Screen real estate

A kétezres évek elején az Index dizájnere voltam hidrogénszőke hajjal. Leginkább bannerek gyártásával foglalkoztam napi szinten (hatalmas sikerek a 468×60 pixeles animgif világban), viszont komolyabb munkák is kapcsolódtak a nevemhez, mint például a lap link színének meghatározása. Ebből az időből maradt bennem az a szakmai ártalom, hogy mindig szerelni akarom a lapot — imádok mockupozni.

Most például a jobb felső résztől kapok hülyét:

Rémes helypazarlás. Egy olyan nagy forgalmú címlapnak, mint amilyen az Index, pixelre kell optimalizálnia. Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy mik azok az elemek, amiknek ott kell szükségszerűen maradniuk.

1. inda szolgáltatások promótálása
2. időjárás (mindenki nézi, olvassa)

Megoldásomban nem törekedtem másra, mint arra, hogy ezt a két dolgot kompaktabbra rajzoljam. Nem feltétlenül mutatom be a legszebb változatot — ez egy javaslattevőnek soha nem is célja. Egyszerűen csak a két dolgot összébbnyomom. Az időjárást például visszavenném, elég néhány dinamikus, jelzés értékű ikon és mehet is a fejléc tetejére, nem interferálva az értékesített reklámmal. Mellette a szolgáltatásokat egyszerűbben, kisebb helyen promóznám. Esetleg erre kitalálnék valami másik megoldást ugyanekkora helyen. (Minden nap cserélgetném őket, esetleg ennél egy még ötletesebb megoldással mozgalmasabbá tenném.)

Íme:

Amit még kiemelnék:

1. ki kell írni, hogy mi a szomfa az az inda — szerintem még mindig rengetegen vannak fogalom nélkül a kérdést illetően
2. a “Keresés” feliratnak a formban szürkének kell lennie kurziváltan — azért, mert az egy “címke”, nem pedig “argumentum”
3. törekedtem arra, hogy minden szolgáltatáshoz egy életszerű félmondatot írjak

Az eredmény 133 pixel megtakarítás. Érzésem szerint a funkciók is megmaradtak, a méltán híres blog tartalom is feljebb került. Ez egyébként egy fél órás ujjgyakorlat volt valamelyik nap (aki ügyes a screenshotból még ki is találja, mikor készült). Sokkal nagyobb kihívásnak érezném az újság vizuális értékkészletének összekalapálását, de csak azért, mert annyira megtetszett a BBC hasonló blogposztja. Bra-vo!

update: Keve írja:

51 Responses to “Screen real estate”

  1. Gravatar Icon 0 fapina

    jólnyomod. mégmindig.
    (bár én azért ütnék bele piros alapon fehérbe. haddégjen)

  2. Gravatar Icon 1 Balazs

    Mondjuk eletemben nem neztem meg szerintem fel mp-nel tovabb az indeksz jobbfelso sarkara. Mit hagytam ki.. :)

  3. Gravatar Icon 2 sarnyait

    Remek, de az ország nem csak Budapest (az időjárásnál). Bár értem, hogy nem a tökéletest rajzoltad ide.

  4. Gravatar Icon 3 EdBoyWW

    Egyetértek, viszont:

    - Az időjáráshoz még kéne (és elférne) egy másik város funkció (sima select vagy egy javascriptes csoda, és – esetleg – egy “Előrejelzés” link az egybiteseknek, akik nem vágják, hogy a város neve kattintható. Ezen kívül az időjárást a másik oldalra, a névnap mellé pozícionálnám, és egy minimál grafikai elemmel elválasztanám tőle.
    - Az inda boxban a sortávolságot jelentősen megnövelném, a további szolgáltatásokat pedig kicsit hangsúlyosabb, egymás mellé pozícionált ul-li-s listaként jeleníteném meg.

  5. Gravatar Icon 4 sjuknoah

    sztem meg a “Budapest” fele vitt egermutatoval jelenne csak meg a select kerete korulotte, es akkor lehetne uj varost kerni. meg is van oldva. ;)

  6. Gravatar Icon 5 Mefi

    Az időjárás jó, de az inda-ajánló amit javasoltál nekem nem tetszik, az eredeti sokkal jobb és ötletesebb, az maradhatna akár ugyanúgy.

  7. Gravatar Icon 6 tjp

    levego, jozsef.

  8. Gravatar Icon 7 Sasi

    Höh, ideális esetben egy jó tervezés úgy zajlik, mint a BBC-é. Csak ezt ugye meg kell fizetni.

  9. Gravatar Icon 8 The Hedgehog

    Én győri vagyok, mégis olvasok Index-et, és néha érdekel ott az időjárás is. Most akkor ez hogy van? Meg már bocsánat de az átdolgozott Inda doboz sem a legszebb lett. De a pixel spórolással egyetértek… Csak ezt jobban át kellett volna gondolni, ha már nekiállsz.

  10. Gravatar Icon 9 The Hedgehog

    Mybad… Mockup… Oké. Csak iránymutatás. Akkor viszont respekt!

  11. Gravatar Icon 10 angelday

    The Hedgehog, képzeld el például, hogy ugyanott marad a fejléc tetején, de megjelenik mellette egy apró nyíl, rákattintasz, ajaxból lejön néhány nagyobb város ÉRTÉKEKKEL, illetve egy “Részletes időjárás adatok” továbbmutató link.

    Most mondtam egy dolgot.

  12. Gravatar Icon 11 payskin

    Az index részemről /ignore, de a BBC cikk zseniális, nagy köszönet érte!

  13. Gravatar Icon 12 Petike

    Jan 23. fejből! :)

  14. Gravatar Icon 13 sz

    A kurzív “keresés” igen ronda, ezt szerintem te is belátod, ha nézegeted egy kis ideig. (Az Apple se kurziválja a Safari keresőjében a Google feliratot.)

  15. Gravatar Icon 14 dave

    nem tudom hova írni: amikor tegnap este az index címlapos híre egy fekete fehér Steve Jobs képpel nyitott, akkor az első flash az agyaban, csak nekem volt az, hogy halott?

  16. Gravatar Icon 15 Bajuszbuzi

    likes this.

  17. Gravatar Icon 16 angelday

    sz, szürke kurzív input formba írt szöveg = label.

  18. Gravatar Icon 17 sz

    Józsi, akkor szólj az Epölnek, hogy konzekvensen rosszul használják :]

  19. Gravatar Icon 18 angelday

    Nézd, az Apple címoldalán nem kurzív, ez egy döntésük. Az én fejemben az. Csak azért, mert az Apple nem úgy írja, még nem jelenti azt, hogy az Index sem írhatja úgy.

  20. Gravatar Icon 19 sz

    best_of_show.pngJózsi, nem kurzív:
    - apple.com jobb felső sarkában
    - Safari keresőjében (szifonon is)
    - iTunes keresőjében
    - Firefox keresőjében
    - egyáltalán: amelyik szoftver a Cocoa (IB) Search Fieldjét használja és beállítja a placeholder szöveget
    - szifon home screen előtti keresőoldalán

    Kurzív:
    - Józsi index mockupján
    - Windowson (ronda is):
    http://cybernetnews.com/wp-content/uploads/2008/02/windows-7-search-box.jpg
    http://origin.arstechnica.com/images/windows7/Jump%20Lists.png

  21. Gravatar Icon 20 wotan

    indanet, úristen, miaz? Az ilyen funkciókra nem a fácsét használják az emberek?

    sosem értettem minek tolnak párhuzamos szolgáltatásokat (a videók erőltetett indavideós formátumban közlésétől is falnak megyek, mondjuk pl. egyáltalán nem iphone kompatibilis ugye), ebbe most a google is belebukott. Remélem az indexnek sikerül! :)

    az indafax is csak egy rebrandelt faxolo.hu, afaik

  22. Gravatar Icon 21 Rós

    Focihoz, politikához, dizájnhoz persze mindenki ért, de mégis azokra kellene bízni akiknek szakirányú diplomája van tipográfiából és hasonlókból.

  23. Gravatar Icon 22 vikorlantos

    A narancs dobozban a kék felírat nagyon nem klappol. Tudom, hogy index style meg minden, de egyszerűen ez a két szín üti egymást. Ezt a szolgáltatás dobozt egyébként is teljesen át kellene tervezni mert mostani állapotában gáz.

    Az időjárás működhetne IP figyeléssel és azt látnád amelyik városban éppen vagy. – lehet ez most is így megy, ha igen akkor sorry.

  24. Gravatar Icon 23 Pothos

    Basszus, isten tudja, hány éve nézem naponta az indexet, eddig egyszer sem vettem észre, hogy van időjárás… Mik vannak… :)

  25. Gravatar Icon 24 mrfeher

    Rós: Nekek van szarirányú diplomád fikázásból?

  26. Gravatar Icon 25 SzGyuri

    Jogos az igény, hogy ami kompaktabb lehet, az legyen az, de nem feltétlenül mindenáron (gondolom, te sem így gondoltad azért).
    Azzal Józsi, hogy kiszervezed a látszólag helypazarló időjárás boxot a fejlécbe, kb. elveszed azt a usertől. A helyzet ugyanis az, hogy nem csak azért kell ekkora felület neki, hogy elférjen a sok haszontalan(?) funkció rajta, hanem hogy könnyen és gyorsan észrevegyék.
    A doboz mérete tehát közvetíti a jelentőségét, és te is írtad, az egyik legfontosabb infó ez az oldalon, amire mindig mindenki kíváncsi. Ez viszont így már az ergonómia kárára végrehajtott pixeloptimalizáció.
    Szerintem.
    Persze van másik aspektusa is az akciónak: userek tömegei ragadnak tollat, hogy hova lett az időjárás dobozuk. Adjátok vissza!

  27. Gravatar Icon 26 Hipra

    Józsi, értem a problémádat, de ez nem kompakt lett, hanem olvashatatlan. Mind a fontválasztás, mind a színek tömötté teszik a designt, sehol egy világos felület. Én nem értettem először, hogy a jobb oldali összefolyó szöveg egy szolgáltatás rövid leírása, vagy egy szolgáltatáshoz egy sor tartozik.
    Az inda dobozt nem szerencsés ennyire erős színekkel index címlapra tenni, teljesen elvinné a fókuszt. L-alakba tenni a szolgáltatásokat sem nyerő, ha szeretnénk minden szolgáltatásról rövid leírást. Úgy gondoltad, hogy az a 4 szolgáltatás a legfontosabb, amiket kiemeltél? Vagy rotálni lehetne?

    A mostani is több sebből vérzik, de amit rajzoltál az nekem értelmezhetetlen.

  28. Gravatar Icon 27 klarky

    Én jó ideje azt vettem észre, hogy hiába állítom át a várost, addig marad ott míg el nem hagyom a főoldalt. Ha visszanézek már megint Budapest van a sorban. Ez igaz FF és IE alatt is.

    Azért furcsállom, mert korábban ez a funkció jól működött, egy ideje meg nem megy.

    Amúgy az új hvg.hu megvan mindenkinek? Tiszta index minden porcikája.

  29. Gravatar Icon 28 gergoke

    Hát erről az egészről az jut eszembe, hogy a vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van, de senki sem kiváncsi a másikéra.

    Na, ennek szellemében el is kussolok.

  30. Gravatar Icon 29 ceg

    ezt az időjárást ki erőlteti az indexnél? fölösleges úgy, ahogy van. tény, hogy a te verziódon kevésbé zavaró.
    szerintem inkább 1. lenn kéne lennie a centinél, 2. nem kéne a címlapon lennie.

    ami még gagyibb: booklinetól inforadio.hu-ig minden kacat odasöpörve.

  31. Gravatar Icon 30 mrfeher

    gergoke: a megleg polgártársak szerintem nem így gondolják…

  32. Gravatar Icon 31 mrfeher

    továbbgondolva, akit érdekel az internetbuzi:-)

  33. Gravatar Icon 32 CharlieBrown

    szerintem meg ilyen faSSágokkal foglalkozni szimpla időpazarlás. :D
    megérteném, ha még mindig kenyéradód oldalát pofozgatnád, de így… miért nem inkább kajolsz, vagy futsz, vagy végzel bármi _hasznos_ golgot? ;)

  34. Gravatar Icon 33 pappito

    birom, hogy nem birsz elszakadni. az index viszont egy portál és lehet, hogy én vagyok a kivétel, de én a tartalomért megyek. mentem. az viszont fos, újságírászatilag is (tisztkiv) meg minőségileg is. elválasztások, elírások, stb.

    már ott tartok, hogy ha érdekel valami Mo-i hir, akkor index, osztán addig szkrollozok, hogy totálkár, ha ott van valami érdekes, akkor elolvasom oszt kész is.

    a szarra meg uyge hiába kötsz masnit, attól szar marad.

  35. Gravatar Icon 34 Dob

    vikorlantos: Aki kitalálta az IP alapú lokáció meghatározást, az még nem nyomta multinál, ahol egy internet gateway van valahol a világ másik oldalán, és csak örülhet ha az nem Indiában van. Ritka undorítóak az indiai csajok a hírdetésekben…

  36. Gravatar Icon 35 angelday

    Dob, ez is igaz, de ki az, aki nem dolgozik a munkahelyén?

  37. Gravatar Icon 36 fraki

    “Nem feltétlenül mutatom be a legszebb változatot — ez egy javaslattevőnek soha nem is célja.”

    Ez a mondat problémás. Amit mutatsz, az összevetve a jelenlegivel nem nyerő, rondább. Én pedig mint a javaslat befogadója, nem tudom eldönteni, h azért nem nyerő, mert rossz a koncepció, vagy mert “nem feltétlenül a legszebb változat”. Feltehetően az előbbi.

    Az összenyomott indás box sűrű narancs háttere visszamutat a korábbi index dizájn erősen szaturált (és a maihoz képest nyomasztóan provinciális) fílingjébe.

    Az időjárás összenyomorítása körüli logika is blöff, a koncepció ízlést tükröz, ki mennyire sűrűn szereti látni az információt. Ez a lájtfokozat nagyon szépen ki van gondolva a mostani címlapon, ebbe ezek az összesűrítő javaslatok, Józsi, egyszerűen csak belerondítanak. Kicsit az origó irányába is mutatnak, az meg tudjuk, milyen…

  38. Gravatar Icon 37 Dzsoki

    Rós: efelett a gondolkodásmód felett átszáguldott a történelem, szerencsére.

  39. Gravatar Icon 38 angelday

    fraki, a koncepció lényege az, hogy kompaktabban meg lehetne oldani azt a részt. Ez egy állítás. Erre készült egy javaslat.

  40. Gravatar Icon 39 e

    uhh. erős kép!

  41. Gravatar Icon 40 human

    én tudom hogy kéne optimalizálni, levenni onnan az inda boxot örökre. BAAM, mennyi pixelt nyernének, varázslat.

  42. Gravatar Icon 41 human

    amúgy tudom, hogy ez blog és nem információs portál, de spórolni itt is lehetne, ha nem pixelre gyúrva akkor is legalább valamennyit felül, hogy a tartalomból ne csak 1 cím látszódjon görgetés nélkül.

  43. Gravatar Icon 42 cruy

    http://index.hu/tech/cellanaplo/2010/02/18/steve_jobs_vezeti_a_mobilipart/
    Józsi! Az alcímben levő “Tolják a kontentot” mondat az nem a te védjegyed?

    tetszenek ezek a “pixelvadász” cikkek, jöhet belőlük több :)

  44. Gravatar Icon 43 angelday

    cruy, Uj Péter találta ki, mint annak idején sok mást is, de nála ez olyan, mint egy fingás, én viszont passzátszelet csinálok belőle.

  45. Gravatar Icon 44 CharlieBrown

    egyébként ha a fejléc jobb kihasználására gyúrsz, ugorj már neki a plasztiknak is :P
    tököm bele…scrolloznom kell a VALÓDI tartalomért. :D

  46. Gravatar Icon 45 a.

    en igy olvasom a plasztikot

    #page { position: relative!important; top: -600px;}
    body { background: none!important; }
    .sb-flickr { display: none!important; }

    az elso bejegyzes az oldal tetejetol 10 pixelre kezdodik.

  47. Gravatar Icon 46 Na hat

    az index egy kihivasokkal koszkodo,komunista jellegu weboldal

  48. Gravatar Icon 47 joco

    Itt az eredeti ötlet az volt, hogy ez majd egy ilyen élő doboz lesz, “ennyi levél van az inboxodban”, “annyi új komment a blogodban”, “amannyi barátod karcolt neked”. Az volt a mondás, hogy majd akkor tud ez aktívvá változni, hogyha az index felkészül erre technikailag, meglesznek bizonyos fejlesztések, új szerkrendszer, satöbbi. Meglettek, de aztán az eredeti terv elfelejtődött és megmaradt ilyen reklámdoboznak, sajnos.

  49. Gravatar Icon 48 angelday

    Ez rendben van, de attól még lehetne kompaktosítani azt a részt. Nekem nem magával a dobozzal van problémám.

  50. Gravatar Icon 49 joco

    Ha lenne funkciója, már nem is kéne kompaktosítani, megérdemelne ekkora helyet. Akkor most te vagy Statler és én Waldorf, vagy fordítva?

  51. Gravatar Icon 50 angelday

    Elférne akkora pixelszámon, de ha megnézed, alatta az időjárás is ott van. Én ennyiben oldanám meg, amennyiben mutattam. Így vagy úgy, de sok az a hely ott erre.