Nem minden “Mario” névvel ellátott játék kiemelkedő: szó se róla, mindegyik jó és élvezetes, a Nintendo mehetne vissza a balettbe ugrálni, ha nem tudna rendes és tartalmas Mario anyagokat összerakni, de a zászlótartó játékai olyanok, hogy kizárólag miattuk érdemes megvásárolni a gyártó cég megfelelő konzolját.
Számomra az az érdekes ezekben a játékokban, hogy a Nintendo képes a mércét újra és újra feljebb tolni: a Galaxy egy fantasztikus játék lett. Én már annak idején, rögtön a megjelenéskor megvásároltam, toltam is, de nem eleget. Néhány hete újra felvettem a lemezt és a Wii-be tettem.
Aki nem ismerné: galaxisokban kell lavírozni, vannak Kis herceg típusú minibolygók majomkenyérfával, és vannak egészen nagyok is, ami teljesen olyan, mintha nem is lenne égitest. Minden bolygó végén egy nagy sárga csillagot kell megszereznünk magunknak. Összesen 120 ilyen csillag van a játékban (ezek között is van egyébként “grand star” típusúak, meg néhány zöld, és piros is — de ez most tulajdonképpen mindegy). Videó review angolul megtekinthető itt.
A játék grafikája szenzációs: Mariós színes, látványos, érdekes, tele van idióta Toad karakterekkel a játék során végig, akik nagyon vicces hangokat adnak ki és még viccesebb szövegeket mondanak. Komolyan mondom az egész olyan, mint egy jól sikerült rajzfilm. A Wii-hez képest minden grafikai rész 1 flyback-es (gyk: “60 fps”), tehát szuper gyors és optimalizált. Nem is értem, hogyan tudták mindezt belezsúfolni.
Az egyes csillagok megszerzése elképesztő kihívások elé állítja az egyszerű gamert. A játék úgy van megkonstruálva, hogy 60 csillag után meg lehet challenge-elni a “főszörnyet”, aztán tulajdonképpen be is fejezhetjük, és nézhetünk másik szórakozás után. Aki viszont tökös platformer játékosnak vallja magát, mint például én is, az oldogathatja tovább az egyes pályákat.
A főszörny eliminálása után ráadásul újabb kihívás jelenik meg: onnantól van lehetőség a 100 lila érme összeszedésére bizonyos pályákon. Na, ez az igazán méretes szopás: már a legelső ilyen kihívás is igen kellemetlen, természetesen az egyes érmék jól el vannak rejtve, ráadásul valami perem, vagy szakadék szélén, szóval nem elég, hogy végigjárjuk az egészet, még gyűjtögetnünk is kell, százat (volt olyan, ahol 99-nél estem be a katlanba — gondolhatjátok). Érdekes módon nem fásul be a dolog, kellően változatossá tudták tenni a Nintendo pályafejlesztő mérnökei ezeket az újrajátszásokat is, például valahol időre kell csinálni. 
A csillaggyűjtés mellett kaphatunk még virtuális ellenfél elleni gyorsasági harcot is, de ezt ne úgy képzeljük el, hogy simán leverjük: a legkomolyabb AI-vel nyomul a csávó, minden shortcutra és gyorsító mozdulatra szükség van, hogy le tudjuk előzni. Más részeken az ellenfelek dupla sebességgel közlekednek (ebből nincs sok), vagy éppen a főszörnyet kell újra megcsinálni életerő vesztés nélkül. (!)
Ez utóbbira még egy: a legutolsó galaxisok egyike a Melty Molten, aminek a “Daredevil” része az, ahol végig kell játszani a legelső csillagot életerő vesztés nélkül. A pálya láva típusú, tele van komplex részekkel, nem mondom, megoldható egy gyakorlottabb játékosnak, főleg, ha párszor elpróbálja, viszont a daredevil run ugyanezen kifogott rajtam. Egyszerűen hosszú és kemény. Életerő vesztés nélkül roppant nehéz végigmenni rajta.
Külön ki kell emelnem azt, hogy mennyire változatosak a pályák. Sok elem köszön vissza itt-ott, de alapvetően minden pálya egyedi és izgalmas. A pályák egy részén csak egyetlen csillagot kell összeszednünk, másokon pedig 6 csillagot is gyűjthetünk. Ne gondoljuk azt, hogy ugyanazon a szakaszon kell végigmennünk hatszor: mindig más és más kihívást kell ugyanabban a környezetben elvégeznünk. A Nintendo szoftverfejlesztő mérnökei gondoskodtak arról, hogy amit ők megterveztek nekünk, azt mi úgy ismerjük meg, mint a tenyerünket!
Az első csillag általában ismerkedés jellegű. A másodiknál kiderül, hogy másfelé kell menni egy szakaszon, és kinyílik egy újabb rész. A harmadiknál meg lesz majd egy főszörny. Aztán van egy “titkos csillag” negyedikként. Az ötödik lila érme gyűjtögetés a felhők tetején (amik csak itt jelennek meg), a hatodik meg mondjuk egy daredevil run. Ember legyen a talpán kontrollerrel a kezében, aki mindet megoldja. A vége felé már nem lesz elég az, ha az “alap” ugrásokat tudjuk, 60 csillag után minden trükköt alkalmaznunk kell. Leguggolós hátra szaltó, “spin” ugrással magasítás, ezek kombinációi.
Márpedig nekem ez volt a koncepcióm: addig nem mentem tovább, míg meg nem volt minden csillag az egyes galaxisban. De mondjuk hármat-négyet kötelezően összeszedtem mindig. Nem is nagyon volt gondom az előrehaladással: minden újabb galaxishoz kell ugyanis bizonyos számú csillag. Ezzel kerülik el azt, hogy idejekorán előreszaladjunk a játékban.
Jelen pillanatban 117 csillagnál tartok: a három maradék nettó szopás.
1. Toy Time purple coin (ARGH!)
2. Deep Dark bossfight daredevil run (talán ez még a legvalószínűbb, hogy meglehet, bár mennyire boldog voltam, amikor elsőre sikerült)
3. Melty Molten daredevil run (itt már elnyomtam vagy 40 életet, mindig beakadok valahol)
És mi történik ez után? Ha megvan ez a három utolsó csillag is, megint meg kell challenge-elni az utolsó pályát, végigjátszani, aztán unlockolhatóvá válik a Luigi karakter (más fizikai attribútomokkal, mint Mario). Vele újra végig kell tolni mind a 120 csillagot (!). Így lesz 240 csillagunk, és ha ez is megvan, Luigival megint meg kell csinálni a főszörnyet, aztán innen kapjuk meg a végleges megnyerést, a 121. csillagot és a “jutalom” játékot.
Szóval nem elég 120, végig kell játszani a teljes játékot Luigival is újra. Bár “másodikra” állítólag már nem akkora szívás, az ember eleve ismeri a kanyarokat, Luigi ráadásul sokkal powerfulabb, mint Mario: nagyobbat ugrik, gyorsabb. Viszont a cosmic race-ben is a Luigi AI ellen kell játszani, fórumokon olvasni, hogy az a büntető szakasz.
Úgy érzem talán már így is végigjátszottam ezt a kivételes platformert. Köszi Nintendo!
Még két gondolat a végére:
1. Video games are my religion
2. Minden ember életében eljön a pont, amikor leblogolja, hogy megcsinálta a 121. csillagot is
Melyik kontrollerrel nyomod Jozsi? Es mely iranyitokat tamogatja a jatek?
Vettél már TV-t, Józsi?
Egyébiránt nekem boxom van nem wii-m, havernál játszottam már vele. Hasonló érzésem volt mint annak idején könnyek kíséretében fellélegezni a nintendo 64 kontrollerének szorításakor. Felemelő.
Nem vettem tévét — még.
Kontroller pedig ennél csak egyféle lehet: Wiimote + Nunchuck. A Motionplus-t ki kellett szednem, mert a shake közben nem értelmezte a nunchuckot időnként (gondolom érintkezés).
powerfulabb. ok.
hmmmm
ez a remek összegzés utána kedvem lett nekem is a játékra, szóval akkor folytatom 
kb olyan 105 csillagnál tartok Marioval 
Erre is igaz a mondás, hogy már túl jó…
soha életemben nem márióztam egyetlen nyomorult percet sem. nem tudom miért. vagy ősi, atavisztikus ellenérzéseim a vízvezetékszerelők iránt, vagy kisvárosi gyermekkorom okolható.
elből nem veszek egy játékért konzolt, úgyhogy megint kimarad. maradok a LBP-nél
anno én is toltam pár napon keresztül, de valahogy nem ragadott meg a dolog. én az irányításnál eltemettem a dolgot. szeretem a wii-t, meg innovatív meg anyámkínja, de platkormerkedni, meg úgy egyáltalán hárdkórgémerkedni szerintem nem való. attól függetlenül mario rulez.
az ilyen posztokról mindig ez a póló jut eszembe. de hogy ontopik maradjak ajánlhatok egy ilyet is.
(lemaradt az ontopik linkje.)
(beteg a wp-d. link: http://www.threadless.com/product/1838/Magic_Mushrooms)
józsinak szeretettel:
https://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/9858
(tudom soha nem tenné fel)
sithlords, köszi, de így van.
Egyet sosem értek, neked hány órából áll egy nap?
Amit itt leírtál az már csak elolvasva is sok idő, de hogy van ennyi szabadidőd ilyeneket játszogatni, még egyszer végigjátszani és még harmadjára is… Aztán meg hétvégén Etyek, néha pincelátogatás, stb. Komolyan nem értem 
Darkman, Etyeken múlt hétvégén voltunk, ezen a héten én otthon voltam, volt egy kis lefolyó ganézás ( http://twitter.com/angelday/status/4621226198 ), meg némi meló, de alapvetően otthon voltam és időnként rá-rákaptam a Marióra.
Kipróbáltam ezt a Mario-t, mivel annyian és annyira hype-olták. Ez nagyjából fél éve lehetett, a lemez azóta ott szunnyad a többi között, rá sem néztem azóta, és valószínűleg nem is fogok soha többet. Valószínűleg velem van a baj, mert nem szeretem a platformjátékokat, de ezt annyira dícsérték, hogy azt hittem ezzel még majd én – az anti-platformer – is el tudok játszani. Nem tudtam.
tökjó cikk, asszem este énis előveszem a Galaxy-t egy kicsit
A 6 éves fiam most is épp ezzel játszik. Együtt tépjük a hajunkat
Amúgy tényleg zseniális játék, én 116 csillag környékén álltam meg, ott fáradtam el. Van egy pálya, ahol csak akkor jelennek meg a platformok, ha a közelükbe mész, a többi meg eltűnik, amint lelépsz róluk. Van egy csomó lila érme a levegőben és időre be kell őket gyűjteni, és – ez nem elég! – vissza kell a start vonalhoz szaladni. Na ITT adtam fel!
Talán később lesz hozzá lelkierőm, most a Half-Life 2-t nyomom és fosok is tőle rendesen, mert 42″-os tévén telibekapott egy zombi nagy hörgésekkel én meg infarktust akartam kapni. Miért is játszok én ilyen játékokkal?? A választ nem tudom …
SMG pedig rulez!
Hehe, micsoda track, bár Józsi ez neked lehet hogy nem műfajod:
http://www.youtube.com/watch?v=yLCNCz3Xcr8
Kiemelt ajanlatom: Mario & Luigi: Bowser’s Inside Story (Nintendo DS). Talan az elso Super Mario Bros ota nem elveztem ennyire Mario jatekot, marpedig nalam az a keves tizpontos kozott van. Minden sansza megvan ra, hogy kurva nagy klasszikus legyen belole. Ilyet pedig en ritkan mondok.
Francba, pedig azt _pont_ nem akartam megvenni.