82nd Academy Awards

Csak csemegézek koncepciótlanul.

Best Picture — The Hurt Locker

Nem láttam, de olvastam, hogy a film producere emailben serkentette a filmakadémia tagjait filmre való szavazásra, nem is vehetett ezért részt az átadón. A témája aktuálpolitikai háborús, sajnos, ezért nálam eleve hátránnyal indul, és valahol a Slumdog Millionaire jelenségnek élem majd meg. A Hurt Locker hat (6) Oscart kapott végül. Mindenképpen meg kell néznem az elfogulatlan sapkámban. Rákoncentrálok és megcsinálom.

Best Actor — Jeff Bridges – Crazy Heart

Ezt sem láttam, de érdekel. Bridges mindehol jó, a “The men who stare at goats”-ban is jó. (Goats HD trailer)

Best Supporting Actor — Christoph Waltz – Inglourious Basterds

Egyetértek. A Basterds nem kapott több szobrot, ezzel a döntéssel is.

Az Avatar többszörös jövendölésem ellenére nem nyerte meg a Best Picture díját, viszont vizuális effektusokban kapott hármat, no, nem mintha ez nagy meglepetés lenne. (Best Art Direction, Best Cinematography, Best Visual Effects)

Sasha Baron Cohen sem vehetett részt a díjátadón, állítólag azért, mert lett volna Ben Stillerrel egy skit-je, ahol elhangzott volna az a mondat a kékre maszkírozott Cohentől, hogy “I’m pregnant with the love child of James Cameron”. Persze nyilván nem ezért bannolták, hanem azért, mert szeret szórakozni az ilyen nyilvános eseményeken, lásd a milánói divatbemutatót, ahol még a rendőrségre is bevitték.

Sajnálom, de együtt tudok élni a döntéssel, hogy kedvenceim, így például az “Up in the air” és a “Serious man” nem kaptak szobrokat. Az “UP” animált díjnak sem örülök túlzottan, mert mindig a Pixar nyer. Ne nyerjenek már mindig ők, például Wes Anderson stop-animációs filmje is érdemelhetne valamit ebben a digitális fertőben ennyi sok év után. Ok, kapott egy jelölést, kitörölheted vele, Wes!

Kérdéssel zárnám: mik azok a filmek az Oscaros terítőről, amiket érdemes megnézni? Elég sok elmaradásom van.

61 hozzászólás

Dale

Nekem az egész 2009-es felhozatalból a The Blind Side tetszett a legjobban, beleértve az Avatart is. A Hurt Lockerre nem sikerült még ráfanyalodnom, taszít a képi világa, de majd gyűjtök rá erőt.

seven_of_nine

Én megnéztem még 2 hete a Hurt Locker-t. Őszinte leszek elfogulatlanul! Nem tudom mi tetszett ebbe a filmbe az embereknek, de nekem nem jött be. Nem jött át ami benne van. Ha csak a háborús filmeket kellene osztályozni, akkor se lenne az első 10-be benne. Nekem a Szakasz ami nagyon ütött, valamint még a Ryan Közlegény megmentése.

Szvsz nem értem miért nem a várt Avatar lett az aki.

Dagenham

“Mindenképpen meg kell néznem az elfogulatlan sapkámban. Rákoncentrálok és megcsinálom.”

Szórakozásból nézni filmeket már nem menő? Attól, hogy valami Oscar-t nyer, meg KELL nézni? Nincs itt elrejtve a sorok között némi kényszeresség? :)

Amúgy szerintem a Hurt Locker nem volt egy nagy durranás, pedig a műfajt is bírom.

silver42

“Khhm… Avatar best picture…” ;) Mondtam én, hogy ennyire nem szűklátókörű az Akadémia.

silver42

Egyébként én ezt a Hurt Lockert nem értem. Megnéztem vagy fél éve. 2x kellett nekifutnom mire sikerült, mert -szerintem- dögunalom az egész. Végig vártam, hogy majd lesz valami, de nem. Hogy mitől Oscar, ráadásul 6, azt végképp nem értem.

FB2

A The Messenger nekem az év Oscar jelölt feel good filmje, érdemes megnézni.

kemuri

Hurt Locker. A legjobb amerikai háborús film a Black Hawk Down óta sztm. Ralph Fiennes a csúcspont, legjobb férfi mellékszereplőt neki (is) kellet volna odaszúrni :)

ekkerjoz

Négy jelölésre tippeltem, ebből kettő bejött.
Nem néztem a tipphez se filmet, se trélert. Valamennyit olvastam a filmekről, még a jelölés előtt, ennyi.

v150r

kemuri +1
egyébként, amennyire nézhetetlen és szemét volt a slumdog nekem, a hurt locker annyira nyerte el a tetszésemet. nagyon meglepett és rettentően bejött. örülök a 6 díjának, mert megérdemelte.

danger

Black Hawk Down es Hurt Locker kozott irto nagy kulonbsegek vannak, utobbit nemhiszem hogy megegyszer megnezem, Black Hawk Downt tuti megfogom 4edszere is valamikor.
Blind sideot meg tegnap neztem meg mert jokat irtak rola es nagyon nagyon kellemeset csalodtam, Bullockban is, kurva jo film.
Crazy Heartot meg lecsekkolom meg ha ennyire magasztaljak.
szerencsere Waltz megkapta a szobrot, a tobbi tokmind1 volt :D

addikt

Uszkárból meg imdből kiindulni továbbra is nevetséges az európai kontinensen.

fapina

“…mert mindig a Pixar nyer. Ne nyerjenek már mindig ők…”

gyerek, te hüje vagy?

rale

off: Józsi, Chrome-ban nem látszik a header, se a menü, csak nagy üres fehérség van.

Gyuri

angelday

Szentigaz. Mr. Fox simán kaphatott volna, mert stílusos képi világa volt, meg jó volt a sztori is.

Nekem a Hurt locker is tetszett, pedig nem szeretem nagyon az ilyen háborús filmeket általában.

Tibcsi

Ugyan közelében sem voltak az Oscar-os terítőnek, de én azért két független filmet bedobnék, mégpedig az Ink-et, és a (500) Days of Summer-t – utóbbi szerintem 2009 feel-good filmje :)

snort

A Hurt Locker hype előtt teljesen értetlenül állok. Nem mondom, hogy rossz, mert a maga hősamerikais kategóriájában teljesen korrekten teljesíti az elvárt szintet… Egyszerűen egy teljesen középszerű film ami sablonos hülyeségeket böfög elő a háborúról, mikozben véresen komolyan veszi magát. A Generation Kill bármelyik epizódja maga mögé utasítja dramaturgiában, hitelességben, karakterekben…

Az egyetlen nem szokványos gondolat amit a film jó erősen újra és újra bekarikáz, az az hogy a veszély addiktív, és vannak akik azért harcolnak, mert anélkül nem tudnak élni. (De azért nem bírták ki, hogy hozzá ne tegyék: de ők is hősök sőt, hősebbek!)

fraki

Érdekes, Józsi, most hogy linkelted a slumdog kritikádat, hogy a slumdognál a sztori egyszerűsége fáj, az avatarnál pedig épp az gyógyít.

Én ellenben kapcsoltam a két filmet ;)

asbi

kemuri +1
Hype ide vagy oda (nem is hallottam róla mielőtt megnéztem) a Hurt Locker engem megbabonázott, hiába volt megbeszélt programom, le kellett mondani. Egyszerűen beszippantott 2 órára.

(Az ellenvélemény meg nem érdekel, ha az Avatar lett volna a befutó, akkor most azt fikázná mindenki.)

kemuri

Nem azt mondom, én is csodálkoztam Hurt Locker esetében az aranyesőn, mert egy nagyon jó film, abszolút leköt, de csak egy a háborús filmek közül (Kilencedik század, valaki?).
Valszeg amcsik kicsit más szemmel nézik az ilyen témájú filmeket.

Peter

snort-tal értek egyet…
SZERINTEM: A film egy széthypeolt dögunalom, néha jó képekkel, de bugyuta, fölösleges “hősözéssel”. Kiszámítható és üres.
Mi itt ezt nem is fogjuk megérteni… mint oly’ sok amerikai csúcsra járatott katonás filmet, amiben a hazafiság a lényeg, de egyéb mondanivalót nem tudtak beleerőltetni. Mondom úgy, hogy a Ryan…, a Black Hawk…, Az ellenség a kapuknál stb. mint háborús filmek nagyon tetszettek és többször nézhetőek.
Ez a film egy középszerű háborús-katonás főként AMERIKAIAKNAK szóló mozi. Továbbra is várom, hogy valaki elmagyarázza mitől kapott ennyi oscart… sőt tegyük félre az oscart ez a film mitől jó?
Angelday nézd meg mostmár mindenképp’ kíváncsian várom a véleményed!

Kowach

sztem a 2 hang oscart meg a vágást még megkaphatta vna az avatar, meg max a legjobb rendezőnek járó díjat, mert nem volt semmi amit csinált, a legjobb film meg más is lehetett vna, de ez van…

ceg

Nem gondoltam, hogy ezen a blogon fogom megtanulni a stop motion magyar megfelelőjét. Már ha a “stop-animációs” tényleg az.

Barnabas

Az Up in the air nagyon jo kis film, nekem tetszett, viszont nem tartom akkora hordereju dolognak, hogy Oscart kapjanak erte. Nem is ertettem a jeloleseket.
(Legjobb ferfi foszereplo, + 2(!) legjobb noi mellekszereplo.)

A Blind Side-ot meg nem lattam, de azt hallottam, hogy jo, meg is fogom nezni. (Foleg ezek utan.)

A Hurt Locker “tarolasan” viszont erosen vonogattam a szemoldokom.
Szerintem az nem tobb egy atlagosan jo haborus filmnel. Olyan, hogy ha megnezed akkor okes, ha nem akkor az is okes. Haborus kategoriaban nem tartom akkora durranasnak.
Akcionak nem nagy akcio, dramanak nem eleg drama.. stb. Szoval kicsit “wtf?!” erzesem tamadt a dologgal kapcsolatban.

Hja igen: Christoph Waltz dijaval maximalisan egyezertek, remek alakitas.

Az ejszaka megneztem amugy a kozvetitest, Cameron-t nem sokat lattam mosolyogni.
Az ex-noje mindent vitt, mint a viccben. :-)

tyler durden

Szerintem nem kifejezetten a Bombák földjére szavaztak, annyira azért nem jó, hanem az Avatar ellen. Még egy Titanic féle díjeső Cameronnak már tényleg sok lett volna. És hát milyen buli megszavazni első női legjobb rendezőnek az exfeleségét. Legjobb forgatókönyv díjáról kár, hogy lecsúszott Tarantino. Itt éreztem most már elég legyen a Bombák földjénből. Waltznál óriási volt Martin dumája! (a tavalyi Jackman féle megnyitó viszont sokkal jobb volt)
A Clint Eastwood féle Mandelás, rögbis filmet várom nagyon. Bár lehet túl érzelgős lesz, de sebaj.

Barnabas

@angelday – Best Supporting Actor — Christoph Waltz – Inglourious Basterds
Egyel tobb az “u”..

Pepinke

Ahogy a Trainspottingban elhangzik: az oscar díj szimpátiaszavazás. Mert mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Sandra Bullock oscarja. Most akkor gyorsan gondoljunk bele, hogy mondjuk Meryl Streepnek és S. B.-nek is van oscarja! Dermesztő.
Jeff Bridges meg miért ezért a szerepért kapta? Miért nem A nagy Leibowitz-ért?
Na mind1…

Ger

Megnéztem a Bombák földjén-t is, meg a District 9-t és ugyanaz a véleményem: mondanivalót próbál sztori nélkül eladni mindkettő. Olyan, mintha nekiálltak volna egy teherautónyi filmtekerccsel forgatni: vegyünk erős képeket, vegyünk hatásos hangokat, csináljunk mély, de egymáshoz nem illeszkedő párbeszédeket és… Hopp, elfogyott a filmtekercs. Akkor itt a vége, snitt. Jóhogy nem a Metallica-klip nyerte az Oscart!

bobbyperu

@angelday – Best Supporting Actor — Christoph Waltz – Inglourious Basterds
Egyel tobb az “u”..

angelday
Mar 8th, 2010 at 2:53 pm
Barnabas, javítottam, bár én is csak copypaste-eltem eredetileg.

nein nein nein nein!
ne javítsd / vagyis javítsd vissza!
A helyes a helytelen írásmód: Inglourious Basterds

k3y

Nekem a Hurt Locker bejött, valamiért folyton a Three Kings jutott róla eszembe. Pedig ez állítólag dráma akart lenni, amaz meg nem.

De én élveztem és jókat röhögtem.

Pepinke

Hassan: Jajj, igen! Ezer bocs, összekevertem Annie Leibowitz nevével, aki fényképész. Mindenesetre az A nagy Lebowskiban tényleg kurvajó volt Bridges. Azért kellett volna jutalmazni. De hát ez a szobor is csak úgy néz ki, mint az.

drag

Örülök, hogy mások is így vannak vele. A Hurt Locker előtt értetlenül állok. Esküszöm megnéztem háromszor, ebből kétszer azután, hogy megtudtam mennyi jelölést kapott. Nem értem a jelöléseket. Van egy-két közel zseniális jelenete a filmnek, a képi világ hibátlan, de szerintem is sablonos és kicsit olyan, mintha különálló jeleneteket dobáltak volna össze. Nem tart sehová a film, nincs katarzis és nem tudom mi az üzenet. Nekem nem tetszett, pedig kedvelem nagyon a háborús filmeket.

Barnabas

@bobbyperu – igazad van, inglourious-nak irjak.
Erdekes modon rengeteg helyen ingloriousnak irjak.
Tutira mentem, megneztem az eredeti DVD/BL boritot a neten, es valoban “ou”.

dave

drag azt írod: “Nem tart sehová a film, nincs katarzis” – Akkor csak megértetted… Ettől zseniális.

drag

dave: újra nekifutok :) Egyetértek, hogy az is üzenet, ha egy film ürességet hagy benned a végén, de nem úgy, ahogy ez a film bennem tette. Az üresség is lehet katarktikus élmény, itt nekem nem volt az. A főszereplő személyes sztoriját, sorsát értem (nem írok többet mert az spoiler lenne), de nekem ez kevés volt egy két órás filmhez. Amúgy nekem nagyobb bajom, hogy az egész nem állt össze egységgé, ahogy írtam is. Amit nem írtam, hogy azon túl, hogy a szereplők sem tartanak semerre “sorsilag”, és nem is tudunk meg róluk szinte semmit. Sebaj, ez a film nem szólt hozzám, nyilván sok embernek tetszeni fog és ez így van rendjén.

snail

Hurt Lockert viszonylag régen láttam (~fél éve) és erősen meglepődtem, hogy ennyi jelölést kapott, azon meg pláne, hogy mennyit váltott be ezekből… Nehezen tudtam csak végignézni és biztos vagyok benne, hogy nem fogom mégegyszer elkezdeni. Mivel a film is _művészet_ – még akkor is ha ez Hollywood és minden a pénzről szól – ezért elfogadom, hogy nem tetszik minden mindenkinek.
Csatlakozva Józsi alkotta tömeghez: 500 Days of Summer lájk.

tesóka

Tisztelt Plasztik József!
ne haragudjon meg érte, de amennyiben Ön teljes komolysággal azt gondolta, hogy az avatar bármilyen klasszikus filmes értékkel bír akkor Ön
a., egyszerűen alulképzett filmügyileg
b., nem érti az AMPAS szempontrendszerét
c., megkajálta a marketinget

az Avatar semmilyen (!) filmes értékkel nem rendelkezik a technikai újításokon túl, ha nincs ez a kegyetlen profi és multiple CG a filmben, a sztori (túl a divatos zöld üzeneten) egyszerűen nulla, ezerszer látott klisé, gombnyomásra generálja bármelyik screenwriter program és még a hófehérke is komplexebb archetípusokat tartalmaz
egy zsák szar
csak nagyon szépen meg van csinálva
:)

drag

A 500 Days of Summer nekem is az egyik nagy kedvencem az elmúlt évből! Az Up in the Air is zseniális volt szerintem.

Dervenkál Egon

A Hurt Lockert tavaly nyáron láttam a torrent filmszínházban. Tök azt hittem, hogy valami NBC-s tévéfilm. Annak se volt first class, de megnézhető volt. DE Oscar????? Vazze….

cegg

Nem kell javítani, semmi irónia nem volt most. Csak stop motionként láttam eddig a dolgot, magyar nyelven kimaradt az életemből. Tényleg innen tanultam. :D

tomsolo

Aki szereti az Avatart az nézze már meg a 2007-es Terra-t(Battle of Terra):
http://www.imdb.com/title/tt0858486/
htx

A Fantastic Mr Fox mellet meg javasolnám a Mary and Maxet – ha már stopmotion meg gyurma:
http://www.imdb.com/title/tt0978762/

Ajánlanám még az öreg Cain filmjét is megtekinteni, Harry Brown:
http://www.imdb.com/title/tt1289406/

Amit még érdemesre képernyőre tenni – hogy tovább erősítsük a brit vonalat – az pedig a Tony:
http://www.imdb.com/title/tt1120945/

Kikapcs.