Jo-jo

Mint valami jótestű kamasz tinilány a nyári parton őt körülzsongó fasziáradatban, én magam is úgy ingadozok a laptop munkaeszközöm kérdése kapcsán.

Meghirdettem a gépemet, volt több érdeklődő, egyiküknek pedig konkrétan el is vittem a számítógépet, megnézte és azonnal át is vette volna. Mivel az új laptopra várnom kellett volna még egy hónapot (i7-es modellben gondolkodtam nagy sűrűségű kijelzőjű antiglare opcióval), átnéztem az opcióimat: kölcsön laptopon kell kilógó diszkkel vacakolnom, vennem kellett volna egy 500-as diszket (őrület!), kínlódnom még sokáig, faszért hirdettem meg előbb.

Szégyenszemre, de felhívtam a vevőt és elálltam az üzlettől.

Ettől függetlenül adtam le a rendelésem, aztán tegnap felhívtam Handrást és megmondtam neki, hogy egyelőre nem akarok vásárolni. Bátortalan voltam a kérdésben, tartottam tőle, hogy egy leadott rendelést nem lehet már sztornírozni, de nem volt ilyen jellegű probléma. Úgyhogy most ülök azon a gépen, ami nagyon hamar 3 éves lesz, és nem érzem szarul magam. (Máshogy mondom: nem ezért érzem szarul magam.)

Elmondom, nekem mik a motivációim a kérdésben:

Bizony jó lenne egy új alu unibody laptop, de egész egyszerűen csak ez nem ér meg nettó 500 ezer forintot. A nagyobb felbontású kijelző is nyamm-nyamm, gyorsabb a CPU, viszont ugyanúgy 4G ram és 500G diszk kerül bele, tehát nagy csodák nem történnek, maximum gyorsabban renderel iMovie-ban, esetleg a játékok futnak nagyobb sebességgel, de nem játszom Mac-en.

Szóval a fő gondom az, hogy most fél milliót ki kellene fizetnem azért, hogy a péniszem továbbra is erektált állapotba kerüljön. Nekem ez sok pénz és nem éri meg. Most nem. Megtehetném, hogy megveszem, DE MINEK.

Két esetben lenne kihagyhatatlan a vétel:

A. ha 8G rammal és 500G SSD meghajtóval is elérhető árú lenne
B. ha elromlana a mostani gépem

Megtehetném azt is, hogy megveszem most és 1,5-2 év múlva kikokszolom a ramot, a diszket, amint bemennek a sub-100e árkategóriába. De minek tenném, inkább jobb ezt egyben lelépni. A vicc az, hogy emailt írni most is tudok, meglepően jól és hatékonyan. Bár ennek nincs sok köze a hardverhez, azt hiszem.

Egyszóval tovább várok a 8G ramra és az SSD meghajtóra sok tárhellyel. Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani.

75 hozzászólás

Attila

Első… 😀
Én is pont így vagyok: nekem is teccc a unibody, de csak a külcsíny miatt nem vagyok hajlandó egy rakat píízt kiadni, én is megvárom az SSD-t. Bár nekem most behalt a dvd iro benne, de inkább veszek egy külső firewire-est. Tényleg, van valami ötleted vagy ötletetek, hogy melyik írót vegyem meg?
Köszi, szép napot! A.

Aszfaltbetyár

Józsi, felnőttél, bazmeg! Welcome to the real world 🙂

andrasb

Az elso mondat hatalmas volt 🙂 Egyetertek, minek lecserelni ha mukodik es ellatja azt a feladatot amire kell.

Steve Jobs

Vásárolj egy iPad-et, és elmúlik a kellemetlen “pain in ass” érzés, ami a laptop-csere gondolatmenetből fakad!

CsasZ

Gépet akkor kell venni, ha az előző alkalmatlanná válik a normál napi munkára. Ilyen alapon te már korábban is feleslegesen költötted a pénzt 1-2 évente új kacatra.
Csak a kocka egyetemisták csinálják, hogy 3 havonta upgrade-elnek a legújabb videókártyára meg alaplap+processzorra.

esfrost

Szerintem jól döntöttél, hogy nem vettél. Fel kell mérnie az embernek a szükségleteit. Végig kell gondolni, hogy mi mennyit ér meg. Egyáltalán megéri-e megvenni csak azért mert gyorsabb cpu, meg nagyobb kép? Főleg úgy, hogy nem használnál az új géppel olyan progikat, amik igényelnék a nagyobb teljesítményt. (Bár ezt nemtudom, csak feltételezem.)

püzsó

én is azt akartam mondani, hogy végre felnőttél, de megelőztek ebben.

viszont nem mernék nagyobb összegben fogadni arra, hogy 2 hét múlva nem fogsz beszámolni az új géped megérkezéséről.

mindenesetre azt azért tudnod kell és biztos tudod is, hogy a régi mbp semmivel sem gyengébben összerakott, megbízhatatlanabb gép, mint az unibodyk, sőt. és van egy olyan gyanúm a postjaid alapján, hogy semmi olyanra nem használod, amin észrevennéd a különbséget.

tartsd meg amíg ki nem purcan és az így megtakarított összegekből meg vidd el az asszonyt valami szép helyre nyaralni / telelni.

tomi

Fogd fel úgy, hogy ma spóroltál 500e forintot.
Ha égeti a zsebed, TÉNYLEG költsd el, csak ne erre….

Dewla

Felelős blogger, felelős döntés.

Fátter. iJoe-nál a Galamb utcában lehet kapni 48 gb-os Express Card-os SSD-t brutt 40 körüli áron. Azt benyomod a gépbe ráhúzod snow leo-ót meg az appokat amit használsz, az 500 gigás diszket pedig megtartod tárhelynek. Többen kipróbálták már működik és hatalmas a performance bump és nettó 34.000 forintba került és még kaptál + tárhelyet is.

Ebay-en is lehet kapni, de pont ugyan annyiba kerül.

Javaslom tekintsd meg a performance comparison-t:

http://www.youtube.com/watch?v=41K6Wf6sAmQ&feature=player_embedded

PeBa

A józan ész diadala. 🙂
Abból a fél milkából meg menjetek el nyaralni, vagy mittudomén.

petikehc

Attila: a dvd nalam is elromlott, es valahol olvastam hogy iphone torlokendot a bankkartyara komboval, majd a meghajto baloldali reszen betolva/mozgatva ki lehet tisztitani.. eloszor nem hittem el, de nalam segitett mar parszor. Probald ki, hatha.. 🙂 felteve, ha olyen jellegu problema van nalad is, hogy nem olvassa a lemezt.

Lajos

Nyaralni a fél milkából???? Annak vége 1-2 hét alatt, egy gép pedig 2-3 évig is eltart!

mrfeher

Lajos: Fizikailag vége, de az élmény egy életre megmarad.

Adi

Fátter, szeretném Steve személyes üzenetét átadni: “Józsi, szomorú vagyok!” 🙂

balázs

értem én, hogy apple, megbízható, minőségi, szuper, de azért szerintem egy laptop vásárlás előtt álló embernek meggondolandó, hogy pl. a sony mit ad kerek 300 000-ért:
– core i5 2,4 ghz
– 4 gb ram
– full hd led 16.4 inch
– 1 gb nvidia gt330m
– 500 gb hdd
– win7

tomdd

Vagy mondjuk a gép helyett fejleszd magad. Pl. iratkozz be valami faszányos tanfolyamra, aminek hosszabb távon is van értelme.

doors

Józsinak nem kell tanfolyam. Chuck Norris leszármazottja.

zephyr

Ha a régit eladod, akkor már nem fél milla az. Ha meg megtartod pl. két évig a régit, akkor azt meg bagóért tudod majd eladni a mostani árhoz képest, vagyis nem biztos, hogy nyersz a tranzakción.
Ilyenkor én azt is latolgatom (eleve nem veszek 500 ért számítógépet, de ez most nem fontos), hogy az a kütyü, amit el akarok adni, az meddig és mennyiért lesz eladható? Mert lehet, hogy nem kell most új, mert 3 évesen még működik, de ha meghal valami benne, mondjuk fél éven belül aztán ráfizetsz, meg még a modelfrissítések miatt a javított laptop ára is leesik, akkor nem biztos, hogy jól jársz, hiába tűnik úgy most, hogy elvagyok vele, minek cserélni.

GaBi

Nekem unibody előtti MacBook Pro-m van, most lesz 2 éves. Szerintem nem tudnám olyan áron eladni, hogy komolyabb ráfizetés nélkül váltsak az újra. Alap dolgok, mint Photoshop és Aperture 3 számomra megfelelő sebességen teljesítenek, játékfronton egyedül a Tales of Monkey Island települt az OSX-re és a közeljövőben is csak a StarCraft II futtatását tervezem, minden másra ott a PS3/X360.

Hajtom tovább amíg bírja, aztán jövő ilyenkor elgondolkodok egy esetleges cserén! 🙂

koh

OFF: van már valami info a STEAM-ről? Maces megjelenésre gondolok. 🙂

Barnabas

@koh eddig semmi hir.
Aprilis elejen kapott nemi publicitast a beta, azota kuss van.
Jelentkeztem ra, de semmi.

petikehc

ja, ha veszel, akkor szamolj azzal, hogy kesni fog, mert a vulkani hamu rahullott az almaszallito repulokre is..:) tegnap kaptam:

We are happy to inform you that your order is in transit however we are experiencing some unexpected delays in delivering your order.

This is due to ongoing air traffic disruptions across Europe.

Your business is very important to us and we regret any inconvenience this may cause.

Visit online Order Status to view the most up-to-date status of your order.

Kind regards,
Apple Online Store Support

lipilee

“B. ha elromlana a mostani gépem”

vigyázz az ilyen mondatokkal, mert mindjárt jön Cupertinoból a kill switch 🙂

candie

Józsi,

a gépeket nem cserélni, hanem halmozni kell. Ne add el, mellé jöhet egy 17″-es unibody.

misran

Amit egyetemistaként újabb komponensekre, kütyükre költöttem, most megkaphatnám (kamat nem kell akár), autót vehetnék belőle, nem túl régit. Szinte sírok, de akkor örültem, lehet, hogy ma ezért jobb ember vagyok (kizárt).
Nyilván más kontextusban vagyunk jelenleg, de 500e. netto egy laptopért (saját pénzből!) nagyon sci-fi. Lehet, hogy a cerkán segít pár napig, de 500e.-nél olcsóbb megoldások is vannak már erre, csak kapcsold ki a spamfiltert egy órára :).

koh

OFF:
Steam betara én is jelentkeztem de semmi info ezért kérdeztem.
az oldalukon ezt írják:

“Sorry! This stage of the Steam on Mac beta signup is now closed. Applicants will be chosen in the coming weeks. If we open the beta to a larger audience we will let everyone know!”

ON: Józsi a pénzből menj Amerikába Lindával nyaralni és vegyetek iPad-et.

rakenroll

Te figyi, mi a p1csanak kene neked bele 8GB ram? Meg a fotosop is olyan bena, hogy csak swappel 3.5G folott.

klarky

Naponta vívok ilyen harcot a szívem és az eszem közt. Ahogy a múltkor írtam én is gépcsere előtt állok, de nekem nincsenek ilyen nagyra törő álmaim, egyszerűen egy új masinát szeretnék max. 150ig. Piaci kitekintésem alapján ennyiért már lehet kapni olyat, ami az én igényeimet bőven megugorná, de magam is ülök a gép előtt és elgondolkodok. Net megy, PS, Corel, Office (régi verziók ugyan, de én ezeknek sem használom minden funkcióját) megy. Akkor minek is???

Igy úgy határoztam, hogy egy londoni kirándulás az ismerősömhöz kis skót kirándulással előrébb való. Ha mégsem jön össze az út, akkor talán megveszem. De addig CANCELLED!

“Szóval a fő gondom az, hogy most fél milliót ki kellene fizetnem azért, hogy a péniszem továbbra is erektált állapotba kerüljön.” Ezt Linda nem olvassa? Neki mi a véleménye? 8-))))

wyctim

Jó döntés, annak ellenére, hogy két hét múlva egy 13-as MacBook Pro-t veszek. Nekem lehet, mert egy elrepedt, 3 és fél éves MacBook-ról váltok. 🙂

Szabolcs Bakos

Ha yól megy a mostani géped, tényleg nincs sok értelme lecserélni, csak ha van fölös 5 kilód , akkor viszont igen 🙂

Bár nekem 15 ös unibodym van, de biztos vagyok benne soha nem fogom eladni, miért is tenném. Majd 2 év múlva veszek egy Air-t, ha upgradelik, de ezt akkor sem adom el, szívemhez nőt.

Kálmán

Ne legyél puhapöcs, persze, hogy vegyél! Meg egy csomó más értelmetlen szar kütyüt is, költsd minden filléredet kreténségekre!

Attila

Koszi a torlokendos tippet, valszeg ki is probalom, bar nalam az a geb.sz, hogy nem irja a lemezeket, olvasni viszont csont nelkul olvassa….jajj. 🙁

valentajn

“Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani”… ami elromolhat, az egyszer el is romlik, elég lesz csak akkor gondolni ekkora beruházásra 🙂 500k nem éppen aprópénz.

urbijoe

majd ha lesz feleséged ,két gyereked meg egy házad és keresel 150.000 nettót akkor nem azon fogsz gondolkodni hogy vegyél-e egy laptopot 500.000-ért

Gábor

Nemrég nekem is komoly dilemma volt ez. Utánajártam a témának nekem ez lett a megoldás:

Az expresscard-os ssd-t nem ajánlom, mert teljesítményben nem éri el a sata változatok szintjét, ha meg igen, akkor sokkal drágább lesz.

A következő opció a Velociraptor lett volna. Gondoltam jó lesz, veszek belőle kettőt raid 0 0-ban adja az ssd teljeseítményt. Viszont nekem is az a macbook pro-m volt akkor még, mint Neked. Kettő gond van vele: a dvd nem sata-s, így az nem lesz annyira gyorsan elérhető, mint a másik drive. A másik pedig, hogy ebbe a macbook pro-ba nem fér be a velociraptor-ból egy sem, mert a raptor magasabb az átlagos hdd-nél. (Arról nem is beszélve, hogy biztosan hangosabb és több hőt termel…)

Nekem az lett vége, hogy vettem egy 160 GB gen2-es Intel ssd-t. Azóta is jó megoldásnak tartom, durván gyors és menet közben megkaptuk a trim támogatást is. (Azt hiszem a Mac OS még nem tudja ezt a feature-t használni.) Ha tárhely kell, akkor van mellette egy 320-as hdd (nem kilógó drive, be van építve a laptop-ba spec kerettel).

Remélem segít egy kicsit a döntésben. 🙂

Gábor

Ami lemaradt, az elmúlt két évben nem használtam laptop-ban cd/dvd/optikai* drive-ot, a tartalék hdd sokkal hasznosabb. 🙂

Gábor

Ha marad ez a gép, akkor az a legjobb combo ha a mostani hdd helyére teszel egy ssd-t, a superdrive helyére meg egy hdd-t. Kell hozzá egy kiegészítő keret, ezzel lehet operálni:

http://www.mcetech.com/optibay/

Az ssd mindenképp sata csatornára menjen. 🙂

initram5

Ugyanezt a kérdést játszottam le fejben pár hónappal ezelőtt és ugyanerre a válaszra jutottam én is. Csak azért, mert van “new design” még nem fogok százezreket elkölteni, hogy körülbelül ugyanazt kapjam új köntösben.

na hat

GYEREKEK a 60% al szinhubb hijelzo is odabasz,szal emiatt is megeri valtani.

Gábor

Nekem a 2,4-es unibody előtti mbp-m volt. Az újabb mbp-ben már satas a superdrive.

Szerintem megy benne az öcsi is, de ezt nem tudtam kiprólni (nem volt akkor diskem).

HAndrásék játszottak ezzel az optibay-el régebben, ők lehet, h már próbálták ekkora hdd-vel is. Akár az is lehet, hogy van nekik raktáron.

Nem tudtam postot írni a szifon-os témából, csak publisholt percekig. 😉

draven

Ad,

Nincs még talán fél éve, hogy unibody MBP-re váltottam az eggyel korábbi generációról. 2.2 GHz 2 GB -> 2.66 GHz 4 GB, mindkét esetben természetesen antiglare display. Szó sincs arról, hogy egy szar eszköz lenne, szeretem, de azért nem a beszarsz-behugyozol kategóriájú ugrás.

Konkrétan siratom a már nem létező DVI portomat, és felb*sz idegileg, hogy olyan éle van a szerkezetnek, hogy széjjelvágja a csuklómat ha netán fekve támad kedve gépnyomni. Konkrétan a fekete billentyűzetet is ócskának találom, de hát ez van. Nyilván vannak kurva jó dolgok benne (új touchpad és oldaló battery-kijelző helló), de egyáltalán nem érzem egy olyan szép és finom eszköznek, mint az előzőt, még akkor is, ha az idővel (a hőtől netán?) deformálódott. Azt a gépet most a csajom használja, és mindig örömmel veszem újra kézbe.

Az már valószínűleg a snowleo számlájára írható (az előzőt nem upgrade-eltem arra míg használtam), hogy ezzel sokkal több megmagyarázhatatlan szopóroller van. Sleep-ből nem ébredés, már-már windows-ra emlékeztető lefagyás, de könnyen lehet, hogy egyedi eset / elb*szok valamit.

Természetesen sajnálni nem kell, jó kis gép, csak mint mondtam, nem esel tőle sírva hasra. Mint ahogyan már egyértelművé vált, az előzőt lehet upgrade-elni, és kicsit sem szar gép, aztán lehet jobban jársz, ha egy komolyabb volumenű frissítést bevársz.

draven

ScoTTT: attól féltem én is a legjobban, aztán azt szoktam meg a leghamarabb. Érted, tudod ugyanott nyomni, mint ahol régen a gomb volt 🙂 És istennek hála nem lett letiltva a tap.

draven

Fogalmazzunk úgy, hogy a Macbook Prók most MÁR ilyenek. Ha minden jól megy, akkor a következő frissítéskor jobb irányba mozdul el a design. Nem is értem annyira pontosan amit írtál, de sebaj, nem olyat kell akarni, mert olyan már van, és annak kell örülni, kiváló szerkezet.

A fekete billentyűzetét meg felhelyezheti Steve mélyen a rectumába, állítom, hogy azért lett ilyen, hogy végre valami haszna legyen a backlit keyboardnak, ugyanis sötétben a fekete gombokból semmit sem látsz, míg az ezüst billentyűzetet konkrétan pont eléggé megvilágította a screen. Hello akksi.

Sajnos én az a típusú ember vagyok, aki a fasza apróságokért őrül meg, és pont az apró hülyeségek kergetnek a sírba is.

na hat

En is utalom a mikor focizik a gep,vagy rollerezik ki hogy hivja,szal nem egyedi eset,ez van,sztem a ram keves neki,nekem 2gb van most de tuti steve bacsi csinalt valami hogy 4-8ra kellejen upgradelni,Csak itt nem az apple storeba megy be a munkas/ja nem is munaks veszi itt ezeket/hogy ramot tegyen bele pluszba.2giga rammal jol elvoltam akkor mikor win en mar mindeki 4et pakolt meg kitudja mennyit.De lehet csak en vagyok turelmetlen mikor kb 40 raw kepet szerkeztek es hasonlitok ossze.Az egybeontottnek nevezett aluminium tomb meg komoly teknologiai ujitas volt ami nem ontve van hanem marva(nem savval),hosszulyukmaro,finommaro.Ennek tobb jo tulajdonsaga is van,nem fog vetemedni es erosebb az egesz.szilardabb,es ez a jovo.
Nem tom te most mien ujitast akarsz netto 500ert 3even belul.Valaki 600ezret adott egy 17es ert 3eve stb stb.Ott az uj aksi az lcd a vga stb.
A billencs meg sztem a regin szep volt de ugy szar volt ahogy volt,elavult volt.

pappito

Minden elismerésem József, hogy a racionalitás megelőzte az erős emóciókat.

Lenn van a kalapom.

sixx

Én is sokat tököltem, az új 17″es öléggé drága, és megmondom őszintén, én nem szívesen hurcolászom már ezt a mostani nem-unibody MBP-t sem a BKV-n, mert egy puhány pöcs vagyok, Vettem egy Lenovo X100e-t, az a cikkírásra/blogketrecszerkesztésre/DVD-feliratozásra tökéletesen elég. Az MBP-t egy kollegám megveszi, én meg veszek szépen egy zsírúj iMacet 21 collal, itthonra, szépet.

na hat

ezt irtam le fentebb

“Az egybeontottnek nevezett aluminium tomb meg komoly teknologiai ujitas volt ami nem ontve van hanem marva(nem savval),hosszulyukmaro,finommaro.Ennek tobb jo tulajdonsaga is van,nem fog vetemedni es erosebb az egesz.szilardabb,es ez a jovo.”

Sasi

draven: csinálj egy cache clean-t, nekem is ilyen bajon volt, azóta nincs fagyás meg bícsballozás, bár a Safari néha érdekesen nyílik meg, de annak a túl fancy top sites az oka szerintem.

CharlieBrown

bakker, komolyan nem értem ezt a tökölést…
ha nem vagy biztos abban mit szeretnél, miért teszed fel? szopatod az érdeklődőket bázz.

erősen úgy érzem, győzködöd magad miért NEM, holott meg akarod venni az újat.

matyee

Hasonló cipőben járok, mint Józsi, MBP 4.1-es modellem frissíteném újra, csak hát nem olcsó muri. A dilemmám hasonló volt, megér-e +300.000Ft-ot az új. Rájöttem, nekem egyenlőre nem. Elgondolkodtam, ezen az “SSD” + “SD helyére hdd” kombón, de ez is durva. 80k egy “nagyobb” (128+) gyors ssd, plusz 20k a multibay. Gépem ér 200-250k-t maximum, arra meg rákölteni ennyit túlzás 🙁 Tapasztalata van vkinek megéri ennyit beruházni, illeve visszajön teljesítményben, vagy csak a f*rkam érzem 10cm-rel nagyobbnak tőle 🙂