönnek!!

  36. Gravatar Icon 35 nemeseri

    “Van olyan meló, ami nem várja meg, hogy az irodába visszaérjek? Vagy leüljek nyugiban?”

    Sajnos van. Elsosorban az uzemeltetesnek egy nagy cegnel, vagy mondjuk egy webfejlesztoknek.. Kb. 4 eve a munkahelyemen volt egy gep, ami SMS-t kuldott a hetvegi ugyeletesnek, ha nem valaszolt valamelyik szerver. Isteni erzes volt, hogy a buszon ulve az akkori SE telefonom ssh klienserol kepes voltam restartolni az apacheot es emiatt nem rugtak ki (ha ugyeletes voltal, gep kozelben kellett lenned)

  37. Gravatar Icon 36 angelday

    nemeseri, persze vannak ilyenek is, de most te magad feded fel, hogy hackelted a rendszert, hiszen az irodában kellett volna lenned.

  38. Gravatar Icon 37 karon

    felnőttél jóska.

  39. Gravatar Icon 38 fapina

    örülni kéne ennek a post-nak,
    de ez nem életszerű :(
    olyan nincs h’ 1-2hónapja a twitterbohóckodása _legfontosabb_ most meg…

    szerintem ez v. vmi tudatos előre megtervezett, profi marketing;
    és 1hónapmúlva Angelday vmi óriási dologgal robbant -

    v. egyszerűen nincs fedezeta büdzsében a legújabb pheppering nem tudoménmire.
    (jézustelefon 3.0GSE?)
    ésilyenkor,
    egyszerűbb az elveinket hozzáigazítani a valósághoz… lásd még, kognitív disszonancia redukció.

  40. Gravatar Icon 39 shoebaron

    maximálisan egyetértek!:)

  41. Gravatar Icon 40 balint

    én csak aztat nem értem, hogy ha a twitterben a “zaj” a lényeg, és feliratkozok mondjuk 200 ember hülyeségeire, amiket EL SEM OLVASOK, akkor miért van ez az egész? ahhoz, hogy kiszürjem a minőségi cuccokat, végig kellene olvasnom mindent. ha nem olvasom el mindet, nem találok minőségi cuccot.

    22-es csapdáját sejtek, amit én elegánsan megkerülök azzal, hogy hagyom a faszba a twittert is, a thumblrt is, a facebookot is, az iwiwet is, egyedül a google reader zörög, amiben én válogatom össze, hogy mi érdekel, és azokat el is olvasom. csókolom. a 4 órás munkahétben tényleg nagy igazság van: információszegény diétára mindenkit!

  42. Gravatar Icon 41 Cuc

    Én is ajánlanék egy olvasmányt, ha esetleg még nem olvastad, Neil Postman: Amusing Ourselves to Death.

    Itt egy kis idézet belőle:

    68 Today, little of the news we see/hear/read will make us change our daily plans — it’s “inert”, giving us something to talk about but leading to no meaningful action.

    69-70 Telegraph brought us information we didn’t ask for, for the first time. Changed the nature of how knowledge was acquired. “To the telegraph, intelligence meant knowing lots of things, not knowing about them.”