Nintendo DS definitív guide

Csaknem három évvel a 32 bites GameBoy Advance megjelenése után, 2004 végén (Európában 2005 elején) jelent meg a Nintendo DS új generációs, kézbe vehető konzolja. Két képernyőjét sokan nem értették, pedig a Nintendót ez a két képernyős megjelenítési forma tetté naggyá a nyolcvanas években a kvarcjátékok boomjával. A hasonlóság a korabeli Game & Watch Nintendo kvarcjátékokkal döbbenetes (ábránkon a jobb felső — vigyázat a bal oldali egy sima DS Game & Watch kivitelben!):

Az alsó képernyő irányításához egy ceruzára (vagy ahogy ismerjük: stylus) is szükség van, újabb érthetetlen dolog az érintőképernyős piacon. Rendben, ma, 2009-ben érthetetlen, annak idején még izgalmasabb volt a koncepció, ami a PDA eszközökkel jött be a köztudatba. A képernyő felbontása egyenként 256 x 192 képpont, a képernyő átmérője nagyjából 3 inch (ez 110 DPI, azaz 110 képpont inchenként). A mintegy 7,5 centiméteres kijelzőn jól láthatóak a pixelek, ezt bárki könnyen összevetheti a Sony PSP-jével, ami 480 x 272 pixelt jelenít meg 130 DPI-n, vagy az iPhone-nal, ami 480 x 320 képpontot rak ki 163 DPI-vel. A számok alapján a győztes egyértelműen a szifon. Nézzük is meg:

Hogy miért hasonlítható 2009-ben is össze egymással ez a nyilvánvalóan elavul specifikáció a “majd-én-megmondom-mikor-nincs-rá-szükségetek” attitűddel az Apple oldaláról? Nos, azért, mert a Nintendo 2009 végén megjelent a DS új változatával a DSi-vel, ami változatlan képernyő specifikációkkal rendelkezik. Igen, a 2009-ben kiadott, átdolgozott DSi is csak 256 x 192 képpontot képes megjeleníteni, igaz, némileg nagyobb, 3.25 inches kijelzőn, tovább romló DPI értéken. Ennél még egy lépéssel messzebbre is ment a Nintendo: szintén az év végén, egyelőre csak Japánban, 2010 elején pedig a nemzetközi piacokon is megjelenik a DSi XL, ami változatlan specifikációk mellett 4.2 inches méreten rajzolja a képpontokat (DPI-t ne is kérdezzétek!). A Nintendo állítása szerint az idősebb korosztály miatt volt szükség az XL kiadásra is, illetve a DSi mintegy 70%-ra csökkent akku élettartama is indokolta a picit nehezebb, kapacitásban gazdagabb testvért.


Photoshopban összevariáltam a méretek megtartásával a három gép kijelzőjét egybe


Itt megpróbáltam érzékeltetni a nettó különbséget

Nekünk, európai méretekkel és mércével gondolkodóknak meglepő ez a lépéssorozat. Eleve az, hogy 2005 óta érintetlen hardverhez nem nagyon nyúltak hozzá, kapott két kamerát (őrület!), a processzor órajele 67-ről 133 Mhz-re változott, és a 4 mega RAM helyett immáron 16 mega RAM van benne. Tényleg csak összehasonlítás miatt: az iPhone 3GS-ben 256 mega RAM van 600 Mhz-es procival, az új PSP-kben pedig 64 megabyte, és mondjuk 333 Mhz-es órajelű a CPU. A Nintendonak úgy tűnik, elég a 4 mega RAM is.

Hogy miért említem továbbra is a 4-et? Azért, mert a Nintendo legtöbb játéka ugyanúgy futni fog a “sima” DS-en, mint ahogy eddig is futott. Ez a mozdulat, meg egyáltalán az egész DSi koncepció egyértelműen azt támasztja alá, hogy ők nem kívánnak versenyezni hardver fronton, jó nekik az is, ami és ahogy most van (volt). Semmi meglepetést nem okoz a Wii nappaliszobás konzoljuk után, hiszen az is a verseny leggyengébb tagja. Szinte már-már vicces, ahogy a Nintendo gondolkodik. Szeretném helyreigazítani magam: nem vicces, hanem érthető. A Nintendo ugyanis azt mondja: mi játékokat és játékélményeket készítünk, nem pedig specifikáció harcot vívunk a gyökerekkel.

Bizonyára nehéz ezt annak megérteni, aki a Nintendót valami bajszos köcsöggel azonosítja, aki kockákon ugrál fehér kesztyűben. Valóban, a Nintendo franchise egyik prominens tagja a Mario univerzum. Nincs sokkal több egyébként Mario mellett: Wario, Zelda, Metroid és talán a Kirby-t lehetne még említeni (teljes lista itt).

Én magam gyakorlatilag a kezdetek óta rendelkezem valamiféle Nintendo termékkel és mindig oda lyukadok ki, hogy az előbb felsorolt játékok mellett nem is nagyon van szükségem másra. A Nintendo annyi örömöt és törődést tesz bele ezekbe a fejlesztésekbe, hogy pusztán miattuk bármikor képes vagyok akár az alapgéppel együtt a vásárlásra, ha egy új Mario, Zelda, vagy Metroid jelenik meg. (2006-ban az akkor megjelent New Super Mario Bros. volt az indíték egyébként.)

Térjünk azonban vissza elemzésünk tárgyára, a Nintendo DS-re, és arra a nyomorult 256 x 192 pixeles felbontásra. Emlékszem, már annak idején 2006-ban elhűltem: bazmeg, ezek a pixelek NAGYOK. (És akkor még csak a 3 inches kijelzőn néztem! Akkor még nem volt DSi! Vagy DSi XL!!) Ettől függetlenül gyorsan túl lehet lendülni ezen lényegtelen mellékkörülményen, és az érdemi részre, ti. a játékra koncentrálni.

Megpróbáltam egy jellemző példát kiragadni, nekem ugyanis mind iPhone-om, mind DS-em van. Azt hiszem ez a két képernyő jól mintázza a kettő közötti különbséget:

Most pedig egy tipikus szifon anyag:

A DS játékok alapvetően nem 3D motorral működnek. Ha van is bennük 3D, akkor nagyon alap megjelenést láthatunk, a gép nem képes a pixelek simítására, így Sony PlayStation-szerű pixeles textúra az eredmény. Érdekes módon ez sem zavaró. Természetesen az eredeti, más platformon elérhető Nintendo játékokról beszélek, a multiplatform vackokat érdemes inkább másutt játszani, persze, ha nincs jobb dolgunk.

Nekem pont ettől tetszik ez a rendszer és megközelítés: a pixelek miatt. A Nintendo DS az egyetlen modern kori rendszer, ami előnyben részesíti a pixelt és hátrányban az Open GL-t. 256 pixelre még tudunk rajzolni, képpontokon tökölni, 480 pixelen már kevésbé. Ott inkább a Photoshop és a true color paletta játszik be (a DS egyébként nem képes csak 260 ezer színt megjeleníteni, ami gyakorlatilag az alpha áttűnésekhez elegendő).

Nintendo DS-re érhetők el manapság olyan játékok, amik a 90-es évek elmúltával, a technológiai fejlődéssel teljesen kihullottak már a piacról. Szerethető sprite-ok, kézzel pixelezett hátterek, low-poly aranyosságok, minimál pixeles textúrák. Erre talán az egyik legjobb bemutató példa a Golden Sun DS 2010-ben megjelenő játékának intrója:

Ilyen és ehhez hasonló csodákat másutt már nem kapunk meg, csak a DS-en.

Sok-sok órányi játékidő után pontosan az fogalmazódott meg bennem, hogy a technikai specifikációkon az ember nem gondolkodik egy kiadós játék alatt. Percek alatt hozzászokik a limitációkhoz, azon belül értelmezi a játékot. Nekem őszintén szólva nincs szükségem másra. Ha még 20 éven keresztül változatlan specifikációjú DS-re jönnének a játékok, egyáltalán nem érdekelne. Pontosítok: nem ez érdekel, hanem az, hogy milyen anyagok vannak rá. Egészen eddig, rengeteg év alatt, nem tudtam csalódni a Nintendo játékaiban. Elképzelésem, ötletem sincs azt illetően, hogy hogyan történnek meg azok a csodák, aminek biztos van egy olyan pillanata, amikor leültetnek száz kibaszott japánt, akik a fejlesztési ciklus végén a világnak adják a Mario and Luigi: Bowsers Inside Story-t 256 x 192 pixelen. (Kicsit nehéz azokhoz szólnom, akik nem játszották végig ezt a játékot, akik megtették, azok valószínűleg most a vállamon zokognak.)

Ebből kifolyólag azt hiszem értem a Nindento üzleti döntéseit is. Fontosnak érzem megjegyezni, hogy a Nintendo DS nem olyan, mint Wes Anderson filmjei. Valami 120 millió darabot adtak el belőle a mai napig. Azért az elég sok.

39 hozzászólás

PeBa

Igen, ők egy másik vonalat követnek és nem a látványra utaznak. Viszont ahogy én észrevettem a Nintendo nagyon elment a fantasy felé, ami egyáltalán nem tetszik. Léteznek ezekre a valóságtól kevésbé elrugaszkodó játékok is?

Habár én erről csak úgy beszélek, hogy egy régi NES porosodik a szekrényben, de arra volt Rad Racer, SMB3, Top Gun (ami egy hulladék), Chip és Dale, stb… szóval valami kézzelfogható dolog volt mindegyik játék mögött. Ez a kitalált mesevilág hülye lényekkel nagyon nem fekszik, és lehet pont emiatt nyüstölnék inkább egy szétpromózott EA játékot meg élveznék a poligonáradatra. Mert az arról szól, ami az életben amúgy is körülvesz.

Hát igen, szegényes a fantáziám. 🙂

tomsolo

Nekem a 2D-s játékok bejöttek (Another Code: R, Another Code: Two Memories, Hotel Dusk) és azt mondatom hogy isten császárok erre a vasra, viszont kvázi 3D-esek (pl a Metroid) a szörnyű pixeleikkel nem.

Narancs

Nekem van egy gameboy classic-om, egy DS classic-om, és egy wii-m. Egyetértek a meglátásoddal. Ökölpacsi.

brezzer

sajnos en nem osztom a velemenyt
szerintem borzalom ez a sok pixel, kiabrandito
en nem tudok elszakadni a vizualtol, szamomra a jatek resze
DS suxx
sry

ZoliVaio

ÉN alapvetően nagy sony fannek tartom magam. Nagyon sok cuccom van tölük. Ennek fényében szerintem nem meglepő hogy én a playstation favorizálom.
például:
Autós játékok: Én nagyon autos és FPS párti vagyok amely gyakorlatilag nintendón csak korlátozottan érhető el. Pl az NFS részek hogymondjam katasztrófák, hogy komolyabb cimekről ne is beszéljek(pl grid dsre…Na nemár).
FPS:
Vicc az egész a gépet nem egy cod6ra tervezték, de mégis kidják rá hogy jöjjön a zs. Ez nem egy komolyan vehető játékot eredményez számomra(pedig annak kellene lennie)
Ennek ellenére megértem hogy mit szeret ennyi ember benne de valahogy az hogy kvarcjáték szintű néha a grafikai megvalósitás(ami azért fontos mert sok játéktípus nem is jöhet létre nagyon ronda grafikán MAMÁR(autosok pl ha nem látod jól a pályát stb).Tudom régen még nem igy volt és az 1 pixeles játékokkal tolta mindenki de akkoris lassan 2010 van)) a termékeik minőségérzete(nem keverendő a minőséggel mert azzal nincs baj de egy ds össze sem hasonlitható egy pspvel összkép tekintetében). Szóval hogymondjam nem engem céloz meg. Én a pspnél(sajna még nincs de közelit) is azt preferálom hogy nem kézikonzol akar lenni hanem egy központ(zene film játék) mig a ds csak egy játékgép. Emellett amik kijönnek rá játékok is olyanok mint a nagy gépeken nem érzem azt a “jaj ez csak egy kézikonzol” fellinget.
Lehet hogy sokaknak ez hülyeség amit irtam de ez az én véleményem:D

elvis

Brezzer: volt idő, amikor még csak ez jelentette a videogame “vizual”-t: http://peanutmaster.files.wordpress.com/2008/03/manic-miner.jpg és nem is tudtunk elszakadni tőle, órákat, napokat heteket tettünk a játékokba. Mi változott volna meg az utóbbi 25 évben? Semmi. A jó játék most is jó játék, a szar játék pedig most is szar játék és ennek semmi köze a felbontáshoz a textúrákhoz. Egyébként lehet szép egy DS-es játék is (sőt, akár egy régi ZX Spectrumos is) és lehet ronda egy X360 vagy PS3-as csoda is. NEM a technologiától függ a szépség, pláne nem a játékélmény.

Természetesen nem tagadható, hogy azért egy jó játékot az még jobbá tesz, ha az jó vason szalad és szemet gyönyörködtető látványt produkál effektekkel, poligonszámmal és a többivel. De soha nem ez volt és soha nem is ez lesz a lényeg…

elvis

ZoliVaio: A PSP-nek egyik nagy baja, hogy sokszor nem tud a megmaradni a kézikonzol kategóriában. Vannak rá TÖKÉLETES játékok. Puzzle Quest, Loco Roco, Patapon, Lumines ezek mind szuperjók és természetesen a sort folytathatnám. De sajnos nagyon sok játékot úgy adnak ki PSP-re, mint a “nagygépes” verziókat. Irányítás nem kézikonzolra való, játékmechanizmus/dinamika nem kézikonzolra optimalizált, egyszerűen abban a környezetben, ahol az ember előránt egy PSP/DS-t, nem tud játszani ezekkel a játékokkal. Eltátjuk a szánkkat, hogy húbazeg, ilyet is lehet egy ilyen kütyün? De játszani már nem játszunk vele 🙂 (Gondolj csak az irányíthatatlan autós játékokra, az FPS-ekről nem is beszélve :))

És még mielőtt félre értenél, fent soroltam, hogy mennyi és mennyi nagyon jó játék van psp-re és ha ezt a platformot választod sem fogsz semennyivel rosszabbul járni, mintha DS-t vennél, sőt, ha neked ez jöb be, akkor még jobb is lesz neked! De PSP-re soha nem lesz Mario (hivatalosan :))…

BADam

Egyetértek Józsival. Casual gamer vagyok, ráadásul szinte csak handheld-en játszom. Volt PSP-m, Game Boy Micro-m és most karácsonytól DS lite-om. Én nem szerettem a PSP-m: nagy volt (DS is nagy, de közel sem akkora mint a PSP), féltős volt (nagy, könnyen karcolódó képernyő, nyagda szerkezet), zabálta az áramot (nálam 2 óránál nem bírt ki többet, új akksival sem), és 1-2 kivétellel nem szerettem a játékokat sem rajta. Az a vicces hogy sokszor emulátoron toltam Nintendo játékokat a PSP-n(!), ezért is döntöttem a Game Boy Micro megvásárlása mellett, ami hű társam volt körülbelül egy évig. A PSP-t aztán elcseréltem (el akartam adni, hogy DS-t vegyek, de a végén csere lett egy telefonra, de lényegtelen), aztán a Micro-t is eladtam, szintén hogy DS-t vegyek:D Pénzem elég nem volt, így vártam:D Idén karácsonykor azonban végre megkaptam a DS-t, Mario Kart-tal (amit a nemrég szerzett Nintendo 64-en halálra játszottam), és imádom. Ez nekem a baromi nagy különbség mondjuk egy Sony és egy Nintendo gép/játék között:
Sony: modern, jó grafika, but nothing special
Nintendo: egyszerűen nagyszerű, és eszméletlenül szerethető.
Persze sarkítok, a Sony gépeire is vannak ötletes, és szerethető játékok (lásd: Patapon és LocoRoco) de a Nintendo ontja magából ezeket. És szerintem baromság ez a minőségérzetes szöveg: én eddig bármilyen nintendo játékkal játszottam éreztem, hogy ebbe hosszú hónapokat, sokszor éveket fektettek bele a kis japók, hogy egy minden aspektusában csiszolt gyémántot tolhass bele a gépedbe.
A következő megvalósítandó álmom egy Wii:)

ZoliVaio

Elvis:
Ebben igazad van. Viszont egy kézikonzol sucks példa:
Kiadták ugye október elején pspre a gran turismot. Az tényleg kézi konzolra optimalizált az egész ilyen előkapod és játszol cucc. Sokan fel is háborodtak hogy miaz hogy nincs ez meg ez és hogy nincs gran turismo(a’la karrier ) mód.
Szóval az hogy pspre a komolyabb cimek átiratai úgy jelennek meg mint a nagygépre elérte hogy ha valami handled lesz akkor azt fikázzák is(kivétel a direkt pspre készült játékok persze).
Egyébként nekem a Go is azért tetszik mert támogatja a ps3 joystikját igy ha kikötöm tvre akkor olyan mint egy asztali. Ergo ha pl a buszon-no nincs az az isten ellopják- elkezdek valamit játszani akkor hazamegyek lehuppanok az ágyra bekapcsolom a tvt és mehet is a móka nagyban. Szerencsére a következő UMDs psp is kezelni fogja a dualshock 3at(a mostani még nem) igy tökéletes otthoni konzolt csinálhatok belőle a ps3 mellé:D

Dewla

Amióta megvan a DS a PSP-t alig vettem elő. Az asztali konzolokon azért többet használom az X360-at a Wii-nél a Wiin csak az exkluzív Nintendo címeket nyomom (Zelda, Mario, stb).

Gondokozom, hogy leadom egy konzolboltban a kijátszott játékaimat meg a DS Lite-ot és elhozok egy DSi-t.

Józsi a DSi-nél megemlíthetted volna a DSiWare-t ami szerintem elég vonzó dolog lehet sokaknak.

ceg

Fa hintalovat, Rubik kockát, Monopolyt is vesznek az emberek. Jó dolgok.

Azért én még haladok a korral.

nyenyec

Én is DS és Mario rajongó vagyok.

Két dolog van, ami miatt viszont előveszem a PS3-at is.

1) Bár a poligonok nem, de valamiért a jól megcsinált voice acting nagy hatással van rám, megdobja az élményt.

2) Már öreg vagyok és nincs türelmem 15x nekifutni egy pályának, emiatt a könnyű játékok felértékelődnek (Pl. Ratchet and Clank).

Minden platformon hiányolom viszont a gyerekbarát, offline coop játékokat.
Ezt a fájó űrt pótolta most a New Super Mario Bros. Wii.
Olyannyira, hogy most tervezem további extra kontrollerek beszerzését.

tomsolo

“Minden platformon hiányolom viszont a gyerekbarát, offline coop játékokat.”

Ezt nem nagyon értem, mert a Wii egyik legnagyobb problémájanak szokták felhozni hogy túl gyerekes:

Wii gyermekbarát “offline coop” anyagok (amiket internet nélkül egyszerre 2-en lehet játszani):

wii sport
wii sports resort
wii mario kart
wii mario super sluggers
wii new super mario bros
wii super smash bros
wii mario strikers charged

és ezek csak a nintendo által készített/készítetett cuccok.

Aztán van egy rakat verekedős is amit akár kisgyerekek is tolhatnak pl. a boxolósok:
Punch Out, FaceBreaker K.O. Party), vagy Boom Blox Bash Party félék is jók.

És van egy vonatszerelvény hosszúságú title a különféle party/sport játékokból (jók-rosszabbak) vegyesen, de pl a főzős cuccok iszonyú viccesek nagyobb társaságba (pláne a nézőközönség számára hogy hadonásznak a játékosok).

Jóval nagyobbaknak meg még van egy csomó lődözős (eq: piszolyos), amit iszonyú jó párosban tolni mint pl.
Resident Evil Umbrella
Resident Evil Darkside Chronicles
House of Dead K.O – nem is értem Józsi miért nem próbálta ezt még egy az egyben Planet Terror hangulat rengeteg poénnal.

De van kisebbeknek a Nerf sorozat is (nincs vér, tapadós nyilakat lőnek a pisztolyok robotokra) az is nagyon jó.

Ami nehéz a Wii-vel kapcsolatban az az, hogy a játékmagazinok idióta osztályozásán túl tegye magát – pl. Lost Winds gamespoton 5.5-t kapott (!) a második rész meg 8-t (!) – és emellett sajnos egy rakás hulladék is megjelenik.

Feldin

Angelday, egy kedvenc játék listát valamikor nem tennél fel?
Nekem mindig ez a gondom, hogy kihalásszam a jót a tömegből DS-re 🙂

tomsolo

a Picross-t még nem próbáltad?

(Ha már DS és pixelek :P)

nyenyec

tomsolo

A coop azt jelenti, hogy kooperatív. Tehát mikor egymást kell ütni, legyőzni, az kiesik.

A Mario Kart, Smash Bros, focis stb. játékaival kicsit kiégtünk még a GameCube időkben.
A Mario Party és Raving Rabbids sorozatot is eluntuk. (Azért hozzáteszem, hogy ezek mind jók voltak.)

A New Super Mario Bros a király, meg a Little Big Planet PS3-on.

Tyler

Jovore piszkosul eros lesz a Nintendo DS felhozatala – nehany igeretesnek tuno, 2010-ben megjeleno jatek:

Golden Sun DS (a GBA-s szerepjatek folytatasa, a kedvcsinalo mozgokepet lasd fentebb)
Okamiden (a Clover 2006-os PS2 jatekanak spinoffja)
Dragon Quest IX (most adtak el belole NEGYMILLIOT, csak Japanban!)
Picross 3D (Jozsinak csorog a nyala – igaz, ezt nem a Jupiter fejleszti, hanem a HAL Laboratory, de mogottuk is eleg komoly eletmu van, szoval nem feltem a projektet)
Infinite Space (ur-strategia a Platinum Gamestol, ok meg rossz jatekot meg nem nagyon csinaltak)
Ghost Trick (az Ace Attorney-csapat legujabb jateka, piszok jo otletekkel)
Gyakuten Kenji (megint Ace Attorney, de most “nyomozos” kalandjatekra, nem targyalotermi parbajokra szamithatunk)
Again: Eye of Providence (a CING es a Tecmo kozos projektje, elokelo helyen van a mostwanted-listamon)
The Last Window: Midnight Promise (a Hotel Dusk: Room 215 – Amerikaban: Wish Room – folytatasa, ragom a kormom miatta, mert az elso reszt evente egyszer vegigjatszom)

Feldin: ha elarulod, mit szeretsz, probalok segiteni.

Es a vegere egy kis onreklam: a GamesRadar ma pakolt ki egy cikket, amiben az elokelo harmadik helyet szerezte meg az a Nintendo DS jatek, amit en is pofozgattam designerkent. Jo, az is igaz, hogy a “worst covers of 2009” mezonyben lett bronzermes, de hat a picsaba, valahol el kell kezdeni. (Bar ez se pontos, en ott fejeztem be, es nem is hianyzik.)

Dale

Elsődleges benyomások a DSi-ről: valamivel talán vékonyabb, de mindenképpen könnyebb mint a DS Lite, a burkolat textúrája nagyon kellemes fogást ad, jobban tetszik mint a szappantartó-szerű Lite. A képernyők hangyányival nagyobbak de nem tűnik pixelesebbnek, nekem a Lite is elég sima volt. Van SD kártya foglalata a kamerával készült képekhez, a GBA foglalat eltűnt. A menüt persze teljesen átdolgozták, a régi elég bénácska volt, de ez már korrekt. A WiFit nem tudtam még kipróbálni, mert az access pointra csatlakozási opciók kimerülnek a WEP és a None biztonsági beállításokkal, WPA-t nem tud. De ha sikerül csatlakozni, akkor van System Update opciója. Bízom benne hogy nem egy hamarosan halott platformba ruháztam be, mint a Gameboy Color esetében tettem…

JonC

basszus, kár volt végigolvasnom a cikket és a kommentárokat, most én is akarok egy DS-t magamnak :S amúgy teljes mértékben egyetértek a leírtakkal, tényleg megvan a varázsa ezeknek a pixeles stuffoknak, sőt én a mai napig is a gépemen tartok több gigányi Megadrive/C64/SNES játékot, pedig a felsoroltakból csak a Commodore volt meg fizikai valójában is 🙂
ha a retrostílus, és az általam annyira imádott platformerek tovább tudnak élni egy “modern” kütyüben, annak én nagyon örülök, mivel nem szeretnék egy körkörös csapdába kerülni, és folyamatosan ugyanazt a 10-15 darab ezeréves játékot tolni, amiket már 11 éves koromban végigvittem. köszi, hogy meghoztad a kedvem, most már csak pénzt kell szereznem valahonnan rá 🙂

Dale

Nem akarok rosszat szólni erről a videóról, így inkább nem is mondok semmit. 🙂 Nem tudom amúgy hogy megéri-e az XL-t venni, nekem a DSi is teljesen jó méretben. Vettem hozzá egy pöpec zippzáras tokot amiben egy műanyag keretbe bepattintható a gép, van stylus tartója meg egy zseb a játékoknak, nekem nagyon bejön.

Fentebb írtam hogy a Wifi nem tud WEP-nél erősebb titkosítást, nos elnézést ez tévedés volt, az advanced menüben a “Connection 4-5-6” elemekhez beállítható WPA is, megy is rendesen.

Kijött hozzá egy 1.4U verziójú frissítés, asszem gyárilag 1.2 volt rajta. Ez nem tudom mi hasznosat hozott, de ahogy olvastam, a homebrew célokra gyártott flash/SD micro kártyák nem mennek vele onnantól, csak valami külön trükkel, szóval akinek ez szempont az vigyázzon ezzel. A NoCash GBA/DS Emu 2.6 döbbenetesen jól viszi a romokat egyébként. Nézegettem hogy miképp lehet rá fejleszteni, de eléggé bonyolult az ARM7 és ARM9 processzorokkal, mindegyik csak a saját képernyőjét tudja vezérelni meg meghatározott hardware részeket, tehát gyarkolatilag 2db programot kell futtatni egyidőben aztán ezek között megoldani a kommunikációt. Az érintő képernyős ARM7-nek meg ráadásul nagyon limitált a program memória mérete is, szóval egyelőre jegeltem a kérdést. 🙁

Én azóta is a Henry Hatsworth-öt tolom, azt mindenképp érdemes megvenni annak aki szereti a jó platformereket.