Hétköznapi mennyország (2004)

A Tabánban adják, hirtelen ötlettől vezérelve elmentünk. Svéd filmdráma, ezt írták a porton, a HD torrentezést bal váll mögött hátrahajítva gurultunk be végül az apró moziba.

Úgy vettem észre, hogy a filmmel kapcsolatban a magyar közönség nagyon szuperlatívuszokban nyilatkozik, az IMDb-n csak 7,5-öt rakott össze (ami amúgy is szép eredmény), Oscar jelölés megvolt — hát akkor miből lesz a sárga cserebogár?

Igen kellemes szerkezetben indul az egész: karmester, aki olyannyira keményen keni, hogy rosszul lesz az életviteltől, így rekreációs célzattal visszamegy abba a kis svéd faluba, ahonnan eredetileg származik és ahol már senki nem ismeri. Gyerekkorában megverte az iskola főköcsöge, aki miatt mindenféle bajai vannak — legalábbis mi azt hisszük. Bejön még az obligát lelkész vonal, akinek nem tetszik a faluban levő rendcsinálás, miközben karmesterünk gatyába rázza a svéd kis falu kórusát. (Ennél sokkal több nem derül ki ebből a két szálból.)

Nem mondom, nagyon kedves és szerethető dolgokkal van tele a film. Viszont a végén, amikor felálltam a székből, inkább olyan élményekkel távoztam, mint amikor egy amerikai filmet nézünk, aminek a végén mindenki fogja egymás kezét, és úgy, közösen, nagyon sok mindenre képesek, és különben is: LOVE FOR ALL.

Két dolgot nehezményezek ebben a tényleg remek alkotásban: az első, hogy nincsenek igazából kifejtve benne a konfliktusok és karakterek (a főköcsög finálé vérciki ebből a szempontból). Amik vannak, elnagyoltak és darabosak. Semmi komoly szándék, vagy üzenet az írótól és rendezőtől, inkább csak a felszínen farigcsál. A másik dolog, amit egy bekezdéssel feljebb már pedzegetek: túlságosan is amerikaira vették benne a figurát, ami egyszerűen nem áll neki jól. Ez igazán a film második felében kezdi felütni a fejét, ami sajnos ott is marad. (A harmadik csak technikai zárójeles: gáz a sok “extra” szerepeltetése a film második felétől, akik nem kapnak szerepet. Élettelenné és csinálttá teszik a jeleneteket. Rémes!)

Ettől eltekintve remek szórakozás és átélhetőség, helyenként egy-egy viszkető szemgolyóval, a meglehetősen hosszú, 134 perces film. Nem bánom, hogy megnéztem, de nem fogom megszerezni a gyűjteményembe.

Laza négyes, van benne kétszer cici is.

update: a film egyik tényleg kiemelkedő részét (remek szerkesztés) a YouTube-on is megtaláljuk, ezt most kilinkeltem ide. Gabriella’s song. A filmben úgy adják el, hogy eredeti szám, de valójában nem az.

10 hozzászólás