Két remek idézet az Apple iPad mellé

Alex Payne:

The thing that bothers me most about the iPad is this: if I had an iPad rather than a real computer as a kid, I’d never be a programmer today. I’d never have had the ability to run whatever stupid, potentially harmful, hugely educational programs I could download or write. I wouldn’t have been able to fire up ResEdit and edit out the Mac startup sound so I could tinker on the computer at all hours without waking my parents.

Mark Pilgrim:

You could turn on the computer and press Ctrl-Reset and you’d get a prompt. And at this prompt, you could type in an entire program, and then type RUN, and it would motherfucking run.

I was 10. That was 27 years ago, but I still remember what it felt like when I realized that you — that I — could get this computer to do anything by typing the right words in the right order and telling it to RUN and it would motherfucking run.

That computer was an Apple ][e.

By age 12, I was writing BASIC programs so complex that the computer was running out of memory to hold them. By age 13, I was writing programs in Pascal. By age 14, I was writing programs in assembly language. By age 17, I was competing in the Programming event in the National Science Olympiad (and winning). By age 22, I was employed as a computer programmer.

(…)

Once upon a time, Apple made the machines that made me who I am. I became who I am by tinkering. Now it seems they’re doing everything in their power to stop my kids from finding that sense of wonder. Apple has declared war on the tinkerers of the world. With every software update, the previous generation of “jailbreaks” stop working, and people have to find new ways to break into their own computers. There won’t ever be a MacsBug for the iPad. There won’t be a ResEdit, or a Copy ][+ sector editor, or an iPad Peeks & Pokes Chart. And that’s a real loss. Maybe not to you, but to somebody who doesn’t even know it yet.

/me *clap* *clap* *clap*

A floppi meghajtónak mennie kell

A múlt héten bejelentett deszka kapcsán Steve nem felejtett el a New York Times oldalán böngészni, ahol a böszme projektoron jól látható volt a “missing plugin” Flash kék legókockája (az iPhone felhasználók jól ismerik már). Ha jól megnézzük a keynote-ot, Steve még el is időzik fölötte, és noha az egész nagyon árnyalt volt, biztosak lehetünk benne, hogy nem véletlen került oda.

Az alábbi tényszerűségeket vélem felfedezni a Flash kapcsán:

1. a Flash technológia a web korábbi szakaszában olyan izgalmas dolog volt, amit a HTML nem létező dolgainak kompenzálására használtak a fejlesztők (bindzsizett menü, pattogó szövegek, elhalványodó fotógalériák)

2. a Flash volt az egyetlen olyan “platform”, ami egységesen ki tudta szolgálni a megjelenő videó tartalmakat

3. Mac-en a Flash implementációja rémes: lassú, mint az állat és fagy

4. az Apple az iPhone-ba nem rakta bele a Flasht és a deszka sem támogatja

5. rengeteget fejlődtek a webes nyílt technológiák, a HTML5 és CSS3 remek eszközöket adott a webes tartalmat készítők kezébe

Arról kár lenne vitát nyitni, hogy a weben egyre inkább terjednek azok a megoldások, amikkel a Flash tartalmakat ki lehet váltani. Egy esztétikus pattogó menü megvalósításához nincs szükség Flash-re. Csak egy objektumot képez a weblapon mindenféle mélyebb értelmezhetőség nélkül: a Flash objektum részei nincsenek benne a HTML forrásban, nem látják a keresők, nem indexelhető a tartalmuk, tudtommal még a böngésző egyéb funkcióival sem összehangolható (előre-hátra gombok például), a szöveg kijelölés módja is beteg.

Nem kell ahhoz Steve Jobs, hogy lássuk, 2010-re a Flash többnyire valójában a weben levő hirdetések és a videó tartalmak kiszolgálását jelenti, egy kényszerűségből kinevezett közös nevező.

Roppant fontos momentum volt az életünkben az, amikor a YouTube bejelentette, hogy bétatesztelni lehet az új HTML5 videó playerjüket. És ez nem egy Vimeo méretű weblap (aki egyébként maga is beállt ebbe a sorba), hanem a YOU-TUBE. A világ legnagyobb videómegosztója. Amit ők csinálnak és jó, azt fogja mindenki csinálni. Ami mindenki számára evidenssé vált: a videóhoz nem kell Flash, csak modern böngésző. (Javaslom, ne menjünk bele abba, hogy videóban milyen codec-csatározások vannak.)

Én azt látom, hogy 2010-től minden webfejlesztő azon dolgozik, hogy átírja Flash alapú alkalmazásait HTML5+CSS3-ra. Meg fogjuk látni, hogy az év során egyre-másra jelennek majd meg azok a nagy webes tartalomszolgáltatók, akik már a desktop osztályban sem kötelezik a felhasználókat a Flash-re.

Számos kérdés marad még nyitva:

1. Mi a helyzet a beágyazható videókkal, hogyan fogjuk őket felhasználni a blogba embeddeléshez? Egyszerűen berakjuk a video tag-et és kapunk egy olyan kódot? Jelenleg ezt még Flashben adják nekünk.

2. Mi a helyzet a hirdetésekkel? Hirdetést sokkal könnyebb kiszolgálni objektumként, mint úgy, hogy belerakjuk a weblap forrásába? Mit tesz a hirdetési piac? (Magyarországon gondolom semmit, kullog a világ után néhány évvel, ma még bőszen gyártja a Flash animációkat.)

Az Apple egyelőre azt mondja, hogy kaki a Flash-re, a webes fejlesztők úgyis a nyílt formátumok irányába fordulnak és hosszabb távon nekik lesz igazuk. Előre gondolkodnak, még akkor is, ha az átállás olykor fájdalmas. A Flash világ persze a deszka kapcsán igyekszik megmutatni, hogy mennyire lehetetlen az élet nélkülük. Lee Brimelow például népszerű weblapokat mockupozott össze, ahol felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire használhatatlanok ezek az oldalak Flash nélkül:

Félelmetes jövőkép, ugye? Ennek ellenére ez a négy weblap például már ma is elérhető szifonon:

Lehet, hogy a desktopon még dívik a Flash, de a weblap fejlesztők hamar rájöttek, hogy a mobil arénában nem megy a dolog, és megcsinálták a Flash nélküli változatokat is már ma (a képünkön az alsó kettő dedikált iPhone alkalmazás, nem weblap). E mellett én azt gondolom, hogy a desktopon is kifelé fog menni, ahogy jönnek az új technológiák.

A Flash egyáltalán nem száműzendő dolog az életünkben, csak meg kell találnia a maga helyét a weben. Online játékok, cél-felhasználások remek terepe lesz. De aki széles körre akar majd célozni, annak meg kell kerülnie a Flasht, amit kényszerűségből használtunk eddig.

update 1: Wiredben megjelent cikk alapján Jobs az alábbiakat is kijelentette a kollégáinak:

Whenever a Mac crashes more often than not it’s because of Flash. No one will be using Flash, he says. The world is moving to HTML5.

update 2: Az Apple honlapján az iPad videókat újrarenderelték olyan változatban, amik, immáron helyesen, tartalmazzák a kék legókockákat is. Ennek lehet az is az oka, hogy nem akarják kiírni, hogy “a kép illusztráció”, de az is lehet, hogy egyszerűen csak minden fronton ütik a témát.

Tumblr kabaré (újabb epizód, ezúttal Apple iPad)

How much easier it is to distrust, to doubt, to fold the arms and say “Not impressed”. I’m not advocating dumb gullibility, but it is has always amused me that those who instinctively dislike Apple for being apparently cool, trendy, design fixated and so on are the ones who are actually so damned cool and so damned sensitive to stylistic nuance that they can’t bear to celebrate or recognise obvious class, beauty and desire. The fact is that Apple users like me are the uncoolest people on earth: we salivate, dribble, coo, sigh, grin and bubble with delight.

Ezt Stephen Fry angol színész és író írta az iPad kapcsán. Most nem próbálkoznék le a fordítással, mert mindjárt indulnom kell teniszre, de majd ha lesz rá időm, megcsinálom. Remek összefoglaló. Ezt kitettem a Tumblrre.

Erre az örök reblogger Uj Péter, budaörsi srác:

Megértem, hogy örülsz, hogy találtál valakit, aki ugyanazokat a megrázó hülyeségelket szajkózza, amit te. (Hogy kell még egy eszköz egy telefon meg egy laptop közé, hogy amíg elérsz a klozettól a az íróasztalig, élvezhesd az utánozhatatlan és nélkülözhetetlen Apple-fílinget.)

Hozzáteszem, az eszköz nem volt as kezemben, simán lehet, hogy a világ legjobban használható eszköze (ez a funkciók és a technikai paraméterek ismeretében elég valósznűtlen, ennél az Apple-nek sokkal-sokkal jobbnak tűnő termékei dőltek már be), engem a Vidám Vasárnapos banda világgá ordított orgazmusa és nevetségesen ostoba érvei bőszítenek fel.

Most már inkább itt válaszolok. Uj Péter és minionjai nem értik a dolgot, mert biztos kevés a képzelőerejük, vagy nincsenek igazán tisztában az iPhone 3 éves történetével. Nem arról van szó, hogy a klozettől az íróasztalig eljussak vele. Szeretném, ha UP elolvasnád ezt a hozzászólást, amit 156-ként írt beviant hozzászólónk:

Az iPodomban 128MB RAM van. Ebből kb. 64MB jut az éppen futó programnak. Ilyen körülmények között nem lehet több programot futtatni. Az alapkoncepció éppen az, hogy a programozó egy maximálisan reszponzív eszköz kizárólagos ura (a futás idejére). Sandboxba van kényszerítve, nem babrálhatja a többi program területét. Ez az iPhoneOS, és pont.

Csak hogy egy kicsit beindítsam a fantáziátokat.
Képzeljetek el egy iPad appot, ami egy videovágó kezelőfelülete. Tekerőkkel, meg tologatókkal, meg villogó lámpácskákkal. Kézzel lehet prücögtetni, nem egérrel! Bluetooth-on keresztül (vagy WiFi) kommunikál az asztali gépetekkel oda, vissza. Akartok ilyet? (Igen, igen, …) Azt fogjátok érezni, hogy az iPad van kiegészítve egy szép nagy monitorral. Mert te az iPadhoz beszélsz, azt fogdosod.

Ez a cucc egy kiegészító. Nem a MacBook vagy iMac helyett fogjuk használni. Szépen napról napra be fogja kebelezni az OSX-en kívüli világot. Előbb a kényelmes böngészés, aztán a könyvespolcod, aztán rájössz, hogy sokkal jobb videót nézni az öledben tartott iPaddal mint a százsok centis falitévével, aztán a videókat a Time Machine-ről nézed, a hozott filmeket a Time Machine-re dugod, nem az iPad USB-jére, ha lenne AppleTV-d, akkor még a napi rendszeres néznivaló is meg lenne oldva.

UP, nyilván te is tudod, de ha nem, beszélj legközelebb GG-vel (midi.blog.hu többek közt), hogy például mennyi remek zenei szoftver van szifonra. Én magam is kipróbáltam néhányat és jelentős understatementekben tudnám csak kifejezni magam. Hatalmas cuccokat csinálnak rá. Biztos lehetsz benne, hogy az App Store modellben remek dolgok jönnek majd a deszkára is. Nyilván látod, hogy a fenti videóvágós példa mennyire kurvára adekvát. Lehet, hogy valaki webezgetni fog rajta, de megjelennek ezek a virtuális kiegészítő alkalmazások is, ahol nem kell majd egérrel bindzsizni, hanem ezen fogod vezérelni a géped multitaszk nélkül. Miért ne?

Sőt, a deszka mellett lesznek linuxos deszkák, meg HP deszkák, meg Szergejék is csinálnak majd egyet valami bér-gyártásban a kínaiakkal és elnevezik Roy Batty-nek.

Ez a 10 inch-es touchpad kategória olyan cucc lesz az életünkben, ami eddig nem volt. Lehet, hogy nem is marad ilyen hosszabb távon, de lesz és működni fog, mert az eltelt három év azt mutatja, hogy nagyon is működik. Az iPhone nem is telefon, hanem egy remek eszköz volt arra, hogy beláttassa az emberekkel, hogy még egy ilyen restriktív Apple szisztémában is mennyi mindenre képes. De ha bukó is lesz az Apple deszkája, attól még ezek a dolgok így fognak megvalósulni, mert ez annyira evidens.

Nagyon komoly dolgok történnek itt 2010-ben és mi részesei vagyunk, és te is részese vagy Budaörsön a böngésződ mögött, ha tetszik, ha nem. Ugyanis egy —

(suspense violin.wav)

— fantasztikus korban élünk.

update: nem egy nagy felfedezés a fentiek, a fejlesztők is sorra jelentik be a dolgot és az “életstílus” helyett inkább a praktikus dolgokat látják benne. A Macrumors írja:

there is now a relatively inexpensive full-sized multi-touch platform that is open to a massive audience of developers. Apple’s multi-touch iWork implementation seems to be just the beginning

Mi ez?

Felhívtam Karottát, de nem vette fel a telefont, Winklert is próbáltam elérni, dettó — biztos már csajoznak, mint minden érett férfiember péntek este. Azt hallottam, hogy nem a rádióhoz van köze. Ebből mondjuk nem derül ki, mihez. Ha kapok friss infót, majd kifrissítem.

update: videót levették, most már fixed. 🙂

update 2: HH szerint valami UPC “csomag”. Érdekes.

update szombat reggel: Kiderült, hogy ez nem más, mint <blink>a UPC KÉT ÚJ KAMPÁNYARCA, A SZŐKE-BADÁR v2.00!!</blink> Whoa! A nyilvánvaló “werk” filmből persze nem derül pontosan ki, hogy mit kommunikálnak, de majd biztos az is ki fog. Vasárnap este remélem ki tudom faggatni majd Karottát a részleteket illetően. Stay tuned.

Mire való az iPad?

Keynote-ot nézni “content puller” segítségével parti hangulatban nem túl objektíven tájékoztató dolog. Tegnap az emelkedett hangulatban gyakorlatilag végig fikáztuk az iPad-et (vagy magyarul: padot). Aztán szépen hazament mindenki, otthon a kényelmesben befogadtuk az információkat, megnéztük a videókat és aludtunk rá egyet.

Megmondom őszintén, hogy a csalódás alapvetően azt illetően volt, hogy több mindent vártunk a bemutatóra, pedig ez tényleg semmi másról nem szólt, mint a pad bemutatójáról. Semmi másról nem is akart szólni. A felcsigázott közönség antigravitációs övet vár, új Operációs Rendszer vezérlést, paradigmaváltást, propelleres meghajtású repülő péniszeket. Ez a hype visszafelé elsülésének az átka. Ha úgy mentünk volna el, mint egy filmre, amit nem ismerünk, sans hype, akkor teljesen más az egész.

A legtöbben ott vétik a gondolkodásbeli problémát (és én is itt vétettem tegnap), hogy a padot gyakorlatilag egy dagi telefonnak látják, amivel még telefonálni sem lehet. Gruber mondta meg tökéletesen: a telefon valójában egy mini pad. Én ezt annyival egészíteném ki, hogy a két termék tulajdonképpen teljesen egy generáció, pusztán a valóságban kellett hozzájuk ennyi idő eltolódás, de a fejlődést illetően ezek egyszerre jelentek volna meg, ha a modellben nem számolunk a “súrlódással”.

A másik tömeges probléma a pad kritizálóit illetően, hogy laptop helyettesítőnek érzik. Nem, nem laptop helyettesítő termék. Egyáltalán nem az, és nem is akar az lenni. Ugyanúgy meg kell vennünk a laptopot. A pad két dologra tökéletes, ami két dolog bizonyos értelemben átfedi egymást.

24 óra múlva…

Az első dolog, hogy olyan fogyasztóknak készült, akik konkrétan LE-SZAR-JÁK a számítástechnikát. Nem tudják, hogy mi az a registry, spyware és anti-spyware, mi az a defragmentáció, mi az a Documents mappa, miért van sok ikon az asztalon, miért nincs ott az ikon, mik azok a kis ikonok a jobb alsó sarokban, és így tovább. Ezen fogyasztóknak kín és nyűg a laptop, illetve bármilyen operációs rendszerrel rendelkező számítógép használata. Érdekes módon sok ilyen felhasználót ismerek, aki ugyanakkor viszont intuitív iPhone felhasználó. Ujjaival böködni tud, az iPhone pedig van olyan UI, ami kiszolgálja a totál technofóbokat is. Számukra egy iPad a tökéletes XXI. századi “izé”, amivel dolgokat lehet “csinálni”.

A második körbe azok az emberek tartoznak, aki vagy nagyjából, vagy egészében értik a számítástechnikát és többnyire laptop, vagy asztali gép előtt dekkolnak. Ezek vagyunk mi, akik a számítógép előtt A) dolgozunk és B) kapcsolódunk ki.

Tegyék fel a kezüket azok, akik úgy kezdik a reggelt, hogy átolvassák szifonon a mailjeiket, megnéznek egy-két weblapot, illetve a reggeli közben iPhone-on olvasgatnak? Most képzeljük el ugyanezt iPad-en.

Tegyék fel a kezüket azok, akik nyaralásra nem visznek laptopot magukkal, és az iPhone-on szedik össze esténként a hotel wifijéről az információkat, továbbítgatnak maileket, olvasnak RSS-t? Most képzeljük el azt, hogy padot viszünk nyaralni magunkkal.

Tegyék fel a kezüket azok, akik esténként ülnek a tévé előtt laptoppal és webezgetnek, lövik a Facebookot és csorog iTunes-ben a zene. Most képzeljük el azt, hogy felkapjuk a lakásban levő 130 ezer forintos padot és azzal csináljuk ugyanezt.

Tegye fel a kezét az, akinek kicsi gyerekei vannak és videó filmeket néznek iPhone-on a gyerekek egy autós utazás során. Most képzeljük el ugyanezt iPadon.

Tegye fel a kezét az, aki azért marad a gép előtt esténként az íróasztala mellett, mert már igazából semmi fontosat nem csinál, csak pattog a weben, mégis ugyanott ül, ahol ült reggeldélbeneste. Ahol dolgozik, ahol játszik, ahol mindent csinál.

Ez a kategória azt mondja: megkapod a XXI. századot, és nem kell egy kétrét hajtható két és fél kilós, forró hátú vacakkal a göndör pöcs-szőrödet pörkölni.

Mennyi az esélye, hogy esténként inkább padon lapozgatjuk az oldalakat kézzel, és az egerészést megtartjuk a dolgos 8 órákra?

Hát én belegondoltam és arra a következtetésre jutottam, hogy igenis nagy az esélye, és ez tényleg egy kategória, bármilyen cikinek is néz ki Steve a keresztbe tett lábán levő táblával. A laptop kategória megadja nekünk a mozgást, a szabadságot, viszont az iPad fogja megadni azt a típusú “első generációs jövőt”, ahogy eddig nem csináltunk dolgokat. Egy olyan kategória lesz, amilyet eddig a laptop töltött be az életünkben, de igazából létezik rá egy tökéletesebb és természetesebb megoldás.

Aki ismeri, használja és szereti az iPhone-ját, tudja, hogy az iPad valójában mi lesz és mivel lesz még sokkal jobb nála. Az iPhone volt az első generációs jövő-device, az iPad pedig ezt a horizontot szélesíti ki tovább. Ráadásul olyan megoldásokkal, ami az iPhone-t is azzá tette, ami.

Persze kérdés, hogy a gyakorlatban mindez hogyan lesz, de nem lenne a nevem Józsi, ha nem lennék az a személy, aki elsőként ugrik rá az újra. Vásárolni fogok magamnak egy készüléket. Az lesz természetesen a végső verdikt. (Szerintem 3G változatban értelmetlen vásárolni, mert ez a termék inkább otthonra való, meg ide-oda cipelni és mutogatni dolgokat, úgyhogy én jelenleg a legolcsóbb és a 32 gigás között vacillálok.)

Egyébként azt olvasom róla, hogy kibaszott gyors. Akik próbálták befostak az tőle, és egyáltalán attól, hogy mennyire klassz az élmény. Ez az 1 kg-os kis képkeret, amivel megkapjuk a netet, meg minden olyan funkciót, amit egy ilyentől elvárunk. Szörnyen látványos a képek böngészése, mutogatása, a határidőnapló, ami tényleg olyan, mint egy digitális igazi. Kérdés, hogy ezeket mennyire fogom használni, de én tényleg hiszek abban, hogy el kell kezdeni használni, aztán majd kiadja.

Rengeteg kérdés van, mennyire lesz open, mennyire lesz restriktív, mint az iTunes-re épülő Apple TV, de mindenesetre annyit látok, hogy ez a készülék NEM iPhone XL és NEM Macbook Air.

Nagyon fontosnak érzem megjegyezni azt, hogy én nem akarok meggyőzni senkit. Nem érdekel, hogy kinek mi az egyéni motivációja. Szerintem Steve-ék járják az utat és írják a jövőt, olyan termékeket készítenek, amik meg fogják határozni az életünket az elkövetkező években, pontosan úgy, ahogy a szifonnal is tették három éve.

Függöny.

iPad (ejtsd: pad)

Az Apple 2010. január 27-én bejelentette az iPad nevű “netbook” kategóriás számítógépét, amit, valójában, a Nintendo után iPod Touch XL-nek kellett volna hívniuk. iPhone OS 4.0 és iWork+iLife frissítések nem jelentek meg, helyette Steve Jobs és minionjai a Tabletre koncentráltak teljes erőbedobással.

Az XMS Apple Authorized Training Centerből közvetítettük egy 3G kártyával a keynote-ot. A hatalmas érdeklődés többször megborította a kiszolgáló web szervert (az amerikaiaknál a CoverItLive-ot), így végül egy improvizált HTML lappal voltunk csak jelen. Ezen folyamatosan mintegy 780-800 (!) szimultán néző követte velünk a dolgokat.

A későbbiekben majd megpróbáljuk kielemezni, hogy miért kerülheti el az iPad az Apple TV és Macbook Air sorsát. Annyit mindenesetre előre is érdemes leszögezni, hogy ez az esemény csak a padról (PAD!) szólt, minden más majd ez után jön. Ne legyetek csalódottak, barátaim!

John Kricfalusi levele Amir Avninek 1998-ból

1998-ban a csupán 14 éves feltörekvő képregényrajzoló Amir Avni (beért fejjel blogja itt) rajongói levelet írt a Ren & Stimpy rajzolójának, John Kricfalusinak (remek szakmai blogja van!). Néhány rajzát is elküldte neki. Amir Avni az alábbi válaszlevelet kapta tőle, amit most utóközlünk és szabadon le is fordítunk az egyes lapok alatt:

Kedves Amir, köszönöm a leveled és a rajzaid, amiket küldtél, habár kis gondban vagyunk a Flash fájlok megnyitásával, ha rákattintok fekete képernyőt kapok. Majd megkérek valakit, hogy segítsen kitalálni, mit kell csinálnom. Ha mégsem működik, akkor talán egyszerűbb, ha te rakod ki a webre és átküldöd az URL-t. A képregényeid egyébként elég jók, különösen a beállítások és folyamatosság. Jó “storyboard” grafikus válhat belőled.

Küldök neked egy nagyon jó könyvet Preston Blairtől, arról, hogy hogyan rajzoljunk animációkat. Preston egyébként Tex Avery egyik animátora volt, ő animálta meg például a “Piroska és a Farkast” és más karaktereket is. Az ő könyve bemutatja a képregényrajzolás alapjait és felépítését. Tanuld meg, hogyan kell a rajzaidat 3 dimenziós egyszerű testekből felépíteni! Tanuld meg azt is, hogyan kell például úgy kezet rajzolni, hogy az egyben levőnek tűnik.

Azt szeretném, ha lemásolnád a rajzait. Kezdd az első oldalon és haladj nagyon lassan. Figyelj, nézd meg az arányokat. Rajzold meg a formákat, de lépésenként, pont úgy, ahogy Preston is csinálja. Amikor kész vagy egy rajzzal, aprólékosan hasonlítsd össze azzal, amit a könyben is láttál. (Ha átlátszó papírra rajzolsz, akkor ezt könnyen a könyv fölé tudod tenni, hogy meglásd egyből a hibákat!)

A rajzaidra írd fel a hibákat, pl. a szemek túl magasan vannak a fejen, orr túl kicsi, fül túl nagy, fej túl keskeny. Ez után újra rajzold le úgy, hogy javítod a hibákat! Egy másik fontos tanács: egy jó rajz mindennél fontosabb az animációban. Fontosabb, mint az ötlet, stílus, vagy történet! Minden egy jó rajzzal kezdődik. Tanuld meg, hogyan kell felépíteni a rajzot, bánj jól a perspektívával.

A többi rád van bízva. Egyébként a régi képregények (az 1940-es évekből különösen!) jobbak, mint a mostaniak. Ha a modern képregényeket rajzolod, nem fogsz semmit megtanulni, maximum azt, hogyan kell rossz beidegződéseket felvenni. Nézd meg például az 1947 és 1954 között rajzolt Tom and Jerry rajzokat, vagy az Elmer Fudd + Porky Pig-et a ’40-es és korai ’50-es évekből!

Meg vagyok lepve, mennyi mindent tudsz rólunk. Honnan hallottál Bobby Bigloafról és a Mildmanről? A neten fenn van Jimmy + George Liquor, bár szerintem ezt te is tudod.

Oké, cimbora, irány dolgozni! Rajzolj és lassan. Az email címem megadom arra az esetre, ha lennének további kérdéseid — remélem nem sok! Rengeteg emailt kapok és kemény dolog mindenre válaszolni. Üdv, John K.

(Az eredeit posztot itt találtuk.)

Kampánycsend

A mai felfokozódó rumor-malom hatására úgy döntöttem, hogy meghirdetem a kampánycsendet. Sajnos én is vétetettem ellene (nem linkelek), de ettől függetlenül jó ötlet lehet, hogy HOLNAP ESTE 19 óráig már ne nyomjuk a vattát és egymásnak a különféle linkeket. Apple információs lapokat tilos látogatni. Minden kiderül hamarosan. Már csak egyet kell aludni.

A hegy lábánál találkozunk, barátaim!

A harmadik számú modell

Ebben a posztban arról gondolkodok, hogy a “megélni egy blogból” koncepció intézményében hol tartok 2010. január 25-én.

Tavaly elindítottuk hármasban a Pakli banner-csoport intézményét. Grandiózus tervek voltak ezzel kapcsolatban, készült weblap, jártunk megbeszélni és fűztük a hirdetőket is. Az eltelt négy hónapban a négy értékesített hirdetés a stratégia átformálását kényszerítette ki. (Hosszan tudnám elemezni azt, hogy mit kell csinálni, hogy egy ilyen modell működőképes legyen, de most nem ez a fókusz.)

Az elmúlt időszakban jelentős gondolkodásba estem azt illetően, hogy mi legyen a következő lépés, mi legyen a saját Tabletem, amivel lecsúszok a hegyről (és tök jó lesz). Ha valamit a Pakliban megtanultam, akkor az az, hogy az értékesítés egy keserves munka, nem véletlen tartanak ehhez dedikált munkaerőt a cégek. A fő problémám azzal volt, hogy úgy éreztem: az értékesítés egy harmadik munkahelyet csinált nekem a Plastik mellett. Márpedig én ezt a blogot azért szerkesztem, mert ez a hobbitevékenységem, nem pedig azért, hogy mellette még dolgozzak is külön ennek érdekében. Én nem akarok account munkát végezni, sajnos, meg gondolom egyik blog előállító szerkesztő sem. A kontentot akarjuk tolni.

Szabó “HH” Gergely hintette el régebben, hogy egy minőségi kontentot toló (bocs: arra törekvő) blognak nem szabad belehelyezkednie az oldalletöltés ördögi szellemvasútjának repedezett ülésébe (parafrázálok), és inkább egy szponzorációs szerződéssel kell megtalálni a maga hosszabb távú boldogságát. Nekem más ötleteim is voltak, de úgy gondoltam, hogy ezen az úton mindenképpen érdemes elindulni. A saját értékesítés már megvolt, az egy mindenkiért, mindenki egyért modellt is láttuk, nézzük akkor most ezt.

Ez egyébként tökéletesen össze is vágott azzal, hogy mind az Addict, mind pedig az Appleblog (a Pakli másik két eredeti szereplője) rendelkezik gyakorlatilag egy-egy hosszú távú hirdetővel, sőt, az Addict szerkesztője, bizonyos “reklámbuzi” nevű, amúgy szórakoztató illető, maga is azt mondta, hogy a szponzoráció egy olyan irány, ami működőképesnek látszik. A szponzorációban ugyanis az történik, hogy egy ebben fantáziát látó cég az adott blog hosszabb távú szponzorává válik és financiális — idegen szó warning — inszentívákat ad a szerkesztőnek azért, hogy az felszabadultan foglalkozhasson a blogjával.

Na nem húzom ezt bő lére, a lényeg az, hogy a Fotexnet cég állt a Plastik média mögé, összefeküdtünk, ahogy mondják. Ennek a megállapodásnak a keretén belül

1. átterveződött a fejléc (bekerült a szponzori jelvény a tetejére), visszajöttek az ajánlók és megjelent egy szponzori hirdetés, némi pixel Mario társaságában, yay


Kicsit a menüt is átszerkesztettem, sőt, az “About” menüpont alatt hatalmas videó kontentot is kiraktam!

2. létrejött köztünk egy együttdolgozási viszony, ahol, egyelőre próbaidőben, egy Fotexnetes online webes projekt mögé álltam be tanácsadó szakértőként. Ezzel kapcsolatban még lesznek publikációim. (Önmagában a Plastik szponzorációja sem volt elég szexi a Fotexeseknek.)

Így néz ki tehát 2010-től a Plastik média. Másrészről meg úgy néz ki, hogy szerkesztem a Nike-féle Futóblogot az Indexnél. No és az FMCG? A jövő egyelőre bizonytalan, de annyi látható, hogy onnan kifelé megyek.

Fogalmam sincs, hogy meg lehet-e élni egy blogból, de annyi kijelenthető, hogy nagyon sok mindent köszönhetek ennek a weblapnak, és az olvasók szakadatlan támogatásának (meg mindenki, aki bármilyen dealt behozott, olvasó volt — mindenkit imádok egyébként, még azokat is, akik hetente bombáznak az emailjeikkel, hogy milyen Mac-et vegyenek, meg mit hogy kell megszerelni rajta).

Ettől függetlenül az a véleményem, hogy munkahelyre az embernek szüksége van, mert a blogolás csak hobbi. Nem mondom, fasza dolog, ha az ember valamennyi pénzt is kap azért, amit szeret csinálni, hülye vonatos videókat, de ez nem helyettesítheti a munkahelyet. Arra szükség van azért, hogy tartást adjon, mint az Egyetem, illetve azért, hogy lehessen alt-tabozni, és suttyomban tolni a kontentot, amikor épp nincs mást csinálni. Azt gondolom, hogy ez a fajta szerkesztésmód minden sikeres blog titka. Nappal Clark Kent, alt-tab után Superman.

Mert a Plastik innen indult, és ennél remélem soha nem is lesz más az életemben. Egy párna, amire ráülhetek és melegen tartja a seggemet.

Függöny.

Neked idős vasút, nekem videojáték

Hétvégi kisfilmem:

Mindenkinek, aki végigvitte az Uncharted 2-t. 🙂 A poszt címét a “neked kidőlt farönk, nekem híd” valamelyik outdoor márka plakátja inspirálta. A videót meg nem magyarázom, vagy lehet érteni, vagy nem.

Apple januári keynote LIVE!

I am the Lord your God, who brought you out of slavery

Jövő hét szerdán 19 órai kezdettel Steve lejön a hegyről! Három dolog lesz nagyjából a szokásos developer játékdemókon kívül: iLife(+iWork), iPhone szoftver 4.0 demó készülék nélkül, és ugye maga a TABLET. Élő közvetítés videós formában ezúttal nem lesz, de Handrástól fogjuk CoverItLive-olni az eseményt, tehát valós idejű csetre kell készülni.

Előzetes email szándéknyilatkozat az ugrás után.

Full article

Ebédelni voltam a Costesben, másnap: Costes az év étterme

(Remélem nincs összefüggés a kettő közt!)

Kianekkel mentünk, disznóvágásból jött visszafelé, a kocsi tele cuccal. Ugrásszerűen reagáltam, a következő pillanatban már a Ráday utca elején parkoltunk. A Costesbe még soha nem mentem be, nézelődni sem. Egy messzi sóvár pillantás volt a hely, ahol cérnakesztyűs pincérek szolgálnak fel ezüst evőeszközöket.

A Costes Gerendai Károly üzlete. Aki nem ismerné Gerendait, annak egy gyors összefoglaló: szőke copf haj, bakancs, farmer, rock zene (de soha nem szélsőséges rock). Innen indult, aztán ő csinálta meg a Szigetet, majd a megfelelő pillanatban exit, most pedig ő üzemelteti. Magánvagyona van. Borral is foglalkozik, de nem iszik, csak kóstol. Enni szeret, és van elképzelése a dolgokat illetően. Így indult neki a Szigetnek annak idején, és most így indul neki annak is, hogy bazmeg, Budapesten meg kell csinálni a csúcs gasztronómiát. Hatalmas beruházású étterem, külföldi sztár-szakácsok, 90%-ban Franciaországból importált friss alapanyagok.

Ha már alapanyag: megtudtam tőle, hogy a sárgarépát is onnan hozatják. Node, és tisztázzuk a dolgot, nem azt a sárgarépát, ami sárgarépa sárgarépa, hanem a bébirépát. Magyarországon nem lehet kapni a piacon azonos méretű bébirépát, aki tehát azzal akar dolgozni, annak el kell fogadnia, hogy A) konzervet használ vagy B) nem lesznek azonos méretűek. Ők márpedig friss bébirépát raknak ki, amik azonos méretűek. Ennyi. Mindennek van oka, csak meg kell kérdezni. (A cérnakesztyűt pedig a forró tányérok miatt használják.)

A Costesről még annyit el kell mondani, hogy a korábbi perfekcionista főszakács tisztázatlan (értsd: én nem tudom) körülmények között elhagyta a fedélzetet, Gerendai kivásárolta a másik tulajdonostársát, leszerződtetett egy francia szakácsot, aki gyakorlatilag idén kezdett el dolgozni. Ezek a belső turbulenciák sok mindent okoztak az étterem életében, kérdésessé vált, hogy a Costes Michelin-célja megvalósítható-e más szakáccsal. Tavasszal kiderül ez is, meg az is, hogy az Avatar kapja-e a Best Picture díjat (fogadok, hogy igen).

Nagyon sajnálom, de a Miguel alatt nem ettem a Costesben, így nincs összehasonlítási alapom. 15-20 ezer forintos vacsorával számolni egy személyre nekem továbbra is elérhetetlen gasztro-cél, viszont az ebédet össze lehet hozni náluk. 4900 forintért három fogás választható a déli étlapról: előétel vagy leves, főétel, desszert.

Az étlap kivitelezése a legkorrektebb munka, amit budapesti étteremben tapasztaltam, nagyvonalú és elegáns:

Ehhez viszont vizuálisan semmi köze az egyszer frissített Flash alapú a honlapjuknak, ami pedig kínos.

Az étterem belső kivitelezése is kedves, nem rideg, mint ahogy eredetileg elképzeltem, nem túl nagy, de el lehet férni kényelmesen, barna és zöld hangulati elemek dominálnak. Ettől függetlenül azt gondolom róla, hogy kifejezetten átlagos az elképzelés. Nem találtam egyedinek és eredetinek sem, kötelező házi feladatként alakították ki. (A mosdóban king-size vécékagyló van, tojásforma, szinte hívogat, hogy rottyants belém, főnök!, törlő papír helyett pedig “eldobható” törölközők várnak.)

Nagy szomorúságomra pont a dohányzó szakasz határára kerültünk, és még nagyobb szomorúságomra a mellettem ülő asztalnál szivaroztak. (Ha Gerendai komolyan gondolja a csúcs gasztrót, azonnal beszünteti a dohányzást az étteremben. És, ha lenne egy fő üzenete a posztnak, akkor ez volna az. A dohányzó étterem a 10-es skálán gyököli basszus a pontszámát.)

A Costes érdekessége az ezüst étkészlet. Ez biztos valami francia arisztokrata örökség. Én nem ettem szerintem még életemben ezüsttel, így megfigyeltem a dolgokat. Bele van ugye nyomva valamiféle gyártói jelölés (Cristofle egyébként):

Gondolom az ezüst sajátossága lehet, hogy ilyen karcosak az evőeszközök, mondom ez az ezüst téma valami francia dolog lehet, nem hiszem, hogy jobban csúszik a lazac tőle.

Lássuk az ebédet is:


Előétel falatkák, balra savanyú hal, középen birsalmaszószon apró hús, jobbra gyümölcsleves — Kianek szerint joghurt


Főételem súlypontja a Millenium Falcon tányér!


Gondoltam megkérdem, hogy a kiwi többi részét a kukta fogyasztotta-e el, de ez is biztos valami francia módi!

Szerettem volna megírni az ételek pontos nevét, de a honlapjukon sajnos nem friss a PDF, így csak fotók alapján tájékozódunk, az előételem libamáj volt, főétel ravioliban kecskesajt, desszert csokifagyi mangóval.

Nagyon finom volt minden egyébként, azt is mondhatnám, hogy hibátlan. Ízletes volt minden fogás, különösen a háznál készített csokifagyi mangóval — elképesztő! Szerettem volna többet is fogyasztani. Tudom, hogy ennek az iskolának ez a lényege, de olyan finomak voltak, hogy kb háromszor ennyi raviolit is el tudnék képzelni, nem három darabot mindösszesen. Így viszont nem marad más hátra, mint a kenyér és sózott vaj fogyasztása a fogások közt. És ez kérem tisztelettel a csúcsgasztronómia ellentmondásossága: a csúcsgasztronómia kb. 45% kenyér fogyasztásából áll az étkezés során, amit ezüsttel kenek meg. Ez így nem fasza, rossz a rendszer, mondhatja nekem Uj Péter, hogy ne véleményversenyezzek, de ez így akkor sem fasza. (Sokkal jobban kedvelem Bíró Lajos megközelítését a Bock-ban, aki jobban balanszíroz, és annak, lássuk be, több értelme is van.)

Ebben a tekintetben csalódottan kellett távoznom az amúgy kiváló Costesből. Nagyon finomak az elkészített ételek, de túl van méretezve az intézmény. Azt látom, hogy hosszú lesz még az út előtte, ha ezeknek a szempontoknak is meg akarnak felelni, értsd, normális honlap (sans Flash, aktuális menü PDF-ben), átpozícionált konyha (kérdés ez a francia erőlködés a kis adagokkal és a kenyérrel), ár. Összevissza azt mondanám, hogy túlzott elvárásaim voltak vele kapcsolatban, ez keserű pirulát okozott, nem is adok most osztályzatot — kérlek bocsásd meg nekem, Károly!

Tegnap volt egyébként teljesen más szálon a Dining Guide Év Étterme gálája, ahol a Costes nyerte meg az Év Étterme díjat. Az eseményen én is részt vettem, az alábbi videóban az átadás része (szeretem ezt a vágatlan formát az amatőr technikája ellenére, jól látszik, hogy Gerendai mennyire zavarban van):

Jobban belegondolva egyébként nem értek valamit: minden évben más és más lesz az év étterme, vagyis aki ott van, gyakorlatilag egyszer csak majd sorra kerül, vagy Gerendai akár jövőre is hazaviheti a díjat? Azt hiszem a borászoknál lassan már mindenki volt az év borásza 1991 óta, tehát az egy okafogyottá vált dolognak tekinthető.

Tavalyhoz képest egyébként sokat fejlődött a gála, sokkal szellősebb lett, jobban el lehetett férni és, hát, remekül foglalják maguknak az “év étterme” kifejezést, holott ez ugye a Dining Guide-féle Év Étterme díj lenne korrekt módon, de biztos nincs még második szervezet, aki ilyesmit akarna rendezni. Nem is csodálom, olyan 10 millióra tippeltem a büdzsét tegnap. Amúgy jó buli volt, de nem is az étterem miatt, hanem azért, mert jók ezek a szociális érintkezési formák, úri közönség, kiváló széklábak.

Flickr fotószettem a Dining Guide gáláról erre.

update 100123: A Fausto’s már kétszer is nyert DG díjat, ami egy 36 fős, a vendégkört reprezentáló zsűri közönségdíjaként kell elképzelni gyakorlatilag. Szerintem egyébként annak lenne értelme, ha mindig beszavaznak 10 éttermet (mint most), ebből az összes nyer (mint ahogy most is, csak nem így van kommunikálva).

Costes étterem
Ráday utca 4.
(1) 219 0696
http://www.costes.hu/
árak: egyik legdrágább és egyben a legjobb étterem Budapesten, 15-20 ezer egy személy vacsorával, menüre nem lehet linkelni, honlapon kell nézelődni

Nem értem (kínzó kérdések)

Két dolgot nem értek a mai napon. Kérdések formájában szeretném feltenni őket, hátha tud rájuk valaki informatív és összeszedett választ adni.

Az első Uj Péter mai Népszabis posztját érinti, elolvasható itt. Az alábbi kínzó kérdésem van ezzel kapcsolatban:

Mennyiben különbözik a PPO.hu attól a mobiltelefonos cégtől, aki hetente egy SMS-t küld “push” módszerrel, mert egyszer véletlen letöltöttem egy csengőhangot?

A második kínzó kérdés a RAW-ban fotózás témaköre. Az én gépem is tud RAW-ban fotózni, viszont sosem használom, és, ami talán ennél is fontosabb, még hiányát sem éreztem. Ezzel kapcsolatosan az alábbi kérdést fogalmaztam meg:

Mennyiben különbözik a RAW-ban fotózó fotós attól a személytől, aki FLAC-ban hallgatja a zenéit?

Végül egy flame kettő pillanata:

El Perro Del Mar – Change of Heart (Rakamonie mix)

Wikipedia:

El Perro del Mar (literally “The Dog from the Sea” in Spanish) is a musical project that was founded in December 2003 in Gothenburg, Sweden. The sole member of El Perro del Mar, Sarah Assbring, initially started as an MP3/CD-R artist and released her first songs through Hybris Records. Her music could be described as melancholic lo-fi twee pop. (…) Her song “Change of Heart” was chosen as the Starbucks iTunes Pick of the Week on January 19, 2010.

Ha már Terminal

Figyelem! Alábbi posztunk a Terminál huszároknak készült. Aki nem érti ennek fontosságát, szükségességét, lapozzon, görgessen tovább. Aki viszont kedveli a dolgot, hasznosuljon és nyomja a lájkot.

Mindig is nagyon szerettem az OS X parancssoros felületét. Nincs olyan kihívás, amit ne lehetne megoldani, ha az ember akár kicsit is ért hozzá. (A legtöbb shareware GUI alkalmazás egyébként valami amúgy is létező parancsot használ fel, de más poszt tárgya lehet ennek hasznossága.)

A MacPorts és Fink csomagkezelők rengeteg Unixos parancssori alkalmazás telepítését és frissítését teszik könnyűvé, de megmondom őszintén: nem szeretem őket. Én nem vagyok ekkora guru, viszont ott is mindenféle körülményes úton lehet csak elindulni (számomra legalábbis), emlékeim szerint a felhasználói élmény sokkal tágabb, mint egy egyszerű fogd-és-vidd.

Nekem a napi életem során a “wget” program szokott hiányozni, azt ugyanis nem tartalmazza az alap OS X “repó”. (A tegnapi napig egyébként úgy hajtottam a wget-et, hogy bementem felhasználóként a SZERVERRE, és ott adtam ki a parancsot, aztán letöltöttem magamhoz az eredményt.)

fds lefordította néhány népszerű Unixos programnak a Mac-es változatát. Néhány jótét lélek (vagy másképp fogalmazva: szerencsétlen hülye, mert az egyikük én voltam) pedig weblapot eszkábált neki tegnap hajnali 1 óráig fennmaradva.

A dologban számomra csábító az, hogy nem kell a telepítéshez csinálni az ég világon semmit, mint egy darab fogd-és-vidd módszerrel telepíteni a számunkra kedves alkalmazást. A csomag tartalma: wget (1.12-ben van CSS parser is), rsync, p7zip, optipng, mc, lftp, lame (.flac támogatással csavarva).

A figyelmes olvasó (létezik még ilyen?) észreveheti az “mc”-t is a listában, illetve a Plastik média szerkesztője is endorszálja a maga módján a szerver környezeti mc-zést. Parancssoros módban ugyanis roppant jó fájlműveleteket végezni, viszont GUI-ra semmiképpen.

Szóval lehet mc a Mac-en is, aminek mondjuk onnan látom igazi hasznát, ha távolról jelentkezünk be az otthoni gépünkre és gyorsan intézni akarunk valamit. Viszont ha már ezt tesszük, akkor tegyük meg rendesen. Az ismertetett megoldásban azon túl, hogyan lehet rendes UTF-8 kezelést beállítani (1), bemutatásra kerül az is hogyan lehet távolról elérni az mc-t, hogy ugyanúgy nézzen ki, mint lokálban (2), ezen túlmenően az, hogy az mc által rajzolt felső részén “hiányzó” kék kockákat hogyan lehet visszavarázsolni — aki próbálta már, tudja, miről beszélek (3), illetve, és ez a legkeményebb az összes közül, olyan kemény, mint az ecetes kő, az, hogy az mc mindig ODA LÉPJEN KI a shellben, abba a mappába, ahova navigáltunk az mc session során (4).


Rend.


Nemhogy árvíztűrő, de kínai és ezt még akkor is tudja, ha távolról jövünk be!

Lelkes amatőrök (Bognár Andris és én) összetákoltak egy angol nyelvű weblapot, ahonnan mindez letölthető és könnyedén telepíthető, a neve: csokoládé tools. Ha rajtam múlik, hasznos szerepet tölt be a Mac-es tábor életében, különösen akkor, ha fds mindig teker újat belőlük, amikor lesz. A weblap csak Safariban néz ki úgy, ahogy elképzeltük:

Minden csomag a megfelelő mappába kerül, korrekt módon csomagolva, man állományokkal kiegészítve.

Az mc beállítására vonatkozó információk az “Additional info” gomb mögött vannak részletesen leírva. Egyébként az a nagyon kemény, hogy ezeket bármilyen szerveren megtehetjük, ahol mc-zünk és “jó” lesz minden, sőt, nagyon ajánlom is.

Még két, helyben futtatott Terminál iskolai tippet osztanánk meg ezen a ponton:

1. Terminal ablak “zoom”: célszerű beállítani. ⌘-Return hatására a Terminal ablak 80×25 (hehe) karakteres mérete teljes szélességű lesz a desktopon. Ha hosszú fájlnevekkel dolgozunk, roppant hasznos kiegészítés. A System Preferences – Keyboard részében állítsuk be az alábbiak szerint:

2. mc-zéshez (akár lokál, akár szerver oldalon) fontos lehet még az is az Optiont (gyk: alt) értelmezze “meta” keynek. Ez csak annyit jelent, hogy mc-ben Opt-H a History, Opt-9 a felső menü, Opt-0 az Exit stb. Ezt a Terminal.app settingjében kell beállítanunk:

Én tényleg hiszek abban, hogy ez érdekes és hasznos információ lehet sok Mac-es részére és bizonyára sokan vannak, akik nem szeretnek, vagy tudnak maguknak programokat tekerni, vagy MC-t konfigurálni. El tudom hinni, hogy van egy ilyen felhasználói réteg, hiszen én magam is közéjük tartozom.

Sajnos egy hátulütője van az egésznek: nincs hozzá support, aki ennyi alapján el tud igazodni, annak oké, aki nem, az meg már amúgy sem tart itt az olvasásban. A kommentek között igyekszem válaszolni időm és tudásom engedtével.