Az alábbiakban John Gruber 2009. december 31-én írt Apple Tablet posztjának bizonyos részeit szerkesztettem egy általam egységesnek foglalt rendszerbe magyarul. A fordítással a célom az volt, hogy a szerintem érdekes eredeti posztot kicsit megvágva, megszerkesztve fogyaszthatóbbá tegyem az érdeklődő számára.
A “Tablet” projekt igazi, a te-is-tudod-ki (gyk: Steve Jobs — a szerk.) számottevő, fókuszált figyelmét élvezi, és mindenki, aki a projekten dolgozik, eltűnt a térképről. Nem ismerek senkit az Apple-nél, aki ezeket a dolgokat megkérdőjelezné, és nem ismerek senkit az Apple-nél, aki ennél többet tudna. Nem ismerek továbbá senkit, aki látta volna a hardvert, vagy a rajta futó szoftvert, vagy olyan valakit, aki ismerne valakit, aki már látta volna ezeket.
A helyzet hátborzongatóan hasonlatos az iPhone 2007 januári bejelentését megelőző eseményekhez, ideértve azt is, hogy az Apple-nél dolgozó szoftverfejlesztő mérnökök és csapatok — mint például azok, akik a szifon Mail, Calendar és Safari alkalmazását készítették — eltűntek a sötét lyukban. (Gruber itt arra célozgat, hogy ismeri ezeket az embereket, vagy azok egy csoportját, akik síri csöndben dolgoznak Steve alatt — a szerk.) A szifon is titokban maradt mindaddig, míg Steve elő nem vette a farmerzsebéből a Macworld Expón.
(…)
(Mindenki, akit ismerek az Apple-nél úgy hivatkozik rá, hogy “A Tablet” (The Tablet — a szerk.), de amennyire meg tudom állapítani, nem azért, mert bárki ezek közül pontosan tudná, hogy a cucc, fizikailag, egy tablet. És “A Tablet” minden bizonnyal nem a termék neve.)
[Sok kérdésem volna ezzel kapcsolatban, de] egyetlen kérdésem van a lista tetején, amire adott válasz a kulcsa minden más kérdésnek. Ez a kérdés mégpedig így szól: “Ha már van iPhone-om és MacBookom, miért akarnám a Tablet-et?”
Ezen a ponton Gruber utal egy idézetre a NYTimes októberi 4-i számából: “Just a Touch Away, the Elusive Tablet PC”
Egy másik korábbi Apple igazgató elmondása szerint a táblák folyamatosan félre és félre lettek dobva, mert Jobs, akinek éles bírálatai sokszor egészen maradandóak, egyszer azt kérdezte, hogy mire jók ezek a vackok azon kívül, hogy az ember webezzen rajtuk a klozeton?
Node mennyi hely van a szifon és a MacBook (vagy bármilyen másik laptop számítógép) között? Mi az érv a mellett, hogy mindhármat birtokolni akarjuk?
“A kanapén és az ágyon heverészve használnám” nem egy jó válasz. Már mindenkinek van szifonja és MacBookja, amit az ágyon heverészve használhat. Elég butaság lenne azt hinni, hogy egy több száz dolláros eszközt dobnak a piacra, amit az emberek ott fognak majd felejteni a kávézó asztalukon.
“A Tablet egy ‘Kindle killer’” szintén nem jó válasz. Aki azt hiszi, hogy az Apple csinál egy dedikált eszközt, amivel elektronikus könyveket olvashat, túl kicsiben gondolkodik. Amennyire szűkszavú Steve Jobs a jövőt illetően, éppen annyira sok mindent fed fel, ha Apple termékekről esik szó. David Pogue például néhány hónappal ezelőtt a Kindle-ről kérdezte:
Steve Jobs: “Biztos vagyok benne, hogy mindig lesznek dedikált eszközök a piacon, amik előnyt élveznek majd azért, mert egy dologra képesek. Azt hiszem ugyanakkor, hogy egy általános eszköz lesz a nyerő. Azért, mert azt gondolom, hogy az emberek egyszerűen nem akarnak vásárolni dedikált eszközöket.”
(…)
Az Apple egyébként sok kiadóval és társasággal tárgyalt már az e-olvasó kérdésben. Amit össze tudtam rakni a hallottak alapján, ezek a megbeszélések a következőképpen zajlanak: az Apple nem visz hardvert a megbeszélésre. Nem visz szoftvert sem. Mockupokat, layoutokat sem mutat. Még csak azt sem ismeri el, hogy készít valamit. Nagyjából az alábbiakat mondja: “Ha csinálnánk egy új platformot könyv/kiadvány/újság tartalomra, akkor érdekelné önöket, hogy áruljanak rá tartalmat?” Az Apple nyilvánvalóan megkörnyékezte már a kiadókat, de ez nem jelenti azt, hogy az Apple megbízna bennük annyira, hogy nyilvánvaló tényeket közöljön arról, amin dolgoznak.
(…)
Az iPhone sikere annak köszönhető, hogy egy mindenre általánosan használható kézi számítógép platform lett belőle. Nem ennek lett hivatalosan bemutatva, sőt, az Apple marketingje sem erre használta, de a szifon valójában ezzé vált.
(…)
Azt gondolom-e, hogy A Tablet egy e-reader? Videó lejátszó? Web böngésző? Dokumentum olvasó? Ezek között nem VAGY kapcsolat van, hanem ÉS. Én azt mondom, hogy ezek mindegyike. Ez egy számítógép lesz. Megválaszolva a központi kérdésemet, hogy tudniillik, kell-e vásárolnom Tablet-et, ha már van iPhone-om és MacBookom, a legjobb tippem az, hogy a Tablet valami olyasmi lesz, amit az emberek a MacBook helyett vesznek majd.
Azt mondom, hogy a cuccal magasra céloznak: átalakítják a személyi számítógépezés élményét.
Nem ennek fogják árulni ezt sem. Három vagy négy kulcs alkalmazás fogja majd meghatározni. De hosszabb távon? Olyan lesz a MacBookhoz képest, mint a Macintosh volt az Apple II-höz.
Nem jósolom azt, hogy az Apple leépíti a Mac-et. (Épp ellenkezőleg, azt hallottam, hogy a Mac OS X 10.7-et ki akarják adni a fejlesztőknek már nyáron.) Mint minden Apple termék, a Tablet is kevesebbet fog tudni, mint amire számítunk, de amiket tudni fog azt nagyon jól csinálja majd. A MacBook képességeinek töredékét fogja tartalmazni — de az viszont átkozottul poén lesz majd. A Tablet, szerintem, az Apple új válasza lesz arra, hogy mit használunk egy általános hordozható számítógépnek.
(…)
Amíg azt gondolom, hogy a Tablet operációs rendszere olyasmi lesz, mint a szifoné, addig nem gondolom azt, hogy ez az iPhone OS lesz. Igen, ugyanabból az OS X alapból építkezik majd, de egy külön felhasználói felületen, ami remekül illeszkedik majd az új hardverhez, bármi legyen is majd az új hardver.
Egy gyakori közhiedelem, amivel nem értek egyet, hogy a Tablet többé-kevésbé egy iPod Touch lesz nagyobb kijelzővel. De mint ahogy annak sem volt semmi értelme, hogy az Apple megcsinálja az iPhone OS-t, ami képes Mac-es alkalmazásokat futtatni, itt is kevés értelmét látom egy 7 inch-es (vagy nagyobb) eszköznek, ami csak arra való, hogy 3.5 inch-es kijelzőjű alkalmazásokat futtasson.
(…)
Ha azt gondoljuk, hogy a Tablet csak egy nagy iPhone lesz, vagy az Apple az elektronikus könyvolvasók, vagy akár a média lejátszók piacára akar belépni, akkor túl kicsiben gondolkodunk — ennek a gondolkodásnak a megfelelője pont az lett volna, hogyha annak idején azt mondtuk volna, hogy az iPhone csak egy tekergetős iPod lesz, amivel lehet majd telefonálni is. Azt gondolom, hogy a Tablet projekt az személyi számítógépezés újraértelmezése lesz az Apple-től.




az utóbbi idő legjobb NETTÓ tudnivalója a kütyüről. ennél több nem is kell. köszi Józsi
angelday, ha még nem készültél el teljesen a válaszolgatós videóval, akkor lenne egy kérdésem: El tudnád képzelni a mindennapjaidat gép nélkül? Mi lenne, ha egyszer csak nem lenne? És most nem a szokásos bullshit-re vagyok kíváncsi, hanem egy jól megfogalmazott, valós válaszra. Köszi
Ezzel így tényleg csak az lesz a baj, hogy sikerült 3 inkompatibilis platformot csinálni, nem? Jó, eddig is volt 2, de valahogy a 2 és a 3 közti ugrást sokkal nagyobbnak érzem, mint az 1 és 2 közöttit… (mind szoftverfejlesztői, mind szoftvervásárlói szemmel)
Egyébként én látok fantáziát egy olyan eszközben, ami – pongyolán körülírva – az iPhone újragondolása nagyobb méretben. Nem is a notebookom helyett. Hanem mert iPhone-t meg nem akarok. Ez személyes preferencia, én a magam részéről szeretek egy síkhülye minimáleszközzel telefonálni és SMS-ezni, ha meg netet vagy e-mailt (vagy pdf-et vagy videót vagy…) akarok, szívesen húznék elő valami nagyobbat a batyumból. Ki tudja, lehet, hogy nem vagyok egyedül, és egy létező, kiaknázatlan piaci rés tagja vagyok, amit most felfedeztek =)
Az én koncepcióm egyszerű: egy kinyitható kellemes laptop, aminek a monitor részét levéve kapunk egy hordozható tablettát. Ezt hardverileg elegánsan és megbízhatóan kivitelezve, szoftverileg maximálisan az ergonómia alárendeltjévé téve csinálnék terméket.
Köszönjük a fáradozásodat, hogy lefordítottad
Jo otlet volt kiemelni a lenyeget, az eredeti poszt hosszu es nem tul figyelemfelkelto, pedig a fejtegetes benne spot-on!
Az UI jó lesz – ahhoz ők értenek a legjobban. Kíváncsian várom, hogy vas terén mit újítanak:
- 10 ujjas multitouch – végre ki lehet majd használni (Orosz Péter óta tudom, hogy a multitouch MacBook*-ok 11 touch eventet képesek lekezelni).
- OLED? ekkora méretben baromi drága, de sok energiát takarítana meg, jöhet.
- üzemanyagcella? még mindig csak kísérlet, de ez is dobna a hordozhatóságon.
Bármi lesz, kíváncsian várom.
“az iPhone csak egy tekergetős iPod lesz”
én úgy gondoltam, akkoriban, h egy olyan win mo lesz amin “ipod os” fut és nem olyan lett de?
a hype elvakít téged
(oké a kapacitív érintő kijelző sokat dobott a feelingen, amit a logitech már évekkel korábban magabiztosan használt, de itt még is új volt)
macre kesetem hazai kódert egyedi szoftverkészítéséhez, azt hiszed találtam normálist? nekem a mac csak egy túl fejlett netbook…
egyébbként az apple szabadalomban 15 egyidejű érintés szerepel:
)
“The number of recognizable touches may be about 15. 15 touch points allows for all 10 fingers, two palms and 3 others.”
(azt leszámítva, hogy mondjuk letolt gatyával is meg lehetne próbálni, nekem most hirtelen nem ugrik be, hogy azzal a “három egyébbel” ők mire is gondoltak..
Az utolsó bekezdésben a lényeg.
Ugyanis az összes eddigi pletyka arról szólt, hogy egy nagyképernyős touch/szifon lesz, ami az iPhone OS némileg átalakított verzióját futtatja majd. Kérdezem én: mi lenne ebben a pláne? Az Apple-t nem ilyennek ismerjük.
Magam is úgy látom, hogy itt egy olyan eszközről lesz szó, amely nem egy nagyképernyős iPhone, de nem is egy érintőképernyős MacBook. Sokkal inkább egy köztes valami, ami közben olyan laptop, amely átértelmezi a laptop fogalmát. Nem a hagyományos értelemben vett operációs rendszer fog futni rajta, de mégis minden olyan dologra alkalmas lesz, amelyre ma a laptopot használjuk, vagy legalábbis amelyre az Apple szerint használjuk. És ez nagyon is sikeres lehet, hiszen az operációs rendszer (akár OS X, akár Win, akár Linux) mai formájában feleslegesen sok funkcióval bír, a számítógéphasználók legnagyobb része töredékét használja ki. Alapvetően ez a filozófia a szifon alatt is, minek ide szabad bővíthetőség, meg minden, amikor csak az kell, hogy bekapcsold és menjen. Tehetsz rá játékokat, de a rendszer zárt, mi mondjuk meg, hogy mi kerül bele. Csak ugye a szifon korlátja a mérete, meg az ereje. Ezt a kettőt megnövelve, és a szoftvert továbbfejlesztve kész a tökéletes eszköz, amely se nem több, se nem kevesebb a számítógéphasználók átlagának igényénél.
Szerintem egyébként ez a videó: http://www.youtube.com/watch?v=yIGd4aBzhTU (még ha fake is) mutatja be leginkább, hogy mire számítsunk. Jól látszik, hogy iPhone OS az alap, de mégis mennyire át lehet alakítani, és mennyi funkcióval kibővíteni.
“én úgy gondoltam, akkoriban, h egy olyan win mo lesz amin “ipod os” fut és nem olyan lett de?”
Az eger meg egy kicsi elefant orrmany nelkul es szorosen.
Szerintem videóbeszélgetésre is jó lesz…
Én egy kicsit fázok ettől az újabb zárt platformtól. Elég sok pénzt toltam már bele a vasba, a szoftverekbe, és ez utóbbiak nem lesznek átvihetők a táblára. Ezért vagy maradok az MBP + Mac Pro vonalon, vagy elmegy az eszem és beleszeretek a táblába is, aztán azt is megveszem
az jutott még eszembe erről az egészről, hogy biztos kedvenc filmje/könyve volt jobsnak a 2001 űrodisszea is. gondolom jó sokan látták annak idején és azóta is, és biztos jópáran megjegyezték maguknak egymásnak, hogy hú tényleg, egyszer majd ilyen számítógépeink lesznek. annyi az egész mint egy a4-es lap, hanggal vezéreljük, mindent tud majd. vezethetjük a határidőnaplónkat rajta, faxolhatunk, videótelefonálhatunk vele. híreket olvasni is lehet rajta, sőt még tv-t nézni is.. (emlékeztető: http://www.youtube.com/watch?v=3vEDmNh-_4Q#t=00m36s) nekem ez most nagyon úgy néz ki, hogy ha minden jól megy clark csak 9 évet tévedett.
azt ezek meg két hét múlva bemutatnak egy “sima” ebook readert apple logoval a hátán
még az se lepne meg ha annak idején a newtont is emiatt csinálták volna. akkoriban az volt a csúcs, megpróbálták de nem sikerült. most viszont minDen adott egy ilyen eszközhöz. az internet, a kis fogyasztású de erős procik, nagy színes kijelzők, kicsi de erős akkumulátorok, stb.
NA JÓL belelovalom magam megint
ja ezt még hadd osszam meg, mert kigoogleztam az islate eredeti RDD-jét
“When he tired of official reports and memoranda and minutes, he would plug his foolscap-sized Newspad into the ship’s information circuit and scan the latest reports from Earth. One by one he would conjure up the world’s major electronic papers; he knew the codes of the more important ones by heart, and had no need to consult the list on the back of his pad. Switching to the display unit’s short-term memory, he would hold the front page while he quickly searched the headlines and noted the items that interested him.
Each had its own two-digit reference; when he punched that, the postage-stamp-sized rectangle would expand until it neatly filled the screen and he could read it with comfort. When he had finished, he would flash back to the complete page and select a new subject for detailed examination.
Floyd sometimes wondered if the Newspad, and the fantastic technology behind it, was the last word in man’s quest for perfect communications. Here he was, far out in space, speeding away from Earth at thousands of miles an hour, yet in a few milliseconds he could see the headlines of any newspaper he pleased. (That very word “newspaper,” of course, was an anachronistic hangover into the age of electronics.) The text was updated automatically on every hour; even if one read only the English versions, one could spend an entire lifetime doing nothing but absorbing the ever-changing flow of information from the news satellites.
It was hard to imagine how the system could be improved or made more convenient. But sooner or later, Floyd guessed, it would pass away, to be replaced by something as unimaginable as the Newspad itself would have been to Caxton or Gutenberg.”
(arthur c. clarke, 1968)
Kíváncsi vagyok, h Ő CEOsága kiáll-e majd a szinpadra, előkap-e egy valamit és a fél világ csap-e majd a homlokára, hogy b@sszus, erre nem gondoltam….
De ha előlép és elővesz egy digitális képkeretet, majd kiderül, h amúgy egy PC, de csak a v3.0 és további néhány száz dollár update után teljesedik ki az eszköz, akkor kicsit feszült leszek….
“Azért, mert azt gondolom, hogy az emberek egyszerűen nem akarnak vásárolni dedikált eszközöket.””
hát nem tudom, a milliós tételben eladott kindle és sony olvasók, plusz a zillió hanlin klón nem azt mutatja, hogy nem akar a nép dedikált eszközt vásárolni.
ez a svejcibicska problémája. a svejcibicska rohadt hasznos, nagyon sok mindent lehet vele babrálni, de a célfeladatra a dedikált szerszámok MINDIG jobbak, legyen az csavarhúzó vagy kés.
Persze egy internet-r kötött eszköztől többet vár az ember, de vannak funkciók amelyeknél nem lehet eg bizonoys méret alá menni mondjuk kijelzőből, kelll energia is és jelenleg a hagyományos billentyűzet az adatbevitel egyetlen gyors eszköze, ha egy sms-nél többet akar az ember.
pappito, Gruber azt mondta még a posztban, hogy az Amazonosok nem nyilatkoznak arról, mennyit adtak el. Lehet, hogy pet project?
hát a kindle eladásokra csak meg nem erősített dolgokat találtam, roppant nagy szórásban, (100k és 1.5m darab között) a sony egy évvel ezelőtt volt túl a 300k darabon és azóta ugye erőset csökkentek is az árak.az amazonnak nyilván a könyveladások miatt megéri a dolog. a mindenféle hanlinokról nem is kerestem számokat.
de még ezek a susmorgások is igazolni látszanak, hogy a dedikált eszközre van piac, ha nyilván nem is akkora, mint mondjuk mobiltelefonra.
Az, hogy az alma filozófiába nem passzol a dedikált cumó az simán lehet.
Az Amazon titkolja, hogy mennyi Kindle-t adtak eddig el, de azt elárulták, hogy Karácsonykor több e-book fogyott, mint rendes nyomtatott könyv.
Grubernek teljesen igaza van abban, hogy a legfontosabb kérdés, hogy miért kellene az embereknek ez az új tábla. Én nem tudom elképzelni, hogy az iPhone, MacBook és iMac mellé kellene még egy negyedik eszköz is. Hamarosan meglátjuk…
remeljuk akkora ujraertelmezes lesz mint a szifon1
pappito, pontos szamokat sztem a januar vegen/februar elejen esedekes q4 jelentesben talalsz majd a kindlerol, sztem egyertelmu h nem az eladott device szam szamit bar ketsegkivul ezek is halalra kereste magat jeff
mint ahogy a szifonnal is az appstore az igazi beveteli forras hosszutavon
@lix: szerintem az iPhone nem volt újraértelmezés. Az apple csinált 1db telefont, ami jól tudja azt, amit tud, technológiában pedig sokkal felkészültebb volt, mint a versenytársak, értem itt a faszán működő érintőképernyőt és az interfészt. Ennyi. A nokia meg ugyanazt a rendszert próbálja minden telefonba kicsit okosabban vagy butábban, de beleerőszakolni. Sokféle képernyőméret, sokféle tudás. Csak rosszul találták ki az alaprendszert és most ezt próbálják toszogatni, rohadtul kis sikerrel. De egy musicxpress, fele árban van, mint egy iphone + van benne GPS. Meg windowssal + exchange-vel szinkronizál. Megfizethetőbb, windows-like, megy.
Ha lesz tablet, akkor azért lesz jó, mert drágán, de megcsinálják azt, ahogy valóban használható tárgy lesz a tablet, és akkor lehet megéri lecserélni a macbookot rá.
Mondjuk ha lenne benne egy wireless monitor out, akkor egy touchpad+keyboard szerű, de annál sokkal ütősebb beviteli eszközként és egyben számítógépként tudnád munkára is használni, ha meg nincs külső monitor, akkor meg működne tabletként, de akkor is használható lenne. Mondjuk dolgozni úgysem szoktam bkv-n vagy kávézóban, tehát működne. Viszont akkor ideálisan kellene egy wirelesses új cinema display család is.
Na várjunk csak, rosszul emlékszem, hogy az iMac-be tettek nemrég valami új fícsört, hogy wireless második monitorként lehet használni? Mert akkor ez lesz a megoldás kisbarátaim. Az apple tablet azért tud 15 féle érintést kezelni, mert a beviteli eszközök terén jelent majd hatalmas előrelépést, számítógépként jó lesz mailezni, webet nézegetni, és amikor dolgozol, akkor kapcsolódsz egy machez, amivel leszinkronizál, hogy on-the-go is up-to-date legyél, és amikor dolgozol, akkor ez szolgál input deviceként, és azért azt el lehet képzelni milyen új produktivitásnövelő lehetőségeket fog nyújtani!
Sasi ez mind szép és jó lenne, de ugye 7″-os kijelzőről van mindenhol szó (esetleg 10″). A 7″ touchpadnak kurva nagy, de billentyűzetnek meg túl kicsi (ugyanez igaz a 10 collra is). Van itthon 7″-os digitális képkeret, azt kézbe fogva hát nemtom. Eléggé szűken lehet rátennem mind a két kezem, az meg hogy gépeljek is rajta az szinte lehetetlen.
Amúgy én olyan dolgora mint az itt linkelt 2001 űrodisszea számítógépe meg az Ikea katalógusos videó szintén kicsinek tartom ezt a méretet. Sztem ilyesmi felhasználásra minimum A4-es lapnyi méret kell, hogy élvezhető legyen, az meg 13-14 coll.
az apple tablet szerintem is nagyon hasonlit majd az iphone jelensegre… azert ne felejtsuk el, hogy nem az iphone volt az elso smartphone ami piacra kerult, azonban a legelterjedtebb mobil platform lett mara… ugy, hogy soha elotte nem csinaltak telefont az apple-nel, maig is 1 db modelljuk van. ok masfel.
tablet is hasonlo lesz. platformot csinalnak belole, sok-sok (remelhetoleg jobb) jatekkal, app-ekkel, etc. a lenyeg, hogy tema legyen, hogy porogjon es vigyek mint a cukrot.
egy nagyon jo UI, sok-sok app, jatekok, etc es “oh my fuckin god, how is that possible” design… es mar vittek is a palmat
Az a javaslatom, ha az iPhone-t elneveztétek szifonnak, ezt nevezzük el tablettának. 8-))) Egyszerűbb lenne rá hivatkozni, mint mindíg körül írni akárcsak Voldemort Nagyurat!
Sasi,
Az Apple azzal értelmezte újra a mobiltelefont, hogy billentyűzet és pálcika nélküli könnyen és jól használható érintőképernyős készüléket készített, amin minden működött (lásd böngésző, email, zene és videó). Nem volt benne egymásba ágyazott menük sokasága, és inkább kihagytak belőle egy csomó funkciót, amit nem tudtak rendesen megcsinálni (3G, MMS, Copy-Paste, Voice Dial, Video, stb.)
Érdekes, hogy épp a Nokiát említed, ép az ő CEO-juk mondta az iPhone előtti időkben, hogy az érintőképernyő hüjeség, ők nem fognak olyat fejleszteni. El tudom képzelni, hogy hol tartanának ma a mobilok, ha ma is a SE, Nokia, MS, RIM lennének az innovációért felelősek, és nem az Apple-t próbálnák (sikertelenül) utolérni.
Remélem, hogy a Tabletta is hasonló katalizátor lesz, és megtöri a lassú és vacak netbookok uralkodását, és helyes irányba fordítja az innovációt.
@ Időmilliomos Apuka: Az iphone niche, és drága. For the rest of us meg a követő termékek. A piacnak nem csak egy szegmense van. A netbook is egy niche. Netezni, mailezni, rövid irodai anyagok létrehozására, zenehallgatásra, utazás alatt filmézésre, na erre pont tökéletes, és árban nincs magasan, mondjuk, hogy egy család 2 gyerekkel a desktop mellé tud venni apunak egy netbookot, kielégíti a hordozhatóság igényét, mégsem kellett olyan mélyen a zsebbe nyúlni.
A nokia és a többi hasonló cég a PDA csapdától féltek valószínűleg. Ők nagyjából teljes értékű rendszereket akartak és igyekeztek tenni a felső kategóriás smartphone-jaikba. A nokia communicatorokban volt szövegszerkesztő, táblázatkezelő, stb. Mini office számítógép.
Az Apple a “hőskorszakot” kihagyta, ráadásul ott volt a bukott terméke a newton is. Addig, amíg a mobilszámítógépek és a desktop pc-k valóban mindenki által használttá nem váltak, addig az Apple nem gyártott telefont. Az apple azért teheti meg, mert nem telefongyártó cég, neki nem kellett megoldania semmit az iphone-ig, nem ebből élt, most pedig képes volt egy nichét befogni. Tudta, hogy most már nem kell office a smartphone-ra. Ráadásul nem mindegy, hogy mennyibe kerül az adott legmagasabb technológia. Igen, most vált elérhető áruvá. Ha megfizethetetlen a benzin, hiába olcsó a kocsi. Mivel senki nem tudja használni.
Mint mondtam, a Nokia egy rendszert ültet át sok-sok telefonra. A menürendszernek meg kell tudni élni többféle input rendszeren, ezért olyan, amilyen.
Az iphone interfész még mindig csak 1db eszközön fut. Nem értelmezte újra a telefont, csak frankó érintőképernyő van benne, jó az algoritmus, és ezért jól lehet használni az input device-t. Csak azt csinálta, amit eddig is, megkereste a legmagasabb optimális minőséget. A nokia billentyűi sem kisebbek pixelméretre, csak szarabbul működik. Nem az apple találta ki. A palm treo is telefon volt. Csak nagy, kényelmetlen, amikor megjelent, életképtelen termék volt, mert a környezet még nem volt rá felkészülve. A DVD 10 éves jelenség, a videolemezt a 60-as 70-es években fejlesztették ki. Miért nem terjedt el? Mert a technológia, bakelit+tű, alkalmatlan volt a termék valós használhatóságához. A design nemcsak a burkolat, hanem a kutatás, a célcsoport megkeresés, a termék használhatóságának kidolgozása az adott környezetnek megfelelő technológiával.
@Zool: az apple érintőképernyője szerintem jó. Felejtsd el, hogy touchpad, egy olyan interaktív beviteli eszköz, mintha az optimus keyboardot átvinnéd egy szabadon beállítható képernyőre. Pl. photoshop toolokat átrántod a tablet displayre, így sokkal gyorsabb lehet a munka.
Ha tabletta akkor már bcézzük, legyenm tabi
teletabi!
Hát izé.
Most már több mint egy éve vagyok Mac tulaj, és meg kell mondjam Steve agyszüleményei nem tudtak meggyőzni. Itt lakik előttem egy gyönyörű iMac, de nem tudok más előnyét felsorolni, minthgy szép, és csöndes.
Bár igaz, hogy nagyon szép, és nagyon csöndes.
Idegesít, hogy próbálok rá win7-et telepíteni, de amikor beteszem az x64 telepítőt közli velem, hogy ‘bocs de ez nem *Pro gép, ezen csak 32 bites oprendszert _szabad_ futtassak.
Idegesít, hogy hatszázezer fizetős alkalmazást találok csak rajta, de alig van free szoftver.
Idegesít, hogy ha nem egy taskkal foglalkozom egy időben, akkor nagyon nehézkessé válik a használata.
Idegesít, hogy ha megnő a rendszer io használata, akkor utolérhetetlenül lelassul.
Szóval egy év után ki merem jelenteni, hogy nem szeretem.
Pedig az az érdekes, hogy ami tetszett benne amikor eldöntöttem, hogy platformot váltok, az még mindig megvan.
Tényleg gyönyörű az operációs rendszer, maga a vas is nagyon szép az asztalomon, nagyon jó minőségű a kijelzője.
Viszont a klviatúra meg kritikán aluli. Aztán persze itt a döntés, hogy meghagyom ezt a szutykot, vagy inkább lecserélem egy használhatóra, de akkor meg a vizuális élmény sérül. (Inkább meghagytam az alu billentyűzetet, és szenvedek vele, shame on me)
Egérnek annyira rossz volt a Mighty Mouse, hogy a Magicnak esélyt se adtam, vettem inkább helyette egy Logitechet.
Szeretem, hogy a gépem csendes, hogy általában addig nem is tudom, hogy be van-e kapcsolva, ameddig meg nem mozgatom az egeret, mert annyira csöndes, hogy egyszerűen hangtalan.
Viszont utálom, hogy nem tudom, hogy mi történik a motorháztető alatt. Azt hittem, nem is érdekel, de be kell lássam: érdekel. Vagy legalábbis zavar, hogy el van rejtve előlem a teljes rendszer működése.
Ja, hogy ezt most miért?
Az a helyzet, hogy azért vagyok elégedetlen a Macemmel kapcsolatban, mert amikor megvettem, azt gondoltam, hogy veszek egy számítógépet, ami szép és csöndes, majd rá kellett jöjjek, hogy ebben az értelemben köze sincs ahhoz, amit én számítógép élménynek gondolnék.
Ez nem feltétlenül rossz, jelentheti azt, hogy újragondolták az egészet és ennek fényében egy más jellegű terméket tudtam megvenni.
Az, hogy nekem ez nem jött be, nem azt jelenti, hogy téves lenne a koncepció, ami mögötte van, legfeljebb azt, hogy nem én vagyok a célcsoport erre.
Viszont ez a tablet dolog elgondolkodtat… Ha keresek egy olyan eszközt, amivel csak netezni tudok (kérdés akarok-e ilyet? Szeretnék pl. fényképeket feltölteni nyaralásból mondjuk, egy kicsi szerkesztés után…) akkor az amit eddig ebből az Apple világból láttam, azt kell gondoljam, hogy ezt a célt olyan eleganciával fogják megugrani amire a versenytársak képtelenek.
Szóval, Helló Steve, meg persze hajrá csináljátok a gépet, valószínű tényleg jó lesz, és valószínűleg tényleg új élményt hoz majd.
Az meg, hogy nekem ez nemgyerebe, már az én saját szeményes gondom.
“Idegesít, hogy hatszázezer fizetős alkalmazást találok csak rajta, de alig van free szoftver.”
szerintem mindent meg lehet oldani Macen ingyen is. maximum nem lesz olyan szép, mint egy fizetős program. de hát a windows se szép.
“Viszont utálom, hogy nem tudom, hogy mi történik a motorháztető alatt. Azt hittem, nem is érdekel, de be kell lássam: érdekel. Vagy legalábbis zavar, hogy el van rejtve előlem a teljes rendszer működése.”
ezt abszolút nem értem. mit kéne ott látnod? és mit látsz windows alatt? terminal, stb itt is van.
banyek, szerintem tegyél rá Win7-et!
Mac alatt sokkal több dolgot látok a motorháztető alatt, szerintem ha akarnám, bármit látnék, mondhatni nagyon nyitott a rendszer és átlátható. Windóz alatt erre abszolút nem voltam képes, hiba esetén találgatni lehet meg esetleg pár semmitmondó logon merengeni.
Az igyen programokkal sem értek egyet, bármi ötletem felmerül, mit hogyan kellene megoldanom, öt perc és találtam rá alkalmazást, nagyon nagy eséllyel ingyeneset és szépet, ergonómikusat. Mondhatni “There’s an App for that” szinten
Totálisan elégedett vagyok, mégha néha vannak problémák is.
@marchello, @Andris: nem is tudom tisztán megfogalmazni. Az az élmény, hogy pl. kihúzok egy app-ot az Applications folderből a kukába, és elvileg eltűnik minden, de ott marad rengeteg szemét.
Előb utóbb siker találni mindig valamit, de nagyon sok meló van vele.
Vagy pl. van ez a Snow Leopard Cache cleaner, ami tényleg kicsit kitisztázta a gépet, de nem tudom hogy hogyan csinálta…mit is takarított ki.
Az ingyenes programokról meg tudom, hogy mit beszélek.
@andelday: tennék én, de nem ment fel a 64 bites, és ha már van 4 giga ramom, akkor ki is akarom használni.
De a vasat tényleg nagyon szeretem.
“Előbb”
Előbb-utóbb
Moon-t nézve nem a színes kijelzőké a jövő, és nem is a lapos kütyüké. Ne is próbálkozzanak.
banyek, mintha a gondolataimban olvasnál. Először én is a billentyűzetet cseréltem le, aztán az egeret, majd eladtam a francba az iMac-et és az érte kapott pénz feléből összeraktam egy számomra 5x használhatób pécét.
2010 a nagy hazatérés éve lesz?
Kétlem-gátlom!
Offtopic, de én is nem rég, karácsony előtt adtam el a MacBook Pro-t, a 23-mas Cinema Display-t és az iPhone-t is. Most PC, egy szar monitorral, igaz töredék áron. A monitort sírom vissza leginkább. De talán majd idővel veszek egy rendes IPS paneles monitort és kész. A Lightroom ugyanolyan faszán megy itt is.
Én viszont soha nem megyek már Windowsra vissza. Rekonsziderálom, ha valami olyat mutatnak fel, de azt is kétlem. Akkor már Ubuntu!
De miről beszélünk? Jó a mek!
angelday,
használtál te már _tényleg_ linuxot desktopnak? amilyen pixelnáci vagy, nem hiszem, hogy 3 percnél tovább bírnád agyvérzés éspervagy infarktus nélkül.
Angelday, én is pont ezt akartam írni, szerintem képtelen lennél bármilyen desktop linuxot pár percnél tovább használni, főleg ha azt nézzük, mennyire hullámzó az alkalmazásguik minősége (a ronda fontrenderingről pedig inkább nem is beszélek).
Mondjuk a windows legnagyobb baja pedig, hogy nem unix alapú
Egyelőre nem tervezem. Már korábban megmondtam, hogy a Mac a korai C64/Amigás platformnak a továbbélése, nekem ennyi elég.
Sasi,
Szerintem mi sok mindenben egyetértünk, abban mondjuk nem, hogy az iPhone újraértelmezte-e a mobiltelefont, de ez végül is mindegy. Jókat írtál, néhány dologra én nem is gondoltam (pl mobile office).
Valóban az iPhone nem azért sikeres, mert ez a legerősebb specifikációjú mindentudó mobiltelefon (nem az), hanem azért, mert amit tud, azt jól tudja (persze néhány dologban minden más telefonnál jobb), könnyű használni (nem kell geek-nek lenni hozzá hogy valaki megértse), és mert igényes, jó minőségű.
Valószínűleg a Tablettához is hasonló receptet fog az Apple használni.
@banyek @csiga @gergoke egyetértek, én is lecseréltem az ibook-omat egy lenovo-ra és nem bántam meg, meg vagyok elégedve (főleg mióta 64bit-es win7 fut rajta).
http://geekandpoke.typepad.com/geekandpoke/2010/01/techbloggers-nightmare.html
“maz
Jan 3rd, 2010 at 10:43 pm
angelday,
használtál te már _tényleg_ linuxot desktopnak? amilyen pixelnáci vagy, nem hiszem, hogy 3 percnél tovább bírnád agyvérzés éspervagy infarktus nélkül.”
Szerintem meg az Ubuntu sokkal szebb mint a winfos – a használhatóságról nem is beszélve.
Üssetek!!!
Hát nemtom. Én a MacBook mellé vettem egy Dellt munkára, mindkét gép tökéletesen megfelel arra a célra, amire használom. 6 hetet nem dolgoztam, a Dellt be sem kapcsoltam és kicsit sem hiányzott.
Visszatérve az eredeti témához (ha már nem lenne meg: iSlate avagy teletabi
):
Véleményem szerint az Apple fejlesztői két fronton tudnak a szifonhoz képest újdonságot hozni, és egyik sem szoftveres jellegű. Ott csak hozni kell a korábban beállított szintet, és nem lesz gond.
1. ) Az oled kijelzőt le kell cserélni E-PAPÍRra [1]. Az egyetlen dolog, ami ilyen sokáig tarthatott egy tablet kifejlesztésében az ennek a technológiának a kinövesztése, vagyis a színes és videolejátszásra is alkalmas frissítési frekvenciájú, háttérvilágítás nélküli kijelzőjé. Létezik eféle technológia másoknál is, de az inkább egyfajta e-papír – lcd hibrid [2].
2.) Bár egy ilyen kijelző sokkal kevesebbet fogyasztana, az energiaellátását a KIJELZŐBE SZŐTT NAPELEMmel kellene megsegíteni. Egy ehhez hasonló technológiát még 2008-ban szabadalmaztatott is az Apple [3].
Egy ilyen kijelző önnmagában is termék lenne, de az e köré épített számító-/könyvolvasó-/játékgép mindenképpen konkurenciája lenne mind az iPhone-nak, mind a MacBook-nak.
Referenciák:
apple and e-paper
direction/ (?)
[1] http://jaredhendler.blogspot.com/2009/12/apple-tablet-is-sure-to-use-epaper.html
e-paper with color and video
[2] http://www.pixelqi.com/products
Apple and solar cell on portable devices
[3] http://www.engadget.com/2008/05/26/apple-files-patent-for-solar-cells-on-portable-devices/
Egy dolog még eszembe jutott:
ha tudtuk volna, hogy az Apple egeret készít a Mighty Mouse után, akkor eszébe jutott volna valakinek az, hogy egy olyan egeret hoznak ki, aminek a teljes felülete több ujjal érinthető, ráadásul ilyen frankón lehet majd momentummal fel-le és jobbra-balra közlekedni vele?
Szerintem ez a cég roppant innovatív. A Tablettel is hasonló dolgot fogunk tapasztalni.
@banyek: hát, kisbarátom, én nem tudom, szerintem valamit nagyon rosszul csináltál. Ha azt nézem, hogy az Adobe szoftvert nem tudom lecserélni egy teljes komplett freeware csomagra, az igaz. De az semmilyen más platformon sem, mert nincs versenytárs, sajnos. Egyébként minden másra találtam ingyenes, és jól kinéző és minden igényemet kielégítő alkalmazást. Az sajnos szomorú, hogy sok fejlesztést abbahagynak, amiatt, hogy nem találják meg, habár ott van. Ez a crack-égisz gyümölcse, hogy a legtöbben nem keresenek, hanem krekkelnek, mert gyorsabban elérhető. Pedig hülyeség, és mindenre találtam 10 perc alatt ingyenes appot vagy nagyon olcsót. Mondjuk 2000 forint nem egy kiadás, naponta többet elcseszel, ha nem figyelsz oda. És ezeket meg évekig használod.
Nem tudom a rendszer alatt mire vagy kíváncsi, de bármire is, remek apple fórum van az apple.com-on. Csemegézz.
App törléskor a win is hasonló mennyiségű szemetet hagy, sőt, mondok jobbat, a windowsnál ez átalában be is üt, ezért kell évente kb. újratenni, ha nem értesz a registrykezeléshez vagy nem akarsz vele foglalkozni.
A cache probléma macen inkább az upgrade-k miatt jelentkezett csak. Meg ez már Sl para inkább, de majd szerintem lesz rá megoldás.
@időmilliomos apuka: szerintem is apróságokban tér el a véleményünk, kíváncsi leszek mit dobnak ki végül vagy mit nem.
@AD: a linux még mindig nem számunkra való oprendszer. A mighty mouse után csak az jutott eszembe, hogy nagyon megverném, aki kitalálta. A touch surface-es megoldás, nem tudom, biztos jó, de egyenlőre kösz nem.
Google Phone vs. Apple Tablet.
A Nexus ára már kiszivárgott:
http://digitalbridge.hu/blog/blogs/blog4.php/2010/01/04/kiszivargott-a-nexus-one-ara
banyek, te rossz helyen szidod az Apple-t, itt ez NEM MENO : ( de nem vagy egyedul : )
Ha már szóbakerült (sőt, Jauzsi már ki is twittelte), hogy cseréltek sokan Macet/szifont, akkor hadd kérdezzem már meg, hogy szifont mégis mire? Komolyan érdekel, szeretet-gyűlölet viszonyban vagyok vele, hiányzik pár dolog a Nokia/WinMo környezetből, de pl a Safarit nem tudom, mivel lennék képes helyettesíteni.
Szóval aki cserélt, mire cserélte?
Na valami ilyesmi táblára gondolnék, mint ebben a cikkben a lenovo.
Ez azonnali instant get kategória.
Bár ezt az apple olyan áron adná, amitől felsírnék…
http://index.hu/tech/hardver/2010/01/07/laptopcsodak_a_ces-rol/
@Aszfaltbetyár: A Safarit Opera Mini-re. Nem jó? Ha nem mi baj vele?
@klarky: hááát… el se tudom képzelni, milyen lehet egy érintős telefonon.
Aszfaltbetyár: http://www.youtube.com/watch?v=tueemEnQPVE
http://geekandpoke.typepad.com/.a/6a00d8341d3df553ef0120a7da4edb970b-800wi