Valamelyik nap egy kórházban kellett eltöltenem még vagy fél órát, néhány papírra várakoztam. Az orvos annyit mondott, hogy majd jöjjek vissza kicsit később. Fél egy körül volt az idő, gondoltam, bekapok valami ebédet. Nem ismertem a kórházat, így elsétáltam a recepcióig és az ott ücsörgő biztonsági őrt kérdeztem. A beszélgetés nagyjából így zajlott:
- Jó napot, meg tudná kérem mondani, merre van a kórházi menza?
- Van itt egy menza, de ott nem adnak magának ebédet… Itt van szemben egy kisbolt, ott vásároljon.
- Köszönöm, de inkább mégis megkeresném a menzát, hátha. Meg tudná mondani, merre találom?
- Mondom, itt szemben van a kisbolt. Oda menjen, viszont látásra.
Természetesen semmi kedvem nem volt valami fagyott padon ülni két zsömlével, némi felvágottal, meg egy Camping sajttal a kezemben. Fogtam magam és elindultam az ellenkező irányba, vissza a kórház területére.
Erősen vizsgáltam a terepet, hátha látok egy olyan személyt, aki nem beteg, hanem valamiféle dolgozó. Jött is a parkon át két középkorú nő. Az egyiket megszólítottam és a menza felől érdeklődtem. Rámutatott a nem messze levő épületre, de hozzátette, hogy csak ebédjegy ellenében adnak ebédet. Megszaporáztam a lépteimet.
Egy lépcső vezetett fel az emeletre. Ki volt téve egy kézzel írt lap az alábbi szöveggel: EBÉD CSAK EBÉDJEGYRE KAPHATÓ
Felmentem a lépcsőn, két nagyobb helységben étkeztek a fehér köpenyes kórházi dolgozók. Hamisítatlan menza, gyerekkorom kitörölhetetlen emlékei, narancssárga és sárga műanyag kannákból mért citromos menza-tea íze egyből beugrott. Röviden körbenéztem, aztán megkérdeztem valakit:
- Hol lehet ebédjegyet kapni?
Rámutatott egy ajtóra. Elsétáltam oda, rá volt írva: “Ebédjegy”. Bekopogtam, benn ült egy idősebb nő. A következőt mondtam neki:
- Jó napot kívánok, szeretnék ebédjegyet vásárolni.
A nő rám nézett hosszan, aztán megkérdezte, hogy kinek a nevére állíthatja ki a számlát. Elmondtam neki, kiállította, majd mondta az árat: 233 forint. (Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy a számla és az ő munkaidő-költsége nem került-e többe.)
Besétáltam a menzára, a jegyet felmutattam és kiválasztottam az ételt. Minden nap van “A” és “B” menü főételből. Gyümölcsleves, sütőben összesütött sajtos-felvágottas burgonya két szelet uborkával, illetve egy kocka-sütemény volt a menü. Egy pohár vizet is megittam hozzá, remek menzakaja volt, a leves az a fajta gyümölcsleves, amivel mindenki találkozott már életében a menzán függetlenül attól, hol lakik (fantasztikus mém!).
A dolog érdekessége számomra a következő volt:
1. abból indultam ki, hogy kell lennie egy “ellátó” menzának a kórházban (akárhol van az ember, minden kórházban van ilyesmi, ahol a fehérköpenyesek kosztolnak)
2. elhatároztam: én ezen a menzán enni fogok aznap (ez még az őrrel történő diskurzus előtt volt egyébként)
3. a “brutal honesty” remekül működött, mindenkinek megmondtam, mit szeretnék — és lett!
Hatalmas sikernek éltem meg a dolgot egyébként. Életem egyik fontos tettét vittem véghez aznap. Elhatároztam valamit és megcsináltam. Sőt: elgondoltam valamit, hogy lehetne, eldöntöttem és meg is csináltam. (kell lennie egy menzának — ha van, akkor én ott enni fogok)
Roppant fontosnak érzem azt a momentumot is, hogy a kórházban az ember alapvetően betegként van jelen, így meg sem fordul a fejében, hogy ott egyen, ahol az orvosok és a kórházi személyzet. “Nem illik”, vagy én nem is tudom, hogy pontosan mi köthető ehhez az élményhez, de nem csináljuk. Ráadásul ott van az “Ebédjegy”, mint rém, ami visszafordítja az embereket. “Nem szabad itt nekem, mert nem tudom, mi az az ebédjegy”. Ki inkább a fagyott padra a zsömlével, vagy a helyi kantin. Pedig mindkettő vacakabb kaja, mint a menzán. Teljesen jó a menza kaja, hibátlan dolog a menza kaja.
Semmi szabályt nem hágtam át egyébként, sőt, mentem előre a cél felé vezető úton. Mint a viccben, amikor a nyuszikát megkérik, hogy “te, nem lehetne, hogy kihúzzál a halállistáról?” erre azt mondja, hogy “de, parancsolj”.
Ez tetszett
Kis m-agyar szürrealizmus.
Az első ember, aki önszántából, s nem kényszerből, vagy bármi mástól vezérelve ment menzára, és még jól is esett neki. Én Téged Sasvári József, Tisztellek!
(az elv az persze fontosabb, és a menzakoszt múltja, jelenje, és jövője mellett el NEM törpül)
YES MAN
Ez a fíling, nem a Costes, meg az Olimpia
Ez nagyon jó volt, igazán tetszett. Ez akkor is jó lett volna, ha nem mint megtörtént esetet írsz le, hanem, mint egy rövid kis szösszenetet Vacekkal (vagy hogy is hívták az emberedet, már rég írtál róla).
És igen, a menza az valami más. Nem is tudom, a nagy tétel, az alapanyagok, a közeg, a tömeg vagy mi teszi azzá ami.
Sokat ettem menzán, tul. képp ma is egyetemi menzán kajálok és nekem bejön. Egy menzás borsos tokány, bácskai rizseshús, gulyás nyesedékből + grízestészta, ez mind- mind priceless.
És erkölcsi példázat is volt benne, klassz!!! Mennyivel jobb, mint agyalni az iPadon…
A menzás teát vagy más néven kórházi teát pedig egyenesen hungaricumnak kellene kikiáltani. Azt sehol máshol nem lehet leutánozni…
Akkor most jövő héten az év éttermévé választják a kórházi menzát?
Kíváncsi vagyok, hogy én mikor fogom visszasírni a tűzforró gyümölcslevest.
@klaryk dede, a menzatea még tábori tea néven is fut
Fincsi sima citromos tea!
Menza FTW. Aki ódzkodik a menzától az egye a szottyos lángost meg a zsemlét, addig én is keresek egye menzát és jóllakok. 233 forintért meg ingyen volt.
Még hozzáfűzném, hogy csütörtökön és pénteken rendszeresen menza kaján élek. Őszintén szólva finom. Az ára kb 300 forint, de lehet kevesebb kicsit, és mindig tömve van a kajásdoboz. Persze 1-2 alkalommal repül az a csomag kávé, meg a két szép szó hogy “jaj de finomat tetszett főzni” és meghálálják. Ha úgy van, hogy az alap adag 3 süti, meg valami leves akkor a sütiből kb 5-öt gyömöszölnek a dobozba, a leveses meg színig van szedve. Persze aki Costeshez van szokva, biztos érzi a különbséget (hogyne érezné) de a menzás étel is lehet kifejezetten finom. Csak a crew hozzáállása meg a szar alapanyag tudja elrontani.
Gondolom csak egy dolgot felejtett el ellenőrizni az ebédjegyes néni, azt hogy kórházi dolgozó vagy-e.
Nyilván nekik van fenntartva ez a 233ft-os ebéd opció, nem a fél világnak.
Mindenesetre ügyes voltál. Nem lehet mindig Kistücskökben ebédelni.
Most már csak a 233,- Ft-ra adj lszi magyarázatot! Elmúlt 5 évben kb kétszer volt dolgom a korházban, de nem sikerült az utcáról bemenve soha megoldani a gondom. Mikor lett ismerős, meg “odaszóltak” minden megoldódott. Lehet átalakították az intézményeket mezákká?
Well, Longhand-nál sejtem az igazságot, bár tudni én sem tudom.
Az a 233 Ft-os ebéd feltehetően 6-800-ba kerül ténylegesen (megfelelő korrupciós szorzót alkalmazva akár többe is), és a 233 Ft-on felüli részt az OEP, vagy a kórház, vagy a mittoménki fizeti juttatásként a kórházi dolgozók részére. Amit a határozott fellépésnek köszönhetően a néni valószínűleg elmulasztott leellenőrizni nálad.
Kicsit kotnyeleskedésnek tűnhet, de nekem mindig szúrta ez a szememet:
“Felmentem a lépcsőn, két nagyobb helységben étkeztek a fehér köpenyes kórházi dolgozók. ”
a helység – földrajzi fogalom
a helyiség – a zárt lakótér része
Ne vedd kekeckedésnek, inkább építő kritikának
AV
ez igen, blogszféra jelentős része épp arra veret hogy starbucks így meg úgy, józsi meg szakadár módjára betámad egy kórházi menzát, bigup!
tényleg, neked mi a véleményed erről a kismagyar starbucks jelenségről?
real-life hack. ennyi BASZKIKÁM
jóval megindítóbb példa a “lehetetlen nem létezik” illusztrálására, mint muhammad ali panelház méretű plakátja.
Szép történet, valóban, de tegyük hozzá, hogy az ilyen történet “nem produktív”. Nem lehet azt mondani egyrészt a barátnak, h figyelj, kajálj te is meg abban a menzában, menni fog. Nem fog menni, mert őnála ki fogják szúrni, h nem személyzet. Másrészt magadnak sem mondhatod, h “legközelebb is légy ilyen véghez vivős hangulatban”, mert ez egy speciális állapot, az ember nem tud állandóan elhatározni, szüksége van a rutinvilág felelőtlenségében pihenni.
Néha adódnak ilyen alkalmak, amikor felkerekedünk a ránk telepedett rendszerből, és definitív szereplővé – hőssé válunk. De ezek peak-ek a diagramon.
“a helység – földrajzi fogalom
a helyiség – a zárt lakótér része”
Egy ideje mar mindkettore elfogadott irasmod a “helyseg”. (egyszer utananeztem)
Handras:
Ugyancsak a kekeckedés legapróbb felmerülése nélkül…tudod esetleg, miben néztél ennek utána?
Csak hogy akkor ne legyek már maradi…ha meg felvetik azt, amit én is, ott legyen a kezemben az adu, hogy :Bocs, de nincs teljesen igazatok, mert így is helyes.
Szép. A MÜPA kevéssel drágább menzáját juttatja eszembe. Sajnos fél év után kiderült, hogy csak az ott dolgozóknak tartják fenn, kérik évek óta a belépőkártyát, de nem felejtem el. Hasonló élmény volt felfedezni.
A levett bejegyzés se volt annyira rossz.
Nyilván dolgozói 300 forintos menüvel állunk szemben. De megkérdeztem és adott. Ettől még nem változott semmi.
A menzajegy eladó:
plastik olvasó!
ennyi
Imádom az ilyen élményeket, mind olvasni, mind átélni.
Az ilyen fajta siker, nem akármilyen, különösen mámorító érzés.
Köszönöm az esti olvasmányt!
Baszki Józsi… nagy vagy!
-Kórház… Remélem nem komoly. (Nem akarom tudni – vigyázz magadra, a környezetedre, meg minden.)
love ya man
Józsi! Csakis a kaja és a hitetlenek kedvéért: menj el még egyszer oda ebédelni.
Jó volt, írjál még néha ilyeneket!
Valószínűleg minden nap van maradék amit ki kell dobniuk, tehát erkölcsileg nem nagyon támadható, hogy te a dolgozóknak szánt támogatott áron ettél *egyszer*. Ha elkezdenél minden nap oda járni, vagy az olvasóidat erre ösztönözni, az már persze ejnye-bejnye lenne!
Azért a biztonsági őrre jellemző értelem sok helyen előfordul. Én tegnap az Infoparkban ebédeltem, majd később kimentem az egyik kollégámmal is és vettem egy előercsomagolt háromszög szendvicset. Pont 400 Ft volt, nálam pedig 400 Ft-os melegétkeztetési utalványok lapultak. Bár 99%-ra vettem, hogy elfogadják, de megkérdeztem azért a pénztárnál, mert nem akartam feleslegesen letépni. A nő nem értette, hogy ez miért nem egyértelmű számomra. Mondom azért, mert ez melegétkeztetési, és a szendvicsre elvileg nem vonatkozik. Erre nem azt mondja, hogy “igen, de nekünk mindegy, mert úgyis elfogadunk a melegkonyhára meleg kajajegyeket”. Hanem a következőt: “Dehát már nincs is hideg étkeztetési utalvány”. Én persze részben erről is írtam a szakdolgozatomban, úgyhogy tudom, hogy van, csak 98%-os adósávba tartozik 2010-től. Ezt meg is osztottam vele, de a 8 általános mellé láthatóan ekkora többletinformáció overflowt okozott és csak annyit tudott mondani, “A férjemnek is már csak meleget adnak”. Fizettem és olyan érzéssel távoztam, mintha végig más nyelvet beszéltünk volna.
Hm, érdekes. Soha nem jutott volna eszembe, hogy valaha bárki is megéhezhet kórházban. Rám a kórház és pláne a kórházban bármiféle táplálék pontosan olyan hatással van, amit az “étvágygerjesztő” totális ellentéteként tudnék csak definiálni. Nem a “szar menza” miatt, általában imádom a menzát, még csak kényszeres higiénia-mániás sem vagyok, csak valahogy a betegség-fertőzések-szenvedés olyan hangulatot árasztanak, hogy egy falat nem menne le a torkomon.
De a sztori jó, csak meglepődtem, hogy az alapján, hogy ezt senki nem vetette fel, nem te vagy a kivétel, hanem én… :+)
Köszi Józsi, ez jó volt!
Hatalmas poszt
Kisordog. Szoval az en adombol ettel tamogatott ebedet Jozsi? Es meg buszke is vagy ra?
“Blue Sky Thinking”
Asszertivitás rulez!
Ajánlom mindenki figyelmébe a fenti történetet, főként azok számára akik nem tudják miként zajlik az önismereti fejlődés vagy netán ismeretlen volna számukra az a szó, hogy asszertivitás.
Józsi, nem ezzel a kifejezett szándékkel ugyan, de sikeresen bemutattad, miként kell és lehet sikerre vinni dolgokat az életben. A folymatot A-tól Z-ig bemutattad. Ugyan ez “csak” egy ebéd volt, de a nyílt, határozott és őszinte kommunikáció erejét jól reprezentáltad. Nem véletlenül vagy lelkes és érzed fontosnak ezt a történetet a saját életedben.
Ugyan ezen az alapon lehet elérni a célunkat vagy keresztülvinni az akaratunkat lényegében minden más területen az életben.
A kulcs az, hogy tudom (képes vagyok felismerni magamban), hogy mi az amit szeretnék?, mi a célom? és kitartok mellette úgy, hogy a körenyzetem felé a környezetem számára is érthető és befogadható módon kommunikálom azt.
A legtöbben már az első lépésnél elbuknak, de ha el is jutnak a megvalósítás küszöbére akkor agresszív vagy alárendelődő attitűdöt vesznek fel, a sikeres asszertív helyet.
nv
menzatea nekem “ovitea”-kent van meg.
Valamikor régen, de már a kapitalizmusban bevittek önkormányzati menzára, ami csak dolgozóknak volt. A színvonal teljesen rendben volt, kb. mint valami jobbfajta irodaházi menza, viszont az ár a világpiacinak a 20%-a volt. És ez nemcsak a menüre vonatkozott, hanem az à la carte dolgokra is. Plusz ruhapénz, ugye.
A történetben ott rejtőzik a szabályok (törvények, rend) kikerülésének, megkerülésének, be nem tartásának diadalként való megjelenítése.
Sajnos, ez az egyik oka lemaradásunknak ebben a világban.
Én tuti visszamentem volna a recepcióshoz belobogtatni az ebédjegyem
hany extra menzat fraggeltetek mar? szerb parlament megvolt? de a legkiralyabb a T-mobil menzaja. a magyar ettermek 85%at lenyomja.
Hasonló jellegű tapasztalataim Tokyóban: http://tokyoreloaded.blogspot.com/2010/02/ebedeljen-korhazban_16.html
ez nagyon szép történet volt:-)
ezt kellene leforgatni, FF-ben, elképzelem a jelenetet, ahogy mondjuk a U2 One c. számára áll a főhős a folyosón, közben a környezet meg felgyorsítva megy a háttérben, és főszereplő enyhén félrebillentett fejjel szomorúan néz a kamerába, és végig lehetne ezt vinni, lassított léptekkel felvenni ahogy a különböző szinteken megy végig miközben a világ csak rohan…
ehhez kapcsolódik hogy lehetne ebből fasza videojáték, ebédjegy címmel, a cél az ebéd lenne, de ez ugye csak ebédjeggyel lehetséges, először azt kell megszerezni. látom az első verziót donkey kong stílusban, aztán az újraírt verziót fps stílusban, portást és menzás nénit shotgunnal lelövős változatot.
Hát erre még nem is gondoltam… de tényleg, lehetne!