Itt a hétvége, nézzük a videojáték kínálatot!
Kettő nagyon fontos játék jelent meg: az első WiiWare-re ma hajnalban, a második iPhone-ra.
I. LostWinds: Winter of the Melodias

Igen! IGEN!! A LostWinds szuperaranyos (3D-ben felépített side-scroller, az WiiWare egyik induló játéka, egyike azon keveseknek, amit végigtoltam) folytatása 1000 pontért vásárolható az EU store-ból. Ma reggel, meló előtt megvettem, és mosogatás után (szia Linda, szerelmünk örök) mintegy negyed órát játszottam is vele. Akinek bejött az első rész, azonnal vásárolja meg az újat, aki nem ismeri a sorozatot, ismerkedjen meg vele.
A játék fejlesztőjéről kis kedvcsinálás: David Braben, a Frontier Developments tulajdonosa / ügyvezetője munkájáról van szó, mégpedig arról a Brabenről, aki annak idején 1984-ben a világnak adta az “Elite” űrhajós kereskedői játékot. (A másik programozó, Ian Bell, nem tagja a Frontier-nek.)
A LostWinds tehát európai játék, és mint olyan, IMÁDOM! Van bennem egyfajta elhúzás az európai / japán iskolák irányába, jól nyúlnak az anyaghoz, kellemesen formálják a pixelt. Szupercuki az egész és szuperaranyos. (Az első pályán, mármint az intro után — ami külön posztot is megérne — rögtön az első rész “meggyógyult” főszörnye segít minket fel a hegyre. Könnyeztem.)
II. Beneath a Steel Sky: Remastered

Az Amigás kalandjátékok utolsó hattyúdala volt annak idején, a PC VGA kalandjátékok talán egyik első komolyabb darabja 1994-ben. Igen szigorú képregényen alapuló grafika (Dave Gibbons, Watchmen!), klassz környezet és hangulat, szintén európai játék.
Érdekessége, hogy 2003-ban a Revolution ingyenessé tette ezt a ScummVM-en alapuló kalandjátékot, aki csak úgy nyersen szeretné DosBOX-ban, vagy Boxerben játszani, természetesen azt is megteheti. (lásd a poszt végét)
Miért éri meg a szifon portot választani? Egyrészt mindig a zsebünkben van, másrészt a Revolution belepakolt egy csomó extrát, ettől is remastered: újra felvették a zenét, a dialógusokat, tettek bele hint systemet (korkövetelmény, nekem kell!), és Dave Gibbons is visszatér néhány extra animáció formájában (képünkön). E mellett a játékot be lehet konfigurálni úgy is, hogy twittelje az előrehaladásunkat, szerintem ez remek ötlet. Aki még akarna nézni néhány Gibbons skiccet, nézzen el ide, mert raktak fel néhányat a Revolution-ös fiúk.
Vihető az App Store-ból, 5 dollár. (via @ChrissDR — thanks man)
Video games are my religion
update: GOG.com-ról ingyen letölthető a BaSS, hozzá a használati útmutató, és az eredetileg mellékelt intro képregény is (!) PDF-ben. Legmelegebben ajánlom mindenkinek a GOG.com használatát, szuper dolog.
update 20091011: jelentem mind a kettőt végigtoltam a hétvégén! Szuper játék volt mindkettő, a Lost Winds szuperaranyos, bár a vége kicsit el volt siettetve, megnyerés animációból is többet vártam volna. Olyan 5 óra alatt végig lehet csinálni egy darabban, ajánlom! A BaSS-ben pedig csak az intróban és a megnyerést követően van mozgó animáció. Valamiért azt hittem, hogy lesz a játék közben is. Ettől függetlenül remek anyag volt.
Balambér
Wii pontot hogy szoktál venni?
Azt tudom, hogy lehet boltban venni kártyán, de van valami on-line fizetési lehetőség is?
sabe
Braben inkább az Elite4-et hegesztené
angelday
Balambér, a store-ban VISA kártyával. Tök egyszerűen megy, csak be kell billentyűzni újra az értékeket, de nem vásárolunk minden nap! (Akkor már fejből is menne.)
Balambér
ok, köszi
jibberish
A listába beférne még a Lucidity is. Van Xbox és PC verzió.
http://store.steampowered.com/app/32410/
Dewla
Megjelent közben DS-re is a Mario and Luigi: Bowser’s Inside. Szintén beszerzendő darab!
Dewla
Ahh a kattogós Orchid Voodoo 3DFX. Ami manuálisan váltotta a kimeneteket, és hátul kellett crossoverrel összekötni a videókártyával.
Those were the times…
napos2600
uuuuu BASS! köszönöm József!
angelday
Dewla, milyen a Bowser’s inside?
klarky
@Dewla: nekem 3DFX Elephant volt, ami egyes tesztek szerint a voodoo-t is verte.
De büszke voltam rá. Amikor először megláttam az élsimított quake-t, half-life-ot… Maga volt a boldogság, a menyország.
(Amúgy igaz. Gyerekkorunkban még lehetett örülni ezeknek és tizen ezer forintból tényleg jobb volt a gép. Ma mi van ilyen???)
Zoli
Józsi, Az [NDS]Mario_and_Luigi_Bowsers_Inside_Story[EUR][ESPALNDS.com] verziót NE töltsd le mert hibás, ráadásul szerintem valami vírus szarság is van benne, legalább is nálam kifektette az R4-t. Az xpa-mal3 verzó viszont müxik jól!
Bár én nem vagyok Nintendo fan, most megnéztem a gyerekem DS-én. Az elején mondjuk majdnem agyfaszt kaptam mire el tudtam kezdeni játszani a sok szöveg után, de aztán elindult és mászkáltam vele egy kicsit, aranyosnak tűnt.
angelday
Zoli, én nem warezolok DS-t, ha nekem meglesz a “kazi”, az tuti jól fog futni.
wendriner
fatter! 2009-ben vegyen mar mosogatogepet egy gadget-man!
Myki
Ha már Beneath a Steel Sky, akkor Machinarium-ra is érdemes egy pillantást vetni: http://machinarium.net/ – jövő héten fog megjelenni.
PC demo: http://www.bigdownload.com/games/machinarium/pc/machinarium-demo/
MAC demo: http://www.bigdownload.com/games/machinarium/pc/machinarium-demo-mac/
MillionStab
Én a UK PSN-ről ajánlom a Trine-t, ha PC-n még nem lett volna meg.
Vagy XBL-ről a Shadow Complexet. Ami engem illet én most COD WAW map pack 2 & 3-t meg a Killzone 2 multiját tolom.
Friss András
Ez a Machinarium nagyon durván néz ki. Nekem azok a régi Lem írások ugrottak be róla.
angelday
Végigtoltam a BaSS-t (voltak benne szopatós részek, de a hint system mindig kapóra jött), közben twittelt is a kiscsávó:
http://twitter.com/angelday
Myki
A Machinariumos-ok korábbi játéka: http://amanita-design.net/samorost-2/ – Nagyon szép flash-es darab, mondjuk nem értem, hogy az alienek mért jönnek el körtét enni? Az első pálya játszható ingyen, az 1 rész pedig: http://amanita-design.net/samorost-1/
Myki
Mondjuk a szegecselt acél házából kibújt, és azt kalapáccsal javító csiga sem rossz.
Friss András
Ja, hogy azok a srácok csinálták, akik a két samorostot? Innen volt ismerős a grafikai stílus! Én mindkét részt nagyon szerettem, pont az olyan hülyeségek miatt, mint a körteevő idegenek, meg a konzervdoboz űrhajó.
Muhadnagy
hamár a Wiiről van szó, van egy eladó alig használt wii-m amitől szeretnék megszabadulni. Hála a munkámnak nem is nagyon tudtam játszani vele, pár játékot végig pörgettem azt kb annyi, megkímélt állapotban van!!!!! Chipelve van Wiikey-el szóval az új játék se jelent gondot, mert csak frissíteni kell. Minden alaptartozékkal adom+ egy második remote-nunchuk irányítót is adok hozzá, és az összes játékomat. érdeklődni: muhadnagykukacgmailpontcom
Myki
Én is az ehhez hasonló ötleteket bírom.
Érdekes darab még lazítás képpen az Osmos: http://www.hemispheregames.com/osmos/ Itt egy egysejtű izé vagy, és a lényege, hogy el kell nyelni a többieket. Persze a kicsiket kell elkapni, ha hozzájuk érsz, elkezdenek fogyni, te pedig nőni. A nagyoknál ugyanez, csak ott ha hozzájuk érsz, te nyelődsz el. Mozogni meg úgy lehet, hogy ha kilősz magadból anyagot akkor az ellenkező irányba indulsz el, persze ettől csökken a méreted.
Ha az eddigiek nem is, ez biztos tetszeni fog Józsinak: http://www.canabalt.com/ Ez jön iPhone-ra is. Jó kis pixelas, egy gombbal kezelhető játék. Szimpla menekülés a háztetőkön, miközben benga robotok disztojolják a várost a háttérben. Nagyon addiktív.
Myki
BTW, valakinek sikerült 2064 méternél tovább elvinnie?
angelday
Myki, a Canabalt megvan, Twitteren és mikroblogon ( http://plastik.tumblr.com/ ) már posztoltam is hi-score-okat. Látom nem figyelsz eléggé! Kisegyes!
angelday
Myki, na jó, akkor mondom: 3993 http://plastik.tumblr.com/post/206651111
És twitteren nekem küldtek olvasók 4800-as körüli értékeket is. Az a jó taktika, ha időnként lassítassz. Mint az életben!
angelday
update 20091011: jelentem mind a kettőt végigtoltam a hétvégén! Szuper játék volt mindkettő, a Lost Winds szuperaranyos, bár a vége kicsit el volt siettetve, megnyerés animációból is többet vártam volna. Olyan 5 óra alatt végig lehet csinálni egy darabban, ajánlom! A BaSS-ben pedig csak az intróban és a megnyerést követően van mozgó animáció. Valamiért azt hittem, hogy lesz a játék közben is. Ettől függetlenül remek anyag volt.