Kovács Kati és a Qualitons

Töprengtem egy darabig, hogy hogyan vezessem fel a posztot, aztán rájöttem, hogy ez a bekezdés tulajdonképpen tökéletes összefoglaló:

A BombTheJazz pontosan 5 éve, 2004. október 23-án rendezte meg az ElsőHivatalos Magyarbulit, amelynek célja a magyar poptörténelem elfekvően lévő de annál életrevalóbb felvételeinek újra bemutatása, illetve táncrendbe állítása volt. Az Első sorrendben a Második követte, majd a Harmadik, míg végül a töretlen siker nyomán világossá vált, hogy a továbbiakban teljesen értelmetlen megszámozni e bulikat. A hiánypótló kezdeményezés mögött a Budapest Brakecsokkerz (DJ Haze, Kanada Káosz, Shuriken és Suhaid), azaz a Tilos Rádió elszánt bakelitvadászai állnak, alkik a magyar könnyűzenei örökség ritkaságainak gyűtésében járnak élen, illetve próbálnak egymásra licitálni.

Én őszintén szólva nem ismertem ezeket a “magyarbulikat”, ahol régi magyar elfeledett, ám annál jobb nótákat játszanak DJ-k, meghívott vendégek (október 23-án). Megmondom őszintén, a Qualitonst sem ismertem. Kovács Katiról is csak távoli benyomásaim voltak.

A bejáratnál futottunk össze teljesen véletlenül Mozsik Tibivel (DJ Keyser), aki kicsit konkrétabban foglalta össze mi várható: olyan számok, amiket Kovács Kati nem is nagyon énekelt, csak bement a stúdióba, felvették — nagyjából ennyi. Erre a koncertre is újra kellett tanulnia a számokat. Hangsúlyozta, amit akkor még nem értettem, hogy az idézetben megnevezett DJ-k hatalmas gyűjteménnyel rendelkeznek a magyar könnyűzenei örökségből.

Az A38-on volt a buli, fél tíz felé érkeztünk, az emberek is akkor szállingóztak. A pultnál Suhaid játszott, aztán elkezdtük hallgatni a számokat és hirtelen minden értelmet nyert: ezek a csávók beszívják a jót és kifújják a rosszat. Ebből a ‘60-as évekbeli beat korszakból, meg isten tudja mikből olyan B-oldalas gyöngyszemeket találnak meg, hogy csuda.


Kürti Kristóf (DJ Suhaid) — photo by Greg

Nekem már az is elég lett volna, ha egész este Suhaid játszik, de itt nem álltak meg, jött a Qualitons, aki ugyanezt csinálja, csak éppen hangszerekkel. Az öndefinícióból:

Kanada Káosz megvalósította évtizedes álmát, és jobbnál jobb zenészeket bevonva összerakta a második évezred első és egyetlen autentikus magyar beat-funk-soul zenekarát, a Qualitons-t.

Tényleg hihetetlen, de LÉTEZIK egy autentikus magyar beat-funk-soul zenekar 2009-ben, ez pedig a Qualitons. És nagyon jól zenélnek, tényleg ennek a korszaknak a megjelenése fiatalos lendületben. Stílusosan előbb játszottak néhány számot a zenekar tagjainak fokozatos bekapcsolásával, majd jött:


Fantasztikus flyer!

Egyetlen számot sem ismertem, csak az “encore”-ból a Szólj rám, ha hangosan énekelek-et, amit szerintem obligát jelleggel nyomtak még le a végén. Fantasztikus koncert volt, nekem aztán különösen, hiszen fogalmam sem volt, mire számítsak. Remekül átjött az is, hogy ez nem arról szólt, hogy Kovács Kati újra összeállt, hanem arról, hogy Kanada Káosz megvalósította évtizedes álmát, elindult a beat, aztán látták, hogy ez jó, és rábeszélték Kovács Katit a fellépésre, aki szerintem tökéletesen azt se tudta, hogy mi történik, meg kik ezek a gyerekek.

A régi magyar nevek ugyanis leragadtak az RTL Klubozásnál, CD-s haknizásnál, ilyet viszont nem csinál senki, remek dolgok ezek az “alulról jövő” kezdeményezések. És a legjobb bennük az, hogy roppant komoly és széles választékból állt össze a lista, amit eljátszottak végül. Komolyan mondom, nekem időnként a libabőr szaladgált a hátamon!


A Qualitons egy másik fellépésen

És akkor megtörtént: rájöttem, hogy a világ nem csak rossz és beteg, meg aberrált. Itt vannak ezek a személyek, akik ennyire szeretik ezt a fajta zenét, és ennyire nagy tisztelettel fordulnak Kovács Kati felé, hogy elkezdenek összerakni egy ilyen bulit, meg próbálnak, a végén csinálnak egy koncertet, és én azon a koncerten részt vehetek és részesülhetek belőle. Valamiért a hangulat is ezt tükrözte a hajó gyomrában. Nagyon jó érzés volt és annyira boldog vagyok.

Kifelé menet a mosdó mellett megszólítottam a zenekar billentyűsét, Premecz Mátyást, és azonnal megkérdeztem, hogy kinek kell emailt írni, hogy ennek még legyen folytatása, és az egész megjelenjen CD-n. Állítólag felvétel is készült, de én nem ezt, hanem stúdió albumot szeretnék belőle. Komolyan, menjenek be és vegyenek föl egy csomó dalt, adják ki CD-n.


Kovács Kati és a Qualitons

Média nélkül nem fejezzük be ezt a posztot: Suhaid készített egy nagyjából órás Kovács Kati mixet, ennek előbb a tracklistáját, majd magát a mixet is szerepeltetjük. (Tegnap éjjel nem tudtam nyugovóra térni, míg ki nem túrtam a Google segítségével.)

Suhaid – Kovács Kati mix

1. Táncdalfesztivál ‘65
2. Hol parkoljak /w Omega
3. Ráz a villamos /w Studió 11
4. Veszíteni tudni kell
5. Szerelemben soha nincsen igazság
6. Itt a világ vége /w Körmendi Együttes
7. Többé ne telefonálj /w Illés
8. Add Már uram az esőt w/ Juventus
9. Milyen ijedős lány w/ Studió 11
10. Láttam, ne tagadd w/ Tolcsvayék és a Trió
11. Vihar Előtt, vihar után w/ Tolcsvayék és a Trió
12. Csupasz hold w/ Gemini
13. Merre mentél tőlem w/ Juventus
14. Télutó w/ LGT
15. Male mir, Sonne w/ LGT
16. Szomorú ló w/ Hungária
17. Jaj, nem vigyáztam w/ Studió 11
18. Egy bolondos álom w/ Expressz
19. Megtanítlak élni w/ Gemini
20. El ne hagyd magad w/ LGT
21. Hé Srác w/ V’73
22. Akinek nincs baja w/ Gemini
23. Kék farmer w/ LGT
24. Arcok a sötétben w/ Hungária
25. Sehnsucht w/ Hungária
26. Nem biztos semmi w/ Gemini
27. Van jó minden rosszban w/ Tolcsvayék és a Trió
28. Az eső és én w/ Szabó Gábor, Pege Aladár, Másik János, Kőszegi Imre, Dely “Shango Ray” István
29. Csendszóró w/ V’73
30. Ne vedd fel a telefont
31. Kérdés önmagamhoz w/ Universal
32. Keserű a méz w/ Expressz
33. Bánt a fény w/ Expressz

Akit a “Quick Start Guide” érdekli, ugorjon el az 50. percig a mixben és hallgassa meg a 28-as számot (“Az eső és én”). Sőt, tudjátok mit, nyomjátok meg a play gombot itt:

Aki szeretné a mixet letöltés nélkül streamelni, arra is van lehetőség:

 
icon for podpress  Suhaid Kovács Kati mix [70:07m]: Play Now | Play in Popup | Download (2726)

46 Responses to “Kovács Kati és a Qualitons”

  1. Gravatar Icon 0 Casper

    Jobbkezes gitáron bal kézzel játszani = MENŐ

  2. Gravatar Icon 1 czuppi

    Casper!
    Ha úgy érzed hogy: ‘Jobbkezes gitáron bal kézzel játszani = MENŐ’ de ráadásul még jól is szúrja a srác (Szőke Barna név szerint) akkor ajánlom figyelmedben a másik együttest amiben még játszik. Planet55

    Ebben a formációban nem a régi időkbe nyúlnak vissza, hanem meg próbálnak valami tényleg jót és újat adni a népnek.
    Izelítőnek: http://www.youtube.com/watch?v=ArMMm0LfwKc
    Jah és az egész albumuk ingyenesen letölthető(Itunes ezt neked)!!!!
    innen: http://www.kommuna.org/zene/

  3. Gravatar Icon 2 Casper

    Én ezt a klipet már láttam a Made in Garage műsorban készülni. Akkor speciel nem a gitárosra figyeltem fel ;) Egyébként a zenék jóak, bár nekem kicsit túl “elektronikus”.

  4. Gravatar Icon 3 n4nom4n

    ez a korszak nem az én világom de le a kalappal előttük
    nem gagyi ,mint a kertévék által futtatott vinnyogó celebbagázs…

  5. Gravatar Icon 4 macskamenta

    Kár, hogy kimaradt nekem ez a koncert, ugyanis már korábban rákattantam a magyarbulis mixekre.

    Itt vannak a linkek:

    http://bombthejazz.tilos.hu/Budapest_Brakecsokkerz-Leszamolas.mp3

    http://bombthejazz.tilos.hu/csokkerek_1001-2005mix.mp3

    http://bombthejazz.tilos.hu/brakecsokkerz_csak_a_freakre_emlekezem.mp3

    http://bombthejazz.tilos.hu/suhaid-igy_mulat_egy_beates_magyar_ur.mp3

    Az utóbbihoz megtaláltam a tracklistet is:

    DJ Suhaid – Így mulat egy beates magyar úr
    kislemez-mix a 2006. június 17-i Harmadik Hivatalos Magyarbuli elé

    1. Studió 11 – Orion űrhajó
    2. Hungária – Repül a Varázsszőnyeg
    3. Neményi Béla, Sankó László & Atlantis – Aladdin
    4. Kamarás J. – Simon Gy. – Szívhang felvételek
    5. Illés – Menekülés
    6. Sárosi Katalin & Randevú zenekar – Beszélgetés
    7. Körmendi Együttes, Toldi Mária & Oktáv vokál – Szívtolvaj
    8. Toldi Mária & Studió 11 – Hóbortos este volt
    9. Németh Lehel – Nékem csak Budapest kell
    10. Balázs Boglárka & Bergendi együttes – Még nem biztos
    11. Zalatnay Sarolta – Ablakom a mennyországra néz
    12. Hungária – Hosszúhajú Éva
    13. Kék Csillag – Ki volt az az ember
    14. Illés – Eltávozott nap
    15. Kovács Ferenc – Üzenet
    16. Neményi Béla & Atlantisz – Kínai fal
    17. Hungária – Ítéletnap
    18. Hungária – Nóra
    19. Payer András – Ó, ha jönne
    20. Németh József – Nincs kiért
    21. Somló Tamás & Omega – Azt mondta az anyukám
    22. Demjén Ferenc & Metro – Kívánj te is nekem szép jóéjszakát
    23. Neményi Béla & Atlantis – Jól érzem magam
    24. Kovács Kati & Hungária – Arcok a sötétben
    25. Ambrus Kyri – Még, jaj de jó
    26. Harangozó Teréz – Lány az éjszakéban
    27. Breitner János & Jereb együttes – Nem kell a holdfény
    28. Kovács Kati & Olympia – Hazudik a drága
    29. Nagy Éva – Ez az utolsó randevúnk
    30. Sztefanovity Zorán & Merto együttes – Kamasz kislány
    31. Sasvási Annamária & Universal – Lenn a diszkóban
    32. Koós János – Hideg a víz
    33. Bergendy – Csupa víz vagyok
    34. Kex – Elszállt egy hajó a szélben
    35. Pásztor László – A télből tavasz lett
    36. Kovács Kati & Studió 11 – Ráz a villamos
    37. Hungária – Bezzeg tavaly
    38. Harmónia vokál & Studió 11 – Zöld mezők
    39. Izsmán Nelly – Hazafelé
    40. Dévényi Tibor – Torpedó játék

  6. Gravatar Icon 5 sithlords

    iszony jó, tényleg libabőr
    köszi a mixet

  7. Gravatar Icon 6 Huba

    Hát Jó napot!(vagy estét)

    Magam is szeretem ezeket a zenészeket és úgy gondolom nekik kellene több teret kapniuk itt a mi kis hazánkban az A38-ról meg csak annyit ,hogy még egyszer sem voltam de vagy 2éve készülök de amióta van ott a programszervező emberkék tudják hogy mitől döglik a légy. Legyen szó bármilyen műfajról és ilyen helyekből is kellene még sok az országba.
    Nem témába vág de Angelday régebbi postodban olvastam megdöbbenve hogy “Dunapatajon jártál rokonoknál” na most lehet ez másnak nem érdekes de én pont Dunapataji vagyok!!
    Bocs de ezt le kellett írnom.

  8. Gravatar Icon 7 CsasZ

    Mindenképp feleslegesen, de szeretném leszögezni, hogy egyetértek, jobbkezes gitáron balkézzel _jól_ játszani kibaszottul MENŐ. Esetleg még a “miért nem húroztad át a gitárt?” kérdésre adott alábbi válasszal überelhető:
    “Ez nem jutott eszembe…”
    (a szerény mester nevét most nem írom le, úgysem közismert).

  9. Gravatar Icon 8 Bereczki Zoltán

    Szabó Gábor 74-ben járt itthon, akkor készítette a rádió ezt a felvételt, amiből most a Kovács Katis számot beillesztetted ide. A Bartók Rádió nemrég leadta a teljes felvételt, feltöltöttem nektek ide:
    http://dl.getdropbox.com/u/673431/Szabo_Gabor_74.m4a
    Kb. egy órás, az elején Kőszegi Imre (a dobos) emlékszik vissza.

  10. Gravatar Icon 9 flynn

    masszívan suhaid az elmúlt 2-3 év legjobb magyar dj-je.

  11. Gravatar Icon 10 pappito

    én bírom az ilyet, Kovács Kati meg mindig is nagy kedvencem volt, elsősorban azért, mert kismillió Kovácsból lett ő valaki, anélkül, hogy ostoba, izzadtságszagú művésznevek alatt bohóckodott volna. A hangja meg jó és tisztelem nagyon, hogy elment a fiatalokkal osztani egy kis minőséget.

    (Angelday azt meg döntsd el, hogy /w vagy w/, kicsit kusza lett, javallanám a w/-t ha azt akarod írni, hogy with)

  12. Gravatar Icon 11 pappito

    százezer év lesz mire lejön a suhaid mix, nincs valami más elérés esetleg?

  13. Gravatar Icon 12 ..~Ghost~..

    Flynn, azért ez masszívan műfajfüggő. A fenti link alapján ezt így inkább csak válogatásnak hívnám, nem DJ mixnek.

  14. Gravatar Icon 13 flynn

    nem a fentiekre alapoztam ezt a kijelentést :)

  15. Gravatar Icon 14 peszer

    köszönöm józsi ezt klassz postot és tartalmat!
    írj még majd az új egérről, ha már vágod teljesen (megvan egy hónapja:)!

  16. Gravatar Icon 15 fapina

    Angelday,
    baaazdmeeeg, egyik legjobb post-od, zseniális.
    le a kalappal.

  17. Gravatar Icon 16 angelday

    pappito: “(Angelday azt meg döntsd el, hogy /w vagy w/, kicsit kusza lett, javallanám a w/-t ha azt akarod írni, hogy with)”

    Én w/-nek írnám, de a tracklistát Suhaid készítette, így nála kopogtass!

  18. Gravatar Icon 17 angelday

    fapina (meg mindenki), kösz, de az érdem nem az enyém.

  19. Gravatar Icon 18 Balázs

    Ezek szerint a Quart-os cikket nem olvastad?
    Október 12:
    http://www.quart.hu/cikk.php?id=4265

  20. Gravatar Icon 19 angelday

    Balázs, nem ismertem, de köszi.

    Átfutottam, megütötték a szemem az alábbiak:

    Koncz Tibor: A dj-k nem fedeznek fel semmit. Nem ők írják a számokat. Kivesznek, beletesznek dolgokat.

    (…)

    Koncz Tibor: Nem is tudom, miért vállaltad ezt el.

    Kedves Koncz Tibor, én azt hiszem, tudok válaszolni mindkét kérdésre. Az első: ha nem lennének DJ-k, most én sem tudnék erről az egészről. A zongorista sem találja fel a hangszert, csupán olyan sorrendben nyomogatja a billentyűket, hogy jó lesz (író a szavakkal ugyanígy, a DJ a számokkal és rég elfeledett, de nagyon szép dalokkal ugyanígy). A második: azért vállalta el, nagyon helyesen, hogy ugyanabban a fényben tündököljön, ami a kereskedelmi CD-haknikon túlmutat. És ebben meghatározó szerepe van Suhaidnek, meg az összes többi csávónak, aki ebből kivette a lényeget. Javaslom, hogy maradjon a szövegírásnál és a teniszezésnél, mert csak megnehezíti a dolgukat. Komolyan mondom, elkeseredtem.

  21. Gravatar Icon 20 tommmas

    http://index.hu/video/2009/10/15/kovacskati/

    a koncert meg zseniális volt. nincs mit hozzá tenni..

  22. Gravatar Icon 21 angelday

    Ez a videó totál kimaradt. Suhaid a főnök, hogy ezt kigreppelte, kész.

  23. Gravatar Icon 22 krs

    kíváló kezdeményezés, köszi a postot /infokat is a törpieknek.

  24. Gravatar Icon 23 d

    nagyon jo, kisebb kieges utan ismet josag

    a Q betu a cimben pedig tipograf porn!

  25. Gravatar Icon 24 angelday

    Hú, nagyon bíztam benne, hogy a “Qu” részt valaki észreveszi font-face-ileg.

  26. Gravatar Icon 25 fapina

    nem, ez az érdem a Tiéd.
    engem különösebben (pontosabban egyáltalán) nem érdekel Kovács Kati. tényleg. ízlések és pofonok kategória.

    hanem az írásod. a képek. a minden.

    úgy átjött, h’ éreztem az örömöd. torkon ragadt. fizikailag.

    nah, ezek azon a ritka post -ok egyike, amiért szeretem a plastikot :D

  27. Gravatar Icon 26 Zeusz

    Nyüssz, dejó Pege Aladár bácsit látni a felvételen… Ő is már odafent rokkol azokkal a csillagokkal, akiknek majdnem a nyomdokába tudott lépni.

  28. Gravatar Icon 27 California Max

    Ha már itt tartunk.
    Az egyik legjobb szám tőle szerintem ez:
    http://www.youtube.com/watch?v=OJaAZ4z0_v4
    illetve egy nagyon jó remix ízelítő ugyanerre a számra Kid Loco-tól
    http://www.soundike.com/song/646359_Kid_Loco_Another_Late_Night_Mizrab_mp3_download.html

  29. Gravatar Icon 28 eFBé

    anno Keyser & Shuriken urak is próbálták idehaza kitaposni ezt az ösvényt több, de inkább kevesebb sikerrel, pedig ezt a lemezt eléggé összeválogatták:

    http://www.cosmicsounds-london.com/label/cs-36/cs-36.html

    a vicc, hogy angliában jött ki és szerintem hazánkban szinte senki nem tud róla.

  30. Gravatar Icon 29 Zeusz

    Ez az Add már uram az esőt, ez simán elmehetnek egy LedZepp nótának…

  31. Gravatar Icon 30 tmnk

    A macskamenta kommentjében említett első két mix kb egy-egy harmada szerepel itt ebben a mixemben számcímekkel együtt, amelyeket levadásztam anno négy és fél évvel ezelőtt egyrészt a netről, másrészt az akkor még Kultiplexben levő Tilos Rádió kis-, zöld stúdiójában, amikor amolyan vendégként én is csatlakozhattam a négy brakecsokkerhez (Haze, Káosz, Shuriken és Suhaid), pl Szabó Gábor Hungarian Rhapsody No2. című, Liszt Ferenc művéből adaptált szerzeményét egy búbos banka hangjával fűszerezve, a Szólj rám ha hangosan énekelek-et, Bergendyék Sirokkóját, Kósa Zsuzsa Csavargását (vagy azt csak a rádióban utólag?) és egyebeket hozzátéve a közöshöz:
    http://blog.tilos.hu/bossabomdia/archives/006665.html
    http://bossabomdia.tilos.hu/budapest_brakecsokkerz-tomanex_megamix.mp3

    Bereczki Zoltánnak meg ezúton is óriási köszönet megy az általa kommentált rádiófelvételért! (Állítólag limitált példányszámban megjelent a Moiras Records gondozásában 2008-ban, de még nem sikerült megszereznem.)

  32. Gravatar Icon 31 tmnk

    … de azért kitúrtam most újból az első két csokkermix tracklistájának elérhetőségét is (btw örökzöld téma, minden évben előjön :) ), itt vannak:

    Shuriken, Kanada Káosz és Suhaid: Leszámolás (az első, 2004. október 23-i (trafós) magyarbuli promómixe – http://forum.drumandbass.hu/viewtopic.php?p=393703#p393703

    Haze, Káosz, Suhaid és Tomanek: 1001-2005 (a második, 2005. augusztus 20-i (A38-as) magyarbuli promómixe – http://forum.drumandbass.hu/viewtopic.php?p=499880#p499880

    A harmadik, amúgy mokka cukás, maratoni hosszúságú buli promómixének (Suhaid: Így mulat egy beates magyar úr) tracklistáját már küldte macskamenta, a negyedik, merlines, talán mind a négy brakecsokker által összerakott Csak a freakre emlékezem-hez meg azt hiszem nem készült tracklista.

  33. Gravatar Icon 32 angelday

    “Bereczki Zoltánnak meg ezúton is óriási köszönet megy az általa kommentált rádiófelvételért!”

    Így van, én is meghallgattam tegnap. Ahogy érzékelem, nem ugyanaz a hang egyébként, ami a mixben és a YouTube változatban szerepel.

  34. Gravatar Icon 33 Bereczki Zoltán

    Köszönöm a köszöneteket :-)
    Ez a Világsztárok Magyarországon jó kis sorozat volt, és az aktuális műsor elhangzása után egy hétig kis trükközéssel le lehetett tölteni az mp3-akat. De aztán volt egy átszervezés a rádiónál, és azóta elvesztettem a fonalat.
    Amúgy még ajánlom figyelmetekbe a Beatles és a jazz c. műsort, itt abc-sorrendben leadják az összes Beatles-számot, majd utána a jazzfeldolgozásaikat. Ha az adott számról nem készült eddig ilyen, akkor készíttetnek.
    Ennek megvan az mp3-linkje:
    http://real1.radio.hu/bartok/MP3/1-Het/Het-B23.mp3
    Ez is a műsor elhangzása után frissül, asszem hétfőn éjfélkor. Én keddenként szoktam letölteni.

  35. Gravatar Icon 34 szasza

    Két napja ide járok zenét hallgatni! Köszi!

  36. Gravatar Icon 35 devla

    háháá juppik végre rátaláltak a zenére!:)
    eddig csak a gasztro miatt olvastam plasztikot tényleg meglepő hogy mennyi ember kapcsol az index főcím után.
    srácok, lassan jöhet a szintén 10éves budapesti indie hullám, a gumipop meg a past perfect!

    amúgy tényleg király volt erre rázni 2005-ben a hajón!

  37. Gravatar Icon 36 Mike

    Hát itt Pege Aladár, Szabó Gábor, Másik János, meg a Kőszegi látható Kovács Kati körül.
    Méltatlanul mellőzött hatalmas nevek. Ezek után Kovács Kati visszaszorult a konzumzenéhez, amiben harmadosztályon nyomta a “mamiblue”-t, közönsége pedig a hétfő délutáni kivánságműsor konzumidiótái. Mint ma a Fásy mulató. Most mindenki meg van lepődve, hogy K.Kati-ban mennyi minden van. Mindig is volt. Ez az ország külföldre kényszerítette a kincseit, aki maradt, azt meg leamortizálta.

  38. Gravatar Icon 37 mlaslo

    Ha Kovács Kati “beleöregedvén” és mélyülvén, még magasabb szintre tudná emelni azt az előadásmódot, amit az “Eső és én” c. dalban mutat, akkor “új zsenit” köszönthetnénk. Persze, ez így kicsit furcsán hangzik, de szorítok minden olyan értékért, aki, ami visszavághat az értéktelen, alja színvonalú celeb mocsoknak.

    Sajnos Kőszegi Imre és társai már igen belefásultak a mellőzésbe, és a közízlés nem is afelé halad, hogy értékeljék művészetüket. Sajnos.

  39. Gravatar Icon 38 tommmas
  40. Gravatar Icon 39 Pepe

    Én nagyon szeretem a Katit. Meg van minden lemeze. A koncerten nem voltam, de rengeteg oldalon, rengeteg kritikát – 95%-ban csak pozitívat – olvasok róla.
    Én most nem a közönséghez szólnék, hanem a zeneszerzőkhöz, szövegírókhoz, hanglemez kiadókhoz: Hol vannak hölgyeim, Uraim. Erdős Péter monopóliuma rég megszünt, aki Istenként uralkodott anno a hanglemez kiadás területén. Egyszerűen felháborító, hogy egy ilyen tehetséges énekesnőnek 2002-óta nem jelent meg lemeze. Miért???? Most meg mindenki el van ájulva, hogy milyen jó buli volt. Könyörgöm, tegyünk már valamit, ne akkor jöjjünk már rá, hogy milyen tehetség is volt, amikor már nem lesz köztünk, mint pl: Cserháti Zsuzsa. Ennek az ország mindig is az volt a baja, hogy nem tudott a tehetségekkel mit kezdeni. Monopolhelyzetben lévő hanglemez kiadó, TV és Rádió.
    Ez már megszűnt, és itt van egy őstehetség, és mi továbbra sem tudunk vele mit kezdeni. Ehelyett gyártjuk a hitványabbnál, hitványabb “tehetségeket”, az egyslágeres lemezeikkel. Remélem ez a koncert egy pofon volt, és felébrednek azok az emberek, akiknek fel kell, és nem hagyják veszni, azt aminek nem lenne szabad!

  41. Gravatar Icon 40 Bruno

    Hjujjj! Ezért érdemes élni! Istenek az Olymposon. (Ja, és értem már miért is volt úgy belezúgva a faterom Kati “néni”-be gyerekkoromba és any,á féltékenysége miatt nem is zavartatta magát :-) )

  42. Gravatar Icon 41 kM

    ebben az egész KovácsKatiban tök benne van az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport, a Csókolom, az Amorf Ördögök, Péterfy Bori

    a komplett KovácsKati jobb, mint a mögöttünk lévő 20 év popzene, örülök a reneszánszának

  43. Gravatar Icon 42 atesz108

    Hello!

    Nem tudjátok hogy valamelyik TV felvette a koncertet ?
    Esetleg valahonnan letölthető (pl torrent oldalról)?

  44. Gravatar Icon 43 tmnk

    angelday: igen, nem ugyanaz volt a hang a Bartók által leadott Szabó Gábor-os koncertnek, mint amit a jutyúbon lehet látni (ld pl a My Love végén levő fank elejét),
    az utóbbit amúgy itt lehet elérni:
    http://audiodesignstudio.blogspot.com/2009/02/gabor-szabo-jazzpodium-74-usa-74-sept.html

  45. Gravatar Icon 44 tmnk

    … az általam készített Szabó Gábor emlékműsor első részét meg itt, ha jól jönne valakinek:
    http://bossabomdia.tilos.hu/tomanek-in_memoriam_gabor_szabo_part_one.mp3
    (95:28, 229mb, 320kbps)
    Tracklist, néhány borító és kép hozzá itt:
    http://blog.tilos.hu/bossabomdia/archives/008834.html

    Ha nem gond, akkor néhány napon belül idetolom a második részt is, üdv!

  46. Gravatar Icon 45 tmnk

    … íme:
    http://bossabomdia.tilos.hu/tomanek-in_memoriam_gabor_szabo_part_two.mp3
    (95:33, 229mb, 320kbps)
    Tracklist, néhány borító és kép hozzá itt:
    http://blog.tilos.hu/bossabomdia/archives/008836.html

Leave a Reply