Logitech Z-5500 – első rész: vásárlás
Amikor eldöntöttem Lénárd Gábor lelkesítő szavai hatására, hogy megvásárolom a Logitech Z-5500-as speaker szettjét, és itthon azon fogunk tévét nézni, még nem tudtam, hogy egyáltalán nem lesz könnyű a beszerzés. Engem eleve nem érdekel a házimozi téma, nem ismerem a termékeket, azokat NEM AKAROM megismerni, viszont egyre inkább látszik a tévé hangszóróinak korlátossága. (Igen, mi még ott tartunk, hogy azon keresztül hallgatjuk.) Kapva kaptam hát a tippen, hogy igaz, hogy 90 ezer az ára, de jól szól, és ezt kell megvenni.
Az elhatározás után jóhiszeműen elmentem a Media Marktba szétnézni. Volt ilyen termékük, egyetlen darab. Az is a polcon, szétszedve, és szólt belőle a zene. Mondtam az eladónak, hogy nekem raktári dobozra van szükségem. Ő sajnos nem tehetett róla, de a 89 ezer forintos áron tudtam volna a kiállított darabot megvásárolni. Megkérdeztem tőle, hogy ennyi pénzen mit is veszek, ujjlenyomatokat?, de tudtam, hogy nem ő az emberem, és csak az időm húzom. Tipli.
Átmentem az Electroworldbe, ott pontosan ugyanez játszódott le (egy kiállított darab, raktáron nincs), itt viszont nem kezdtem beszélgetni, instans tipli. Megpróbálkozdtam még a MOM parkkal is, de ott nincs ilyen üzlet, tipli. Az öcsémet átküldtem a Mamutba a Saturnbe, de ott nem volt raktáron. (Tipli.)
Ezen a ponton megnyitottam a Depo.hu oldalát, és ott kezdtem csemegézni. Sok üzlet kínálja ezt a modellt, viszont az egyből látszott, hogy a legjobban akkor jártam volna, ha el tudom hozni a Media Marktból a terméket. Ettől függetlenül elkezdtem telefonálgatni. És akkor itt jön be ez a magyar retail nevű csoda: senkinek nincs raktárkészlete. Mindenki kivétel nélkül elhajtott azzal, hogy meg tudják rendelni. (Arról nem esett szó, hogy ahonnan rendelik, ott van-e termék.)
Valahogy így jutottam el a Pixmania oldalára. Érdekes módon ők voltak a legolcsóbbak. Úgy emlékeztem, hogy van boltjuk is, de gyorsan kiderült, hogy semmiféle boltjuk nincsen. Telefonon tudnak visszahívni, de az is olyan, hogy azonnal csörög a telefonunk és ha felvesszük, akkor csöng ki a diszpécsernél. Fura, de működik. Magyar diszpécserrel beszéltem, megkérdeztem, hogy VAN-E RAKTÁRON Logitech Z-5500-as szett.
Miután beazonosította a terméket, megerősítette, hogy van. Megkérdeztem tőle, hogy át tudom-e venni valahol a városban. Azt válaszolta erre, hogy sajnos nem, mert nincs boltjuk, neten keresztül lehet leadni a rendelést, és Franciaországból szállítják ki a terméket 3-4 munkanapon belül, MIUTÁN náluk jóváírták a vételárat.
Ez persze normális, így a webshopban kezdtem kutakodni. Elég gusztustalanul néz ki, de istenem, ilyen az, amikor valami a legolcsóbb. Gyorsan beregisztráltam, kiválasztottam a terméket, aztán bekattintottam a “gondtalan vásárlás” opciót (illetve dehogy: be van alapból, ez náluk a garancia, ha elromlana a termék, levásárolható az összeg újra), kiválasztottam a 3-4 napos futárt, majd elutaltam az összeget. Így állt össze a számla:

A dolog érdekessége, hogy még így is a legolcsóbb volt a Pixmánián keresztül megrendelni. Nem mondom, a legjobban akkor jártam volna, ha felmarkolom a Media Marktban, és pénteken már ezen a rendszeren Guitar Herózunk, de ezzel most ne foglalkozzunk. Érdekes módon sokat szívtam ezzel a projekttel, és még mindig nincs itthon a csomagom.
Egyelőre itt tartok és fontosnak érzem az internet hálás és csodálatos közönségével megosztani a projekt minden apró mozzanatát.
Gábor
Kedves József, szerintem igen rossz bolt volt ez. Ugyan Twitteren is figyelmeztettelek rá, de az ilyen vackok hangminősége bizony alatta van a klasszikus Videoton erősítő + 1 pár háromutas Videoton hangfal (esetleg Orion) kombinációnak. És az még menő is, mert retró.
De ha mindenáron sok pénzt akarsz kiadni, akkor például ott a Behringer Truth sorozat, a stúdió kategória legalja, kínai gyártás, de akkor is keresztbeveri az ilyen consumer műanyag vackokat. Kb. 100 pénzből meglett volna, raktárról, Budapesten.
dat
Reméljük olyan jól szól, mint amilyen ronda….
Atti
Pixmániáról jót még nem hallottam, és tényleg tré az oldaluk.
klarky
Huh, sok dolog eszembe jutott a post olvasása közben.
1., Kizárt dolog, hogy ez megért volna 90e forintot. Én 6.1-es Sony erősítőt vettem kicsit több mint 1 éve 72 ezerért, ahhoz jött egy magnat sett 50-ért (most járunk 120-nál), de mindent tud, amit el lehet várni egy ilyen eszköztől plusz grátisz lerobbantom a felső szomszédot ha akarom.
Ez a Logitech a fasorban se lehet egy direkte ilyen célra fejlesztett eszközhöz képest, azaz, tanuljuk meg szépen: Cipőt a cipőboltból!
Hangszórót hangszóró gyártótól veszünk, erősítőt pedig hifi gyártótól (jó, tudom a sony nem a best a kategóriájában, de amikor bementem egy boltba és azt mondták, hogy hááát, talán 150től egy alap Pioneer, akkor sarkon fordultam és az orrom alatt elmorvolva egy halk anyád-at hazaballagtam.
2. A pixmania-val félek, megjártad. Keress rá a homár megfelelő postjaira, az a cég állítólag szarik a magyar jogszabályokra, ha valami baj van megvonja a vállát és mutat Franciaország felé. Reméljük nem járod meg vele…
3. Ha jól tudom a magyar jogszabályok szerint nem lehet se tv-ben, se neten, se sehol úgy terméket árulni, hogy legalább egy igazi üzlete ne lenne a cégnek. Furcsállom, h a pixmania ezt megengedheti magának (újabb ok a bizalmatlanságra)
4. Ugyanez a kérdéskör. Én kamerát akartam venni a hugom lagzijára. Ki is néztem egyet, megtaláltam a jó áron kínáló forgalmazót (azt hiszem a Megapixel volt) aki büszkén hirdette, hogy az országban több mint 10 üzlete van. Hívom a kegközelebbit, süket, hívom a távolabbit, kicsöng, de nem veszik fel. Kb. 3 nap próbálkozás után felhívtam a központi ü.sz.-t, ahol azt mondták, ja, azokat már rég bezárták. Talán Pécsen, meg Bp.-en megy még, de ő se volt benne biztos (?). Na itt skippeltem a beszerzést fent jelzett cégen keresztűl.
(Magyarországon van rendes neten kerekedelem? Itt? Itt rendes kenyér sincs! 8-))) )
5., Nincs raktárkészlet. Hát persze hogy nincs. Mint ahogy nincsenek likvid cégek és nincsenek kockáztatni akaró vállalkozások sem. (Tisztelet a kivételnek.)
Magyarországon kereskedelem címén boltocskázást játszanak. Add ide a pénzt és én megveszem neked, majd eladom drágábban. Nagyszerű dolog ez. Nekik…
Atkakukac
Ha net vásárlás sőt, bármi ami tech akkor: http://www.argep.hu, a legkissebb szar boltokat is behozza de én eddig több ezret megspóroltam már vele, itt vanaz általad kiválaszott szett is: http://www.argep.hu/main.asp?suche=Logitech+Z-5500&x=31&y=7
legolcsóbban 75e-ért.
The Hedgehog
Pixmániáról nagyon sokszor rendeltem és teljesen korrektek az áraik. A terméket nyomon követheted és a francia raktárban lényegében kifogyhatatlan készlettel rendelkeznek. Ami fent van a weben azt biztos, hogy 1 héten belül tudják szállítani. Tavaly instant rendeltem egy iPod Nano-t december 18-án, ajándéknak szántam. 23-án itt volt vele a futár és még így is olcsóbban volt mintha felkanyarodtam volna Budapestre és valami store-ban leemelem a polcról. Persze érdemes körülnézni, mert náluk is vannak drága termékek, nem biztos, hogy mindig ott találni a legjobb ajánlatot, de annyi bizonyos, hogy amit kiraknak az van.
Z-5500-ast használ egy barátom és meg van vele elégedve. A design már más kérdés. Szerintem randa és én tuti nem pakolnám be a tévém mellé. Ennél szerintem jobb vételt is csinálhattál volna, de tény, hogy teljesítményben megéri az árát.
karon
egyetértek azokkal, akik szerint 90 ropiért számítós hangszórót venni nagyon szar ötlet. számítós hangszórót 10-20 ropiért kell venni (ha a számító másik szobában van, mint a házimozi), és leszarni, hogy szól.
rendes, fadobozba épített, 5.1-es hangfalszetteket lehet kapni itthon 60 ezer forinttól felfelé (akár erősítővel is), 100-150ért már olyat is, ami tisztességesen szól. ezek közül a legolcsóbb is agyonver egy számítós hangszórót.
a logitechre ennyi pénzért nincs mentség, se külalakra (randa műanyag szitázott logóval), se hangminőségre (nem hallottam, de műanyag lesz).
Henk
A Pixmania.com védelmében elmondanám, hogy többször is rendeltem tőlük, mindig jelentősen olcsóbban, mint a legolcsóbb neten elérhető legolcsóbb ajánlat. Gyorsan megérkezett az áru, de addig is nyomon követhető a csomag útja a rendszerükben.
A Plastik media hatására tavaly megkívántam én is egy Logitech VX nano egeret, amint azt sejtettem a Pixmania-n volt a legolcsóbb, megrendeltem. Sajnos mikor megpróbáltam üzembe helyezni, kiderült, hogy hibás a termék, egyáltalán nem működött. A rendszerükben ki kellett választani egy menüpontot és a hibás terméket visszapostázni. Kérdezés nélkül küldték postafordultával a cserét, ami szerencsére már működött. Hátránya a megoldásnak az, hogy ilyenkor az ember a visszapostázás költségét nyilván bukja.
A Logitech-hez még annyit, hogy először a magyar képviseletüket hívtam fel, hátha csak én vagyok csokker, a supportos srác külön ticketet vett fel nekem, megadta a nevét és közvetlen elérhetőségét (!) és felajánlotta, hogy amennyiben nem járok sikerrel a Pixmaniával, azonnal küldenek bazmeg egy csereterméket ők, függetlenül attól, hogy nem náluk vettem közvetlenül (nem tudom, van-e egyáltalán ilyen).
Somez
Én évek óta akarok egy ilyen Z5500-ast, csak mindig sajnáltam rá a 80 rongyot. A prohardver fórumában elég sok vélemény van róla, azok alapján szerintem jó cucc. A többi kommentelőtől kérem, hogy mutassanak linket egy jobb hangszóróról, ami ennyibe kerül és megveszem, haza viszem és összedobom saját magam. Mert olyat nem akarok játszani, hogy megveszem az erősítőt, a hangszórót meg a dekódert meg a faszomtudja még hány tonna kábelt és akkor kiderül, hogy jaj ez az erősítő nem olyan, eladni féláron, venni másikat, stb.
Szerintem Angelday is ezen a szinte áll vele. Meg akarja venni, össze akarja otthon rakni és élvezni akarja házimozira. Nem pedig zenebuzulni akar.
tyler durden
Na baszki kár volt ezt megírni. Százak fogják beírni miért nem jó a cucc, miért nem jó ahonnan rendelted és miért jobb az olyan cucc amilyen az övék, meg különben is a régi videoton fadobozos hangfalak összebarkácsolva egy fasza erősítővel a tuti megoldás.
Lelkesedés szóval letörve.
Részemről azért nem vettem még ilyen öthathétnyóckilencpontegyes csodákat, mert úgysem tudnám jól elrendezni a szobában, hogy úgy szóljon ahogy kell. Annyira meg audiofil sem vagyok, hogy külön költsek erre még sok tízezer forintot.
angelday
Igen, (sajnos) a Plastik eljutott arra a szintre, hogy minden “open poll” kérdéskör annyira sokrétű és sok véleményt tartalmaz, hogy azzal tényleg nem lehet sehova se menni. Szerencsére most Lénárd Gáborra hallgattam, karonra pedig nem. Szevasz karon, fátter! CIMBORA!
Rack
Én azt kívánom Neked, hogy bejövős legyen ez a cucc! Sajnos én már tapasztalatból tudom, hogy amit olcsón veszek azt drágán veszem, mivel 2 x kell megvenni! :=(
iHand
Így utólag én az ipon.hu -t ajánlom figyelmedbe, ma megrendeled, holnap kettő után átveheted. Én informatikai cuccot gyakorlatilag már csak tőlük rendelek.
Na aztán majd várom a hosszú tesztet:-D
Rack
És hogy valami építő jellegűt is mondjak:
Aki ilyenben gondolkodik az szerintem jobban jár egy Tannoy FX5 vagy Tannoy EFX 5.1-el cirka (50-90e Ft között) és ehhez egy olcsóbb Yamaha, Onkyo vagy Marantz házimozi erősítő és kész.
viktorlantos
Pixmániával nincs gond. Tökmind1, hogy honnan jön a dolog, ha olcsó és jó. Ez nem ebay. Többször is rendeltem tőlük nem volt gond. Nálam volt olyan is hogy németektől jött a csomag.
klarky
“…meg különben is a régi videoton fadobozos hangfalak összebarkácsolva egy fasza erősítővel a tuti megoldás…”
Én majdnem ezt írtam, csak Orino 3 utas, fadobozzal 8-))) (mármint Orion a régi magyar termék nem ez a mai kínai vacak)
Nekem ez van a gépre kötve egy Technics erősítővel. De már korrábban ezt egyszer leírtam egy hasonló post kapcsán.
lurko
Logitech témához: nekem volt egy mx500-as egerem, beszart (kb. 5-6 év használat után), felhívtam a pesti szervizt, mondják 5 évig garanciás, és az a s/n alapján már lejárt. Mondom azt viszont nem tudják, hogy mennyit állt a boltban mielőtt vettem, pedig a számlám már rég nem volt meg. Srác igazat adott nekem. Adott egy svájci címet, usb csatlakozót le kellett vágnom, postáznom, 1 hét múlva jött egy mx508 0 euros számlával. Innentől csak Logitech. Customer Service 5*
karon
akár tetszik, akár nem: bizonyos dolgokat riszörcsölni kell. búvárfelszerelést, downhill biciklit vagy rákgyógyszert nyílván egyikőtök se venne a kínai piacon vagy pult alól a netten, hiszen féltitek a tyúkszaros életeteket. én a viagrát is inkább feliratnám, minthogy az apronetről felhívjam a díler westeljét, de elfogadom, hogy sokak számára kb. itt van a határvonal.
egy rendes geek számára a számítógép és a monitor (a hardcore-abbaknak az egér, billentyűzet is) mind olyan döntések, melyek részben szólnak csak a zsetonról, másik részben a fícsörökről. nekem idetartozik még a hangszóró/erősítő/tévé kombó is, meg az, hogy nem nézek meg nagyjátékfilmet, amit egy proli kézikamerával vett fel a moziban: minimum a dvd/hd és a tisztességes hang. (és persze nem sajnálok kifizetni párezer forintot a mompark angolul beszélő moziélményre sem, ha valami jó filmről van szó)
jóska is ilyen embernek tűnt idáig, hiszen képes eladni az egy éves macbook próját, hogy megvegye a legfrissebbet, vagyis IGÉNYEKET TÁPLÁL a berendezései iránt. hogy a hangminőség nem érdekli, 90 ropit nem tart sok pénznek és a csaja sem baszta le, hogy fémhatású műanyag holmikkal dekorálja ki a nappaliját? közöm hozzá van?
angelday
“Engem eleve nem érdekel a házimozi téma, nem ismerem a termékeket, azokat NEM AKAROM megismerni, viszont egyre inkább látszik a tévé hangszóróinak korlátossága.”
Balazs
Pixmaniat megegyszer akkor se, ha fegyverrel kenyszeritenek ra. Ne adja az eg, hogy valami gond legyen, mert akkor egyszerre elerhetetlenne tudnak valni.
Balambér
Én is rendeltem már a Pixmániától, és nem volt gond vele. Hátránya az utalós módinak, hogy 1 (2?) nap míg odaér a suska, és csak akkor kezdik küldeni a cuccbalhét, a szállítás meg 3 nap (jah, Franciaország vazz), tehát nem a klasszikus “megrendelem, holnapra/holnaputánra itt van”.
)
Kedvenceim a hírleveleikből az olyan leárazások, mint az aktuális Logitech G25 kormány, amit most 84-ről 39 ezerre értékeltek le (53%!!!).
(Itthon a legtöbb webshop 35-36-ért nyomja
Balambér
Jah, és elfeledtem, hogy a távolság miatt hosszú, de legalább jó drága a szállítás.
sevenofnine
Józsi,
Emlékszel ledöbbent arcomra amikor ezt a cuccot emlegetted a hétvégén? A kommentek láttán úgy látszik nem csak én döbbentem le
)
Mindenesetre sok sikert, arra biztos jó lesz amit vársz tőle
Somez
karon: Józsival összhangban én sem tudom elfogadni, hogy a mai világban nekem külön kell erősítő meg dekóder meg hangszóró után kutatnom. Én sem értek hozzá, csak egy plug n play cucc kell, ami 5.1-es hangot csinál a szombámban. Van már kb 6 éve ilyenem, egy szar Genius Hometheater System, fadobozos ugyan, de olyan trágyán búg hogy zenére alkalmatlan. DVD-ket elfogadhatóan lehet nézni, de a Logi nekem már bőven elég lenne szerintem. Viszont feltűnt, hogy az 5 éves Z5500-nak nincs újabb verziója, és a Creative sem csinál konkurenciát neki. Nem is értem, hogy ennek mi az oka. Senki sem vesz PC-re dugható hangfalat otthonra?
CharlieBrown
Jozef, ezzel a pixmaniaval imho jól bepippantottál… kérdeztem anno ismerősöm is miért van az, hogy ők, mint magyarországi vezérképviselet, drágábban adják a cuccot, mint a pixmania.
1. rengeteg szajré szürkeimport náluk.
2. 16GB memóriakártya 16MB!!! bazmeg. hamisított hologramos matricával vágod?
szal’ nekem ilyen árgép, depo és társai, és szemem egyből átsiklatom a pixmanián.
A terméket nem fikázom, olyan amilyen. Ennyi pénzért én sem ezt vettem volna, de ha a lelked megnyugtatja, kielégít, akkor miért ne ezt vennéd.
Kicsit olyan egyébként ez a pixmania garanciakezelés, mint pár éve az itthoni apple szervízháttér
Valaki írta az ipon-t mint beszt csojsz bolt. Olyan helyről, amelyik spamben hirdet, meg warezoldalakon, élből nem vásárolok.
misran
A hangcuccaikat nem tapasztaltam még, de egérben jók, az tuti. Van egy WingMan Gaming Mouse-om, amit 10k-ért vettem 2000 környékén, de sehogy sem akar tönkremenni a kis szemét. Kénytelen vagyok máig is görgők, extra gombok, súlyok és lézer nélkül, szinte hiánytalanul egerezni vele.
bounty
Csak garanciális problémád ne legyen vele, addig tényleg igen frank a pixmania.
misran
Ja, és hogy ontopik is legyek: egy Genius Digital Theatre 5.1 3600 pmpo (ez mi a bánat) hangfalon nyomtan sokáig, most ez ráugrott a TV-re. Több mint elegendő, a PC-n pedig egy sztereó füles figyel, hello.
A tyúkbél köteg az egyetlen zavaró, mert nehéz az 5 pár hang, DVD, beltéri ősszekötő kábeleit + tápellátást, lehetőleg ne az adatkábelekre tekerve elvezetni.
Van erre kulturált megoldás a mai világban? Sokba kerül egy infrás adatátlövő egység? Van már olyan kicsi mint egy skatulya?
Healer
Nekem X-540es van, kiválóan szól, Logitech termékben még nem kellett csalódnom,
igaz, hogy általában a kommersz cuccokhoz képest megkérik az árát, de kiváló termékeket gyártanak.
Egy Lx700-as Bill+egér garnitúra után most egy LX710-et nyúzok, teljes elégedettséggel, és ma programoztam fel egy Harmony 1100-at szeretett főnökömnek, arról is csak jót tudok nyilatkozni.
TuTi
Én kettő éve használok már ilyen szettet minden probléma és meghibásodás nélkül. Elég sok hangdobozt hallottam sok erősítővel megszólalni, de akárki akármit mond egy belépőszintű HM erősítő egy belépőszintű dobozzal a Z-5500 felveszi a versenyt, egy jó hangkártyával akár le is pipálja. Viszont ennek feltétele a megfelelő forrás és hanganyag. Tapasztalataim szerint a saját DAC-ja nem nagy szám, szóval analog bekötésnél jó minőségű eszközről szebben teltebben szól, mint coaxial vagy optical kábellel. De az is tény, hogy a régi Videoton vagy akár Orion “olcsó, olcsóbb” STEREO erősítők még mindig tudnak szebben muzsikálni, mint a Logitech szettje. De ezek sztereo erősítők és nem hasonlíthatjuk egy sokcsatornás csomaghoz.
Aurus
Emlékszem néhány éve (három-négy talán) náluk vettem egy fényképezőgépet, egy év garanciával. A garancialevelet nem töltötték ki, én meg nem szóltam (túl fiatal voltam a reklamáláshoz). Az mondjuk más kérdés, hogy a gép máig megy, de ha gáz van akkor nincs mit tenni (igaz részben az én hibás is a hallgatás miatt). Többet nem vásárolok náluk az már biztos.
eFi
misran: PMPO = Peak Music Power Output, marketing bullshit. Bővebben erre.
Gábor
Kedves plug-and-play fanok! A studió monitor hangfalakban benne van az erőlködő, nem kell semmi extra. Bedugod a hangkártyából kimenő jelet és kész.
vargatom
Józsi, a bejegyzést még nem olvastam el, de sztem ne vedd meg… Nekem hasonló van és az alábbi kifogásaim vannak vele:
- normál méretű szobában a hátsó hangfalakhoz nem lehet elég hosszú a zsinór sose, rádiós kellene
- 1 optikai és 1 koax bemenet kevés az üdvösséghez, ha mondjuk egynél többet akarsz rápakolni az alábbiakból: DVD lejátszó, konzol, bármilyen kábel/műholdas HDTV adás, önálló médialejátszó vinyón tárolt cuccokhoz (akár Mac Mini, akár a mostanában megjelent WD/Asus cuccok)
- SZVSZ csúnyácskák is a hangfalak, a mélynyomó meg ráadásnak bazi nagy alapterületet követel magának
100 pénzért elég jó Sony/Pana/Samu/LG/akármi “házimozi” szetteket lehet zsákolni, amik tele vannak mindenféle bemenettel és esetleg rádiós a hátsó hangfalpár zsinór helyett. Vagy ha nem is 100 de 150 alatt mindenképpen ki kell jöjjön.
angelday
Mi van itt, komment-fesztivál?
angelday
Ja igen, akkor erre varrjatok gombot: sevenofnine szerint ami erősítő a mélynyomóban van, az szar.
Zila
Évek óta Pixmania-n vásárolok (a legnagyobb cucc amit tőlük vettem az az LCD tv volt), semmi gondom nem volt velük, ja én a gondtalan vásárlási szerződést nem szoktam kérni, ugyanis garancia ettől függetlenül is jár a cuccaikra (!). Egyszer volt problémás rendelésem, felajánlották, hogy visszaküldöm a cuccot, és választok mást, vagy visszautalják a különbözetet (nem pont azt a routert kaptam amit rendeltem). Szóval ilyen is van. Hangfalhoz nem értek, nekem egy hasonló Phillips 5.1-em van, 6 éves minimum. 90-et nem adtam volna egy Logitech-ért, de csak azért mert momentán nincs 90 ropim ilyen célra
sasfater
Logitech Z680-at nyúzok már vagy 7-8 éve (szerintem ennek az elődje). Anno 80-90 volt az ára talán (logitechnek dolgoztunk, karácsonyi ajándéknak választhattunk bármit, evidens, hogy a legdrágább termék kellett mindenkinek).
Pár éve sikerült belefolyatnom egy kis teát, és elfüstölt a cucc. Szétszedtem és az egyik erősítő IC, meg talán valami ellenállás ment készre.
Fasza, dobhatom ki – gondoltam, de jobban szemügyre véve az IC-t (TDA7293), megörültem. Kiforrasztás, elektronyik boltba menés, majd kemény 1000 Ft kifizetése után újra működött a cucc.
Nna, ebből az IC-ből van 7 darab benne…
Amúgy g.ci jól szól azóta is
klarky
“…ami erősítő a mélynyomóban van, az szar…”
Én ezt úgy korrigálnám, hogy minden szar, ami egybe van építve valami mással. Egyszerűen nincs ott a helye…
Én már attól is idegenkedek, hogy rádió legyen az erősítőben, de ma már elfogadható áron csak ilyet lehet kapni.
Haveromnak olyan Rotel cucca van a hőskorból, hogy az előerősítő és a végerősítő önálló egység. Mondjuk az ilyen kaliberű cégek ma is így nyomják…
laci
Mivan Józsi ez valami kandikamera? utolsó 2-3 posztod erősen necces
eleve: Médiamárktba BEMENNI???? köcsögsorfal előtt nézelődni???
pixmania????? szarnak a garanciára, meg rád is, guglizd meg őket
hangszóró???? 90ezerért?????
sasfater
Bocs, csak a pontosság kedvéért. 700 Ft volt
Pepinke
Ha lenne blogom, tuti nem lehetne kommentelni. Na nehogy már leírjam a véleményem és erre valaki azt írja, hogy hülye vagyok, nincs igazam… Ha jobban belegondoltok, szart sem ér egyikünk véleménye sem! Még ez sem, amit írok!
Sasvári József megrendelte a maga kis holmiját, erre jönnek, hogy így, meg úgy, de nem jó, de igen, de ennyiért már és…
Vajon hova fejlődik ez a blog “kultúra”? (Megmondom: nemsokára már a nethez is útlevél kell.)
U.I.: Elnézést mindenkitől, ha nincs igazam.
sevenofnine
Klarky
Köszönöm
Infy
Anno én is akartam ilyen cuccot, de inkább maradok egy alacsonyabb árfekvésű Genius cuccnál ami lehet nem szól olyan jól mint ez, de olcsó xD
Amúgy remélem lesz majd valami ‘teszt’ szerűség erről a Logitech rendszerről.
argan
Mindenkinek i-ga-za-van.
A fenti klasszikus jut mindig eszembe, itt megnézhető:
http://www.youtube.com/watch?v=CGLbS0G9x0g
Én emlékszem Józsi, amikor akartál venni egy egyszerű fényképezőgépet, és jöttek az okos kommentek, hogy nehogymá’ azt vedd, ennyiért már ilyet is lehet, meg haegykicsitméghozzáraksz akkor már olyat is. Aztán a végén öldöklés, hogy a nikon vagy canon csúcsgépe a jobb vétel és repkedtek a hatszámjegyek. Pedig te csak egy egyszerű kompakt gépet akartál, amivel képeket lődözhetsz a blogba.
Hallottam ilyen szettet szólni, és azt gondolom, hogy nagyon kellemes élményekkel fog téged (és a barátnődet is természetesen, még ha az ő fontossági listáján nem is egy istenverte hangfalszett van az első helyen) megajándékozni. Átlagos igényekhez (és ezt ne vedd sértésnek, hiszen te magad írtad, hogy nem akarsz házimozi téren kiművelődni) ez a cucc tökéletesen megfelel, sőt.
(Én például építettem az erősítőt, hangfalakat és a szubládát is 38 cm-es mélynyomóval, mert volt rá igényem, meg kedvem, de például a házamban a legolcsóbb UPC analóg kábel TV van előfizetve, mert azon a téren nincs igényem többre.)
Az ár pedig relatív. Ha nem keresel jól, akkor ez a cucc drága volt, ha meg jól keresel, akkor meg tudod engedni magadnak.
argan
misran,
a PMPO az a leadott teljesítmény (Wattban), ahol az adott elektronikai készülék egy miliszekundum alatt válik gőzzé.
misran
Ja, elolvastam kicsit mi is ez. Valami ilyesmi jött át: ez az a legkisebb teljesítmény, amitől már tuti tönkremegy, de ennek semmi köze nincs ahhoz hogy hogyan szól.
argan
Autós hasonlattal:
Tételezzük fel, hogy ha a 75 lóerős suzukit csak 1 tizedmásodpercre felpörgetnénk 18000-es fordulatszámra, akkor a motorja semmilyen károsodást nem szenvedne, viszont abban az egy tizedmásodpercben leadna mondjuk 300 lóerőt.
A marketinges meg ráírná, hogy SUZUKI 300 LE PMPO.
Hazudna a mraketinges? Nem.
Érdekel minket a PMPO, miután megtudjuk mi az? Nem.
sasfater
Azé egy ilyen jobban kéne (és még a szifont is rá lehet tolni): http://www.eu.onkyo.com/products/HT-S6205.html
400 euro..hát igen, kicsit többért mindig jobbat és jobbat kap az ember. Így van ez mindennel.
Mefi
Szerintem ott rontottad el, hogy ilyen üzletekben nézted, mint Media Markt vagy Electroworld. Ezek felejtősek.
Ha komolyan akar az ember vásárolni, akkor csakis a neten, olyan üzletből, ahol írják az árat és azt, hogy van-e raktáron, az eladók pedig nem gizdulnak tudatlanul.
sasfater
Közbe eszembe jutott még valami (tényleg csak az érdekesség kedvéért, mert pont akkoriban zajlott az ügylet, és a z680 még echte logitech fejlesztés volt). http://en.wikipedia.org/wiki/Labtec
klarky
@sasfater: ez az Onkyo bitang. Nagyon tetszik.
Józsi, vissza lehet még mondani ezt a valamit?
ifa
Több, mint 10 éve vettem az első dvd lejátszómat (Pioneer dvd-717), hozzá volt egy Harman/Kardon erősítő jó hangfalakkal (B&W). Az összes kollégám nálam nézte meg a Mátrix-ot, dübörgött a panelben az 5.1
Mára tökéletesen megfelel, hogy a TV saját erősítőjére rá van kötve a régi hangfalamból kettő, igazság szerint az 5.1 is ki van építve, de nincs kedvem még egy távirányítót emiatt kezelni, így sztereóban nyomom.
Viszont AD, a szett amit rendeltél szerintem sem volt szerencsés választás, ennyi pénzért tényleg jobbat is kaphattál volna, arról nem is beszélve, hogy szebbet is.
Ha a sok okoskodó elbizonytalanított, akkor biztos tudod, hogy visszakaphatod a pénzed, csak a postaköltséget kell neked állnod.
angelday
Köszönöm, köszönöm mindenkinek a tutit.
De én Logitech Z-5500-at akartam venni, mert Gabának az van és dicsérte.
pappito
amúgy nekem is ilyesmin járt a fejem, pont leszarom a hájendséget, eddig a tévé is jó volt, de akkor már hallgatnénk zenét is… megnéztem egy ilyen műanyag izét és tragikus volt (fingom sincs milyen gyártmány)
amúgy is hányok a fémhatású műanyagtól, feketét szeretnék, hamár, és nem vettem meg.
inkább veszek egy erősítőt és két (2) hangfalat. a sztereo nekem tök elég, köszönöm.
n'
http://lmgtfy.com/?q=honest+opinions+Logitech+Z-5500
pappito
az a kurva onkyo tényleg fasz azér
Józsi, neked meg minden jó lesz a tévé hangszaróihoz képest, úgyhogy nem lesz baj.
Lóri
A kedves kommentelők biztos nem vették észre, hogy a post arról szól, hogyan vesz Józsi Logitech Z-5500-as hangfalakat, nem arról, mit és hol kéne vennie
, de azért jó látni, hogy mindenki tudja a tutit.
nrg
meg azt is jó látni hogy a “ennyiért kapnál jobbat is” és a “<86451 forintért inkább XY-t vegyél" arány elég szarul áll
uhh, szóval openquestion, ennyiért mi az ami jobb?
pappito
én nem is tudom a tutit
igazi proli
en pont ILYET vennek a PIXMANIA-tol de nem MOST. Jozsi, miert MOST veszed, hat eszednel vagy?
psc
A hangfalszett kissebb szobába jó filmet nézni (öcsémnek is ilyet vettem), persze nem lesz egy 500.000-1.000.000 Ft-os hifi hangja, de nagyon jól szól, ár/érték arányban kiváló. Jó vásár volt.
Fog kelleni neki kb. 1 hónap, hogy bejáródjon. Addig kicsit doboz hangja lesz. Jól hajtsd meg full kakaón sokszor.
Viszont pixmania…. ajjaj. Én cégre rendeltem egyszer tölük, ugye EU, meg minden, erre nem kiszámlázza az ÁFA-t?! Ez ugye jogtalan, ha a vevő rendelkezik EU-adószámmal. Aztán, nem küld rendes számlát, csak egy .pdf -et. Az pedig nem számla.
Nincs garancia, csak ilyen kötelezően megvásárlandó “gondtalan vásárlás”.
Bunkók is.
Előre kell fizetni.
Nem tudsz élni a 8 napos elállási jogoddal.
Ajajajaj.
Balambér
@Pepinke
Elfogadom az elnézés kérést, mert nagyon nincs igazad. Akit zavar a mások véleménye, vagy szarik rá, az ne írjon blogot.
@ad
Ezeket az audiofil témájú posztokat korábban ezek szerint kívülállóként írtad? Vagy van valami profi hangrendszered, amin csak zenét hallgatsz, a többi meg nem érdekel? Én ezen csodálkoztam el először. Aztán meg azon, hogy a MediaMarktban kerested először. Bár ha nagyon gyorsan kell valami, és nem számít hogy (időnként sokkal) drágább, akkor mondjuk logikus.
kodiak
Az is erdekes kerdes azert, hogy ha odafele mukodnie kellene az eu-konformizmusnak (kozos adoszam), akkor visszafele (mas tegorszagban elfogadott szamla formatum – pdf) meg mar nem?
CharlieBrown
vettél volna egy huszasért handrastól ájpiget inkább
jut eszembe! Há’ hiszen Lindának vettél… Einstand, aztán csókolom. Na??? Ki spórolt neked meg pillanatok alatt egy kalap pénzt???
pappito
psc az mit jelent, hogy egy hónap alatt bejáratódik? ha elég hangosan hallgatja, akkor fadobozzá alakulnak a műanyag dobozok vagy mi? “összeszoknak” a bonyolult alkatrészek?
klarky
@pappito: igen, a membránt és a mágnest meg kell járatni.
Nagyságrendekkel javul a hang némi idő elteltével.
Persze a műanyagból sosem lesz fa és lelke sem lesz sose…
psc
pappito: a z új hangfalakat/hanfszórókat be kell járatni, mert nyersen szólnak.
A membránok még nincsenek betörve, “sprőd”-ek.
Hint: google: “hangfal bejáratás”
Reb
Argan díjnyertes kommentjéről az jutott eszembe, hogy mennyi minden relatív.
Ha úgy nézzük akkor a legelőnytelenebb is a lehető legtökéletesebbé válhat, ha megmagyarázzuk, hogy pontosan _az_ a darab kellett és nagyon.
De hát ezért gyártanak annyifélét, hogy a fogyasztó megtalálja a maga magyarázatait ha a termék már megvan.
Fába szólhat olyan szarul az olcsó, hogy kár megvenni, míg egy jól megcsinált műanyag domborít mellette…. ez van.
Tv/game mellé amúgyis bőven elég egy ilyen szatellites rendszer… mondjuk zenéhez már nem annyira tutti.
Dzsoki
Én egy genius 5.1 cuccal vagyok nagyon boldog 2 éve, 25e pénz volt (Genius SW-5.1 /DHT510/). Szeretem nagyon, bulit is csináltam vele, szépen, tisztán, erőteljesen szól. Nyilván nem audiofil cucc, nem is high-end, de engem is kb. odáig érdekel a dolog, mint Józsit. A térhatás, hát, szerintem kamu, a sztereón kívül nem merem kijelenteni, hogy csinál bármi mást is (aztán persze lehet, hogy mégis).
Én anno meglepődtem, hogy ennyi pénzért ilyet is lehet kapni (nekem nagy szó volt, na:).
angelday
Most már elmondhatom, hogy a posztot azért írtam, hogy beszámoljak arról, mennyire bonyolult és terhes dolog ma Magyarországon egy konkrét terméket megvásárolni és mennyire nincs raktárkészlete senkinek.
Sajnálom, ha ezt mindenki úgy értette, hogy melyik a jobb házimozi hangfal szett.
A doboz tesztje még ez után fog csak jönni a második részben. A Pixmania egyébként ma kézbesítette a DPD német cégnek, ami nem fogadja el a tracking kódot.
Balambér
Ezt értjük, csak olyasvalakitől, akit arról ismerünk, hogy kínosan ügyel a minőségre, meg az ár/érték arányokra, ez kicsit furcsa volt. Hogy ne mondjam, magas labda a “műértő” közönség számára. (magamat nem sorolom ide)
Egyébként az tény, hogy ha nincs raktáron vmi, az idegesítő olyankor, amikor az ember meghoz egy elhatározást, hogy “na ok, akkor megveszem”, és aztán azzal kell szembesülni, hogy nem lehet azonnal az övé.
De élek a gyanúperrel, hogy lett volna olyan hazai webshop, aki megrendeléssel együtt is hamarabb hozájuttat téged a cucchoz, mint a Pixmania. Nem tudom biztosra, csak tippelek.
Barát Csaba
Szerintem meg túl erős ez a cucc. Legalábbis nekem az lenne.
Nekem már az is nagyon hangosan szól, ha a 25 wattos hangszórómat félig feltekerem.
angelday
Én kínosan ügyelnék a minőségre? Akkor nem lenne életem, baszki.
Balambér
Hát akkor bocs az alaptalan vádaskodásért
misran
A raktár téma gáz. Nem tudom hogy a tőke hiánya, vagy a mérhetetlen profitéhség a fő ok.Persze megértem azt is, hogy profitéhesek, hisz róluk is n+1 bőrt akarnak húzni azonnal.
.
Az már eleve jó, hogy megnézhetted élőben valahol, mielőtt berendeled a világ túloldalárol egy rövid leírás + 150×80-as kép alapján
D@y X
Kérem linkeljen már valaki egy 5.1-es rendszert ami pontosan ebben az árban van van.Na jó +/- 10% ami ennél sokkal jobb.
draven
Ez, ami itt folyik: ÓRIÁSI
Már várom, amikor AD esetleg elgondolkozik egy új autó vásárlásán.
klarky
“Sajnálom, ha ezt mindenki úgy értette, hogy melyik a jobb házimozi hangfal szett.”
Melyik komment szólt itt házimoziról???
mrfeher
Aki szerint az egybeépített rendszer szar, annak csendben elárulom, hogy ilyen cuccokkal veszik fel(hallgatják meg, ..vissza, kontrollálják, stb.) a stúdiókban, amit hallgattok otthon…
Pl: DYNAUDIOACOUSTICS AIR 15 (5.1)
psc
D@y X:
Yamaha YHT-292, de inkább az YHT-392, csak az mo.-n nem kapható.
barika
Emberek.
Józsi csak egy jobb solution-t akart mint a TV hangszórói.
Tetszett neki, sot hallotta is es meg ugy is tetszett neki.
(nagyon sok audiofil meghallgatás nelkul veszi a cuccait-tudom ilyen uzletem van)
Bejaratas letezik.Hangszoroknál a legmarkánsabb.
Tessék kicsomagolás után napkozben menetni TV-hanggal, általában 3-4 nap után már észhoztérnek “hangilag” a hangfalak, 100-150 ora utan lesz végleges hangjuk.
Meglepo de még kábelnál is tapasztalhato bejaratas utáni hangvaltozas.
Titkos tipp:
Amennyiben a subwoofer teljes feluletevel erintkezik a talajjal, érdemes 2-oldalu ragasztoval 3 pillepalack kupakot (vagy 4 ízlés szerint) aláragasztani, sokkal elviselhetobb hangja lesz.
A subwoofert lehet halványan utánhangolni a baszreflex-cso eltomesevel pl. mosogatoszivaccsal, vagy molitan darabbal.
Tovabbi tweak, csak experienced usereknek:
hangszoró kiszedese, kis muanyag dobozka kitomese vattaval, esetleg ontapados zajcsillapito lap beragasztása.
A nagyon maximalista tweakerek még kicserélhetik a hangsugarzokhoz vezeto kabelokat.
D@y X
psc: Ha linket is tudsz mutatni ahol ezt meg lehet venni 90 ezer alatt akkor elismerem, hogy igazad van,mert én bár keveset kerestem de csak 999$ ert találtam igaz,hogy az YHT-392AU volt.
klarky
@mrfeher: bár nem vagyok stúdióipari szakmunkás, de csúnya lenne ha ez igaz lenne.
Max. azt tudom elképzelni, hogy a kész cuccot meghallgatják ilyenen is, hogy tudják, hogy fog szólni, hisz az átlagusernél ilyenek vannak.
Samott
Eloszor kerdezunk, utana vasarlunk. Meg persze az interneten utana nezunk, nem mediamarktokban alkuszunk a kiallitott darabra. A valasztasodat nem kritizanam, mert nem ertek a hangfalakohoz, de az ilyesmit nem Parizsbol rendeljuk 86e forintert, hanem bemegyunk a boltba (http://www.hardverker.hu/catalog.php?category_id=15&product_id=2798) amelyik a weblapjan is irja, hogy most eppen 4 darabja van a polcon nekik belole kerek 80e forintert. Aztan ha gond van csak a Ferencvarosba kell visszavinni nem Parizs kulsobe. En egyebkent voltam szemelyesen is a Pixmania uzleteben, a 14-es metro vegallomasatol kell meg setalni egy kicsit… meglepo volt hogy a tavolban milyen jol tudta hozni egy uzlet a hazai Mistral hangulatat.
Reb
@mrfeher
amit írtál az annyiban igaz, hogy a stúdiókban használt aktív monitoroknak beépített erősítője van.
amit mutatsz az meg közel 3e dodo és egy darab front doboz 425mm magas… akkor most ez hogy jön a fenti Logitech-hez? sehogy
mrfeher
@klarky: nekem néni közöm van hozzá és hidd el, igaz, de miért csúnya szerinted?
hallottál már pl: gitárerősítőről? Szerinted hogy veszik fel a stúdióban a gitármuzsikát:-)
mrfeher
@reb ennek valóban nincs semmi köze a Logitech-hez, de nem is írtam ilyet. Az egyből úgy lesz 5.1, hogy ötöt veszel belőle és nem vicceltem:-)
Customi
Ha valaki a számítógépén dolgozik naphosszat (és nem a TV előtt ül), akkor igenis megéri egy jó hangfalszettbe beruházni, geek vagy nem. Nálam ez van, és ezt a tézist évekkel ezelőtt sikerült feltámasztni egy Cambridge Soundworks hangfalszettel. Azt hiszem, ez a Creative csúcsmárkája, 2.1-es verzióban. Ez akkor (kb. 6 éve) 50.000 Ft körül mozgott, de merem állítani, hogy megérte – gyönyörű hangja volt, míg kontakthibás nem lett és az egyik szatelit csak sercegett. 3 évig bírta, de akkor is megérte.
Most egy BOSE Companion 5-ös szett van az iMac-re kötve, és bár irgalmatlan drága cucc, akár komolyzenét, akár Chris Rea érdes hangot meggyőzően ad vissza.
Persze a franc se tudja, honnan van, mert a cég ugye német, a csomagoláson Mexikó van, de a termék természetesen kínai származású – mint minden.
Ezt a 2 márkát tapasztalatból tudom ajánlani. Ez a Logitech – mint márka – nekem eleve mindig ilyen PC-s utánérzést ad, egy Apple fannak kerülnie kell az ilyeneket.
klarky
@mrfeher: ezt írtad: “…elárulom, hogy ilyen cuccokkal veszik fel(hallgatják meg, ..vissza, kontrollálják, stb.) a stúdiókban, amit hallgattok otthon…”
Ebből nekem az jött le, hogy arra gondolsz, hogy pont ilyen logitech, creative vackokkal rögzítenek a stúdióban.
Amúgy fogalmam sincs, hogy működik egy gitár erősítő, de ez így olyan mintha azt mondanád, hogy a BMW 750i-ben pont olyan motor van, mint az 1.1-es Trabiban. Ami valahol igaz is, ugyanaz az elve. Szív, sűrít, robban, kipufog… 8-))))
gabbek
D@y X: 90 ezer alatt:
pl.: http://avplanet.hu/HT-S5105
D@y X
Na igy maris mas, hogy vannak mas opciok, mert csak azt irta mindenki, hogy van de nem volt konkret pelda.
mrfeher
@klarky elnézést, ha félreérthető voltam! Pusztán arra akartam célozni, hogy a stúdiókban használt hangfalak is egybe vannak építve az erősítővel, szerintem ezt is írtam, de mindegy is. Ilyen pl: a DYNAUDIOACOUSTICS AIR 15 (5.1), de írhattam volna Genelec-et vagy egy csomó mást.
Azért ne haragudj rám olyan nagyon;-)
klarky
@mrfeher: Dehogy is, nincs harag! 8-))))
Dervenkál Egon
Hogy a témához is legyen hozzászólás. Józsi, nemhogy nincs raktárkészlet, de lehetetlen nagy értékű műszaki cikkeket kipróbálni. Legyen az kamera, hangszer, periféria. Helyszini teszt lehetetlen, mert ha van is belőle 1 azaz egy darab a boltban, azt nem engedik, hogy kézbe vedd, megjárasd, játsz vele, stb. Mert vannak országok ám, ahol ilyet lehet. (XMS-t példának felhozni nem ér.)
Hozzátenném még, hogy a nagyon jó ár/érték arányt produkáló garázsboltokban meg nem tudsz fizetni, csak készpénzzel. És engem vásárlóként baromira nem érdekel, hogy mennyi jutalékot kér a BANK a POS terminálért. Engem az érdekel, hogy nem fogok mondjuk egy komolyabb történet esetén 3-400 ezer forinttal rohangálni. Igaz, hogy ilyesmire csak 2-3 évente lenne szükségem, de akkor nagyon zavar, hogy nincs kártyás fizetés.
igazi proli
Szeretnek a sok hulyeseg utan konstruktivan is beleugatni. Ez a hagszoro erdo szolhat nagyon jol es fulsertoen is, 90%-ban attol fugg hogy rendezed el oket. 2 hangszoronal tobb az emberi fulnek tok felesleges kiveve ha az megy a filmen hogy korbe repul teged a helikopter de tenyleg kivanom, hogy nezz utana, vagy valaki mondja el, hogy kell az elhelyezest beloni.
fapina
ezért jó a plastik. Angelday kiteszi, erre hűdenagy, hűdekicsi.
namostan, ha én vásárlok, mind1mit,
drágát veszek és _szépet_ .
…s amikor jönnek az “okosok”:
- hábbázzeg mekkorabornyúvoltál, ennyi pénzért kaptál volna mennyivel jobbat, akkor mindig megvonom lélekben a vállam, jabazdmeg, de ez
t e t s z i k .
(imádom, amikor mások ránéznek az okádia cuccukra, és mindig hozzá kell tenni a mondat második felét, jadeárértékaránybanezakkoris)
ps.:
@karon
“Én már attól is idegenkedek, hogy rádió legyen az erősítőben…”
dettó
klarky
@fapina: Nem mintha számítana, de ha idézel, akkor már jól…
fbi
első! ja nem
angelday
Elmérted fbi, száz! (És enyém!)
fapina
klarky, bocsánat,
egy fjasz vagyok… neharagudj
Somez
Én azt vártam, hogy konkrét típusokat fogtok majd felsorolni, ami jobb választás lett volna ennyi ppénzért Józsinak. Egy-két kommentben volt is egy Yamaha meg egy Onkyo, de ennyi. A többiek tolták az arcunkba a 150 rongytól kezdődő szetteket, ami kurvára nem 90 000 forint.
Ger
Nehogy azt gondoljátok, hogy máshol sokkal jobb (volt) a helyzet! Amikor a fényképezőmet vettem (Canon ixus 400 kompakt kisgép, tán 2003), még volt határ és vám, ezért Ausztriában vettem meg:
- http://www.geizhals.at
- top találatok felhívása telefonon
- kb. a tizediktől rendelés, mert ott is csak a “központi raktárból tudjuk hozni” volt a duma.
- hazacsempészet, mwst
Azóta lehet, hogy változott.
draven
Háhá kíváncsi vagyok, hogy fapina beindít-e egy újabb lavinát, hibátlan komment, nekem nagyon tetszett
József, téged meg arra kérnélek, hogy minden hétre tegyél be egy vásároltam/vásárolnék posztot, kell a vérszag a cápáknak
minicoreduo
Józsi,
ezek szerint nem vásárolsz eleget. Ezért is van ilyen helyzetben a nemzetgazdaság….
Kereskedők 90% -a már nem tart raktárkészletet, pedig 40-60%-os rabat mellett megtehetné. Így veszel bűtort, műszaki cikket, autót, repülőt, minden lófaszt, sőt már néha a húst és a halat is előrendeled, he szebbet kívánsz.
Uff
angelday
Gondolom több embert érdekel, hol tart a csomagom. Nos, ennyit haladt tegnap óta:
http://bit.ly/1oZMCz
al
Mivel Józsi nem akar érteni hozzá, nem fárasztom. Azt is értem miről szól a post. Viszont Józsi, engedd meg, hogy a teszted előtt leírjam, amit vettél szar. Mondok jobbat is, anélkül, hogy értenél hozzá.
– az meg 90e. Azaz 150e és ez felette van annak amire gondoltál – 90e. Igaz, nekem anno 90e volt, 35e az erősítő 2 éve, 50e akcióban a hangfalszett 2 éve. De és itt a de, ilyen egybe cucc is van Yamaha, ami legalább az erősítő miatt jobb, mint amit most vettél és a hangfalak bármikor cserélhetőek lennének… Plusz rádughatod a TV,a dvd, a pléjsztésön, a laptop, meg amit akarsz. Mivel rendes erősítő van a csomagban.
Akartam mondani, hogy alap Yamaha erősítő, de ami nekem van 361 már nem kapható, az utódja meg 60e pénz. Akartam mondani, hogy Heco Victa 500 hangfalszett – mélynyomó nincs benne, de nem is kell
86500Ft, full Yamaha szett, pixmania…
http://www.pixmania.hu/hu/hu/2792705/art/yamaha/av-3105-hazimozi-egyuttes.html
Legyen örömöd a cuccban amúgy, de félek messze nem választottál jól és nincs upgrade út, csak csere.
_psc_
D@y X: elvileg náluk:
http://www.toshibashop.hu/
De szerintem az is jó, amit Józsi vett, pláne, arra ami kell neki.
De a Yamaha azért mégiscsak Yamaha, igaz ehhez is szatelitek vannak.
Én úgy gondolom, hogy erősítővel, rendes hangfalakkal olyan 350-400k körül lehet összerakni egy olyan cuccot, amit már nagyon jó hallgatni.
A.
na, jozsi, akkor itt van mar a szomszedban
mellesleg itt sem leht mindent kiprobalni. azt mondta a multkor a csoka a mediamarktban, hogy inkabb vigyem haza, probaljam ki, ha nem tetszik, ket heten belul visszaveszik kerdes nelkul. merthogy versenyezni akarnak az online boltokkal, ahol ezt megteheted. ja, saturn volt, nem is mediamarkt.
mondjuk ez nemtom, otthon menne-e, vagy mindenki a kethetes nyaralasra canon 5d-vel menne.
Safi
Józsi, szerintem jó választás volt a Z-5500!
Nekem már 2-3 éve van és digitális (AC3, DTS) bemenettel meghajtva nagyon jól/nagyot szól! Analóg bemenettel valóban kiábrándító is lehet…
Haverok HT-it (Samu, Sony, Pana, stb… hasonló árban) is hallgattam mióta megvan, de közel sem olyan jók. Egyszerűen ennyiért még nem hallottam jobbat!
Ennél persze vannak jobbak, de azok sokkal magasabbról indulnak…
klarky
Megérkezett már? Ne mondd, hogy eddig hozzák…
Mi hír van róla?
Tűkön ülök!
vighjoe
Aki azt mondja hogy ez a hangszóró fosch az vagy sznob hülye, vagy vak a füle.
Digit bemenettel nem lehet ennyiért jobb hangzást semmiből kihozni.
Hogy ez csak egy számítógéphangszett? Hát nem tudom, mert logitech, és nem videoton, és nem orion és nem retró? Hát nem tudom. Az orion HS 280 valóban igen jó kis cucc volt, de azért ne hasonlítgassunk. Nem lehet. iMac digit kimenetéről fenomenálisan szól. Még a középszar mp3 akat is hallgathatóvá varázsolhatja akár. Egy Dts audio viszont elég meggyőző.
Szerintem jó választás minden tekintetbe véve. Falra szerelhető, szerintem nem isl annyira ronda, sé árában amit ad a vásárlónak az maximális…
Kb enniy, egyébként pl a győri SAturnban 76.000.- Huf, és van még original. 2 napja láttam. nem hinném, hoyg napi 5 db-ot megvennének belőle..
Üdv: VighJoe