iPad review

Az igazság az, hogy a megjelenés után azonnal be kellett szereznem egy deszkát. Ebben a posztban foglaltam össze az első körös tapasztalataimat. Nem állítom, hogy teljes és mindenre kiterjedő összeállítás lesz, viszont nekem ezek nagyjából a megfigyeléseim — eddig.

A verdikttel kezdem:

Fantasztikus eszköz, és egy eddig nem létező kategória került a piacra, nem érdemes várni másra, ha a jövőt akarjuk élni, ahol laptopokon és asztali gépeken fogunk dolgozni, az ilyenekkel meg minden mást csinálunk majd.

A számítógépes felhasználástól messzebb tekintő, életünket megváltoztató potenciállal rendelkező eszköz. Íme egy példa a konyhaszekrénybe szerelve. Érdemes megnézni, hogy el tudjuk képzelni a sokoldalúságát:

E mellett rengeteg “digitális képkeret” funkciója van az App Store-on keresztül, se szeri, se száma azoknak az alkalmazásoknak, amikkel az időjárást tudjuk minél jobban megjeleníteni, vagy egyéb tartalmakat böngészni. A minap letöltöttem egy olyat, ami gyönyörűen fotózott tájképeket animál és ambient hangokat játszik hozzá, ködös hegy, kandallóban ropog a tűz, elalváshoz is remek (Linda el is aludt rajta, csak leverte az éjjeliszekrényről).

Én az autóba be akarok majd szerelni egy 3G modellt, amivel navigálok. Oda fog baszni lisztes fasszal, komolyan mondom kis deszkázás után a 3GS telefon képernyője, navigációja viccnek tűnik. Olyan poénnak, mint egy órában levő kvarcjáték.

Egyáltalán nem érzem ugyanakkor azt, hogy üres lenne az életem, vagy a nap minden percében szükségem lenne rá. Kis idő után kialakul az a “jól definiált gadget” érzés, amikor az ember tudja, mikor mi után kell markolnia. Tudni való az is, hogy az iPad mikor jön jól. Nekem személy szerint kell ilyen, de ezt mindenki maga dönti el. Az Apple magához képest agresszív árazásával azért eléggé elérhetővé tette mindenki számára. (Itthon még csak szürkében kapható.)

Hardver

Egy kézzel tartani nem lehet néhány másodpercnél tovább: tok nélkül csúszik a kézben és nehéz. Ez a felismerés viszont nem deal-breaker, egyszerűen az ölünkben, megtámasztva, más pózban lesz az eszköz, megtalálja a helyét.

A benne levő aksi tényleg döbbenetesen sokat kibír. Ezt a 10 órát úgy kell elképzelni, hogy nekikezdünk hétfőn 100%-on, aztán szerdán/csütörtökön töltjük újra, egyáltalán nincs meg az az élmény, mint a szifon esetében, hogy esténként, bazmeg, dugok.

Én gyorsan vettem rá egy tokot, az kell hozzá, sokkal személyesebb és használhatóbb eszköz, mint üresen.

Filmek

Végignéztem egy filmet vele az ágyban (Fantastic Mr. Fox), szuperül működött minden. A film egy 4 dolláros rental vásárlás volt, őszintén szólva csábítóan jól használható, hiszen be tudja tárazni az ember magának a filmeket a gépre, onnan számítva 30 napja van, hogy elindítsa és ha elindította, akkor 24 óra alatt kell befejezni a megtekintést.

Simán el tudom képzelni, hogy egy utazás előtt megvásárolok rentalban néhány filmet, letöltöm rá, aztán akkor nézem meg, amikor kedvem szottyan.

Fontos megemlíteni, hogy a store preview minősége nem az, mint ami a tényleges tartalom lesz az eszközön. A tényleges tartalom minősége tűéles, brutálisan szép, még teljes képernyőre nagyítva is. Egy film nagyjából 2 gigabyte adatot foglal el a deszkán.

A movie rental a háttérben is tölt, nem kell feltétlen az iTunes appnak futnia, le is lehet lockolni az eszközt, szépen folytatja tovább, PEDIG NEM IS JÓ RAJTA A WIFI, HA-HA.

A filmnézési élmény egyáltalán nem rossz, sőt, hibátlan. Az ágyból néztem a filmet, időnként pózt váltottam, néhány perc után feledteti, hogy eszközt nézek és a filmre tudtam koncentrálni: ahol sírni kellett, sírtam, ahol nevetni, nevettem.

Olvasgatás

Az iPad nálam alapvetően egy olvasgató “eszköznek” vált be. Külön életciklust lehet nyitni annak, hogy leheveredünk a kanapéra, vagy ágyra és olvasgatunk rajta. Lehet RSS, web, de találtam két egyszerű módszert, amivel még tovább lehet fokozni:

1. Instapaperezni azokat a weblapokat, amiket nem akarok laptop előtt olvasni. Laptopon hosszú szöveget olvasni, ugye, sucks.

2. Van több PDF / TXT paginátor alkalmazás is, én az 1 dolláros Goodreader-t használom. Könnyen mindenféle PDF-et, TXT-t bele lehet dobálni és kényelmesen elolvasni a tartalmukat. Az iPad egy remek olvasóeszköz. Sok PDF olvasó jelenik meg a boltban egyébként, úgy érzem, hogy a piac még nem kiforrott, viszont már most is kiválóan használható. Nálam többnyire hosszabb webes cuccok, más PDF tartalmak vannak, amiket elteszek későbbre. Ezekből vagy Instapaper, vagy Goodreader.

Gaming

Érdekes módon meglepően jó játszani rajta a touch-based iPhone ugrálós játékokat, pl MegaMan 2, C64. Még mindig nem elég jó, de sokkal jobb, mint a telefonon. Nagyon megszoktam a kontroller gombjainak érzését, és remélem nem azt a tábort erősítem, akik a telefonon is a gombokat keresik a mai napig.

Határozottan követelném, hogy a multi-platform játékok, mint például az iPhone és iPad cuccok szerverre mentsék el a játékállást és bármelyik eszközön tudjam folytatni a gaminget. Vannak ilyenek (például a We Rule), de a legtöbb erre nem alkalmas. Hogy lehet így Toki Torizni?

Komolyan azt gondolom, hogy az iPaddel érkezett meg az az idő, ami képes lesz áttranszformálni a mobil játék piacot. A Sam and Max elég lassú és bugos port (a Telltale szokásának megfelelően), viszont itt már remekül lehet érezni azt, hogy az ölemben megy a játék. Vegyük észre, hogy a piacon a DS és a PSP méretükben kvarcjátékoknak számítanak ehhez képest. Még nem érkezett el az az idő, hogy nagy címek legyenek rajta, ugyanakkor azt látni lehet, hogy hardverben már nagyon ott van az Apple. A Square-Enix egyébként kiadott egy JRPG-t, a Chaos Rings-et szifonra, ott nagyon megvolt az az érzésem, hogy natív cucc, és tényleg, hiszen csak iPhone-ra adták ki. (Ha már itt tartunk: remekül érezték, hogy “nearest” interpolált pixelek kellenek bele, mint DS-en és PS1-en, fantasztikusan jók és minőségiek a grafikák így az elmosott szarokkal ellentétben.)

Apróságok

- Telepítéskor az applikációkat mind fel akarja tenni iPhone-ról, egyesével kell kinyomni őket (egyesével), nem érti az ember, hogy és akkor ezt hogy gondolták el? Vagy dönthetünk úgy is, hogy oké, menjen fel minden.

- Az iTunes fájl szinkronizáció roppant körülményes, ráadásul fel nem érem ésszel, hogy miért kell ragaszkodni a dokkoláshoz. Lassan a pöcsöm alatt is 30 pines Apple madzag lesz odakötözve, mint annak a faszinak, aki heréből elhúzott egy vasszobrot a Friderikusz show-ban annak idején.

- A deszka alapvetően nappaliszoba / dívány computer, amit mindenki üt, mégsem lehet felhasználói profilokat létrehozni, nincs guest kontó, így mindenki szerkeszti mindenkinek a vackait. Szintén érthetetlen.

- Az iBooks alkalmazásnál egészen le lehet húzni a “polcot”, és a tetején picit eldugva, egyfajta easter egg mintára megjelenik egy …

- Bookmarkolni szavakat, vagy annál is hosszabb részeket lehet ugyanitt, viszont a kijelölés nem sima highlight, hanem szépen brush effekt. Nagyon aranyos apróság.

- iTunes immáron lilával jelzi a könyv tartalmakat.

- A könyvek árai elég borsosak az App Store alkalmazásai után. Egy-két free chaptert töltöttem csak le, egyelőre nem könyvezek a boltból.

- iPadről nem tudunk magyar store-on keresztül vásárolni, viszont iTunesben elérhetők és vásárolhatók is a magyar bolton keresztül tartalmak a deszkára.

- Az Alice képeskönyv beszarás jó, igazi ereje a platformnak. Az ember sok ilyen hülyeséget vásárol folyamatosan magának.

- Az összes iPhone alkalmazásunk remekül elfut rajta, kétszeres nagyítás ugyan meglátszik rajtuk, de nem feltétlen kellemetlen minden esetben. Például a ReBirth soft-szintinek nincs még deszkás változata, viszont iPad-en remekül futtatható a dolog és teljes méretű dolgokat kapunk, amik pixelesek, de tökéletesen működnek. Lehet komponálni. Itt is talán az a zavaró, hogy amit egyik gépen elmentek, nem kerül át a másikra. Ezt nem lenne rossz nagyon hamar megoldani.

Mit mondhatnék még? Nekem megérte.

62 hozzászólás

enteomitiok

@Szabolcs Bakos egy nap használat után hogy mondjon bárki is tartós teszt véleményt akármilyen termékről. márpedig angelday anno ezt ígért.

iAndris

Frankó kérdés:
Szifont vagy deszkát használsz a lakás legkisebb helyiségében?

Dobay Ádám

Nekem az a kérdésem, hogy sokat nézés szempontjából milyen a képernyője? Nekem a 60Hz-es de még a rosszabb 70Hz-es LCD képernyőktől is fáj a szemem néhány óra nézés után, és — habár jelenleg szóba se jön anyagilag egy ilyesmi — hosszú távon nagyon érdekel olvasás-nézegetés szempontjából egy ilyen deszkácska lehetősége.

DMcsp

Hát a kocsiban elég gagyin fog mutatni, ha komolyan gondolod… Kitapasztod majd szélvédőre gumitappanccsal? :)

GK

@Dobay Ádám:
Szerintem téged valaki orvul félrevezetett. TFT-n nem olyan értelemben van jelentőssége a képfrissítésnek, mint CRT-n volt. Ott egyszerre egy pixel világított, és a 70Hz azt jelentette, másodpercenként 70-szer tette ezt. TFT-n csak annyit jelent, hogy a videomemóriából másodpercenként 70-szer frissül a pixel színe, amúgy az folyamatosan fog világítani. (Egész pontosan oldalt a neon vagy a LED világít, aminek a fénye a pixelen keresztül verődik vissza a szemedbe.)

Balazs

ha tudna asszony nezni rajta sorozatokat amiket innet- onnet osszeszed, vennek neki egyet a regi laptopja helyett. de ugy tudom ez nem megoldott meg rajta, ugyhogy varunk meg.

Vágási Matyi

A konyhaiPadnak semmi értelme.

Naviként használni jó ötlet, viszont a 24 centis képátló már takarhat ki pár olyan dolgot, amit jobb látni. Majd meglátod, mennyire zavaró, vagy sem.

dave

szerintem kocsiba szerelni pimp my ride-os cigányság, ráadásul még lopásra is csábít. Egy rendes 4-6 colos navi bővvvvven elég. 8 col meg már kamionba is.

blackdogone

“…Vegyük észre, hogy a piacon a DS és a PSD méretükben kvarcjátékoknak számítanak ehhez képest.”

Kicsit benne vagy a Photoshopban, nem, Fátter? :)

CharlieBrown

jobb1 elé, sofőr felé fordítva sukár az a nagy diszpléj!
csak azt kell megoldani, hogy egy ablakmosó digó ki ne kapja a pirosnál…

Dobay Ádám

[OFF, bocs]

GK, ezek szerint LCD-nél baromira mindegy a képfrissítés? Akkor hogyan lehet jól megállapítani a szemrontási faktort? (Sajnos az elmúlt években nagyon sok hülyeséggel telebeszélték a fejem az egyre kevésbé szakmaibb számtech-eladók.)

[/OFF]

Wolf Gábor

3 napja vettem meg, eszetlen cucc, a fiaim kezéből alig tudom kiszedni! A 8 órás hazaúton végig ezen néztem mozit, sorozatokat, gyönyörű kép! Az iBooks pedig már látom, hogy sokat fog nekem spórolni az Amazon szállítási díján :)

Ami azonnal negatívum viszont:
- kell hozzá tok, hogy ne csússzon ki a kezedből!
- jó lenne egy matt képernyő opció, hogy mozizás közben ne zavarjanak a tükröződések

Kösz a beszámolót!

ern0

OFF: @Dobay Ádám, A TFT-nél, LCD-nél (de CRT esetében is) a szemet úgy tudod leginkább kímélni, ha leveszed a kontraszot és a fényerőt. Na ja, designereknek nem biztos, hogy ez megfelelő, de prgmozóknak és a művelt népnek, akik könyvet olvasnak, azoknak igen.

A guest account hiánya tényleg súlyos probléma, ha jól belegondolunk, valami egészen okos, mondhatni forradalmi megoldással kellene előállni, mert van probléma bőven. Pl. nem lenne rossz, ha egy iPad tulajdonos játszik Józsi deszkáján, akkor az ő eredménye megjelenjék a sajátján, ha hazamegy. És még van egy tucat szcenárió, ami eddig nem merült fel.

Már nem emlékszem pontosan, de 10 éve vért izzadtunk, hogy a cégnél úgy lőjük be a komputereket, hogy bárki odaülhessen bármelyik mellé. A megoldás az lett, hogy saját PC-je lett lassan mindenkinek, ahogy a neve is mondja. Úgy érzem, túl sok előrelépés ez ügyben nem történt. Az az út, hogy vegyen mindenki saját gépeket, legyen az bármilyen műfaj. Szerintem ez a notebook-ok sikerének titka: otthon is ugyanaz az env van, mint a munkahelyen, mivel ugyanaz a gép.

Személyes kedvencem: X-szel (X11) rácsimpaszkodni a saját gépemre: másik gépnél ülök, mégis a sajátomét használom.

Nahát, kicsit elkanyarodtam a témától, mit is vettél, Józsi, új konyhaszekrényt? vagy mi volt az eredeti poszt.

ant

@Dobay Ádám: sokat nézed – sokat romlik, keveset nézed – keveset romlik :-) Amúgy max a kontraszt meg a fényerő számíthat, de szerintem azok se sokat. Egyszerűen csak tényleg nem kell sokat bámulni fix távolságra, és kész.

Api

Apropo, aki szurke importozik: világgarancia van rá mint a Macbook-ra, vagy szifon féle gagyi-garancia van?

krrr

Akit zavar a tükröződés, vegyen rá anti-glare fóliát, ebayen szerintem már ezrével lehet kapni. A szifonomon az van, és még az ujjlenyomatokat sem szedi össze annyira.

cicavirag

“Oda fog baszni lisztes fasszal, komolyan mondom”
aki ilyet leir, az vagánynak, vagy viccesnek képzeli magát, vagy (be)látja, hogy mennyire primitiv tuskó csak nem tudja kinőni?

backshit

ja a lisztes fasz kis cink a szövegben:) de Józsinak vannak ilyen szavajárásai, mégis mindig elolvasom amit a blogján írogat:)

tesoka

érezni józsin, hogy az utoló cserkész magyar szinkronnal komolyan befolyásolta a szóhasználatát :) meg esetleg a ford fairlane
próbál a nagy elődőknek megfelelni
én mosolyogtam rajta, bejött

natasa

cicavirag értékeljük, hogy a plastik joe próbál viccesnek és vagánynak tűnni:)!
szerintem sem az, nade ide tech stuffert járunk, nem pedig röhögni.

pappito

bocs, de villanykönyvet nem ezen kell olvasni, arra van kitalálva cucc. az viszont pont nem jó semmire a könyveken kívül. minden háttérvilágított cajg alkalmatlan a könyvolvasásra, kikezdi a szemet.

Aki amazon postaköltségen akar spórolni (esetleg könyváron) az vegyen direkt erre kitalált céleszközt, szerencsére már nem csak a kindle létezik, vannak egyszerűbb darabok és nagyjából korlátlan kontent rájuk.

Az ipad meg nekem tetszik, veszek, amint itt lesz a bótban.

Dale

Szerintem ez a könyvolvasás túl van lihegve, hogy LCD-n így nem lehet, úgy kikezdi a szemet… Lehet, de ha az ember tud órákon át blogokat meg híreket meg mifenét olvasni LCD-n, akkor könyvet is. Én legalábbis nem tudok papíron sem könyvet olvasni órákon keresztül mert kényelmetlen, ugyanúgy kikezdi a szemet és ugyanúgy ott kell hagyni néha egy időre valami miatt.

iPad nekem is kell, vehetnék is nyáron, csak nagyon bennem van az hogy a 2.0-t meg kellene várni, mert az lesz az a hardware ami egy kicsit időtállóbb lesz, a most bejövő tapasztalatok alapján módosítva. Túl sok Apple vagy egyéb cég terméke esetén láttam már ezt. Az viszont aggaszt hogy mi lesz, ha 2.0 csak jövő ilyenkor lesz, és nem is változik sokat csak kap egy kamerát ami nekem nem nagyon kell rá… Szoftver fejlesztőként nézve nem hiszem hogy az Apple beszopatna egy csomó embert azzal hogy nagyobb felbontású kijelzőt rak bele 2012 előtt, de mi lesz ha mégis… Dilemma hegyek. :) De ahogy magamat ismerem, bemegyek az Apple Store-ba vagy a BestBuy-ba, megfogom, aztán fel se ocsúdok és már pittyen is a pénztárgép. :) Mert jelen formájában is nagyon tetszik az egész.

Az Ember, Aki Létra Akar Lenni

Előre is elnézést a blaszfémiáért, értem és méltányolom a lelkesedést, és szívből örülök, hogy boldoggá tesz a deszkád. Ugyanakkor engedtessék meg, hogy ne értsem. Végigolvastam ezt a tesztet, és ha jól figyeltem, eszerint az iPad mindössze annyiban jobb, mint egy laptop, hogy kényelmesebb rajta olvasni, és tovább bírja az akku. (Illetve adott esetben szebb lehet a képe, ami nyilván véleményes és típusfüggő kérdés.) Nem világos, mitől akkora truváj 2010-ben az, hogy ágyban vagy az öledből nézel filmet, hogy erre egy külön bekezdést szántál, előnyként hangsúlyozva, hogy a cucc _nem_zavart_ a film élvezetében (?), és egyáltalán miért kell ehhez egy külön ~200 ezer Ft-os eszköz. Ennyiért nemcsak az említett laptopot veheted meg, hanem például hálószobai tévézéshez egy egészen jó, lényegesen nagyobb méretű és felbontású képet rendelkezésre bocsátó LCD-tévét kapsz, és még kijön belőle egy merevlemezes DVD-lejátszó, médiabox, vagy ha a filmezés mellett játék is kell, egy PS3 is.

pappito

AD, nem hinném, van erre olvasókám, e-inkes, napi használatban, onnan tudom, hogy a backlight nem erre való.

Majd lapozom a micimackót a felhasználói élményért, de ez minden.

pappito

Dale, nem vitatkozásból, megvan ennek a fizikája és a te érveidet mindig olyanoktól olvasom akik nem használtak eink holmit sose. Én két éve nyúzok egyet, sokat olvasok.

Az ebook readereknek egy hibájuk van, amit előszeretettel hangoztat mindenki – nem jók másra (ami igaz is). Ugyanezt a papírkönyvekkel kapcsolatban nem érzik gondnak :)

A gond inkább ott van, hogy mindenki mindent egy eszközben akar birtokolni, férjen be a zsebbe, de legyen nagy kijelzője, legyen rajta usb meg propeller, telefon és vibrátoros szopókúró automata, de bírja az akkuja ezer órát ÉS legyen már könnyű is…

Ilyen eszköz nincs, nem is lehet.

Vannak feladatok és vannak eszközeink hozzájuk. Mindig a céleszköz a leghatékonyabb, a szerszámokkal is ez a helyzet, csavarhúzóval is véshetsz, az asztalos mégis vésőt használ.

Az apple nagyon ügyesen kitalálta a szórakoztatógépet, amit nagyon ügyesen el is ad a hordozható számítógépei és telefonja MELLÉ. Sokmindenre jó egy kicsit. Az, hogy a korlátai számodra valós korlátok-e, az egyénfüggő. Nyilván nem lehet vele hatékonyan programozni mondjuk. Nyilván nem lehet vele hatékonyan akármit csinálni. De amit tud azt szépen, gyorsan és hosszan tudja – problémák settings, vajákolás nélkül. Ez pedig el is adja.

Én pl tök jól ellennék vele amíg a nejem tévét néz, vagy fordítva. Mert az mpb másra való, eszembe se jutna elővenni, plastikolvasáshoz, ha itt lenne a tábla.

Pont ugyanolyan luxuscikk, mint egy ebook reader, vagy minden célszerszám, ha az nem a megélhetésünkhöz kell.

Dale

Szerintem ez a filmnézős dolog csak egy teszt volt, Józsinak is van nagy tv-je, nappalija, kanapéja. Viszont ez előrevetíti hogy egy hosszabb repülőúton, vonaton, kinek mi a keresztje, jól el lehet lenni vele. Nekem pl. repülőn a Macbook jó képet ad meg minden, de nem tudok vele 2.5 óránál többet filmet nézni és a képernyő dönthetősége is limitált, rossz helyen van az egész, kényelmetlen. Az iPad erre valószínűleg jobb ugyanabban az esetben, de nem a nappaliban összerakott házimozi kiváltására van, nyilván.

Ágyban, kanapén, tehát semmiképp sem az asztalnál webes tartalom fogyasztásra szintén sokkal jobb mint egy laptop, ami a képernyőhöz mérten nagy, nehéz, kényelmetlen, melegszik. Nálam az elsődleges funkciója az lesz hogy ami időt, esetenként több órát az asztalnál görnyedve töltenék el blogokat meg ilyesmi könnyed tartalmakat olvasva, azt kellemesebb ülőhelyzetben tehessem. Nagyjából ennyi, kényelmes tartalomfogyasztás. És nem 17″-os CRT-n nyomorgok egy rozoga asztalnál, szar konyhai széken, elhiheted, de az asztalnál épp elég dolgozni, komoly tartalmat kreálni.

Az a baj hogy sok kommentben azt látom hogy az emberek megpróbálják beleképzelni az egész életüket ebbe a kütyübe, hogy akkor ezt megveszem aztán nem kell mellé laptop, asztali gép, ágy, asztal, tv, kutya, 4 kerék, semmi se kell. Jaaaa de hát az iPad ezt meg azt meg amazt sem tudja -> limitált szar. Ez hülyeség. Igenis kell mellé másik gép amin dolgozunk (már aki), nappali nagy TV-vel meg mittudomén, de elég sok dologra jó amit eddig az asztalnál görnyedve csináltunk. Nem, nem programozni fogunk rajta, sem pedig regényt írni, 50 megás keresztreferenciás spreadsheetet csinálni, HD filmeket nézni az asszonnyal, regényt írni (bár azt talán lehetne), fotókat editálni, pixel perfect grafikázni… Tartalmat lehet rajta fogyasztani kényelmesen, ennyi a “titka”. Kár hogy ezt magyarázni kell, remélem ide már fölöslegesen írtam ezt le mert mindenki tudja magától is.

Dale

Pappito, vicces hogy kb ugyanazt írtad mint én is az előbb. :) Ugyanazon az állásponton vagyok mint te, és igazad van, nem használtam még e-ink eszközt. Írásos bizonyítékokkal tudnék előállni hogy karácsony körül akartam venni egy Kindle-t ami szintén nagyon tetszik, csak aztán kijött az iPad jelen formájában és elgondolkodtatott, olvasok-e annyit hogy legyen egy Kindle-öm is, ha iPad-em úgyis lesz. Sajnos nem olvasok már annyi regényt mint régen, amennyit meg igen, az szerintem menne az iPaden is, abból kiindulva hogy blogokat meg fórumokat többszáz hozzászólással is sikerül elolvasnom a monitoron. Ez persze nem zárja ki hogy később vegyek egy Kindle-t, de szerintem az én esetemben nem lesz rá szükség. De ha valaki tényleg nagyon sokat olvas könyvet, annak talán jobb választás. Nem akarok minden funkciót egy eszközbe erőltetni, épp ellenkezőleg. :)

pappito

abban tökéletesen igazad van, hogy annak jó aki sokat olvas. annak számít egyrész a kontet ára, másrészt sokminden egyéb. nekem is hiányzik a papírkönyv, de a funkciót 100%-ban kiváltja az eszköz. De én nagyon sokat olvasok, erre van igényem. Aki havonta bevesz egy könyvet, annak egy ilyen izé pénzkidobás. Az ipad meg nem, mert eltartalomfogyaszt vele minden egyebet, azt az egy könyvet is eléri rajta.

hogyhogy nem írunk regényt kétszer? az írók is ezt csinálják :)

Az Ember, Aki Létra Akar Lenni

Dale: köszi, ami engem illet, mindenképp feleslegesen, mert a kérdésem épp fordítva merült fel, miszerint ha az átlagnál csak egy picit heavybb felhasználóként már van asztali és/vagy hordozható számítógépem (amelyeken lehet kényelmesen tartalmat fogyasztani), iPhone-om, PS-em (amelyeken szintén, csak kevésbé kényelmesen), akkor mi szükségem van egy ilyen drága – mert mondjuk ki, ilyen áron ennyi szolgáltatásért ez bizony drága – eszközre? Azt pedig ne feledjük, hogy a laptop nagyobb mérete pluszszolgáltatásokkal is jár, hogy ne menjek messzire, vannak például gombjai, amelyeket fentebb AD is hiányol a játékhoz, és még lehetne sorolni – a vörösposztó Flash említése nélkül is hosszú lenne a lista. A laptophoz képest persze változatosságot és variációs lehetőséget jelent egy laposgép, továbbá új élményt egy ideig, és az emberek igényei nyilván különbözőek, de jelenleg nehezen tudom elképzelni, hogy sokmillió hozzám hasonló mezei felhasználónak lenne _valós_ igénye ennyiért egy újabb tartalomfogyasztó eszközre. Ha épp a kanapén jut eszembe megnézni valamit, akkor átülök az asztalhoz, vagy elindítom a PS böngészőjét, vagy felemelem az iPhone-t, egyik se éget el túl sok kalóriát. Azt készséggel elhiszem, hogy utazáshoz tényleg kényelmesebb, mint egy laptop. Kérdés, hány olyan ember van, aki olyan gyakran megy hosszú utazásokra, hogy feltétlenül szükséges ez a számára – szerintem az említett átlag kiválóan elvan egy laptoppal, mobillal, PSP-vel, mp3-lejátszóval, neadjisten papíralapú könyvvel vagy újsággal, a külső (táj megcsodálása vagy a többi utazó emberrel való interakció) vagy belső tartalom (gondolkodás) fogyasztásáról és persze az alvásról :-) nem is beszélve, tehát csak belőlük nyilván nem jön össze a szükséges eladási mutató. Szóval röviden: azt már tudom, hogy nekem miért nem kell, csak azt szeretném megérteni, hogy más hozzám nagyban hasonlóknak akkor miért igen?

pappito

hát egy hónap alatt csak elszórtak belőle egymillió darabot… és senkinek nem állt ott a fejinél dzsobsz, hogy vegyégecimerleöllek

Dale

Nemtom, én hozzád nagyban hasonló vagyok abban hogy van asztali gépem, laptopom, HD TV-m, Xboxom, Nintendo DSi-om, iPodom zenére, könyvem papíron… :) iPhone-om nincs, és bár vágyom rá, az iPad mellett szerintem fölösleges lesz majd azt is vennem, mert lassan már azért megyek el otthonról hogy ne legyek gépközelben, szóval annyira nem hiányzik az email meg ilyesmi amíg nem vagyok itthon (vagy egy irodában, de én itthon dolgozom). A laptopot próbáltam lakáson belül olvasgatásra használni de kényelmetlennek találom, de azért minden nap használom media centernek, meg munkagépnek amikor külföldre megyek, arra viszont tökéletes. És bár már ősöregnek mondható második generációs öcsi Macbook, nem is cserélem le addig amíg tönkre nem megy. 3 év elteltével még szinte szalon állapotú szóval egyelőre ez nem fenyeget.

Szerintem ha ennyire vadászni kéne azokat a felhasználási módokat amire neked jó lenne egy iPad a jelenlegi eszközeid és szokásaid mellett, akkor neked egyelőre ez a termék nem kell, spóroltál 600 dollárt amit elkölthetsz hasznosabb dolgokra. :)

Az Ember, Aki Létra Akar Lenni

pappito: ha jobban megnézed, láthatod, hogy a kérdőszó a “miért” volt… (Egyébként a konkrét témától függetlenül nyilván te is tudod, hogy az eladások száma és a termék minősége – és főleg hasznossága – nem feltétlenül arányos egymással, különben a marketingesek mehetnének a szalag mellé vagy K+F-re. Ilyen alapon a Big Mac a legjobb szendvics a világon.)

hzse

mikor meglattam, ahogy trn rajzol ipaden, akkor jott ram, hogy oke akkor nekem kell egy ilyen keruljon akarmennyibe. igaz, hogy mar jogsira kene a penz, de most szivesebben vennek egy ilyet akkoris. de esetleg meguszom egy ipad vasarlassal egy digitalizalo tabla vasarlasat is : D iszonyatosan tetszik!

rakenroll

A jatekok allasanak szerveren tarolasara az ngmoco-nak mar van egy iSave™ nevu kezdemenyezese ami nemtudom hogy a plus+ resze-e, vagy kulonallo featura. A WeRule is ez hasznalja. Az lenne jo, ha elterjedne valami ehhez hasonlo globalis megoldas.

A totoya beepites meg coolabb mint a zubaru wallmount vagy mi akar az lenni.

DnP

Berelt video limitet nem lehet kijatszani? Jo lenne tobbszor is megnezni, esetleg megtartani. 4 dolcsiert megvennek ezt azt :)

srv

“fel nem érem ésszel, hogy miért kell ragaszkodni a dokkoláshoz. Lassan a pöcsöm alatt is 30 pines Apple madzag lesz odakötözve”

Ezzel spec nagyon nem értek egyet, nekem azzal van tele a tököm, hogy lassan már minden wireless, az is aminek nem kéne. Az egy dolog, hogy mindenhol akksi, amit előbb-utóbb tölteni kell, de ha a wireless módon nem működik vmi, az igen kellemetlen tud lenni. Nekem már a következő szcenárióval gondok vannak: Macbook, külső monitor+wireless Magic Mouse, napközben Macbookon munka, sleep, otthon sleepben külső monitorra (szintén alma) rádug, wakeup, munka, sleep, másnap ugyanez. Nem egyszer fordult már elő, hogy SMC reset lett a vége, mert a bluetooth-t semmivel nem lehetett visszahozni, vagy egyáltalán sleepből nem volt hajlandó visszajönni. Egér nélkül ugye lehetetlen bármit is csinálni, notebookon persze ez nem probléma, de ha iMaced van, mit csinálsz? Tartasz kéznél egy zsinóros egeret pl? És ez csak egy lehetséges device, ha minden wireless lesz, a szopásfaktor is úgy nő vele.

rakenroll

Btw jol el talaltak baszni aztat a 30 pinas csatit, na ahelyett kellett volna egy magsafe szeruseg, nem nedvessegerzekelo vagy mifene a nyitott csati ala. Most mar bator huzas meglepni egy cseret miutan egy iparag epult akore a szar kore.

pappito

“(Egyébként a konkrét témától függetlenül nyilván te is tudod, hogy az eladások száma és a termék minősége – és főleg hasznossága – nem feltétlenül arányos egymással, különben a marketingesek mehetnének a szalag mellé vagy K+F-re. Ilyen alapon a Big Mac a legjobb szendvics a világon.)”

Létra, van ebben igazság, de marketing ide, marketing oda (bányába velük amúgy is) azután ment el belőle egymillió, hogy mindenki, de mindenki tudta, hogy nincs flass, nincs kamera, nincs babámfasza, mindenhonnan az jött, hogy egy fél termék ami nem jó semmire. Sőtpláne, miután megjelent a sok teszt, video, elemzés, jutub, hogy milyen ÉLŐBEN, elment 300k a 3G-ből.

Azért _ennyire_nem olcsó. És ennyit az almaság meg a marketing bullshit nem ad el, lásd az Air esetét. Ez bizony a termék, akármit gondoljunk is róla, eladja magát.

Az Ember, Aki Létra Akar Lenni

Ezt mind értem, csak tökre nem érdekel, ezért nem is ezt kérdeztem. Mindegy.

schrackin

Sziasztok!

Fátter, Handrás tesztje és ajánlói alapján végleg eldöntöttem, h veszek egy iPadet. (Sajnos csak a 3GS-em eladás mellett tudom ezt megtenni, helyette egy használt E51-et tervezek amivel wifin meg tudom osztani a mobilnetet a tábla felé). Honnan érdemes rendelni, nemzetközi gari vonatkozik-e a cuccra? (Az itthon felhajtható üzérek kilőve) Amennyiben az eBayről rendelem, kell áfát, vámot, kutyafülét fizetnem a vételi áron felül?

Elnézést kérnék, ha már elhangoztak ezek a kérdések, de nem igazán tudom lecsillapítani magam a készülék birtoklásával kapcsolatban. :)

MPB Today

The iPad is a tablet computer designed, developed and marketed by Apple primarily as a platform for audio-visual media including books, periodicals, movies, music, games, and web content. At about 1.5 pounds (680 grams), its size and weight fall between those of contemporary smartphones and laptop computers. Apple released the iPad in April 2010, and sold 3 million of the devices in 80 days.

isXperia Review

It’s funny. As I am writing this post there is really a iPad-commercial on TV. I am really wondering wether Apple will release iPad 3.0 by the end of the year? Do you know anything about that?