iPhone TomTom navigáció
Rövid hezitálás után fogtam magam és megvásároltam a TomTom kelet-európai navigációs szoftvert iPhone-ra (ezúttal már a magyar boltból), 19 ezer forintba került. Hosszasan, nagyobb úton is teszteltem közben a TomTom mount kit-et, illetve magát a szoftvert is, következzen egy érdemi(bb!) beszámoló.
Jó érzéssel nyúltam rá a TomTom kihangosító szettre, bevált. Nem is kicsit, hanem nagyon. Eleinte még problémáztam azon, hogy jajj, akkor közelebb kéne raknom a kezemhez, végül hagytam a szélvédőn. SMS-t amúgy sem a kocsiban írjuk, bár a navigáció felprogramozásához pedig LE KELL HÚZÓDNI AZ ÚTRÓL.
A szoftver igazán egyszerű, ám jól működik. Van benne egy Apple-re jellemző diszkrétség, ezt nagyon szeretem. A felület szörnyen reszponzív, az alkalmazás roppant gyorsan indul. Lemértem, 3GS-en 3 másodperc alatt megkapjuk a kezelőszerveit, újabb 3 után pedig a GPS jelet is. Nem kezel waypointokat, de nem is zavart még eddig. Sajnos Nyugat-Európába utazáskor országhatárok közt elvileg más alkalmazást kell indítani, ez mindenesetre vicces elképzelés, de mit kezdhetünk vele? Semmit. Megvehetjük a teljes Európát.
Egyetlen felületi lammerizmus, amit a TomTomék nem bírnak túlhaladni, a térkép frissítésének Windows 3.11-es szintű kezelése. Az ember elkezdi húzni, a nem látszó rész ÜRES, majd amikor elengedjük az ujjunkat, akkor villan egyet és akkor berajzolja. Feszes és folyamatos pannelést akarok, most. (Ismételten jelzem, hogy ez csak a manuális tekerés esetén igaz, a navigálást nem befolyásolja.)

Másik hibája, hogy nem lehet repülő szőnyeget beállítani a nyíl helyére! Visszasírjuk az iGós napokat!
Azt is kipróbáltam, hogy hogyan lehet hívásokat kezelni a 3.1.3-as szoftverrel. A bejövő hívás tiszta sor, felvesszük és beszélünk, ilyenkor a navigáció eltűnik. Érdekes ugyanakkor, hogy lehet a kettőt egyszerre is csinálni és nem is kényelmetlen: hosszabb beszélgetésekkor a menü gombbal menjünk a főmenübe, majd indítsuk el a TomTom-ot — BUMM! — 3 másodperc múlva beszélünk és navigálunk. Bejövő és kimenő hívásoknál is működik, elég jó, amíg nem jön 4.0 szoftver hozzá, illetve a tizenéveseket hímtagjait megszégyenítő 3mp-es gyors felállás mellett egyáltalán nem is zavaró.
Fixen összedrótoztam a gépkocsi audio bemenetét a kittel, innentől kezdve iPodot hallgatok a kocsi hangrendszerén, szépen elhalkulva jön a TomTom “Moha bá’”-ja a célzóvízzel, és a sebesség detektálás is nagyon visszafogott: halkan pittyeg, ha 10-15 km/h-val átlépjük az előírt határt, roppant jó szolgáltatás.
Mostanában beülök az autóba, telefon be a kitbe, aztán ott beszélek, zenét hallgatok, minden játszik, nagyon jó érzés, élmény. Egyetlen problémám, hogy a bejövő telefon hangját nem tudja route-olni a kocsi hangrendszerére, így az mindig speakeren jön. Úgy vettem észre, hogy az én autómban 100 km/h fölött nem érthető teljes mértékben a hang, így ilyenkor inkább bedugom a fülesemet. *doh*
Végezetül ki kell térnem még egy dologra: arra, hogy ezzel a cuccal mennyire KURVÁRA 2010-ben tudom magam érezni. Megpróbálom összefoglalni, talán más is érti:
- megnézem a Crazy Heart című filmet
- megvásárolom egy gombnyomással az albumot iTunes boltból, meghallgatom otthon
- az albumot egy újabb gombnyomással a telefonomra másolom, tökéletesen taggelve, ilyen album arttal (és persze CD inlay PDF-fel, ahol a fontok embeddelve vannak):

- beülök a kocsiba, egy mozdulattal bepöckölöm a telefont és megindítom Jeff Bridges számát
- Moha bá’ szépen lehalkítja a zenét, ha balra kell fordulnom és kellemes hangon bemondja, mi következik (Linda úgy fogalmazott, hogy a kocsi hangrendszerén olyan, mintha saját rádióbemondónk lenne)
- ha gyorsabban hajtok az előírtnál, a kocsi hangrendszere bepittyeg
- fade vissza Jeff Bridges-re, egyszerűen KÉSZ!!
Remek élmény, nagyon jó vásárlásnak gondolom, igazi előrelépés. Elégedett vagyok, gadget-boldogságom van.
Petike
Kicsit továbbra is “fércelésnek” érzem az egész telefon-navi-az-autóban dolgot, de a következő bemondás mindent megért
“…illetve a tizenéveseket hímtagjait meghazudtoló 3mp-es gyors felállás mellett…”
Marci
“a tizenéveseket hímtagjait meghazudtoló 3mp-es gyors felállás”
“Nem csak a húszéveseké a világ..”
4Si
Visszakaptad az iGO árát az Appletől?
angelday
4Si:
REFUND POLICY
All Sales and rentals (as applicable) are final.
Mefi
Navigáció iPhone-on = nem menő.
angelday
Mefi, de az. (Nekem legalábbis.)
The Hedgehog
Én anno már a TomTom 1.1-nél váltottam iGO-ról. Tartó nélkül is a legjobb navi nekem ami a szifonra kijött. Hálát adok az égnek, hogy van JB a telefonon és tudtam tesztelni szinte mindegyik megoldást. A TomTom jött ki győztesen.
Azért Józsi, kíváncsi vagyok, hogy hosszútávon is ennyire bejön majd a szoftver. De nem hiszem, hogy az autós kit-el felvértezve csalódást fog okozni. Használd egészséggel. Az iGO pedig remélem okul a posztjaidból és az azok alatt olvasható negatív hozzászólásokból.
angelday
Annyit elmondanék, hogy a Nav N Góval levelezésben vagyok az eset kapcsán (re: You have been the one for me videó), és ha rajtam múlik, foguk velük érdemben is beszélni.
The Hedgehog
Ezt nem csodálom. Elég nagy negatív reklámot nyomtál nekik… Amit meg is érdemeltek, valljuk be. Várjuk a fejleményeket!
r0peman
FYI: marcius 16-tol a itunesba megjelent a Tomtom Europe (western + eastern 2in1) 99eurot perkaltam ki erte, de frankon muxik. nekem a szifon egy proclip passthrough mount + dension gateway lite adapteren tolja a hangot a speakerekbe es tok kiraly a fadelos feature amikor zenet hallgatsz. kar hogy a speedcam poi-k nem laccanak a browse map-es modban. jelent valami lenyegi valtozast a 3.1.3-as firmware ezzel kapcsolatban?
angelday
Szerintem nem fátter.
Nyitraig
A Crazy Heart albumot hogy lehet megvásárolni?
Nekem csak ezek vannak a Music alatt:
Cowbell Plus 2008.07.23. Frontier Design Group Music 1,59 €
Crazy Metal Head 2008.08.30. Ezone.com Entertainment 0,79 €
Creation – Gig Bundle 2008.10.21. Magnus Larsson Music 3,99 €
de megpróbáltam rákeresni úgy sem talál semmit.
gergoke
Legálisan itthonról? Sehogy!
Mefi
Mondjuk a 320*240-es kijelzőn, rezisztív képernyőnél tényleg jobb az iPhone, nem vitatkozom ezen, viszont a navigáció az egyetlen dolog, amire szerintem igenis legyen beépített eszköz, ott az autóban, szépen együttműködve mindennel. Ha pedig az nincs, akkor legyen egy kényelmes, könnyen frissíthető, akármilyen eszköz ami _csak_ erre van.
Nekem az is a bajom, hogy zavar az autóban lelógó kábel, felragasztott eszköz és hasonlók.
balázs
Nem lehet rossz. Kár, hogy nincs kocsim, és 2g-s az iPhone-om
donci
En 2 eve hasznaltam iGO-t Windows Mobile-on es imadtam, funkciogazdag, jo UI. Aztan 2 evig Garminom volt, celeszkoz, azt meg az iGO-nal is jobban szerettem, a legolcsobb is tuti profi. Most iPhone-om van es lekaptam az iGO-t es a TomTom-ot is hozza es a Garmin utan a szoftvert nagyon butanak es esetlennek talalom. Annyi funkciot hianyolok hogy nem is tudom hol kezdjem. Nemelyik megvan, de korulmenyes hasznalni. A Garmin terkepek minosegerol nem is beszelve vagy a topografiai turistaterkepek megleterol vagy a globalis lefedettseg kerdesben (Azsia, Del-Amerika nagyon szegenyes a konkurencianal).
Pedig szerintem jo otlet telefonnal navigalni csomo okbol, szep nagy kepernyo, igy nem hagyom a GPS-t a kocsiban, nem lopjak el, ha kocsitol tavol vagyok is van navi nalam, es ha kocsiba ulok ugyis behajitanam a telefont a toltobe/kihangositoba, osszekotnem a hifivel, ennyi erovel mar navigalhatok is rajta, minek megegy eszkoz csak erre.
Roviden: valaki tud rola, hogy Garmin vegre kijon iPhone-ra? Hihetetlen, hogy Symbianra es Blackberryre is van, csak iPhone-ra nincs
adrianszpi
garmin nem lesz iphonera, sajnos
vegyél tomtom-ot, vagy navigont
én is garminos voltam ezer évig, aztán átálltam a bmw gyári navijára,
az iphone-os navit csak külhonban használom, mert a kocsi navija nem tudja jelezni a telepített traffipaxokat
józsi, kaptál a tomtom-hoz egy kerek műanyag lapot, műszerfalra fel lehet ragasztani ahova szimpi, ha esetleg messze van az üvegen az iphone.
angelday
adrianszpi, azt próbáltam, de leesik.
adrianszpi
r0peman
melyik storeban vetted meg a full tomtom europe-t?
mert nekem a magyar store-ban nem jelenik meg.
igaz megvettem már a nyugat és kelet eu.-t
jó lenne valahogy egybe fűzni a kettőt.
uí: az osztrák storeban pl. megjelent.
angelday
Ez engem is érdekelne.
zsolti
hát nem vmi info dús az a navi kijelző. winmo-s igohoz képest minimum érdekes…
angelday milyen autód van h nem tudsz rajta pötyögni? sms-t nem is kell, de az nem vmi jó h minden szarért félre kell állni. (v. tényleg ennyire “rövid” az a tartó?)
Mefi, a navit bent mernéd hagyni az autóba?
r0peman
adrianszpi:
http://itunes.apple.com/app/tomtom-europe/id355680531?mt=8
angelday
Posztot frissítettem, továbbra is értékelem, ha valaki próbál valakinek segíteni.
angelday
Apropó, Magyarországon nem működik ez a dugófigyelő szolgáltatás? És ha nem, mi kellene hozzá, hogy igen?
angelday
Apropó #2, a teljes Európa not available in the Hungarian store, hihi.
Balambér
Dugóvadász: 06-1-802 6595
Skype: trafficnav
Balambér
Egész pontosan:
“Nagyon sokat fejlődött a TMC minősége az utóbbi hónapokban, de még mindíg az adatok hiányától szenved. Ezért létesült például a Dugóvadász vonal is. Az alábbi elérhetőségen tudsz forgalmi akadályt bejelenteni:
Dugóvadász: 06-1-802 6595
Skype: trafficnav
”
(navigyurci.hu)
TamasSzurmik
angelday:
a carkit audio kimenete neked jó hangminőséget adott? mert én amikor oda dugtam az audio kábelt akkor volt egy durva alapzúgás a hifiben….ami már meghaladta az elviselhetőség határát
És most nem tudom merre induljak…kábelcsere (iphone audio kimenettel tökéletes működik, másik mp3 lejátszóval is működik)…..vagy vigyem vissza a carkit-et
gigi
zenét hogy teszitek ki az autó sztereójára? FM transzmitter nem ér.
r0peman
gigi:
FM transzmitter nem MENO.
en pl ezzel az dension adapterrel (ami CD changert emulal a bömösben, ertsd: mukednek a kormany prev/next gombok)
http://dension.com/index.php?pageID=231
es ebbe teszem bele
http://www.brodit.com/?main=searchbrodit.jsp&search=516041
ahogy angelday irta, kar hogy a telefonbeszelgetest nem routolja ki a kocsi stereora.
angelday
FM transzmittert aki használja, éjjel be fog pisilni.
Van egy audio kimenete a cuccnak, amit egy audio kábellel összedugom a kocsival és ott kiválasztom az AUX-ot. A világ legegyszerűbb dolga, ha van bemenet a kocsiban.
A hangminőség, ha szabad így kifejeznem magam, impeccable.
wotan
hogy a @#$%*!$#%* az apple !@#%$&!#$&%&#$^%ába, BAZMEG, hogy 2010-ben nem vagyunk a full európa része (értsd: nem lehet megvenni a magyar store-ban).
Egyáltalán, mi az hogy vannak ilyen nemzeti boltok egyáltalán, bm???
faszkorbács!!!
Nilito
Tizenévesek hímtagjait nem meghazudtolja, hanem megszégyeníti. Szerintem.
angelday
Nilito, végülis lehet, átjavítottam.
klarky
Én már csak azt szeretném megtudni, hogy ez a sebességtúllépéses dolog hogy van megoldva nálad? Nekem Ndrive van, de az az útra megengedett max. sebességet a saját adatbázisából veszi, ami sajna nem mindig jó. Ennek az az eredménye, hogy megyek 90-el (mert annyival lehet), közben a navi úgy tudja vmi hiba folytán, hogy ott csak 50-el lehet és szirénázik mint a hülye ok nélkül.
Szóval, ez lehet, h a belvárosban jó, de országúton nálam bibis.
newl
Audio transmitter naviknál alapból tilos (régen még nem vot az) sajnos. Ami még jó a TomTomban az a lokalizált google keresés így nem vagy egy POI adatbázisnak kiszolgáltatva. +az apple miatt butított IQ routes ami pontosabb érkezési időt számol ha már jártál az adott úton.
PS: Viszont mi a jó édes …-ért nem használja egyik navi sem a beépített iránytűt? Na én majd azért fogok pénzt adni amelyik azt tudja. (Bár van egy tippem hogy Apple nem engedi)
newl
TMC-re meg az lenne az igazi megoldás ha a Carkitre rádugott külső TMC vevőt (ami a nagy TomTomokhoz is van, tudná kezelni az iPhone-os navi) gyanítom hogy netről kapni a TMC-adatokat túl nagy adatforgalom lenne.
Bocs a dupáért.
novertigo
nekem nem megy a US store, nem fogadja el sem a bankkártyámat sem a paypal accountot.
imho az egy bazi nagy LOL, hogy Európából nem lehet megvenni az egész Európa térképet egy navihoz!!! Ezen túl eldöntöttem, elvből nem fogok pénzt kiadni egy olyan alkalmazásra amelynek gyártója abba a helyzetbe akar hoz, hogy sokkal többet kell fizessek a termékéért csak azért mert Magyarországon (jó, akkor Kelet Európában) lakom. Ausztria, Németo, Olaszo. simán olyan úticélok, amely nekem a környező országok mellett szükségesek. Így marad a fos iGO, vagy ránézek a Navigon-ra hátha van az is olyan gyors mint a TomTom.
Szürreális ez az egész.
RJ
Crazy Heart letölthető innen: http://bit.ly/d6L8hd (sok minden más is: http://bit.ly/9cqy9c )
sekele
Jól értem, hogy a Tom Tom sokkal jobb az iGO-nál? Milyen szempontok alapján?
Én eddig csak az iGO-t használtam és nem akarok feltétlenül ennél leragadni, de pár hete apósom Garmin-ját próbálgattam, hát mit mondjak, erre biztos nem fogok váltani.
angelday
sekele, a posztban elsoroltak alapján részben. De ez csak a saját véleményem.
sekele
A posztban sajnos a Tom Tom egyetlen előnyét vélem felfedezni: a bejövő hívás kezelését (bár ez fogalmam sincs hogyan működik iGo-val, mert telefon nélküli PDA-n megy nálam az iGO) viszont két negatívumot: a térképfrissítést, meg az országhatáros dolgot (ez utóbbit nem is értem, még a Russa is összefűz minden térképet, amit beleteszel).
wotan
kicsit fel..tam magam azon h nincs full Europe iPhone-ra, csak az US store-ban. Írtam a TomTom support-nak (nem egyszerű, nincs email-jük, weben kellett regisztrálni, ott is az UK oldalon, mert magyar oldalon nincs iPhone-os verzióra support).
A kérdés az volt hogy miért nincs a magyar AppStore-ban full európa térkép, amikor az US Store-ban meg elérhető (nem sok értelme van ennek, gondolom az amcsiknak kevésbé hiányzik az európa térkép mint a magyaroknak).
Szóval első válasz (magyarul jött, ez jó pont):
“Sajnálatosan nem létezik teljes Európa térkép iPhone applikációra”
Erre elküldtem a fent idézett linket, válasz:
“Az iPhone TomTom alkalmazásai nem elérhetőek a magyar ügyfelek számára.
Információink szerint nem létezett Európában letölthető teljes Európa térkép.
Mellékesen nem nyújt támogatást iPhone applikációkra a TomTom ügyfélszolgálata. További információért keresse az Apple Store ügyfélszolgálatát.
Tisztelettel,
A TomTom Ügyfélszolgálata”
Vagyis menjek el a p.csába. Köszönjük, TomTom!
Balambér
Mi ez a dzsihád az FM transzmitter ellen? Mint laikus kérdezném, én ugyanis gondolkodtam benne. Miért ne tegyem/vegyem?
Balambér
Bocs, hogy pörgök a témán, de engem tényleg érdekel. Miért nem MENO az FM transzmitter?
r0peman, ad?
r0peman
Balambér:
Nallam 2 alapveto kriterium volt: hangminoseg es praktikussag. 2 kulonbozo FM transzmittert kiprobaltam, es ecceruen xar volt a minoseguk. Masreszt ezek tobbnyire szivargyujtobol kapjak a powert es mivel nallam a szivargyujto always on, ki-be kellett volna allandoan kapcsolgatni/huzogatni azt is.
Az adapter ezzel szemben sokkal jobb minoseget produkal (kb mint a CD), a kocsi hifijen keresztul kap powert, es nem laccik. A hatranya annyi mondjuk hogy kicsit dragabb, es necesebb lehet a beszerelese (bar nekem sikerult egyedul is).
klarky
Most olvastam a hírlevélben, hogy 20 országban az NDrive az első navi rendszer iPhone-ra az Apple store-ban.
r0peman
Szükségem volt egy a kocsiban használhato appra ami az iPodrol jácca le a zenéim de stilusosan/oem néz ki a müszerfalon es könnyu vezetés közben irányitani.
Nem találtam a storeban igy a haverommal megirtuk, oila:
http://itunes.apple.com/us/app/icargadget/id438191900?mt=8