Best of Show

Tovább fixáltuk a “Plastik Media Best of Show” néven elhíresült gyűjtőlapot. Immáron meg lehet nézni, ki miket írt, amik az adott poszt megfelelő kommentjére mutatnak. Egy végignézést talán megérdemel: http://plastik.hu/bos/ (warning! funkcionális dizájn!)

Szeretném elmondani, hogy mennyire hiszek abban, hogy aki nálam hozzászól, értéket ad ennek a platformnak. Ennek egy megjelenítése ez az idióta PNG:

best_of_show.png

Köszi mindenkinek (és nem csak a plecsniseknek), aki veszi a fáradtságot. Nem lesz ciki leírni angolul: you are the best.

És akkor most szeretném megragadni az alkalmat, hogy ezen a ponton kicsit lamentáljak azt illetően, hogy mi a Plastik média és hova tart. Többen ugyanis kérdéseket fogalmaztak meg a pakliban kezdeményezést illetően, és egyáltalán: a blog kommercializálásával kapcsolatosan. Ez a blog egy személyes kreatív mező, ahol önmegvalósítok. Tény, hogy kapott momentumot az elmúlt időben, tény, hogy sokkal okosabbnak és szebbnek tudom hinni magam, hiszen az elmúlt egy esztendőben némi zsebpénzt is kerestem rajta.

Ezzel kapcsolatban azonban nem kell azt hinni, hogy elszálltam, mint a rakéta. Pontosan tudom, hogy ez a blog nem egy szakportál, vagy valami tematikus blog, ami kinn villog az Index címlapján. És jól is van ez így. Egy olyan weblap, amit jókedvemben készítek, mindig akkor, amikor van hozzá kedvem. Mint például most, ahogy írom ezeket a sorokat.

A Plastik média soha nem lesz egy olyan típusú üzlet, mint amire általában gondolnak az emberek. Tisztában vagyok vele, hogy ezt a típusú tartalmat csak egy szűk réteg, a kemény makk, a gépnyomók olvassák. Meg esetleg azok, akiket érdekelnek a hülyeségeim. Ezért sincsenek illúzióim azt illetően, hogy én hú, de mennyit fogok vele keresni. Ez egyszerűen nem lesz így.

Én magam is sokat változok az évek során, lehet, hogy ezt időnként lehet érezni. De az is lehet, hogy nem. Igazából mindegy: ne akarjátok megfejteni. Talán van értelme annak, amit csinálok. Számomra mindenképpen. Imádok szerkeszteni.

Yours truly,
S.a.J.

36 Responses to “Best of Show”

  1. Gravatar Icon 0 Károj bácsi

    Egy csepp könnyként mi is köszönjük a mindennapi plasztikunkat.

  2. Gravatar Icon 1 Dervenkál Egon

    A plastikmédia kategória győztese nálam: a Plastik.hu

    Az angelday kategóriában pedig JÓZSI az örök első!

    Respect! :)

  3. Gravatar Icon 2 angelday

    Eltelt fél óra, nem tudom, hogyan kerültem ilyen szentimentális hangulatba, de most már így hagyom.

  4. Gravatar Icon 3 klarky

    Érdekes dolog ez. Kifejezetten nem vagyok gépnyomó típus. Nincs egyetlen apple termékem sem, és nem is tervezem, hogy valaha is veszek egyet. Még csak azt sem mondom, hogy a kommentelő társakat emeltem virtuális baráti pozícióba, sőt, vannak olyanok, akiktől egyenesen falra tudnék mászni. 8-) Józsit is bizonyos szempontból csodabogárnak tartom, fura embernek, fura barátokkal.

    Ennek ellenére jövök, olvasok, figyelek. Szeretem megismerni mit gondol a másik, és hátha mögé látok, miért teszi ezt eltérően ahhoz képest ahogy én gondolom. Úgyhogy Józsi nem vagyok ugyan a célcsoport, de előre és csak így tovább!!! Én itt leszek! 8-)

  5. Gravatar Icon 4 divany

    flow my tears (said the policeman)

  6. Gravatar Icon 5 igazi proli

    en nem irom le miert nezek ide be neha, es azt se, hogy a kommentelok kozul kit nem szeretek. Azt se irom le, hogy csak igy tovabb. Egyebkent is semmi kozom hozza, nem en irom. Annyit irnek le, hogy csunya szavak nelkul elvezhetobb lenne. Sokkabbul.

  7. Gravatar Icon 6 GazVezir

    Számomra a Plastik olyan, mint másnak reggelente a kávé. Ennyi.

  8. Gravatar Icon 7 angelday

    igazi proli, pedig leírhatnád lol, mitől félsz.

  9. Gravatar Icon 8 igazi proli

    dddddeee nagyon nagyon felek, nem merem. Meg gyujtom a zerőt.

  10. Gravatar Icon 9 angelday

    Chicken.

  11. Gravatar Icon 10 TBS

    Elnézést. I (ˇ) AD!

  12. Gravatar Icon 11 Jofkov

    Kenjed neki öreg! Keep going…

  13. Gravatar Icon 12 jplush

    Jah de azert havi 144e forint + amit a futoblog termel (+ingyen termekek) szep zsebpenz, ezt el kell ismerned. :)

  14. Gravatar Icon 13 angelday

    Azt is tudod, hogy a Futóblog mennyit termel? Meg 144 (egyébként nem is 144) nettó az mennyi nettó? Vannak itten még homályos részek, ha már egymás zsebében kotorászunk!

  15. Gravatar Icon 14 ironyice

    May the wind always be at your back and the sun upon your face, and may the winds of destiny carry you aloft to dance with the stars.

    Én már itt vagyok úgy 5 éve (vagy több nem emlékszem), most már maradok is… :D

  16. Gravatar Icon 15 rakenroll

    Azért barika flac vs. wave beszólása erősen lógiga kategória, kissé leminősíti a kis sárga csillagodat :/

  17. Gravatar Icon 16 angelday

    rakenroll, nem a flac vs. wave miatt kapta.

  18. Gravatar Icon 17 ZaZie

    Szerintem is változol, én például megkedveltelek az évek alatt. Amikor még olyan szőkített volt a hajad, nem annyira jöttél be. :)

  19. Gravatar Icon 18 angelday

    Azt hiszem egyre jobban kedvelem ezt a komment-folyamot.

  20. Gravatar Icon 19 jplush

    Nem tudom mennyit termel, ezert nem is irtam semmit de abban biztos vagy, hogy tobb mint 0, igy logikusan az is egy plusz a paklis bevetelehez. A 144 egy gyors fejben szamolas volt, de meglepodnek ha a ket forras ennel kevesebbet hozna. De felreertesz ha ugy erzed, hogy ez engem bant, en annak orulnek a legjobban ha meg tudnal ebbol elni! Csak akkor ne kicsinyitsunk vagy nagyitsunk dolgokat. Egy ilyen bevetelt “nemi zsebpenz”-nek titualni a mai magyar viszonyok kozott szerintem kicsit inkorrekt. Illetve a pakli is nyilvan azert jott letre, hogy mindenkinek meg tobb legyen a nemi zsebpenz.
    Nem ertem miert kotoraszas ez!? Egyreszt az olvasoid, a latogatottsag termeli ezt a zsebpenzt, masreszt ezek atalad kozzetett adatokkal nagyjabol kiszamolhato ertekek. Bocsanat ha erzekenyen eritett ez a felvetesem!

  21. Gravatar Icon 20 angelday

    jplush, a terminust is direkt használom, ha egy szép napon akkora összeg lesz, hogy nem kell mással foglalkoznom, akkor fogom magam mögött hagyni ezt a kifejezést.

    Egyébként van pénzem új szemüvegre is. Egy másik kommentnél tettél egy megjegyzést rá. Hát most akkor tudod.

  22. Gravatar Icon 21 jplush

    Es lehet tudni miert hasznalod mert nekem nem jon le?
    Na fasza, akkor vegyel mar egy masikat! Nem linkelek most megint kepet, biztos lattad a masik kommentnel. ;)

  23. Gravatar Icon 22 alex

    de ha már a hirdetéseknél járunk
    eddig nekem a flashblockban és az adblockban is whitelisten volt a plastik, de ma megláttam egy flesses hirdetést… ez a vég kezdete, gyorsan blokád alá is vontam

  24. Gravatar Icon 23 CharlieBrown

    zavart érzek az erőben…

    ráklattyoltam mit dob nekem a bos, de mintha pont a http://plastik.hu/2008/06/12/best-of-show/ részben említett, és szakmailag számomra jobban megindító értékelés kimaradt volna…
    ez hogy van fátter?

  25. Gravatar Icon 24 KA_Steve

    Volt annó a kommentfolyam, hogy ki miért, most nem ezt akarnám folytatni. De az biztos, hogy AD következetesen 10-ből 10 pontos módon csinálja meg, azt, ami épp a fejében van. Ha az gagyi szarság, akkor 10/10-es gagyi szarság, ha tutiság, akkor meg az. Gondosság van benne, koncepció, igényesség. Ez szerintem simán kiemeli a rétegblog kategóriából.
    Őszintén szólva hiába vagyok gépnyomó, magasról tojok a maces infókra, nem érdekelnek a konzolos játékok és lila homály az egész gasztro téma, futni nem szeretek, a tenisz meg eszembe nem jutna ever. Ha őszinte akarok lenni, még azt se mondhatnám, hogy Józsi egy különösebben szimpatikus figura (bár nem is különösebben antipatikus).

    Szóval nekem a recept egyszerűen annyi, hogy itt azt csinálod, amit szeretnél, úgy, ahogy az szerinted a legjobb. Valszeg pont ez hozza a népszerűséget. Ami elég vicces, tekintve ha elkezdenél változni, hogy népszerűbb legyél és több pénzt hozzon a reklám, akkor már nem lenne meg ez a feeling, és pont hogy buknád a hozzám hasonlókat.

  26. Gravatar Icon 25 balint

    számomra nem csak a szakmai cikkek érdekesek, hanem már egy kicsit minden Józsi agymenés (minusz tenisz, azt mindig átugrom). Lássuk be, kult státusz kezdesz megszerezni (vagy már megszereztél?) a hazai gépnyomókörben.

    Ami viszont még többet hozzáad az értékhez, az az olvasóközösség – szinte mindig, minden kommentet végigolvasok, és megéri. Nem akarok itt nyalni a t. közösségnek, de szerintem igazán jó kis banda, a kis összezördülések ellenére további értéket ad hozzá a cikkekhez. Én rengeteget tanultam itt. Maradjon még sokáig így.

  27. Gravatar Icon 26 Dervenkál Egon

    Nem lehetne a Budapest TV helyén Plastik Nation????? Csak kérdezem ….

  28. Gravatar Icon 27 Gyuri

    A funkcionális dizájn szép eufémizmus a csúnyára:)

  29. Gravatar Icon 28 angelday

    Csúnya, igen, de jól végigkattogható.

  30. Gravatar Icon 29 csapdani

    GO ANGELDAY

  31. Gravatar Icon 30 rog

    :D :D swf a hirdetés..

  32. Gravatar Icon 31 kopaszmalac

    keep going!

  33. Gravatar Icon 32 Ger

    Még a vágás előtt olvastam a szájkaratét a Palm-kommentjeiben. Javaslom a “worst of show” bevezetését(magyarul lehetne pl. “szégyenfolt”).

  34. Gravatar Icon 33 angelday

    Ger, ez nem az én csésze teám.

  35. Gravatar Icon 34 gyb

    Maganvelemeny: tovabbra is szuper, amit csinalsz, de oszinten szolva abbol, ami miatt teged kovetlek (2001 ota) eleg sokat atmigraltal a tumblr-re. Ott engeded szabadjara azt a lazasagot, ami anno megsozta a bejegyzeseket, ide meg mar igyekszel csak “professzionalisabb”, jobban “minosegire ragott” tartalmat posztolni. Ami persze egy kozelites persze, es nem akarom normative ertekelni, csak jelzem, hogy van egy ilyen lassu valtoztatas, ami kumulalodik.

  36. Gravatar Icon 35 angelday

    gyb, a tumblr valóban ilyen “agyatlanabb” helyszín. Akinek bejön, érdemes azt is követnie.