Easy
A malmöi videómból már megismert zenész, Sara Termén nálunk állomásozik. (Megyünk Madonna koncertre holnap.)
Mindig is látens zongorista voltam, így muszáj volt workshopolni egyet. Azóta, hogy egészen nyilvánvalóvá és adekváttá vált, hogy Mike Pattonék legjobb száma az Easy, nekiugrottunk ennek. Sara (svédül: szaa-rá) leskiccelte nekem, hogyan kell nyomogatni:

Innen már csak néhány órányi gyakorlás a jó öreg Steinway-en választott el a végeredménytől. Ezt már én játszottam fel mintegy 28 próbálkozásból (ez is köhög még mindig, de el kell engedni valahol):
Életkoromnál fogva sajnos én sem ismertem a Lionel Richie-féle eredeti változatot, életembe csak Patton hozta be ’92-ben Baján, de attól még Angel Dust. Sara felvilágosított, hogy az eredeti akkordjai kicsit mások (ő ugyanis meg azt ismerte), de azért összeraktuk.

Egyébként Sara gyerekkora óta zongorázik, elmesélte, hogy neki kottát olvasni és abból játszani olyan, mint például enni. Nem gondolkodik azon, hogy mit csinál, annyira természetesen jön minden. Az akkordok és a billentyűk ott vannak fejben a megfelelő helyen.
Irigylem azokat, akik tudnak hangszeren játszani.
NB, a GarageBand főnök-alkalmazásra még vissza fogok térni, most vettem észre, hogy a ’09-es verzióba nem is másztam bele igazán, egyszerűen csodálatos dolog.
pappito
én is irigyeltem, a dorombig jutottam meg herflin egyszer sikerült a “jó öreg gépem” címűt. itt a vége.
na de iphotoben lehet-e képet átméretezni?
angelday
Még preview.app-ban is lehet.
gigi
Ne irigykedj, hanem kezdj el valamit. Én is siránkoztam, aztán 32 évesen fogtam először gitárt, sosem lesz belőlem egy B.B.King, de jól el vagyok vele a magam szintjén és már nem azon sajnálkozom, milyen jó lenne
spamdog
De nagyon jó is volt 12 év után újra élőben látni a FNM-t.
angelday
Az egyetlen dolog, amit sajnáltam, hogy kimaradt. Pics–
spamdog
Viszont Patton tegnap csúnyán megsérült
RT @Shrader Dude tried to stage dive, missed the crowd, smashed head on rail. Patton stopped and got down to help him. Lots of blood.
bobbyperu
ebből nekem nem az jön, h Patton sérült meg.
bármiféle észérvekre bonyolítandó vitán felül azért szögezzük le: az easy NEM a legjobb FNM szám.
Gaboro
“…azért szögezzük le: az easy NEM a legjobb FNM szám.”
Elfér ott még egy szög? Hozom a kalapácsot.
(Megesküdtem volna rá, hogy ma szombat van.)
cegg
Nem véletlenül találták ki a kottát… Saranak elismerésem, hogy lerajzolta.
Szóljatok, ha kell Silver jegy nem túl drágáért, lebetegedtem, úgyhogy Madonna nekem kilőve.
angelday
Mit jelent az, hogy “silver” típus?
Az Ember, Aki Létra Akar Lenni
Az Easy csak akkor a legjobb FNM-szám, ha az az egyetlen, amit ismersz.
cegg
http://href.hu/x/9vae
Tehát állva lehet nézni vele Madonnát, közepes távolságról.
MikkaMakka
Nekem is van két silver (álló) jegyem, amitől megválnék óccsóért (22k), ha esetleg érdekel valakit. peterzen at gmail.com
marchello
találtam neten 10ért silver jegyet. lehet van sansz a helyszínen 5ért is venni. ennyit adnék is érte
cegg
Ha MikkaMakka így, akkor én silver 5k, holnap du. átvétel Kosztolányin kacsa@bk.ru.
pappito
privjút tudom, csak valaki kérdezte tőlem és nem használok ájfotót, gondoltam itt a sok mekker fejből vágja.
Freddy
Ezt a Steinwayt a GarageBand ’09 hozta vagy lehet szerezni?
klarky
5-ért jegy?
Nahát… Ha ezt hamarabb olvasom. Ennyiért felmentem volna.
“Irigylem azokat, akik tudnak hangszeren játszani.”
Most az egyszer 100%-ban egyet értek Józsival.
Ugyanakkor gigi-vel is!
angelday
Freddy, a symphony orchestra csomag része.
Jofkov
Józsi, Józsi!
Te nem hallgattál Kossuth rádiót anno?
“30 perc alatt a föld körül”? (asszem ez volt a műsor neve)
Hát persze! Ez bizony a The Commodores! Nem szóló!
Annak pedig melyik a legkirályabb dala?
http://www.youtube.com/watch?v=Ubd2uUPT5ww
Még ma is táncolok rá néha (titokban:)
arsen
Én azokat irigylem, tisztelem és csodálom, akik egyáltalán nem tudnak zenélni, nem is hallgattak zenéket soha, ízlésük a legegyszerűbb neocigányzenét is tolerálja, és így bármiféle zenés-táncos mulatságon képesek lelkesen tapsikolni.
Amúgy szerintem King for a Day
Freddy
Kosz. Szep nagy csomag.
Andras
Ha így folytatod, akkor az FNM novemberi Argentín koncertjén játszhatnál mint vendég, végigvihetnéd az Easy-t
loolek
Haptic piano teaching system
August 18, 2009
http://www.therawfeed.com/2009/08/haptic-piano-teaching-system-guides.html