Azt olvastam valahol, hogy a Nintendo elcsúsztatta 2010-re a Super Mario Galaxy 2 megjelenését azért, hogy ki tudja még adni az idei karácsonyi szezonra a Super Mario Bros Wii-re írt változatát, és azzal töltse be az űrt. Én már követtem neten a játékkal kapcsolatos információ-sugarat, pontosan tudtam, mire számíthatunk: 2D platformer játékra.

Biztos sokan nem tudják, hogy ez a játék a Nintendo DS-re 2006-ban megjelent New Super Mario Bros. játék folytatása Wii-n. A recept teljesen ugyanaz, gyakorlatilag egy oldalirányú scroller játék, a klasszikus ősjáték korszerű mása. (Apropó, kiderült, hogy a Wii Virtual Console csatornából megvásárolható 500 pontért az eredeti Super Mario Lost Levels “küldetéslemeze”, ami olyan brutálisan nehéz, hogy csak őrülteknek, de tényleg.)
A Nintendo fogta a 2006-os sikerreceptet, és kicsit átalakítva készre főzte. A játék gyakorlatilag egyébként teljesen 3D, csak éppen mindig oldalról nézzük az eseményeket. Ebből kifolyólag kissé “gagyinak” tűnik ez az implementáció, de kit érdekel végülis azoknak a véleménye, akik ennek alapján ítélik meg a videojáték franchise történelem egyik legsikeresebb darabját. Ez a 2009-es Mario.
Aki játszott a DS változattal (és persze az elődökkel!!), tudja, mire számíthat. Apró térkép, ahol szépen fokozatosan lehet kinyitogatni a pályákat. Rémesen egyszerű, minden valamire való Mario azzal az első pályával kezdődik, ahol egy szerencsétlen Koopa vánszorog felénk, fölötte pedig egy ? kocka van, amiből kijön egy gomba. Persze ez csak szoktatja az embert, innen indul a mandula.
Nagy újdonság, hogy egyszerre többen is lehet játszani. Rémesen könnyen tudunk bekapcsolni újabb játékosokat és szörnyen mulatságos együtt kolbászolni és ugrabugrálni. Ráadásul a másik két játékos apró Toad, azaz gomba, amik a már megismert hangon sipítoznak. Lehet sztori módban is játszani, de lehet simán csak ökörködni is, ha éppen ahhoz van kedvünk.
Még nem raktam sok munkaórát a játékba, valahol a második világ elején járok, de az már látható, hogy nem lapos cuccot készítettek, hanem mindig és mindig sikerül nekik valamit úgy kanyarítani rajta, hogy még izgalmasabb legyen, mint az előző volt. Grafikailag gagyinak tűnik, de roppant sok szépség van benne és ebben a 2D/3D műfajban szerintem mindent be is mutatnak, amit lehet. Egyébként ezt bírom a Nintendóban: mindig csak annyi effektet tesznek oda, amennyi szerintük kell.
Immáron be tudunk spájzolni speciális ruházatokkal és növényekkel, nincs az a szerencsétlenkedés, mint DS-en volt, hogy egyetlen darab kék minigombát kell tartalékolnunk. Itt bármelyik cuccból bármennyit raktározhatunk, viszont (!) mindig csak a pálya elején tudjuk magunkra ölteni, nem pedig menet közben.
Megjelent még új játékelemként a ? blokkokba elrejtett Toad kiszabadítás is, amiben a kis gyökereket a fejünk fölé emelve kell a pálya végéig cipelni. Ez persze újabb kihívás, hiszen az ismert pályán kell végigkínlódnunk egy toaddal a fejünkön adott esetben új útvonalat választva magunknak.
Szintén újdonság a “videó” opció az első világban levő első kastélyban. Itt az egyes pályákon nézhetünk végig “demo” játékmeneteket, amik bemutatják azt, amit amúgy a YouTube-on szoktunk összevadászni ratyi minőségben. Nem is videó, hanem game engine-es futások ezek, ahol gyakorlatilag mérnöki pontossággal összelőtték a kunsztokat. Ezek adott esetben speedrun típusúak, vagy éppen speciális trükköket bemutató videók. Kinyitásukhoz a pályákon lehetetlen módon összeszedhető “Star Coin”-okból van szükség minél többre. (A DS változatban ezek az érmék ahhoz kellettek, hogy magát a pályát nyitogassuk ki, ennyiben más a kettő.) Roppant élvezetes ezeket a demókat megnézni, ezeken lehet látni, hogy mennyire jó a platform motorja, uralni lehet a pályát, roppant “játszható” minden pixel és persze mi az a szint, ahova el lehet jutni egy ilyen játékkal.
Kezdőknek segítség egy speciális “help” mód: ha nagyon bénák vagyunk, sokat rontunk, a szoftver ezt észreveszi, és a pálya elejére rak egy segítség felkiáltójelet, amit megütve Luigi szépen lassan végigjátssza nekünk az adott szintet. Nyugodt, komótos tempóban, semmi rohanás, sőt (!), ha akarjuk, bármikor átvehetjük az irányítást. Egyszerű, de jó a casual gamereknek.
Az a szakvéleményem ilyen rövid idő után is, hogy minden vérbeli Wii tulajdonosnak kötelező a játék megvásárlása. Akit nem érdekel a játék, de rendelkezik kisgyerekkel, annak is kötelező a játék megvásárlása. Egyszerűen olyan szerethető, kedves és aranyos ez az univerzum, hogy rossz lenne megfosztani ettől az élménytől a gyerekünket. Haverom Holland mondta, hogy náluk nagyon szeretik a gyerekek és a nehéz résznél mindig úgy mennek tovább, hogy az apjuk a nyakába veszi őket, átugrik velük a nehéz részen és onnan mennek tovább ők.
Pontosan, mint a való életben.

Disclaimer: a Stadlbauer Kft. a Nintendo cég magyarországi importőre korábbi hirdetőnk.




Pont most adtam el a Wii-met. Nem volt könnyű döntés, most meg méginkább visszacsinálnám.
Nem sokat láttam ebből a játékból élőben, de abból is rögtön lejött, mennyit csiszoltak az engine-en.
ps – Több videojátékos posztot a Plastikra! (Azzal együtt, hogy a Resident Evil iránti rajongásod számomra TELJESEN érthetetlen.)
Egyszerűen az RE polír munka, nem tudok vele mit csinálni.
Viszont a Darkside Chronicles rail shooter igen közepes darab lett, nincs is ingerenciám újra elővenni.
A helyzet az, hogy Capcom in-house mindig jó, de a licencelt és általuk jóváhagyottak inkább csak sótlanok.
Józsi, ezt ismered? http://www.youtube.com/watch?v=in6RZzdGki8
A legjobb, hogy ha egyedül játszol és nehéz a pálya, akkor is érdemes betenni egy második játékost. Vagy a dino szájában lehet cipelni, vagy csak egy nagy ugrás előtt leállítani, s így ha nem sikerül Marioval, akkor lehet újra próbálkozni.
Hasonlóan, ha ketten, vagy többen játszunk, akkor hasznos megnyomni az “A”-t, ha esetleg valami nehéz rész van, s akkor “lufiban” odarepül a másik játékoshoz, ahol aztán folytathatja mindkét/három/négy játékos a pályát.
Kedd óta van Wii-m, és sírok hogy miért nem előbb lett. New Super Mario Bros. Wii kijátszva 2x, összes minden megszerezve, és még mindig ámulok rajta. Mivel az összes eddigi megjelent Mario gaémet kitoltam, bizton állíthatom hogy az egyik legékesebb darab. Mellette hasonló févörit a Galaxy, szintén epic darab.
ui.: Csatlakozom, több videójátékos post-ot! /nintendo térfélre priorizálnék leginkább/
@Narancs én a Strikers Charged Footballt kezdtem nemrég. Na, az is szenzációs darab.
Ismerős lehet egyébként a fejlécből itt Plastikon.
Mivel én még csak mozgásérzékelőre építő játékokkal játszottam, megkérdezném: ehhez a Mariohoz kell valami más fajta kontroller, vagy a sima tökéletesen jó hozzá kézben tartva? Hogy megy ez?
Dale: oldaliranyban tartott wiimote-tal mukodik, tiszta, szaraz es biztonsagos erzes.
nem értem a márió hájpot.
@kobak azt én éppen most fogom, miután megírom ezt a commentet, de előzetes vélemények alapján, mint a tiéd is, jóra számítok. Neked mi még az örök klasszik?
@Tyler vagy ugye nunchuk-al, de az lame ehhez a játékhoz.
wii meg van már törve?
pappito: ez nem hype, egyszerűen csak úgy álltalában véve jók a mario játékok. A citált darab pedig kifejezetten krv jó! Ezzel együtt persze nem tetszhet mindenkinek…
@enteomitiok: google.
off
József: Boldog Karácsonyt!
Linda: God Jul!
on
ja tényleg, god jul!
/off
Józsi, az a helyzet, hogy a videójátékok iránti, a blogon sokszor bemutatott rajongásod hatására eldöntöttem, hogy veszek egy nintendo ds-t. És rá az összes megjelent mariot, azt hiszem.
sjuknoah, kibaszottul nem fogod megbánni. Én már majdnem 20 bekarcolt óránál járok a Bowsers Inside Story-ban, elképesztő játék!! Van, aki tud nekem mutatni olyan szifon játékot, ami képes erre? Na, erről van szó.
Emlekszem, par honapja tuzforron ajanlottam a Bowser’s Inside Story-t, csak akkor meg nem akartad megvenni…
I was A FOOL.
Most tolom a New Super Mario Bros-t kölcsön DS-en, annyira jó hogy kedvem lenne venni egyet csak ezért a játékért. Nem találok szavakat, így meg is nyomom a submit gombot.
Dale, én 2006-ban kifejezetten ezért a játékért vettem (és nem bántam meg, sőt, 100%-ra végigvittem, volt pálya, aminek egyetlen coinjáért 40 percen át próbálkoztam!). Aztán azt se felejtsd el, hogy 2009-ben megcsinálták ugyanezt a cuccot Wii-re, na azért is érdemes konzolt venni.
[...] tesztet itt olvashatjátok eredeti [...]