Beindult!
Hölgyeim és uraim, beindult a magyar twitter-gömb!
Eleinte még csak néhány technológia iránt érzékeny közönsége volt Magyarországon, viszont ma, 2009. november 4-én ki merem jelenteni, hogy átment az “sms blog” szolgáltatás a mainstreambe. Egyre-másra bukkannak fel az érdekes személyek, mindenki használni látszik ezt a szolgáltatást és, a Twitter API-nak hála, jelennek meg a Twitter köré épülő szolgáltatások.
Szabó Gergely szakírónak (@hh) kéne lenni ahhoz, hogy pontosan számot vegyünk, mely webes szolgáltatások mikor és hogyan jelentek meg a Twitter körül, viszont nagyjából össze tudom foglalni én is.
Kezdődött a Tóth Benedek (@tothbenedek) által fejlesztett Turulcsirippel, ami gyakorlatilag egy magyar Twitter felület, @setalosas imádja a sajátjaival azonos dizájn paradigmák megjelenése miatt saját CSS-sel használja. A Turulcsirip szokatlan névválasztása ellenére semmiféle értelemben nem a magyar nemzeti érzület megjelenése, egyszerűen csak az egyes érdekcsoportok által már korábban kisajátított fogalom melletti voks (bár a TCs helyett inkább “csiripet” kell mondani). Előnye, hogy egy algoritmus szerint kiszűri a “mádzsárokat” a gömbből.
Itt kell megemlíteni még kapcsolódó jelleggel a Minert is, ami a Turulcsiripek között keres. Bártházi András projektje (@ba78).
Egyszemélyes harcosként kell említenünk Biczó Andrást (@abiczo), aki szintén rengeteg értéket adott a platformnak. Készített például egy Google Mapsra épülő térkép oldalt, ahol vizuális súlyokkal láthatjuk, hogy merre a legaktívabbak a magyarok. András e mellett még nemzetközi szolgáltatással is nyomul, ez a TweetHugs, ahol
karaktereket tartalmazó tweeteket parsolva lehet azokra válaszolni és így új barátokat szerezni.
Néhány yours truly vonatkozású hír: májusban rendeztük meg a Twitter népszerűsítésére szolgáló Nagy Twitter Versenyt (#ntv2009), itt ismerkedtem össze Várkonyi Balázzsal (@vbali), akivel egy együtt dolgozás keretén belül lefejlesztettük a TwitterTop nevű szolgáltatást, ahol bárki regisztrálva három kategóriában listázhatja magát. Ezen kívül számos funkciót építettünk bele, például láthatjuk, kik iratkoztak le rólunk (dezertőrök), nézegetjük a leggyakrabban re-tweetelt linkeket (mémek), és tudunk időzíteni is tweeteket.
Időközben megjelentek a magyar celebek is, aztán megjelent a hírességek nyomon követésére specializálódott Celebstalk.hu. A folyamatosan fejlődő és szolgáltatásaiban bővülő oldalon látni lehet, kik a legpörgőbb celebek a magyar gömbben, van már celeb spotting is, meg rengeteg minden. A sztárokat Twitteren követni roppant intim dolog egyébként, olyan, mintha olvasgathatnánk a telefonjukat. Valószínűleg ezért is nyomatja mindenki a Twittert, a sztárok fontos építő vertexei a gömbnek.
Tegnap pedig útjára indult a Yamm!, ami egy Twitter-re minimalizmusában nagyon hasonlító, deklaráltan a Turulcsirip szolgáltatási mezőjére hasonlító megoldás a Propeller.hu-tól. Vannak benne celebek is, roppant minimál és tiszta a dizájn, Twitteren keresztül megy az autentikáció, az összes alap funkció elérhető, van link rövidítés és képfeltöltés is, vbali azt mondta róla, hogy technikailag is ötös a megvalósítás. Egyedül talán a mobilos felületet hiányoljuk belőle.
Egyszóval a magyar twitter fejlődik és egyre inkább. Én a TwitterTop frissen regisztráltak listáját szoktam követni és nagyon szélesedik a tábor. Ez pedig jó, mert a Twitter jó cucc. Hasonló érdeklődésű embereket találni, hírességek SMS-eit követni, saját magunkat projektálni a gömbbe, esetleg csetelni másokkal, vagy érdekes statisztikákat nézni.
Most elköszönök, sziasztok,
@angelday











Azért örömmel látom, h a Debreceni twitter élet is ott van a szeren, én továbbra is nagy erőkkel terjesztem az igét.
Szerény szolgáltatásunkat, a Turulcsiripben kereső turul.miner.hu-t is hozzátenném a listához. Egy kis csillaggal megjelölve úgy, hogy ezekben az órákban a rendberakása zajlik, és ezért furcsán viselkedhet.
a turulcsirip ronda, en pl sajat css-sel hasznalom emiatt, mielott meg beleelned magad, jozsef.
Igenis!
Bártházi András, beírtam a Csiripes rész alá.
Tök jó érzés, hogy az egyszemélyes projektem, a celebstalk a propeller által gründolt yamm.hu szolgáltatásával van egy lapon említve. Nagy dolgok történnek!
tepi, szerintem minden projekt hobbi projekt, talán a Yamm! a legnagyobb ambícióval rendelkező mind közül. Izé.. a TwitterTop-ot nem lehet lenyomni ambícióból!
Nem nehéz ambíciózusnak lenni egy portál támogatásával
Kérlek írjátok meg hogy mire jó ez? Mindíg elmaradok ezekről a dolgokról és primitív ős-beidegződések hatására ellenségesen nézem őket. Most kicsit reflektálok és nyitok, remélem nem rossz helyen. Mi a frászkarika ez, mondjatok valami értelmes felhasználási példákat. Köszi.
én eddig is azt gondoltam, a twitter is csak egy újabb web-noise generátor (és akkkor roppant finom voltam), és most sem inogtam meg ezen hitemben
Én nem a twitter-lázat látva – mert nem látom -, hanem csupán arra támaszkodva, hogy mások azt mondják, jó, és a tumblrről még elvetemültebb lelkesedéssel nyilatkoznak, elkezdtem twitterezni. Illetve feedelek is egy accountra RSS-ben begyűjtött blogcímeket automatikusan, mert abból is mi bajom lehet. De még mindig nem látom, hogy kiütésessé válnék, ha egy hétig rá se nézek. Pedig tetszik. Amint leesik az ejtőernyős tantusz és rájövök, hogy miért imádják mások, én is meg fogok érte őrülni, ezt megígérem. Van fanatizálható génem valahol.
L’art pour l’art. Ide is lehetne idezni annak a matematikus olvasodnak a posztjat, aki egyszer kifejtette, hogy nincs tartalom, csak kontextus. Ciklukus seggnyalas, nagyon komoly.
kodiak?
Ez a turulcsirip név elég rossz választás, mindenkinek a turulteszkó fog eszébe jutni róla.
Twitter – úgy egyáltalán – minek van?
a turulminer szeptember vége óta nem keresett a csiripekben, most november van. Ez így kipukkant lufi
Nem twitter, de Mac. Józsi vagy akik ide járnak macesek. Van valami print screen program mac os x-re? Valami ami _működik_. Gondolok itt arra, hogy mondjuk van egy weblap, kijelölöm egy részét de kéne az is ami kilóg alul, azaz a kijelölés maradjon, de tudjak közben lefele görgetni, hogy a kijelölést lejjebb tudjam húzni és ezt mentse egy képre? Windowson ezer ilyen van, macre nem találtam. Pedig egy estét el voltam a guglizással. A másik, van valami korrekt, pici kép manipulátor? Netalán free? Nem kell árnyékolni, sőt semmit. Csak mondjuk beletolok 2 képet vagy akár paste-el két print screen-t és egymáshoz tudom őket illeszteni, aztán elmenteni. Win-en a paint is tök jó volt erre, most viszont nem megy. A print screen, stb meg van CMD + SHIFT + 3/+4/space vagy + CONTROL és akkor nem menti le, csak vágólapra teszi. Szóval becsülettel kiolvastam amit lehetett, de a két problémára nem találtam megoldást. Ja, az itunes továbbra is hulladék, de ahelyett se találok egy winamp szerű normálisat mac-re. Erre is jöhetne ötlet, ha ismer valaki.
Ezen felül nem zagyválom össze a posztjaidat Józsi, csak mondj egy helyet ahol a magyar macesekkel lehet ezekről beszélni. És igen, ezt még winről írom, mert még nem tudtam teljesen átköltözni a Macbook Promra (külső vinyó folyamatban, time machinehoz, stb.)
al: fireshot és imagewell
mellesleg pedig beszeljukmac.com
Köszi a válaszokat. Remélem a winamp vs itunesra is találok valamit. A magyar helyesírást pedig majd snow leo után, szépen, rendesen. Haladok.
yamm.hu -t hh is propelleres projektként említi, miközben Biczó Andrásé legalább annyira az érdem:
http://publik.wamma.hu/2009/11/04/3in1-yamm-a-celeblistas-twitterkliens/
Én most töröltem magam twitterről. Pont megúsztam a gömböt.
Óvatosan kockáztatom meg az állítást, mert két év múlva biztosan lesz a twitternet, meg lesz az egyéb, de van egy olyan érzésem, hogy a twitter ezzel a celebstalk-al ért oda, ahova való.
human: Pár napja romlott csak el a Turulcsirip->Miner átadás, de ma reggel óta elvileg minden jól megy megint.
twitter? meh
A post közepénél elfáradtam. Miről van szó?
Továbbra sem tudom mire jó ez:)
Viszont ha netán egy nap mindekit elrabolnak majd a gonosz idegenek aki a munkaidejének jelentős részét ilyen f@szságokkal tölti akkor végre megint kényelmesen lehet majd autózni a belvárosban.
De most komolyan. Mit nekünk válság, munkanélküliség, szomorúság, tél, kit érdekel hogy Yoda és Vader is halott ha egyszer “BEINDULT A MAGYAR TWITTER-GÖMB”!
Wanderer
mondjuk jah, ha munkaadó lennék, megnézném az egyes dolgozóim twtitt eloszlását a munkaidőre vetítve (hopp, piaci rés!
)
nrg, a mitóban kérdeztem, hogy viszonyulnak ehhez (ugyanis a vezetőség is aktív FB/TW user), erre a válasz valami olyasmi volt, hogy hagyjuk őket kibontakozni, attól még jobban dolgoznak.
setalosas!!! hahaha. pár napja nyomtam rá egy unfollowot mert már kb 2 hete nem égette szénné magát, így nem vártam tovább. pedig előtte jókat röhögtem azon a yetin.
nrg, én mint munkáltató azt mondom, hogy igazából leszarom, hogy ki mit csinál a munkaidejében, ha a feladatok meg vannak oldva. Tőlem kurkászhatják is egymás haját, vagy twittelhetnek…
Nem vonnék párhuzamot a saját kis cégem és a google között, de a googlenál is azért eléggé nagy szabadságot élveznek a dolgozók és mégis… ők a világ egyik legnagyobb cége.
Szolg közl: mostantól Bandroid néven futok
Igen.
Celebstalknak anno jelentettem hibát twitteren, de nem köszönték meg :S