Forint blog: Hogyan tegyük tönkre a gazdaságot két hónap alatt?
Nagyot fordult a világ az elmúlt napokban, a külföldi és hazai elemzők egyre inkább gyanakodva nézegetik a Fidesz gazdasági terveit. Nem véletlen, az elmúlt napok eseményeiből ugyanis egy nagyon átgondolatlan gazdaságpolitika képe rajzolódik ki. Ha a Fidesz így folytatja, egy szempillantás alatt tűnhet el a piac, a gazdaság, a társadalom megelőlegezett bizalma, amit a szocialista-liberális kormány is oly sikeresen erodált nullára. Úgy tűnik, az átalakítások és a fegyelmezett, következetes gazdaságpolitika helyett voluntarista, rövid távú élénkítésre alapozó – és ebben a világgazdasági környezetben különösen veszélyes – taktikázás van kialakulóban. Persze most még korai farkast kiáltani, de azt gondolom, itt lenne az ideje, hogy a Fidesz vegyen egy nagy levegőt, leüljön, és végiggondolja, mi az, amit meg lehet valósítani a kétharmados többséggel. Egy biztos, a közgazdaságtan alapvető összefüggéseinek átírásához még ez sem elég.
(…)
Az eddigi megszólalásokból nagyjából a következő elképzelés rajzolódik ki. A magyar gazdaságnak jóval gyengébb árfolyam kell, mert az majd rövid távon meglódítja az exportot (az infláció és a reálárfolyam-összefüggések nem számítanak), ám a lakosság devizahitel állománya ezt a politikát nem teszi lehetővé. Nosza, konvertáljuk vissza a devizahitelek egy részét forinthitelre, máris nem fáj majd annyira, hogy a jegybank (új jegybankelnökkel az élén) jó mélyre vágja a kamatokat és megnézi, hogyan kúszik fel az árfolyam.
Ez valóban érdekes lesz.




Hátőő izé. Pont ma reggelizés közben olvastam erről egy cikket és én is érdekesnek véltem a dolgot.
Nem ástam bele magam a témába, de ez lenne az oka a 280-as forint belódulásnak?
Nem ez az oka, hanem a görög válság miatt az Euróval szemben kialakult bizalmatlanság a dollár felé hajtotta a piacokat. Ez egy általános bizalmatlansági hangulatot alapozott meg és ilyenkor a feltörekvő devizákból kezdenek kiszállni a befektetők. Nagyon durván ennyi. A kétharmados többség éppen hogy erősítette a forintot és amíg konkrét cselekvési tervek nem tudódnak ki addig ez nem is fog belső tényezők miatt változni. Viszont a forint relatíve neheze védhető, ezért a külső behatások azonnal meglátszanak az árfolyamán.
Csak nehogy az legyen a vége, hogy visszasírjuk az MSZP-t.
Nekem azt mondjátok meg mikor vegyek OTP részvényt, és mikor adjam el?
Zozo: vegyél, mikor occó, és add el, mikor drága.
zozo, akkor vegyed ha olcsó, és akkor add el, ha drága!
angelday: ennek semmi köze a jelenlegi árfolyamhoz, ami amúgy már 270 felé tendál. Majd esetleg az ERMII-be lépésnél lesz érdemes beszélni róla.
Akkor most óvatosan leírok valamit: Románia is kapott készenléti hitelt. Románia emelt a közalkalmazottak fizetésén. Románia így nem tudja tartani az IMF-nek beígért államháztartási hiányt. Viszont olcsóbb neki az IMF hitel mint a piacról pénzt bevonni, tehát, ha Románia nem akar nagyon drágán külső forrásokhoz jutni (mert 6,8 százalékos hiánynál sajnos bőven szükség van a külső pénzre), leszorítja a hiányát. 25 százalékos közalkalmazotti bércsökkentéssel, 15 százalékos nyugdíjelvonással, elbocsátással, kórházbezárással stb, stb, stb.
A hamarosan hivatalba lépő magyar kormány embereitől eddig többek között ezt kaptuk:
- magasabb hiány kéne (magyarázható a VALÓDI ÁLLAMHÁZTARTÁSI REFORM rövidtávú költségeivel)
- eü, rendőrségi stb. béreket akar emelni (ez nem indokolhatja a magasabb hiányt, de okozhatja)
- családi adózást bevezetni (nem láttunk modellszámítást az SZJA bevételek változására, igaz idén nem is számít még)
- július egytől az adócsökkentés első lépcsője (nem tudjuk mi lesz, és hogyan befolyásolja az államháztartási mérleget)
Minden affelé mutat, hogy tényleg ki akarják tolni a hiánycélt. Ez viszont ezekkel a fundamentumokkal nem fog tetszeni az IMF-nek (nem vagyunk rabszolgák, vazze, de adjál te kölcsön feltételek nélkül), és az EU-nak sem, amely hiánycél túllépés miatt folytat ellenünk eljárást (konvergenciaprogram).
Árfolyam: aki bazi szar HUF/CHF árfolyamon forintra vált, az nem normális. Senki nem fogja neki átváltani az eredeti árfolyamon, ha a kormány azt ígéri, hogy igen, akkor ahhoz állami források kellenek (kiadásnövelés). És attól is megfosztja magát az ilyen ember, hogy jobb árfolyamnál csökkenjenek a terhei.
Amikor 240 volt az Euró mindenki 260-as szinten akart belépni, amikor 265 volt, akkor is sokan 280-at idealizáltak. Azt nem tudom miért nem lehet megérteni, hogy a gyenge árfolyam egyszer jó az exportőröknek. Azoknak akik forintban számolnak el. Amikor meg venni akarunk valamit, amit itt nem gyárt senki (van azért egy-két ilyen termék) nagyon-nagyon drága lesz.
A lakáshitelt miben vetted fel, svájci frakkban?
zozo – szerintem vegyél. és kész.
jó cikk.
ha ezt mind beváltanák meddig menne az árfolyam?
kicsit aggasztó, hogy ez komoly gazdasági szakembereknek
eszébe jutott, és be is dobták a köztudatba.
azt a pletykát hallottam, hogy a nagy bankházak elkezdték csökkenteni
a forintpozikat, és az mnb be is avatkozott 280 környékén.
most csak hangosan gondolkodom. ha ez így elvitte az árfolyamot,
mi lenne, ha a piacon meg kellene venni a hiteleket kiváltó eurót,
a forintot meg ugye el kéne adni. mennyi lenne akkor az árfolyam?
500?
Nem vagyok közgazdász, így érdemben nem tudok hozzászólni – okoskodni meg nem akarok -, de az azért tuti, hogy a Fidesz megfelelő pozícióiban azért hozzáértő emberek ülnek (reméljük).
Én csak azt nem értem, hogy miért csinálják azt – az egyébként rájuk nagyon jellemző magatartást -, hogy _kommunikálnak valamit_, aztán meglátják, mi a reakció. Csak sajnos ez azért nem jó, mert első lépésben nekik most az a fontos, hogy megmutassák a szavazóiknak, hogy ők már mostazonnalderögtön nekiállnak dolgozni (“újjáépíteni az országot”, khm…), ezért olyanokat nyögnek be, ami a zemebereknek tetszik.
Erre viszont nem az emberek válaszolnak – azonnal -, hanem a piac, aztán már száll is ez az árfolyam (értsd: lefelé a forint).
Félek, hogy ennek a szokásos populista bohóckodásnak mi fogjuk meginni a levét – még a mostaninál is jobban és sajnos nincsenek illúzióim.
nekem mar ott nem tetszett a dolog, hogy a szuperbruttot el akarjak torolni. miért?
Szuperbruttó rossz, értem?
Megis mi a baj a szuperbruttoval?
CHF hitelkamatláb: 9,9%
CHF jegybanki: tizede sincs
a különbözeti összeg kamatként megy be, nem csökken a tőketartozása a háztartásoknak hiába fizetik 2 éve a megemelkedett törlesztőket. Ha versenyhelyzetet indukál az állami beavatkozás, akkor az automatikusan kiváltja a chf hitelkamat csökkenést.
Ennél könnyebb lenne a gazdasági társaságokhoz hasonlóan a magánszemélyeknél is
csőd. A bank nem veszíthet? Csak mindenki más?
Adócsökkentés júli 1-től: a 0,1% is adócsökkentés
Családi adózás: a dolgozó szülőt nyomni kell, ő olyan gyereket nevel, akinek
a munka természetes
Gyerek támogatás: csak az kap, akinek a gyereke jár iskolába
Btk szigorítás
Kitűzzük a célt: azon munkavállalókat támogatja a politika, aki gyereket nevel
mert bizony akkor beszélhetünk jövőről, ha lesznek unokáink
A külső világgal nem tudunk mit kezdeni, az adott.
A magunk baját kell megoldani.
Ilyen téma, és csak 15 hozzászólás?
Miért van olyan érzésem, hogy a többség most megrökönyödve ül, és csendben kommunistázza Józsit?
csak 60as IQ alatt divat kommunistazni. efölött viszont illik gondolkodni, amit a közgaszdászoknak kellene tenni elsősorban. Miután benn ülnek kétharmaddal, sosem látott lehetőségekkel lehet operálni, már csak kemény tök kéne meg egy zsebszámológép (vagy a pénzügyi kérdéseket nem ostoba politikai percérdekek mentén kezelni)
Akármit lépnek is, fájni fog, az viszont erősen az új kormányon múlik, hogy mennyire és milyen hosszan fog fájni.
Nálunk nincs euro, minket nem fognak kimosni a szarból, mint a görögöket önvédelemből.
Kianek, a polbullshit kurvára nem számít, ha importra szorulunk gyakorlatilag mindenből. Szavazatot lehet vele szerezni, de most már dolgozáson kéne törni a fejet, a szavazat megvan. Kasszakulcs a kézben, most kéne okosabbnak lenni és túllátni a helyi marhaságokon, nem vonhatjuk ki magunkat a környezet változásai alól azzal, hogy van nekünk bajunk otthon elég.
Kommunistázni IQ 60 alatt divat. Komcsizni IQ 90 alatt. IQ 90-120 között csend van, 120 fölött pedig kommerezni kell
“Persze most még korai farkast kiáltani”.
A cikk alcímében mégis a szerző ezt teszi:
“Forint blog: Hogyan tegyük tönkre a gazdaságot két hónap alatt?”
A szerző miért rettegtet már most?
Ezt parancsolta talán neki a főnöke?
“Egy biztos, a közgazdaságtan alapvető összefüggéseinek átírásához még ez(a kétharmados többség) sem elég”
Milyen alapon képzeli a szerző, hogy akik majd az új kormány gazadaságpolitikálát alakítják, mindannyian született hülyék lennének?
@Agricola: talán azokból a megnyilatkozásokból következtet amiket a Fidesz tesz?
Nem értem mi értelme volt lehozni ezt a cikket itt. Pont semmi nem történt eddig gazdaságpolitikai szempontból, de már rémisztgetés folyik. Majd talán 1-3 év múlva lehetne levonni a következtetést, hogy mennyire sikeres az új kormány.
Lehet itt érveket és ellenérveket felhozni az euro árfolyamára meg a hitelekkel kalkulálgatni, amikor a problémák gyökeréről nem beszélünk. Nem értem miért nem képesek az emberek megérteni, hogy otthon akkor lesz gyarapodás, ha növelni tudjuk az exportot. Számtalan nagyon komoly előnyünk van más országokhoz képest különböző területeken, de az állam részéről ösztönzés vagy támogatás nincs, vagy ha van is valami, akkor az nem jól van kommunikálva.
Ki, mikor, mennyivel, hogyan támogatta a KKV-kat a külföldi piacokra való termelésre?
Hol vannak az innovációs alapok?
Hol vannak a külföldön piacok felderítésére és üzleti kapcsolatokat kereső szervezeteink?
Amíg ezekre a kérdésekre nem lesznek megfelelő válaszok, addig semmilyen fejlődés nem lesz.
Agricola:
A címadás valóban jellemző a blog.hu világára.
Fátter, a fa**nak kell politizálni itten.
Halkan, és csendben szeretném kérdezni, hogy mi az a _magyar_ termék, amiért a külföld hajlandó pénzt is fizetni?
(Zanussi-Electrolux hűtő, porszívó, Audi TT kupé, Audi autómotor nem ér, ugyanis ezek nem számítanak magyarnak.)
Igen, van egy ilyen általánosan elfogadott tétel, hogy a multi az rossz, a multi az gonosz. Csak az export a jó, csak az kell.
Szerintem nem ilyen éles a határ.
Nekem az, hogy idejön az Audi, gyárt, beszállít neki mondjuk a Videoton, meg még egy rakás magyar cég, az ugyanolyan “export”.
IIsti: a külföldiek számára sok terméket még mindig inkább nálunk, mint a távoli Kínában éri meg előállítani. Valóban nincsenek nagy márkanevek, de cserébe több ezer helyi vállalkozó akad, akiknek a munkájára van kereslet. Itt jön a képbe, hogy néha lehetne tolni az ő szekerükön is. Amúgy sok embernek nem a multikkal van baja, hanem azzal, a multikat aránytalanul jobb támogatást kapnak.
Ha itthon kidobná a gép, hogy a tényleges bevételeim alapján adózzak én, mint egyszeri főfoglalkozású egyéni vállalkozó, már rohannék is alapítani. Biz’ Isten fizetném az adókat, járulékokat és boldogan élnék.
De amíg onnan indulunk, hogy már cégalapítás előtt azon rettegek, hogy minden hónapban ki kell termelnem a járulékokat/adókat, különben análfűrész, addig nincs miről beszélni. Csalni fogok, keresem a kiskapukat, mert fontosabb a nap végén az asztalra kerülő kenyér, mint az adózási morálról tartott napi szónoklatok.
Sziasztok
a, Hát ez hogy került ide?
b, Szvsz, Egyenlőre ötletparádé megy, próbálgatják ki mit hisz el. És erre már lehet marketinget építeni
PIF73,
építs arra h egyenlőre helyett egyelőre!
Pappito:
polbullshit
mindenből importra szorulunk szerinted? Nézdd meg kérlek a külker egyenleget!
Aztán lehet bulshitozni.
“Környezet alóli kivonás”: a külvilág adott, ezt írtam.
jujj, pluszban a külkermérleg, de jó! ÉS? Ne maszatolj már, nem taggyűlés ez
mi megy ki és mi jön be?
@HAR “Nekem az, hogy idejön az Audi, gyárt, beszállít neki mondjuk a Videoton, meg még egy rakás magyar cég, az ugyanolyan “export”.”
Ez így van, de a probléma ott kezdődik, ha egy cég idejön, importálja a nyersanyagot, a magyar munkaerővel legyártja a cumót, majd kiviszi azt, a profit egy részével együtt. Ebben az esetben mi csak a “munkerőnket exportáltuk”, nem valódi javakat. 40 év után le kellene számolni az EXPORT bűvöletével, mert amíg az “importtartalma” ilyen magas, l…szt se érünk vele.
“jóval gyengébb árfolyam kell, mert az majd rövid távon meglódítja az exportot” – A hazai piacra való termelést kellene megtolni, nem az exportot. Ehhez meg kell a gyengébb forintárfolyam, mert amíg az import termék árelőnyben van, addig leshetjük a fellendülést.
Btw. a devizahitelek forintosítása is leginkább a bankoknak fájna, akik persze nem lennének restek az emberekre terhelni ezt. Ahogy Kianek is írta, a magyar bankok jó szokásuk szerint megint nehézségekről sápítoznak, miközben életükben nem tapasztalták meg azt. Amúgy 20 évre devizahitelt felvenni se százas dolog. Aki komolyan elhiszi, hogy ennyi ideig a magyar gazdaság betonbiztos lábakon, fix forint árfolyammal eléldegél, az rosszul teszi (vagy túl sokat várt hazánktól).
@_alesi_: a devizahitel elonye az alacsony kamat, pl. az en lakashitelem kb. 280-as svajci frank arfolyamnal lenne a forint alapuval egy szinten.
Pár éve több tanácsadó, elemző cég is meglebegtette, hogy szerintük ezt és ezt kéne csinálni. Sőt, emlékszem, hogy pl. volt a HVG-nek is egy száma, amiben majd egy tucatnyi oldalon át javasoltak dolgokat. Mostanság minden olyan jól megy, hogy ilyen nagy csend van?
Tudom, hogy a közgazdaságtan nem egzakt matematika, de mégis, mi lenne a jó irány? És miért? Mit mondana most egy ausztrál iskolát valló pénzmágus? ( http://en.wikipedia.org/wiki/Austrian_School ) Milyen modellek bizonyultak megbízhatónak, bírtak valamilyen prediktív erővel?