Maniac Mansion (1987)

A Maniac Mansion grafikus kalandjáték 1987 októberében jelent meg eredetileg Commodore 64-re és Apple ][-re. A kettő gyakorlatilag azonos portja volt egymásnak. Egy évvel később, megjelent PC-re a DOS változat, ami ugyanazon a grafikán, de némileg továbbfejlesztett SCUMM motoron alapult. 1989-ben az Atari ST és Amiga 500 változatok kerültek piacra, amik már továbbfejlesztett grafikát használtak. A LucasArts még kiadott egy ennél is frissebb grafikájú változatot 1990-ben, Nintendo Entertainment Systemre — a munkát kiadták egyébként egy külsős cégnek. A játéknak így három grafikai világa ismert. (A teljesség kedvéért meg kell említeni még, hogy a játék rajongóinak egy kisebb csapata 2004-ben kiadott egy nem hivatalos változatot is Maniac Mansion Deluxe néven, de ez nem esik az érdeklődési körömbe.)

A három grafikai szint remekül megfigyelhető az alábbi ábrán, amit már én raktam össze, illetve kézzel aprólékosan eltávolítottam a kurzort, megőrizve az eredeti háttereket:

Az Apple csak azért szerepel, hogy látni lehessen az azonosságot / apró különbséget a Commodore változattal szemben. Az Atarisat nem akartam szerepeltetni, gyakorlatilag azonos az Amigással. Teljesen egyedi viszont a NES grafikája, ami jól láthatóan egy teljes újrarajzolás lett az eredeti képernyők alapján. Figyeljük csak meg, hogy Amigára gyakorlatilag átméretezték a C64 képernyőket és ugyanabban a stílusban átrajzolták (ajtó, lépcső, ablakok arányai), míg NES-re gyakorlatilag teljesen más felépítéssel találkozunk. Érdekes megfontolás, hiszen mind az Atari, mind az Amiga jobb hardverrel rendelkező gépek voltak, így nekem az tűnt volna logikusabbnak, hogy azokra maxolják ki a játékot grafikailag.

A NES változat érdekessége még, hogy Douglas Crockford, a LucasArtsnál a ’90-es években dolgozó programozó feladata volt, hogy befejezze a projekt managementben teljesen szétesett portot. A megjelenés után egy hosszas, gyakran hivatkozott esszét írt “The Expurgation of Maniac Mansion for the Nintendo Entertainment System” címmel arról, mennyire körülményes volt a portolás a már akkor is drákói szigorral rendelkező Nintendónál. (Másik apróság, hogy ez az úriember áll a JSON mögött — aki programozik, biztos hallott már róla. De arról is, hogy ő portolta NES-re az MM-t?)

A Nintendo híres volt arról, hogy mindenféle hisztiző anyukák miatt kínosan ügyelt arra, hogy mi mehet egy általa gyártott játékba és mi nem. Ő volt ugyanis a kizárólagos forgalomba hozója a NES-en futtatható cartridge-eknek, és neki kellett jóváhagynia mindent. Olyan volt, mint az App Store manapság. Ennek ellenére a komolyabb fejlesztőcégek a profit miatt örömmel mentek bele a játékba, így a LucasArts is, akinek ez volt az első cartridge-en megjelenő játéka.

Crockford részletesen foglalja össze, hogy mi mindent kellett változtatniuk a játékban ahhoz, hogy átmenjen a szűrőkön és rámutat arra is, hogy mennyire értelmetlennek bizonyult végül a dolog, hiszen rengeteg minden benne is maradt. Érdemes elolvasni az angol nyelvű írást, én inkább csak csemegézek belőle, illetve szerepeltetnék képernyőket.

- Meg kellett változtatni az alábbi szöveget: “The meteor is going to be pissed” arra, hogy “The meteor is going to be mad.” A Nintendo legdurvább elfogadható szava a “kill”. Érdekes módon egyébként a legtöbb Nintendo játékban, így például a Marioban is gyilkolásról szól minden, viszont az nem lehet szöveges. Képileg működhet, de nem szöveggel.

- A játékban van egy játéktermi szoba. A jobb szélső játékgépnek az a neve az eredeti változatban, hogy “KILL THRILL”. Ezt Crockfordék “MUFF DIVER”-re keresztelték el a NES porthoz, majd hosszas viták után kiderült, hogy a szexuális tartalmú dolgok sem műküdnek, így végül a “TUNA DIVER” maradt. Vicces, különösen látva az ívét.

- Egy másik dolog, aminek mennie kellett az a fürdőben szereplő “For a good time EDNA 3444″ felirat. A Nintendónak ez is nagyon szexuális volt, így ezt is meg kellett változtatniuk “Call EDNA 3444″-re.

- A folyosón levő szobrot is el kellett távolítaniuk. Egy darabig próbálkoztak azzal, hogy máshogy mutassák be, végül egyszerűen kivették.

Crockford rámutat arra is, hogy a Nintendo alapvetően a szövegeket olvasta végig, így lehetett az, hogy például az alábbi dolgok benne maradtak a játékban:

- a hörcsögöt fel rehet robbantani a mikróban
- ha a maradványait visszaadjuk Weird Ed-nek, akkor megöli a gyereket és megjelenik egy koporsó fejfa a kertben
- amikor Edna bezárja a gyereket a pincébe, azt mondja: “az ágyamhoz kellett volna kötöznöm téged, cukifalat”
- ha ugyanez egy lány, akkor azt mondja “örülhetsz, hogy nem fiú vagy”
- amikor a lila csáp bezárja a gyereket a pincébe, azt mondja neki: “remélem megrohadsz”

Végezetül engedtessék meg, hogy bemutassam a NES játék teljes képernyő-térképét egy az egyben.

41 Responses to “Maniac Mansion (1987)”

  1. Gravatar Icon 0 Lajos

    “NES játék teljes képernyő-térképét”
    Ez mi lehet vajon…

  2. Gravatar Icon 1 angelday

    Lajos, kicsit feljebb kattints a “Download” feliratra.

  3. Gravatar Icon 2 Dewla

    Én elmorzsoltam egy könnycseppet, köszönöm ezt így vasárnap este, és jöhet a folytatás a Zak McKracken-ről :)

  4. Gravatar Icon 3 ADM

    Egyetértek! :)

  5. Gravatar Icon 4 DnP

    Ez nagyon jól esett így estére :) Hasonlóból jöhet korlátlan mennyiség.
    Koszi Angel!

  6. Gravatar Icon 5 CC

    emlékszel Angelday, hogy volt kint egy rossz release C64-re, ami bugos volt és a távcsővel nem lehetett vmi jelszót leolvasni egy másik épületrészből?
    mennyi időmbe telt egy jó verziót beszerezni és crack-elni.
    régi szép idők …

  7. Gravatar Icon 6 CC

    egyébként talán durva, de gyerekkorom meghatározó gaméja volt ez a játék meg a Zak McKraken. Hetekig fejtegettem Jani barátommal bizonyos pontok megfejtését gimiben. Hogy vártuk hogy hazaérjünk :)
    btw. lehet hogy kevertem a két játékban szereplő bug-ot, asszem 1990-ben játszottunk vele…

  8. Gravatar Icon 7 angelday

    Nekem más játéknál volt ilyen problémám annak idején.

  9. Gravatar Icon 8 daWoolf

    1szerűen IMÁDOM!
    nem is ragzom :D tovább.

    P&C FOREVER!!!

  10. Gravatar Icon 9 payskin

    Nem tudom, hogy telepátia vagy mi, de pont tegnapelőtt olvastam a sztorit Crockford oldalán. :)

  11. Gravatar Icon 10 Thargie

    Jajj, megjött a kedv. Amiga emu beizzít, maniacmansion.adf betölt… :)

  12. Gravatar Icon 11 Takoca

    Imádtam!

  13. Gravatar Icon 12 draven

    Jelezném érintőleg, hogy a Maniac Mansionben megszerezhető “Can of Pepsi” tudtommal az első in-game advertisment / product placement volt a történelemben (és az automata Fred pincéjében). Coca-Colát akartak eredetileg Lucasék, de nem érdekelte ez a lehetőség a céget.

    További érdekességként tálalnám David Fox előadását (bár szerintem ezt linkeltem már itt a kommentek között): http://www.youtube.com/watch?v=VHz7LT10jL0

    Végezetül pedig az én tisztelgésem Lucasfilm Games előtt:
    http://www.flickr.com/photos/drvn/tags/lucasarts/

  14. Gravatar Icon 13 draven

    best_of_show.pngÉs majdnem elfeledkeztem a Mojo zseniális review-járól, aminek a harmadik oldala különösen finom csemege :

    http://www.mixnmojo.com/features/read.php?article=maniacmansion

  15. Gravatar Icon 14 silver42

    Köszönöm. Remek nosztalgikus írás. Jó ezekre visszagondolni. Két dolgot jegyeznék meg. NES vagy sem, szerintem itt a C64 verzió ami játszik. Az amigás sem volt jobb attól hogy részletesebb volt a grafika, sohasem szerettem csak az ‘eredetit’. Emellett pedig még annyit, hogy a folytatása (DoTT) meg egyenesen zseniális volt, Monkey Island I-II-III után a kedvenc játékom és szomorú, hogy a LucasArts letette a lantot ebben a zsanrában. Ők voltak a legjobbak.

  16. Gravatar Icon 15 misran

    Huuu, egy nagy klasszikus. En ugyan PC-n kezdtem es talalkoztam vele (kopjetek le), de akkor is nagy elmeny volt (C64-en csak mutattak, beszeltek rola).
    Akit nem zavar, hogy PC, es csak 10 perce van nosztalgiazni, annak ajanlom ezt:

    http://www.youtube.com/watch?v=WiBx1ndz3GY

  17. Gravatar Icon 16 Bandroid

    Príma ez. Ekkor még kicsi voltam, néztem a nagyokat, ahogy játszanak vele. De a DoTT megvan. Überklasszik. Amikor az intróban repül a három a teleportokkal a hiperűrben, e=m x c2, és kettő rémül, a metálos meg windszörfösen tartja a kezét, és lazul…

  18. Gravatar Icon 17 angelday

  19. Gravatar Icon 18 sabe

    De hol van a fotó, amit a fotós sráccal elő lehet hívni? Ezt írták a 1001 játékban, de sehol nem találtam

  20. Gravatar Icon 19 Dob

    Ha intro, akkor ez alap: http://www.youtube.com/watch?v=3FTmPTip0lI minden gépen szaggat :)

  21. Gravatar Icon 20 Somez

    A Lucas Arts letette a lantot? Én emlékszem még a már 3D grafikával felvértezett Grim Fandangóra, ami zseniális egy játék volt. Volt benne a kikötőben egy tetováló művész, aki magyarul beszélt a részeg tengerészehez, bár elég durva akcentussal: “Részg csávagó” és hasonlók :-)

  22. Gravatar Icon 21 Bandroid

    Hehe! A tehén legyint, emlékszem. Az időutazás kár, hogy nincs meg. És a végén, amikor feláll a sok csáp ellenünk tekebábú formációban, aztán. Régi Szép Idők Emlékérem.

  23. Gravatar Icon 22 angelday

    Egyébként nekem élményanyagban inkább a DoTT van meg, VGA monitoron, semmint a Maniac és Zak, amit havernál nyomtunk kisgyerekként CoV leírásból (vagy valami hasonló).

    Zakban még arra emlékszem, hogy Papp “SevenOfNine” Gábor kitökölte a lottós részt, vagy valami, nem rémlik már pontosan mit, meg hogy, csak arra, hogy erről lelkendezik.

  24. Gravatar Icon 23 misran

    DoTT nagyon jó volt, létezik belőle egy 360 MB-s, végig szinkronos verzió (Nekem anno a kicsi volt meg, amiben csak az intróban volt hang, utána csak effektek).
    Iszonyat hangulatos, ötletes, nem túl elszállt (mint pl. a goblins sorozat). Létezik manapság ilyesmi? Nem vagyok benne.

  25. Gravatar Icon 24 draven

    Az idegenek űrhajóján be lehetett szerezni a nyertes lottószámokat, aztán jól megjátszani őket.

    De nem ez az igazán kemény, hanem hogy a Zak Mckracken dobozába belecsempésztek egy mini-tabloidot, amiben gyakorlatilag az összes sztori a játéknak valamelyik momentumából táplálkozik – http://www.zak-site.com/newspaper/page6.jpg

    Nekem egy Kixx-xl kiadásu amiga verzió van meg a mai napig, és szerencsére még abba is tettek. David Fox előadását meg azért érdemes megnézni, mert megutatja benne, hogy lehet egyet szarni a jakkal.

  26. Gravatar Icon 25 Vágási Matyi

    Ezzel még nem játszottam, de a DOTT-ot és a SamnMax-et komálom, évente elő is kerül valamelyik egy végigjátszás erejéig. Idén a DOTT jön, de előtte ez.

  27. Gravatar Icon 26 draven

    misran: bizony, DotT-ot szigorúan a talkie verziót kell nyomni, és ilyen ráadásul a Loomból is létezik. Ugyebár az a menő csávó, aki egy tűdővel lenyomja a DotT-ot és félúton Ed számítógépén a Maniac Mansiont is.

    “Lucasarts Classic Gems Deluxe” – ezt kell a megfelelő helyeken keresni, a legszebb játékcsomag, amit életemben láttam :)

  28. Gravatar Icon 27 sabe

    best_of_show.pngHahh, ez tetszeni fog MM és LucasArts rajongóknak!
    http://www.djgallagher.com/games/pc/maniacmansion/funnystuff.php

    Egy kis Mario bros az alján Angeldaynek :)

  29. Gravatar Icon 28 tomi

    misran: Ez még warez, vagy már legális abandonware?

  30. Gravatar Icon 29 draven

    A Lucasarts nem annyira ismeri, vagy inkább nem szereti a legális abandonware fogalmát.

  31. Gravatar Icon 30 draven

    best_of_show.pngÉs akkor asszem ez az utolsó mára:

    http://www.lucasforums.com/showthread.php?s=7fb00ff8286453ad6703ff0e50dfeeb3&t=195492

    Van itt egy Laserschwert névre hallgató tag, aki irtózatos erővel és tudással restaurál és tisztít le klasszikus Lucas posztereket, amiket letölthetővé is tesz nyomdakész minőségben.

  32. Gravatar Icon 31 misran

    A “The Dig”-et anno nem tudtam végignyomni, valahol elakadtam. Érdemes? Mert akkor belevágok újra… :)

  33. Gravatar Icon 32 misran

    Végignéztem a posztereket. Sírok, haza akarok menni. Mármint a gyerekkoromba, ahol ezeket lehet tolni a haverokkal suli után, és nem feszítik az agyamat a felnőtt kor idióta kérdései – lakáshitel, beiratkozás az óvodába (nem én :) , munkahelyi ki-kivel játszik feltérképezése.
    Ami OFF kicsit, de melegíti a szívem: anno az Eye of The Beholder sorozat, amiből a harmadikat full egyedül toltam le 4-5 nap alatt, és akartam is leírást beküldeni az 576-ba, de kicsit ellustáztam és bekéstem. Illetve ami még nagyon tetszett, és ehhez hasonló volt és szintén lenyomtam egyedül: Lands of Lore.
    Ja, de LucasArts-nál vagyunk, bocs az OFF-ért.

    tomi: szerintem nem kimondottan publikus, de megszerezhető és szinte kizárt, hogy monitorozza a nagy testvér :) .

  34. Gravatar Icon 33 seven_of_nine

    Thanks Mate :) mennyit játszottam vele, te jó ég!

  35. Gravatar Icon 34 Code

    Fast forward to the present… gyors osszefoglalo arrol, hogy ki mit csinal a jatekok fejlesztesenel “art” oldalrol: http://www.projectoffset.com/media/Video/YH_FINAL/YH3.html

    A software is erdekesnek tunik.

  36. Gravatar Icon 35 angelday

    draven, ez a Laserschwert link engem konkrétan megbaszott fasszal.

  37. Gravatar Icon 36 draven

    Laserschwertet mar figyelem egy ideje, az eg kuldte ot nekunk. A Lucasforums-on amugy is nagyon sok csemeget talalni, de ez mindent visz.

  38. Gravatar Icon 37 angelday

    Ez a Mac-es emulátor futtatja a ROM-ot.

    http://www.bannister.org/software/nestopia.htm

  39. Gravatar Icon 38 soobrosa
  40. Gravatar Icon 39 Balázs

    Nem tudtam hova kommenteljem:
    3D tracking on DSi
    http://www.boingboing.net/2010/02/26/video-head-tracking.html

  41. Gravatar Icon 40 angelday

    Balázs, köszi, tegnap megvolt már, igaz, csak twitterre tettem ki.