iPhone sw update 3.1.3

Február 2-án megjelent a 3.1.3 bugfix iPhone software update néhány teljesen jelentéktelen frissítéssel, amiket fel sem sorolunk ezen a helyen. Egy nem dokumentált “fícsör” is bele- azaz visszakerült, mégpedig a tavaly nyáron elvesztett “tethering” opció. Olyannyira, hogy úgy tűnik, immáron mindenki gond nélkül használhatja az amúgy függetlenként vásárolt telefonját akármelyik szolgáltatóval internetes modemként.

Tennivaló nem sok van, fel kell rakni az új förmvert (már amennyiben nem jailbreakelt a telefonunk), aztán a Settings – General – Network – Cellular Data Network alatt beállítani a tetheringre vonatkozó opciót. Ez az APN – MMS szekció alatt, legalul található. Vodásoknak szörnyen egyszerű, csak a nevet kell kitölteni valahogy így (egyébként csak le kell másolni az APN sorát fentről):

Ezután a Settings – General – Network alatt megjelenik az “Internet Tethering” gomb, amit akármikor be tudunk kapcsolni, ha a telefonon szeretnénk felcsatlakozni a netre. (Persze ehhez szükséges, hogy a mobilszolgáltatónknál legyen érvényes adatcsomagunk aktiválva, de ezt úgyis tudja mindenki.)

A vicc az, hogy még bluetooth-szal is működik (nekem annak idején ilyen nem volt, csak USB-s). Az eljárás csak annyi, hogy be kell kapcsolni a már említett módon a tetheringet, aztán a laptopon felcsatlakozni (például a System Preferences – Network – Bluetooth PAN – Connect részen) — ennek előfeltétele, hogy az egészet megelőzően összepárosítottuk a telefonunkat a laptoppal, amit a System Preferences – Bluetooth – Add (kis + gomb a bal alsó sarokban) megnyomásával tehetünk meg.

Ez az egész dolog olyannyira jól működik, hogy nálam még az örökké problémás MMS is meggyógyult magától! Biztos vagyok benne, hogy bugfixelték azt az egész szakaszt ott.

Aki még emlékszik, szeptember végén elhatároztuk, hogy bepereljük az Apple-t és a T-Mobile-t, mert úgy értékesítenek készüléket, hogy az Apple miatt nem működőképes rajta a tethering, csak a T-seknek. Megnyugodhat mind a két cég, hiszen visszajött a szolgáltatás teljes pompájában, egyelőre tehát megúszták a pert. (Egyébként annak idején tényleg elkezdtünk foglalkozni az üggyel és mindenféle megfigyeléseket is tettünk a kérdésben, meg hallattuk a hangunkat erre-arra — én bízom benne, hogy a kettőnek volt egymáshoz köze!)

Remek hírek ezek! Éljen.

20 Responses to “iPhone sw update 3.1.3”

  1. Gravatar Icon 0 eFi

    Frissiben elmondanám, hogy akinek esetleg ezek után sem akar megjelenni a tethering, az még ne verje azonnal a földhöz a független szifonját, hanem előbb nézze meg a carrier logót. Ha szép dizájnos carrier logód van (nekem Pannon logós Pannon carrier jel volt ott), akkor Te is felpakolhattál valami szemét hackot, ami akadályozza a tetheringet.
    Ilyenkor annyi a teendő, hogy
    1. backupolod a szifont
    2. csinálsz egy restore-t a telefonon az iTunes segítségével.

    Jailbreak-szűz sorstársaknak elmesélem gyorsan, hogy a restore hiszti a következők szerint működik:
    1. USB-n összemadzagolod a gépet és a telefont
    2. kikapcsolod a telefont
    3. nyomva tartod a Home buttont addig, amíg az iTunes ikon meg nem jelenik a telefonon

    Innentől már gyerekjáték – az iTunes szól, hogy ő lát egy restorálandó telefont, jól megrestorálja, rebootol, felpakolja a friss firmware-t, megint rebootol, aktiválja újra a telefont, aztán megkérdi, hogy visszacsinálhatja-e a backupból az utolsó mentett állapotot.

  2. Gravatar Icon 1 neo_21670

    Vajon, ha már hozzányúltak úgyis a tethering részhez, javították azt a bugot, hogy nem-3G tethering + bejövő hívás esetén disabledre állítódott a tethering állapota és kézzel kellett visszakapcsolni?

  3. Gravatar Icon 2 suexID

    Lassan őrölnek a malmok almáéknál, én már komolyan reménykedtem, hogy valami komoly update jön, ha már ennyi ideje ülnek rajta, de látom csak bugfix. Bár ahogy elnézem, ez sokak problémáját orvosolja, én nem fogok csak emiatt upgradelni (JB van a telefonon).

  4. Gravatar Icon 3 CharlieBrown

    Nálam a kolbis screenshot mindent visz. A többi csak duma :D

  5. Gravatar Icon 4 Mettyú

    2009 vége felé rászántam magam, hogy lecseréljem a régi 2G iPhone-t az új 3GS-re. Szépen beharangozták, hogy van tethering. Mikor megvettem és kiderült, hogy Pannon alatt nem megy, írtam egy pár kellemetlen hangvételű complain email-t, meg feedback-et az Apple oldalára, hogy mi a faxx-t képzelnek magukról, hogy az ember vesz 180e Ft értékben egy telefont és nem mennek a meghirdetett fícsörök.
    Nem mondom, hogy az én leveleimnek volt foganatja, de igenis ha van ilyen “igazságtalanság”, akkor azt le kell kommunikálni az Apple felé, így mindenki reklamáljon legközelebb is.

  6. Gravatar Icon 5 hauz

    Nyugalom, ez a poszt rajtam sem segít, mert a romániai Orange havi 4 euróért engedi bekapcsolni a tetheringet. Magyarul egy olyan szolgáltatásért kér pénzt amit az Apple ingyen kínál. SIC!

  7. Gravatar Icon 6 klarky

    ásít

  8. Gravatar Icon 7 enteomitiok

    nekem ez a funkció a telefon megvétele óta működik. nem is értem ezt a posztot.

  9. Gravatar Icon 8 gergoke

    enteomitiok a megoldás nálad a T-Mobile kártyában keresendő, ha nem tévedek.

    Azért tapsikolni nem fogok, hogy a nagy Apple megengedte a független telefont vásárlóknak, hogy ismét a készülékük minden tudását kihasználhassák. Vicc. Elmennek ezek a picsába, már bocsánat.

  10. Gravatar Icon 9 angelday

    enteomitiok, milyen kártyád van?

    gergoke, nem is kell tapsikolni. Feature update helyett bugfix update. És most feltetted újra a régi lemezt ezzel a “minden tudását kihasználhassák” dologgal. Az Apple ilyet soha nem fog usereknek megengedni. Az egyre inkább Linux…

  11. Gravatar Icon 10 esteban

    Az a helyzet hogy nekem igenis elojott parszor a third-party appok futtatasanak problemaja, igy en orulok az update-nek (ilyen app-ok voltak a Pb Fantasies es az aNote, hogy csak 2 peldat mondjak – ezeket eltero account-rol vasaroltam, es az volt a tippem hogy ez valami biztonsagi dolog lesz). Azt mondjuk furcsaltam, hogy barkivel beszeltem a temaban, senki sem tapasztalta ezt a problemat. Remelem mostmar en sem fogom.

  12. Gravatar Icon 11 vS

    éljen, éljen (mondjuk én is hiba nélkül használom hónapok óta, Tmob előfiz.) de, hogy mi a faszért kell több lépcső míg eljutsz addig a nyomorult gombig, az rejtély számomra.. “Settings – General – Network alatt megjelenik az “Internet Tethering” gomb”

  13. Gravatar Icon 12 maadie

    Engem az bhasz a vodában h internet előfizetés mellé nem jár smtp server…
    Valakinek tipp h küldjek igy levelet?

    AMi érdekes van egy működő smtp serverem ami kér authentikációt és iphoneon az nemműködik, lektopon működik…

  14. Gravatar Icon 13 kuf

    maadie,

    gmail smtp miért nem jó? :)

  15. Gravatar Icon 14 cmorgan

    HÁHÁÁÁ!!!

    Nagggyon jó!
    Az az érdekes, hogy olvastam egy postot valahol máshol, hogy ebben a frissítésben nincs semmi érdekes. A maflák :)
    Műxik. Nagyon happy vagyok :)

  16. Gravatar Icon 15 klarky

    @maadie: a freemail-ét is használhatod, van mobile edition is, így gyors is

    Én pannonos vagyok de sosem használtam a pannon rendszerét levelezésre.

    A gmail és a freemail viszont simán megy. Ja, nem iPhone, Samsung, de ez ebből a szempontból mindegy.

  17. Gravatar Icon 16 maadie

    :D D

    kuf, köszi az infót,

    igazából miután leirtam, elkezdtem ujra gondolkodni és kb 5 perc mulva már elküldtem egy mailt a gmail-el :D

    előbb járt a kezem mint az agyam, már megint :P

  18. Gravatar Icon 17 Balazs

    Egyelore meg kivarok asszem, egy minimal update miatt nem kene elveszteni a JB lehetoseget, meg ha jelenleg nem is hasznalom ki. Telefon eladas eseten meg jol johet :)

  19. Gravatar Icon 18 pigeon

    T-mobile altal fuggetlenitett 3G -vel nem megy :-(

    Szanalmas, vissza fogom vinni es “erdeklodni” fogok az ugyfsz-on hogy ez most hogy, letettem a zset, es meg mindig sz*pattok?

  20. Gravatar Icon 19 Tom

    3.1.3 van fent a telefonomon, a telo független Pannonos

    Sehogy se akar megjelenni a tethering. Anno az ippc-s dolgot megcsináltam, akkor ment is a 3.0-án a tethering.
    3.1-re ahogy más pannonosoknak nekem is eltűnt a tethering. Akkor emlékszem még próbálkoztam valami netes forrásból is valami pannon “profil” letöltéssel, le is jöttek dolgok, de soha nem ment velük a tethering, és emlékeim szerint következő induláskor törlődtek is a settingsből a profil dolgok.

    Van esetleg valami ötleted, hogyan kelthetném életre a tetheringet?

    efi, írtad, hogy
    “ha szép dizájnos carrier logód van (nekem Pannon logós Pannon carrier jel volt ott), akkor Te is felpakolhattál valami szemét hackot, ami akadályozza a tetheringet.”

    (na nekem is van valami logo jel a Pannon felirat mellett), akkor restore segíthet…
    Viszont nem szeretném pl. az sms-eket stb elveszíteni + abban sem vagyok biztos, hogy az egyes programok adatai megmaradnának-e..)

    Ötlet?

Leave a Reply