Egy kis személyes update: idén januártól szabadlándzsás (gyk: freelancer) üzemmódban dolgozom. A Fotexnet Kft. egy komplex megállapodás keretén belül egyrészt megszponzorálta a blogomat, másrészt, hogy még felelősebb legyen a blogolás, dolgozom nekik rész munkaidőben (jó munkaerő vagyok, ezt nagyon helyesen felismerték).
Arról szeretnék most kicsit többet beszélni, hogy min ügyködünk: az elmúlt három hónapban gyakorlatilag készre főztük a HarborCRM nevű rendszert, egy online hosted, értékesítési csapatokat támogató szolgáltatást a nemzetközi piacra. Két dolog miatt ez a neve, egyrészt szerettünk volna egy “naval” hangulatot a szolgáltatás mögé, másrészt pedig a kereskedelmi kikötők ipari jellege és forgataga miatt:
A HarborCRM egy értékesítési csapatot támogató web alapú rendszer, ajax hívásokkal. Alapvetően a Fotexnet saját céljára készült, maguknak fejlesztették a rendszert, viszont dobozos termék készül belőle, hátha mást is érdekel egy egyszerűen használható, ilyen jellegű megoldás. Most jött el az idő, hogy kiálljon a termék a nyilvánosság elé. Első lépésben zárt bétához gyűjtünk email címeket, azok számára, akik ki akarják próbálni a rendszert.
Mit tud a termék?
Értékesítési feladatokat támogató rendszer, alapvetően az Excelből való ugrást hivatott segíteni.
Egy példán mutatom be, vegyük mondjuk az Indexet. Az Indexben is dolgoznak értékesítők, akik cégeknek próbálnak eladni akár média felületeket, akár egyedi megoldásokat. Ebből élnek, ebből folyósítják a tartalom előállításához szükséges fizetéseket. Több szálon futnak az események, minden értékesítőnek vannak cégeknél, büdzséken ülő kontaktjai, megy a harc a tortaszeletekért. Ilyenkor szépen ajánlatokkal támadják az embereket, személyes találkozók történnek, mélynézés, stabil kisterpesz határozottságot sugall stb.
Az értékesítési csapat vezetője, elméleti példánkban Ziegler Gábor úr, pedig szeretné tudni, hogy akkor mi hogyan áll, melyik ügy merre halad, milyen dealekből mi várható, szeretné látni a cég számára várható befolyó összeget. Ha értékesítők projekteket vesznek át egymástól, akkor azonnal és naprakészen akarják látni, hogy melyik témában mik hangzottak el. Azokat a potenciális ügyfeleket, akikkel még nem volt eddig üzlet, viszont bármi lehet belőlük, leadeknek hívják és külön kezelik őket.
A rendszerrel nem akartunk az égig ugrani, egy könnyen kezelhető, egyszerű, használható terméket kívántunk előállítani. Akit érdekel, iratkozzon fel, és nézze meg magának.





Ebből leginkább a freelancerség információja ragadott meg. Sikert neked.
Az lenne a kérdésem kéremtisztelettel, hogy a piacon elérhető megoldások (Highrise, Salesforce, stb.) miért nem voltak jók?
(tök komoly kérdés)
A szerző a posztban elrejtett egy nyelvtani egyeztetési hibát. Aki megtalálja kap egy egy éves Plastik Média előfizetést.
…viszont dobozos terméket készül belőle…
Megvan, megvan!
A téma nem érint engem, de a hiba megtalálásával valamit csak hozzátettem az üdvözülésemhez!
Szabad*láncos*.
Ezért tart itt eza ország!
“viszont dobozos termék készül belőle” — jav.
free lancer, szabad landzsas, aka gun for hire
Sok sikert! Mindig is irigyeltem azokat, akik vallaltak es bejott nekik.
Marmint a szabaduszas.
Barnabas, azt még meglátjuk, működik-e hosszabb távon.
Majd ha azt dobja a Safari a plastik.hu-ra, hogy “the domain has expired” es hosszu napokon at nem eled fel, akkor elkezdunk aggodni.. szep csendben.
Engem ugyan ez az egész nem érint és nem is akarnék föliratkozni, viszont az a kék hajó fönt a kopottsága ellenére is lakályosnak tűnik.
hogy a harbor/harbour dolgot nem vettem le.
egy újabb töketlen crm bullshitparádé ami egy éven belül a hétszeresére és átláthatatlanra hízik, implementálni egy rémálom lesz és a múködéséhez szükséges erőforrásokat megsokszorozva sem lesz képes értelmes szolgáltatást nyújtani.
ettől persze tiszta szívből kívánom neked, hogy gazdagodjál meg az ilyesmikben való részvételtől, csak ne kezdj hinni benne.
frilancerséghez grat, remélem bevál
Pappito, van jó megoldás is vagy marad az excel?
igen jó kérdés.
Én még jót nem láttam, az excel pedig roppant korlátozottan alkalmas (nem) a dologra.
Olyanból már láttam jót, ami egy részfeladatot jól és hatékonyan csinál, de az is korlátos.
egy jól szervező főnök, aki használja a józan eszét is, na az működik.
Pontosan ugyanezeket a célokat tűzte ki maga elé _minden_ crm fejlesztői team. @fulopszabolcs: Van egy csomó kész rendszer, lehet válogatni, mindenki találhat neki tetsző “jó megoldást”. Javaslom a google “crm rendszer” esetleg a “magyar crm” kereséseket…
Angelday a CRM pápája lesz!
“…egy jól szervező főnök, aki használja a józan eszét is, na az működik…”
Nagyon igaz. E tekintetben minél inkább gépesítve van a rendszer annál vacakabb. Szar már az, ha egy feladat megvalósítására kevesebb időt szánnak, mint annak a computeres rendszerben való dokumentálására.
Kockás füzet, józan ész. Ezt még semmi nem tudta űberelni. Jó, nem azt mondom, hogy többszáz fős létszámnál ez működik, de hogy néhány tucatnál egy excel alap elég, az biztos.
Ennek ellenére hajrá, remélem bejön a dolog.
(100x kérdezték már itt és 100x nem mondtad meg, de tényleg egyre inkább érdekel, h mi az igazi szakmád)
szerintem ez nem helyes, hogy amikor AD végre bepillantást enged szorgos hétköznapjaiba akkor ilyen negatívak vagytok, szerintem tökjó amit csinálnak és egyáltalán nincs benne a projektben, hogy bullshitparádé lesz belőle, ez csak buta rosszindulat
akinek ez az első gondolata az sikeres ember nem lehet (szánalmas)
a freelancerkedés pedig zsír
brezzer, nekem nincs kifogásom semmi azellen, hogy valaki bullshitből megéljen, kívántam is sok jót neki meg sikert és komolyan is gondoltam.
az más kérdés, hogy a bullshit az bullshit, ha kifényezik is.
klarky hogy érted azt, hogy az “igazi szakmám” ?
amit tanultam, ami érdekel amihez értek, vagy amiből élek?
klarky egyébként a crm-el (meg sok egyéb nagyvállalti varázslattal) nem az a baj, hogy léteznek. az a baj, hogy sok esetben annyira szét van aprózva a felelősség, hogy muszájnak látszik bevezetni ilyen rendszereket, mert ugye majd a kompóter az összefogja meg méri az időt a hibajegyeken meg piros lesz, ha kiment valami az sla-ból.
a problémákat nem kezelni, hanem megoldani kell, szerintem ez különbség.
Én azt látom működőképesnek (és nem csak crm ügyben) ha egy feladat nincs szétszedve 6-8-100 részfeladatra hanem az arra alkalmazott alak fogja magát és megoldja. (igen most általánosítok) Ehhez az kell, hogy
1. akit felvettünk a feladatra az értsen is hozzá és képes legyen döntést hozni és ezért a döntésért viselni a felelősséget is
2. a feladat tényleg feladat legyen ne 27 probléma egyszerre ami mesziről egynek látszik
3. az ellenőrzés/riportolás legyen a lehető legegyszerűbb
4. aki koordinálja a feladatokat, használja a józan eszit és értsen az embereihez
A nagyvállalati kutlúrákban a leggyakoribb majomság, hogy senki nem mer/akar dönteni, sőt sok esetben ha akarna sem dönthet, mert a probléma tizedével foglalkozhat csak, tán esetleg át se látja az egész problémát, mert nem kap annyi infót amire egy felelős döntést építhetne. Aki koordinálja szintén nem dönt, mert fél/alkalmatlan/nem akar, mittomén.
Ez időhúzás és a vállalati folyamatok elnyúlnak a végtelenbe időben.
Messzire vezetnek ezek a dolgok, és nem butaság valamiféle támogató rendszert építeni a döntési folyamatok mögé (már csak az információ tempója miatt is) de amennyire látom pont a crm az amit arra használnak, hogy mindenki mögébújjon, felelősség nélkül.
A felelősségalapú rangsor pont azért van a cégvilágban, hogy fentről lefelé egyre szűkülő mozgástérbe szorítsa a résztvevőket. Elvileg. Ma már egy mondjuk unilever méretű cégnél az irodisták felelőssége, jogköre kb annyit enged, hogy tüsszentsenek egyedül, de ha meg is akarják törölni az orrukat, akkor már két osztvez ellenjegyzése kell.
Ezen nem segít semmilyen crm.
persze van egy olyan hárombetűs ami roppant sokat segítene: ÉSZ
@pappito: AD-nak szólt a kérdés!
Ő olyan kis titokzatos e tekintetben.
(Ja, a héten “megvettem” a That’s It, That’s All c. filmet, amit korábban itt ajánlott valaki. Megnéztem és vannak benne jelenetek Új Zélandról. Gyönyörű vidék, annyira szép, hogy sírni lett volna kedvem, hogy nem vagyok ott. Ugye onnan írsz? A film pedig tiszta életigenlés, ajánlom mindenkinek aki nem coachpotato!)
BoS-t pappitonak!
ja, AD IBS-t tanult nem?
egyébként NZ-n élek, igen. Tényleg szép hely. Ha akarsz róla legszebbet látni, akkor juss hozzá az ATA WHENUA (shadowland) c. filmhez. fél óra az egész (de vékeig forgatták) és az ország talán legszebb részéről szól, Fiordlandról. 1.2 millió hektár érintetlen esőerdő, hegyek, fjordok, meseország.
pappito, ne fárassz.
mivel fárasztottalak?
Azért van abban valami igazság amit pappito mond, ha nem is teljesen. Szerintem a lényeg az, hogy mindent ésszel kell használni. Természetes az, hogy nem szabad millió felelősségi kört meghatározni, mert az tényleg csak arra jó, hogy mindig legyen lehetőség a másikra mutogatni ha baj van. A másik az, hogy egyetlen folyamatot sem szabad túl apró részekre bontani, mert akkor tényleg káosz lesz és egymásra várás.
Kicsit messzire visz a dolog, de azért a vállalatirányítási rendszerek (gondolom a CRM-et sorolhatjuk ezek közé, mellé, alá) valamiért létrejöttek, az persze más kérdés, hogy mára annyira komplexek a rendszerek, hogy komoly tudás kell működtetni őket és nehéz megmagyarázni a dolgozónak, hogy ez azért van, hogy neki jobb legyen.
Csak egy példa. Nálunk volt a cégnél egy 1000 éves Lotus rendszer, ezen keresztül ment pl. a kocsifoglalás. Na most lett egy szép, új csillogó-villogó cucc. Ami régen 2 kattintás volt, azt most le se tudom írni, mert annyira bonyolult. Megkér, ellenőriz, jóváhagyat, visszaír, stb. A múltkor be kellett szaladnom 10 percre a városba. Inkább csak elvittem a kocsit és nem foglaltam, mert állítom több időbe került volna az adminisztráció, mint a tényleges tevékenység. Erre utaltam az előző hozzászólásomban…
Tudnék még példát, de inkább hagyjuk.
A legjobb program sem ér semmit nem hozzáértő kezekben.
Gratula a váltáshoz, sok sikert hozzá!
Engem is érdekelne hogy a dolog mivel tud többet mint mondjuk a HighRise?
Kis design észrevétel :
Ha már reflectiont használtok, akkor nem árt ha köszönőviszonyban van legalább a környezetével, rozsdás hajón így biztos nem tükrözödik a HarborCRM felirat
Mivel a szoftvereket a vezetőknek kell eladni (náluk a budget), a vállalati szoftverek sokkal inkább koncentrálnak a vezetők által fontosnak tartott jelentéstétel-kontroll-összegzés funkcionalitásra, mint az operatív munka támogatására. Egy klasszikus üzleti szoftver rendet és átláthatóságot ígér, de ritkán foglalkozik azzal, hogy ezt operatív szinten mennyi pluszmunka és mennyi klikkelés árán ígéri. Ez már csak azért sem szempont, mert az vételárat az eladás pillanatában leszurkolják, az esetleges későbbi elégedetlenség nem veszélyezteti a profitot, legfeljebb a supportdíjak extraprofitját.
A CRM azért izgalmas téma még, mert az eladás szoftveres támogatás nélkül is működik (szemben pl a könyveléssel), így a CRM szoftver használata opcionális. Ha maguknak a felhasználóknak nem nyújt kézzelfogható előnyöket – egyszerűen el fogják szabotálni a használatát.
Azt mondjátok, hogy a jó CRM “seemless” elrakja valami jo mindmap rendszerbe a fonok ceruzas rajzait, es a melos(ok) barmikor ujraelhetik a dolgot? Es vica versa, ok is seemless tudnak a rajzaikkal-beszeddel beleirni? AI? Hello Anya?
kemuri: Köszi.
Védelmünkre legyen mondva, hogy eredetileg semleges (lila) háttér (mint a blognál) vagy víz volt alatta. Úgy játszott. Itt már csak automatikusan odakerült a ‘logo’.
OFF:
http://www.youtube.com/watch?v=Q9NP-AeKX40
Józsi, Kobi is nagy iPad user?
klarky, azert megnezem, hogy az osszes pl. T-Mobile salest lekordinalod kockas fuzettel. persze nem mondom, hogy nem lehet kartotekozni, meg aktazni , de 2 nap utan sirni fogsz
de ha ket tucat ember ir az excel sheetedbe, ahol kritikus infok vannak, akkor is zokogni fogsz a masodik hettol kezdve. olyan nincs, hogy valaki ne bassza el.
annyi viszont tuti biztos, hogy a jo sales kovetelmenye elsosorban a jo managa, meg az ertelmes uzletkotok. oket egy jol befaragott szoftver nagyon meg tudja segiteni, helyettesiteni viszont semmikeppen.
AD, sok sikert, bar azert a CRM temaba valami nagyon nagyot kell domboritanotok, hogy dobozoskent mukodjon a dolog. nem ti vagytok az elsok, akik ezen az osvenyen elindultak, es igy hirtelen azt gondolnam, hogy keves kompetitiv elonyotok van. de ne legyen igazam.
Greg, nem minden cegnel megy az eladas szamitogepes tamogatas nelkul. Ahogy fentebb is irtam, tobb szaz teruleti kepviselot mar nem tudsz rendesen papirbol koordinalni. Ha megprobalod, akkor halal rugalmatlan rendszert csinalsz, az ERPvel tamogatott versenytarsaid pedig allva hagynak a startnal.
Mellesleg a sales a CRM (fontos, de nem kizarolagos) reszterulete. Sok cegnel ezeket a 21 szazadban, piaci versenyben nem lehet meguszni. Ma maximum a magyar allam es hivatalai bliccelhetik ezt el.
AD, es udv a szabaduszok kozott
megkaptad eleted legkocsogebb fonoket
“AD, es udv a szabaduszok kozott
megkaptad eleted legkocsogebb fonoket”
best of plecsnit azonnal! priceless comment