Winklerre fogom az egészet. Felhívott szombat este azzal, hogy van nála egy DVD és szeretné lemásolni. A sztori ennél bonyolultabb, mert az asztali lejátszója nem viszi, csak a Mac, tehát most akarna belőle csinálni egy újabb példányt, mielőtt az is az enyészeté lenne.
Kb. egy órát fogalmaztam a posztot arról, hogyan lehet DVD-t másolni. Megpróbáltam leegyszerűsíteni az egészet. Sajnos nem egyszerű a kérdés, hiszen a másolásvédett, régiókódolt DVD lemezt előbb le kell juttatni a Mac-re, viszont ehhez legtöbbször speciális szoftverre van szükség, aztán egy másikra, amivel az eredményül kapott vanilla VIDEO_TS mappát kiírjuk majd.
Ahogy mentem egyre jobban és jobban befelé, annál inkább jöttem rá, hogy mennyire értelmetlen a megközelítés. Kitöröltem az egészet és más módon fogom leírni, mégpedig szoftvereket mutatok be, pontokba szedve.
1. AnyDVD
Windowsos program, 49 euróba (kb 15 ezer forint) kerül, vagy 79 euróba (kb 23 ezer forint) a HD változata 2 évre. A szoftver csak egy “driver”, ami a DVD illetve HD változat esetén a Blu-ray lemezeinket másolhatóvá teszi. Tartalmazza az összes másolásvédelmet, amit ezek a lemezek fel tudnak mutatni. Semmi egyebet nem csinál, mint azt, hogy figyeli, amikor CD / DVD / Blu-ray lemez kerül a meghajtóba, és ugyanúgy fogjuk tudni másolni, mintha éppen nem lenne rajta védelem. Miután így lemásoltuk magunknak DVD esetén a VIDEO_TS mappát, nincs más dolgunk, mint kiírni azt olyan formában, hogy megkajálja az asztali lejátszó.
2. Disco

Mac-es program. Kicsit régen, 2008 elején frissítették utoljára, viszont ez az általam ismert legolcsóbb és legkényelmesebb szoftver, ami képes arra, hogy az előzetesen előállított VIDEO_TS mappát kipörkölje nekünk. 20 dollár (kb 4 ezer forint) az ára, aki komolyabban ír, vegye meg. A Disco ezen túlmenően képes arra is, hogy CD-t gombnyomásra duplikáljon, illetve másolásvédelemmel NEM RENDELKEZŐ DVD-vel megteszi ugyanezt. Próbálkozni kell vele.
3. Handbrake
Mac-re, Windowsra és Linuxra is van, ingyenes. Minimális DVD másolásvédelemmel megbírkózik, de alapvetően arra való, hogy H.264-be transzkódolja a DVD lemezt. Én általában ezt használom, ha le akarok archiválni egy DVD-t magamnak itthonra. Az összes régi DVD lemezeimet is ezzel a szoftverrel kezelem meg.
4. Roxio Toast
Klasszikus Mac-es, ősrégi múlttal rendelkező szoftver, mindenféle másoláshoz, optikai médiázáshoz. Nem tudom, hogy DVD másolásvédelemből mi van benne, de ezt a szoftvert alapvetően arra készítették, hogy bármiből bármit tudjunk készíteni.
100 dollár (kb. 19 ezer forint) az ára, képes arra, hogy DVD-t készítsen bármilyen formátumból, esetleg kiírjon nekünk egy lejátszható DVD-t, fotókat dobálhatunk bele és megcsinálja belőle a mozgó DVD menüt, illetve alapvetően minden multimédiás dologra alkalmas. Arra is jó, hogy egy HD MKV-ből készítsünk valakinek DVD kópiát (!). Aki szeret DVD-kkel pöcsölni, vagy sokat szokott haveroknak, ismerősöknek, családtagoknak írni, mindenképpen jó vétel lehet.
5. MacTheRipper
Nagyjából az AnyDVD Mac-es megfelelője. Sajnos elég régi szoftver, a 2.66-os verzió érhető el ingyenesen, az újakért fizetni kell és meglehetősen bonyolult a hozzájutás: egy fórumon kell beregisztrálni, privát üzenetet kell írni egy tagnak, ahol kérvényezni kell a gift küldést, erre ő megírja majd, hova kell elküldeni a pénzt és akkor megkapjuk a licenc információt — elég körülményes, ha valakinek nagyon kell, akkor inkább AnyDVD-t használjon.
6. DVD2one
A szoftver 40 euróba (kb 12 ezer forint) kerül, viszont pont arra képes, amit Winkler is keresett: egy gombbal másolja a DVD-t, ha nem fér rá, újratömöríti stb. Rusnya felülete van, de megold mindent, amit az ember akar: csak a movie-t másolja, vagy mindent átmásol, tv sorozatokat organizál bele egy diszkbe. Viszonylag aktívan fejlesztik, a legutolsó változat Snow Leopard kompatibilis már.
7. ReduxEncoder

A megboldogult VisualHub utódja, ingyenes video tömörítő és formátum-festő. Gyakorlatilag a Toast egyes funkcióit veszi át, segítségével bármilyen formátumból bármilyenbe tudunk konvertálni. Tipikusan arra való, hogy néhány média állományból kiírjunk egy DVD imázst, amit már csak a sütni kell. Elég aktívan fejlődik, hamarosan jön belőle az új változat. Erősen ajánlott a gyűjteménybe.
8. iDVD
Mac-en az iDVD (iLife csomag részeként) képes nagyon klassz menüvel ellátott DVD-ket készíteni és írni. Otthoni házimozi alkotáshoz remek darab, tényleg. Másolni vele nem lehet, ez csak otthon készített alkotások írására jó, arra viszont remek.
9. hdiutil
A Mac-hez adott parancssoros imázskészítő. Segítségével gyakorlatilag bármit, de tényleg bármit tudunk írni. Érteni kell a használatához, viszont ezzel tényleg olyan imázst írunk, amilyet csak akarunk. Lehet VIDEO_TS mappából rendes asztali DVD-t is, mindenre van lehetőség, csak érteni kell hozzá.
Hosszan lehetne dagasztani még a témát, viszont felsoroltam a legfontosabbakat. Ennek függvényében mindenki eldöntheti, milyen irányba induljon. Én leginkább a Toast-ot, Disco-t és a DVD2one megoldásból valamelyiket javasolnám Winkler problémájára.
Saját céljaimra a Handbrake, iDVD és ritkábban a ReduxEncoder szokott kelleni.
Bónusz tipp: ha készítünk egy mappát például “myvideo” néven, abba beledobunk egy már rendelkezésre álló VIDEO_TS mappát és átnevezzük az előzetesen létrehozott mappánkat myvideo.dvdmedia névre, akkor a Mac-es DVD player duplakattintás után azonnal DVD-ként kezdi el lejátszani. Aki DVD-ket akar eredeti formában tárolni, az így tegye a NAS-án, nagyon kényelmes megoldás!






A Toast-ot nem ajánlom senkinek, egy rakás szar. Semmi felhasználóbarát fícsör, próbálják egyszerűen előadni, közben bonyolult és még keveset is tud. Ráadásul ennyiért..
Ellentétben a Toasttal, a ReduxEncoder nem ment át az MKV-ből DVD készítés vizsgán nálam. Szerintem a Toast a winkleri mélységekhez tökéletesen elegendő és nem gondolom, hogy ne érne meg 16 pénzt.
Említsük még meg, hogy nem másolásvédett DVD-k másolására kíválóan alkalmas a rendszer részét képező Disk Utility is.
“régiókódolt DVD lemezt előbb le kell juttatni a Mac-re”
mi jelent az, hogy lejuttatni valamit Mac-re?
A DVD meghajtóból EL-juttatni a merevlemezre.
A férfi nemi szerveredre.
En megoldottam. Nem irok DVD-t. Egyaltalan. CD-t sem. Halal az optikai adathordozokra!
A ReduxEncoder (korábban VisualHub) tipikusan arra jó, mikor a muterod elkérne valamit, amit te egy/több custom video file-ból mutatsz meg neki. Nálam ez valóban nem mkv szokott lenni, ellenben rengeteg más custom formátum, amivel ő remekül birkózik: ugyan ez nem menüzik, ellenben remek chapter markert tesz magától az egyes kisfilmek közé, felírja, azt a muter viheti is az otthoni asztali plazsert etetni.
imgburn mond neked valamit? egyszer mar ajanlottuk pedig
Na ezert taetjuk meg asszony windowsos gepet. DVDFab, DVDShrink, Nero (vagy Toast).
Nem hiperszuper tomorites, de alt. tomoritetlen filmeket szedek mar csak le.
Hát, nyomi windows-on van az Imgburn, meg még valami DVD Shrink nevű program, ezek megugrottak az elmúlt években minden problémát. Dual layer-esből simát tudok gyártani, File-okból DVD-t, image-et, stb. oda-vissza.
Egyedül ezért futtatok néha XP-t Parallels alatt. DVDFab mindent megold, folyamatosan frissítik, írtam nekik, a jövőben tervezik Mac verzió írását, nem mondták, hogy mikor.
Azt magyarázza el nekem valaki, hogy az olyan magyar mese DVD-ket, amik az USA-ban nem kaphatók, miért régió kódolnak 2-vel, hogy nekem itt másolgatni kelljen őket? A boltban vett DVD-t, érted?
AIM Apu: mert nem az a lényeg, hogy Te legálisan megvetted itthon, és kint is megnézhessed, hanem az, hogy valaki nehogy nagy tételben kicsempéssze a VUK-ot és ott húzzon hasznot, a vámot, az adókat, a szerzői jogdíjakat kikerülve. Skandalum.
Sziasztok! Mint a mesében. KB. 1 éve nem írogattam dvd-ket tegnap meg pont kellett. Én Toast-ot használok. De lett egy gondom. Gondolom megkérdezem. Egyszerűen nem ismeri fel az üres dvd-met a kütyü. -R-es. Ezt kellene tudnia írnia. Tudtok valami okot. Elég sok mindent próbáltam már. PRAM VMRAM resetelést is, mert ilyenről is olvastam, de semmi.
ps.: Ha úgy ítéled meg angelday, hogy nem kérdezzek ilyet itt, akkor nyugodtan töröld a kommentem.
apu: az amazonrol rendelt itthon nem kaphato amerikai dvdkkel ugyanez a helyzet
Már úgy várom a gondolattal irányított gépeket. Olyan szoftver kell nekem, ami bármiből bármit csinál, és nem kell menüzni, klikkelni, hanem erősen gondolok rá: “de jó lenne ezt az mkv konténeres h264 videót D5-ös lemezre konvertálni. Ezt a karatefilmet meg arab és mongol 5.1 hang nélkülire leszedni. Esetleg egy csak angol h264-es újrakódolt verziót elrakni a NASra.” – és csinálja. Addig kénytelen vagyok egy megszállott barátot keresni, akinek ezt elsóhajtom
. Ha meg nincs, akkor én magam nem csinálom meg, mert nem vagyok hajlandó délutánokat elszúrni ezzel. Akkor inkább megvárom, hogy az indavideóra felkerüljön
.
Azt hiszem, bajban lennék, ha DVD lemezt kellene írnom. A bejegyzés alapján végig gondoltam, mit csinálnék egy ilyen felkérésre?
Minden “szórakoztató” anyagom média lejátszón van (ovcoz network attached, mkv, h264 nem gond, hdmi…), egyebek pedig NDAS-on.
Így nem költök írható médiára, nem pumpálok felesleges jogdíj forintokat mások zsebébe.
fromdtod, szerintem valami olyasmi lehet, hogy nem ismeri fel a meghajtód a lemezt. Nálam is előfordult már ilyesmi, nem is egyszer. Magyarország amúgy is az írható DVD-k országa. Nem lehet mit csinálni.
Nero Mac-re nincs? Az hogy-hogy kimaradt a felsorolásból?
Lehet, hogy van, én nem ismerem.
Én úgy vettem észre, hogy kb. a Toast nyújtja a Nero funkcionalitásait.
Mondjuk Nero -t 2 éve láttam utoljára.
En ezzel oldottam meg a hosszab tavu tarolasi problemaimat: http://www.amazon.co.uk/NEWlink-USB-Docking-Station-SATA/dp/B001FB6WPK/ref=sr_1_3?ie=UTF8&s=electronics&qid=1256920868&sr=1-3
A time capsule-ba dugva szepen mukodik. A cserelheto lemez ujraertelmezese.
van az a simplyburns nevű izé, ez nekem mindenre elég volt eddig, kivéve a Misi Mókus kalandjai, azt nem volt hajlandó másolni. Azt transzkódolni kellett.
De minden más kopira nagyjából jó. Valami macheist bundliban volt, asszem.
http://www.macupdate.com/info.php/id/19778
Ottó, ez a régiókódos baszakodás ez felejtős. Nem kell másolgatni, be kell menni a boltba és venni egy régiófüggetlen asztali lejátszót és kész.
A nej MB-ja magyarszki, az 2-es kód, az enyém lokál, 4-es kód, a sony spiler meg beleszarik mindenbe, a vuk meg a kockásfülű simán megy a lokál Sam a tűzoltóval együtt. Tékás filmek detto.
Igen Freddy! Én is ezt használom. Tök jó kis eszköz….
Korrekt cikk, köszönjük AD. Nekem már nem pálya a DVD, viszont netes “boltokban” forgalmazott mkv-kből egyszerűen képtelen vagyok a PlayStation 3 számára fogyasztható végeredményt produkálni. Kép még rendben, de az 5.1-egy AC3-as hanggal nem boldogulok – maximum ha sztereóra konvertálom, aminek lássuk be, sok értelme nincs egy Onkyo szettel boldog szimbiózisban élő média center esetében.
Erre mondjál valami tutit, Béla bá’!
http://ripitapp.com/
Amugy CloneDVD is volt Mac-re regen, de csak G4re. Japan piacra keszult, de be lehetett operalni ala a PCs verzio lokalizacios filejait, es igy tudott magyarul is. Masik a Fast DVD Copy volt, de a Velan csodbe ment. Marad a RipIt. Nero sosem volt Mac-re.
segabor: mediatomb nevu DLNA-szerver állítólag már korrekten transcode-olja az .mkv -kat a PS3-hoz on-the-fly.
Amúgy meg vegyél egy popcorn hour -t, megéri.
OFFTOPIC, de biztos tetszeni fog a FanBoy-oknak:
http://bunchofnerds.com/2008/11/apple/turn-your-iphone-into-a-number-pad-for-your-mac/
NTI Dragon Burn
Nem vagyok ebben nagy spíler, DVD decrypter (win) nevű alkalmazást használom a célra, nekem bevált.
Borzasztóan egyszerű, Handrassal és a Pulp Fiction-nel értek egyet.
A DVD ideje lejárt. Viszont a winchester kurvára nyomul.
Amúgy ha mégis kell, akkor Toast-ot és MacTheRipper-t használok.
Nagyon hasznos lista, köszönjük!
psc: kösz a tippet! Ma este megnézem!
Tudom hogy OFF de írhatnál valamicskét a mostani MacHeist NanoBundle promó programjairól…
Írni írhatnék, de nincs időm.
Az XBMC Video Library megtöltéséhez mostanában a MakeMKV-t használom (OS X, Win, Linux). Hasonló a DVD Shrink-hez, de a VIDEO_TS helyett egyetlen MKV-t csinál mindenféle átkódolás nélkül. Értsd: MPEG2 videó, DD 5.1 hang (általában), feliratok. Ennek megfelelően a mérete is orbitális, szóval ha van valakinek ötlete, hogy miként lehetne H.264-es videót csinálni az MPEG2-ből úgy (MKV -> MKV), hogy megmaradjon az összes hangsáv és felirat, ami az MKV-ban van, azt nagyon megköszönném.
A Handbrake-et én is ajánlom, mondjuk én arra használom (a Video Monkey-val felváltva), hogy a 720p MKV-ból iPod touch-ra való m4v-t csináljak. A Video Monkey-ban az is tetszik, hogy kitölti a tag-eket, nem nekem kell szórakoznom vele.
Handbrake + DVD nem jött be annyira, mert feliratot csak fixen beégetve tud, míg az MKV-ban ki be tudom kapcsolni, és több is benne lehet.
Amúgy azt kell, hogy mondjam, hogy DVD Shrink (Win) rulz… Olvastam, hogy CrossOver-rel jól működik. Tavaly ugye meg lehetett szerezni ingyen a licenszet, frissítettem, installáltam a DVD Shrink-et, éééés (dobpergés) nem működik az elvárt módon… Az ezeréves Windows XP-t futtató laptopom (1.7 GHz egymagos, 2GB RAM) gyorsabb volt, mint a 13″ MBP-n (2.53 GHz, 4GB RAM) ugyanazzal a DVD-vel DVD Shrink-et futtatva. Arról nem is beszélve, hogy míg Windows-on lehet állítani, hogy tömörítsen-e (pl DVD5-re), addíg a Mac-en ez egyszerűen nem működött. Szégyen… (ahogy az is, hogy a uTorrent Mac-es verziójában nincs RSS).
Én pedig nem értek egyet se Józsival, se Handrassal. Oké, hogy Józsi szeret usb-re tenni mindent, ami optikai, na de kérem, a flash is véges. Arról nem beszélve, hogy van az embernek pár dvd-je, amin ez, meg az van. Tudod, vinni kell valakinek. Mondjuk. Persze, kitolom usb-re. Ja, tartok ezért egy halom 8 gigásat? Az úgy annyira nem olcsó mulatság. Tartok 1-2-őt? És ha éppen kint van az egyik és kéne a másik, akkor? Tehát erre pl. teljesen jó egy 100as henger dvd, egy-két évre megoldva az ilyesmi gond. Persze én is tartok külső vinyón cuccokat, de a dvd írás nem is arra való. Szóval szerintem még nem halott az optikai média. Majd ha a flash lesz filléres árú – nem, nem az még.
Viszont ide gombolnám az első pozitív élményemet is. 1 hete tértem át Macre, immár snow leo és time machine kompatibilis vagyok, jó nekem. Toast lett beszerezve mert azt javasolták. Nekem teljesen jól működik, használható, logikus. Azt mondtam neki audio cd – céges kocsiban nincs más lehetőség, csak cd, fm rádiós cuccot nem veszek – azt mondta jó, behúztam az AC/DC platinumot és megnyomtam a piros gombot. Pár perc múlva kész lett. Kb. ezt várom egy programtól. Windows-on nero fan voltam – Józsi, a nero _volt_ a Toast winen – de az ideg megölt most a költözés kapcsán. Sajna jó régi nerom volt a winen, hát leszedtem egy újat, hogy egy SP3-as xp installt tudjak írni (eredeti s1-ről, értjük, paralells). Nero 9 platinum vagy mi a fene. Nos, sikerült felinstallálni 1 óra 10 perc alatt. Értjük? 1 óra 10 perc. Nem, nem volt gagyi gépem, core2duo, 2,13ghz, 2G ram, ilyesmi. Rendezett, hibátlanul működő windows, sose volt se kék halál, se vírus, se gondom (tudniillik az ilyen szövegeken szoktam röhögni, ha valaki ilyen kínok miatt vált, én nem emiatt, rendes windowson nincs gond, de _foglalkozni_ kell vele, na pl. ezért váltottam, meg mert nem akartam win7-re se menni). Tehát 1 óra 10 perc alatt nyögte fel magát a nero. Ekkor már 4 napja Maceztem – tudjátok, dmg megnyit, bemásol, ha netalán install szerűség van, az is pár másodperc – és azt hittem felgyújtom a gépet. Végül nem gyújtottam fel, de örömmel töltött el, hogy leköltözöm róla és megy a fenébe a lakásból, amint lehet.
Tehát egyrészt most írtam a mac-es élményekről – bocs érte – másrészt elmagyaráztam a nero kérdést és kijelentettem, hogy a nero egy rakás kaka lett. Úgy túl van hizlalva, hogy az hihetetlen. Rátelepszik a teljes rendszerre, lassú, mint a dög és fájdalmas vele minden perc. Nem hiába volt nekem még az 5 éves 6os verzió belőle (winampból meg 2.91, az utolsó még régi winamp), stb. AnyDVD ismerem, winen használtam, de ha nem muszáj, nem fogok sok win ablakot nézni, ezért nem kívánom a jövőben.
Kérdés: DVD2one másolásvédett dvd-vel is alkotja amit? Azaz Winklernek másolásvédett dvd-t, minden más progi nélkül lemásol és örülünk? Mert ha igen, akkor nekem ez kell.
“DVD2one másolásvédett dvd-vel is alkotja amit?”
Ebben nem vagyok biztos. Talán igen, de nem tudom. Amit viszont tutira kinyomoztam, az az, hogy a Toastban semmiféle másolásvédelem elleni szérum nincs.
Viszont hallottam egy jó tippet: RipIt ( http://ripitapp.com/ ) — ez elég sok mindent visz, amihez nem jó, oda érdemes MacTheRippert használni. Ettől függetlenül én inkább AnyDVD párti vagyok, az az ipari sztenderd.
De anydvd parallels…
Ez a bónusz tipp mindent visz, a többit már ismerem…
Köszi!