Fanboys vs Droids
Doransky cége a Peer és Krasznai konferenciát csinál iPhone vs Android néven. Már régóta fel lehetett iratkozni az értesítőre, azonban most indult be teljes erővel a kampányuk. Frissült a weblap, készítettek videót, kiment a konferencia programja (ebből például kiderül, hogy a mikroblog-szféra fenegyereke, a budaörsi srác, Uj “mobilrólnemmegyareblog” Peti is színpadra lép Erdélyi “sprmn” Zsoltival), illetve a 10 rugós jegyben 3 fogásos ebéd, kávé+szoft drink, és ugye az egész napos konferencia program szerepel.
Aki kacsingat a mobil fejlesztés körül, szeretne lóbálni a magyar pezsgésben, mindenképpen érdemes elmennie erre a szakmai fórumra. Doransky egyébként részletes blog posztban foglalja össze a tudnivalókat.
Még egy érdekesség, hogy a konferencián a Nav N Go hozzájárulásával kisorsolják az “Év alkalmazását”, aminek fődíja egy Apple iPad lesz. (iPhone és Android szoftverekkel lehet nevezni, a jelentkezés feltétele, hogy valamelyik store-ban elérhető az alkalmazás, nevezési díj nincs, úgyhogy hajrá uraim.) Remélem az április 8-án induló konferencián már ténylegesen fogható is lesz a díj!
Másik dolog, hogy mi itt a Plastikon is kisorsolunk KETTŐ HÁROM ingyenjegyet, ehhez nem kell mást tenni, mint a hozzászólások közt jelezni a részvételi szándékot. A többszörösen leadott komment nem növeli a nyerési esélyt, sőt, az email címeket is átvizsgáljuk, mielőtt kihirdetjük a két nyertest. A sorsolást valamikor a jövő héten fogjuk megejteni, addig lehet feliratkozni. (Ha valaki már befizette volna a konferencia belépőt, és nyerne itt nálam, visszakapja a dohányt.)
update: a harmadik jegy elnyeréséhez Facebookon kell lájkolni itt, és azok között sorsoljuk ki.
Disclaimer: a Plastik média az esemény ellentételezés nélküli öcsi-média támogatója.

csabapalfi
wow! akarok belepot!
TheDotkom
mennék.
David
Beszállnék az ingyen jegyekért. Hajrá, üdv.
misi
Kedves Józsi! Ha megdobsz egy jeggyel szívesen elmegyek én is
Musaka
ingyen jegyért indulok és is!
Levend
Mennék.
ricsi
mennék okosodnék
Zsolt
Jöhet ide is. Köszi
Benjamin
Mennek
Attila
mennék
c4
IT konf. LOL.
mobil IT dupla LOL.
Doransky “volt egy eszméletlen nagy lehetőségünk a blogbizniszben, de elszúrtuk” Mátyás tripla LOL.
Uj “a blogírás csak primitív picsogás és hülyegyerekeknek való” Péter pedig egyenesen fokozhatatlan.
yay!
syncro
Résztvennék. Ingyen főleg.
Madalina Rita
Én is mennék!
Zoli
Én is beszállnék a jegyekért.
Ogelo
Szintén mennék!
Gadam
Indulok a sorsoláson.
mazsom
Kellemesen Plastikos lett a beharangozó. Szeretnék én is jegyet a páromnak a sajátom mellé.
mcbuddha
mennek
angelday
c4, most kérsz meghívót, vagy nem? Ez nem derült ki. OK, kérsz, eldöntöttem.
elChY
kéremszépenköszönömszépen
Misi1979
Kéremalássan és a kiccsaládom részire is..
rog
minek sorsolni? én adok darabjáért 2 ezret!
komolyabra fordítva, lécci tegyél be a kalapba engem is.
)
(mert hát ugye úgyis ott kell majd lennem, hogy át tudjam venni a ipad-et..
rhapsodhy
sunaznam
milan
mennék
sailman
Kérek ingyen jegyet.
Rós
Kopogtatócédulát adok ingyenjegyért.
csubakka
Jujj, nekem is jól jönne a jegy. Jelzek.
tomtopweb
Ingyen jegyért indulok és is! So I’m game!
c4
@angelday:
- IT konferenciára még akkor se mennék el, ha én tartanám.
- a konferenciák _egyedüli_ értelme (ez minden konferenciára igaz, ezért él az egész biznisz ugyanis) az, hogy az ember következmények nélkül megdöntse munkatársnőjét (-őit).
azért köszi, majd odaadom a jegyet egy büdös, tüdőbajos, bolhás és tetves hajléktalannak, azzal, hogy ingyen kaja-pia várja.
fraki
Nem mennék, csak idekommentelem, hogy a beharangozóvideó egy szánalmas közhelyparádé.
tomi
Nem mennék.
A hátamon feláll a szőr az ilyen bullshit-konferenciáktól.
Ettől is.
Thoer
Egy kommentet nekem is megér…
gstmrewind
Énis szeretnék belépőt
Blaci
Mennék én is.
Andrew
Ide vele!
kemuri
.
EdBoyWW
Bejelentkeznék, érdekelne, mi lesz ott.
I.
Én is mozdulnék rá.
Torre
mennék
hartam
hajt a kíváncsiság, hogy milyen is lehet ez, úgyhogy én is jelentkezem!
előre is köszönöm persze.
tm
Jelzem én is a részvételi szándékot. :]
főleg hogy a szülnapomon lesz a dolog!
Judik Dávid
Én is mennék! Thx.
3.14
Én is neveznék a jegyre
endorphyn
Lecci, en is mennek!
antenna
Mennék!
krel
Pályázok.
Szonja
én is, én is, én is akarok… menni:)
pozsy
mennék
ZoliKa
Szívesen elmennék, majd áldozok macskát a kertben hogy nyerjek.
iPeti
Mennék!
kocsmy
Elfogadnam azt a jegyet
muellah
mennák.
fatso
jee jee jee jeje je jee jeeee jee jeje jejee jeee.
meselj kicsita sorsolasrol, meg a random generator seed-jerol
Happy
csatlakozom!:)
Hangman
Nevezek a díjra!
ESz
Ingyenjegyet kérek!
kodiak
Buzlik a belterj. Baszki.
beneka81
nekem is jól jönne egy belépő
klarky
Rólam se feledkezz el Fatter, szívesen vegyülnék!
zszepe
ezúton jelezném részvételi szándékomat.
celofank
ingyen minden kell : )
ToTi
Mennék én is…
Steve
én is, én is!
vS
tácsi-tácsi én is!
Wikh
Jegyet a népnek
Meg nekem is!
TBS
+jegysors…
laco
Talán kevésbé fikáznám, ha én nyerném meg az egyik ingyenjegyet
gygabor
én is jelentkeznék a jegyért…
XJS
mennek.
The Hedgehog
Mennék, dugnék.
Katzjam
én is kérek!
ESz2
Mennék.
ton
mennék
greg
belépő kéne, mennék!
Atkakukac
Mennék!
vincent
szeretnék menni
Bandroid
Engem érdekel, van is véleményem róla, több ezer mondatra, rúgó.
De amikor megjelent ez a konferencia-bejegyzés, kommenteltem egyet a doransky-n, hogy élesen nem értek egyet a “mostantól alkalmazással a webet” designba döngölt tételmondatával.
Ki is moderált hiphop.
Gondolom, ez a konferencián úgy menne, hogy kiveszi a kezemből a mikrofont.
Szóval nem.
CharlieBrown
blokkolnám az egyik jegyet, kalapba a nevemmel!
Dashes
mennék
Vakondgyar
mennék
LoremIpse
jönnék-mennék
SzZ
jovok?!
Gabor Ratky
mennek, megyek is
snail
Az biztos, hogy mennék.
villa
igényemet fejezem ki eképp én is
Nagy Bence
Kérek szépen…
aftermodern
mennék, ha lehet.
azdie
mennék.
zoltanhosszu
Ide vele.
szaboaaa
üdv, mennék
tsabeeka
na hátha nem lesz sajtóbelépő, vagy ha igen, akkor meg lesz kinek adjam
zhaoman
tolnám a kontentot. Jegyet nekem, de gyorsan.
Peet
mennék én is ^_^
jacek
én is szívesen megnézném
Iksz
+1 ként beállnék a sorba
Victoare
Blokkolnék egy belépőt
Mármint hogy jelezném a ottlevészeti wannbeságomat.
c4
@Bandroid:
Úgy nagyjából ez okozta a blogter vesztét is. Szóval erős szerencse, hogy ezt a témát inkább csak megmondóemberként jegyzi s nem omlasztja össze az egész mobilplatformot aktív és előremutató közreműködésével.
D@y X
+1 én is szivesen elmennék
Kelemen János
Én is szeretnék jegyet!
Thende
én is igényelnék akkor már
Coust3au
Beh jó lenne ott lenni, ingyen jeggyel hepajkodni
))
7szinumonyo
Megyek!
Video
Kérek szépen ingyen jegyet
bj
10k a beugró? Azt a mocskos… de ingyen persze mennék én is
bodr
Részt vennék, ha ingyen tehetném.
Bandroid
c4: Hm. Amúgy más bajom nincs vele, érdekes dolgokról ír, olvasom néha. De ez inkorrekt volt.
headsho
szeretnék meghívót.
kobak
én is szivesen ott lennék.
angelday
update: a harmadik jegy elnyeréséhez Facebookon kell lájkolni itt, és azok között sorsoljuk ki.
reden87
köszönjük a felajánlást Józsi, és egyben én is jelentkezem (:
Admiral
Megyünk mindenképp!!
De jól jönne az ingyen jegy.
Én is! Én is!
Lajos
Nohát, érdekes árrugalmassági vizsgálat ez. Ingyen több mint 100-az mennének. Vajon pénzért hányan lesznek?
adrianszpi
miért ne
kuta
énisénis
jattila
Én is, én is …
jattila
Valami gond van az idő beállítással, mert már szombat van, de csak péntekre enged postolni.
Tóth Gergő
De jó lenne jegyet nyerni!
ogabor
Mennék
Idealisator
Én is szeretnék egy jegyet
Krokodil
Mennék, ha nyernék jegyet.
ANDROID!!!4!!
pnc
+1
traj
mennék
D@reeo
Engem is érdekelne a konferencia!
Csabi
Engem is nagyon érdekelne a konferencia!
PIF73
Én is szeretnék belépőt
cegg
Nevezek én is a jegyre. Köszi.
Isti
Mennék, gyerekek!
zarathusa
kalapba velem
Tams
énénén
Kuli
ló
4Si
Mennék.
rekamar
örülnék ha ingyen is mehetnék
Air23
Lájkolnám a jegyeg.
szmiatf
szeretnék részt venni
_alesi_
Én nem is tudom mit lehet kapni/nyerni, de ahol ennyien állnak sorba, ott ingyen osztanak valamit. Szóval nekem is… olyan izét, mint a többieknek…
szlaszlo
Szívesen részt vennék rajta…
Deyvoran
mennék
angelday
Kedves emberek, itt megállítjuk a játékot. Aki innentől iratkozik fel, nem vesz részt a játékban. A nyerteseket külön sorsoljuk majd ki, ez csak a vonal.
Áron
Rástartolnék én is a húzásra.
Arman
mennék!