Egy korszak vége

Ettől tartottam, hogy eljön az az idő, amikor nem Steve Jobsot várjuk a Moscone nagyszínpadon megjelenni, hanem Jason Chen mutatja meg a világnak elsőként videón a készüléket. Bah. Csalódtam az Apple-ben. Az utóbbi időben egyébként egyre jobban zavart már az a trend, hogy egyre több és több pletyka jelenik meg a keynote előtt, és a napján időnként elég jól lehet tudni, hogy mi lesz.

Most pedig magát a készüléket látjuk a videón. Elég valószínű, hogy igazi a modell, ezt többen is megerősítik, de aki nem hiszi el, az majd meglátja nyáron. Én átolvastam a Gizmodó anyagát, ami, FYI, attól izgalmas, hogy nem kémfotót közöl, hanem videón mutatja be az eszközt, és magam is azt hiszem, hogy ez az igazi eszköz.

Én Steve helyében inkább felhagynék az emailek válaszolgatásával, és inkább a mágiára fókuszálnék, mint eddig. A felelősöket meg kell keresni. Nekem az Apple a misztikum. Meg akarok lepődni. Hasra akarok esni. (Jason Chen nem képes pillanatnyilag erre.)

Egyébként el tudom képzelni, hogy Steve beparkol a tripla-rokihelyre a rendszámtalan mergájával, beviharzik a kurva tárgyalóba, az asztalra CSAP (köhög néhányat), majd üvölteni kezd, hogy “NA ÉS AKKOR MOST BAZMEG ELTOLJUK EGY ÉVVEL A MEGJELENÉST A BÜDÖS PICSÁBA!”

További kérdések:

- A front-facing kamera mit jelent? Beépített iChat video chat? Mobilhálózatos videobeszélgetés?
- A nagyobb felbontású display és a régi appok esetében csúnyán scale-ezettek lesznek minden részükben, vagy legalább valahogy okosan a szöveges részek meg tudják kapni a nagyobb felbontást?
- Miért MicroSIM? Mi lesz azzal itthon? Mit lép a Té?

update: némi iparági szarszárítás: Gruber szerint nyílt titok volt, hogy a Gizmodo megvette a telefont egy héttel ezelőtt és most eljátsszák a szende szüzet. Másrészt az Apple nem “elhagyta” a készüléket, hanem ellopták tőlük (nem a Giz). Hatalmas különbség.

95 Responses to “Egy korszak vége”

  1. Gravatar Icon 0 adrianszpi

    na majd élőben megnézzük :-)

  2. Gravatar Icon 1 neozed

    Nem tudom Fátter, nekem gyanús ez a teló. Így elsőre ráadásul nem is tetszik…
    Meg, hát microsim, mint az iPad-nél. Lesz az nálunk?

  3. Gravatar Icon 2 Zolcsi

    Mit lep a Pannon? Ez engem meg jobban erdekel :D

  4. Gravatar Icon 3 doors

    Microsim már folyamatban, szeptemberben, mire lesz nálunk iPad, arra lesz Microsim is. idén kicsit késöbb jön el hozzánk az Àjfon messiás.

  5. Gravatar Icon 4 Dobay Ádám

    Engem meg az zavar, hogy konkrétan beidézik, hogy pontosan ki vesztette el melyik cégtől, de arról egy szó sincs, hogy esetleg vissza is kéne juttatni hozzá, mint becsületes megtaláló.

  6. Gravatar Icon 5 peteraxx

    ez még mindig nem nem az a video, amin látjuk működés közben a készüléket. tegnap óta egy sor érvet összeszedtek, hogy EZ miért nem lehet AZ (illesztések, kör alakú gombok, rendkívül sérülékeny kijelző, nincs meg az iphone-os zsebbe csúsztatós ergonómia, stb)

  7. Gravatar Icon 6 Dervenkál Egon

    1. Hihető (nem tetszik nagyon)
    2. Tényleg elveszik a varázs
    3. Front-facing camera azt jelenti, hogy amerikában és más piacokon is azért ment a hiszit, hogy lehessen videóhívást intézni (pl. Skype). Ennél nem több szerintem.
    4. A felbontást Chen nem tudta megállapítani, de ha hihetők a hírek a régi appok szépen scale-ezhetők lesznek torzulás nélkül (960×460?).
    5. A microSIM alapvetően magyarázható techonlógiával (allow for multiple simultaneous applications accessing the card through logical channels – by wikipedia), amúgy viszont nem kell magyarázni, ha a T árulja majd, a másik kettő meg köhöghet, hiszen nincs exkluzív szerződés, mégsem tudják szupportálni az új szifont.

  8. Gravatar Icon 7 gergoke

    Azt hiszem ez a legjobb hozzászólás a Gizmodón, ami mindent visz:

    Just send it back. Not a big deal.

    Steve

    sent to a lost iPhone

  9. Gravatar Icon 8 neozed

    Az az 1-2mm-es rés a telefon oldalán, még egy timbuktuban, fából telefontkészítő vállalatnál is igen cinkes lenne…

  10. Gravatar Icon 9 silver42

    Szerintem egy designterv prototípus, amit elvetettek és aztán elvesztettek (akár szándékosan). Azt sem tartom kizártnak, hogy nem a külcsin, hanem a belbecs tesztelésére készült csak. Még simán meglepődhetünk 2 hónap múlva. Mark my words. :)

  11. Gravatar Icon 10 nrg

    hitleres viccesvideó van már belőle? hitler->jobs

  12. Gravatar Icon 11 reden87

    Kizártnak tartom hogy egy ilyen designra Steve rábólintott volna.. Ha ez valóban eredeti készülék akkor is csak egy nagyon kezdetleges prototípust tudok belőle kinézni..

  13. Gravatar Icon 12 dave

    Chen kap majd hitlertől rendesen!

  14. Gravatar Icon 13 Handras

    En laszarom milyen lesz (ez a prototipus egyebkent nagyon nem tetszik), de legyen vegre mindenhol fuggetlenul megvasarolhato. A belso teljesitmenye-tudasa meg ugyis fasza lesz, lasd iPad.

  15. Gravatar Icon 14 zsolt

    tegyuk fel hogy ez az igazi, akkor nagy csalodas hogy nem tudtak titkot orizni igy tenyleg nincs facelift.. :(
    amugyis kiaf!@#$%om ez a gyerek… :(

  16. Gravatar Icon 15 dave

    Handras: A padnál is fintorgás volt az első reakció, mék tőletek is a webcastolt videón. Aztán a Snow Leo dvd labelja is a randa macskás lett, ami nem tetszett. Nekem az az érzésem, hogy itt is hasonló lesz: most ronda, meg kínai, aztán megszokjuk, és rájövünk szép.

  17. Gravatar Icon 16 vanabi

    Azért a fake gyanú bennem él. Többször megakadt a szemem egy android kisrobotos kulcstartón valamint egy Microsoft-os reklámtollon. E kettő között volt az állítólagos új iPhone. ?

  18. Gravatar Icon 17 krs

    Ez nem az.
    Semmilyen prototimusra nem irnak ra se apple logot, semmit se. max egy Partnumert
    Ne aggódj Józsi nem tört meg a varázs.

  19. Gravatar Icon 18 krs

    JÁJ:…” Then, Apple remotely killed the phone before we got access to it.”

  20. Gravatar Icon 19 daWoolf

    Szerintem nem ilyen lesz.
    2010 van. Mára ilyen 1 fasza KACSA!
    Fogadjunk, Steve-nek ott kacagott a mája a szobában… legalábbis remélem.

  21. Gravatar Icon 20 ownage

    2008 elejen a 3Gről is jelentek meg spypicek, szoval nopara

  22. Gravatar Icon 21 Pepinke

    Az is lehet, hogy jóval több prototípus van embereknél és ez csak az egyik fajta, a többinek más az ergonómiája.

  23. Gravatar Icon 22 Xero

    Szerintem valódi.
    Nekem tetszik.
    Augusztusban lejár a szerződésem, ha kint van cserélem.

  24. Gravatar Icon 23 wf

    Nektek nem fura, hogy egyik képen sincs bekapcsolva? :)
    Ha tényleg igazi lenne, én tuti az egyik rövid videóban inkább bekapcsoltam volna, mint szövegesen bizonygassam, hogy működik…

  25. Gravatar Icon 24 Dave

    nekem a szürke keretről a Sony Ericsson K750i jut eszembe :D szerintem kamu, persze távolról letiltotta az apple és ezért nem tudták működés közben megmutatni…
    az engadgettel összefogatak legyártatták ezt $x-ból és a mostani forgalomból x * 10 a nyereségük ez az én fikcióm

  26. Gravatar Icon 25 angelday

    “Nektek nem fura, hogy egyik képen sincs bekapcsolva?”

    Az Apple remote wipe-ot hajtott rajta végre. Csak a “Connect to iTunes” logót lehet megnézni ultra-hirez-ben.

  27. Gravatar Icon 26 LeGaS

    Nekem a Gizmodós cikk már ott gyanús, hogy aki megtalálta, az nyomogatta mielőtt az Apple lekapcsolta. Majd nem raknak rá passcode-t, mi? Főleg, hogy a 4.0-ban már karakteres is lehet.

    Biztos nem ez lesz az új modell.

  28. Gravatar Icon 27 oldman

    Szerintem ez lesz az uj model, kiveve a design-t. Az oldalan olyan ronda illesztes van amit az apple szerintem soha nem valalna be. igen egy ez egy prototipus amit osszedobtak, es nem is biztos hogy az ebbe levo osszess feature benne lesz a veglegesben.

    ugyebar az iPad-rol is tudjuk hogy megvan a kameranak a helye a keszulekben, es megsincs benne kamera. ugyanigy tehet az apple most is. csinaltak egy prototipust belepakoltak mindent, hogy teszteljek milyen lenne ha…

  29. Gravatar Icon 28 Balambér

    Azt magyarázza el nekem valaki, hogy hogy a viharba lehet, hogy az Endgadget tegnap már lehozta ezt, ugyanezzel a sztorival “találtuk egy bárban leesve, 3GS-nek álcázva”? A Gizmodo-sok egy hét nyomkodás után visszatették a padlóra, ahol találták, és azt -micsoda véletlen- pont az Endgadgetesek találták meg? És ezek után hamarabb lehozták a hírt, mint a Gizmodo?

    Hacsak nem tényleg összeesküdött az Endgadget a Gizmodo-val…

  30. Gravatar Icon 29 Dervenkál Egon

    Balambér, úgy, hogy az Apple minden techblognak küldött egyet név nélkül, ugyanazzal a sztorival :D (not).

  31. Gravatar Icon 30 macko janos

    elmentem BestBuy-ba iPad-et venni, 5 percig jatszottam vele, aztan csalodottan otthagytam. Mire volt ez a hype? 500 dollar egy igen lassu, folyamatosan homalyos feluletu (hacsak nem kesztyuben hasznalom) fel netbookert? Steve egy zseni, hogy igy el tud adni BARMIT!

  32. Gravatar Icon 31 wf

    “Az Apple remote wipe-ot hajtott rajta végre. Csak a “Connect to iTunes” logót lehet megnézni ultra-hirez-ben.”

    Ez rendben van. De azt írta rendesen felbootol, és utána megjelnik a logo. Ha ezt meg is mutatták volna, akkor lehet el is hinném a történetet. Egy apple logo, és az után megjelenő “Connect to iTunes” még mindig többet érne, mint felsorolni a bizonyítékokat, csak gondolom azt már nem tudták olyan könnyen megoldani :)

    De így, hogy leírják milyen bizonyítékai vannak, hogy ez egy igazi készülék, de ebből egyet sem mutatnak meg, csak forgatja össze vissza… leírni mindent lehet :D

    Egyébként ha nem végtelen felbontású kijelző van benne, akkor egy sima macro objektívvel le lehet fotózni azt az “ultra hirez” képernyőt, és láss csodát… azon már meg lehetne számolni a pixeleket ;) persze ahhoz tényleg élnie kellene a telefonnak… :)

  33. Gravatar Icon 32 cicavirag

    elmentem BestBuy-ba iPad-et venni, 5 percig jatszottam vele, aztan csalodottan otthagytam. Mire volt ez a hype? 500 dollar egy igen lassu, folyamatosan homalyos feluletu (hacsak nem kesztyuben hasznalom) fel netbookert? Steve egy zseni, hogy igy el tud adni BARMIT!

  34. Gravatar Icon 33 Kétszeri Csaba

    Valamit tenni kellett, mielőtt mindenki megveszi a Desire-t. Hivatalos bejelentésről természetesen szó sem lehetett, maradt ez a megaleak. :)

  35. Gravatar Icon 34 rudo

    @Kétszeri Csaba: szivemből szóltál, nem is tudod mennyire! én megvettem és szeretem. nem köt semmi sehová, de mégsem hiszem, hogy le fogom a közeljövőben bármi kedvéért cserélni. a desire nagyon nagy cucc! még apple fanoknak is kötelező volna kipróbálni. nem állitom, hogy ezt a cuccot – ami a képeken van – megvettem volna helyette, de az tuti, hogy jobban felkaptam rá a fejem, mint a korábbiakra. a nexusban igenis benne volt-van a lehetőség, és ha eddig nem, akkor most az új label-el nagyot szólhat. erre reagálni kell, el kell húzni a mézesmadzagot, zizegést kell kelteni és ezt megint sikerült jól csinálniuk… aztán persze ez is csak egy nagy összeesküvés elméletnek hangzik a végén, de akkor is… ;)

  36. Gravatar Icon 35 angelday

    “a desire nagyon nagy cucc! még apple fanoknak is kötelező volna kipróbálni.”

    Én már nyomogattam, rövid ideig, egyelőre még nem égett le a hajam.

  37. Gravatar Icon 36 Bel Riose

    @Balambér: Rosszul tudod. Engadgetnél soha nem járt a telefon, a “megtalálója” küldött képeket nekik, amiket ők elláttak a saját vízjelükkel.

  38. Gravatar Icon 37 peteraxx

    nem találták, hanem lopták az új iPhone-t http://bit.ly/bSiigl

  39. Gravatar Icon 38 david

    Ugye nem gondolja komolyan senki, hogy az Apple képes lenne piacra dobni egy ekkora hulladékot? Én képtelen vagyok elhinni, hogy így fog kinézni a végleges telefon. Két undorító illesztés is van rajta, a sim kártya helye beljebb van mint a telefontest, a kapcsolók tiszta műanyag hatásúak, úgyhogy mégegyszer kérdem ugye nem gondolja tényleg senki, hogy az eddig jól működő unibody design után bárki is kiengedne egy ilyen ormótlan szart apple logóval Cupertinóból.

  40. Gravatar Icon 39 Balambér

    @Bel Riose: Valóban. Elsiklottam a “fotók” szócska fölött.

  41. Gravatar Icon 40 ac3

    cicavirag: melyik bestbuy? jo par helyen elfogyott allitolag :(

  42. Gravatar Icon 41 iSandor

    Szerintem ezt elhamarkodtad. Nagy valószínűséggel kamu az egész, de ha nem is, senki se garatálja, hogy ez nem valami pre-alfa-teszt prototípus és messze áll a végleges terméktől.

    Egy pletykát felfújni és az alapján kijelenteni, hogy egy korszak végét ért, populista dolog és messze esik a felelős bloggingtól.

  43. Gravatar Icon 42 doors

    Itt a bizonyíték. Már egy ideje kész.
    http://www.engadget.com/2010/04/18/iphone-4g-proof/

  44. Gravatar Icon 43 esfrost

    Én nem mondom azt, hogy ez a végleges iphone, de azt sem, hogy nem. Egy dologban viszont biztos vagyok. Most megy a sírás, hogy ilyen rosszul néz ki, meg olyan rosszul néz ki (nem csak az itt olvasott kommentekből szűröm ezt le), aztán amikor meg majd az emberek végre a kezükbe fogják megy majd az istenítés…

    Hihetetlen, hogy emberek milyen meredek következtetéseket vonnak le egy ilyen dolog láttán. Szinte már biztosra veszik, hogy ilyen lesz az új iphone. Senkinek eszében nem jut, hogy valahogy tesztelni kell a hardware-t, és azt valamibe bele is kell rakni. Erre nyilván nem a végső dizájn a leg megfelelőbb. Gondolom mikor minden alkatrésznek meg van a maga helye, a maga mérete, típusa akkor fognak köré építeni egy házat.

  45. Gravatar Icon 44 karon

    hát én idén akarok szifonra váltani, kurvára hálás lennék ha nem egy ilyen vastag ronda geci lenne az új.

    és azt is kurvára remélem, hogy nem szeptemberben jön ki, mert tuti hogy szétverem addig ezt a fos nokiát.

  46. Gravatar Icon 45 Dervenkál Egon

    karon: milyen “vastag ronda geci”, amiről írsz? Vékonyabb, mint a 3GS. A SZÉLEI persze nem :D . És lehet, hogy már augusztus végén lesz nálunk.

  47. Gravatar Icon 46 esfrost

    Karon: olvasd végig a gizmodos cikket:

    “And because it’s thinner, it feels even nicer in your pants.”

  48. Gravatar Icon 47 enteomitiok

    nem baj, hogy ellopták, így legalább még van idejük a dizájnon változtatni.

  49. Gravatar Icon 48 angelday

    Nem minden Apple termék menő. Lehet, hogy ez a telefon nem lesz az. De engem nem zavar különösen az sem, akkor tolom tovább 3GS-ről. Multitaszk nem nagyon hiányzik nekem. Copypaste sem hiányzott akkor sem, most is hébe-hóba használom. Flash sem hiányzik.

  50. Gravatar Icon 49 DnP

    “Copypaste sem hiányzott akkor sem”
    Fatter nemár, hány poston keresztül ment itt a sírás rívás, hogy kobipesztkell e népnek? Most meg hogy itt van, nem is hasznalod :) Én bevallom egyszer sem használtam meg a holly feature-t, megvagyok én istentelen bepötyögösen is…

  51. Gravatar Icon 50 BNG

    2010-től az EU előírja a hordozható elektronikai eszközök gyártói számára, hogy azok a termékeiket a vásárlók által egyszerűen cserélhető akkumulátorral lássák el. Más szóval az illesztések maradnak.

  52. Gravatar Icon 51 angelday

    BNG, ideértve a Macbook Prókat is?

    Azt nem írja elő az EU, hogy tudjon multitaszkot?

  53. Gravatar Icon 52 Dervenkál Egon

    BNG: azt ne mond, hogy ezért nem jön európába az iPad! :D
    Miért nem azt írják elő, hogy bármilyen elektronikai készülék esetén úgy kell méretezni az akkumulátort, hogy minimum a becsülhető élettartama végéig ne kelljen tölteni? :D

  54. Gravatar Icon 53 ownage

    ugyan ez a sírós flame volt mikor kikerültek a 3G spypic-ek, aztán meg mindenki vette szépen… ugyan már ne legyetek nyomorékok már :D

  55. Gravatar Icon 54 Joe

    Na, legalább meglesz az esti programom nyárig. Minden este imádkozni fogok, hogy ne ez legyen az új szifon. Nagyon nem tetszik, nagyon nem Apple. Nem hiszem hogy ilyen dolgot adna ki Jobs a keze közül. Azt elhiszem, hogy ők csinálták, meg azt is, hogy a valós 4.generációs iphone hardver van benne, de nem hiszem hogy a végleges külcsínt kapta. Annyira jó kézbefogni a 3g/3gs-t, bebaszna ha egy ilyen szögletes izét kéne markolászni. Remélem hogy csak ilyen bétás külseje van, plusz az illesztés cserélhető akksi esetén is tök gáz.

  56. Gravatar Icon 55 bodzasfanta

    “Copypaste sem hiányzott akkor sem” I believe in reality distortion field.

  57. Gravatar Icon 56 kbalage

    Nagyon remélem ilyesmi lesz Jobs kezében júniusban, instant get a design :)

    Btw ha minden igaz a SIM -> micro SIM átalakításhoz elég lesz egy sablon és egy éles olló, szóval (remélhetőleg) nem ez fogja megakadályozni az importot:
    http://crave.cnet.co.uk/laptops/0,39029450,49304835,00.htm

  58. Gravatar Icon 57 klarky

    Nem tudom, de ha ez igaz lenne, tutira fejek hullanának a Cupertínóban. Nem e design miatt (ez most kábé olyan, mintha izgulni kezdene a nép, hogy jaj, ugye a BMW nem esőkabátba fogja bujtatni az új modelljeit?!) hanem , hogy odaadta vkinek és az egy bulizás közben elhagyta.

    Fura lenne. Amúgy meg az is lehet, h igaz, vagy csak kitalálták ezt a story-t a marketing osztályon. Ezzel is elvan a nép egy darabig…

    Amúgy meg Desire? Józsi, próbáld ki a Legend-et! Állítólag az A telefon…

  59. Gravatar Icon 58 BNG

    Az nem tudom, hogy az EUs jogszabály mit ért pontosan a hordozható elektronikai eszközök alatt, de a telefonokat egészen biztosan:)

    Szintén az EU-ra vonatkozó, az univerzális telefontöltőkről(micro USB) szóló megállapodást is aláírta az Apple még februárban. Persze itt is van egy kis csavar, nem mondanak le az “Apple dock connector”-ról, de egy átalakítót majd biztosítanak hozzá.

  60. Gravatar Icon 59 CharlieBrown

    Azon még senki nem gondolkozott, hogy ESETLEG az epöl így szerez júzerinfókat?
    Ennél jobb feedback nem is kell. “Elhagynak” egy telefont, és várják a reakciókat. Annak függvényében csiszolnak a VALÓDI 4.0-án ;)

  61. Gravatar Icon 60 fogtunder

    én úgy tudom, hogy a t kivételével egyik magyar szolgáltató sem tervezi bevezetni a micro-simet, ők valszeg tolni fogják az ipadet is majd. viszont a vodánál egyelőre nem lesz, úgyhogy még gyári függetlennel is esélytelen leszek. ez van, szevasz htc.

  62. Gravatar Icon 61 Sparrow

    Az alukeret még oké lenne, de ez a lapos hátlap nagyon nem jön be. :/ Én is bízom benne, hogy a végeredmény szebb lesz, de nekem úgyis mindegy, nem veszek új iPhone-t, csak féléves a 3GS-em.

  63. Gravatar Icon 62 Szabolcs Bakos (web 2.0 designer)

    Szerintem simán ez a végleges, és szerintem jólnézki és tutira mondom a marketing géniuszok miatt akik az Apple mögött vannak megint mindenki arról fog beszélni hogy de fos, de jó ez a szar.

    A lényeg hogy mindeki pofázni fog róla majd a végén megvenni.

    Nekem már hányingerem van ettől a sok Apple bullshittől, az elmúlt 2 évben már annyi rumort olvastam, hogy a tökömet sem érdekli, hogy milyen faszságot találnak már megint ki. Keynote-okat megnézem aztán ennyi, tökmind1 mi jön ki úgyis megveszem ami Apple.

  64. Gravatar Icon 63 Szabolcs Bakos (web 2.0 designer)
  65. Gravatar Icon 64 brezzer

    ez a telefon egyszerűen gyönyörű
    a mostani iphone kerekded formái idejétmúltak
    nekem nagyon bejön, és valószínű hogy tényleg ez lesz, számoljatok utána, már rég gyártásban kell lennie (foxxconn ez is)
    április közepe van, júniusban megjelenés, 1millió db iphonehd legyártása, leszállítása legalább 3-4 hónap (az első millió mindig 2x annyi idő, mint a második)

    szóval ez AZ
    és kell!

  66. Gravatar Icon 65 pappito

    ez engem nem hat meg. majd akkor érdekel, ha lesz official info és/vagy ott lesz a termék a polcon.

  67. Gravatar Icon 66 suexID

    Nem feltétlenül kell rosszra gondolni a micro-SIM-el, hiszen ez még nem egy végleges telefon, és előfordulhat, hogy csak a tesztelési fázisban használták ezt a technológiát. Ne feledjük a gizmodo írásában:

    “The fact that it uses a micro-sim is a clear indicator that this is a next-generation iPhone. No other cellphone uses this standard at this point in the US.”

    Magyarán még odakinn sincs elterjedve ez a SIM kártya és kötve hiszem, hogy ragaszkodnának ehhez a megoldáshoz, remélem beigazolódik, amit írtam és lehet majd kapni normál SIM kártyával is.

  68. Gravatar Icon 67 Muhadnagy

    én arra leszek kíváncsi, hogy ha ez az új iphone, akkor mennyiben fog változni a mérete, ne adj isten…hányan fogják besz.pni a tomtom tartót…, remélem erre nem fog sor kerülni, minden esetre megvárom amíg kijön :)

  69. Gravatar Icon 68 Chriss

    Unibody minden már az Applenél lassan. Így 1 miliméteres réssel megáldott telefont felejtsen el mindenki.

    Prototípus simán lehetne. Anno láttam az új BMW X3-t mikor itthon tervezték a kormányművet. Tudjátok milyen volt? Egy 3-as kombinak ROZSDÁS vasak voltak a tetejére és az oldalára erősítve. Mindegy volt a külső, a lényeget tudták vele tesztelni.

    Ipaden van bárhol illesztés? Nincs. Ha még követné is az iPad vonal dizájnját akkor sem lenne rajta illesztés.

    Ezen felül volt korábban kiderült, hogy Steve császár. Zsarnok. Uralkodó. Gondolatot nem lehet kihozni az appletől nem, hogy egy terméket.
    No meg legyünk őszinték. Kínában csinálják a darabokat. Egy kis vágott szemű szerintem előbb tudna lopni onnan mint Cupertinoból…

    XX GB? Minek rányomni bármi szöveget is a gép hátuljára, ha nem tudják mit írjanak rá? :D

    És még sorolhatnám. NEM EZ LESZ.

    Cserélhető akksi? Vicc, mivel az Apple SOHA nem engedte meg, hogy outsiderek turkáljanak a gépeiben. Ezért is van az, ha elbaszódik a telefon akkor a T nem javít, csak kiküldi és kapunk újat. Itt is így lesz.

    Ergonómia: Úgy gondolom egyetértünk abban, hogy az Apple ismeri ezt a szót, és a tervezőik a legjobbak ebben. Ez nem ergonomikus. Mivel szögletes, nehezen csusszanna be az ember zsebébe.

  70. Gravatar Icon 69 Chriss

    Józsikám miért lett így megkavarodva a commentem? :D

  71. Gravatar Icon 70 Chriss

    Ja és még egy kis proof, hogy kamu:

    iPad dizájn?
    http://images.apple.com/ipad/design/images/multi_touch_20100225.png

    Nézzük má’ megfele ezt a képet. Milyen a hangerő szabályzó a cucco? Ja és lapos az iPad hátulja?

    KIADNA AZ APPLE EGY VADONATÚJ TERMÉKET (iPAD) ELŐZŐGENERÁCIÓS DIZÁJNNAL? SOSESENEM!

    Szal Józsikám ne Residentezz annyit, mert már fényes nappal is rémeket látsz tőle :D

  72. Gravatar Icon 71 Chriss

    Na felbasztam az agyam a hülyeségeken :D

    Ezüstös keret is lesz. Mint az iPadnél. Csak kicsit vékonyabb lesz, és nem darabokból lesz összerakva. A hátulja nem lesz sima, de nem is lesz olyan kis gömbölyded mint a mostaniak. Lecserélik a hangerő szabályozót. És kész is van az iPhone 4G. Mini iPad. Van rá egy pakk Coronitám.

  73. Gravatar Icon 72 PeBa

    Ez legalább már néz ki valahogy. (sosem jöttek be ezek a lekerekített dolgok, de ez a lapos dizájn fasza)

  74. Gravatar Icon 73 brezzer

    az a rés úgy jött létre hogy szétszedték a telefont és ennyire tudták összerakni

  75. Gravatar Icon 74 Barnabas

    Nezegettem a kepeket, meg olvastam a cikkeket hozzajuk.. eloszor a keszulekrol,
    aztan a sracrol aki elhagyta. Sokan felteszik a kerdest: vajon hogyan es miert kerult a gizmodo tulajdonaba. Tudtak, hogy ez lopasnak szamit es allitolag 5ezer dollart fizettek annak aki odaadta nekik.
    Nekem errol az egesz sztorirol ez jut eszembe:
    “Somebody gonna get a hurt real bad.. somebody.”

  76. Gravatar Icon 75 Barnabas

    Amugy Chriss-el egy velemenyen vagyok. Szerintem olyan lesz mint egy kis iPad.

  77. Gravatar Icon 76 Dervenkál Egon

    http://gizmodo.com/5520438/how-apple-lost-the-next-iphone

    Ez sztori olyan…hmmm. De azért a “german ale” kifejezés megmutatja, hogy amerikában született az írás.

  78. Gravatar Icon 77 w1nd
  79. Gravatar Icon 78 misran

    Ez egy remek elő-propaganda. A videó kontextusában a telefon szép, sőt, gyönyörű. :) )))

  80. Gravatar Icon 79 zozo

    Legfrissebb: Az apple hivatalosan írásban kérte vissza az “elvesztett” telefont a gizmodo szerkesztőségétől.

    http://www.macrumors.com/2010/04/20/apple-demands-prototype-iphone-back/

    A szoftverfejlesztő mérnök, aki “véletlenül” elhagyta a prototípust, egy sör után a vendéglátóipari egységben, állítólag 5000 dollárt kapott a szerkesztőségtől.

    Igaz ezen akció után valószínűleg mehet a gizmodo-hoz tech bloggernek… :D

  81. Gravatar Icon 80 sz

    @zozo Nem a fejlesztő kapta az 5k dollárt, hanem a fickó, aki megtalálta a telefont.

    Egyébként ezzel a levéllel az Apple egyértelmű bizonyítékát adta, hogy valóban az ő prototípusuk a cucc – ha még kételkedett volna valaki :)

  82. Gravatar Icon 81 Szabolcs Bakos (web 2.0 designer)

    Igen biztos így van, dollár milliárdos termék legújabb prototipusát, 5000 dollárért a Kaliforniai kinder odadja a Gizmodonak. A Gizmodo pedig “megszellőztet” minden fotót, videót az új termékről ami még ki sem jött, vállalva a milliós Apple pereket.

    A fél világ pedig megint erről beszél és gyártja a teóriákat.

    Genius!

  83. Gravatar Icon 82 klarky

    Nekem úgy rémlik, hogy anno minden új SE telefonra az volt írva bevezetés előtt, h T123. Namost, furcsállnám, ha ezt csak poénból feliratozták volna ennyire egzaktul.

    Szóval ez vagy tényleg gyártás közeli példány, vagy nagyon kamu.

    IMHO

  84. Gravatar Icon 83 Malachi

    ez az új, nem lehet ez az új, blabla. tökmindegy. ha kijön, úgyis (majdnem) minden mostani iPhone-os megveszi, én is. annak ellenére, hogy ez így OCSMÁNYOKÁDÉK.

  85. Gravatar Icon 84 sz

    @klarky: A Gizmodo nem hamisít levelet az Apple fejléces papírjára, ergo 100%, hogy ez a prototípus az Apple-től került ki.

    Feliratozás: mivel a hátlap eltér az eddigiektől, szerintem teljesen természetes, hogy a gravírozás milyenségét, minőségét, tartósságát is tesztelniük kell. Persze megtehették volna, hogy az alma helyett mondjuk htc logót tesznek rá, de a jelek azt mutatják, nem készültek a prototípus elvesztésére :)

    Biztos vagyok benne, hogy nem a végleges iPhone-t látjuk. A csávó március 18-án hagyta el és az Apple nem szívbajos, ha az utolsó pillanatban módosítani kell valamit. SJ az első iPhone bemutatója előtt pár héttel átszabatta a külsőt, mert nem tetszett neki. Az iPad indulása előtt egy hónappal a néma üzemmód gombot cserélték le screen rotation lockra.

  86. Gravatar Icon 85 mrfeher

    Már nem csak te hinted az igét, most hallottam az MR2 Petőfi rádióban, hogy http://megerivaltani.hu

  87. Gravatar Icon 86 rudo

    rosszul álltok hozzá! illetve nem, csak nem veszitek észre…

    oké, ez könnyen lehet valami nagyon ügyes (és olcsó) kampány – mondjuk, ha egy fillérbe nem került és még az 5000 dollár is a kasszába vándorolt, akkor korszakalkotó. viszont ha valódi, ha nem, ha végleges, ha nem, ha chen kezében látjuk elöször, ha jobséban… itt a cirkusz és kenyér ősi mémjéről van szó a mi szemszögünkből. és mivel ha valaki nem az infinity loopra jár reggelente felvenni a munkát, akkor az apple a cirkuszt és nem a kenyeret jelenti. márpedig bárhogy is lesz, szereztek egy leütésekben gazdag pár napot a hülye nörd fajtánknak, én nem sajnálom a vulkáni-hamú szürke hétfő reggelemet az biztos;)

    másrészt nem értem az értetlenkedést: nem is olyan régen tanultuk meg, hogy az bizony nem “oesiksz” szép magyarosan, hanem bizony “oesten” cirkusz-kenyér-római számok… a készülék tehát 20GB -os lesz, ez nyilvánvaló (XXGB) :D

  88. Gravatar Icon 87 doors
  89. Gravatar Icon 88 Dewla

    senkinek nem tűn fel, hogy ez majdnem úgy néz ki, mint a SE M600i :)

    http://i.expansys.com/i/b/b130380.jpg

    forma ugyan az, ezüst keret ugyan az, sima hátlap ugyan az. Jó a bill az nyilván nincs, de a design hasonlóság szerintem kísérteties

  90. Gravatar Icon 89 Lev

    Kedves Pigzeljózsi!

    Van most egy 3GS-em, Ön szerint megéri-e majd váltani az új modellre vagy vegyek valami fostos nokiát?

  91. Gravatar Icon 90 angelday

    Lev, meglátjuk Steve végül mit mutat be. Addig termeszd a burgonyát a We Rule-ban, fátter.

  92. Gravatar Icon 91 gaborr11

    Igazából az Engadget úgy hozta le,hogy a fickó – amíg ment a mobil rendesen – egy teljesen új OS-t látott,ami nem iPhone OS,vagy OSX volt. A Gizmodo viszont úgy hozta le,hogy ezen iPhone OS 4.0 volt,amíg remotely nem lett murderelve. Szóval biztos kamu.

  93. Gravatar Icon 92 Xero

    Olyan emberek sírnak sok helyen (akár itt is) az Apple design miatt, akik max 3 éve vannak kapcsolatban a cég termékeivel. Ezt több mint nevetségesnek tartom és valahol már hangot kellett ennek adnom.
    Ez így ebben a formában van akinek tetszik van akinek nem, de bőségesen belefér a mostani termék palettába. Arról már nem is szólva, hogy jelenleg ami a legjobban kilóg az pontosan az iPhone a maga műanyag borításával.

  94. Gravatar Icon 93 sjuknoah
  95. Gravatar Icon 94 Samott