A tábla PC projekt

Emlékszem, hogy idén januárban mennyire ijesztő volt ez a kép, ami körbejárta a sajtót:

Ez az előtt történt, hogy Steve Jobs bemutatta január 27-én a saját eszközüket. Akkor még azt lehetett hinni, hogy itt hatalmas verseny lesz, hiszen nagyjából egy időben hozták volna ki a terméket. Eltelt néhány hónap, az Apple végül piacra dobta a wifis iPad-et, a napokban elkezdte szállítani a 3G+GPS változatot is, viszont nézzük csak, mi történt HP fronton: két dolog.

Az első, hogy a HP felvásárolta a Palm-ot. Az Apple-től átjött madár nem csinált tavaszt (mert nem tud, hiszen egy ember kicsi egy vállalathoz képest, akármennyire briliáns is), de Rubinstein ettől függetlenül maradt CEO. A második hír HP vonalon, hogy tegnap a TechCrunch megszellőztette, hogy az a deszka, amit Ballmer fenn mutogat, mégsem kerül piacra. Jól sejtettem annak idején, hogy egy olyan termék, amiről annyi információ jelenik meg, hogy fel lehet iratkozni a hírlevélre, valamint ahol Ballmer konkrétan swipe-ol néhányat és annyit mond közben, hogy “touch experience”, az nem termék, hanem egy concept videó.

Várjatok, ez még semmi.

Szintén tegnap derült ki, hogy a Microsoft saját deszkájából, a Courierből sem lesz termék.

Teljesen nyilvánvaló, hogy egy terméket nem lehet úgy fejleszteni, hogy dátumra be kell valamit jelenteni, akkor bejelentünk valamit, “aztán majd kiadja”. Nem adja ki. Akkor lehet kommunikálni, ha már van valami és látszik a vége.

Hangos volt még a sajtó a német fejlesztésű WePad-tól is, arról ezt olvasom:

WePad is the name of a Linux-based tablet personal computer announced by German producer Neofonie in April 2010, expected to be released in July.

Ennyit arról, hogy az majd az Apple termékével egy időben jelenik meg. A weblapjukon továbbra sincs nagyon sok infó, de a képeket érdemes megnézni, került fel azóta új kontent.

Most nem néztem ennél jobban utána, de kíváncsi vagyok, hogy konkrétan milyen termékek kaphatók az Apple iPad-je mellett ebben a kategóriában, és melyik mit tud. Itt is, mint a telefonok esetében el fog majd telni 2 év, mire egyáltalán megjelennek az életképes kihívók.

39 hozzászólás

Dervenkál Egon

Basszus épp most akartalak megkérdezni, hogy akkor tulképp mit is lehet idén még megvenni, ha nagyon ellenezném az iPadet? De már látom, hogy semmit, mert ha lesz is wepad, az leginkább csak böngészésre….

Dervenkál Egon

Nem kell két évet várni a táblákra. Arra kell két évet várni, hogy az iPad-hez hasonlóan jól működő consumer product szülessen. De két év múlva az iPad már egészen máshol lesz. Megint gyorsan mozgó célra kell lőniük a többieknek.
Koncepció = nem termék
WePad, JooJoo = nem tábla. Na ezek tényleg nagy méretű internet olvasó eszközök. Kérdéses mögöttes tőkével, és marketingerőkkel. Két év múlva ők nem lesznek sehol.

Zila

Pedig nagyon, nagyon jó lenne ha létezne egy erős konkurrenciája az iPad-nek. Remélem majd a Google lesz az.

k0zi

angelday: még egy picit pontosítani kéne, mert touch pc már létezik 🙂

Ugye a Lenovo T400s, T410s érintőképernyős business notebookok (utóbbi talán multitouchos már), valamint már több mint 1 éve lehet kapni multitouch supportos HP notebookot, ami szintén multitouch-os (Tx2500-as széria utódja). Emellett vannak asztali PC-k is szép számmal, amelyek támogatják a multitouch-ot.

k0zi

“Vicces, amikor scrollozni akarsz és oda kell pozícionálni a kis scrollbar nyilacskákra. Have fun.”

Nos, volt egy sima single touch-os notebookom, de már abban nem kellett ilyet tenni 🙂

Hozzáteszem ez alkalmazás kérdése, mert pl Adobe readerben volt olyan beállítás, hogy kézzel lehetett lapozgatni, meg scrollozgatni.

hobord

Szerintem fognak majd egy tablet hardware-t (arm,gps,wifi,3g stb) és rádobnak egy szépen scinezet androidot és kész a konkurencia. Ha komolyan veszik akkor jó is lehet még az idén;-)

nemeseri

A google iPad ellenfelet aztan varhatjatok. A chrome OS a bejelentes napjan annyira sehol sem volt, h jajj. Feltette valaki a letoltheto image file-t virtualis gepre? Szanalmas volt. Olyan mint egy kiherélt ubuntu. A fontok es a font rendereles linuxos, azaz fajdalmasan randa, az egesz koncepcio pedig nagyon-nagyon gyerek cipoben jar az iPad-hez kepest.

Lehet, h az lesz mint az Android eseteben volt, hogy szepen lassan majd beindul a dolog… kezdi beerni az apple-t, de sajna azt erzem, h az android sikeret a Chrome OS nem tudja megismetelni meg jo nehany evig.

iSandor

O fancba 🙂 Pedig Microsoft találmánya nem is nézett ki rosszul a koncepció videóban. Ez nem az első próbálkozásuk, hiszen volt már nekik Origami Project névre hallgató megoldásuk, ami meg is valósult, de nem lett belőle nagy durranás.

Apple fanboy vagyok, de iPad-ból hiányolok azért egy face kamerát (hátlapi kamera senkinek nem kell iPad-en, hiszen laptoppal sem szokás IKEAban árcetliket fényképezni).

mukinyúl

@nemeseri: Pár éve, amikor még linuxot használtam, abban Apple-féle font anti-aliasing volt. Nem volt azzal semmi baj. Persze lehet, hogy azóta fejlődött a dolog, és mai szemmel már csúnyának hat, nem tudom.

mukinyúl

Eh, most jöttem rá, hogy mégis igazad lehet. Azt a kódot ingyenesen csak forrás szinten volt szabad terjeszteni, bináris formában nem. Szóval akkor kereskedelmi termékekben (Google OS) mégsem használható csak úgy.

Pepinke

Jellemzők: A kezdeti pár száz éves fejlesztés után viszonylag hosszabb ideig nem frissítették, majd a romantika korában egy nagyobb, de lényegét tekintve inkább elcseszett fejlesztést kapott. Azóta teljesen változatlan. Ha veszel egy ilyen terméket, kb. 200 évig jól működik, az értéke nő, utána már sajnos fokozatosan romlik. A kiegészítők nem túl olcsóak, de azokat nem kell gyakran cserélni.
Kérdés: Miről beszélek?

U.I.: Ráadásul nem kell bedugni a konnektorba, így bárhol és bármikor használhatom. Én döntöm el, hogy milyen tartalmat futtatok rajta és nem a készítője szabja meg nekem, valamint bárki, bármiféle kötöttségek nélkül fejleszthet rá bármit!

airween

Józsi, minden rosszindulat nélkül kérdem: te szurkolsz, hogy az Apple-nek ne legyen ellenfele? Ha igen, biztos jó ez neked?

lipilee

azt felejted el, hogy az iPhone megjelenésekor *ki kellett fejleszteni* azt a mobil OS-t, ami képes felvenni a versenyt az iPhoneOS-sel. most már van egy Android és van egy WebOS és van egy Maemo (Meego), ami közül alapjait tekintve legalább 2 olyan jó, vagy jobb szoftver, mint az iPhoneOS. úgyhogy csak a hardvert kell alátolni, és kész a tablet. úgy tudom már most vannak kihívók, de nem érdekel annyira a szegmens, hogy utána is nézzek, mint ahogy téged se 😉
a Chrome OS-nem kb. az lesz a sorsa, mint ezeknek a kezdeti tablet próbálkozásoknak: szépen merge-elik az Androidra az egészet, mert az Android gyakorlatilag egy befutott platform, nincs értelme mással szopizni.

klarky

Én nem tartok attól, hogy nem lesz hamarosan konkurencia. Az apple nem a bölcsek kövét őrzi, ha bebizonyosodik, hogy ez egy olyan dolog, ami kell a piacnak akkor kettőt pislantunk és táblaPC osztályok lesznek a boltokban. Hatalmas tőke van a gyártók kezében és a tőke oda megy, abba forgatódik ami neki jó. Ha a táblaPC az, akkor abba. Lesz itt hamarosan a noname géptől kezdve a Samsungon keresztül a Google-ig mindenkinek.

Én legalábbis nagyon remélem…

klarky

@Ad: ami mit sem ér ha a gazdasági osztály van a cég fókuszába állítva a fogyasztó helyett…

misran

airween: ez ígéretes cucc, vajon mit jelenthet a végén: AppStore – optional. AppStore-ból lehet rá szoftvert venni? Futtatja őket? Vagy ez csak médiára vonatkozhat?

offtopic: VP-ben végeztél? Volt ott egy airween nevű arc az ismerettségi körömben..

norbi2k

@klarky: sorolnál nekem olyan cégeket ahol a fogyasztó előrébb van mint a cég gazdasági érdeke? Ne haragudj de ilyet mondani 2010ben, kicsit romantikus 🙂 Minden cégnek csak egy dolog fontos: hogy a részvényesek elégedettek legyenek, a többi le van szarva…én nem éreztem mikor SE telefonom volt vagy Samsung hogy fontos lennék ezeknek a cégeknek, egy kis pondro voltam számukra, az igényeim meg végképp leszarták, és ugyan úgy vehettem minden évben új telefont ha akartam az új képességeket…

airween

@misran: nem Veszprémben végeztem, de ott éltem sokáig, 10 éve szívom a szmogot.

Dervenkál Egon

“Android és van egy WebOS és van egy Maemo (Meego), ami közül alapjait tekintve legalább 2 olyan jó, vagy jobb szoftver, mint az iPhoneOS. úgyhogy csak a hardvert kell alátolni, és kész a tablet”

Ja, ha csak ennyi? Miért nincs még tele bolt vele?

airween

@ad: és amíg nem fogtad a cuccot, honnan tudtad hogy ez a szimbiózis megvan? És honnan tudod hogy ezt más gyártók nem érik el? (Ironikusan kérdezhetném hogy erre az Apple a garancia?)

klarky

@norbi2k: Nem kell, hogy előrébb legyen a fogyasztó, de legyen mondjuk egymás mellett. Azaz lehet úgy csinálni, hogy kicsit teszünk a kasszába is, de ezért adunk valamit a fogyasztónak is.

Ami az SE-t illeti én sem bírom már őket, de szerintem a Samsung az jó példa arra, hogy törjünk világuralomra, de úgy, hogy a fogyasztó is érezze, hogy picit érte is vagyunk.
Eszméletlen fejlesztéseket nyomnak és mindezt úgy, hogy pl. ma már 82-es fullHD tv-t adnak 99ért, vagy 29ért független érintőkijelzős telót és nem rossz minőségben, hanem kiválóban. Persze ha nem tetszik vehetsz ugyantőle másfél milliós LED tv-t is. 😎

Nincs apple termékem (nem is hinném, hogy valaha lesz), de azért nem azokat a híreket hallom, h kedves emberek ezt nektek csináljuk. Illetve mondják ők, csak egyre gyakrabban lóg ki a lóláb. Arról már beszélni sem akarok, hogy arra képtelenek, hogy a világot egy időben ellássák a cuccaikkal.

Józsi, ezzel a körzörrel ugye viccelsz??? 8-)))

dave

Nem lehet, hogy éppen az ipad megjelenése után ennyivel tudta felmérni a piaci valódi (!) felvevőigényét a MS és a HP? Vagyis nincs annyi a táblagép koncepcióban, mint azt remélték a fejlesztés megkezdésekor. Én erősen erre gyanakszom.

B.Cs.

sajnos hiába a sok pénz meg a technika, a többi cég főnökei egyszerűen nem tudnak átgondolt terméket csinálni ezen a téren, egyszerűen nincs hozzá érzékük, mindennel rendelkeznek csak pont azzal nem amit nem lehet megvenni és amit sehol sem tanítanak, vagy csak részben 🙂

Samott

Nem ezek a fent boncolt cuccok fogjak megkeseriteni az ipad jovojet, hanem azok amikrol most meg viszonylag keves szo esik: a most meg pmp-ket gyarto kismillio kinai ceg androidos deszkai fogjak megszorongatni. Mar most jobb pmp-ket kinalnak mint ami a markas gyartoktol beszerezheto… 4-5-6 inchen 800×480-as felbontas, touchscreen, hdmi kimenet, sd kartyaolvaso, mkv (es persze avi) lossless (es persze mp3) lejatszas. ( lasd: houseofdap.com ) Tud ilyet az Apple? Mi lesz, ha ezek is elkezdenek deszkat gyartani? Nem az Atom procis windows 7-es markas deszka az alternativa, hanem az androidos, arm (ne adj isten tegra) procis noname (vagy lokalisan markazott – lasd itthon pl. Alcor) cuccok fogjak (tudasban, lehetosegekben) lenyomni a deszkat.

sekele

Valóban olyan műszaki megoldás lenne az iPad, amit nem tudnának a többiek? Melyik része lenne olyan szörnyen innovatív vagy műszakilag megoldhatatlan? Szerintem a többiek most inkább megvárják, valóban érdekli-e az embereket, aztán lesz majd ellenfél és az utolsó kínai cég is gyártani fog valamit. De addig minek? Vagy lemaradtam és már látszik a kirobbanó siker?

Bel Riose

@sekele: “Melyik része lenne olyan szörnyen innovatív vagy műszakilag megoldhatatlan? ”

A hardware és software olyan szintű összehangolása, hogy minden olyan flottul működjön mint az iPadon, és ezt a rendszert támogató komoly AppStore. Na ez az, aminek az előállítására sokan nem képesek, vagy legalább még 1 év kell nekik.

A legerősebb ellenfél a HP lehet. Most már nekük is van saját oprendszerük, és hardware gyártási múltjuk. Jövőre, vagy az iPad frissítés félidejekor akár meg is jelenhetnek egy erős konkurensel.