Tök

Édesanyám megkért, hogy hazafelé vegyek neki tököt. Tökfőzeléknek. Az Auchan mellett teniszeztem, de oda nem volt kedvem bemenni, gondoltam, inkább majd az úton valahol megállok, és ott intézem el a projektet. Pontosan az ötödik (5) zöldségesnél jártam sikerrel. Azok is éppen zártak, de volt náluk még néhány reszelni való bébi tök. Kaporlevelük nem volt.

A harmadik helyen egy fehér pólós, zömök, rövidre borotvált fejű fickó rakosgatott néhány hagymát a ládába. Odamegyek hozzá, megkérdem tőle, hogy van-e esetleg tökük. Azt mondja, fogalma sincs, mert ő is vásárló. Elnézést kértem tőle, aztán megkérdeztem mást, hátha lesz. De mivel ez a harmadik hely volt, és csak az ötödiknél kaptam (mint már leszpojlereztem előre), ott sem volt.

Mielőtt kiléptem volna az üzletből, a csávó elkezdett hozzám beszélni. “Ennél csak egy viccesebb dolog volt”, mondja, “amikor a haverom részegen odament a németeknél egy csávóhoz a hotelnél, akkor még német márka volt, egy húsz márkással, hogy hívjon neki taxit. Erre kiderült, hogy az nem portás, hanem valami német tábornok. Hatalmas szóváltás kezdődött közöttük és majdnem balhé lett belőle.”

“Remélem itt nem ez a helyzet.” — mondtam neki, majd távoztam rendre a negyedik zöldséges felé.

8 Responses to “Tök”

  1. Gravatar Icon 0 cegg

    Nálam az lett volna a sztori vége, hogy valamilyen más típusú tökkel állítok haza, mint amilyenre édesanyám gondolt…

  2. Gravatar Icon 1 angelday

    Ismerős a sztorinak ez a befejezése, de kifejezetten jó tököt vittem. Magam is meglepődtem rajta.

  3. Gravatar Icon 2 Zoli

    UL szaga van, a német tábornoknak

  4. Gravatar Icon 3 n'

    nem UL az, emlékszem a köcsögre amikor taxit akart hivatni velem.

  5. Gravatar Icon 4 Penya

    Nekunk van itthon tok, nemtudunk mit kezdeni vele, valszeg lereszelve megkapjak a tikok :)

  6. Gravatar Icon 5 Kretusz

    tökfözelék rulz.

  7. Gravatar Icon 6 Steve

    Zoli: én láttam a tábornokot meg a bunkót aki taxit akart hivatni benne. Annyi nem stimmel, hogy nem tábornok volt, hanem a német hadügyminiszter.

  8. Gravatar Icon 7 Zoli

    Megadom