Ebben a posztban arról gondolkodok, hogy a “megélni egy blogból” koncepció intézményében hol tartok 2010. január 25-én.
Tavaly elindítottuk hármasban a Pakli banner-csoport intézményét. Grandiózus tervek voltak ezzel kapcsolatban, készült weblap, jártunk megbeszélni és fűztük a hirdetőket is. Az eltelt négy hónapban a négy értékesített hirdetés a stratégia átformálását kényszerítette ki. (Hosszan tudnám elemezni azt, hogy mit kell csinálni, hogy egy ilyen modell működőképes legyen, de most nem ez a fókusz.)
Az elmúlt időszakban jelentős gondolkodásba estem azt illetően, hogy mi legyen a következő lépés, mi legyen a saját Tabletem, amivel lecsúszok a hegyről (és tök jó lesz). Ha valamit a Pakliban megtanultam, akkor az az, hogy az értékesítés egy keserves munka, nem véletlen tartanak ehhez dedikált munkaerőt a cégek. A fő problémám azzal volt, hogy úgy éreztem: az értékesítés egy harmadik munkahelyet csinált nekem a Plastik mellett. Márpedig én ezt a blogot azért szerkesztem, mert ez a hobbitevékenységem, nem pedig azért, hogy mellette még dolgozzak is külön ennek érdekében. Én nem akarok account munkát végezni, sajnos, meg gondolom egyik blog előállító szerkesztő sem. A kontentot akarjuk tolni.
Szabó “HH” Gergely hintette el régebben, hogy egy minőségi kontentot toló (bocs: arra törekvő) blognak nem szabad belehelyezkednie az oldalletöltés ördögi szellemvasútjának repedezett ülésébe (parafrázálok), és inkább egy szponzorációs szerződéssel kell megtalálni a maga hosszabb távú boldogságát. Nekem más ötleteim is voltak, de úgy gondoltam, hogy ezen az úton mindenképpen érdemes elindulni. A saját értékesítés már megvolt, az egy mindenkiért, mindenki egyért modellt is láttuk, nézzük akkor most ezt.
Ez egyébként tökéletesen össze is vágott azzal, hogy mind az Addict, mind pedig az Appleblog (a Pakli másik két eredeti szereplője) rendelkezik gyakorlatilag egy-egy hosszú távú hirdetővel, sőt, az Addict szerkesztője, bizonyos “reklámbuzi” nevű, amúgy szórakoztató illető, maga is azt mondta, hogy a szponzoráció egy olyan irány, ami működőképesnek látszik. A szponzorációban ugyanis az történik, hogy egy ebben fantáziát látó cég az adott blog hosszabb távú szponzorává válik és financiális – idegen szó warning – inszentívákat ad a szerkesztőnek azért, hogy az felszabadultan foglalkozhasson a blogjával.
Na nem húzom ezt bő lére, a lényeg az, hogy a Fotexnet cég állt a Plastik média mögé, összefeküdtünk, ahogy mondják. Ennek a megállapodásnak a keretén belül
1. átterveződött a fejléc (bekerült a szponzori jelvény a tetejére), visszajöttek az ajánlók és megjelent egy szponzori hirdetés, némi pixel Mario társaságában, yay

Kicsit a menüt is átszerkesztettem, sőt, az “About” menüpont alatt hatalmas videó kontentot is kiraktam!
2. létrejött köztünk egy együttdolgozási viszony, ahol, egyelőre próbaidőben, egy Fotexnetes online webes projekt mögé álltam be tanácsadó szakértőként. Ezzel kapcsolatban még lesznek publikációim. (Önmagában a Plastik szponzorációja sem volt elég szexi a Fotexeseknek.)
Így néz ki tehát 2010-től a Plastik média. Másrészről meg úgy néz ki, hogy szerkesztem a Nike-féle Futóblogot az Indexnél. No és az FMCG? A jövő egyelőre bizonytalan, de annyi látható, hogy onnan kifelé megyek.
Fogalmam sincs, hogy meg lehet-e élni egy blogból, de annyi kijelenthető, hogy nagyon sok mindent köszönhetek ennek a weblapnak, és az olvasók szakadatlan támogatásának (meg mindenki, aki bármilyen dealt behozott, olvasó volt — mindenkit imádok egyébként, még azokat is, akik hetente bombáznak az emailjeikkel, hogy milyen Mac-et vegyenek, meg mit hogy kell megszerelni rajta).
Ettől függetlenül az a véleményem, hogy munkahelyre az embernek szüksége van, mert a blogolás csak hobbi. Nem mondom, fasza dolog, ha az ember valamennyi pénzt is kap azért, amit szeret csinálni, hülye vonatos videókat, de ez nem helyettesítheti a munkahelyet. Arra szükség van azért, hogy tartást adjon, mint az Egyetem, illetve azért, hogy lehessen alt-tabozni, és suttyomban tolni a kontentot, amikor épp nincs mást csinálni. Azt gondolom, hogy ez a fajta szerkesztésmód minden sikeres blog titka. Nappal Clark Kent, alt-tab után Superman.
Mert a Plastik innen indult, és ennél remélem soha nem is lesz más az életemben. Egy párna, amire ráülhetek és melegen tartja a seggemet.
Függöny.




Természetesen a mint a modern társadalom rendesen fogyasztó tagjának, az első kérdésem. Lesz-e plastik.hu kedvezmény a fotexneten.
Hát nézd, erről nem esett eddig szó, de tudom képviselni a dolgot. Majd képviselem.
“szponzorációja sem volt elég szexi a Fotexeseknek”
Az ilyen szexizéstől szoktam a falba verni a fejem. Broáááááááá
A szexizést Steve nyomja, tehát MENŐ.
Nekem a legelső modell volt a legszimpatikusabb, amikor magad adtad el a felületet és ha jól vettem észre eddig az ment a legjobban is, akkor minden heted előre le volt foglalva.
Nincs baj a hosszútávú szponzorációval, ha csak az nem, hogy egy bizonyos szint után nem lehet majd elfogulatlanságról beszélni. Mert vegyük pl. azt, h a Pixmaniától vettél egy hangfalszettet. Majd jön a jogos kérdés, aha, és miért nem a fotexnettől, mégsem jó? (tényleg, anélkül, h beavatnál a részletekbe, pláne a pénzbe, mi a vállalásod a Várszegi birodalom felé?)
Ami a fejléc megújulását illet. Nekem a legfelső sorban lévő ajánlók nagyon tetszettek. Onnan akartam megmutatni a múltkor a kollégámnak az apple.hu grafikájáról írt posztodat, csak nem leltem, ezért kérdeztem rá.
Ez a kis pixeles Marió szerintem nagyon gyenge. Komolyan mondom, ha a hirdetés helye ablakba kiraktál volna egy mozgó, kalapáló Under Constuction képet azonnal átállítom a gép óráját 1995-re. Nem kell ez Józsi! Bár te tudod, te bloggod. Én csak olvasom, azt viszont teszem rendületlenül. Sok sikert! 8-))
(ui.: most akkor otthagyod a melóhelyed? Vagy rosszul értem?)
Nekem az első modell volt a legszimpatikusabb. Legalábbis a hírdető szemszögéből. De talán fogyasztóként is.
You can’t please everyone.
(off: Chrome-ban szanaszét csúszik a menüsor – csak gondoltam, szólok. És azt lehet, hogy a kis animált Mario üvöltsőn, ha rákatt?
)
Persze ebben a melegen tartja a segged dologban teljesen igazad van, de sajnos a mai világban egyre erőteljesebben és kegyetlenebbül érvényesül az a közhely, hogy “pénz beszél…” és ha valakinek megindul akkor eléggé aranybánya szagú lehet az internet és gondolom, ha azt kezdenéd érezni, hogy a hobbidból egyre jobban és egyre többet tudsz keresni, mint az altabozásokkal át stresszel teli munkahelyen (persze ha imádod szereted és legszívesebben 24/7 melóznál a jelenlegi munkahelyeden akkor kick me csak ilyenről még nem halottam), akkor azért gondolom elgondolkoznál
BTW told a kontentot mer buzijó:) meg le a kalappal az eddigiekért amit elértél.
volt korábban kísérlet olvasói donate-re. az miért került kivezetésre? most hogy azért kicsit fel-fel töredezni látszik ez a fogyasztói paradigma, hogy az interneten minden ingyen van, amikor mikropayment-tel kombózik a prémium kontent vagy az általad is kedvelt/használt flickr modellje a freemium egyre több helyről köszön vissza, akkor van-e ezekből olyan ami átültethető a blogszférába?
greg, az semmiféleképpen nem működik. Egy szűk réteg, aki ilyen.
Az első modell azért volt érdekes, mert maga hirdető személye is gyakran izgalmas és érdekes volt, nem feltétlenül potenciális vásárlóként, hanem csak megismerni olyan cégeket és tevékenységeket amikkel megcélozzák a Plastik olvasókat.
Egyébként Baby Mario, a Mario & Luigi: Partners in Time-ból nekem bejön
Szerintem nem feltétlenül jó, ha az ember eredeti hobbyjából lesz a fő bevételi forrása. Mivel anyagilag jelentősen függeni fog tőle, megváltozik a hozzáállása is a dolog irányában. A hobbyt akkor műveli az ember, ha kedve van hozzá és nem akkor, amikor muszáj (mint a munkát).
én aszondom sok sikert! akármi is lesz belőle, a tapasztalatod mindenképpen nettó nyereség
Hubidubi, és ha ez olyan hobbi, amiért mások fizetnek?
Felesleges itt azon egyébként beaggódni, hogy elfogult leszek, mert a Plastik nagy hirdetője volt korábban is a Fotexnet, és nem dőlt össze a világ. De nyugodtan bízhattok bennem.
Hubidubi: persze nem feltétlenül jó, de nekem speciel régi dédelgetett álmom, hogy abból teremtsem meg a mindennapit… amit szeretek, márpedig amit szeret az ember és non-profit művel azt szereti igazán (mint tevékenységet illetően ofc. ).
pappito: ne beszélj nyereségtől mert megadóztatnak WARNING
fudge, valóban igazad van, hogy jó dolog lehet egy ajtót nyitva tartani azoknak, akiket érdekel a dolog. Ezen még elgondolkodom.
Animált Márió maxijóság! Blokkolnám után szabadon: lájkolnám.
fatter, a mire jó az rss megmondásodban még nincsmagyar-ként szerepel a reader. javaslom a javítást!
“Legegyszerűbb, ha a Google Readert próbáljuk ki. Ez minden gmail postafiók mellé jár, használata ingyenes. Sajnos magyarul még nem érhető el”
ABP úgy ahogy van rakta a kukába a kontentot amivel oly sokat küzdöttél. Hagyom a picsába, nekem nem közegem a szponzorod.
Nem tetszik ez az irány, a legelső elfogadható volt, de ez számomra nem más, mint elkurvulás.
Egyébként meg a te blogod, meg minden, de ne feledd: a blog attól életképes a támogató szemében, hogy van sok visszatérő júzer
CharlieBrown, értem, hogy sokaknak ez a véleménye. Bannert eddig is futtattam, ez után is fogok, az, hogy mit gondoltok ennek intézményéről, engem, megbocsássatok, de nem érdekel. Ha olyan weblapot akartok nézni, ahol nincs banner, meg csak Open Source szoftverekből építkezik, hát csak tessék, csak tessék. RMS-nek is Lemote Yeelong a netbookja.
ricsi, javítottam.
félreértesz fátter…
csak azt ne feledd el mit és miért csinálsz.
az olvasó a cél, az élmény, vagy a görcsös pénzhajhászás?
Az uccsó mondatot nem, vagy félreértelmezted szerintem.
“Egyébként meg a te blogod, meg minden, de ne feledd: a blog attól életképes a támogató szemében, hogy van sok visszatérő júzer”
Tehát: ha most azt csinálod, ami az ELVÁRÁS a szponzor részéről, az nem tetszővé válik az olvasók által. Ergo akár fogyhatnak is.
Fogy az olvasó, ez meg a szponzornak nem fog tetszeni. Ördögi kör.
Te tudod mi a jó Neked, és hogy mi mit fog generálni.
Jó lenne, ha nem válna izzadságszagúvá ez a blog is. Vagy te már x évvel ezelőtt is egy jól kitalált modellben reménykedtél, és abban, hogy x év múlva ebből havi y rúpiád lesz?
A Te blogod Jozef, és kié az ország, azé a hatalom
Az én pár sorom meg csak egy magánvélemény.
Nincs semmiféle elvárás a részükről. Ettől támogatók. Örülnek annak, amit csinálok és ezt támogatják. Rémes!
Mivel én már itt voltam akkor is, amikor a Józsi a sohatöbbénemíroksemmit jelentette be, kijelenteném, hogy örülök hogy az olvasói nyomáson kívül egyéb motivációja is van az authornak a kontentnak az tolására.
Érdekes gondolat menet: “Tehát: ha most azt csinálod, ami az ELVÁRÁS a szponzor részéről, az nem tetszővé válik az olvasók által. Ergo akár fogyhatnak is.” Nem úgy kell olvasni, hogy hüüü szemét szarházi, ezt tuti elvárás szülte gondolatmenet. mert ez ilyen tipikus összeesküvés elméletes gondolkozás. Akinek bassza a csőrét nyilván nem fogja olvasni ez lesz a “fogyó része” az olvasóknak, de lesznek majd olyanok akik új olvasok lesznek mivel a támogatásokból még színvonalasabb és élvezhetőbb lesz az egész, az meg nekünk olvasóknak jó, és ha ebből ne adj Isten profitál (minek után energiát és időt fordít ránk hangsúlyozom OLVASÓKRA) hááát bazzz angelday… hajjáéhen
Jó az irány!
Szponzoráció megjelenése nekem azt jelenti,
ez az oldal számít.
Ez megtiszteltetés a szerkesztőnek is és az olvasónak is.
Olyan blogot olvasok, amire még a fotexnet is felfigyelt!
Az én figyelmemet leginkább ez fogta meg: “egy Fotexnetes online webes projekt”. Lehet erről már most is tudni részleteket, vagy szupertitkos egyelőre?
csikszem, majd fogunk kommunikálni. Egyelőre tehát az. Úgy képzeld el, mint a Star Trek (2009) filmben a fiatal Kirk-öt, amint megáll a motorján és ránéz az épülő űrhajóra. Én vagyok az űrhajó mellett hegesztő munkás.
“Egy párna, amire ráülhetek és melegen tartja a seggemet.” Vagy mint egy kesztyű.
Nincs ezzel az egésszel semmi gond kérem szépen. Sokan itt túlmisztifikálják a dolgot és elkurvulásról beszélnek.
Ha valaki valamit jól csinál, akkor az a következő lépcső, hogy abból hasznot is lát. Akár anyagit, akár materiálisat. Itt is erről van szó. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Józsi ettől kezdve hátradől, veri az uborkát a földhöz és tömködi a króm rúdon forgó Linda bugyijába a zöldhasút, miközben Kobi a háttérben kaviárt majszol. Egyszerűen örülnünk kellene, hogy van olyan cég ma Magyarországon aki lát fantáziát egy bloggerben, és támogatja valamilyen formában az ő munkásságát. Nem megélhetésről van szó, hanem anyagi elismerésről és egy más fajta motivációs erőről.
P.József tolja a kontentot. A Fotexnet tolja a zsetont. Mi meg örülünk, mert maximum annyi változott, hogy cirka 120 pixellel többet kell görgetnünk. Nem éri meg? Nekem megéri.
Szevasztok!
Hedgehog,
Jo a szo, teso!
Én kedvelem a plastik stílusát és csak örülök neki, ha sikere van. Az ad placeholdereket nem két klikk volt kitenni, dolgozott vele, hadd szóljon, én továbbra sem a bannerek léte/nemléte miatt fogom olvasni a plastikot a readerben.
Sok sikert, fátter!
“Nappal Clark Kent, alt-tab után Superman.”
Fátter, az ilyen mondatokért szeretünk.
Szerintem jó ez a sokszínűség, lehet tanulni belőle, új irányokat adhat.
Várjuk a remélhetőleg pozitív élményeket.
Egyébként ez rendre az 5. számú modellem.
1. Az első a Google AdSense volt. (5-10 ezer forint / hó)
2. A második az olvasói adomány kör (nagyon negatív visszhanggal).
3. Harmadik volt a saját banner értékesítés.
4. Negyedik a Pakli.
5. Ötödik a blog szponzoráció most.
Részemről éljen, és egyetértek azzal is, hogy hobbit csak munka mellett lehet csinálni. Meg kell találni az arany középutat. Ha a hobbid csak viszi a pénzt és tizede sem tud önfinanszírozó lenni, akkor túl nagy teher lesz idővel. Ha viszont annyit keresel belőle, hogy függesz tőle, akkor eljön az a nap, amikor azért _kell_ csinálnod, amit régen szerettél, hogy be tudd fizetni a számlát, pedig ma baromira nincs kedved hozzá. Nekem az lenne a halálom.
Ez a konstrukció erre a témára szerintem a létező legeslegjobb. A művész és a mecénás kapcsolata a XXI. században, elvárásmentes szponzoráció. Az egyetlen, amire figyelni kell továbbra is az embernek magában, hogy ne függjön, legyen szexi B-terv arra az esetre, ha megint nullprofitossá válik a cucc, ez ne egy aggódásra okot adó, elkerülendő téma legyen, mert ugye akkor jön a prostituálódás.
Amire viszont aszondja Józsi, hogy vigyázó szemei rajta vannak a témán, és az eddigi tapasztalatok alapján tényleg nem egy pénzért lefekvő forma, lehet benne bízni.
Szerintem remek ez az egész így. :+)
@mrfeher (y)!
de tenyleg, jozsi, meg akarod bszni?! az a szexi.
options-tab
a lényeg, hogy a fejlécet nehogy beáldozd, így legalább lassan az első bejegyzéshez is görgetni kell
Ez egy igencsak objektív pozitív visszajelzés. Amit eszerint is kell értékelni és ezzel továbblépni egy következő szintre (most veszem észre, milyen frappáns, finom áthallás a videójátékokkal- hisz ‘it is your religion’:)).
Úgyhogy ne hallgass az irigyekre, és hajrá! Told a kontentot (sic!)!
Jó ez így, csorgasson csak mézet a multi. De a többi lehetséges hirdetőt én sem zárnám ki, több szempontból is jobb lehet, ha(már kell ugyehh)nem egy cég van jelen.
A prioritásukat-megjelenésüket meg kezeled ügyesen. A kibic figyel és örül, hogy a blogszcénában alakítható feltételekkel is jelenik meg, khm, khm pénz (újmac, ezkellmegveszem, macskakaja, stb).
A főoldalon a fejléc+ben két helyen is olvasni, hogy Plastik meg a Fotex, sok, nem szép.
Lehet megint újradefiniálni az adblockot.
azért vicces, hogy Józsi még lényegében el sem kezdte az egészet, de már előre aggódnak emberek, hogy jajj mi lesz. Nyugalom, dőljön mindenki hátra és markolja meg a sörét. Én legalábbis ezt fogom tenni, és persze továbbra is olvasni a Plastikot.
a “szexi”, mint kifejezés, szerintem kimondottan szexi
én lájkolom
(ha ez számít valamit)
(taps)
éljen a kísérletezés, így tovább.
ami engem illet, nekem is az általad 3-asnak besorolt heti rendszerességgel változó hirdetések voltak a legszimpatikusabbak. részben változatosság, részben az érdekes apróság miatt, hogy kik jelentek meg.
animált mario király. azon túl viszont humannal értek egyet: kezd durván elhízni a felső rész. rss-ben olvasókat biztosan nem érdekli ez a dolog, hisz nem látják, de a blogon egyébként megjelenőknek elég zavaró lehet. lassan a fix rész magassága megegyezik a szélességével.
vagy csak én vagyok elmaradva az 1280*1024-es felbontással?
pedestrian: na de melyik ilyen alkalommal? Tobb leallas is volt 2001 ota..
En az mondom, amig elvezetet okoz, addig csinalni kell, es ha igy vagy ugy meg penzt is lehet belole csiholni, meg jobb. Mondjuk szerintem jol mutatna, ha leszogezned, hogy ragaszkodsz a full disclaimerhez (tehat ha pl. HAndrastol kapsz juttatast, akkor amikor legkozelebb javaslod a boltjukat, akkor ezt megemlited), de ez is inkabb a kozszolgalativa valast segitene, hogy tenyleg ne csak egy szemelyes rant-kent hanem “mediakent” lehessen a plastikra gondolni. Amig nem jon az odafekvesekbol egyertelmu es kimondottan idegesito torzitas – es nem hiszem, hogy ilyen lesz -, es nem kezdenek flash-reklamok keresztuluszni a kepernyo kozepen, addig en jovok.
Jozsi: nem az adsense bevezetese elott volt meg az elso magyar blog fund-drive valami jatekkonzolra? Meg ha nem is rendszeres beveteli forras, de szerintem az is szamit. Meg mindig orzom a szivecskes kepeslapodat, amit az adomany nyoman kuldtel..
“Lehet megint újradefiniálni az adblockot.”
ilyenkor mindig arra gondolok, h bármennyire is megszívom én is, jót tenne a világnak, ha bejönne Murdoch víziója a fizetős kontentról.
Nagyon szimpatikus az álláspontod a blogról mint hobbiról és a munka szükségességéről.
Én a kontentottákért olvasom a plastikot,
és az, hogy csokistallért adnak neked érte, vagy pízt, azt konkrétan l.e.s.z.a.r.o.m.
Told a kontentot!
jó hogy kiraktad a screenshot Fátter, így legalább egyszer látom, hogy mitől szabadít meg az AdBlock.
Pedig ennyit igazán kibírhatnál, egy nyamvadt PNG.
Ez itt amúgy sem az Index.
Nem miattad van benyomva, hanem pont az index-félék miatt…