Commodore Gaming (?)

Tavaly januárban már lelkendeztem arról, hogy a Commodore 64 emulációval milyen remek utóéletet él a Wii-n. Sajnos nagyjából éppen a posztom idejére tehető az a dátum, amikor a Commodore Gaming elkezdte a játékok kiadását megszüntetni érthetetlen módon.

Másik csatornán annyi történt, hogy megjelent iPhone-ra is a C64 környezet, ahova lehet további játékokat vásárolni, teljesen korrekt és retró. Megvan, szeretem, de roppant körülményes érintőképernyőn játszani, viszont C64 a javából. Úgy tűnik, hogy az embernek megvan a C64 fix-e, de ez nem teljesen igaz.

Először is az iPhone változat nekem nagyon úgy tűnik, mintha néhány lelkes amatőr szárnypróbálgatása lenne (noha igen szépen összerakott). Egyelőre nem tudom, mi a kapcsolatuk a Commodore Gaminggel. Úgy tűnik, hogy promózgatják keresztbe egymást, és a Manomio LLC, az iPhone játékok kiadója más cég, mint maga a Commodore Gaming. Annyi tudható, hogy a Manomio gyakorlatilag egy dán és egy amerikai fickó virtuális vállalkozása.

Ők mindenesetre sokkal aktívabbak, mint a CG, januári update-jükben bevezették az OpenFeint-es framework-öt, ahol lehetőség nyílik globál leaderboardokban összemérni a retró high score tudásunkat. Ez roppant kellemes irány egyébként és felvázolja azt a modern kori retrót, amire szükség van. Nem titkolt vízióm egy olyan játékplatform, ami retró, és ugyanúgy achievementek, trophyk, ranglisták és buddy system vannak benne, mint a modern játékokban.

De visszatérve a Wii-re: a Commodore Gaming kezdeti lelkesedését 2009-ben átváltotta valamiféle kibaszott apátia. A weblapjuk még mindig a Last Ninja 3-at jelzi legfrissebb játéknak, de ehhez képest kipréseltek még egy játékot 2009. február 20-án, mégpedig a Winter Games-t. Hiába is vártuk az újabb játékokat, vagy akár egy achievement vagy netes kompetitív rendszer bevezetését, nem történt meg, sőt, még játékokat sem kaptunk. Kész, vége, 2009. február 20-án befejeződtek a C64 játékok a Wii-n. Ordas hiba.

Felelős, érző bloggerként első dolgom volt írni levelet a CG-nek tavaly márciusban, de nem válaszoltak. Jobban belegondolva az ilyesmi hátterében mindig fókuszvesztés, vagy pénzügyi problémák állnak. Attól félek, hogy ez a vállalat is csődbe fog menni, senki nem veszi már a C64 brandelt gaming PC-ket, rossz a cashflow, köhögnek. Ezt a teóriámat jelentősen megerősíti, hogy az amszterdamban bejegyzett cég láthatóan levette weblapjáról a korábban reklámozott Commodore Gaming PC-ket, csak a nem frissített híroldaluk, szintén magára hagyott Wii lapjuk, illetve új elemként a Manomio-val kötött keresztpromó frissítésük és splash screen grafikájuk várja a látogatókat (igaz, ezt képesek voltak lefordítani franciára és német nyelvre is, viszont arra nem, hogy a FAQ oldalukról eltávolítsák a régi termékekre vonatkozó hivatkozásokat — rémes).

A wikipédiás szócikkük még abban a tudatban van, hogy foglalkoznak gaming PC gyártással is, a változtatások listájából kiderül, hogy a tavalyi évben mintegy négyszer piszkálta valaki, de az is csak elütések javítása volt. Néma csend.

Az összes információ, amit meg sikerült tudnom, pusztán annyi, hogy néhány nappal ezelőtt a Nintendo eltávolította a Last Ninja 3-at, mert az első pálya végén a játék lefagy. Eredetileg egy év elteltével február végén (!) kommunikálta a Nintendo a vásárlóknak, három napja pedig, a fentiek fényében: csodaként, a Commodore Gaming az alábbi közleményt adta ki (kiemelés és email cím linkelés tőlem):

Dear Customer,

Despite the best effort of the Commodore Gaming development team, the crash in Last Ninja 3 occurring at the end of Level 1 could not be resolved due to a technical problem. Unfortunately this game uses Commodore 64 hardware specific features that can not be emulated by our software.

We are truly sorry for any inconvenience caused by the defective software. We will reimburse the 500 Wii Points you spent to purchase the game.

In order to do so, we would kindly like to ask you to provide the following information:

1. Your Wii serial number
You can find it on the bottom of the console, marked as “Serial No:”. The serial number begins with the letter L and ends with a number in a square.
2. Your contact email address
Please send this information by email to wii@commodoregaming.com.

You will receive reimbursement in form of a Wii Points code within ten business days. Please note that, based on your Wii serial number, your purchase of the game will be verified before reimbursement.

És kész. Ez az egyetlen információ, vagyis gyakorlatilag a legutolsó játékukat is úgy adták ki, hogy nem tesztelték le megfelelően (értsd: hiányzott a megfelelő QA kanyar, ahol valaki konkrétan végigcsinálja a játékot), vagyis szar, szar, szar. Nekem nagyon tetszett az ív, ahogy indult ez a történet, sokkal jobban szeretek ugyanis vásárolt és legális Commodore 64 játékokkal játszani, viszont ez így méltatlan.

A Commodore 64 öröksége továbbra is egy rettenetes nyűglődés. Ezek után biztosak lehettek benne, hogy egészen addig nem kerül méltó helyre, míg valaki létre nem hozza azt a koncepciót és törődést, amit ez a platform megérdemel.

Biztosíthatom a tisztelt olvasókat, hogy még ma lottószelvényt fogok vásárolni, hogy vigyem a milliárdot, mert abból a pénzből restaurálni fogom a Commodore 64 platformot, ahogy azt megköveteli minden, ezen a platformon felnőtt gamer jóérzése.

Függöny.

37 hozzászólás

The Hedgehog

Én egy évben egyszer mindig előkotrom az egyik szekrény mélyéről a jó őreg C-64-est, a nehezen beszerzett (aki átélte, tudja baszki) kazettákat és a floppy-kat, aztán egy egész hétvégét azzal töltök, hogy nosztalgiázom velük. Néha csak ülök és olvasgatom a szépen ívelt betűimet a kazetták megsárgult papírjain. És próbálom felidézni a játékokat címük alapján.
Ez egyfajta rituálé. Felidézni egy olyan kort, amikor még volt egy nagyon szűk világom, amit csak én, meg még pár elvetemült arc ismerhetett. Ez a miénk volt. Nem bánthatta senki. Nem vehette el senki…
És nem csodálom, hogy megmentenéd ezt az örökséget. Mi benne élhettünk, velünk történt baszki. Könnyek. Szevasztok.

DnP

iPhoneos C64 emu egesz mokas kis cucc, felteve ha JB telcsid van. Egy free jatekot inapp modon megveszel, a letrehozott mappaba mar tetszoleges sajat jatekot bepakolhatsz, azt megvettnek latja :) Kis plist file bizergalas es minden szep es jo. igaz csak single disk cuccosok mukodnek :(

Dervenkál Egon

Nem a dolog nosztalgiaértékét kérdőjelezném meg (sőt!). De a piacit igen. A C64 egy generációs ügy, gondolom én. Hány gamer van jelneleg ebből a generációból a világon. És hány hajlandó akár egy azaz 1 dollárt adni valamiért, amire emlékezni jó, de játszani, valljuk meg már csak a fanoknak is csak rövid időre. Nem akarok megbántani senkit, és tudom, hogy hülye a hasonlat: sokan emlékeznek nosztalgiával a Tévé Tornára. Hányan vennék meg a DVD kiadást?
Ha tehát lesz értelmes C64 emu, az szerintem a jövőben csak hobbi és lelkesedés eredménye, nem pedig profi üzleti modell gyümölcse lesz.

connor

Ingyenes, krosszplatform emulátorra épülő c64 gamestore-t vízionáltam. :]

DnP

1X hajlando voltam kiadni a 4 EUR-t az emuert, de hogy egyesevel vegyem meg ala 1-ert a kis bizbasz jatekokat az mar sok. Megeri nekem a 3perc hackelst inkabb.

The Hedgehog

Értetlenek kik ezt a kort és annak gyermekeit nem értitek meg. El tudjátok képzelni, hogy akkor még a warez is szép volt? Hiszen mi akik a szeles Kárpát-medence szülöttei vagyunk, nem kaptunk friss kazikat az arcunkba, és nem volt store (576Kbyte-okig) ahol nagy választékból csemegézhettünk a friss anyagokból. Vért izzadva (internet, mobiltelefon nélkül) be kellett ezeket szerezni. Baszki, én levonatoztam Pécsre a Creatures első részéért, és rendszeresen Bécsbe jártam EREDETI kazettákért. Az ilyeneket az ember nem tudja elfelejteni, hisz ezek a dolgok tanítottak meg engem a játékok tiszteletére. Ezért nem dobok félre egy anyagot sem és játszom ki őket ma is. Mert amit akkor megszereztél, azt megbecsülted. És igyekszem ebben a ma már rohanó világban ezt az elvem tartani. Igaz sok mindenről így le is maradok a játékiparban, de nem bánom.

connor

Már csak azért sem lehet olyan nagyot bukni mert az infrastruktúra és egy platformfüggetlen store kliens két-három hétvége alatt megvan.
Egyébként komolyan nem értem, hogy pl az abandonware pc-s játékok “store”-ját miért nem készítette már el valaki. Emulátor van kiscsillió és egy Goblins 3-ért, kyrandiáért vagy akár egy Discworldért szívesen kiadnék pénzt én is. Mert hisz én meg ezeken nőttem fel…

subkult

Osszedobjuk a penzt, es megvesszuk a commodore markanevet. Ezutan kiadunk egy handheld konzolt ezen a neven, amin alapbol fut az osszes c64 jatek. Meg persze direkt ra is keszulnek nagyon cool cuccok, demok, mindenfele. Komoly scene alakul ki, stb… Hm erre nem lehet EU penzt szerezni? :)

DnP

Angel: Win alatt Vice-t hasznalok, Mac-en mit ajanlasz? Perpill Vice OSX portjara mutato link nem elerheto, igaz nincs is min kiprobalnom meg :)

connor

DnP, csak a download page-n nem elérhető a fájl. Viszont ha törlöd a dmg fájl nevét a hivatkozásból, akkor kiadja a könyvtár tartalmát és le tudod tölteni.

Turrican, nyilván akkor amikor magadnak tákolod össze akkor lehet szívni vele. Viszont ha szolgáltatást építesz köré akkor az out-of-the-box a minimum.

Zephyr

És ha Józsi megcisnálja ezt a C64-gyel, akkor én az Amigával. Demók, játékok, kész csoda volt az a gép. Emuláció van PC-n, de az nem ugyanaz.

Turrican

Ez meglehetősen Off, de… bízom benne, hogy hasonló örömöt okoz AD-nek és a kedves olvasóknak, mint nekem anno:
http://jng.rakeingrass.com/

Megakedvenc játékfejlesztő cégemtől, sok szeretettel! Én tavaly nyomattam vele orrvérzésig és tovább, de b+ akkora flash volt, simán hozta az “aranykor” érzést!

JA! és a zene by Machinae Supremacy !!!

Itt a 1st screen track: http://www.youtube.com/watch?v=hkRL9xB6DoM

Én megvásároltam ezt is, mondom nektek feleim, igazi gyöngyszem!

Yikes!

Nexus 6

A Manomio mögött az az ötvenes éveiben járó magyar fickó áll (bizonyos “János”), aki Dániában sikerre vitte a Hitman gyártójának a történetét, az IO Interactive-ot. Az iPhone-os C64-et iPhone-os Amiga verzió követi, már dolgoznak rajta. Lesz egy halom igazán zsiros c64 átirat, most legalább 2-3 tucat igazi csemegén dolgoznak az iPhone-os c64-re, lesznek teljesen exkluziv dolgok is.
.
Amúgy Abandonware store-t vagy bármely más régi stuffot a kegyetlen jogi hercehurcák miatt nehéz csinálni, nem lehet kideriteni kinél vannak a jogok, vagy ha ki is lehet deriteni az esetek nagy többségében iszonyat kavarás azt megszerezni. Én a közelmúltban a Thalion után mentem, hogy hol vannak a jogaik a jó kis régi gámáiknak…ne tudjátok meg, 20 különböző helyen, a magánembertől a részvénytársaságig…esetenként egy egy jog 6-8 magánember közös tulajdona. Na állj le velük bizniszelni :) ))
.
Angelday : Long time, no see :) Greetings !!

Nexus 6

Nincs mail cimem hozzá pillanatnyilag, IO Interaktivos névjegyem van tőle, de az a mail már nem él.

Nexus 6

Angelday : Nincs mailom hozzá most. IO Interaktivos névjegyem van tőle, de az a cim már nem él.

Chal

A post hatására végigolvastam az összes c64 tag-el ellátottat, köztük azt is amiben megszólal CoVboy. Ezek után úgy döntöttem, hogy meglépem amit már régóta halogatok: veszek egy c64-et. Két utat láttam magam előtt: az egyik, hogy felhajtom azt, amin úgy 16 éve túladtam egy Amiga kedvéért, a másik, hogy keresek egy olyan pöpec állapotban levőt, ami szinte úgy néz ki, mintha most jött volna le a gyártósorról.

Beszartok: találtam egy ÚJAT!!!!! az arc egyszer vette ki a dobozból, hogy kipróbálja működik e, amúgy maga a doboz is olyan, mintha egy bolt polcáról vették volna le tegnap. Holnap megyek érte, remélem összejön a deal.

Fátter, kösz a motivációt!