(szponzor) UPC Fiber Power

A UPC nem kisebb dolgot akart megcsinálni, mint azt, hogy létrehozza Magyarország leggyorsabb, országosan kiépített internetcsomagját. Eddig a T-Home üvegje számított ezen a piacon a leggyorsabbnak 50 megabites letöltési sebességgel (elméleti szám), ezt übereli a UPC a nemrég bevezetett 60 és 120 Mbit sávszélességgel.

A szolgáltatás neve UPC Fiber Power. Ekkora sávszélességet egy újgenerációs technológiával, az EuroDocsis 3.0 alkalmazásával lehet elérni a végfelhasználóknál. (A UPC természetesen telepíti az ehhez való kábelmodemet is, ami az előfizetési díjban benne foglaltatik.) 2009 júliusától lett bevezetve Budapesten és a nagyobb vidéki városokban ott, ahol kábeltévés és kábelinternetes szolgáltatás igénybe vehető (nálam például nem). Én is ismerek valakit, aki már használja a Fiber Powert, szerinte tényleg “disznó”, már aggódik is, hogy vajon ez örökké így marad-e majd.

Az ultragyors internet ára a sávszélességhez mért, ám azzal nem egyenesen arányos, kedvezményektől és csomagtól függően kb 5-15 ezer forintba kerül havonta azoknak, akik szeretik a HD filmeket (is), vagy nagy a család és kell nekik a cső.

A Plastik médiát ezen a héten a UPC támogatta. Köszönjük.

32 Responses to “(szponzor) UPC Fiber Power”

  1. Gravatar Icon 0 Töhötöm

    Torrentnél is rendelkezésre áll a garantált
    sávszélesség? :D

  2. Gravatar Icon 1 .gr7

    szponzornak üzenni lehet-e? Ha igen kezdjenek el hálózatot építeni a XII. kerületbe is, mert T-onlinera vagyok kárhoztatva. :(

  3. Gravatar Icon 2 spamdog

    @Töhötöm : garantáltan nem :)

  4. Gravatar Icon 3 kritikus

    Eddig soha nem használtam adblock-ot ezen az oldalon de ezt a két idiótát nem vagyok hajlandó nézni. Még a fehér téglalp is jobb náluk. Sorry.

  5. Gravatar Icon 4 Tschöppy

    Az a gond ezzel egyedül, hogy a 300 megás limit ugyanúgy megvan, mint az alacsonyabb csomagoknál, csak itt két nap alatt összejöhet a mennyiség.

  6. Gravatar Icon 5 Töhötöm

    @spamdog:
    És ha becsület szavamat adom az ügyfélszolgálaton,
    hogy csak este 11 után használom, akkor se? :D

  7. Gravatar Icon 6 balint

    nem is értem mit csinál a upc, fejleszt össze-vissza, közben meg gátlástalanul blokkolja a p2p-t. Akkor meg minek?

    Arról nem is beszélve, hogy a nyomorult ügyfélszolgálatukat fejlesztenék inkább, hogy szakadna rájuk az ég. Közismerten szánalmas húzásaik eddig is felidegesítettek, de most testközelből érint a dolog (pontosabban nem, mert Mo-tól jó messze vagyok, a lemondott előfizetésemet továbbra is számlázzák és természetesen semmilyen módon nem lehet elérni őket), amiért nagyon is a kurva anyjukat. Elnézést. A UPC meg monnyon le.

  8. Gravatar Icon 7 Xero

    Szép és jó csakhogy:
    1. Mindez korlátozva van elég erősen!
    2. Hozzá az Upload még mindig vérszegény!

    Nálam marad a DigiLan! :)

  9. Gravatar Icon 8 pyro

    Őőő…

    Próbaképp megrendeltem a FiberPower 120-at. Tényleg hozza a sebességet és torrentnél is megvan az 50-70 megabit. Tapasztalataim szerint azonban a FiberPower 60 bőven több, mint elég, a 120 gyakorlatilag kihasználhatatlan…

  10. Gravatar Icon 9 Zeusz

    @balint: Blokkolja? Azért én 50 gigát lehúztam hét óra alatt külföldről torrenten…

  11. Gravatar Icon 10 kodiak

    Tudnam, mi a rakot csinaltok ennyi adattal. Munkatarsaim is sima ADSL-en toltik le a filmeket orrverzesig, es kiderul, hogy toredeket nem tudjak megnezni. Scrat meg a makkja just eszembe.

  12. Gravatar Icon 11 b.

    elmegy a upc a büdös kurva anyjába, az egész nyugati (nem kelet európai) internets elérhetetlen jelenleg a hálózatukból.

  13. Gravatar Icon 12 angelday

    kritikus, milyen módszerrel blokkoltad?

  14. Gravatar Icon 13 Zila

    @angelday: én ugyan nem blokkolom, de Greasemonkey-val, vagy sima user.css-el elég könnyű blokkolni a banner-t.

  15. Gravatar Icon 14 Zila

    Ja, meg minden adblokkerrel amelyiknek megadható egy html elem id-je vagy class-a esetleg egy okos kis css kifejezés (hogy olyat is blokkolhass aminek nincs se id-je, se class-a :)

  16. Gravatar Icon 15 sjuknoa

    ez mind szep es jo, de bazmeg uvegszal helyett azt oldjak mar meg, hogy ne kelljen naponta ketszer ujrainditanom ezt a szar webstar modemuket, ami allandoan elveszti a jelet (vagy en nemtom mi tortenik, de a kabel led nem vilagit).

    szoval upc, van itt melo, eloszor ezt, regi ugyfel, stb, koszi.

  17. Gravatar Icon 16 Lajos

    Szerintem a blokkoláshoz nem kell semmi extra:
    - Jobb katt, adblock image, kész.

  18. Gravatar Icon 17 krumpedli

    én pesten használom az upc-ot, de sose volt még vele gondom. a 3X300G limitet már rég nem alkalmazzák agyakorlatban és a p2p bizgetést sem tapasztalom, hasít a torrent, ahogy kell. amúgy nem tudom mire lehet havonta több mint egy teljes wincsi tárhelyet telepakkolni. mindenesetre a nagyobb sebesség jöhet, nem bánom!

  19. Gravatar Icon 18 will

    Ne lopjuk má’ meg a Józsit azzal, hogy blokkoljuk a két mukit…

    AMúgy ez az Eurodocsics ez valami szerb teniszező?

  20. Gravatar Icon 19 euroboy

    biztos bennem van a hiba, de nálam az összes banner az ellenkezőjét váltja ki,menekülök, gyűlölöm ezt két férget is,,,,,,,

  21. Gravatar Icon 20 dave

    Oké, hogy bithuról jön a film meg a resident evil 2 perc alatt, de ha nem lenne torrent, akkor mi a lófasznak lenne 120 megabit, vagy ki a pöcsöm venné meg? Családi emailezésre, vagy hd youtube nézésre elég a 4-8 megabit bőven.

    Jöjjenek már a rendes hd videótékák, pay per view elő sport, és akkor talán nem a másolt szemétért köttetnénk csak be a fibert.

  22. Gravatar Icon 21 kritikus

    “kritikus, milyen módszerrel blokkoltad?”

    Adblock plus element hiding helper: https://addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/4364

    “Ne lopjuk má’ meg a Józsit azzal, hogy blokkoljuk a két mukit…”
    Csak addig lopok amíg upc hét van. Kevés embert utálok anélkül hogy legalább beszélni hallottam volna, de ez a kettő…
    Normális esetben semmilyen reklám nem zavar ami nem mozog vagy ad ki magábol hangot.

  23. Gravatar Icon 22 poke

    tudom nem országos, de a két nagy sem valódi országos:
    http://index.hu/tech/net/2009/07/22/kazincbarcikan_a_leggyorsabb_a_magyar_internet/

    pokolom

  24. Gravatar Icon 23 angelday

    Plastikon bannert nem blokkolunk.

    Ezt most bekommentelhettem volna álnéven is, de nem tettem.

  25. Gravatar Icon 24 Narancs

    ~Dave

    “Jöjjenek már a rendes hd videótékák, pay per view elő sport, és akkor talán nem a másolt szemétért köttetnénk csak be a fibert.”

    úgylegyen.

    ~angelday

    a hirdetéses cucc végülis 52x50k Ft 1 évben?

  26. Gravatar Icon 25 hanorci

    aha upc támogatta mi? rabbit kezdte tolni a dolgot a külföldi adszerverről.

  27. Gravatar Icon 26 legendary

    Digi Topnet. 50/25Mbps. Jobb nem kell. (Egyelőre.) Nem szaggat, napokig megy a router restart nélkül. Hasít a web, torrent, minden. Uplink ráadásul sokkal gyorabb, 35-40Mbps többnyire. :D Ja, és csak 4500 HUF.

  28. Gravatar Icon 27 gyik

    Kíváncsi vagyok az UPC mit fog bírni amikor lesz elég user rajta. Nem azért mert T párti vagyok – sőt, rühellem őket, de itt sok alternatíva nincs – viszont az elméleti sebesség a T-nél kábelen és optikán bizony fix. Legalábbis nálam mindig pont annyi, mindig a maximum és maximum ha nincs net, nem tudja. De amikor él a kapcsolat – és igen sokat él – akkor fixen tudja. Ez az egyetlen jó amit el tudok mondani a T-ről, _nálam_ atom stabilan tudja amit í csomag ígér.

  29. Gravatar Icon 28 Tompi

    “A UPC nem kisebb dolgot akart megcsinálni, mint azt, hogy létrehozza Magyarország leggyorsabb, országosan kiépített internetcsomagját.”

    Ami sajna nem jött össze nekik. :) Csak a 2. leggyorsabb netet adják.

  30. Gravatar Icon 29 Dani

    csak 1 a kár… Fiber Power-t nem azl találták ki h töltögessünk vele.. hanem hogy szervereket futassanak (pl wow) remélem igy jobbak lesznek a hazai szervereke:) szóval aki ki akarja használni ezt akkor az ki is tudja:P

  31. Gravatar Icon 30 lepenyhal

    @Dani
    Szervereket nem fognak sokkal jobban futtatni rajta, a fiberpower 60-nak csak 3 mbit per sec a feltöltési sebessége.Ma fizettünk elő ráá:D

  32. Gravatar Icon 31 Re: Dani

    Persze, direkt erre talaltak ki, veletlenul sem arra, hogy gyors legyen a transzfer :-) Az egesz UPC tulkepp WOW fuggo :D