Perpetuum online

Lipták “CRM” András egykori középiskolás cimborám valamikor 2002-ben kitalálta, hogy játékprogramot akar készíteni. Teljesen profán módon nekilátott a demoscene programozók között társat keresni a projektjéhez, így jutott el a méltán népszerű Conspiracy magyar demócsoporthoz (Assembly 2006 második hely, Siggraph 2007), és az akkor huszonpár éves BoyC és Gargaj programozókig, akiket megnyert az ügy mellé, és, akár hiszitek, akár nem, közösen nekilendültek, hogy MMORPG-t írjanak maguknak mindenféle iparági tapasztalat nélkül. Eltelt öt év és megcsinálták a játékot.

Ez az ő történetük.

Elképesztő elszántság, menet közben rájuk rakódott rengeteg tapasztalat, illetve a fiatalok lehetetlent nem ismerő, meghátrálni képtelen hozzáállása jellemzi a projektet. Én elképzelni nem tudom, hogy hasonló módon magam is minden időmet egy végeredménynek szenteljem — már-már csodának gondolom azt is, hogy el tudtam készíteni a fenti videót. Igazság szerint annak idején egy Meetupon láttam Gargaj előadását, az keltette fel az érdeklődésemet a projekt iránt, aztán végre találtam neki időt és elmentem hozzájuk.

A helyzetük egyébként egyáltalán nem könnyű, a pénzük végét járják, és mindenképpen el kell indulniuk az üzleti modelljükkel, hogy termelhessen a játék, mert ha ez nem történik meg, akkor nem fogják tudni tovább finanszírozni. Párhuzamos megoldásként befektetőt is keresnek.

Nézzétek meg, próbáljátok ki, a motivációs levelet tényleg meg kell fogalmazni (elég ha linkelitek ezt a posztot), mert most olyan 7000 fölött jár azok száma, akik feliratkoztak náluk, és ebből egyelőre 2000 fölött vannak a closed beta használói, amiből 40-60 ember szokott egyidejűleg fenn lenni.

perpetuum-online.com

A videó elején levő grafikai látvány a Conspiracy 2006-os “Chaos theory” 64k alkotásának elejéből van, amit az Addict2 nevű tooljukkal készítettek, aminek újraírt változatának segítségével készítik a Perpetuumot is. Akit érdekel, innen tölthető le a Chaos theory: AVI videó, YouTube videó, futtatható 65536 byte-os demó, illetve a release oldala a Pouet-en.

Steve elvette, Steve visszaadta

Ott tartottunk, hogy letiltották az iTunes kontómat február 15-én. A fórumon és emailen is javasolták többen, hogy próbáljak live chattel az ügyfélszolgálaton beszélni, illetve írjak nekik emailt. Live chatet nem találtam tüzetes keresgélés után sem, így maradt az email.

Február 16-án kaptam választ:

Dear József,

Hi, my name is Luise from iTunes Store Support. I understand your iTunes Account has been disabled without any notice to you, and that you would like to have it re-enabled. I can certainly understand your concern over this matter and I will gladly have this issue looked into.

Before I can do this, however, Apple requires that you provide us with the following account verification information:

– your permission for iTunes to reset your iTunes password (you will be able to change it afterwards)
– the billing address listed on the account

…as well as one of the following:

– the last four digits of the credit card used for your iTunes Store account
– the order number of your most recent purchase
– or the name of your most recently purchased song or application

Once I receive this information, I will forward your request to have the account re-enabled, to a higher tier of support.

I look forward to your reply so that I can further assist with this matter.

Sincerely,

Luise
iTunes Customer Support

My Hours for this week are:
Fri 1-9:30, Sat 1-9:30, Sun 12:30-9 – Thur 12:30-9

Thank you for allowing me the opportunity to assist you. You may receive an AppleCare survey email; any feedback you provide would be greatly appreciated.

Ezeket az információkat megadtam a részükre, majd jött a higher tier of support február 22-én:

Dear Jozsef,

I have reenabled your account. Your account was disabled because the purchaser of an iTunes Gift Certificate redeemed to your account has refuted the charges with his or her credit card company.

If you purchased the iTunes Gift Certificate on an auction website, it may have been part of a fraud claim. You may want to address the issues with your purchase to the seller, or use any dispute resolution service provided by the auction website or other remedies that might otherwise be available to you.

If the iTunes Gift Certificate was purchased from Apple, the buyer will need to contact his or her credit card company to discuss the disputed purchase.

You can now resume purchasing from the iTunes Store, but the funds from the fraudulent iTunes Gift Certificate will not be made available to you.

I would also like to recommend that you purchase future gift certificates directly from the Apple Store Online, an Apple Retail Store, or an authorized Apple reseller, as any further fraudulent gift certificates redeemed to your account may result in your account being permanently disabled.

Sincerely,

Robert
 iTunes Store Senior Advisor
http://www.apple.com/support/itunes/ww

Thank you for allowing me the opportunity to assist you.

És ennyi, most működik minden megint, még a jelszómat sem resetelték, kb 3 dollár tűnt el az egyenlegemből. Elkezdek újra vásárolni, letöltöm az iGo 1.2.1 update-et Magyarország térképpel, megveszem az Up in the air soundtracket és így tovább.

Lényeget kiemeltem. Szóval egyszer mindenki futhat lyukra. Csak tudnám, ugye, hogy milyen lyukra futottam.

Ebéd

Baján jártam a minap, épp arra volt üzleti tárgyalásom. Felhívtam eFit és beugrottam. Az eredmény 2×2 tányér ezekből:


tengeri herkentyűs rizottó hack.fix.patch.REAL_FINAL.nfo


meggyes bögrés

A meggyek levét pedig felspricceltük szódával és azt forgattuk rá. NAMASTÉ.

update: szombaton megcsináltam a saját verziómat. Igazából elronthatatlanul egyszerű. Még soha életemben nem sütöttem süteményt, de ezt tényleg nem lehet elszúrni. Itt az iPhone makró végeredmény, itt pedig eFi posztja a recepttel. Néhány jótanács: a tésztát nagyon lassan kezdjük el keverni, akár kézzel, vagy a robotgép lassú módjával, mert fröcsköl. A meggyeket csepegtessük le és akár a tésztába is belekeverhetjük. Nekem olyan 60 perc lett, míg megsült rendesen (végén levettem 150 fokra). Én két befőttet raktam a sütibe, de igazán három állt volna neki jól, különösen, ha el van keverve. Lekvárral kell megbolondítani fogyasztáskor.

Fanboys vs Droids

Doransky cége a Peer és Krasznai konferenciát csinál iPhone vs Android néven. Már régóta fel lehetett iratkozni az értesítőre, azonban most indult be teljes erővel a kampányuk. Frissült a weblap, készítettek videót, kiment a konferencia programja (ebből például kiderül, hogy a mikroblog-szféra fenegyereke, a budaörsi srác, Uj “mobilrólnemmegyareblog” Peti is színpadra lép Erdélyi “sprmn” Zsoltival), illetve a 10 rugós jegyben 3 fogásos ebéd, kávé+szoft drink, és ugye az egész napos konferencia program szerepel.

Aki kacsingat a mobil fejlesztés körül, szeretne lóbálni a magyar pezsgésben, mindenképpen érdemes elmennie erre a szakmai fórumra. Doransky egyébként részletes blog posztban foglalja össze a tudnivalókat.

Még egy érdekesség, hogy a konferencián a Nav N Go hozzájárulásával kisorsolják az “Év alkalmazását”, aminek fődíja egy Apple iPad lesz. (iPhone és Android szoftverekkel lehet nevezni, a jelentkezés feltétele, hogy valamelyik store-ban elérhető az alkalmazás, nevezési díj nincs, úgyhogy hajrá uraim.) Remélem az április 8-án induló konferencián már ténylegesen fogható is lesz a díj!

Másik dolog, hogy mi itt a Plastikon is kisorsolunk KETTŐ HÁROM ingyenjegyet, ehhez nem kell mást tenni, mint a hozzászólások közt jelezni a részvételi szándékot. A többszörösen leadott komment nem növeli a nyerési esélyt, sőt, az email címeket is átvizsgáljuk, mielőtt kihirdetjük a két nyertest. A sorsolást valamikor a jövő héten fogjuk megejteni, addig lehet feliratkozni. (Ha valaki már befizette volna a konferencia belépőt, és nyerne itt nálam, visszakapja a dohányt.)

update: a harmadik jegy elnyeréséhez Facebookon kell lájkolni itt, és azok között sorsoljuk ki.

Disclaimer: a Plastik média az esemény ellentételezés nélküli öcsi-média támogatója.

Up in the air (2009)

Számos Oscar-díjra jelölt, hibátlan film. Eredetileg nem különösebben érdekelt, nem hiszek a szemellenzős Oscar filmekben, nem mindegyik jó, ott van például a Milk, szóval nekem az Up in the air csak egy név volt az Uszkár díj blogon.

Valahogy a héten mégis rá esett a választás, mostanában úgy nézünk filmet, hogy rápillantunk az IMDb-n az adatlapra, ha az alapján van ingerencia, akkor megy, ha nincs ingerencia, akkor két eset lehet: 1) marad még egy kicsit, de sokkal inkább 2) delete.

Szerintem a filmet a rendezés és nem Clooney György viszi el. Jason “One chapter comes to a close. Another chapter begins.” Reitman 32 éves, nálam néhány hónappal fiatalabb (!) rendező remek munkát végzett. Olyan filmet sikerült fabrikálnia ebből az egyszerű sztoriból, hogy csak úgy magával ragadott. Nincs benne puska, nem dördül el benne egyetlen lövés sem, baszós-kardozós rész sincs benne, gyakorlatilag átlagos emberek átlagos történettel. (Egyetlen negatívumaként talán a túl “szép” elragadtatást tudnám kiemelni, de ez talán kis hiba.)


György

Talán annyit lehet még észrevételezni, hogy György filmjeiben jellemzően végig a “profi”, a róka, itt a motivációs beszélő, a megfejtő/megoldóember, de engem ez nem zavar, természetesen áll neki a dolog. Igen, szükség van ilyen ikonokra, akik miatt el tudunk vágyódni, a mozi alapvetően erről szól.

Reitmannek rendezőként három nagyfilmje ismert: az első a “Thank you for smoking”, a második a “Juno”, a harmadik pedig az “Up in the air”. Kivétel nélkül mindegyik remekre sikerült, még a teljesen idióta Juno is. Imádtam ezeket a filmeket, de akkor még nem volt meg, hogy ez mind Reitmannak köszönhető. (Reitmann csak producer volt a Jennifers Body esetében, ami filmet a mai napig nem tudtam megérteni — most éppen az az aktuális teóriám, hogy Karyn Kusama rendezőnő fogalom nélküliségéről lehet szó. A JB film remek dolgokat mutatott fel a rendezést leszámítva.)

De vissza Jason Reitmannre. A faszi a film elkészülte után a promóciós körében gyakorlatilag végigélte ugyanazt, amit Clooney. Egy igen intenzív és dús körutat tett az USÁ-ban, végigjárta az államokat és nyilatkozott mindenhol. Ez egyébként igen klassz módja a hírcsinálásnak, hiszen, ha valahova elmegy, akkor ott már szükségszerűen írni is fognak róla. Reitmann pedig minden újságírót, hotelt, elé kirakott ételt lefotózott és lefilmezett, aztán ebből szerkesztett egy 2 perces rövidfilmet “Lost In The Air: The Jason Reitman Press Tour Simulator” címmel, amit felrakott a Vimeóra! Íme:

Nem kell messzire utaznunk innen, hogy kiderüljön, Reitmann avid Twitter fan (twitter.com/jasonreitman — és szifonról twittel Echofont használva), ráadásul munka közben is előszeretettel használja a szolgáltatást, hovatovább ő is szeret képekben posztolgatni, érdemes rápillantani a twitpic kontójára. Talán ennél is érdekesebb az, hogy az Up in the air sajtó kapcsán szépen feljegyezgette azt, hogy miről kérdezik. (Eleve egy egész vicces dolog, amivel agyon lehet csapni az időt.) Íme a kördiagramja:

Annak idején 1990-ben amikor Stallone és Svarci voltak a királyok, nem létezett még ilyen közelség a fanek és ikonok között. Ma már létezik a technológia, de kevesen használják. Nekem az Up in the air egy meghatározó film volt, és most, hogy látom Jason Reitman mennyire jól bánik az internetes anyaggal, egyre inkább meggyőződésem, hogy érdemes rajta tartanom a szemem a jövőben is.

Hálózati mappák gyors elérése Snow Leopard alatt

Röviden fogalmazok: bugos.

Ha Finderben kitallózunk egy hálózati mappát, abból csinálunk a desktopra egy rövid-hivatkozást, 5 esetből 3-szor a Finder lefagyását eredményezi. Két megoldás marad: az első, hogy szépen kitallózzuk továbbra is a hálózati meghajtót (nekem ez sajnos pontosan három kattintással több, mint egyébként), a másik, hogy AppleScriptből írunk egy olyan programot, ami automatikusan felmountolja a megosztást, aztán oda is navigál. Ez utóbbit mutatjuk be.

AppleScript Editorban az alábbi programot fogjuk elkészíteni:


a forráskód a poszt végén letölthető formában is elérhető

Az afp://mini@angelday's mini._afpovertcp._tcp.local/mini rész mindenkinél más és más, illetve a list view és toolbar beállítása opcionális, én így szeretem azt a mappát nézni. Meg kell szerkesztenünk a pontos AFP hivatkozást. (Szerintem szambán is ugyanígy összehozható.) Nyissuk meg a Keychain Accesst, majd rendezzük “Kind” szerint a listát, és ott figyeljük meg a “Network password” típust. Mivel korábban már nyilván sikeresen csatlakoztatni tudtuk a hálózati meghajtót, benne lesz a listában a keresett gép. Nálam így néz ki:

afp://angelday's mini._afpovertcp._tcp.local

Felette pedig oda van írva a fejlécbe, hogy “Account: mini”. Ebből kell megszerkesztenünk a használni kívánt stringet. Nálam ez kiegészült a felső, citromsárgával jelölt azonosítókkal. A szerkesztett sort kell tehát kicserélni a fenti programban. Másoljuk be az AppleScript Editorba a kész programot (vagy eleve oda szerkesszük be), teszteljük le a futtatás paranccsal, ha működik, egy Finder ablakot kell kapnunk a hálózati meghajtóval. Aki még mappára is akar “mountolni”, az írja be szépen a teljes elérési útvonalat (nálam /mini/Desktop például). Ha elégedettek vagyunk, mentsük el az AppleScript futtatható alkalmazást, amit a Save dialógus ablakból kell kiválasztani:

Az így elkészült programot kedvező ikonnal is felszerelhetjük, aztán akárhonnan használhatjuk. Én a Desktopon helyeztem el.

Ha már poszter, legyen Joker

Tegnapi posztom hatására került elő Ujváry “silver42” Béla magángyűjteményéből az alábbi poszter, amiből egy kis házi treatmentet követően előállt a letölthető változat. Logós és logómentes formában vihető, én inkább a logót nem tartalmazót fogom a falra akasztani, mert csak a stílusra van szükségem.

Előbb a logó mentes:

Itt pedig a logózott:

4500×7200 pixeles bontásban letölthetők a poszt végéről. Enjoy.

LucasArts restaurált poszterek

Draven hívta fel a figyelmem a Maniac Mansion NES poszt kapcsán a LucasForums-on posztolgató Laserschwert (lézerkard) német szakemberre, aki a LucasArts kalandjátékok posztereit restaurálgatja üres perceiben. Először csak legyintettem, mert kit érdekel végülis az, hogy letölthető a Secret of Monkey Island borítója, de a kérdést nem intézhetjük el ennyivel. Roppant minőségi és szignifikáns ugyanis ez a tartalom. Megmutatom, miért.

Ha megnézzük a paramétereket, már sejthetjük, hogy ez komoly téma lesz:

Nem csalás, nem ámítás, ezek tényleg poszter méretű 60×80 centis, 200 DPI-s (!) bontású képek. Most mindenki képzeljen maga elé egy hatvan centi széles és közel EGY MÉTER (!) magas téglalapot, amiben a Monkey Island grafikája van, feliratok, nélkül. Kizárólag Steve Purcell grafikája. Nézzük csak meg előbb a teljes posztert:

És ebből kiemelve 100%-os nagyításon Guybrush arca:


Az ecsetvonások láttán a fenti kép a saját fejemet ábrázolja!

Laserschwert ebből a poszterből hat változatot mutat be:

1. eredeti logóval
2. eredeti logó nélkül felhőkkel
3. eredeti logó nélkül

Plusz ugyanennek még három változatát a restaurált színekkel. Nem is annyira azt kell érteni ez alatt, hogy kicsit feljebb húzta a megfelelő potikat Photoshopban, hanem a faszi konkrétan újra festette Purcell eredeti rajzát.

I’m trying to preserve those classic artworks by Steve Purcell, Bill Eaken and the likes, cleaning them up, painting out overlaying text or stickers, plus taking the extra step to make these babies printable in poster size.

Mindez természetesen olyan tökéletes és hibátlan minőségben, hogy amikor megnéztem és 100%-on összehasonlítottam, elkezdtem zokogni. Komolyan mondom, eddig ilyet még csak a kalendáriumban, nem!, a Nemzeti Galériában láttam. Ha egymás mellé tesszük a kettőt, nem tűnik fel nagyon a változás, jobb oldalon a hajó kicsit “kékebb”.

Nézzük csak meg közelebbről! Elsőként animgifben a jobb felső részt:

Utána pedig a bal alsó szakaszt:

Mennyi törődés és érzék!

Apropó, itt van egyébként Purcell 20 éves eredeti skicce a plakátról (csak amolyan referencia végett):

Ha hozzám hasonlóan ezen a pontra már masszív barnára fostátok a bokátokat, akkor készíthetitek a tisztítószereket és fehér zsebkendőket, mert van ez még tovább is! Nem csak, hogy ingyen hozzáférhető a fenti poszter összes változata, de egyéb játékok posztereit is LETÖLTHETŐVÉ tett nekünk Laserschwert. Ugyanebben, igen, írd és mondd!, ugyanebben a minőségben elérhető még többek közt a Monkey Island 2, Zak McKracken és Sam and Max: Hit the Road (szintén Purcell zseniális festményei), illetve más grafikusoktól például a Day of the Tentacle eredeti posztere (ehhez még EPS fájlok is vannak logóval, karakterekkel — OMG), valamint ez az alternatív poszter DotT is:


Ugye el tudjátok képzelni, hogy néz ki ez 100%-on? ŐRÜLET!

A teljes állomány így néz ki:

Legszívesebben szerepeltetném az összes posztert, kedvem lenne mindegyikről ennyit írni, összehasonlító ábrákat fabrikálni, pannelni a dolgokat egymáson, de nem, meg kell állni itt és publikálni kell a posztot.

Két helyről tölthetők, illetve egyéb:

1. http://robertmegone.com/posters/

Ezt a csomagot wgettel 20100223-án leszedtük, kinyomtuk és egy 700 megás zipben megosztottuk itt: http://gasztony.com/posters_final.zip — thanks Gasztony! Alternatív link itt.

2. a pontos méretekkel összerakva Adventure-Treff.de-n
3. Laserschwert posztja pedig itt

És hogy mit kell ezekkel a poszterekkel csinálni? Hát kérem tisztelettel, online megrendelni a nyomtatást és bekeretezve a falra lógatni! El tudtok képzelni ennél jobb ajándékot saját magatoknak? Én ugyan nem. Laserschwert a sajátjait a Posterxxl.de-vel készíttette el, ugyanennek az amerikai változata itt. Magyarországon egy lehetőség a Postershop.hu, itt például fotópapírra a 80×60 cm-es nyomtatás 5 ezer forintból megvan — sweet!

Uraim, idén előbb jött a karácsony!

Kinyomtatva egyébként ekkorának kell elképzelni a 60×80 centit:

Józsi! Hova lehet még innen menni? Ide:

update: Ujváry “silver42” Béla a poszt hatására előbányászta a saját relikviáit, ő még levelet is írt a LucasArtsnak és választ is kapott! Sőt, úgy szólították, hogy “Dear Jedi–“, mennyire fasza!

Szombaton születésnapi Meetup rendezvény

Akit érdekel a technológia, az alábbi programokkal nyitnak szombaton, 27-én este 8-kor a Merlinben:

– Metaverse Exchange Protocol – Virtuális világok áthidalása (Maróy Ákos)
– Nyílt szabványok Magyarországon: hol tartunk, merre tovább, és hogyan segíthetsz? (Mázsa Péter)
– Mágnesszalag-restauráció (Barczi Imre is @setalosas!!)
– Intelligens sebészeti eszköz – in-vivó, on-line onkológiai diagnosztika a sebészetben (Medimass)
– Fluxus live coding (Papp Gábor, KiBu)

Belépő egy ezres lesz, itt lehet feliratkozni. Én is elnézek, ki nem hagynám Sétálósast — eredetileg én ajánlottam be. Már új hajjal, hehe. (Sivatagban megy a teve, locsolkodni jöttem, hehe.)

update: eFi sajnos nem jön 🙁

Ismert gépek screen sharingje egy klikkből

Ha gyakran nézegetünk a hálózatunkon található másik Mac-eket screen sharingben, hasznosnak bizonyulhat az alábbi tipp. Alapvetően ugyanis Finder ablakból kell kitallózni a gépet és ott rákattintani a share screen gombra, vagy külön elindítani az alkalmazást, és úgy válogatni. Nem túl kényelmetlen megoldások, viszont a tényleg nagyon gyakran használt gépeink eléréséhez ennél is egyszerűbb parancsra van szükség. (Én például a nappali szobában levő számítógépet előszeretettel távvezérlem.)

Az alábbi mappát kell kitallóznunk a saját felhasználónk alatt:

Ide vannak letárolva azok a gépek, amiket használni szoktunk. Bármelyikre kattintva bejön azonnal a gép képernyője. Nincs más dolgunk, mint elhelyezni az asztalon egy rövid-hivatkozást a megfelelő fájlra. (Kezdjük el húzni az asztal felé, majd nyomjuk hozzá az option-cmd billentyűket is, az ikon még a levegőben rövid-hivatkozásra kell, hogy változzon.)

Aki nem az asztalra akar pakolni, az egy az egyben kirakhatja a dokk jobb szélére a teljes mappát quicklaunch formában, esetleg használhatunk Butler, LaunchBar alkalmazásokat is — kinek mi a kedves. Én az asztalon szeretek kattintani, nincs szükségem külső alkalmazásra.

Kobi szeme

2010. február 21-én 11 óra 23 perckor a besütő nap fényénél makróztam le a macskát:


A képre kattintva igazán nagy bontásban szemlélhető meg a kép — ehhez viszont flickr kontó szükséges.

Magamban “pinarésnek” neveztem el az összeszűkült pupillát.

Maniac Mansion (1987)

A Maniac Mansion grafikus kalandjáték 1987 októberében jelent meg eredetileg Commodore 64-re és Apple ][-re. A kettő gyakorlatilag azonos portja volt egymásnak. Egy évvel később, megjelent PC-re a DOS változat, ami ugyanazon a grafikán, de némileg továbbfejlesztett SCUMM motoron alapult. 1989-ben az Atari ST és Amiga 500 változatok kerültek piacra, amik már továbbfejlesztett grafikát használtak. A LucasArts még kiadott egy ennél is frissebb grafikájú változatot 1990-ben, Nintendo Entertainment Systemre — a munkát kiadták egyébként egy külsős cégnek. A játéknak így három grafikai világa ismert. (A teljesség kedvéért meg kell említeni még, hogy a játék rajongóinak egy kisebb csapata 2004-ben kiadott egy nem hivatalos változatot is Maniac Mansion Deluxe néven, de ez nem esik az érdeklődési körömbe.)

A három grafikai szint remekül megfigyelhető az alábbi ábrán, amit már én raktam össze, illetve kézzel aprólékosan eltávolítottam a kurzort, megőrizve az eredeti háttereket:

Az Apple csak azért szerepel, hogy látni lehessen az azonosságot / apró különbséget a Commodore változattal szemben. Az Atarisat nem akartam szerepeltetni, gyakorlatilag azonos az Amigással. Teljesen egyedi viszont a NES grafikája, ami jól láthatóan egy teljes újrarajzolás lett az eredeti képernyők alapján. Figyeljük csak meg, hogy Amigára gyakorlatilag átméretezték a C64 képernyőket és ugyanabban a stílusban átrajzolták (ajtó, lépcső, ablakok arányai), míg NES-re gyakorlatilag teljesen más felépítéssel találkozunk. Érdekes megfontolás, hiszen mind az Atari, mind az Amiga jobb hardverrel rendelkező gépek voltak, így nekem az tűnt volna logikusabbnak, hogy azokra maxolják ki a játékot grafikailag.

A NES változat érdekessége még, hogy Douglas Crockford, a LucasArtsnál a ’90-es években dolgozó programozó feladata volt, hogy befejezze a projekt managementben teljesen szétesett portot. A megjelenés után egy hosszas, gyakran hivatkozott esszét írt “The Expurgation of Maniac Mansion for the Nintendo Entertainment System” címmel arról, mennyire körülményes volt a portolás a már akkor is drákói szigorral rendelkező Nintendónál. (Másik apróság, hogy ez az úriember áll a JSON mögött — aki programozik, biztos hallott már róla. De arról is, hogy ő portolta NES-re az MM-t?)

A Nintendo híres volt arról, hogy mindenféle hisztiző anyukák miatt kínosan ügyelt arra, hogy mi mehet egy általa gyártott játékba és mi nem. Ő volt ugyanis a kizárólagos forgalomba hozója a NES-en futtatható cartridge-eknek, és neki kellett jóváhagynia mindent. Olyan volt, mint az App Store manapság. Ennek ellenére a komolyabb fejlesztőcégek a profit miatt örömmel mentek bele a játékba, így a LucasArts is, akinek ez volt az első cartridge-en megjelenő játéka.

Crockford részletesen foglalja össze, hogy mi mindent kellett változtatniuk a játékban ahhoz, hogy átmenjen a szűrőkön és rámutat arra is, hogy mennyire értelmetlennek bizonyult végül a dolog, hiszen rengeteg minden benne is maradt. Érdemes elolvasni az angol nyelvű írást, én inkább csak csemegézek belőle, illetve szerepeltetnék képernyőket.

– Meg kellett változtatni az alábbi szöveget: “The meteor is going to be pissed” arra, hogy “The meteor is going to be mad.” A Nintendo legdurvább elfogadható szava a “kill”. Érdekes módon egyébként a legtöbb Nintendo játékban, így például a Marioban is gyilkolásról szól minden, viszont az nem lehet szöveges. Képileg működhet, de nem szöveggel.

– A játékban van egy játéktermi szoba. A jobb szélső játékgépnek az a neve az eredeti változatban, hogy “KILL THRILL”. Ezt Crockfordék “MUFF DIVER”-re keresztelték el a NES porthoz, majd hosszas viták után kiderült, hogy a szexuális tartalmú dolgok sem műküdnek, így végül a “TUNA DIVER” maradt. Vicces, különösen látva az ívét.

– Egy másik dolog, aminek mennie kellett az a fürdőben szereplő “For a good time EDNA 3444” felirat. A Nintendónak ez is nagyon szexuális volt, így ezt is meg kellett változtatniuk “Call EDNA 3444”-re.

– A folyosón levő szobrot is el kellett távolítaniuk. Egy darabig próbálkoztak azzal, hogy máshogy mutassák be, végül egyszerűen kivették.

Crockford rámutat arra is, hogy a Nintendo alapvetően a szövegeket olvasta végig, így lehetett az, hogy például az alábbi dolgok benne maradtak a játékban:

– a hörcsögöt fel rehet robbantani a mikróban
– ha a maradványait visszaadjuk Weird Ed-nek, akkor megöli a gyereket és megjelenik egy koporsó fejfa a kertben
– amikor Edna bezárja a gyereket a pincébe, azt mondja: “az ágyamhoz kellett volna kötöznöm téged, cukifalat”
– ha ugyanez egy lány, akkor azt mondja “örülhetsz, hogy nem fiú vagy”
– amikor a lila csáp bezárja a gyereket a pincébe, azt mondja neki: “remélem megrohadsz”

Végezetül engedtessék meg, hogy bemutassam a NES játék teljes képernyő-térképét egy az egyben.

Lost in Nightmares review

Igazi DLC a Resident Evil-hez! Végre! KÜLDETÉSLEMEZ.

Igazából havonta el tudnék képzelni egy hasonlót. Ettől függetlenül egy teljes évet kellett várni rá, de legalább van. Március elején jön a második, aztán gondolom megint sokáig csönd lesz, bár, ha van Isten, kapunk még DLC-t ehhez a fantasztikus játékhoz. Nekem őszintén szólva nem is hiányzik az “új” grafikai motor, a Resident Evil 6, vagy akármi, nem érdekel. Ilyen DLC-ket akarok, sokat. Sok rókabőrt akarok. LENYÚZOTT RÓKABŐRÖKET.

A Resi5 picit más, mint az eddigiek. Inkább az akción, a “játéktermi” hangulaton van a hangsúly. Kevesebb borzongás, kevesebb kastély, nehéz bársony, festmények a falon, helyette afrikai nyitott pályák, persze kis penész, de nézhetjük akárhonnan, ez arcade. Nekem maximálisan tetszett, nem kell mindennek ugyanolyannak lennie. Az RE4 sztoriban és B-movie-ban volt erősebb, itt is megvan ugyanez, de itt inkább az erős arcade dominál. Pontos, feszes mozdulatok, nyomulás előre, tapasztalat.

Ebbe a rendszerbe dobták bele a Lost in Nightmares DLC-t. A DLC gyakorlatilag a Wesker-Chris-Jill múltbeli harcot és az oda vezető utat dolgozza fel egy nem túl hosszú, egy-másfél órás epizód formájában. Minden másodperce hibátlan. Eleve a beállítás: Spencer kastélyában játszódik, pontosan ott, ahol az RE1 is kezdődött. Chris és Jill indul meg felfedezni a kastélyt, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint amit már mindenki ismer (nagy bejárati terem, balra a kétszintes ebédlő stb).

Ez már hangulatában hasonlít arra, amit sokan hiányoltak az RE5-ból. Szűkebb terek, háttérzajok, villámlás, borzongás benne végig. (Különösen akkor, ha azt hisszük, hogy azok a dolgok és úgy fognak megtörténni, mint az RE1-ben, hehe.) Hibátlan koncepció és kivitelezés. Gyönyörű pálya, szép modellek, remekül festett textúrák és hangulatiság, nem lesz benne hiba. Ráadásul érezni rajta végig, hogy a sorozat ismerőinek készült. Például ha háromszor megpróbálunk kimenni a bejárati ajtón, megkapjuk az eredeti “fix” kamerabeállításokat. Az ajtókon közlekedés is hasonlít arra a módra, ahogy PS1-en annak idején történt az átvezetés. Remek gondolatok.

Mivel a DLC nem túl hosszú, Capcom az egyben végigjátszást gondolta melllé, így néhány checkpointtal találkozunk csupán, menteni nem lehet. Fegyver sincs semmi különös, csak néhány dolog, amit felszedünk menet közben. Egyszóval ebben az értelemben teljesen független magától a fő játékmenettől. Bevezettek egy új pontozási rendszert, ahol a pályán triviális és nem triviális helyen eldugott “pontszám csillagokat” kell gyűjtögetni. Ez olyasmi, mint a játékban használt pénz, csak mivel nincs már “bolt”, így inkább pontért játszunk.

Egyszóval a fan-eknek készült, felfedezős, gyűjtögetős, megoldós kiegészítőt kapunk, amin végig élvezet a játék. Nem akarom lelőni a poént, de kedves megoldás lett végig. Ráadásul a DLC-vel kapunk egy “Mercenaries Reunion” kiegészítőt is, ahol, amolyan RE tradícióként, extra karakterekkel tudunk lövöldözni a Mercenaries pályáin (új pontozással természetesen). Kapunk még extra 3D modelleket is, amiket kedvünkre tanulmányozhatunk a menüben. Ebből az egyik a “warrior” Chris, aki hanyagul fekszik a földön — roppant vagány!

Chris és Sheva új kosztümjeit külön letöltésben kell megvásárolni, de egyáltalán nem drága (650 forint). Viszont akkor újra tudjuk játszani az RE5 chapterjeit, amit ugye minden HC RE fan meg is tesz.

Egyszóval pontosan ilyenre számítottam, egyáltalán nem vagyok csalódott, sőt, nagyon élveztem végig a játékot. Hosszabb, mint annak idején volt a demó, nem is annyira könnyű, különösen a második felétől, viszont azért kellően rövid ahhoz, hogy most ne legyen mivel játszanom.

Továbbra is az a szakvéleményem, hogy a Resident Evil 5 egy remek játék, amit folyamatosan van értelme játszani. Ha végig is vittük a játékot, másik kosztümben, a statisztikákat javítva újra és újra kell járni a chaptereket, unlockolni a fegyvereket, megvásárolni a figurákat, ahogy érjük őket. Ha ez sem lenne elég, akkor lehet kísérletezni a Mercenaries móddal és ott unlockolni a pályákat és karaktereket. Ehhez sok sikert kívánok, sokkal egyszerűbb elmondani, mint megcsinálni! DLC-ben lehet megvenni egyébként a “Versus” multiplayer módot is, ezt még nem próbáltam. Annyira mondjuk nem érdekel, én elsősorban az arcade élmény miatt játszom vele.

Nagyon elégedett vagyok a vásárlással.

Lost in Nightmares

Naptáramba jó előre be volt írva a dátum: 2010. február 18. — RE5 DLC PS3 megjelenés! (kezdőknek: ez a Resident Evil 5 fantasztikus játék “küldetéslemeze”, a Lost in Nightmares)

Mondanom sem kell, hogy itteni idő szerint csütörtök este vagy háromszor (17 óra, 20 óra, 23 óra) benéztem a PSN Store-ba, hátha befrissítették már ezt a nem mindennapi letöltést. Sajnos nem volt, csak a játékhoz letölthető 2.0 szoftver update, így nyugovóra tértem az előkészítés után. Reggel 7 óra 30 perckor néztem rá újra, képzelhetitek az örömömet, amikor megtaláltam végre a letöltést. (egy gyors twitt persze kötelező volt)

A US Store-ból azonnal megvásároltam, letöltöttem a 480 megás állományt (közben meg tudtam kényelmesen borotválkozni, teát főzni, reggelizni), telepítettem, aztán indítom a játékot, szívem REPES, de az extra content menüpont alatt bizony továbbra is piros a “Lost in Nightmares” opció. Azonnal hívtam Greg-et, a konnektor.org szerkesztőjét. A korai időpont miatt kétszer kellett elismételnem neki a problémát, hallhatóan még az igazak álmát aludta.

Greg elmondta, hogy a DLC-k sajnos régiókódosak, és nézik a használt lemezt is. Mivel én az RE5-öt UK-ből rendeltem, így csak a UK Store-ból letöltött DLC fog működni a játékkal. “Nem olvasod a konnektor 300 komment fölött járó tudásbázisát?” — kérdezte Greg és igaza volt. Ekkor jutott eszembe ugyanis az, hogy ez szempont volt korábban is, csak én ugye megelégedtem a játékdemókkal eddig.

“Mit tehetünk?” — kérdeztem, de ekkor már biztos voltam benne, hogy nem tudok úgy elindulni itthonról, hogy kipróbáljam ezt a remek DLC-t. Greg szerint be kell regisztrálnom a UK Store-ba fiktív UK címmel, viszont nem fogok tudni megadni neki VISA kártyát, csak az AmEx Blue-t eszi meg, tehát feltöltő pontokat kell vásárolnom magamnak például a GameStore-ról. Gyorsan utánanéztem, 7 ezer forintba kerül a doboz. Ebben található a kód, amivel fel tudjuk tölteni a PSN “tárcát” (komolyan így hívják, wallet), aztán újra le kell tölteni a DLC-t. Az is kiderült, hogy nem kell UK accounttal játszani, a rendszer megelégszik azzal, hogy van egy ilyen account a gépen, nem bukom el a mentett állásomat, trophy-kat stb. (Oda is verne.)

A GameStore-os feltöltőpontért befáradni az Árpád-hídig semmi kedvem nem volt, így ninjázni kezdtem a kérdést az alábbi SMS formájában:

Szerencsére a GameStore-os ember rugalmasnak bizonyult, csak annyit kért, hogy OTP-ben fizessem be a pénzt, akkor egyből látja. Megértem a dolgot, magam is így járnék el. Dolgom is volt a városban, egy szabálytalan parkolást kockáztatva beszaladtam egy OTP-be és fizettem. Miközben az autóhoz sétáltam, küldtem neki az SMS-t, hogy jöhet a kód. Mire végül hazaértem, már a telefonomon volt a 12 karakter. (Sajnos csak a drágább, 15 ezer forintos volt neki, bár nem aggódom azt illetően, hogy majd el fogom használni később a következő RE5 DLC-nél.)

Nem is volt más hátra, mint az, hogy újra letöltsem és telepítsem a cuccot. A játékot végigjátszottam másfél óra alatt, nagyon tetszett. Akinek bejött a Resident Evil 1, illetve annak a remake-je, nagyon fogja élvezni a kastély 2010-es változatát (persze nem ugyanúgy néz ki, de nagyon hasonlít).

Ettől függetlenül vissza szeretnék utalni erre a PSN bolt mizériára: mi a francra jó ez a régiókódolás? Egyébként már régen XBOX-ra töltöttem volna le, ott emlékeim szerint nincs ilyen faszkodás. Két dolog miatt nem tettem: az egyik, hogy kölcsönadtam FB2-nek a lemezt, és még mindig nem kaptam vissza (ennek már egy éve), a második ok, hogy a lementett állásommal kívánok tovább játszani, még akkor is, ha ennek nem sok értelme van a DLC esetében, hiszen tök független a játéktól — de a trophy miatt akkor is szempont.


a jobb alsó sarokban levő piros ikonok mutatják a megvásárolt DLC-ket

Linda úgy szakkommentálta a dolgot, hogy “nem akarja a SONY a pénzedet”, illetve még azt is mondta, hogy “nagyon szeretheted ezt a játékot, ha ennyi ideig szenvedsz, hogy megszerezzed”.

És igaza van. Imádom az RE5-öt.

Végül adok a SONY-nak egy tippet a szerkesztőségből, magyarul, hogyan tudnak még több pénzt csinálni: a régiókódokat el kell törölni, a boltot pedig szabványos, interneten bárhonnan működő kártyás fizetéssel, a fogyasztó által elszámolni kívánt pénznemben kell kiszolgálni. Vagy meg lesztek baszva fasszal, gyökerek.

Itt a gomba, hol a gomba, ne ugrálj a nadrá–

A postáról már hazafelé vitt az utam, leparkoltam szépen, összeraktam a dolgaimat, aztán a felismerés: nincs meg a szifon. Zsebek, kabát, táska, kocsi — sehol.

PÁNIK.

Még háromszor ugyanez a pattern, semmi.

PÁNIK.

Ezerrel pörgő gondolatok: a kocsiba beszállás előtt még megvolt a telefonom, mert írtam egy SMS-t, amíg oda sétáltam, tehát nem a postán tűnt el. Viszont, és ezen kezdtem el igazán parázni, úgy emlékeztem, hogy a telefont az autó TETEJÉRE raktam indulás előtt. Márpedig pénztárcával egyszer már szívtam meg így, akkor meglett szerencsére. Nem tudtam elhinni, hogy ekkora szarvaslövő hibát követtem el.

Idegesen kapkodva beviharzottam a lakásba, kabát-bakancs, lebasztam mindent a FÖLDRE, kurvára beloginoltam a gépbe és azonnal elkezdtem két dolgot:

1. SKYPE
2. MOBILEME

A skype azért, hogy felhívjam a telefont. Nem futott a program, SZÁZ ÉVIG loginolt. Kiderült, hogy valami spammer közben authorizáltatni akarja magát, KICK-BAN-IGNORE gombra gondolkodás nélkül rátenyereltem. Minden másodperc csiga lassan haladt. Közben Safari dobott egy strandlabdát, ütöm neki a mobileme-t, mennyél már te dög, erre kiírja, hogy Find My iPhone currently not available — sorry for the inconvenience anyád!! Azonnal refresh.

Skype-on megcsöngettem a telefont. Kicsöngött. Jó jel. Nem vette fel senki, de a lakás is néma volt. (Kobi elég csendes jószág.) Bejött közben a mobileme frankósra, azonnal böktem neki egy direkt message-et azzal a szöveggel, hogy hívják fel az öcsémet ezen meg ezen a számon, mellette Skype-ról hívtam öcsémet, baszott felvenni (mint később kiderült, sztárallűr, soha nem vesz fel telefont ismeretlen hívószámról), írtam neki egy SMS-t.

Mindezek mellett pedig ugye kattintottam a locate my phone gombra. Ennek ugye több idő kell, percekig tarthat, mire megtalálja a telefont.

Megtalálta.

A lakóhelyem közelét jelölte meg, semmiképpen nem a postát. Ez nagyon jó jel volt. Átpakoltam mégegyszer a cuccaimat, sehol semmi, aztán azt mondtam magamnak:

“Józsi, most te vagy RAMBÓ. Rambó vagy bazmeg. Fogd meg az irataidat, a kulcsaidat, vedd fel a kabátod és backtrackelj vissza a kocsival egészen a postáig. A feladatod most az, hogy megtaláld a telefont. Vegyél ki egy kis sminket Linda szettjéből, kend a fejedre, mert most te vagy Rambó. A telefonnak szüksége van rád.”

Az autóban megtaláltam az anyósülés alatt. Leesett valahogy.

Húbazmeg. 40 éves lettem!!!

Remek cucc egyébként a MobileMe dolga, mert legalább megtudtam, hogy a lakás körül kell keresnem. Komolyan. Ha nem így lett volna, nem kezdem el az autót újra átvizsgálni. Lehet, hogy hosszabbítok egy év előfizetést ezek után. Sokba kerül, de az, hogy van benne üzenetküldés, helymeghatározás, remote lock és wipe — ilyenkor kiderül, mennyit is ér.

Függöny.