Megjelent az iGo iPhone-ra

Vihető az App Store-ból, három kiadásban: Teljes Európa (120 dollár az US Store-ból, 90 euró a magyarból — kb 24 ezer forint), Nyugat-Európa (90 dollár vagy 70 euró), Észak-Amerika (80 dollár vagy 63 euró).

1,4 gigabyte a letöltés, viszont dupla annyi, 2,8 giga helyet vesz el a NAND-ból. Telepítés után Google Maps és adatletöltés nélkül szaladgálhatunk bármerre. Bónuszként kapjuk a negyedéves térkép update-eket is 2010 decemberéig. (Kérdés: mi van azokkal, akik fél év múlva vásárolják meg a megoldást?)

A szoftver az iGo Amigo változata, feature lista itt található.

Én mindenesetre megvásároltam, hiszen számtalanszor van rá szükségem.

Első benyomások: roppant gyengécske felület az iPhone-hoz szokott szemnek. A betűk sokszor össze vannak nyomva horizontálisan, hogy beférjenek a “kockába”, a kontrollok nem szabványos iPhone megoldások. Az utakat megtervezi, de extra szolgáltatásokat, mint az általam annyira óhajtott tracklog, nem tartalmaz. Van benne egy opció, ahol 3D modelleket lehet választani a nyíl helyett (pl tankot). Mi ez, valami rossz vicc, amit nem értek?

Kipróbáltam vele egy élesüzemi tesztet is a városban. A szoftver elég egyszerű és könnyen megtanulható. A 3G készüléken meglehetősen lassú a térkép, de nem kényelmetlen annyira, hogy ne lehessen használni. Lehet kedvenceket, gyakran látogatott pontokat definiálni és mutatja egy adott pont körüli POI-kat. Nagyjából ennyi a tudása, viszont turn-by-turn navigációra használható.

Bejövő hívás esetén sajnos elveszítjük a navigációt, airplane mód pedig kikapcsolja a GPS-t, illetve ha jól tudom, nem tudjuk azt sem megcsinálni, hogy beszélünk ÉS navigációzunk egyszerre. Ezekkel a kellemetlenségekkel együtt kell tudnunk élni sajnos.

Összefoglalva nekem elég 1.0 hangulata van iPhone-on ennek a navigációs megoldásnak, ettől függetlenül érdemes megvásárolni, főleg akkor, ha van a kocsiban dokkoló egység is. (Arról nem is beszélve, hogy a család összes szifonjára feltelepíthető legálisan.)

Aki tovább olvasgatna, nézze meg Somez posztját a Mobilporton.

146 Responses to “Megjelent az iGo iPhone-ra”

  1. Gravatar Icon 0 doors

    kérdés, megvetted már?

  2. Gravatar Icon 1 bha

    Hello,

    az App Store -ban talalhato iGO egy iGO Amigo. Ficsorokrol itt tudsz olvasni:
    http://www.navngo.com/pages/global/hun/igo_amigo

  3. Gravatar Icon 2 klarky

    Ha valakinek megvan már a telefonja nem rossz alternatíva, azt hiszem megéri belevágni.

    Amúgy én azt gondolom a célkészülékeket nem véletlenül találták ki. Én inkább arra bízom magam. 20 ezerért vettem egy NDRIVE g50-et Kelet Európa térképpel akciósan, egész nyáron azzal utazgattam, kiválóan működött, a célnak tökéletesen megfelel(t).

    Nekem egyenlőre jó így, bár ennek az iGo for iPhone-nak örülök, had vigye kis hazánk hírét mesze a nagyvilágba!

  4. Gravatar Icon 3 angelday

    bha, megnéztem, ezek szerint nincs tracklog? OHNOES!

  5. Gravatar Icon 4 Ger

    Átültették a TMC-t?
    A sw tudja, de rádiós alapon működő navikkal. Ez iPhone esetén van-e?

  6. Gravatar Icon 5 sabe

    Ger, szerinted van rádió a szifonban?

  7. Gravatar Icon 6 Ger

    Nem feltétlenül a rádióra gondoltam (cinikusak vagyunk?), hanem arra, hogy a közlekedési infot meg tudja-e szerezni.

  8. Gravatar Icon 7 Initram5

    Mi tortenik akkor, ha Graz belvarosaban tekergek az autoval es beerkezik egy fontos hivas vagy sms? Leall a navi?

  9. Gravatar Icon 8 danger

    igen leall, ezt mondtak egy interjuban, de atz is hogy dolgoznak az applelel kozosen vlmi megoldason.

  10. Gravatar Icon 9 angelday

    Initram5, bizony ám!

    Ilyenkor az van, hogy vagy airplane módban navigálsz, vagy pedig félrehúzódsz a hívás idejére.

  11. Gravatar Icon 10 pappito

    nem is drága és az igo szerintem jó szoft. Én pda-n használtam és -ellentétben a pda-val – szerettem.

    ha lenne ifonom, vennék.

  12. Gravatar Icon 11 Freddy

    Ha jol tudom airplan modban nincs location info. Ezt majd letesztelem. Viszont nekem a Europe Edition 1.412 MB-t foglal mindossze az iTunes szerint.

  13. Gravatar Icon 12 DrB

    Sziasztok!

    Navigont használok! Amióta megvan, navigálás közben még nem hívtak, de sms-t már kaptam. Megjelent a képernyőn az sms, nyomtam egy dismisst, s a navigon azonnal ment tovább. Szóval, egy beérkező sms nem vészes. Hívásnál nem tudom, mi van.

  14. Gravatar Icon 13 sjuknoa

    airplane modban ki van love a gps is, es mivel azt nem lehet kulon kapcsolgatni (mint ahogy lehet pl a wifit), ezert csak akkor mehet a navi ha mukodik a telefon is.

  15. Gravatar Icon 14 Melchiades

    Üdv!

    Az oké, hogy leáll a navigáció bejövő híváskor, ezt mondták eddig is, de utána folytatja vagy megint be kell vinni az adatokat? Ha igen, az nagy gáz lenne.

  16. Gravatar Icon 15 Freddy

    Korrigálnom kell magam. Tényleg sok helyet foglal el az első elindítás után.

  17. Gravatar Icon 16 Dewla

    Amint feltöltöttem az itunes kreditemet megvásárolom én is. Most hogy kiderült hogy ennyit foglal, örülök, hoyg a 32 gigás 32GS-t választottam!

  18. Gravatar Icon 17 Narancs

    Az Amigo szerintem a legenyhébb kifejezéssel élve is egy nagy rakás lószar, így meg pláne hogy ennyire látszik a “árerőltetett” stílus, amire a szifonra került. 2,8GB az meg totálisan miafasz feeling.

    “Van benne egy opció, ahol 3D modelleket lehet választani a nyíl helyett (pl tankot). Mi ez, valami rossz vicc, amit nem értek?”

    Egyetértek, ez tényleg az a fícsör, amivel hülyét csinálnak magukból, nem pedig egy választható extraként kerül a szoftverbe.

  19. Gravatar Icon 18 Dewla

    Nyilván a Tank, meg a taxi, meg a kukásautó hüyleség, de én nekem a sima autó jobban tetszik a nyilnál. Maybe its just me.

  20. Gravatar Icon 19 rog

    dehát nem KELL választani! de ha akarod, megteheted.
    és ki tudja, talán a tanktulajdonosok között pont ez miatt a lehetőség miatt, lesz ez a legnépszerűbb navigációs szoftver… hm?
    :)

  21. Gravatar Icon 20 David1984

    Sziasztok!
    Tudom, hogy hülye kérdés, de érdemes letöltenie ezt olyannak, aki nem autóval utazik? Pl. bicaj, repülő, busz, gyalog, stb.

  22. Gravatar Icon 21 Melchiades
  23. Gravatar Icon 22 Melchiades

    a cikk kelte 08.05.

  24. Gravatar Icon 23 Balambér

    Az Amigo mennyiben szarabb, mint a (nemtomhogyhívják) nagyobbak? Mit tudnak azok, amit ez nem?

    (Nem értek hozzá, azért érdekel.)

  25. Gravatar Icon 24 Dewla

    Balambér, a AD által hiányolt tracklog pl., de ami sokaknak a legfájóbb pont, hogy nincs benne köztes útvonal tervezés. Azaz nem tudsz egyszerre több célpontot megadni, hogy aztán ugorjon a következőre ha az elsőhöz odaérsz. Sőt a rendes iGo olyat is tudott, hogy megadtál mondjuk 5 célállomást és ő optimalizálta az utat.

    Azt mondanám, hogy egy alapabb, de ergonómiailag könnyebben kezelhető szoftver az Amigo. Nagyobbak a gombok, a színvilága is letisztultabb. Egyszerűbb az egész annak minden előnyével és hátrányával.

  26. Gravatar Icon 25 klarky

    Nem adhatok meg neki közbülső pontokat csak a két végpontot és annyi?

    Ez milyen már???

    Ha én két pont közt be akarom állítani, hogy min szeretnék átmenni feltétlenül akkor azt nem tehetem meg csak úgy, ha beírom az indulási pontot és közbülső pontot, aztán ha ott vagyok megállok és nyomom a közbülső pontot és a végpontot?

    Nem fapados ez? Vagy rugalmatlan? Szerintem de…

  27. Gravatar Icon 26 Melchiades

    Dewla,

    a következő frissítésben állítólag lesz lehetőség több útvonal tervezésére.

  28. Gravatar Icon 27 Somez

    A mobilportos tesztet én írtam. Most ment ki a videó is, és reloadoljatok, mert közben jöttek folyamatában az infók a navngótól. A lényeg, hogy az update-ben benne lesz a többpontos útvonaltervezés is.

  29. Gravatar Icon 28 Balambér

    A tracklog az az, hogy eltárolja a ténylegesen bejárt útvonalat?

  30. Gravatar Icon 29 Melchiades

    Somez, köszi a gyors és kimerítő tesztet.
    Már csak egy jó autós tartó(meg töltő) kellene. Melyik a legjobb szerintetek?Nem szeretném, ha leesne a telefon a szélvédőről.

  31. Gravatar Icon 30 blog.sancho.hu

    @Ger

    A TMC-t ez nem tudja még. Tervezik, elsőként tudtommal hazánkban bevezetni azt, hogy az iGO for iPhone tudja 3G neten át a TMC-t venni. Részleteket, megjelenítési időt nem tudok.

  32. Gravatar Icon 31 Somez

    Melchiades: Volt erről is cikkem, amit itt olvashtazs: http://www.mobilport.hu/fokuszban/20090611/kotelezo_tartozekok_az_iphone-hoz/

    Én a másodikat vettem meg ezek közül, méghozzá a Gigatelnél:http://gigatel.hu/products/APPLE/Apple%20IPhone%203G/G13639

    Viszont Handráséknál van ez a komolyabb cucc, amit ugyan nem próbáltam, de elég jónak tűnik a fotó alapján. Igaz drágább is az általam válaszottnál.
    http://www.xms.hu/apple.php?t=9694-IPWNDSTB

  33. Gravatar Icon 32 Melchiades

    Szerintetek az Navngo-nál tudnak arról, hogy megjelent az Appstore-ban a program? Jó, nyilván tudnak, de az iPhone-os honlapjukon miért még mindig coming soon? Minden elismerésem a cégnek, de azért ez kicsit amatőr. Nem hiszem, hogy erre nem lehetett felkészülni.

  34. Gravatar Icon 33 DarkEvil

    Most szép, nem szép, de az ilyen dolgok elkerülése miatt szoktam letölteni valami ingyenes forrásból először, és ha megérdemli, utána megveszem. Jelen esetben tépném a hajam, hogy hogyan lehettem képes ezt a &#-t megvenni… :(

  35. Gravatar Icon 34 Somez

    Javítsatok ki ha tévedek, de én próbáltam Airplane módban használni a GPS-t és nem adott jelet a telefon… Józsi, neked ment úgy?

  36. Gravatar Icon 35 Melchiades

    Az igomyway.com szerint coming soon.
    Minden elismerésem a cégé, de ha már az appstore-ban azt írják, hogy bővebb információ a weboldalon, talán el kellene indítani. Nem számítottak rá, hogy hamarosan kapható lesz?
    Tényleg nem értem, hogy lehet ilyen amatőr húzása egy profi és elismert cégnek.
    Na mindegy.

  37. Gravatar Icon 36 Somez

    Melchiades: Úgy, hogy ott is emberek dolgoznak. Ettől még persze igazad van, de nem tudunk mit tenni :-)

  38. Gravatar Icon 37 Balambér

    Airplane módban mindenféle külső komm jel le van tiltva. A GPS is.

  39. Gravatar Icon 38 Craig

    Somez: most próbáltam ki, nekem működik a GPS airplane módban. Illetve a wifi-t is be lehet kapcsolni.

  40. Gravatar Icon 39 Melchiades

    Somez: Oké természetesen így van, emberből vagyunk, de valaki szólhatna, hogy nyomjatok már egy bal egeret!
    Milyen tartód van? Nem szeretnék kísérletezni.

  41. Gravatar Icon 40 Somez

    Melchiades: A linkelt mobilportos tartótesztből a második. Noname cucc, a Gigatel forgalmazza a Budafoki úton. 3 rongy volt asszem.

  42. Gravatar Icon 41 Somez

    Craig: Én is kipróbáltam, vártam egy csomót és nem volt jel… Hülyeség amúgy ha kikapcsolja, hiszen a GPS jelei nem zavarják a repülőgépeket.

  43. Gravatar Icon 42 Craig

    Somoz, jaja, az airplane mód csak a GSM jeleket kapcsolja ki, a többihez nem nyúl… tudtommal.
    Nálam is sokat gondolkodott a Maps, de végül megjelent a kék pötty.

  44. Gravatar Icon 43 Craig

    bocs, Somoz=Somez

  45. Gravatar Icon 44 Balambér

    Én a user manual alapján mondtam, hogy nem lehet.

    “no cell phone, radio, Wi-Fi, or Bluetooth signals are emitted from iPhone. You can’t make calls, send or receive text messages, stream YouTube videos, or get stock quotes, map locations, or weather reports”

  46. Gravatar Icon 45 Somez

    Az előbb néztem, normál módban kiálltam az ablakba s 2 másodperc alatt megvolt a jel. Airplane-ben 3 perc után sem, amikor is meguntam :-)

  47. Gravatar Icon 46 Craig

    Balambér: ez azt jelenti, hogy Airplane módban mindent kikapcsol. DE a wifi-t manuálisan visszakapcsolhatod, továbbá a gps-jel fogadása is működik.

  48. Gravatar Icon 47 Balambér

    OK, vágom (pláne, hogy azt én se érteném, hogy a GPS-t miért vágná le, hiszen ott tudtommal csak befele jön jel), csak ugye említette a felsorolás a “map locations”-t.

    Így meg, hogy a wi-fi-t vissza lehet kapcsolni manuálisan, kezdem az airplane mode értelmét nem érteni. Műszereket zavarni ugyanis nem csak a mobil frekvencia tud.

    Na mind1. Ezt írja tehát a manual. Jelentsen bármit is.

  49. Gravatar Icon 48 juice900

    Így végigolvasva a topic-ot, egyre inkább erősödik bennem, hogy még is az igo jobb a Navigon-nál. Egy érdekes kérdésem lenne. Nekem JB nélküli a 3 Gs-em, úgy venném meg a szoftvert is. Ha most megveszem az igo-t, akkor a szoftverfrissítésnél ingyen megkapom pl a köztes célpont betervezés lehetőségét, mert az iTunes leírás alapján így jön le. Somez kolléga pl segíthetne ebben a kérdésben, mert ahogy látom van neki vmi jó kapcsolata az nng felé…

  50. Gravatar Icon 49 Muhadnagy

    nah akkor már csak a Tomtom progija hiányzik, és eldől, hogy melyiket is veszem meg :)

  51. Gravatar Icon 50 novertigo

    Nekem Brodit tartóm van, maximálisan elégedett vagyok vele. A gyártó elsősorban műszerfalra szerelhető cuccokat (ProClip) gyárt, de az autós tartó készüléket befogadó része más tartóra (pl szélvédő tappancsos) is fel szerelhető. Nekem a műszerfalra szerelhető mount kitem van és arar van rátéve az aktív tartó.
    Maga szifontartó tok egyébként szép (szokták nézegetni az ismerősök) kopásálló plüssel van bevonva, forgatható (vízszintesbe fordítható). Több félét lehet kapni, nekem egybe van szerelve egy szivargyújtó csatival (szerencsés vagyok az autómban nekem kettő aljzat is van).

    Honlap: http://www.brodit.com/?lang=E

    Magyar disztribútor: http://www.euroalarm.hu/webshop

    Én idehaza vettem.

  52. Gravatar Icon 51 Somez

    juice900: Mi az a JB? :-) Az iGO sokkal jobb, mint a Navigon. A Navigon jelenleg csak a többpontos útvonaltervezésben tud többet, meg elhiteti veled, hogy nem szopja be az iPhone GPS-jeles problémáját, de valójában igen.

    A program frissítése végig ingyenes lesz, mint minden iPhone-os alkalmazás esetében. Tehát ha 1 hónap múlva belekerül új feature, akkor azt ingyen letölthetem én is. A térképeket külön tudod majd megvásárolni a szoftverből. Viszont 2010 Decemberéig ingyenesen frissítik neked a térképeket, ami igen jó dolog. Utána meg eldöntheted, hogy használod a régit, vagy frissíted pénzért. Nyugodtan kérdezzetek bármit, amire nem tudom a választ, azt megkérdezem a Nav N Go-soktól.

  53. Gravatar Icon 52 David1984

    Somez: az iGo kézi (nem autós) navigációra is alkalmas, vagy arra inkább jobb a Google Maps? Értsd: ha én pl Londonban gyalogolok, eltévedek és nem szeretnék a Google Maps használatáért méregdrága adatroaming díjakat fizetni, akkor érdemes lehet beruházni iGo-ra?

  54. Gravatar Icon 53 Ádám

    Működik landscape-ben is?

  55. Gravatar Icon 54 Somez

    David1984: Gyalogosan nem próbáltam, de van benne ilyen üzemmód. Szerintem gond nélkül kéne mennie.

    Ádám: Persze, abban is megy, de érdemesebb állított módban navizni az iPhone-nal. Úgy jobban látszik a nekünk megfelelő terület a térképen.

  56. Gravatar Icon 55 Bel Riose

    “Sőt a rendes iGo olyat is tudott, hogy megadtál mondjuk 5 célállomást és ő optimalizálta az utat.”

    Na ezt a fícsört én nem reklánoznám :P

    Munkámhoz használok “rendes” iGo-s navit, egy nap több címre szoktam kimenni kocsival. Párszor már próbálkoztam ezzel az útoptimalizációval, de hamar letettem róla, mert 10-ből 8-szor ha én terveztem meg az utat józan paraszti ésszel akkor rövidebbre jön ki az út mind időben és kilóméterben…

  57. Gravatar Icon 56 Balambér

    Az útvonaltervezésbe ha jól értem akkor különösebben nem szólhatok bele (hisz nincs több pontos).
    De azért ad értelmes alternatívákat? (Pl. Délpestről Hajdúszoboszlóra felajánlja az M3-at, vagy mindenképp a 4-es főút?)

  58. Gravatar Icon 57 Muhadnagy

    autómatikusan újra tervezi az útvonalat, ha letérsz róla?

  59. Gravatar Icon 58 Somez

    Nos arra nem ad lehetőséget, hogy megadjam a kezdőpontot, tehát csak a pillanatnyi pozciómtól tervez. Én viszont Budán vagyok, nem Dél Pesten, de megnéztem neked szoboszlót.

    A következőket adta ki:
    Gyors: 244 km, 2:26 óra, M3-ason át
    Rövid: 211 km, 3:40 óra, 4-es út Szolnokon át, dél felé
    Gazdaságos: ugyanaz mint a gyors útvonal
    Könnyített: ugyanaz, mint a gyors és a gazdaságos

  60. Gravatar Icon 59 Somez

    Muhadnagy: Persze. Azért ez elég alap feature :D

  61. Gravatar Icon 60 Muhadnagy

    a nyíl helyett motorosszán vagy tank után már semmin nem lepődnék meg, thx a választ :)

  62. Gravatar Icon 61 juice900

    Somez: Tehát a lényeg, hogy 2010-ig bármi változik a megvett szoftverben, vagy a (tervek szerint full eu) térképeken, akkor azok ingyenes frissülnek nálam. Ez jó hír. Így megéri, akár holnap is beruháznom egyre, mert amire szükségem lesz belőle, az hamarosan meglesz, és mivel a hó végén megyek nyaralni, az alap dolgokat, amik oda kellenek, azokat tudni fogja (Magyarország-Horvátország).

    A JB-t azért jeleztem, hogy tudni lehessen, én csak a hivatalos útra kérdezek, sosem szerettem a másikat.

    Még egy kérdés. Pl, ha cégemmel login-olok iTunes-ra, akkor kapok e normális (értsd: nyomtatott) számlát. A mailban kapottat nem lehet könyvelőhöz bevinni, mert kiröhög… :D

  63. Gravatar Icon 62 juice900

    Ja, még egy kérdés felmerült bennem. Mennyire igaz, hogy autós navigáció közben nem tud a telefon eleget tölteni? Azaz töltés ellenére inkább csökken az akku szint?

  64. Gravatar Icon 63 DrB

    Nekem folyamatos, értsd 8 órán keresztüli navigáció (Navigon) közben feltöltött a telefon és végig 100-on maradt. Ha számít, egy egyszerű Belkin szivargyújtós töltőt használok.

  65. Gravatar Icon 64 DrB

    Somez: “Az iGO sokkal jobb, mint a Navigon.”

    Érdekelne, mitől jobb ill. mitől sokkal jobb az iGo a Navigonnál. Ez számomra sem itt, sem a mobilportos posztodból nem derül ki.

  66. Gravatar Icon 65 Balambér

    Köszi Somez (és Dewlának is a korábbit).

  67. Gravatar Icon 66 Balambér

    juice900: Az én töltőm valami noname. Eddig ha GoogleMaps-szal navigáltam, a töltő éppen csak szinten tudta tartani. Szóval töltőtől azért tud függeni a dolog. Én is le fogom cserélni valószínűleg.

  68. Gravatar Icon 67 Balambér

    De ha már töltő … arra lennék majd még kíváncsi, hogy van-e értelme akkor már FM transzmitteres töltőt venni, hogy a “fordulj erre-arra” témákat a hangszórókra ki lehessen küldeni?
    Vagy elég érthető az iPhone hangszóróból (netán a headsetből)?
    Nyilván azért érdekel, mert nem hangtalan 15 millás autóm van, van némi motorzaj (sőt, szélzaj is szokott lenni :)

  69. Gravatar Icon 68 angelday

    Tényleg, azt azért valaki beposztolhatná, hogy melyik szivartöltő és tartó az alap szett, hol érdemes venni.

  70. Gravatar Icon 69 Somez

    juice900: Én jártam már úgy max fényerőnél és bekapcsolt bluetooth mellett navigálva, hogy lemerült az iPhone. Igaz 20%-on volt indulásnál és 3 órás út után adta meg magát. A töltőm vmi noname cucc…

    DrB: Elég ránézni a screenshotokra. A Navigon térképe nézhetetlen a gagyi színeivel és a bénán kijelzett utcanevekkel. Az iGO-nál mindent látok, ami fontos. Ezen felül ad alternatívákat az útvonalra, 2010-ig ingyenes a térképfrissítése, és ha nem lenne bennem két sör + nem lennék baromi fáradt, akkor tutira eszembe jutna még pár előny :-)

    Balambér: Nekem az FM-transzmitterekkel eddig csak gyenge hangminőséget sikerült elérnem, szóval kiábrándultam belőlük.

    angelday: Gigatel.hu-t ajánlom a Budafoki úton, fentebb dobtam linket a konkrét tartóról, ami nekem bevált és az ára sem konvergál a 10 rongy felé. A töltőt is náluk vettem, de a lemerülés miatt lehet, hogy nem jártam vele jól :-)

  71. Gravatar Icon 70 DrB

    Nálam az alábbi töltő és tartó van használatban, tökéletesen bevált. Mint fentebb írtam, folyamatos GPS navigáció közben is feltölti a telefont és 100%-on tartja a töltöttséget.

    Autós töltő:
    http://catalog.belkin.com/IWCatProductPage.process?Product_Id=457704

    Autós tartó:
    http://www.amazon.de/Richter-vibrationsfrei-Autohalterung-Kugelgelenk-pdashop24/dp/B001JJ0MX6

  72. Gravatar Icon 71 angelday

    DrB, ezek hol szerezhetőek be Budapesten? Vagy megrendelted őket a nevezett weblapokról?

  73. Gravatar Icon 72 DrB

    Balambér!

    Egyelőre az iPhone saját kihangosítóját használom, azóta beletettem az autóba kb. 2500 km-ert a Navigonnal. Ha szól mellette az autórádió, akkor csak azt hallom, hogy valamit mondott a navi szoftver, de nem értem. Ha látom, hogy közeledik valamilyen csomópont, ahol el kell kanyarodni, arra az időre kikapcsolom az autórádiót. Az egyéb menet zajok mellett (Alfa 159) én tökéletesen hallom, amit mond. Ha meg elmulasztanál valamit meghallani, a Navigon felületén a jobb alsó sarokban lévő inzertre, ami a következő letérést irányát és távolságát mutatja, kattintva, elismétli a hangutasítást.

    Ennek ellenére komolyan érdekel a TomTom aktív tartója. Remélem, külön is megvehető lesz.

  74. Gravatar Icon 73 DrB

    A tartót az Amazon.de-ről rendeltem. A töltőt pedig, mert sürgős volt, egy T-Mobile szaküzletben vettem. Németországban élek, de, gondolom, mindkettő otthonról is könnyen elérhető.

  75. Gravatar Icon 74 Balambér

    Jaja, azzal az lesz a fő kérdés, hogy az iGO ki fogja-e tudni használni vmikor, hogy az erősíti a GPS jelet.
    Merthogy emiatt viszont (ha lehet is külön kapni), nem biztos hogy olcsó lesz.

  76. Gravatar Icon 75 angelday

    Somez, meg fogom nézni a Gigatel.hu-t is. Köszi!

  77. Gravatar Icon 76 Somez

    DrB: alfaamore.hu tag vagy esetleg? Nekem egy 145-ösöm van, úgyhogy pacsi innen is :-)

  78. Gravatar Icon 77 Muhadnagy

    a Tom Tom saját tartója sztem csak a Tom Tom progijával fog müködni, valamit biztos mókolnak, hogy más progival ne menjen… minden esetre adhatnának már valami időpontot a megjelenéséről…

  79. Gravatar Icon 78 gergoke

    Fáter!

    Richter tartók a speedshopban kaphatók.

  80. Gravatar Icon 79 DrB

    Somez! Az iPhone 3GS-em, egyben az első iPhone-om, 4, az Alfám meg 2 hetes. Most tanulom mindkét életérzést :) ))

    Még nem regisztráltam az AlfaAmoren, de a napokban megteszem. Cselentanótól (fent van az Amoren és a Beszmacen is) már kértem tippet az iPhone-nak az Alfa gyári hifire való rákötéséhez elsősorban zene hallgatásra. Ha nem bánod, téged is megkeresnélek tippekért majd. Az Amore-n is Somez a nikked?

    Köszi a plusz infókat az iGo-ról. Egyelőre nekem bevált az Navigon, de figyelem majd az iGo-ról és a TomTomról jövő teszteket is. Ez a jó az iPhone-ban, akár mind a hármat is feltehetjük rá. :)

  81. Gravatar Icon 80 DrB

    A belinkelt Richter tartóról annyit, hogy elég igényes kivitel. Made in Germany, semmi sorja, jó minőségű mind maga a műanyag, mind az összeszerelése. A bölcső rész levehető, más telefonhoz passzoló típusra cserélhető.

  82. Gravatar Icon 81 lenardgabor

    Nem mintha ez megoldaná a problémát, de a korrktség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy ha visszautasítod a bejövő hívást a piros gombbal, akkor fut tovább a programl, nem szakad meg a navigáció.

  83. Gravatar Icon 82 asdf111

    Hali!

    A hivaskezelest az Apple iPhone SDK nem tamogatja rendesen, igy marad az ujraindulas. Ha jol megnezed minden hasonlo cuccban igy mukodik. A 2.8 Giga helyet nem az iGO foglalja, nincs benne semmilyen kitomorito vagy ilyesmi. Valoszinuleg a telepites soran nem torli a package -t az iPhone. Gondolom egy restart vagy valami cleanup megoldja majd.

  84. Gravatar Icon 83 Craig

    Nah, én letöltöttem éjszaka, még nem sikerült teljes egészében tesztelnem, de baromi kíváncsi vagyok.
    Somez tesztje alapján leginkább az érdekel, hogy mennyire látszik, hogy az iGO-nak nincs 100%-os közvetlen hozzáférése a GPS chip-hez, vagyis akár 2-3 mp is eltelhet gps jel nélkül.

  85. Gravatar Icon 84 Somez

    lenardgabor: Köszi az infót, én úgy emlékeztem, hogy ilyenkor is kilép, de majd lecsekkolom. A bejövő SMS tuti nem fekteti meg, tegnap kipróbáltuk.

  86. Gravatar Icon 85 angelday

    A bejövő SMS-ek minden futó alkalmazás esetén megjelennek popupban. Hívások viszont becsukják az alkalmazást minden esetben. A kérdés csak az volt, hogy ha van hívás és kinyomod, visszakapod-e a GPS szoftvert az élő adatokkal. Ezek szerint vissza.

  87. Gravatar Icon 86 rog

    best_of_show.pngigen, ez oprendszer szinten úgy néz ki, hogy a bejövő hívás csak inaktívvá teszi a programod, pl nem kapsz több üzenetet a touchscreenről, de ugyanúgy fut tovább közben. ha elutasítják újra aktív leszel, ha felveszik akkor jön csak a terminate üzenet. (részletet olvashattunk a haszontalan információk gyűjteményéből.)

  88. Gravatar Icon 87 angelday

    Viccelsz, ez a leginformatívabb volt nekem eddig ma.

  89. Gravatar Icon 88 Somez

    Drb: Király, gratula a 159-hez. Isteni autó. Somez néven vagyok az Alfa Amorén is, úgyhogy megtalálsz. Egyébként Halesz, a klub alapítója is Maces, iPhone-os. Tegnap volt itt nálam iGO-t próbálgatni ;-)
    Nem tudom mondták-e, de itthon az alfások villognak meg intenek egymásnak. Szóval ha itthon jársz (jól értettem, hogy külföldön élsz?), akkor ne lepődj meg rajta. A Fiat márkaszervizeket meg nagy ívben kerüld el, ha csak a gari miatt nem vagy kénytelen mégis odamenni.

  90. Gravatar Icon 89 Somez

    Angelday igen, visszakapod a progit, csak mire újra feláll és betájolódik a pozíciód, az 1-2 perc. Autópályán speciel nem gáz, de a belvárosban ennyi idő alatt simán elkerülheted az úticélodat.

  91. Gravatar Icon 90 Fudge

    Somez: “Az iGO sokkal jobb, mint a Navigon. A Navigon jelenleg csak a többpontos útvonaltervezésben tud többet.”

    Tehát többet tud. A két mondatod között elég komoly ellentmondást érzek.

    Én a Navigonnal voltam Horvátországban, meglepően jól működött. Tudja a köztes útvonal tervezést is, TUDJA a többféle útvonaltervezést, POIk is ott voltak ahol lenniük kellett. Sőt hívás után azonnal elindul a program és visszaáll navigálásra, hozzá sem kell érnem. És nekem nincs bajom a megjelenítéssel sem.

    Kérdés: tud pl. az iGo landscape üzemmódot? Tud éjszakai megjelenítést? Jó lenne egy side-by-side comparison.

    angelday: az érdekelne, miért vetted meg ezt egyből, mikor vannak más alternatívák is?

  92. Gravatar Icon 91 kocsmy

    ha ennyire szarnak irod le, akkor miert lenne erdemes megvenni? ez igy kurvara eroltetett…akkor lenne ertelme ha nem lenne mas alternativa? vagy van?

  93. Gravatar Icon 92 Balambér

    Craig: én használtam a GoogleMaps-et “navigációra”, a GPS jel kiesés már ott is érzékelhető (miért is ne lenne érzékelhető, hiszen oprendszer “hibáról” van szó).

    Szóval szerintem nem egetrengető. Viszont nekem nem volt előtte navigációs kütyüm, nem vagyok beleszokva a jóba és a kényelmesbe. Úgyhogy aki évek óta naponta használ ilyesmit, simán el tudom képzelni, hogy azt halálra idegesíti.

  94. Gravatar Icon 93 Fudge

    Somez: továbbá…van benne olyan hogy “search POI on your route”, meg “search POI nearby”? Ezek rettentő hasznos dolgok egy hosszú útnál, sokszor használtam a Navigonban.

  95. Gravatar Icon 94 Somez

    Sok kérdésre van itt is válasz: http://www.igomyway.com/en/igomyway_Europe.html

  96. Gravatar Icon 95 angelday

    Fudge, bevallom őszintén én hiszek a “márka” erejében. Nekem az iGo szoftver meg térkép már sokat bizonyított, valamiért azt gondoltam, hogy erre a GPS megoldásra kell ráugranom. Lehet, hogy hülyeség, elismerem.

    Ettől függetlenül nem bántam meg, hiányolok belőle dolgokat, viszont teszi a dolgát, ahogy kell.

    Éjszakai és landscape mód van benne természetesen.

    Én most egy mountkitet (olcsót) fogok venni a kocsiba. Aztán erről GPS-kedem.

    Hátránya még, hogy a szoftver kb 30 másodpercig tölti be magát 3G-n, az elég hosszú idő.

  97. Gravatar Icon 96 Fudge

    Somez: köszi, tehát a legtöbb dolgot tudja.

    De pl. az egyelőre nagy hiányosság, hogy pl azt mondom, hogy navigáljon el a legközelebbi shell kútra útközben…kíváncsian várom, hogy mikor fogja tudni ezt a feature-t, mert ez szerintem elég fontos.

  98. Gravatar Icon 97 Fudge

    angelday: Navigon is 20másodperc.

    Engem egyelőre a közbenső célpont megadása tart vissza leginkább, ezt érzem a legnagyobb hiányosságának.

  99. Gravatar Icon 98 sz

    Én ezt nem értem!
    Ott van az SDK-ban az Interface Builder a szép iPhone interfész elemekkel, erre legyártják időt és pénzt nem kímélve a saját gombokat, amik ráadásul rondák is.

    NEM-ÉR-TEM!

  100. Gravatar Icon 99 angelday

    sz, elmondom én neked: arról van szó, hogy ez az iGo Amigo egy “port”, tehát nem eredeti fejlesztés, hanem egy már létező rendszer adaptációja iPhone-ra. Nem tettek mást, mint azt, hogy működőképessé tették ezen a platformon. Ez náluk egy üzleti döntés volt.

  101. Gravatar Icon 100 sz

    Ez nem elégséges magyarázat nekem és számomra az derült ki tegnap, hogy az NNG-nek nem fontos platform a szifon.

    Sajnálom, nagyon drukkoltam (és továbbra is drukkolok, csak kissé csalódottan) nekik.

  102. Gravatar Icon 101 Somez

    Angelday: A Navigon is ilyen lassan indul. Láttam youtube-on 3GS-sel Navigon indulást, és bizony odabaszott a sebességkülönbség.

  103. Gravatar Icon 102 Somez

    sz: Én is firtattam ezt a kérdés az NNG-nél. Azt válaszolták, hogy csak egy skint kéne legyártatni, a skinező csapatuk pedig hónapokra előre be van táblázva más munkákkal. Az OpenGL támogatást viszont bele teszik az 1.1-be (1 hónap múlva kb) és attól sokkal inkább iphone-like lesz a cucc. Megjegyzem, szép eredmény, hogy 3D gyorsítás nélkül, pusztán prociból is ilyen gördülékeny a megjelenítés.

  104. Gravatar Icon 103 Craig

    3GS alatt elég gyorsan működik. A startup 10 mp. Nem laggol. Jól összerakott progi.

  105. Gravatar Icon 104 Somez

    Fudge: a POI-s dolog a következőképpen működik.

    Megtervezed az úticélt és még az indulás gomb előtt kereshetsz a közelben POI-kat. Ha már megy a navigációd, akkor kiléphetsz a főmenübe, de ilyen a navi nem szakad meg, a főmenüben látható térkép téglalapban realtime megy tovább az egész. Viszont ilyenkor ráböksz az úticél gombra és megnyitod a POI adatbázist. Itt találsz kategóriákat az útvonalad mentén, mint pl benzinkút étterem, parkoló. Van egyéb is, erre nyomva megkérdezi, hogy településen keresel-e, útvonal mentén keresel-e, közelben keresel-e, úticél körül keresel-e.

    Tudom zavarosan írom le. Igazából ezt látni kell, de a kérdésedre (mindkettőre) az a válasz, hogy tudsz navigáció közben POI-t keresni az útvonal mentén és a közelben is.

  106. Gravatar Icon 105 Somez

    Craig: 3GS alatt is tapasztalod a pozíció időnkénti ugrását/késését?

  107. Gravatar Icon 106 Craig

    Somez: igen, sajnos. És Google Maps-al is. Fene az Apple-t, remélem meg akarják oldani ezt a problémát.

  108. Gravatar Icon 107 Somez

    Craig: Erre a Nav N Go-nál sem tudják a választ sajnos. Az Apple a fejlesztőknél is alkalmazza a brutális titoktartási politikáját. Nekem a személyes véleményem az, hogy ezt és a telefonálós problémát megoldják. Az oka nagyon egyszerű. Az iPhone tökéletesen ki tudja váltani az autós navigációkat, ami óriási piac, rengeteg pénz az AppStore-ban. És mint tudjuk, a cégek elsődleges célja a profit realizálása.

  109. Gravatar Icon 108 Somez

    Fudge: A Navigon zöld alapon fehér pálcikákat rajzol ki a képernyőre. Az új update-tel a fehér pálcikákra már láthatunk némi maszatot is, ami kb olyan, mintha egy banki hitelszerződés apróbetűs részét préselték volna rá. Számomra ez kimeríti az olvashatatlanság fogalmát, már pedig úgy elég nehéz GPS-ezni, ha nem látod mi van a térképen.

    Ezen felül nem beszél magyarul és a menüje sem magyar.
    Az iGO megjeleníti az ismertebb épületeket 3D-ben, ami sokszor hasznos. Ha ránézek a térképére, akkor 1 másodperc alatt leolvasom, hogy a következő három utcából melyiknek mi a neve és melyiknél kell lefordulnom. A Navigonnál ez eleve kétséges, mert ugye csal a pozícióval, tehát lehet még nem is annál az utcánál vagy, ami neked kell, de mivel a térképen nem tudod leolvasni a nevét, ezért vaktában befordulsz. Ja és igen, nekem a Navigon térképe sem vizsgázott túl jól. Több helyen is próbált már bekanyarodást tiltó táblánál lefordítani. A Balaton mellett lévő faluban meg frankón azt hitte, hogy a fő utca a közepén le van falazva és vissza akart fordítani.

  110. Gravatar Icon 109 Fudge

    Somez: ok, de ha jól értem tudsz POIt keresni, de nem tudsz odanavigálni, csak ha megszakítod az eredeti navigációs útvonalat, jól értem?

    Tesztelni fogom az iGOt is, úgyis az “élmény” a döntő.

  111. Gravatar Icon 110 rog

    jól értem, hogy csináltak egy iphone specifikus megjelenítést, és most majd átírják egy platformfüggetlenre?
    ez egy érdekes módszer.

  112. Gravatar Icon 111 Somez

    Fudge: Igen, így van.

    rog: Ezt nem tudom honnan szedted. Pont az ellenkezőjét írta Angelday is. Az iGO Amigót portolták egy az egyben iPhone-ra. Nincs kimondott iPhone-specifikus megjelenítés, ha csak a kétujjas zoomot és a lista görgetését nem nevezed annak. Egyébként elég jó a grafikus felület felépítés szerintem. A 3D gyorsítás hiányzik inkább, ami lesz is.

  113. Gravatar Icon 112 Somez

    Egyébként tegnap sírtunk amiatt, hogy a progi már megvásárolható, a honlapjukon meg még coming soon felirat látszik. Amit ma kitettek új honlapot, azért az elég ütősre sikerült. Ráadásul van user manual is, amiből talán még többet tudunk meg: http://www.igomyway.com/downloads/user_manuals/iGO_My_way_2009_UserManual_EU_UK.pdf

  114. Gravatar Icon 113 rog

    hát én csak abból a félmondatból próbáltam kihámozni amit te írtál.
    iphone-on jellemzően két lehetőséged van a kis pixeleidet kirajzolni a képernyőre. a, opengl b, quartz. (a portolás “a” esetben 14 sor, “b” esetben az egész megjelenítés átírása)

  115. Gravatar Icon 114 Somez

    rog: Az iPhone programozását nem tanulmányoztam még, de biztos igazad van. Szerintem user szemszögből az a lényeg, hogy az iGO-sok a következő update-be beleteszik a 3D gyorsítást, amit sokkal folyamatosabb és talán picit szebb (épületeknél) képet kapunk.

  116. Gravatar Icon 115 angelday

    Remélem a tank megmarad.

  117. Gravatar Icon 116 Somez

    Én már átraktam tankra :-)

  118. Gravatar Icon 117 DrB

    Somez: Kösz a gratulációt. Nagy élmény nekem mind az iPhone, mind a 159-es. :)

    Németországban élek. Amikor elvittem az autót egy Probefahrtra, a mellettem ülő szalonos alkalmazottnak mi volt az első tanácsa? Ha egy másik alfást látok, tessék integetnem. :D

    A többit majd az Amore-n, ha végre regelek.

    Hogy ON is legyek, a 3GS-emen 5 mp alatt indul a Navigon. Ha a Navigonból futó navigáció közben a Home gombbal lépek ki, azaz a Navigonon belül nem állítom le a navigációt, akkor a program újra indításakor az az aktuális navigációba lép vissza.

  119. Gravatar Icon 118 Somez

    Drb: jó tudni, hogy a BMW-k országában is integetnek az Alfások :-) Akkor majd Amorén privát üzit. Regeltél már, mert a fejeseknek el kell fogadni az adatlapod, mielőtt be tudsz lépni?

  120. Gravatar Icon 119 DrB

    Somez: még nem regeletem, a héten tervezem. Ha elfogadták a jelentkezésemet, megkereslek ott privátban. Köszi előre is a segítségedet! :)

    A másik kinézett márka a BMW volt, de itt 10 autóból 9,5 valamelyik német márka. Inkább nem álltam be a tömegbe. :)

  121. Gravatar Icon 120 Somez

    Jól tetted. Aki szidja az Alfákat, az nagy valószínűséggel széthajtott, rosszul karbantartott verzióval találkozott. Na de tényleg vége az OFF-nak :-)

  122. Gravatar Icon 121 rog

    mindig az van.egyébbként innen ismerhetsz fel a legkönnyebben nagy tömegben.
    “te, ki az a csávó ott?
    “melyik? az akinek épp igaza van? ..”
    (elnézést.)

    komolyabban: olyan benfentesnek tüntél elsőre, azért kérdeztem csak rá. mert mindig hall az ember egészen komoly cégekről is egészen hajmeresztő dolgokat. azt sose tudni, hogy csak félreértés, vagy tényleg ennyire ennyirén dolgoznak ott, azt mégis ők vezetik a menetet.
    már ha érted mire gondolok. néha én is nehezen követem visszaolvasva. és ha javítom csak rosszabb lesz… :O

  123. Gravatar Icon 122 Somez

    A benfentességem annyiban merül ki, hogy a mobilport.hu vezető szerkesztőjeként ilyen kütyükről írok. Továbbá van belső kontaktom a Nav N Go-nál, aki nagyon készségesen válaszolt minden kérdésemre. Ez egyébként elég ritka, mert a legtöbb mobiltelefon gyártó nem árul el semmit az újságíróknak, vagy kikötik, hogy nem publikus.

  124. Gravatar Icon 123 angelday
  125. Gravatar Icon 124 Somez

    Angelday: Nálam 34 másodperc az iGO indulása iPhone 3G-vel. Navigonnal 20 másodpercet mértem.

  126. Gravatar Icon 125 Craig

    Egy kérdés: ugye 2010 év végéig lehet ingyen frissíteni a szoftvert. Ez csak a térképadatokra vonatkozik, vagy a navigációs szoftverre is? Tehát ha lesznek új fícsörök 2011-ben, azokat ingyen kapom, vagy már rá leszek kényszerítve egy fizetős update-re?

  127. Gravatar Icon 126 juice900

    Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy mi a helyzet a az autós tartókkal, töltőkkel. Ránéztem a Bury-re is, kicsit nagy, de nem rossz. Speedshop-on van még aktív tartó, meg persze ott a Brodit. Ez utóbbi kicsit el van szállva árban, persze minőségi is. Én lehetőség szerint aktív tartót szeretnék. Nem tudom kinek mi van, mit tervez, mit talált, mit hallott.

  128. Gravatar Icon 127 Balambér

    Nem tudjátok mit nyomhattam el, amitől nem mondja a turn-by-turn utasításokat? Még most próbálgatom csak, és egyszercsak elhallgatott. (Nem a telefon mutézódott le, néha megszólal, hogy a GPS jel megszűnt, de az utasításokat nem mondja).

  129. Gravatar Icon 128 Somez

    Hát ha a GPS jel megszűnt, akkor honnan tudja szerinted, hogy épp hol vagy és merre kell fordulnod? :-)

    Craig: Volt már erre válasz fentebb. A szoftvert örökre ingyen frissítheted, a térképet lehet 2010 végéig.

  130. Gravatar Icon 129 Balambér

    Mindvégig a szobámban ültem, és a szimulációt nézegettem. Az első fél órában volt hangja, azóta nincs.

  131. Gravatar Icon 130 Balambér

    Egy ideig ha ráböktem bal felül a nyílra, akkor bemondta az instrukciót (magától nem), de újabban már ezt sem akaródzik neki.
    Nekem most egyre inkább bugnak néz ki a dolog.
    Pedig semmi JB, teljesen tiszta konfig, az egyéb vásárolt app-okat is meg tudom számolni a kezemen, úgyhogy különösebben nem indokolt a dolog.

  132. Gravatar Icon 131 Balambér

    Na az van, hogy ha belépek az iGO-ba, és elindítok egy szimulációt, sehogy sincs hangja (böködésre se). Ha ekkor kimegyek a menübe, és kiválasztom az instrukció nyelvét (pl. ugyanazt amelyik egyébként is ki volt választva), onnantól böködésre bemondja az instrukciót (magától továbbra sem).
    Hát érdekes na. Kezdem drágállani kicsit ezt a programot.

  133. Gravatar Icon 132 Somez

    Szimulációnál nincs hangja…

  134. Gravatar Icon 133 Somez

    Bocs, tévedtem. Mégis van hangja.

  135. Gravatar Icon 134 Balamber

    Alapertekek visszaallitasa menupont a baratod, mukodik ismet az instrukcio. Viszont buktam minden tarolt cimet a modszerrel. Ez ugyan meg osszesen ketto volt, ugyhogy nem kulonosebben fajdalmas, de ha a problema visszater 1-2 honap mulva, az lesz …

  136. Gravatar Icon 135 gr

    Nekem is elment a hangja az első navigáció után. Összevissza kerestem, hogy lehet visszakapcsolni, de erre nincs is opció (miért nincs vajon?). Gyorshajtást bemondja, meg ha megnyomom a bal felső sarokban az ikont, de magától nem. Kirpóbálom az alapértékek visszaállítását.

    Mivel még nem volt eddig navigációs eszközöm, még ismerkedek a programmal. Egyenlőre nagyon fura. A gutaütés kerülget, amikor nem lehet csak úgy keresgetni a térképen, mint a Google maps-en: pl. a MOM park megkeresése hogy kerül az “Úticél / Hasznos helyek / Egyéb helyek / Keresés településen” alá, miért nem írhatom be rögtön szabad szöveggel? (Főleg, hogy nem is akarom beállítani úticélnak, csak körül akarok nézni arrafelé).
    Vagy: vajon miért nincs “céltábla” ikon, ami oda pozicionálja a térképet, ahol vagyok? És miért nem használja erre a torony információkat is, ha nincs GPS jel?
    Az épp aktuális pozícióm elmentése vajon milyen logika alaján kerül az “Úticél / Keresés a térképen / További lehetőségek / Hozzáadás a kedvencekhez” menübe? Lehet hogy hozzászoktam a jóhoz, de a Google maps “Drop pin” után ez a 4 almenü elég logikátlannak és fapadosnak tűnik (hiszen az aktális pozícióm nem úticél, és eszembe se jutna a keresés menüben megnézni).

    Ezek normál dolgok a navigáció világában? Gondolom az iGo-nál igen, de már programnál? Csak nekem fura az iPhone interfész után? Ezek függvényében az ABC billentyűzet nem is annyira tragikus :)

    Remélem viszont, hogy a vásárlással hozzájárultam ahhoz, hogy az amúgy remekül működő magyar program még jobb legyen. Elsőre a boot időn fejlesztenék, ha lehet…

  137. Gravatar Icon 136 angelday

    1.0

    Szerintem javítani fogják.

  138. Gravatar Icon 137 Mike T.

    (Arról nem is beszélve, hogy a család összes szifonjára feltelepíthető legálisan.)

    Ez hogyan is van? A gépre letöltött software-t akárhány szifonra felteheted?

  139. Gravatar Icon 138 Somez

    gr: Én is ezt hiányoltam, hogy nem elég “iPhone-os” a kezelőfelület. És most gondolj bele abba, hogy ez az iGO már a könnyített, közérthető változata az iGO-nak. Korábban volt ennél sokkal összetettebb is. Egyébként én úgy gondolom, hogy idővel csiszolják a szoftvert minden téren, de most így első megjelenésnél ennyire futott tőlük.

  140. Gravatar Icon 139 novertigo

    Pár nap használat után alapvetően elégedett vagyok az iGO-val.

    Ez az első navigációm, tapasztalok fura pontatlanságokat, de nem tudom eldönteni, hogy ez normális-e? Talán a szifon gps-emiatt van, úgy tudom nem túl pontos és ritkán csorgatja jelet is.

  141. Gravatar Icon 140 DrB

    Az alábbi problémába futottunk bele a beszmacről már ketten is (ld. a 209. hsz-től):
    http://beszeljukmac.com/index.php/forums/viewthread/33788/P200/#633816

    Ti tapasztaltok hasonlót?

  142. Gravatar Icon 141 neuro

    Sziasztok

    Én is friss iPhone 3gs felhasználó vagyok és nagyon szeretnék rá egy iGo-t, de egy-két dolog nem tiszta ebben a telefonban akkor van egy GPS vevő azaz az iGo -t amikor használom az pénzbe kerülő adatforgalom vagy úgy viselkedik mintha vennék egy GPS-t és a világ minden pontján ingyen használom.A sima 3G-nél volt ilyen hiszti hogy a googlemap folyamatos 3G-t használ.Nekem az iPhone-on a saját iránytűje se ad pontos helymeghatározást jó két utcát téved ha pozicionál.Ezt is kalibrálni kell? vagy ez ilyen Köszi a segítséget bocs a hülye kérdésekért

  143. Gravatar Icon 142 Somez

    neuro: Szia! Az AppStore-ban ha elolvasod az iGO leírását, akkor ott jelzik, hogy saját térképeket használ, tehát nem kell neki internet. Ezért is foglal kb. 1,6 GB-ot a csomag :-)

  144. Gravatar Icon 143 Balambér

    Na sínre kerülni látszik a bug téma is. Még mielőtt rájöttem volna arra, hogy az Alapértékek visszaállítása (ha nem is megnyugtató módon, de)orvosolja a problémát, írtam support ticketet az iGO-soknak.
    2 nap múlva írtak vissza, hogy nekik nem sikerül ilyen jelenséget előcsalni, úgyhogy ha tudok, fáradjak be, hogy megmutassam.
    Írtam vissza, hogy már megoldottam, meg egy kicsit részleteztem pontosabban a körülményeket.
    Ma kaptam választ ismét tőlük, hogy a hiba forrását megtalálták, és a “hamarosan megjelenő” javításig szíves türelmemet kérik.

  145. Gravatar Icon 144 Fudge

    Ma kipróbáltam az iGo-t és a Navigont egyszerre.

    Mentem az Andrássy úton, dugóban. Háromszor tett át az iGo egy teljesen másik utcába,újratervezte a térképet és teljesen rossz helyre akart irányítani.

    Navigon semmi ilyet nem produkált.

    iGo rendszeresen későn jelezte a pozíciómat, már rég befordultam sokszor, mikor közölte, hogy most forduljak.

    Navigon időben jelzett mindent.

    Talán ha kijön a 2.0-ás verzió, akkor visszatérek az iGo-ra, addig pedig megy a levesbe.

    Az hogy jobban néz ki a térkép, az egy dolog, ha nem tud rendesen navigálni. Mellesleg nekem a Navigonos felület is bejön.

  146. Gravatar Icon 145 klarky

    Megérkezett egy új GPS progi/térkép a store-ba:

    http://www.ndriveweb.com/