HTC Desire

Hands-on review.

Jópofa telefon. Nyomogattam, próbálgattam, még egy 2 gigás micro SD kártyát is vásároltam hozzá, mert tárhelyet nem adnak a telefonhoz (nem tudom, hogy a boltihoz adnak-e, az én készülékemhez nem volt). Nagyon sok tekintetben jobb, mint az iPhone, mert “nyitott”, bluetooth-ot úgy kezeli, USB drive-nak lehet használni, megy rajta a tethering (nem próbáltam, csak láttam az opciót), nem kell hozzá hónapokat várni, hogy “engedélyezzék”, Facebook, Flickr, Twitter integrációt alapból tudja, dashboard sokkal rugalmasabb, mint iPhone-on, szanaszét lehet az egészet csavarozni, és ezt kapjátok ki, nem kell madzagozni hozzá. Ezt FB2 jól megfogalmazta:

Amíg csak iPhone-om volt, addig is idegesítő volt, hogy mindig kábelt kellett magammal hordani, meg dugdosni, ha új zenét akartam a telefonra tölteni, vagy podcastokat befrissíteni. (…) Az meg különösen agyhalál, hogy ha veszek egy iPhone szoftvert, feltelepíti alapból az iPad-re is, teljesen káoszos ez a két eszköz-egy iTunes helyzet.

Ez a kábelezés dolog vicces volt 12-13 éve, mikor a PalmPilot PDA-m kötöttem a gépre soros porton, és tolta rá a tartalmakat a HotSync.exe, de ma már van wifi körülöttem, van 3G a készüléken, minek leláncolni az egészet egy számítógéphez? Ráadásul az iTunes a zenegyűtemény alkalmazásból egy nagy, lassú, bonyolult platformmá hízott. Lassan indul, egy csomó dolog kényelmetlen benne, egyre kevésbé kedvelem.

Teljesen igaz, évek során megtanultunk vele együtt élni.

Nekem viszont szokatlan volt az iTunes sync után az Android zene lejátszója, hogy csak fel kell dugni USB-n, megjelenik a drive, aztán rá kell dobálni az MP3 állományokat. Illetve bocsánat, az M4A-kat, mert nekem ilyenek vannak. Gond nélkül felismeri az iTunes DRM-mentes dolgait, album arttal, feltaggelve megy simán minden. Lehet, hogy ehhez van egy szinkronizáló szoftver is, hiszen elképzelhetetlennek tartom, hogy kézzel, fájl szinten vacakoljak azzal, mi van rajta és mi nincs.

A telefon használata során nem éreztem azt, hogy “kell”, hanem azt, hogy “más, de nem jobb”. Innovációt nem találtam benne, egészen egyszerűen egy használhatóra megcsinált, az iPhone OS-ből sok elemet átvett, két év alatt remekül beért, távol-keleten hack-elt, elemeiben Apple-ről másolt UI-val rendelkező telefon. Kellemes, ám egy osztállyal lejjebb versenyző autó. Azt gondoltam, hogy két hétig kizárólag a HTC Desire-t fogom használni, és nagyon megnézem magamnak, aztán néhány nap nyomkodás után úgy döntöttem, hogy egy több napja érlelt karimatúrót fogok én ezzel szarakodni, ennyire nem érdekel a dolog.

Lassabb a képnézés, nem “ruganyos”, nem érzi az ember, hogy dolgozna a digitális anyaggal. Értem én, hogy FLV videótól kezdve minden formátumot megkajál, képeket is felpakolja rá az ember és máris böngészi, de a pinch-zoom az nem olyan, a pannelés nem olyan gyors, és a kép szélénél sem rugózik vissza. Aki iPhone-on iskolázta magát, annak ez gagyi. Sajnos, gagyi.

Egészen biztos vagyok benne, hogy ilyen készüléket vásárolnék magamnak, ha nem gondolnám azt, hogy az iPhone jobb nála a gyökér szinkronizáció ellenére.

De kérdezzünk meg másokat is. ern0 / Soc. Brigade:

Jó telefon, bár még van egy kis egypontnullás íze, de hozza a kötelező gyakorlatokat. Gergő meg Blumi demózott tegnap, batteri suxz ugye, Gergő, aki kanál helyett is telefont használ, azt mondta, hogy fel kell raknia napközben is töltőre.

Ami a frankó, hogy a facebook-twitter-address book accountokat össze lehet linkelni, felkínálja valami egyezőség alapján, aztán az address bookban is lehet látni az utolsó státuszt. A webOS-hez képest kicsit nehézkesnek találtam a task váltást: van valami pulldown, ahol lehet látni az éppen futó prgmokat, meg a recenteket, de a webOS kártyás dolog sokkal szebb.

A böngésző nagyon király, double tappolsz, és rázoomol a hasábra, viszont simán zoomolhatsz még jobban, mert a kiszemelt hasábot újratördeli a screen méretéhez. A játék felhozatal nem túl erős, bár csak free appokat láttam, nem lehet itthon vásárolgatni.

A kijelző eszement szép, 800×480 vagy mekkora, egyeszerűen rokkz, és viszi a proci is, smooth minden. A fényképezőgép viszonylag jó, a vaku frankó, lehet jó kis videókat csinálni megfelelő fps-sel. Blumi kedvenc appja az, ami a launcher screen-en egy ikon helyére berak négyet. 🙂

A mérete nagyon király, meglehetősen vékony, és ugye, ahol elválik a szar a májától, az iPhone-tól való különbség, hogy pl. installálhatsz rá appot SD kártyáról, van rá Norton Commander, Shell, SSH, bármi.

Amikor pl. elfordítod, akkor nem azonnal fordul, hanem baromi hosszú idő múlva. A HTC UI-ja még a legjobb a többi Androidhoz képest, ezért is említettem a webOS kártyás dolgot, amit nagyon hiányoltam. Kellemes meglepetés volt ebben a kibaszott egygombos Apple-Google világban, hogy egész mélyen lehet konfigurálni a rendszert, én valami nagyon nem bírom azokat a programokat, ahol nem lehet ezt elvégezni rendesen. Itt valahogy elfeledkeztek róla, és pár perc alatt láttam egész – fontos – apróságok beállításait.

“Körösztanyámnak” inkább az iPhone való, talán, illetve fogalmazzunk úgy, elég neki, de én 100-130 eFt-ért hadd állíthassam be a scrollbar sebességét, kifizettem, úgy érzem. Azt nem tudom, miért tolja a Google ezt a hülye Java-t, ha natív lenne, tízszer ilyen gyors lenne. Tudom, persze, hogyne, így ha processzorváltás lesz, semmit nem fogunk megérezni. Ott van pl. az Apple, a desktop platformon már a harmadik processzorcsaládot koptatják, de én nem látom akkora előnyét egy VM-nek, mint amit veszítünk a sebességen.

Az Android egy 1GHz-es processzoron megközelítette a 400 (?) MHz-es iPhone teljesítményét, (abba ne menjünk bele, hogy normális játék nem lesz emiatt), de azt előre megjósolom, hogy az Androidos tabletek lassúak lesznek, vagy erőmű proci lesz bennük, és le fognak merülni gyorsan.

Aki Desire-t vesz, vagy van neki, esetleg iPhone-ról szokott át (áruló!), nyomja be a lájk gombot.

A készüléket a HTC magyarországi ügynökségétől kaptuk tesztelésre, és futárral küldjük majd vissza, ahogy kell.

update: a hozzászólások közt még megmondom a faszát:

– Úgy tűnik, mintha annak örülnék, hogy nem fut a Flash Androidon: leszarom ezt az egész Flash nevű köcsögséget, már régen ClickToFlash-t használok és blokkolok minden Flash tartalmat az asztali gépemen is, mert, ahogy már sokszor mondtam, métely az internet testén, de kérdezzétek csak meg linuxos testvéreimet, ők már évek óta ezt harsogják. Engem egyáltalán nem zavar, hogy nincs a telefonomon Flash, megszerzem másképp azt a néhány darab információt. Ez az egész Flash-ezés egy kibaszott zsákutca, egy olyan gyökérség, ahol csoportok próbálják bebizonyítani, hogy van értelme más platformot választani, azonban nem látják, hogy ez nem a lényegi kérdés, a gyökér Flash ugyanis nem azonos az Internettel. Az a hülye Adobe cég hülye pluginje.

– Mindenki olyan telefont használ, amilyet akar, nekem nem jött be a HTC tajvan expressz, de biztos sok embernek bejön, hogy kigyűjti a Flickr fotót, meg mit tudom én és ehhez kapcsolódik a következő:

– A Roland Garros honlapján kétféle mobil megoldást kínál: 1. iPhone dedikált app a store-ból 2. minden másra valami mobil interface, ami gyakorlatilag egy “optimalizált” weblap. Egészen addig, míg a tömeg iPhone (ma még az), majd hülye leszek mást használni, de tényleg. Ezt a posztot nem olvasta senki? http://plastik.hu/2010/04/01/2010-ben/

Erről ennyit.

287 hozzászólás

Xero

Na akkor nem görcsölök és 3 hónap múlva nem HTC-re cserélem a 3g-t hanem a 4g-re. Egy sor gondolkodástól mentettél meg. 🙂

ablak

Talán kimaradt, hogy 2-es Androidra már most van Flash 10.1 beta, iphone-on meg marad a kék lego kocka.

rhapsodhy

hat ez egy elegge “beleszarok a szarba is, csak valami mondatok legyenek” cikk lett. a telefonrol kb. semmit nem tudtunk meg, csak azt, hogy nem iphone, meg hogy gyors, de valojaban lassu, es hogy jo, csak eppen rossz. most akkor megis mi van?

EdBoyWW

A helyzet jelenleg kb pontosan ez. Kíváncsi arra leszek, hogy a Froyo a brutálgyors JIT compilerrel mit dob ugyanezen a hardveren egy szifon négygé mellett majd.

iHand

Velem egy az egy ugyan ez játszódott le. iPhone 3G-m van, és kölcsön kaptam egy HTC Hero-t, ezek elvben sebességben ugyan azt tudják.
Én is azt gondoltam, hogy na akkor most egy hétig Android, aztán folyton azon kaptam magam, hogy pakolom vissza a kártyámat az iPhoneba.
Egyedül ami tetszik az a Home Screen, hogy ki lehet rakni ezt azt, és nem rögtön egy menü fogad, de végül is már megszoktam, hogy 1menü és semmi más.
Ami kiakasztott, hogy a Hero-n botrány lassú a böngésző, de amit minden gyár átvehetne az a Heero Teflon hátlapja, annál jobbat senkinél nem láttam, ilyen tok kéne az iphonra.
Szóval idáig tartott nekem a vegyünk-e Androidot, a válasz nem, infos nördöknek lehet hogy jó (rendszergazda ismerősöm boldogan használja), de én olyan jól elvagyok az iPhonal és az iTunesal hogy el nem tudom mondani.

gaborr11

Még mindig nem értem, egy programozó(márha az?!) hogy tud ilyeneket leírni?Tipikusan az OMG FAIL eset. Kérem kaccsojja ki.

chromeshelter

ez most valóban nem lett egy jó írás. csapongó, és néhol sajnos erősen fanbojos. a desire egy erős kategóriával jobb telefon mint a iphone.
1 – alapvetően mindennapi használatra ugyanúgy hibátlan mindkettő ezt szögezzük le.
2 – az alapokon kívül elég sok dolog könnyebb android rendszeren, amit le is írtál az elején + elég gyakran jönnek az életet tovább könnyítő frissítések + szabad, etc.
3 – kijelző, kamera jobb, nem kicsit, a 800×480 amoled után igen szánalmasnak hat az iphone, és minden korábbi standard 320x480as cucc.
4 – miről beszélünk még?

az oké, hogy ki mit preferál, de a gagyizás az elég szánalmas volt 🙂

H2CO3

StavrosMenace: iPhone for show, jailbr0ken iPhone for a pro. (geek? nemtom, de én élvezem az alma logó helyett a verbose módot… 😉 )
Android for flashlovers!!! (am HTML5 rulez!)
Szegény android még mindig lassú; az SSH meg Commander meg mittoménmi vab Cydiában is; iTunes helyett meg Total Commandert köll használni (én szifonon többször pl. azon kaptam magam, hogy parancssorból (!) hallgatom a zenét…)

asbi

Akkor én vagyok csak ilyen defektes, hogy 3G-ről váltottam HTC Legendre? 🙂

H2CO3

AD-t meg hagyjátok már békén, francér kell rögtön kritizálni (N. B. mindig), amikor azt állítja, hogy a Szifon jobb az Androidnál? De tényleg.

kobak

DoubleTwist a már említett app, ami áthidalja az iTunes-hoz szokott user és az android/egyéb kütyü közti akadályt. Elindítod, s úgy szinkronizálsz vele, mint az iTunes és iPhone között.

GK

Én úgy vagyok vele, hogy most már legalább van méltó ellenfele az iPhone-nak, mert ami eddig volt (Windows Mobile, Symbian, Blackberry) az szánalmas volt. Steve azt mondta nem foguk csalódni bennük jövő hónap elején. Gyanítom így lesz.

nyuwec

Egy fontos dolog azért kimaradt: HTC Desire-t már bruttó 120e-ért kártyafüggetlenül el lehet hozni boltból, iPhone mennyibe is kerül ilyen kondíciókkal?

GT

JAILBREAK.

és lesz blútúszod meg minden amit amire vársz h “engedélyezzék”
nem értem az ellenállásodat a jailbreakkel.

nem csak warez van a jailbreakben.

GT

már van wifisync, nem kell kábel, plusz PWN Tunes, ami csil egy mappát, te belehuzod a zenét, és midnen ott lesz az ipod ikon alatt ID3 tag szerint, mintha itunes ról ment volna.

gaborr11

GT: Na ja, de ezt a Desire megtudja csinálni jailbreak nélkül is. Meg aztán ha AD-nek logikátlan a Sense, rá rak egy Motoblurt, vagy amit akar.

Netremete

A Desire az első telefon, ami összevethető a Szifonnal… Sok mindent elárűl… Like Android!

Marci

chromeshelter: “és néhol sajnos erősen fanbojos”

Mondod ezt Android-os avatarral 😀

Bel Riose

ablak: gond nélkül az enyhén szólva túlzás, nézd meg Shamalt által 11 körül linkelt videót. A nexus one gyakorlatilag behal egy komolyabb flashes oldaltól…

Handras

Ablak: vicces video vegig se neztem. Birom amikor olyan oldalakkal kepesek demozni amiknek van iphone-ipadre optimalizalt verziojuk. Nem kell duplaklikkelni, meg nyomva tartani, es mennek szepen a h.264 videok.

Álmos

Ez a flash téma olyan egyszerű pedig, nem értem mit kell ezen ennyit lovagolni.

iPhone: ha nem működhet tökéletesen, ne működjön egyáltalán
Android: ha a flash kontentek negyede használható a telefonon, a semminél az is jobb

Ennyi. Ki-ki döntse el, hogy melyik hozzáállás a szimpatikusabb.

Zeusz

HH állandó fikázását egyszerűen nem lehet komolyan venni. Viccnek meg már uncsi.

fraki

Ha már szóba jött (ha csak említés szintjén is) a hd2, tudom, nem ildomos bántani, de néhány napja történt: találkoztam valakivel a sportpálya szélén, épp le volt fagyva neki a hd2, néhány percre rá meg hallom, hogy a földhöz vágja…

A témához: mindenki a saját táborának erősségeibe szerelmes, ilyenek vagyunk, igazoljuk saját magunkat. Így nekem is az jutott eszembe a rugózás említésekor, hogy rengeteget szoktam időzni az iPhone natív cocoa animációin, ki szoktam húzni az utolsó elemeket, hogy visszarugózzanak stb. A UI ilyen kimunkáltságát egyszerűen soha nem fogják utolérni (nem, a winmo7 sem).

fraki

@Zeusz:
“HH állandó fikázását egyszerűen nem lehet komolyan venni. Viccnek meg már uncsi.”

A nyelvész közbeszól. Ez most genitivus objectivus vagy genitivus subjectivus? (HH-t fikázzák, vagy HH fikázik?)

Az Időmilliomos Apuka

Az Android mostanában ért el oda, hogy nem fogjuk kinevetni aki azt választja. Bizonyos dolgokban a Desire jobb, mint a 2009-es évjáratú iPhone. Bizonyos dolgokban a Froyo jobb mint a 4.0.

Az Android fejlesztését erősen befolyásolja hogy milyen funkciók hiányoznak az iPhone-ból, ezekre kell gyúrniuk. Mint ahogy az első csúcs Android a Motorola DROID is olyasmiken pattogott mint cserélhető akku, billentyűzet, vaku, nembuzis forma.

Én is kipróbáltam az Androidot, a Sense 2.1 már elég jó, közel sem olyan letisztult mint az iPhone, de teljesen használható. Google navigáció, hangvezérlés, kontaktok linkelése, felső status bar, app-ok hozzáférése fotókhoz, területén az Andoid győz. GUI átláthatósága, app-ok minősége, vizuális élvezet szerethetőség területén pedig az iPhone.

Ha iPhone-t veszel, egy évig biztosan nem fog elavulni, kb. két év múva érzed az upgradeitiszt amikor az új modell már lényegesen jobb mint a 2 éves. Ha Androidot veszel, 3-6 hónap múlva nagyon le vagy maradva a legújabb csúcsmodelltől, és szorongva várod, hogy az egy éves készülékedre vajon felmegy-e majd a legújabb SW verzió.

Ha iPhone-ról mondjuk egy bírósági ítélet következményeként ma Androidra kellene váltanom, túlélném.

Ha valaki azt mondaná, hogy 5 évig minden évben ingyen megkapom a legújabb és legjobb Androidot, de addig nem használhatok iPhone-t, gondolkodás nélkül visszautasítanám.

Örülök a versenynek, biztos vagyok benne, hogy amiben most az Android erősebb, azt az iPhone is hamarosan implementálni fogja, persze addigre a Google is új dolgokkal fog kirukkolni.

Aminek nem örülök, az az óvodás beszólásos st

Az Időmilliomos Apuka

Aminek nem örülök, az az óvodás beszólásos stílus, amit a Google felvett. Mennyivel kultúráltabb volna civilizáltan versenyezniók.

Reméltem, hogy az OS 4.0 is hamar megkapja majd az ingyenes Google navigációt, de erre már kevés az esély.

Kíváncsi leszek, hogyan fog Steve apó válaszolni 2 hét múlva a keynote-ban a Google-nek. A Flashről írt kisdolgozatára sem jött eddig érdemi válasz, a szépen pontokba szedett érveket nem cáfolta meg egyenként az Adobe. Gondolom azért, mert nem tudta.

A Flashről pedig kérem akkor beszéljünk, ha lesz egy publikus verzió amin ki lehet próbálni, hogy mi működik rajta, mennyire pörgeti fel a processzort, forrósítja fel a telefont és eszi az akkut.

Rendi

Kár, hogy minden “teszt” arról szól, melyik telefon a jobb, holott ez egyértelműen felhasználó- (azaz igény-) függő.

Hodicska Gergely

Szvsz eléggé leegyszerűsítő az Android előnyét a Flash-re szűkíteni. (Ami amúgy általában tényleg nem hiányzik mobilra.) Mondjuk nem értem a flash elleni kirohanást amúgy sem, az hogy van rosszul használva, az nem jelenti az, hogy felesleges, nem abból kéne kindulnod, hogy te hol látod használni. Szeretném látni a JS p2p playert. 😉 Volt amúgy válasz: http://coldhardflash.com/2010/05/flash-co-creator-jonathan-gay-responds-to-steve-jobs.html. Plusz aki megnézte a Google IO második napi keynote-ot, az láthatta, hogy milyen az igazi innováció technikai értelemben.

karon

megmondom, miért döntöttem a (4-es) szifon mellett, azonkívül hogy az android/sense felület azért elég csiszolatlan még: azért, mert 40 ezer forintba kerül, nem százhúszba.

értemén, hogy a havi 10 két évig az mekkora szorzat, csak éppen annyit (vagy inkább jóval többet) most is pont elköltök telefonálásra meg mobilnetezésre, szóval az aláírásomon kívül tényleg semmivel nem kerül többe a mostanihoz képest.

ez a komment nem t-mobil reklám, hanem figyelemfelkeltő: amíg a magyar szolgáltatók nem kezdik el árulni ártámogatott formában a modern android telókat, addig nem lesz verseny. csak egy barom költ el 1-2 százezret egy telefonra, ami legkésőbb két év múlva kuka, meg egyébként is leesik-eltörik, részegen elhagyom vagy ellopja valami gyökér. az az ember pedig, aki este átteszi a sim kártyáját egy olcsó telefonba, buzi.

a flashre énis szarok.

Gaboro

– Menj a városba, és mindenkit lőjj le aki gyanús, vagy nem ismered.
Ennél többet már nem kockáztathatok.

– Viszem az iPhone-t.

– VIDD A NEXUS ONE-T! PONT ARRA VALÓ!

(Desperado)

Dervenkál Egon

Egyetértek karonnal. Addig nem is kezdek gondolkodni Desire-n, amíg ennyibe kerül. Aki dataplant matekol, az keressen nekem egy mobilcsomagot, ahol 240 ezernél jóval olcsóbban kijövök két év alatt. Ismétlem JÓVAL olcsóbban.

Flash: persze, hogy megjeleníti a full flash oldalakat. És? Scrollozgassak rajtuk? Nézzem a progress bart? És amúgy se lehet felbontásfüggetlen….

Amúgy tetszik az Android, és a HTC iránya is. De nem game changer. Még Froyo-val sem.

Dervenkál Egon

Gaboro: Iphone kellett volna ehhez a melóhoz bazdmeg! (Pulp Fiction)

Asszem

A flash belassulos videohoz csak annyit, hogy a kommenteket is erdemes atfutni: onDemandra allitva nem cseszi szet az oldalt, plusz a videon bemutatott teszt meg nem hasznal hardveres gyorsitast. Desiret telenornal is lehet asszem havi 6000 koruli reszletre venni

Balambér

@karon +1

Ezt én se értettem sose, hogy miért kell a független készülékárat a felszorzott havidíjhoz hasonlítani. Azt a havi díjat az utolsó fityingig eltelefonálom minden hónapban.

nyenyec

A Sense UI-t nem ismerem, de a Nexus One Froyo-val érezhetően gyorsabb a 2.1-hez képest. (iPhone túl rég volt a kezemben, hogy sebességben összehasonlítsam.)

Mac -> Android zene szinkronizációra van egy iTunes klón, a Doubletwist: http://www.doubletwist.com/

Szerintem ez az egész már olyan vallási dolog. Mindenki választ egy kedvencet, aztán utólag megideologizálja, hogy miért döntött jól.

http://en.wikipedia.org/wiki/Cognitive_dissonance

Nekem az tűnik fel szujjektíve a Nexus után, hogy a pixelsűrűség az iPhone-on és az iPad-en kisebb, ettől olyan retró érzésem lesz, mikor a kezembe veszem. Persze DS tulajdonosként mondom, hogy ez nem elég, hogy elriasszon. 🙂

Asszem

Mivel nem értek a boxhoz, ezért innen hozok hasonlatot. Asszem amikor a bajnokot kihívják, akkor a kihívónak meggyőzően jobbnak kell lennie, nem csak éppenhogy. A legjobb, ha kiüti.

iPhone killer telefon még nincs, a látványos káó elmaradt. Nem is baj. Erősödő konkurencia van.

Nekem az első tácsscreenes okostelefonom a Desire. Nincs összehasonlítási alapom iPhone-nal. Ezért érdekes ifon tulajok véleményét olvasnom, akik érdemben össze tudják hasonlítani a két rendszert. Csak nem szabad megfeledkezni róla, hogy ők már évek óta a piacvezető abszolút király etalon készülékhez viszonyítanak, amelynek mára valszeg minden rezdülését kiismerték, megszokták, megszerették. Ehhez képest tényleg naggyon mérföldekkel jobbnak kéne lenni, hogy valaki váltson.

De talán erre nincs is szükség. Ha az Android jelenlegi formájában nem klasszisokkal, de csak nagyjából ugyanolyan jó, mint az iPhone, már az is bőven elég. Azoknak, akik nem iPhone-nal kezdenek.

Én karácsony környékén tervezem, hogy veszek egy új iPhone-t. Kíváncsi leszek, hogy egy év androidos tapasztalat után lesz-e akkora különbség, hogy ne kívánkozzak-e vissza az általam megszokott rendszerhez.

HH

Vasarnap a Mucsarnokban voltunk megnezni az Art Fanatics kiallitast. Egy-ket festore ott helyben rakerestem Desire-en. A honlapjaik flashes szajtok. Akarcsak sok ettereme. Bekapcsoltam a flasht, megneztem a szajtokat. Aztan kikapcsoltam a flasht. Ennyi. Szabadsag.
Amugy a Desire-t tenyleg nem fair 3gs-sel osszehasonlitani. Majd az iphone 4-gyel. Bar azt meg inkabb az evo4-gyel lenne erdemes. Felreertes ne essek, az iphone egy nagyszeru telefon. Csak mar nem a #1. Foleg ha az Android 2.2 szellemisege (!) az osszehasonlitas alapja. Nem mintha az Android vagy a Desire tokeletes lenne. Sot.

moyirto

csak megjegyezném, hogy a Roland Garros honlapján ez a két megoldás szerepel, nem jelenti azt, hogy az adott OS store-jában ne lenne erre, akár jobb és gyorsabb aktuális alkalmazás fejlesztve, mert ugye azt sem az RG rakja össze hanem megrendeli. csak utána kell járni.
Azt meg Te is tudod Józsi, hogy ami a sor szélén van a boltban azért, is fizet a gyártó…

A flash-t a mobilon le kell tiltani az egyértelmű, mert ott fölösleges, viszont vannak, csak flashre épülő oldalak, sajnos én ismerek több webáruházat is ami ilyen.
Egy film, zenekar, …. promotálására viszont kötelező (nem mobilon), akár flash-nek silverlight-nak vagy xy-nak hívják.

Rós

“Azt nem tudom, miért tolja a Google ezt a hülye Java-t, ha natív lenne, tízszer ilyen gyors lenne.” Ez egy bő tíz évvel ezelőtti kesergés, azóta már bebizonyosodott az ellenkezője, lásd 2.2 JIT fordító.
A Flash hitvita fársztó, írja be hogy google.com/analytics

young

Én 3 dolog miatt vettem Milestone-t:
– fizikai full qwerty billentyűzet (Blackberry után kötelezőnek éreztem)
– személyre szabható desktop screen widgetekkel, stb.
– szabadság (alkalmazások, szinkronizálás, fájlkezelés terén)

Ezzel szemben az iPhonosoktól csak a következő érveket hallom, olvasom: nem elég gördülékeny az animáció, nem rugózik vissza a kép szélénél, stb. Azaz úgy nézem a parasztvakítás-funkció a legfontosabb ezen a platformon.

(Játékok nem érdekelnek, szinkronizálásra a Missing sync for Androidot használom, iTunessel együttműködik, mac-em van.)

TommyBravo

Hétvégén volt nálam tesóm, aki egy 3GS-szel telefonál és él együtt. Át akartam neki másolni egy kupac fényképet a telójára, mivel éppen nem volt nálam pendrive (1gigányi képnél nem alternatíva a netre feltöltés). USB-be bedugtam a telefont, meg is jelentek az általa készített képek olvashatóan. Kezdtem örülni (bár azért eszembe jutott, hogy hol vannak a zenék?), de felmásolni már nem tudtam semmit. Ez a korlátozottság (rakjam fel az itunes-t mindenhova??) kiábrándító. A 10e Ft-os nokiákat is rá lehet kötni USB mass storage-ként egy számítógépre, az iphone-nak meg egy több tíz megás program kell a legalapabb dolgokhoz?

Flash a legtöbb esetben telefonon teljesen felesleges, de igazán lehetne opcionálisan ki/bekapcsolható, ha már felhasználóbarátság. Más kérdés, hogy a “nagytestvér” iPad-en érthetetlen a flash-mentességet ideologizálni, amikor pont azok az 1bites userek a célpont, akik naggyá tették a zyngát és a playfish-t.

Aszfaltbetyár

Józsi, persze arról írsz, amiről akarsz, jogodban áll, de szvsz _felesleges_ bármiről tesztet, review-t, akármit rittyentened, ami nem Apple, főleg iPhone. Mindig ugyanaz a vége: iPhone mellett nem rúg labdába semmi, pedig ez is rossz benne, az is jobb a másikban.

kbalage

Androidon a legfrusztrálóbb a szoftverfrissítés bizonytalansága/hiánya. T-s G2 Touch-om van (brandelt HTC Hero), még mindig 1.5-ös Androiddal, és gőzöm sincs mikor lesz rá újabb hivatalos verzió. Főleg azért mert a T-nek kell azt kiadnia, nem elég ha végre a HTC összerakja a GSM Hero-ra is a 2.1-et, ami persze már nem is a legújabb lesz hiszen itt van Froyo, szebb gyorsabb tisztább szárazabb stb.

Ugyanakkor megszoktam hogy úgy rendezgetem a homescreenen a widgeteket/ikonokat ahogy akarom, egy “kattintásra” van a wifi/3G/GPS/stb, vannak tabok a browserben, van notification bar amit egy mozdulattal lehúzhatok, fájlok szabad másolása bármelyik gépről stb. Tudom hogy ezek többé-kevésbé elérhetőek jailbrakkel almáéknál is, de azt ha lehet elkerülném. Ezért várom kiváncsian a következő szifont, lesz-e benne annyi fícsör hogy arra billenjen a mérleg nyelve.

Egy kérdés szifon júzereknek ami mindig is érdekelt: mivel nincsen dedikált “vissza” gomb, hogy lépsz vissza alkalmazásban/menüben/browserben? Mindig van kint szoftveres gomb? Vagy csak a home button, vissza az ikonerdőbe és újra?

Rós

A Flash támogatáshoz hozzá kell tenni, hogy jelenleg béta és opcionálisan tölthető le az Andoid Marketből, azaz egyáltalán nincs rátukmálva a felhasználókra, csak lehetőség. Később sem feltétlenül hiszem, hogy alapban belekerül.
Mellesleg ez Abobe implementáció, lehetne csinálni jobbat is, ha valaki akarna, de az Apple a HTML motor esetén is kivárta, hogy más megcsinálja, majd WebKit néven elágaztatta.

fogtunder

arra mondjuk, hogy a ui iphone koppintás, annyit mondanék, hogy sense elődje windows mobile-on már akkor volt, hasonló kinézettel, mikor az apple még csak gondolkodott rajta, hogy telefont kellene gyártani.

a mindennapokban nekem ugyanúgy megfelel. a billentyűzet 90%-os a szifonhoz képest, de a mindennapi kommunikációt ugyanolyan könnyedén ellátom vele (facebook, e-mail, telefon, sms), mint a 2g-n, néha még jobb is az integrál szolgáltatások miatt. nekem a widget alapú home screen is bejön, de az iphone-nal sem volt semmi baj, az is gyorsan kezelhető, de pl. sosem értettem, minek kell 3 almenübe belépnem a bt ki/bekapcsolásához. itt meg egyetlen nyomás, és megvan.

az iphone-t is egy napig kellett állítgatnom, mire ténylegesen visszakaptam azt, amit szoft frissítés előtt láttam, mint itt, csak tényleg megvannak a beállítások, nem jailbreak kell, meg összehalászott sufni megoldások, amik vagy szétbasszák a rendszert, vagy nem.

a flash egy faszság, mobiltelefonra nem kell szerintem. írjanak alternatív mobil oldalt, ami ekkora kijelzőre van optimalizálva, flash nélkül, én úgy boldogabb vagyok. a böngésző viszont még mindig gyengébb, mint a mobile safari, azt nekem semmi nem fogja visszahozni valszeg.

ahogy a játékokat sem, de azokról azért le tudok mondani, az átlagos tömegközlekedés-entertainment igényemet az ingyenes cuccok is lefedik, úgyhogy i don’t give a shit.

és nem kell végre itunes. ez az a szotver, ami egyedül csak azért van fent a gépemen, mert kellett a szifonhoz. atomos asztalim van, mert internetezni és filmet nézni pont elég, minden flottul megy rajta, kivéve ezt a szart, ami 2 percig tölt be kb., mert 4 magos procira meg 8 giga ramra optimalizálták. feldugom, mount usb, behúzom a file-okat és kész. szerintem így kellene működni a telefonnak, ha kifizetem a tárhelyet benne, hagy rakjak már rá azt, amit akarok.

mindazonáltal, ha a voda árulna szifont, valszeg vennék még, de a t-hez nem fogom odaláncolni magamat, ennyit nem ér az egész, független beszerzésre meg egyszerűen nincs pénzem, a hero-ra is úgy kapartam össze ilyen-olyan cuccok eladásából a keretet.

de lényegében a core processekre, általános kommunikációra mindegy melyik van, megszokás, ízlés kérdése. nekem is sok idő volt átszokni, de ha nincs opció, akkor sokkal könnyebben és gyorsabban megy 🙂

HH

Jozsi, a postodbol is kiderul h megcsak arra sem vetted a faradtsagot h rendesen atnezd h mit tud a Desire. Azt az ervet ezzel egyutt tovabbra is elfogadom h az iphone-t lehet szebbnek tartani. Es van egy-ket dolog, amiben meg egy 3gs is jobb. De a big picture mar nem ez. Talan majd a 4es iphone. Remenykedjunk h nem szakad le vegleg az iphone az elbolytol. En orulnek neki. A kovetkezo telefonvasarlaskor is szeretnem, ha alternativakent felmerulne az iphone. Ehhez viszont az iphone os-en forradalmiat kell ujitania az apple-nek a kovetkezo egy evben. En androidoskent is drukkolok. Az apple fontos ceg.

Dávid

Fanboy írás ez, nem összehasonlítás. Kíváncsi vagyok az író véleményére, de ez bullshit.

Mordon

“sense elődje windows mobile-on már akkor volt, hasonló kinézettel, mikor az apple még csak gondolkodott rajta, hogy telefont kellene gyártani.”

Ez persze nem igaz, hisz az első generációs iPhone után készült az első Sense felület, ami ha jól tévedek a HTC Touch-al mutatkozott be (bár akkor még TouchFLO-nak hívták).

” de pl. sosem értettem, minek kell 3 almenübe belépnem a bt ki/bekapcsolásához.”

SBSettings telepítése után bármikor, bárhol egy mozdulattal könnyen elérhető minden funkció.

“az iphone-t is egy napig kellett állítgatnom, mire ténylegesen visszakaptam azt, amit szoft frissítés előtt láttam, mint itt, csak tényleg megvannak a beállítások, nem jailbreak kell, meg összehalászott sufni megoldások, amik vagy szétbasszák a rendszert, vagy nem.”

Nekem általában 10-20 perc alatt visszaáll minden ha nincs jailbreak, ha meg van, akkor max. 1 óra.
Android alatt meg nincs jailbreak valóban, van helyette rootolás ami nélkül csak kemény 133 MB tárterület van az alkalmazások telepítésére (könyörgöm, iPhone-on egy közepesebb játék több helyet foglal), de ahhoz is fel kell törni, ha valaki esetleg venné a fáradtságot, hogy nem warezol, hanem megvásárolná a kiszemelt alkalmazást.
Az szintén más kérdés, hogy egy iTunes Restore után mindent visszaállít a backup-ból, Android esetén meg nincs is ilyen funkció rendszerszinten, ha nem használsz külsős backup programot, akkor mindent elvesztesz (a Google-n tárolt adatokon kívül) egy factory reset után.

“feldugom, mount usb, behúzom a file-okat és kész”

Aztán vagy látja a felmásolt fájlokat, vagy nem, jobb esetben a drága betallóz minden szart a cache-ből (jó móka amikor a képgalériában lesz 10-20 mappa alkalmazásikonokkal és azok grafikai elemeivel), az is jó poén, hogy USB-s másoláskor ha jön egy bejövő hívás, akkor ha a csengőhang a kártyán van, akkor jó esetben alap csengőhangon szólal meg és többet erről nem lehet lebeszélni, vagy 10-ből 5-ször nem is cseng ki, vagy belefagy és jöhet az aksi lecibálása (mert reset lehetőséget kihagyták ebből a csodából).

“de lényegében a core processekre, általános kommunikációra mindegy melyik van, ”

Akinek ennyi elég az minek választana smart mobilt? Annak elég egy egy komolyabb S40-es Nokia.

Én egy hónapig használtam a Desire-t megszakítás nélkül és óriási megkönnyebbülés volt visszatérni a 3GS-hez.
Nekem egy mobil legyen mindenekelőtt megbízható, az, hogy az ember zsebében lefagy és csak onnan tudsz arról, hogy keresnek, mert a kollegád számát hívják, az nem elfogadható egy mobiltól. Az, hogy gyakran belassul, a grafikai megoldások néha szaggatnak, mint egy filléres Alcatelen, hogy a rá fellelhető alkalmazások 90%-a fapados, lassú és ronda fércmunka, az már csak hab a tortán.

A kijelző meg egészen addig tűnik szépnek, amíg az ember nem lép ki az utcára, onnantól már csak magában gyönyörködhet, mert a tükröződő felületnek és a csodás AMOLED panelnek hála semmi nem látszik a kijelzőből ha kicsit is kisüt a nap (nyáron meg nem kicsit szokott sütni :D).

Az akkukapacitás és a Desire energiagazdálkodása meg egyszerűen vicc kategória.
Ugyanazzal a felhasználással, amivel az iPhone estig 75-80%-ig merül, a Desire ki sem bírja töltés nélkül. Nem tudom ki volt az a marha aki úgy találta ki a wifi és adatkapcsolat kezelést, hogy felcsatlakozás után folyamatosan fent legyen az adott adathálózaton, ha kell, ha nem. Miért nem képes intelligensen csak akkor csatlakozni, mikor szükséges és utána lezárni a kapcsolatot, mint az iPhone????

Mordecaj

Engem meggyőzött a poszt. A 3gs jó áron elmegy és már megrendeltem a desiret.

eszement

Nekem volt egyszer egy iphone 2g-m. Jelenleg egy 3gs-t nyúzok, bő fél éve és egyenlőre nem is tervezem lecserélni. Viszont az Androidot leszólni nem gyengén gyerekes és applefanos:) Vegyük észre, hogy milyen rövid idő alatt mekkorát fejlődőtt, és igenis aki megnézte a második napi keynote-ot az láthatja, hogy innovációban nincs hiány. Valamint igen, egynelőre kell az a nyomorult flash a telefonba, de legyen kikapcsolható. Az a bizonyos 2010-ben posztod Angelday pont a szabadságot népszerűsítette. Az Android a kikapcsolható flash opcióval is ezt teszi.Lehet sok mindent fikázni benne, de az ára is kezzd közeliteni ahhoz a kategóriához, amikor egyre többen gondolkodnak rajta, a verziófrissités valóban nagy probléma, azt még meg kell oldani, de ha így folytatják tovább, és Munkásunk nem végez jó munkát, akkor nem szabad meglepődni, de előbb-utóbb le fogja pipálni az iphonet.A market egyre jobban terjeszkedik, olyan cégek mint a gameloft, akik eddig azt nyilatkozták, hogy nem éri meg nekik rá fejleszteni, érdekes módón kapásból 10húzónévvel is kijöttek rá, sokan mások szintén.Az iphonet a pár “fícsőrőn” kívül még mindig az Appstore “adja el”.Én fogok venni egy második telefont ami már Androidos lesz.Mert nem utolsó érzés, hogy azt a nyamvadt bt-t szabadon használhatom. Hogy nem kell remegnem egy jb-ért, hogy be tudjam zárni a programokat, hogy ne zabálja szanaszét az aksim.Hogy ha menetközben egy olyan nyomorult oldalt kell megnéznem, amire momentán szükségem van, ne a kérdőjeles kis kockát bámuljam..hogy ne kelljen minden rendszerre, minden gépre ugynazt az iunes tartalmat felpakolnom, mert különben ha szinkronizálom egy msik itunessal, máris letöröl mindent..folytassam még?Én drukkolok az androidnak.És annak is, hogy Cuppertinoban valakinek végre megjön az esze.

StavrosMenace

megkérdeztem mopszotakarokmostazonnal kisasszonyt (uMB,Hero): iphone szar, dögunalom, mopsz jó, ennyit a késekről és a puskákról, mindkettőből a 4G-s verziók lesznek érdekesek, btw ha valamiért fizetni fogok az a spotify premium lesz és nem az itunes

eszement

“sense elődje windows mobile-on már akkor volt, hasonló kinézettel, mikor az apple még csak gondolkodott rajta, hogy telefont kellene gyártani.”

“Ez persze nem igaz, hisz az első generációs iPhone után készült az első Sense felület, ami ha jól tévedek a HTC Touch-al mutatkozott be (bár akkor még TouchFLO-nak hívták).”

Na, ez a hülyeség:)Egyszerre jött ki az Iphone és a Touch, ugynaabban az évben.Júniusban már itthon is tesztelték, pedig mi le voltunk maradva.Amúgy a touchflo előtt is voltak próbálkozások, de az sbp mobill shell rendszeresen jobbnak bizonyult nála sokáig, az már szinte a kezdetektől elérhető volt a winmos pdakra,telókra.

Mordon

“Mert nem utolsó érzés, hogy azt a nyamvadt bt-t szabadon használhatom.”

No akkor nem lesz sikerélményed, mert Androidon sem használhatod alapból, csak ha letöltesz hozzá megfelelő alkalmazást.

” Hogy nem kell remegnem egy jb-ért, hogy be tudjam zárni a programokat, hogy ne zabálja szanaszét az aksim.”

Itt a rootolásért fogsz remegni, nem mindegy minek hívjuk 😀

“ne a kérdőjeles kis kockát bámuljam”

Nem, helyette azon lesel, hogy miért lép ki a böngésző minduntalan, miért lassú a scroll, miért nem működnek a menük stb. aztán miután kikapcsoltad a csodás flash plugint, minden normálisan működni kezd, csak ismét lesznek kék kockák, elérsz oda, ahonnan indultál 😀

“Én drukkolok az androidnak.”

Én is drukkolok, mert bár valójában alig két hónappal öregebb az App Store és az iPhone SDK, mégis majd 2 évvel le van maradva az Android a szoftverek minőségét tekintve, kellemes dolog pl. hogy az egyetlen elérhető Office alkalmazásnak (Documents to Go) egy sima kivonás is problémát okoz.

“És annak is, hogy Cuppertinoban valakinek végre megjön az esze.”

Nem, eszükbe ne jusson hasonló utat követni…

jegkrem

A post nagyon vicces önmagában, de ezen külön nevettem:

@Mordon
“Nem tudom ki volt az a marha aki úgy találta ki a wifi és adatkapcsolat kezelést, hogy felcsatlakozás után folyamatosan fent legyen az adott adathálózaton, ha kell, ha nem. Miért nem képes intelligensen csak akkor csatlakozni, mikor szükséges és utána lezárni a kapcsolatot, mint az iPhone????”

esetleg a GSM rádió is kikapcsolhatna, amíg nem hívnak, nem? Csak zabálja az aksit fölöslegesen… 🙂

az iphone platform az én szememben a 3.0-nál lett cinkes a copypaste bejelentéssel, de igazán a szánalom kategóriát a “megy a zene a háttérben dedikált audio service-el” bemutatóval érte el. Ha valakinek az kell, hogy pénzért hülyének nézzék, akkor tessék, iPhone, tessék, Steve Jobs. Legyetek velük boldogak!

Mordon

“Na, ez a hülyeség:)Egyszerre jött ki az Iphone és a Touch, ugynaabban az évben.”

Az iPhone január 9-én lett bemutatva, a Touch június 5-én, végül is csak kb. fél év a különbség 😀

Mordon

“esetleg a GSM rádió is kikapcsolhatna, amíg nem hívnak, nem? Csak zabálja az aksit fölöslegesen… ”

Látom nem érted mit írtam, csak butaságokat tudsz válaszolni.
Végül is jó dolog, hogy folyamatosan fenntartja a Wifi kapcsolatot akkor is, ha nincs adatforgalom rajta. Minden más rendszer képes ezt normálisan kezelni, az Android talán 3.0-nál eljut arra a szintre, hogy ne merítse le a készüléket fél nap alatt a felesleges energiafogyasztásokkal.

“az iphone platform az én szememben a 3.0-nál lett cinkes a copypaste bejelentéssel”

Arra a Copy-Paste megoldásra gondolsz amit a Google egy az egyben lenyúlt a 2.1-es Androidnál? 😉

“de igazán a szánalom kategóriát a “megy a zene a háttérben dedikált audio service-el” bemutatóval érte el.”

Tényleg szánalmas dolgok ezek, végül is a Push Notification is szánalmas, főleg, hogy csak most kerül bele a 2.2-es Androidba ugyebár 😀
De a legszánalmasabb az, hogy két aksi meg egy töltő mindig legyen nálad, ha Desire-t használsz, mert ha tényleg használod, akkor délután 3-4-re már lemerül 😀

eszement

Mordon nem iphone fika, de ha igazán használom a 3gst, akkor az is megadja magát és siethetek haza, hogy töltőre rakjam.Ezért vettem tartalék külső aksit.A nagyobb hardver, szebb kijelő nagyobb erőforrást igényel, ehhez kétség nem fér.De ha iphonet is igazán használod, az is megadja magát.

asbi

““Mert nem utolsó érzés, hogy azt a nyamvadt bt-t szabadon használhatom.”

No akkor nem lesz sikerélményed, mert Androidon sem használhatod alapból, csak ha letöltesz hozzá megfelelő alkalmazást.”

Hö? Ezt melyik Tarot kártyából olvastad ki? Csak mert butaság..

Mordon

“De ha iphonet is igazán használod, az is megadja magát.”

Én már beszéltem iPhone-nal 1 töltési cikluson belül több mint 11 órát és még volt benne 12%, a Desire-n az ilyen reménytelen vállalkozás lenne 😀

“Hö? Ezt melyik Tarot kártyából olvastad ki? Csak mert butaság..”

Mégis mivel tudnál küldeni, vagy fogadni BT-on, ha nem raksz fel olyan filemanagert, ami ezt támogatja? (Még azokkal sem megy hibátlanul.)

Mordon

Egyébként Desire-n is egyszerűbb a Wifi-s megoldás fájlmásolásra.
Felrakod a SwiFTP servert és szépen tudsz rá másolni minden kábeles, vagy BT-os bohóckodás nélkül. Másik mobilra való csengőhang és vicces videó küldözgetésből én már kinőttem, elismerem, hogy vannak akiknek ez rendkívül fontos, de nekem ez már teljesen érdektelen.

TBS

OFF: Mordon, mutatnál a push notira egy RFC-t..? Érdekelne, de tényleg… 🙂

Marci

HH: “Remenykedjunk h nem szakad le vegleg az iphone az elbolytol.”

Végleg? Most sincs leszakadva, pont, hogy az élbolyhoz tartozik. Miben mérjük a sikerességet? Eladási számokban? Mert akkor öngól.

eszement

Marci az eladási számok, a statisztika, olyan mint az időjárás..mindennap változhat. Szóval erre nem lehet hosszútávon építeni. Ahogy az időjárásra se:)

Mordon csengőhang és vicces videók küldözgetéséből valahogy én is:) De azért néha-néha akad egy kép amit szeretnék egy másik mobilról “magamévá tenni”, pláne ha személyes vonatkozású. Szerencsére az Ibluenova ezt a helyzetet többé-kevésbé megoldja. Csakhogy a telefonom hátlapja elkezdett nem gyengén szétrepedezni.Szóval amint lesz időm irány T-mobil.Mire visszakapom, ki tudja, hogy újra fel lehet-e törni..ha nem akkor megint marad a szívás.Na ebből azért már kicsit kezzd elegem lenni.Akinek van 30-50 között használható Android mobilja feleslegesen (Magictől felfelé), az keressen meg. Köszi

fraki

@Rós
May 25th, 2010 at 9:32 am

“A Flash hitvita fársztó, írja be hogy google.com/analytics”

Az analytics pontosan az a felhasználási terület, ahol még apple nélkül hamarosan html5-re váltana a google.

Tamas876

Most lesz 3 éve hogy iphonet használok,persze ez nem azt jelenti hogy más nem is volt a kezemben.szervizes vagyok egy gsm-ben és azóta több száz ilyen desire-hez hasonló készüléket tesztelhettem.gyorsban annyit hogy ezek közül a leghoszabb ideig (15 óra) egy htc diamond volt!fenomenális volt a végtelenségig beállíthatósága.de mikor végeztem a folyamattal rájöttem hogy teljesen felesleges volt az egész mert közel sem tudtam úgy használni mint az akkor iphonom.mindig megjegyzem a kollegáimnak hogy ennek a telefonnak jobb a kamerája,lcd-je de végeredménybe öröm visszarakni a kártyám a 3gs-be.és akkor még ott van hogy jön a 4g!kb szept elején vettem a 3gs-t 140 körül és most van egy vásárlóm rá 125-ért,egy androidos vagy win mob eszközt mikor lehet ilyen értékvesztéssel eladni?!jön a 4g és mindenki tudja hogy visz mindent csak van pár ember aki rosszul választott és azt próbálja palástolni iphone htc-hez való hasonlítgatásával!

urmom

@Mordon:
1., jelenleg Iphone3G-m van. Ha igazan hasznalom, delre lemerul. Come again.
2., Push notification: 3.0 ota van. Az azt jelenti, hogy az iphone 3. evfordulojatol. Android hogy is all? Kicsit tobb, mint egy ev, es mar 2.2? Ohhhssshhhhhiiii!
Applebuzi vagy, és ez már önmagában mindent elmond.

trn

2007 ota hasznalok egy silverback iPhone-t es azota nem erzem, h valtanom kene barmire. A 4G iPhone kivetelevel 🙂

Mordon

“jelenleg Iphone3G-m van. Ha igazan hasznalom, delre lemerul. Come again.”

Ha a Desire-t nem használod, csak a zsebedben van, akkor is lemerül estig.

“Push notification: 3.0 ota van. Az azt jelenti, hogy az iphone 3. evfordulojatol. Android hogy is all? Kicsit tobb, mint egy ev, es mar 2.2? Ohhhssshhhhhiiii!”

Már írtam, az Android 2 hónappal jött ki később, mint az iPhone 2.0 és az SDK, vagyis mióta alkalmazásokat lehet fejleszteni és smart kategóriába esik. Ehhez képest az iPhone 4.0-nál tart, az Android meg 2.2-nél.
Szóval nem egészen értem mit akartál mondani.
Gondolom azért vagyok Apple buzi, mert van 1 db iPhone-om és 1 db iPad-em… és gondolom ezért is vettem HTC-t a 3GS leváltására. Kár, hogy a vörös ködtől, ami az Apple név említésére leszáll a szemed elé nem látsz tovább és megeszel minden marhaságot, amit a marketingesek eléd öntenek…

jplush

Miert nem esik egyetlen szo sem a maemo 5-os nokia n900-rol? Es itt most nem a symbianos szar nokiakrol beszelek, hanem a linux alapu, alapbol linux shellel rendelkezo n900-rol, amely az eppen ma megjelent pr 1.2-vel mar pont olyan szepen animal a menukben, scrolloz, stb mint egy 3gs.

http://www.youtube.com/watch?v=C6Cx2PvRSm8

Megvan rajta a szabadsag, szerintem szep a GUI, van rajta fizikia qwerty es gyors. Mi kell meg barmelyik tabornak is? 🙂

asbi

“Mégis mivel tudnál küldeni, vagy fogadni BT-on, ha nem raksz fel olyan filemanagert, ami ezt támogatja? (Még azokkal sem megy hibátlanul.)”

Aham, és egy file manager telepítésének kényszere (haha) egyenértékű azzal, hogy iPhone-on pl. a lehetőség sincs meg rá? 🙂 (hagyjuk a jailbreak témát)
Btw, képek, kontaktok küldése megy bármilyen file manager nélkül is..
(De én pl. Astro file managerrel nem tapasztaltam semmiféle küldési problémát.)

fraki

Önigazoláskor természetesen keressük a másik tábor gyenge pontjait, amiket dealbreakernek (a szót itt tanultam) kiáltunk ki.

Lássunk egy-egy tipikus dealbreaker mémet.

1. iPhone: nincs flash
2. Desire: szar akksikapacitás

2. pont: Már az iPhone-on is kritikus kérdés volt az akksi (plastikon is volt róla poszt), ennél lejjebb menni már abszolút vállalhatatlan. Blocker kategória. A 4.0-val az apple megcsinálta úgy a multitaskot, hogy nem nyúlt hozzá az akksihoz. (Helló, @jegkrem, a hsz-ed szimplán agyatlan.) Figyeljétek meg, hogy a 4.0-s keynote-ján kiemelten fognak foglalkozni a kérdéssel.

1. pont: Ez tényleg dealbreaker?…

Nekem a kettőt összevetve az jön le, hogy az Apple megfontoltan, releváns kérdéseket előtérben tartva halad, és úgy ad technológiai választ igényekre, ahogy _kell_. Az Android tábor meg megy fejjel előre a nagybetűs szabadságba.

Kizártnak tartom, hogy az iPhone leszakadjon (azért aranyos volt ez a lenéző féltés), más csak az üzleti modellből fakadóan is. Ugyanaz történik, mint egy-két évtizeden át a microsoft-apple üzletimodell-párharcban: a microsoft csak szoftvert szállított, és a modell majdhogynem belereccsent a dzsunka-pc betegségekbe, driverfagyásokba stb. (persze a penetráció nagy volt, de mindenki utálta az egészet, akkor még Bill Gates volt a nagy gonosz), míg mellette szépen kievolválódott a hardver-szoftver egység betonerős modellje (amit meg mindenki szeretett).

Talán a win98-nál tetőzött az a trend, hogy fejlesztettek bele a világba mindent, de egy érzékenyebb egérrel az ember akaratlanul is leszedte az eszköztárról a gombot, amikor csak megnyomni akarta, no meg egy bemutatót nem tudtak megtartani kék halál nélkül.

Ugyanez a dolog játszódik le a szemünk előtt apple-android felállásban a mobil színpadán, talán kicsit gyorsabban, ugyanazokkal a kilengésekkel (akksi, használhatatlan flash, ócska UI stb.), és majdan vélhetően hasonló konszolidációval, mint amit a win7 hozott.

jplush

@angelday miert, a desiren van? Meg is foglalkoztal vele.

Amugy itt van par SS, en szakmabeli vagyok es nem sok kivetni valot latok a GUI-ben…

http://maemoarena.com/2010/05/nokia-n900-pr1-2-changelogs-roundup-with-some-screenshots/

Amugy az eredeti bejegyzessel nincs semmi gond, Jozsefnek ez a velemenye, kesz. A hozzaszolasokat felesleges vegig olvasni, pont olyan lett ez is mint egy PC vs Mac vita. Kibaszott ertelmetlen, mindenki legyen boldog azzal az eszkozzel/autoval/csajjal/faszommal ami neki bejon es fogadja el, hogy masnak meg mas jon be.
Egyedul annyi kivetni valot latok az iro nehany hozzaszolasaban, hogy neha mar tenykent kozli a velemenyet nem pedig sajat velemenykent. Velemenyed barmirol lehet, de a sajat velemenyedet masoknak tenykent odacsapni nem jo.

Hobord

1.5 évig Iphone 3G-t használtam, nagyon szerettem.
“Új életvitelt/érzést adott”. (“zsebemben az internet”,”előkapom és működik” stb faszság de igaz).

Cseréltem Nexus One-ra.
Az érzés megmaradt, ugyan olyan jó számomra.
Amiben jobb lett az a szabadság.
Nem kell Itunes (az életem megkeserítőlye volt), nincs bilincs ami bezár.
Netmegosztás csodálatos a Froyo-ban.
Felnőt emberként kezel a rendszer, annyira nyúlok bele amennyire Én akarok, és azt teszek vele amit Én szeretnék.
Nem kell hackelni, jó ahogy van de ha akarom akkor sem érzem magam “bűnüzőnek”.
Bármire rádughatom (Windows/OSX/Linux) elérem az SD kártyát (pendrive érzés) pakolhatok rá filmet zenét bármit.

Szóval szerettem az Iphone-t valóban megadta az alap irányokat, de valahogy emberbarátibb lett számomra az Android.

Mordon

“Miert nem esik egyetlen szo sem a maemo 5-os nokia n900-rol?”

Inkább akkor a MeGoo-ról, ja, hogy az még nem jelent meg? 😀

urmom

@Mordor:
“Kár, hogy a vörös ködtől, ami az Apple név említésére leszáll a szemed elé nem látsz tovább és megeszel minden marhaságot, amit a marketingesek eléd öntenek…”

Tudod a PR dologban is csusztatsz, mivel az Apple-nek kibebaszott kurva nagy hype-ja es marketingje van, a Desirenek meg az Androidnak pedig egyutt sincs feleakkora lendulete. Ami van, az meg azert van, mert a felhasznalok elvezik a szabadsagot, amit rootolas nelkul, a dobozbol kivett allapotaban mar defaultbol nyujt a keszulek. Ilyen iPhoneban nincs, a Copy-paste-re is 3 evet kellett varni, a stereo bluetoothra is – pedig az iphone 1.0 megjelenesekor nekem egy fostaliga Samsung D600-am volt es azon mar volt sztereo BT. Szoval lehet jonni azzal, hogy leszall a voros kod nalam, csak a voros kod masfel evnyi iphoneozas osszes negativ tapasztalata miatt van. Eloszor orultem neki, es imadtam, es nem ereztem semmilyen hianyossagat sem, de aztan rajottem milyen gaz az itunes, milyen gaz hogy ha normalis funkciokat akarok akkor Jailbreakelni kell, rajottem milyen szar mikor a telefon behal, ettol az iTunes kotelez a restore-ra, aminek a vege vhogy tobbnyire iTunes errorozas es rameroszakolt verzio frissites lett, aztan meg szophattam a faszt a legujabb jailbreak megjeleneseig… Igen, ezeket az elmenyeket olyan jo visszasirni, hogy mindjart megertem az osszes Desire-ellenes postolot. LOLOLOL

Mordon

“Egyedul annyi kivetni valot latok az iro nehany hozzaszolasaban, hogy neha mar tenykent kozli a velemenyet nem pedig sajat velemenykent.”

Lássuk:
– Nincs megfelelő energiagazdálkodás és veszettül kevés az akkukapacitás.

Ez tény, nem az én véleményem.

– Sokkal instabilabb az Android, mint az iPhone, egy Marketből letöltött alkalmazással bármikor megfektethető (ami egy App Store-os alkalmazás esetén elképzelhetetlen), de akár gyári állapotban is képes lefagyni.

Ez is tény, nem az én véleményem (tessék olvasgatni Modaco és XDA-Developers fórumokat és, hogy a főzött ROM-ok miket javítanak). (Csak egyszer alszol el azért mert elfelejt ébreszteni a Desire, majd rájössz, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint a BT fájlküldés :D)

– Az Android alkalmazások sokkal gyengébb megoldások, fapadosak, kevesebb funkciót valósítanak meg, mint amit iPhone-on megszokott a felhasználó és sokszor iszonyúan bugosak.

Ez is tény, nem az én véleményem.
Köszönhető ez a nagy “szabadságnak”, hogy bárki bármilyen szemetet feltölthet a Marketbe és köszönhető az Android virtuális java futtató felületének.

– Ha vásárolni akarsz a Marketből, vagy több alkalmazást telepíteni a készülékre, akkor fel kell törnöd.

Ez is tény, nem az én véleményem. A Google idióta elképzelése, hogy csak bizonyos régiók érhetik el a fizetős tartalmat és csak egy kis pár száz megás területre lehet alkalmazásokat telepíteni. Ez ugyan a 2.2-nál változik, de már most olvasni olyan véleményeket, ami szerint az eddigi külsős megoldás (App2SD) jobb és gyorsabb megoldás volt.

– A kijelző szabad téren, vagy egy kicsit nagyobb természetes fénynél már nehezen, vagy egyáltalán nem olvasható.

Ez is tény, nem az én véleményem.

Ezekkel szemben meg azt felhozni, hogy nem szeretitek az iTunes-t, meg nem lehet bárhol illegálisan MP3-at rámásolni a készülékre, valahogy nekem nem tűnik túl nagy kompromisszumnak…

Bel Riose

Annyira uncsi már ez a Flash téma. HH is írta, hogy a dezirén is max akkor használja, ha olyan oldalba ütközik ahol muszáj(étterem, művészek holnapja, stb..).

Erre már van megoldás iPhone-on is. CloudBrowsenak hívják, gyakorlatilag egy asztali gép FireFoxát streameli a telefonra. Nem olyan kényelmes a kezelése mint egy natív browsernak, de a célnak (megnézni gyorsan valami infót egy flashes honlapról) tökéletesen megfelel.

Egyébként videókat és játékokat is lehet vele tolni (miniclip.com-ot próbáltam, gond nélkül viszi a flashes játékokat), már amennyire lehet érintőképernyőn egérre + billre optimalizált játékokkal játszani…

Mordon

“ilyen iPhoneban nincs, a Copy-paste-re is 3 evet kellett varni”

Végül is igen, de próbálj Androidon kimásolni egy részletet egy SMS-ből…
Ja, nem lehet, csak, ha továbbküldésre böksz és akkor végre már szerkeszthető és másolható lesz. Valahogy én úgy érzem, hogy megérte várni, mert kaptunk egy működő és MINDENHOL működő megoldást, szemben az Androiddal, ami egy az egyben megpróbálta lemásolni ezt a megoldást, de eléggé sikertelenül.

“a stereo bluetoothra is”

Stereo BT a iPhone 3G-től van, az első generációs készülék esetében azért nem volt, mert abban nem volt olyan hardver ami ezt lehetővé tette volna. Szóval nem 3 év az. 😀

“de aztan rajottem milyen gaz az itunes”

Én meg akkor sírtam, mikor a backupból visszaállított névjegyzék után a csodás Android laza mozdulattal törölte az egészet mind a készülékről, mind a Google felületéről. Lehet nem szeretni az iTunes-t (főleg, mert a Windows-os változata eléggé érdekes), de még mindig fényévekkel jobb, mint pár konkurens sync megoldás, beleértve a HTCSync-et is.

doors-szgergely

” Remenykedjunk h nem szakad le vegleg az iphone az elbolytol. En orulnek neki. A kovetkezo telefonvasarlaskor is szeretnem, ha alternativakent felmerulne az iphone. ”

MUHAHAHA

HH, nagyot csalódtam.

urmom

@Mordor:

“Stereo BT a iPhone 3G-től van, az első generációs készülék esetében azért nem volt, mert abban nem volt olyan hardver ami ezt lehetővé tette volna. Szóval nem 3 év az.”

Hardwer szinten benne volt a 3Gben, igen. De hasznalni csak akkor lehetett, ha vettel hozza egy kiegeszito kis kütyüt, es bedugtad a telefon aljaba. Meg a jailbreakelt telefonokon se volt normalis mukodo stereo bluetooth, volt egy gyerek aki dolgozott rajta, de az apple vegulis hamarabb elkeszult vele. Jailbreak nelkuli telefonon tehat csak a 3.0-tol mukodott. Szoval nem tudom, miert nem lehetne 3 ev, ha a 3.0 a 3GS-el jelent meg…
Oh igen, persze hogy le lehet fagyasztani az Androidos telefonokat – barmit le lehet, amiben processzor mukodik. iPhone-t is lehet, es produkalt az is millio meg egy idiota szoftveres hibat, nem beszelve azokrol a keszulekekrol amiket a dilettansok varazsoltak teglava mert benak voltak. Androidnal persze, hogy ha esz nelkul minden fost felpakol az ember, el lehet erni ugyanezt… de ez megint nem hatrany, hiszen legrosszabb esetben is csak olyan hibakent rohatod fel, amire az iPhone is kepes. Lásd még: http://appleblog.blog.hu/2010/05/24/nagyon_furan_fagyott_ki_az_iphone_om

TommyBravo

Mordon: Nem ismerem az Androidot, ezért csak az iTunes-os felvetésedre reagálnék. Az iTunes egy nagy rakás szar. És pont. Feleslegesen megbonyolítja az ember életét olyankor is, amikor csak a legálisan megvásárolt cd-iből rippelt mp3-akat akarja átmásolni. Vagy képeket. Vagy a lekalózkodott sorozatepizódot. Vagy egy pdf-et. Folytassam? Értem én, hogy az iTunes egy rohadt jó zenelejátszó, de mi köze van a fényképeimhez, videóimhoz?

HH

Adalek: Az iment ugy alakult h egy prezi.com-os prezentaciot kellett atneznem ut kozben. Ugyhogy megneztem a Desire-en. Ennyi.

Mordon

“Feleslegesen megbonyolítja az ember életét olyankor is, amikor csak a legálisan megvásárolt cd-iből rippelt mp3-akat akarja átmásolni. ”

Valóban. Berakom a CD-t erre megkérdezi, hogy be akarom-e rippelni, igennel válaszolva pár perc múlva ott a berippelt anyag az általam választott formátumban, majd bepipálom az iPhone/Music alatt, hogy ezt a playlistet is syncronizálja, majd Sync.
Tényleg bonyolult és nehéz feladat. Sajnos nincs fejcsóválós smiley…

“Vagy a lekalózkodott sorozatepizódot. ”

Azt sajna csak iPhone-on fogod megnézni, mert azon le lehet játszani yxflash-el divX-et, Desire-n semmivel.

“Vagy egy pdf-et.”

Azt is hamarabb megnézem iPhone-on, mert az Androidos PDF olvasók enyhén lassúak és akadoznak működés közben, az, hogy egy nagyobb 2-300 megás PDF-et betölts, eléggé nagy kihívás, míg iPhone-on a GoodReader villanás alatt megjeleníti.

jplush

@Mordon Meg jo, hogy Jozsira gondoltam az iro alatt lol. 😀
Igy jar aki szeret mindig a kozeppontban lenni…

TommyBravo

Mordon: Talán írtam, hogy nekem az iTunes-ról van véleményem, nem az Androidról. Nem tudom, minek akarnám ÚJRA berippelni a 98-ban vásárolt Anima CD-met, amit már 10 éve mp3-ban hallgatok? És engem az nem igazán érdekel, hogy Androidon meg tudom-e nyitni így vagy úgy, engem az érdekel, hogy az iTunes miért áll közém és a telefon közé egy egyszerű copy-paste művelet során. Zenelejátszáshoz elhiszem hogy fasza, és kell az iPhone-hoz is egy adatszinkronizálós program, de szerintem a funkciójának itt kellene végetérnie és nem belépnie olyan területekre, amihez roppantul semmi köze. Az, hogy androidon mit NEM lehet megcsinálni, ebből a szempontból teljesen lényegtelen.

TommyBravo

angelday: Azt viszont nem te mint fogyasztó döntöd el, hogy a prezentációt készítő miben publikál. És az esetek többségében nem mondhatod nagyvonalúan, hogy “ha nem vette a fáradságot”, akkor én meg sem nézem. Az megint egy másik kérdéskör, hogy faszé’ nem ér rá 20 percet megnézni egy prezentációt, amíg az ember alkalmas gép közelébe kerül.

Handras

“HH: “Az iment ugy alakult h egy prezi.com-os prezentaciot kellett atneznem ut kozben. Ugyhogy megneztem a Desire-en. Ennyi.”

Te lattar mar iPhone-t??? Barmilyen pps-t meg lehet nezni rajta, mar nem is tudom hany eve. Ennyi.

Handras

AD: eskuszom eletemben nem lattam meg flash prezentaciot. Powerpointban, meg Keynote-ban lattam mar sokat, de flashben meg eletemben nem. Meg csak nem is hallottam ilyenrol. Tudom, buta vagyok 🙂

TommyBravo

angelday: Ha nincs flash az éppen kezedben lévő kütyün, nem nézheted meg a prezis dolgokat. Itt nincs “intró kihagyása” gomb, hogy rögtön eljuthass a pdf-verzióhoz. Mindemellett szerintem nem telefonon kell flash-tartalmakat nézni, egyszerűen kicsi és gyönge hozzá. Nyilván van egy csomó egyébként szép és/vagy hasznos honlap, amit így telefonról nem elérhető, de nem ettől áll meg a bolygó forgása. “On the other hand”, iPad-en szerintem volna helye. De az egy másik flamewar.

fogtunder

mordon:

a touchflo-t tényleg benéztem, de nagyjából egy időben jöttek ki vele. és nem mindent az apple-től lop mindenki más.

a bt-re meg tudom, hogy van megoldás biztos nem is egy, egyszer felraktam egyet, bekapcsoltam, onnantól nem működött a bluetoothom, amíg újra nem húztam a sotware-t tehát a továbbiakban leszartam, be volt kapcsolva folyton, szívta az akksit.

a htc-m nincs rootolva, leszarom. mivel nincsenek rá 160 megás játékok, ezért nem is kell nagyobb hely. az alkalmazások iphone-on sem foglalnak ennyit, csak a navi, de az meg androidon is meg van oldva.

az itunes backup tényleg nagyon jó volt, de mivel a pwnage tool nem kezelte az összes repo-t ezért egy csomó dolgot, amit megszoktam, kézzel kellett felrakni, közben vagy a cydia, vagy a springboard indult újra 30-szor. és az tuti nem volt meg soha egy óra alatt. egy átlag sw restore, jailbreak + unlock tényleg megvan gyorsan. de mondjuk amíg a 8-16 giga adat visszaszinkronizálódik, az sem 2 perc, ebbe is lehet bele kellene gondolni. az meg, hogy andron küldőd backup program kell miért gond? iphone-hoz is külön program volt backupra, akárki felmegy a marketre, pofándobják kb. 15 ingyenessel, még válogatni is lehet. és annyira nem vagyok kocka, hogy egyfolytában nyomjam a telefont mondjuk 3 órán keresztül, mert egyszerűen belefáradok már, ezért bruttó egy nap volt kb, mire minden a régi lett. itt ugyanez.

usb-s másolással soha nem volt bajom, egyszer random ledobta a microsd-t, reboot, minden ugyanúgy megvolt. hívásom még nem jött másolás közben, ez mondjuk gázgyárinak hangzik. ahogyan az is gázgyári volt az elején, hogy több hónapig az opcióm sem volt más csengőhangot használni iphone-on, utána meg nekem kellett megvágni, és még azóta sem rakhatok be magamnak egy komplett számot, ha nekem éppen úgy hozza úri kedvem.

a core process és mindennapi kommunikáció meg mindenkinek mást jelent, én pl. s40-es nokián üzenetet sem írok szívesen, nemhogy e-mailt. plusz benne van a dologban némi facebook, egy-két komment blogokon, böngészés, ilyesmik. próbálkoztam az iphone halála után qwerty-s nem smart tellákkal, olyan volt, mint kotonnal dugni egy guminőt. arra próbáltam utalni, hogy szórakoztatásra nem jó nekem az android, ebben az iphone sokkal jobb volt, de melóra, információcserére nekem ugyanúgy tökéletes.

Aszfaltbetyár

csak ámulok és bámulok, hogy ebből is mekkora hitvita lett. elmondjam, én miért cseréltem 3G-t Legendre? mert elegem lett abból, hogy a kocsiban nem tudom a Plantronics headsetemet használni, amit minden mással igen, az iPhone-nal NEM és NEM akart menni.
és a fhászom akart nemtomhány tízezerért megint újabb kihangosítót venni, meg tomtom car kitet 40e-ért és még sorolhatnám, hogy minden tartozék mekkora lehúzás az iphone-hoz.
Na, én ezért cseréltem, leszarom az AppStore-t, az iTunes-t, meg a Flashet is, meg a szabadságot is.
A nekem fontos dolgok mindkét modellben megvoltak és vannak: HTML email, web, gps, hsdpa, szép nagy kijelző. megyek és iszom egy sört.

Vood0o

Ez a flash téma rettentő unalmas már, január óta minden héten feljön valamilyen témában. Azért van most Androidon flash mert Jobs elküldte az Adobe-t, ha nem így lett volna, most nem lenne se flash androidon, se téma ez az egész. Az meg hogy a Google nagy feature-ként jelenti be nyilvánvaló, mert az ellenség platformján nincs, de ők is tudják, hogy csak “jó-ha-van” kiegészítő, ami hozzátesz egy kicsit az Androidhoz, de nem dealbreaker. (és hogy a keynote-ba beszólnak az Apple-nak…ugyanmár, csak azért teszik hogy többen odafigyeljenek, pénz pénz pénz…)

Egyébként flash-mobil ügyben elindult a mozgolódás, több flash játék oldal elindította a mobilra optimalizált weboldalát, és flash játékait is, úgy látszik van rá igény, és idővel lehet kinövi valamivé ez magát. De reméljük nem, haljon ki a flash =) csakhát html5nek még évek kellenek amíg feltudja váltani.

itunes vs android backup: Mikor megvettem a Legend-et az első hónapban szinte minden olyan appot letöltöttem ami jól nézett ki / szép volt az ikonja / érdekelt a funkciója. Több százat, de lehet hogy ezret, és itt jön ki a nem cenzurázott market hátránya, szép lassan belassult a Legend. Ezután a telefonkönyvbe menu -> backup (igen-igen, hiba hogy nem automatikus), majd beállításoknál factory reset, kb 4percig szöszmötölt, majd elindult, 10perc alatt feltettem újra a használt appokat, és minden ott volt. Az összes kapcsolatom, és az appokba az adatok. Persze hozzá kell tenni, hogy csak a 2.2-es sdk-ba van támogatott backup funkció, úgyhogy jelenleg csak az értelmes appoknak van megírva beépített automatikus backupja.

Egyébként szerintem azért csalódnak sokan az iphone használók közül az android/htc-ben mert az iphone-hoz hasonlítják, pedig egy más szemlélet mód. Tudom hogy erre az lesz a válasz, hogy de jelenleg az iphone a touch-experience smarthphone világ vezetője, és ahhoz kell, de akkor is egy más világ. Hozzászólások között rengeteg példa van itt, ami iphone-ba automatikus vagy egy gombos az androidba nem, de van ellen példa is. Más világ. Ahogy Józsi írta “más, de nem jobb”.

zozo

HTC Legend tulajok:

Unibody alu ház, nem árnyékolja le a wifi-t, mennyire stabil a wlan kapcsolat? Mennyire vagytok megelégedve a Legend-el írhatnátok pár szót, maga a készülék nagyon szép szvsz.

H2CO3

GT: igen, ezt én sem értettem egészen, ugye aki nem használja, az úgy ítélkezik felőle, hogy csúnya illegális dolog, meg csak a crackre megy az egész… am root-olt Android nem tud annyit, mint egy jailbreakelt iPhone.

Mordon: SBSettings & JB rulez. A Flasht pedig nem a mobilpiacról kellene kitiltani (amint azt az Alma nagyon helyesen csinálja), hanem inkább a fejleszttőknek kellene megtiltani, hogy 4 dolgon kívül (HTML5, CSS3, JavaScript, PHP) mást merészeljenek tenni egy weblapra. Utána meg jöhetnénk a natív funkciókkal megtámogatott böngészőkm, ájfónra pl. ez: http://www.big5aps.com/ Józsi, ha van rá 9 dolcsid vagy 0 dolcsid a lte verzióra, nézd meg a BÉTA (!!!) webappjaimat: http://infotronix.ogfree.com/webapp/

H2CO3

Ajálom különösen figylmedbe a BubbleMeter fantáziaevűt (felülről a második)!

urmom

@aKOS: Ha neked lenne overpriced termekeket ertekesito boltod, akkor te se akarnal magadnak tobb eszt, mint amennyivel amugy is elfut a penzt termelo boltod. A jelek szerint neki se kell. 🙂

@Mordor:

“Azt sajna csak iPhone-on fogod megnézni, mert azon le lehet játszani yxflash-el divX-et, Desire-n semmivel.”

Hulyeseg, anyamnak, aki nyugdijas, Androidos Galaxy Spica-ja van, és meg azon is siman lejatszottam eddig barmelyik sorozat epizodot. Gondolom, nem kell magyaraznom, hogy ha az 1.6-os Spica lejatssza, akkor a 2.1-es androiddal ellatott Desire is.

@Vood0o:

“Azért van most Androidon flash mert Jobs elküldte az Adobe-t, ha nem így lett volna, most nem lenne se flash androidon, se téma ez az egész.”
Komplett agyrem, hogy ezt nem csak kigondoltad, de meg leirni is mered. Ez olyan, mintha Steve Jobs es az Apple lenne az informatika netovabbja… Mi jon meg? Minden platformon van Flash, olyan, amilyen, ezt nem vitatom, de mindenen van, csak iphone-on meg ipad-en nincs. Desktop Apple-n is van, Linuxon is, es Winfoson is. Az adobe nem azutan ment az Googlehoz, hogy Jobs kizarta oket, hanem mindkettohoz elment, sok mas mellett. Es csak Jobs utasitotta el oket, mert neki olyan jovokepe van, volt es lesz, amiben Flash nincs. Rendben van, ez nekem nem faj, de ha nem gond, en attol meg szeretnem eldonteni, hogy en, tehat EN, es nem Jobs, hasznalhatok-e SZUKSEG ESETEN flash-t. Jobs lekorlatoz, a Google meg nem.

Mordon

fogtunder:
“arra próbáltam utalni, hogy szórakoztatásra nem jó nekem az android, ebben az iphone sokkal jobb volt, de melóra, információcserére nekem ugyanúgy tökéletes.”

Én meg éppen azért tértem vissza a 3GS-hez, mert az Android volt teljesen alkalmatlan munkára. Könyörgöm, nincs egy épkézláb Office alkalmazás, nincs egy normális dokumentum kezelő, nincs adatbáziskezelő, nincs Skype, nincs jól működő LogMein kliens (kijött egy béta, de az többet fagy, mint fut), de nem találtam olyan RSS olvasót ami akár csak megközelítette volna a NewsRack-et, de jól használható e-mail klienst sem találtam (rengeteg céges levelet kapok HTML formátumban és az Android képtelen teljes képernyőn megmutatni azt, csak össze-vissza scrollozva), nincs normális böngésző (könyörgöm milyen mobil browser az, aminek nem lehet a desktop géppel szinkronizálni a könyvjelzőit és ha már kézzel nehezen felszenvedtél 50-60-at, akkor egyrészt azt ömlesztve képes csak megmutatni, másrészt 4-5 másodpercig nyitja azt meg).
De az sem volt kispályás, hogy majd 300 névjegyet kézzel kellett átszerkesztenem, mert a bár csoda Android alatt az égadta világon minden felesleges hülyeséget be lehet állítgatni, de egy olyan alap dolgot, hogy a vezeték, vagy keresztnév legyen elöl és aszerint rendezze a névjegyeket, azt nem.

Vood0o

@zozo:
Legend nem egy jó vétel, wifije gyengébb, gyanítom ahogy írtad, az alu ház miatt, vegyél Desire-t, nem sokkal drágább

@urmom:
a mondatomban a hangsúly a MOST-on volt, persze, tudom, odament mindenkihez az Adobe, de ha az Apple nem utasítja el őket akkor nem lett volna most, iphone 4g előtt flash androidra az fix, és téma se lenne. Szerinted Flash CS5-öt miért azzal reklámozták hogy egy kattintással iphone appot lehet csinálni? Miután Jobs hasba rúgta őket 1-2hétre rá jöttek a nagy Adobe nyilatkozatok hogy mennyire szeretik a Google-t, és az android a király meg minden adobe dolgozónak nexus1-t, persze =)

zozo

Mordon ez a névjegydolog (Vezeték,Keresztnév), és az hogy nincs Skype ez komoly???

klarky

Nagylevegő……. áááá, inkább hagyjuk.

Mindössze 2 dolog:

1., Ha lenne egy emeltdíjas sms szám, amivel támogatni lehetne az android fejlesztését az apple ellen simán tolnék rá pár üzit. Jómagam alig várom, hogy lenyomják ezt a szánalmas pénzgyárat és azt hiszem lassan itt az idő, hogy ez meg is történjen. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a 4.0-as sw-ben, telóban, de nyilván mindegy mi lesz, az jó lesz.

2., Józsi szerintem ez a nyomjátok a lájk gombot ez nagyon gyerekes. Kb. olyan, mint amikor néhány éve beindultak a bloggok és írták, h ha tetszik amit írtam kommenteljetek. Vagy tegyél ki egy szavazó gombot, vagy hagyd ezt a lájkolást. Szerintem nem áll jól, de te dolgod.

asbi

Vood0o, nekem nincs gond a wifi-vel, ahol iPhone-nal volt jel, ott a Legenddel is van..
(Mondjuk nyilván nem próbáltam az utcán, de oda minek? Arra ott van az adatcsomagom.)

Vood0o

Igen, van akinek jó, de túl sok ember jelzi, hogy neki gyengébb. Mint például nekem is. De szerintem nem ez a fő gond a Legend-del, hanem hogy drága, szép az aluház tényleg, de kicsi a képernyő / kis felbontás (álló módban az írás nehézkes), tavalyi a hardver, és a Desire alig drágább. Én buta meg megvettem Legend-et első héten, vártam volna 2-3 hetet és Desire-t ugyanannyiért kaptam volna. Szóval szerintem ma androidos kérdésre a legjobb válasz itthon a D.

Amúgy a pletykák szerint június végén jön a 2.2-es HTC update néhányaknak, kitudja, lehet előbb lesz Froyo a Legend-emen, mint iphone 4G itthon =)

Handras

“Ha lenne egy emeltdíjas sms szám, amivel támogatni lehetne az android fejlesztését az apple ellen simán tolnék rá pár üzit. Jómagam alig várom, hogy lenyomják ezt a szánalmas pénzgyárat és azt hiszem lassan itt az idő, hogy ez meg is történjen.”

Ez jo volt. Mert a Google nem egy szanalmas penzgyar ugye?

zimmith

akinek megkell nézni valami flash oldalt iphone-on, és nem áll más rendelkezésre, van rá egy program cloud browse a neve, ingyen tölthető az appstoreból, nem tökéletes, de végszükség esetén használható

klarky

@Handrás: Furcsa, hogy te véded, amikor olykor te is áldozatául esel pénzsóvárgásuknak. (jó, ettől még lehet mondani, hogy kenyéredó gazdád)

A Google? De de, az. Csak vessük már össze, h ki mit adott a világnak, ki mennyi innovációt tesz a cuccaiba és vonjunk úgy párhuzamot.

Ha a Google egyik napról a másikra nyomtalanul eltünne, azt hiszem megállna a világ. És szerintem ezt túlzás nélkül lehet állítani. Álláspontom szerint konkrétan az egész internetnek azóta van értelme, mióta megjelent a Google és itt nem csak a keresője miatt gondolom ezt, hanem úgy általában.

Ha az apple eltünne mi történne? Semmi, max kapna egy szobát a technikatörténeti múzeumban. Null, nem nulla, null.

Akos

A ‘pont’ után látom ahogy handras es jozsi egymás csunyáját simogatja…természetesen az ájfonokra gondolok! 😀

CharlieBrown

Erősen szubjektívre sikeredett, és akkor finom voltam, és nőies.

Írd az elejére öles betűkkel, hogy IMHO, és akkor no problemo.

klarky

Rendben Józsi, az utolsó (nem tő) mondatod miatt igazat adok és nem kezdek el példákat sorolni a Google védelmében. Nekem akkor is előrébb való, és nem cserélném el a Google-t az Almáért. Ha én lehetnék a világ ura, és egyfajta Cézárként ítélkezhetnék életük/haláluk felett egyértelmű lenne a döntésem.

Mordon

klarky:

“A Google? De de, az. Csak vessük már össze, h ki mit adott a világnak, ki mennyi innovációt tesz a cuccaiba és vonjunk úgy párhuzamot.”

Ha nem létezne az Apple, akkor elképzelhető, hogy most nem pötyögnél butaságokat, mert olyasmi mint PC nem is létezne (olvasgass utána, hogy melyik gépet hívták először personal computernek, meg, hogy miért kezdett az IBM a PC fejlesztésébe és mitől akarátk megkülönböztetni az IBM kompatibilis PC elnevezéssel).

De azt is megnéztem volna, hogy az Apple nélkül a Microsoft mikor kezdett volna bele egy grafikus interfész fejlesztésébe, lehet még ma is szöveges képernyők előtt ülnénk és a GUI az egérrel együtt ment volna a szeméttelepre a Xerox pincéjéből.

Ha a Google-t törölnénk a történelemből, akkor nem történne semmi, most akkor a Yahoo, vagy az Altavista keresőjét használnánk.

Mordon

zozo:
A Galayx Super Amoled kijelzője fényéveket ver rá a Desire kijelzőjére!!!

Mordon

asbi:

Ezek közül egyik sem sarkalatos pontja a mai informatikának, ha mind eltűnne, akkor sem lenne komoly probléma.

klarky

@Mordon: nem kommentálnám a kommented, mert nem akarom szítani a tüzet.

Te is tudod, hogy ez egy szövevényes, összeesküvés elméletekkel és ármánykodásokkal teleszőtt történet, aminek ki tudja mi is az igazi alapja.

Amúgy meg egy BMW-Mercedes hitvitát ne ott kezdjünk már, hogy ki állt közelebb a kerék feltalálásakor a feltételezett helyszínhez.

Kíváncsi lennék mit nézegetnél az apple gépeden ha nem lenne google. Amúgy ahogy Jozef is írta: pont.

Mordon

klarky:

“Kíváncsi lennék mit nézegetnél az apple gépeden ha nem lenne google. ”

Ugyanazt amit most, max. másik kereső lenne az alapértelmezett. Gyakorlatilag senkit nem hatna meg jobban, ha nem létezne a Google.

Bocsi, de az OSX-nek semmi köze a Google-hoz, a Webkit motorú böngészőknek sem, a munkámhoz használt Adobe csomagok is vidáman elvannak a Google nélkül stb. Nincs olyan része a digitális életemnek, amiből komolyan hiányozna ez a cég, ha eltűnne holnaptól.

Mordon

klarky:

Azért kifejthetnéd, hogy a te mindennapjaidban mennyire van jelen a Google, hogy más nem tudná akár a mostani választékból is könnyedén pótolni.

urmom

@Mordon: ez a “ha eltunne az egyik ceg, masik ceg” dolog tenyleg nem vezet sehova, es vitathatatlan erdemei vannak az Applenek. Viszont a 2 Steve kozott volt ugye egy csunya kisstilu atbaszas, mig a Google-duonal ilyenrol nem tudunk. Ráadasul, mas korszakban jottek letre a cegek, es mas teruleten is nyitottak (egyik hardware, masik kereso szolgaltatas), szoval aki felvetette ezt a hasonlitgatast, nem jo peldaval allt elo (azt tudom hogy nem te voltal).

A nevjegyzek dolog meg azert nevetseges, mert iPhone-bol atraktam a kontaktjaim Outlookba, Outlookbol meg a Gmail-be, es ON THE FLY beszinkronizalta mindet – innentol kezdve nem tudom, hogy lehet ennel nagyobb szabadsageruetet ado megoldasra varni… 🙂

Mordon

klarky:

“Te is tudod, hogy ez egy szövevényes, összeesküvés elméletekkel és ármánykodásokkal teleszőtt történet, aminek ki tudja mi is az igazi alapja.”

Ebben semmi összeesküvés és ármánykodás nincs.
Az Apple az Apple II-vel és a rá készül Visicalc programmal (ami a világ első táblázatkezelője volt) belerondított az IBM levesébe, mert olyan megoldást vittek a háztartásokba, amikhez addig az IBM mainframe-jei kellettek. Erre volt válasz az IBM PC fejlesztése és piacra dobása.
Ha nincs az Apple, akkor ki tudja milyen úton indul el a fejlődés és mára hova torkollik, de az biztos, hogy teljesen más lenne, mint amit ma ismerünk.

Mordon

urmom:

“A nevjegyzek dolog meg azert nevetseges, mert iPhone-bol atraktam a kontaktjaim Outlookba, Outlookbol meg a Gmail-be, es ON THE FLY beszinkronizalta mindet – innentol kezdve nem tudom, hogy lehet ennel nagyobb szabadsageruetet ado megoldasra varni… ”

Akkor te túl is bonyolítottad.
Én csak annyit tettem, hogy az iTunes-ban bepipáltam, hogy a névjegyzéket szinkronizálja fel a Google fiókomba és már meg is jelent a Desire-n. A gond ott volt, hogy iPhone-on rendesen voltak megadva a nevek (vezetéknév, keresztnév), viszont ott megadható, hogy melyik legyen elől, az Androidon meg nem. Ezért rá kellett szánnom egy kis időt, hogy egyenként megcserélgessem az összes kontaktnál.

Vood0o

egyébként sense-androidba megadható melyik legyen elől, viszont alapból firstname-lastname van, szóval át kell állítgatni mindent sajnos

Mordon

“egyébként sense-androidba megadható melyik legyen elől”

A Desire-n Sense van és nem lehet megadni.

Mordon

“és ha nincs a sötét középkor akkor most…”

Most konkrétan csak erről a két cégről volt szó, hogy mi lenne, ha eltörölnénk őket a történelemből.

Egyébként ha nem lett volna a sötét középkor, akkor ma már lehet másik galaxisokba utazgatnánk 😀

ati

mordon egyszerűen félelmetes, mennyire torzított álláspontot képviselsz a Desire ellen, gyakorlatilag folyamatosan hazudsz. életemben először és utoljára jártam ebben a blogban, már sajnálom, hogy ennyi hsz-t végigolvastam

Mordon

ati:

Légyszíves cáfolj meg… Én 1 teljes hónapig napi szinten használtam a Desire-t és kikérem magamnak, hogy hazugnak nevezzél!!!!!

klarky

Bocs, a Google-t Handrás dobta be a beszélgetés fonalába nem én! Olyat meg pláne nem mondtam, h az OS X-nek bármi köze lenne a Google-hez.

Ami az ármánykodást illeti. Egyes verziók szerint a Xerox megengedte Steve Jobs-nak hogy betekintsen a boszorkánykonyhába de arra nem számított, hogy onnan ötleteket fog ellopni. Mondjuk akkor ez még őt annyira nem érdekelte (mármint a Xerox-ot), hiszen az egész pc-zést butaságnak gondolták, aztán persze bánták a dolgot.

Józsinak üzenem, hogy elvileg az egeret is a Xerox találta fel, az hogy most van pöckölős-érintős-csuda apple egér, az pusztán fejlesztés eredménye és nem egy új találmány!

És, hogy mit használnék ha nem lenne Google? Nem az a kérdés, hogy van e alternatívája a keresőnek, a docs-nak, a youtube-nak (ok, vették, bocsi), a maps-nek, az earth-nak, stb. mert ma már van. De ezeket és sok más dolgot is ők kezdték el, ők adták a kezünkbe kvázi ingyen és ők hisznek dolgokban akkor is, ha belebuknak és amúgy milliókat öltek már bele.

És mutass egy céget ma az informatikában aki úgy megy előre, hogy neki mer ugrani a nulláról kezdve mindenkinek! Hitted volna néhány éve, hogy lesz saját böngészője? Hogy belefog a telefonbizniszbe? Hidd el lesz táblája és saját oprendszere is. Lehet, h nem fog elsőre sikerülni. Az is lehet, h belebuknak, de az is, hogy brilliáns lesz. És persze az is lehet, hogy pár év és azon fogunk vitázni, hogy az iPad 3.0 vagy a Gpad 2.0 a jobb. De nekimennek és csinálják. És ezt tisztelem bennük.

És hány ilyenük van te jó ég. Én csak kapkodom a fejem, hogy titokban mik kerülnek ki a laborukból. Igaz ők nem tapsikolnak minden megmozdulásukkor keynote-okon, hogy ezt figyu, ezt is megcsináltuk, mint Steve, aki képes hype-ot generálni annak, ha új szint is csinálnak a Shuffle-ból.

Na de megyek aludni, részemről ez a száll elvarva. Úgysem értünk egyet.

asbi

klarky +1
Te vagy az én emberem! Hasonlóan vagyok a Google-vel, csak nem tudtam jól megfogalmazni.

Aszfaltbetyár

Józsi, megint belenyúltál a tutiba. Nem gondolkoztál még a bulvárújságíráson? 😀

Mordon

larky:

“Ami az ármánykodást illeti. Egyes verziók szerint a Xerox megengedte Steve Jobs-nak hogy betekintsen a boszorkánykonyhába de arra nem számított, hogy onnan ötleteket fog ellopni. ”

Tekintve, hogy az Apple részvényekkel fizetett a Xerox-nak enyhén urban legend minden lopásról szóló mese.

“És mutass egy céget ma az informatikában aki úgy megy előre, hogy neki mer ugrani a nulláról kezdve mindenkinek! Hitted volna néhány éve, hogy lesz saját böngészője? Hogy belefog a telefonbizniszbe? Hidd el lesz táblája és saját oprendszere is.”

Gondolom az Apple nem nulláról ugrott bele a telefonbizniszbe és nem nulláról kezdett fejleszteni egy böngészőt, aminek a motorját nyílttá tették és a legtöbb mai modern böngésző alapját képezi pl. a Chrome és az Android böngészője is Webkit alapú.

Aszfaltbetyár

Gyerekek, ugye nem azt akarjátok mondani ezzel a sok ténnyel, hogy ti azért használtok Apple/Google terméket, mert szeretitek/tisztelitek a céget?

klarky

@Ad: Nem értesz vele egyet?

“In 1970, under company president Charles Peter McColough, Xerox opened the Xerox PARC (Xerox Palo Alto Research Center) research facility. The facility developed many modern computing technologies such as the mouse and the graphical user interface (GUI). From these inventions, Xerox PARC created the Xerox Alto in 1973, a small minicomputer similar to a modern workstation or personal computer. This machine can be considered the first true Personal Computer, given its versatile combination of a cathode-ray-type screen, mouse-type pointing device, and a QWERTY-type alphanumeric keyboard.”

Anélkül, h végig olvasnám a fél netet…

Mordon

klarky:

Senki nem vonja kétségbe a Xerox mérnökeinek teljesítményét, de ha a Xerox-on múlt volna, akkor pár héttel később az egész cucc ment volna a szeméttelepre, mert a Xerox vezetői semmilyen fantáziát nem láttak sem a GUI-ban, sem az egérben. Jobs-ék látogatásához is a raktárból hozták elő a cuccost, mert már rég nem ezen dolgoztak.

ati

ok,tegyük félre a flash kell-nemkell témát (én szeretek dönteni,h akarom-e, a Desire esetén van választásom). Engem nem zavar sem a jailbreak, sem a rootolás, ha akarok egy programot felrakom így vagy úgy. Az Iphone remek készülék, engem csak kifejezetten a hozzáállásod zavar minden más készülékhez, illetve a ferdítéseid – gyk.: hazugság 🙂
Nem foglalkoznék az olyan bölcs megállapításaiddal, mint “a grafikai megoldások néha szaggatnak, mint egy filléres Alcatelen”, vagy hogy nem vagy képes megérteni az Amoled kijelző előnyeivel járó hátrányokat (ragyogó, telt színek vs. napsütés… de hát vmit vmiért). Eltekintek a szintén remek meglátásaidtól is, mint “egy Marketből letöltött alkalmazással bármikor megfektethető ami egy App Store-os alkalmazás esetén elképzelhetetlen”

ati

Najahh persze biztosan így van ha te mondod, de mivel idáig olvasgatva láttam a reakcióid a véleményeddel szemben állókra, ezt sem vitatnám meg veled. Ezek csak csúsztatások, annyira nem meglepőek egy elvakult fantól, de miért kell ilyet: „Azt sajna csak iPhone-on fogod megnézni, mert azon le lehet játszani yxflash-el divX-et, Desire-n semmivel” Nem igaz, egy darab lejátszó program kérdése az egész (bár valóban csak ez az egy progi van rá, de nekem mindent visz Pc-ről átlökve). És kérlek ilyet se: „Ha a Desire-t nem használod, csak a zsebedben van, akkor is lemerül estig” Na ne már, lemerült már nekem is egy nap alatt, de hidd el nem a zsebemben volt… a 2 napot simán bírja átlag használattal, de egyik okostelefonom se bírt többet. Oh,még vmi: bt megy az alap progikkal is (share), bár tény, nem az erőssége a fájlküldés – ebben erősen emlékeztet 1 telóra 🙂

Handras

“Bocs, a Google-t Handrás dobta be a beszélgetés fonalába nem én”

Idezlek:

“1., Ha lenne egy emeltdíjas sms szám, amivel támogatni lehetne az android fejlesztését az apple ellen simán tolnék rá pár üzit. Jómagam alig várom, hogy lenyomják ezt a szánalmas pénzgyárat és azt hiszem lassan itt az idő, hogy ez meg is történjen.”

Erre irtam, hogy a google is penzert hajto ceg. Remelem az vilagos szamodra, hogy az Android=Google? Csak mert a fent idezett kommented nem erre utal…

cicavirag

” úgy döntöttem, hogy egy több napja érlelt karimatúrót fogok ”
dobbenet. ez cool? mert engem konkretan a hanyas kerulget.

Mordon

“illetve a ferdítéseid – gyk.: hazugság
Nem foglalkoznék az olyan bölcs megállapításaiddal, mint “a grafikai megoldások néha szaggatnak, mint egy filléres Alcatelen””

Menj be a Setting-ben az Applications-be és scrollozz (és sírj), de ugyanígy szaggat a scroll a könyvjelzőknél a böngészőben, de akár az Astro-ban is. Ha meg régen indítottad újra, akkor akár a programlista is akadozni fog rendesen.

http://www.dailymotion.com/video/xd3po6_desire-scroll_tech

De megnézheted a fentebb linkelt PDA Fan Club-os videót, ott is borzalmasan akad mindenhol.

“vagy hogy nem vagy képes megérteni az Amoled kijelző előnyeivel járó hátrányokat (ragyogó, telt színek vs. napsütés… de hát vmit vmiért).”

Mármint arra gondolsz, hogy nem tetszenek a túlszaturált színek és a leszűkült színtér? Bocsi, de ezt fel sem soroltam a hátrányoknál.

http://kepkezelo.com/images/27dykmym1oe2ne0whp2n.png

De még ha teljesen szín hű is lenne akkor sem lenne más a véleményem, hisz erősebb fényben gyakorlatilag használhatatlan a készülék.

“Eltekintek a szintén remek meglátásaidtól is, mint “egy Marketből letöltött alkalmazással bármikor megfektethető ami egy App Store-os alkalmazás esetén elképzelhetetlen”

Tekintve, hogy ez tény, nem tudom mi a problémád vele.

Szóval én veled ellentétben nem a levegőbe beszélek….

Mordon

“Nem igaz, egy darab lejátszó program kérdése az egész (bár valóban csak ez az egy progi van rá, de nekem mindent visz Pc-ről átlökve).”

Most ne haragudj, de te hazudsz! Egyetlen alkalmazás sincs, amivel le lehetne játszani konvertálás nélküli divx-et élvezhetően akadozás nélkül. Ezt nem én állítom, hanem minden Desire tulaj és minden ezzel foglalkozó fórum!

“És kérlek ilyet se: „Ha a Desire-t nem használod, csak a zsebedben van, akkor is lemerül estig” Na ne már, lemerült már nekem is egy nap alatt, de hidd el nem a zsebemben volt… ”

Ezt direkt teszteltük, gyakorlatilag 2 pár perces hívást fogadtam vele és nem nyúltam hozzá és reggel 9-től este 8-ig 8%-ig merült (a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt gyári állapotában néztük, mindenfajta külsős javítgatás nélkül).

Bel Riose

“So much in love with shiny new toys, it’s unnatural.”

cicavirag

te amit itt blogolas cimen muvelsz ezekkel a hasonlatokkal, az kb. olyan mintha egy apa gyerekneveles cimen molesztalna a 6 eves lanyat. Es itt tart ez az orszag, hogy CSAK en akadok ki. Lattal mar te kulfoldon tech-blogon ilyen ocsmany stilust?

marchello

“@asbi
May 25th, 2010 at 9:31 pm
klarky +1
Te vagy az én emberem! Hasonlóan vagyok a Google-vel, csak nem tudtam jól megfogalmazni.”

segítek. a Gugli az ingyen tolja a pofátokba (az enyémbe is) a cuccait. de ha neadjisten kérne érte valamit, egyből szánalmas pénzgyárrá változna, aztán egyből nem lenne olyan hatalmas innováció amit csinál.

homer66

Nem értelek benneteket….
Mindenki fikazza a másikat…miközbe, tény hogy az android sokkal jobb, ha nem játékról van szó.
Igenis nagyon jo, hogy a wifi nem kapcsol ki, ha standby-ba van a telefon.
Nem merül le gyorsabban mint a 3gs, egy percel sem!!!
Sokkal egyszerübb egy samba hálozatra csatlakozni, és fajlokat( torrent…stb) másolni letölteni egy tavoli meghajtóra…ja, ezt a iphone-on nem is lehet megoldani…
A böngésző sebessége 1.5x ráver az ájfonra.
Iphone-n nem tudsz balra, jobbra egy beirt szövegbe lépkedni, csak ha a hihetetlenül szar nagyítós bohóckodással küzdessz…
Akar torrent oldalakról tudok zenéket filmeket letölteni, és meghallgatni, megnézni zip/rar-ból egy kattintásra…
Akár folyamatosan online lehetsz skypon, icq, msn…akarmin, miközbe alszik a telcsi…és még mindig nem merült le…ya a PUSH-t ne vegyük ezzel egy kalap alá!
Meg tudtak oldani, hogy egyszere minden program a háttérbe fusson, és ne lessuljon be, és ne zárjon be programokat, mint a backgrounder…
Na mind1 igazabol, nekemis 3gs-em volt…elötte 3g, elötte 2g, de akkor az iPhone volt a legjobb, mára ez nem igy van. Ez tény és valószinüleg csak az elfogultsag beszél mindnkiből…az a legjobb ami neki van.
Nexus One

fraki

@homer66
May 25th, 2010 at 11:07 pm

Ilyenkor jön az AD-szerű válasz: és van rajta Cleartune? Mert én azzal hangolom a pianínómat 😀 (tényleg)

Ha már szóbajött a prezi.com. Annak is nagyobb a hájpja, mint a lángja, először cool, de engem speciel már nagyon idegesít a ki-be zoom effekt, és unalmas is. Borzasztó forradalminak gondolják, hogy nem slide alapú a prezentáció, de a prezentáció mindig slide alapú lesz.

Bel Riose

homer66: “tény hogy az android sokkal jobb, ha nem játékról van szó.”

Tény, ha a Te igényeidet vesszük figyelembe. Nem tény ha az enyéimet.

Valakinek az számít hogy tudjon torrentet irányítani a telefonjáról, zipeket / rarokat letölteni és megnyitni, valakinek meg az hogy inkább olajozottan működjön a rendszer, ne akadjon meg soha, visszapattanjon az oldal a görgetés végén, stb…

Ez utóbbi valakinek parasztvakítás (mint ahogy írta valaki a kommentekben), valakinek meg döntő tényező, és pont leszarja hogy lehet SD kártyáról appokat telepíteni vagy sem.

Az a baj hogy ez a két réteg majd’ 200 kommenten keresztül teljesen értelmetlenül próbálja meggyőzni egymást, hogy neki van igaza, az ő igénye a valid, az ő rendszere a jövő.

Pedig mindkét rendszernek van jövője. Sajnos az empátia, mások igényeinek elfogadása a sajátunkkal szemben nem nagyon megy itt az embereknek…

a.

uristen angelday, az un. “momentumos” gorgetes apple talalmany? o jaj, akkor en mit hasznaltam a logitech egereimmel boven az MM megjelenes elott?

vegyuk mar le picit a szemellenzot.

Zeusz

cicavirag: Jólnevelt kislány nem írja le azt a szót az internetszre, hogy “hányás”!

nyenyec

Ez az egész kezd már tényleg gyerekes lenni szerintem.

Árt a plastik brandnek.

(5 év múlva visszanézve teljesen nevetséges lesz.)

CEX

Még mindig nem értitek Angelday írását, és a telefonok spec. sheetjei alapján vagdalkoztok egymással, mint a gyerekek. Mi a baj azzal, ha egy blogger elmondja a véleményét? Neki a szifon jön be jobban, ez simán lejön az írásából, de mégsem azt írta, hogy a desire egy használhatatlan ócskavas, hanem egyszerűen az ő számára azok a funkciók, amelyeket az a készülék tud, nem fontosak.

Szerintem ezzel sokan vagyunk így. Én speciel pont leszarom, hogy miből hányadik verzió van, én teljesen jól elvagyok egy sima 3G-vel, amire JB után felpattintottam az összes létező brutál játékot. Nincs se sbsettingsem, nem érzem hiányát a flashnek, nem érdekel, hogy a wifire folyamatosan kapcsolódik a telefon, vagy csak akkor, amikor kell neki, nem, nem, nem bazmeg, nem érdekel a technikai része.

Megveszem, nem azért, hogy szeressem, hanem azért, hogy kényelmesen, megbízhatóan ki tudja szolgálni az igényeimet. Mi kell nekem? Mobilnet jó böngészővel, kényelmes sms/e-mail írás, csatolt file-ok megnyitása (xls doc ppt pdf), játékok. Jelenleg ezekre a funkciókra egyik gyártó sem tud SZÁMOMRA JOBB megoldást kínálni. Az már csak hab a tortán, bár nem “deal-breaker”, hogy egyik gyártó sem tudott mind a mai napig olyan gördülékeny és szép kezelőfelületet készíteni, mint az Apple, aki – teszem hozzá, nem túl régóta gyárt telefont.

Innoválni nem tudnak? Az összes konkurens az Apple-t másolja, kezdve a béna samsung/LG-től a már kissé ötletesebb, de teljesen lemaradt Nokiáig. 2010-re sikerült egy darab kézzelfogható alternatívát felmutatnia a HTC-nek, ezt pedig Angelday is megírta.

Erről ennyit. Most pedig következzen az itteni legirritálóbb emberhez címzett különvéleményem:

HH. Neked most itt az a bajod, hogy nem lett körbenyalva a kedvenc kistelefonod, hogy flash-t is tud? Miért nem írod meg te a postodat arról, hogy micsoda új élményekben van részed a mobilos flash miatt, kürtöld tele a világot a csodamasináddal, mert tudja.. igen, TUDJA A FLASHT.

“ha éppen szükségem van rá, csak benyomom, és megy is” – elégedetten kelhetsz fel reggel, mert tudod, hogy kedvenc éttermeidet bárhol megnézheted, miközben úton vagy.
“imádom a szellemiségét ennek a készüléknek, ennek a cégnek” – morfondírozol magadban, miközben rácsekkolsz a kiváló Android Marketre.

Gondolom társaságban is sikered van a mutatványaiddal, amikor a barátaiddal összeméritek a telefonjaitok skilljeit.

A legjobb, hogy te még azt is tudod, hogy kik vannak az élbolyban, csak azt felejted el hozzátenni: “szerintem:”.

ati

mordon: tényleg érdekes volt benézni erre a fórumra, és bevallom soha nem láttam egyik telefon használói között sem ilyen mértékű rajongást (ez bizonyítja az Iphone nagyszerűségét). Ez szép, engem mint említettem csak a stílusod és a magyarázataid erőltetése ragadott írásra. Mivel először vagyok itt,mondhatod miért is olvasom,de hát már megtettem és elmondtam a gondolataim. Nem tudok mit írni többet arra,h Neked lemerült 8%-ra a teló, nekem soha nem sikerült ezt produkálnom. Nem tudok arra sem mit írni, h először azt írod “„Azt sajna csak iPhone-on fogod megnézni, mert azon le lehet játszani yxflash-el divX-et, Desire-n SEMMIVEL” majd a reagálásom után így fogalmazol “Egyetlen alkalmazás sincs, amivel le lehetne játszani konvertálás nélküli divx-et ÉLVEZHETŐEN akadozás nélkül”. Érted ugye? Akkor mégis le lehet játszani. A fogalmazásod zavart kizárólag,de Te vagy itthon 🙂 Hozzá kell tegyem ha hiszed ha nem az említett program nekem élvezhetően adja vissza a konvertálás nélküli filmeket,de biztos csak nekem 🙂

ati

És azt is le kell írjam, h nézegettem a képeket amit belinkeltél (Nexus vs Iphone), de nekem élőben többet mutat egy kijelző,és szerény véleményem írtam le,h szebb felbontás/színek jellemzik Iphone mellé rakva. Mondom, szerintem. Hajrá Iphone, hajrá HTC, de kéretik nem a rivális hibáinak eltúlzása, a saját brand gyengéinek felmagasztalása, persze szólásszabadság van. Mint nekem is 🙂

Mordon

homer66:

“Mindenki fikazza a másikat…miközbe, tény hogy az android sokkal jobb, ha nem játékról van szó.”

A gond az, hogy csak írsz, de nem olvasol.
Én nem játszom a telefonon, de gyakorlatilag csak kompromisszumokról szólt az egy hónap amíg a Desire-t használtam, mert munkára szinte teljesen alkalmatlan. Munkára, nem játékra és azért, mert nincsenek rá megfelelő alkalmazások.

“Igenis nagyon jo, hogy a wifi nem kapcsol ki, ha standby-ba van a telefon.
Nem merül le gyorsabban mint a 3gs, egy percel sem!!!”

Szerintem te nem láttál se Desire-t, se iPhone-t még 😀
Ekkora baromságot leírni… az összes fórumon arról sírnak, hogy milyen pocsék a Desire rendelkezésre állási ideje.
Ugyanazzal a felhasználással a 3GS 80%-ig merül le a nap végéig, amivel a Desire-t már töltenem kellett délután. De egész biztos nem merül jobban. Orvos látott már? 😀

“Sokkal egyszerübb egy samba hálozatra csatlakozni, és fajlokat( torrent…stb) másolni letölteni egy tavoli meghajtóra…ja, ezt a iphone-on nem is lehet megoldani…”

Persze, hisz mivel iPhone esetén alapból wifi-s másolást használ mindenki, tuti nem lehet ezt megoldani. Ember te nem vagy semmi 😀

“A böngésző sebessége 1.5x ráver az ájfonra.”

Ide is lett linkelve, ahol a 3GS még a legújabb 2.2-es hipergyorsnak tartott Androidot is elveri, akkor most mégis miről beszélsz???

“Iphone-n nem tudsz balra, jobbra egy beirt szövegbe lépkedni, csak ha a hihetetlenül szar nagyítós bohóckodással küzdessz…”

Amivel viszont pontosan tudsz pozicionálni szemben a Desire ostoba optikai vacakjával, ami még véletlenül sem oda léptet ahova akarod. Én ne haragudj pont azt tartottam bohóckodásnak. Mi a fészkes fenének kell egy érintőképernyős rendszernek trackball??

“Akar torrent oldalakról tudok zenéket filmeket letölteni, és meghallgatni, megnézni zip/rar-ból egy kattintásra…”

Én is 3GS-en. Akkor most mi van? 😀

“Akár folyamatosan online lehetsz skypon”

Pontosítsunk én lehetek folyamatosan online Skype-on 3GS-en, Te Desire-n nem, mivel nincs rá Skype, csak gagyi utánzatok (Fring és társai).
Az meg biztos jó megoldás, hogy folyamatosan futtatsz egy klienst a háttérben állandó adatkapcsolatot fenntartva, procit és akkut pazarolva, minthogy a kliens egy távoli szerveren futna és csak az üzeneteket küldi el neked Push-on keresztül, ezzel töredékét merítve az aksinak 🙂
Ne zavarjon, hogy a gagyit élteted 😀 (a 2.2-ben végre lemásolták az Apple Push rendszerét és az Androidnak is lesz hasonló megoldása, de félek tőle, ha olyan jól sikerült, mint a Copy/Paste megoldás lemásolása a 2.1-ben, akkor nem igen lesz jól használható).

“ya a PUSH-t ne vegyük ezzel egy kalap alá!”

Ne is, nem ilyen szar megoldás.

“Meg tudtak oldani, hogy egyszere minden program a háttérbe fusson, és ne lessuljon be, és ne zárjon be programokat, mint a backgrounder…”

– Nem fut minden program a háttérben (a legtöbb fel van függesztve)
– Kurvára be tud lassulni tőle a rendszer
– Valóban nem zárja be az alkalmazásokat, ezért kilószám készülnek a taskmanagerek, amikkel be lehet kézzel, vagy automatikusan zárogatni ezeket, hogy ne pazarolják az erőforrásokat és ne lassuljon be a rendszer (a Backgrounder meg nem zár be semmit, azt a rendszer teszi, ha elfogy a memória, de ezt az Android is megteszi)

“Na mind1 igazabol, nekemis 3gs-em volt…elötte 3g, elötte 2g”

Ezt nehezen hiszem el, mert fingod sincs arról amit egy iPhone tud, igaz arról se, hogy a Desire/Nexus mit tud.

Balambér

Atyaúristen, mi van itt?!
Na, mindneki irány borbélyhoz!
Most azonnal!

Mordon

ati:

“Nem tudok mit írni többet arra,h Neked lemerült 8%-ra a teló, nekem soha nem sikerült ezt produkálnom.”

Egyedi eset vagy. Én rengeteget fórumoztam és leveleztem más felhasználókkal ebben az ügyben, de az derült ki, hogy MINDENKINÉL így merül.

” A fogalmazásod zavart kizárólag,de Te vagy itthon Hozzá kell tegyem ha hiszed ha nem az említett program nekem élvezhetően adja vissza a konvertálás nélküli filmeket,de biztos csak nekem ”

Csak neked, mivel olyan szinten akad, hogy inkább diavetítés, mint filmlejátszás (8-10 fps), de ez sem egyedi, hanem MINDENKINÉL így van. Olvass fórumokon, nincs rá megoldás, mindenki várja a HTC beígért frissítését amivel végre le lehet majd játszani a DivX-et és talán a HD videó felvétel is megoldásra kerül.

“És azt is le kell írjam, h nézegettem a képeket amit belinkeltél (Nexus vs Iphone), de nekem élőben többet mutat egy kijelző,és szerény véleményem írtam le,h szebb felbontás/színek jellemzik Iphone mellé rakva.”

Én grafikával foglalkozom és égnek tud állni a hajam a Desire színeitől, az már csak apróság, hogy egy egyszerű színátmenet nem megy neki, mert a kis színtér miatt sávosodik. Persze van akinek tetszik, hogy a T-Mobile magentája vörös lesz és nincs valódi fehér a kijelzőn, mert mindig van egy kis lilás árnyalata (kivéve max fényerőn, de ki használja max fényerőn az amúgy is villámgyorsan lemerülő eszközt?).

Lehet, hogy neked tetszik, én elhiszem, hisz a marketing téged céloz ezzel a hulladék panellel, ami a Samsung szerint sem volt a legjobb megoldás és már piacon van az utódja, ami ezeket a hibákat kiküszöbölte, de ettől még sokaknak alkalmatlan a használatra, mert egy érintőképernyős készülék egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy MINDEN fényviszony mellett láthatónak kell maradnia a kijelzőjének. Erre a Desire és a sima AMOLED kijelző képtelen.

ati

mordon:
Megvilágosodtam,és rájöttem,h elképesztő szerencsém van. Én vagyok az egyetlen Desire tulaj a világon 2 napos üzemidővel, divx lejátszással, gyors scrollal (megmondom őszintén fogalmam sincs milyen óriási belassulásokról beszélsz azon kívül h ha egy kalap progit futtatok egyszerre nyilvánvalóan lassabb a rendszer, mint minden rendszer ami multitaskol) és egy remek kijelzővel (persze napsütésben nem penge, ami számomra megfelelő kompromisszum). Köszönöm,h erre rávezettél, ezek után még szerencsésebbnek érzem magam 🙂 az előző hsz-ből csak kiemelném: “hulladék panel” ami szintén példázza mennyire süt az utálat belőled a Desire ellen… én ezzel kezdtem, és ezzel zárom soraim,mindeközben egyetlen bántó dolgot sem írtam az istenített telefonodra. pedig én is kezdhetném… 🙂

Asszem

Nekem Desirem van es sok igazsag van abban amit mordon ir, ezt elismerem, bar a pokhendi stilusa engem is zavar, kar, hogy az emberek tobbsege nem tud kulturaltan vitatkozni.

En nagyon varom Desirere a 2.2es androidot, es az uj iphonet is. Tenyleg irigylem azt, aki szerelemre lobban a telefonja irant. En is szeretnem, de Desirere nem megy. Iphone meg most nem aktualis.

asbi

“marchello
May 25th, 2010 at 10:33 pm
segítek. a Gugli az ingyen tolja a pofátokba (az enyémbe is) a cuccait. de ha neadjisten kérne érte valamit, egyből szánalmas pénzgyárrá változna, aztán egyből nem lenne olyan hatalmas innováció amit csinál.”

Én pl. egy Gmail szintű levelező rendszerért (Calendarral meg mindennel együtt) hajlandó lennék fizetni is, úgyhogy ez most mellément 🙂
Btw a 6,5 milliárd dolláros profitjával, nyugodtan mondhatjuk a Google-re is, hogy pénzgyár asszem.

szimi

AD: “De igen, sőt, magam is tisztában voltam ezzel. Viszont a példa, amit kiemeltem az innováció kapcsán, nem az EGÉRRE vonatkozik, hanem annak az érintős felületére, amivel momentumos módon lehet görgetni. Ezt értettem az alatt, hogy innoválni bírt valamit.”

Ebben már 2007 óta van ilyen. Igaz, hogy csak függőleges scrollra.

http://www.logitech.com/hu-hu/mice_pointers/mice/devices/3443

Kikkekke

Cicavirag én a Desire-től erektálok, a 3gs-emtől lesz magömlésem. Ennyi.

Álmos

“nem nulláról kezdett fejleszteni egy böngészőt, aminek a motorját nyílttá tették és a legtöbb mai modern böngésző alapját képezi pl. a Chrome és az Android böngészője is Webkit alapú.”

Muhaha. A webkit-et közel sem nulláról fejlesztette az Apple, hanem a Linuxos KDE böngészőjének, a Konquerornak a motorját kezdte el átgyúrni. És a KHTML mindig is nyílt forráskódú volt, szóval nem is az Apple tette nyílttá. Javaslom a tájékozódást az arrogáns fröcsögés előtt. 🙂

tyler durden

Ennyi kommentet végigolvasni nem fogok az biztos, főleg ilyen faszság témában. De megkérdezhetem kiderült már, kinek az apukája az erősebb?

Mordon

ati:

“az előző hsz-ből csak kiemelném: “hulladék panel” ami szintén példázza mennyire süt az utálat belőled a Desire ellen…”

Értem, szóval az, hogy nem használható szabadtéren, hogy a színeinek köze nincs a valósághoz, hogy az RGB színtérnek alig felét fedi le az neked azt jelenti, hogy szuper megjelenítő.. Nekem nem és sokan másoknak, köztük a gyártójának sem, mert éppen ezeket a hibákat javítja a Super AMOLED. Lehet áradozni a Desire kijelzőjéről, de az akkor is hamis képet fest róla, ha a fejed tetejére állsz és úgy duzzogsz miatta.

“Én vagyok az egyetlen Desire tulaj a világon 2 napos üzemidővel, divx lejátszással, gyors scrollal ”

Ezek szerint..

Csak egy kis adalék a Divx lejátszáshoz, mielőtt valaki esetleg bedőlne annak amit itt állítasz.
Ennyit tud a Desire és a Nexus a Divx-el:
http://www.youtube.com/watch?v=BwT-HEeO9II

1080p-s videó lejátszás 3GS-en:
http://www.youtube.com/watch?v=BPdQZV8nhO8

ab

😀

Wikin nézem közben, hogy Will it blend? Episode 3: Chuck Norris and Bad guys (Some action figures are blended, but the Chuck Norris figure emerges unblended from the bad guys’ dust)

ati

mordon:
Te tényleg nem érted… Nem érdekelnek az összehasonlításaid, mert én nem vagyok Iphone ellenes, egy dolog miatt kezdtem ebbe az egész hsz-elgetésbe veled, mert tényként közölsz dolgokat, amik nem mindig igazak. Május 25-én írtad filmlejátszásról: “Azt sajna csak iPhone-on fogod megnézni, mert azon le lehet játszani yxflash-el divX-et, Desire-n semmivel.” Értsd már meg, azt írtad: semmivel. Erre fentebb te magad linkelsz, h a Desire/Nexus vs Iphone milyen minőségben játszik. Tehát lejátsza, ennyi. Uez a helyzet az üzemidővel is, ha akarod tőlem hamarabb 20-szor lemerül mint a szifon, az sem érdekel, de nem igaz,h fél nap alatt lemerül. Hagyd meg a lehetőséget másnak is megismerkedni a rendszerrel/telefonnal, mert sajna-bajna az ilyen ferdítéseket elhiszik, és alapból lemondanak akár csak kipróbálni is az újat.

Mordon

ati:

“Értsd már meg, azt írtad: semmivel. Erre fentebb te magad linkelsz, h a Desire/Nexus vs Iphone milyen minőségben játszik.”

Értsd már meg, hogy az, hogy 8-10 fps-el szenved egy lejátszó és még ez is megakad 2-3 másodpercenként az nem filmlejátszás, vagyis per pillanat semmivel sem lehet lejátszani divx-et.

” Uez a helyzet az üzemidővel is, ha akarod tőlem hamarabb 20-szor lemerül mint a szifon, az sem érdekel, de nem igaz,h fél nap alatt lemerül. ”

Kár, hogy ez nem igaz. Sokan örülnének, ha elmenne normál használat mellett két napig, mint állítod, de ez csak úgy valósítható meg, ha minden funkciót (BT, GPS, Wifi, 3G, mobilnet stb.) kikapcsolsz és csak telefonálásra használod. Csak akkor mégis mi a fenének vettél egy ilyen készüléket?

“Hagyd meg a lehetőséget másnak is megismerkedni a rendszerrel/telefonnal, mert sajna-bajna az ilyen ferdítéseket elhiszik, és alapból lemondanak akár csak kipróbálni is az újat.”

Inkább nem hagyom.
Valahogy nem hinném, hogy az a jobb ötlet, hogy a te ferdítésed hatására kidob valaki 120 ezer forintot, majd örömtáncot lejt, mikor kiderül, hogy fele sem igaz annak amit írtál és jól megszívatta magát a vásárlással.

Mordon

“HTC Desire NEM MERÜL LE.”

No és mi az ami nem merül le és úszik a víz színén? 😉

vubler!

Kicsit kemény lett a végére ez az egész. Az iPhone érdekes cucc, mindig hiányzik belőle valami, amit a konkurencia tud, és hangsúlyozza is rendesen. 🙂 Hajszál pontosan ugyanilyen viták játszódtak már le korábban copy&paste és multitasking témában, sőt a cserélhető akku vs. beépített akku csörte is rémlik vhonnan. Nekem biztos nem lesz iPhone-om egyhamar, mert szeretem ha van fizikai QWERTY, multitasking (az milyen kurva jó már, hogy egész nap be vagyok jelentkezve MSN-en, twitteren, meg fut az opera mini is), szeretem mappákban kezelni a zenéimet és szerelmes vagyok a Blackberry e-mail szolgáltatásba. Ettől függetlenül megértem ha valaki szifonbolond/HTC-bolond és megértem, hogy nem vesz BB-t mert:
– nincs rajta touch screen (kurva jó lenne a QWERTY mellé), nekem kurvára hiányzik Palm után a Bejeweled, meg eleve milyen má’ 2010-ben touch-screen nélkül
– egy kalap fos a böngésző
– a GUI nem túl látványos (finoman szólva)
– kevés és többnyire szar app van rá

A konfliktus forrása sztem abban van, hogy az emberek nem azt írják le, hogy NEKEM NEM KELL flash/multitasking/… a mobilba, hanem azt, hogy HÜLYESÉG a flash/multitasking/… a mobilba. Ez a vita meg elment a kinek jobb a telefonja, nagyobb a fasza, erősebb az apukája irányba.

Peace!
Copyzom handras blogba is.

sekele

Amilyen hülye vagyok végigolvastam az összes kommentet pedig se szifonom, se desire-em. És tudjátok mire jöttem rá? Hogy Mordon maga Steve Jobs!

eszement

Ennyi hülyeséget..mordon remélem még megvan az a “fos” Desire-ed, 50ért megveszem tőled. Majd amikor az istenített 3gs hátlapját cserélik, ami magától repedezett szanaszét, akkor addig elleszek azzal.Röhej.2.5évig volt 1.genes Iphoneom, és a 3gsem is már majdnem féléves.Innováció ide vagy oda, nagyon jól tudod, hogy az általad felsorolt brutál előnyök fele sem érhető el jelenleg jb nélkül.Nekem ne magyarázza meg senki, hogy ha én valamiért százezreket fizetek ki és használni szeretném, úgy ahogy azt használni lehet(ne), akkor bűnözőnek kell kikiáltani, mert legálisan a felsorolt funkciók felét sem használhatom ki.Hiába egy “tökéletes” hardver-szoftver kombó (szerinted legalábbis az), ha az “óriásunk” eléggé félkarú. Minek bele bt, ha semmire sem használható? Jah bocs, igaz már a2dpt is tud..oda ne rohanjak..az avrcpt már biztos lehettelenség lett volna megoldani..elvégre csak egy szaros protokol..de majd a 4g (HD)..komolyan az lesz az egyik reklámozott újjitás, hogy megkapja azt az előlapi kamerát, amit már akár a 3g-be is bele lehetett volna rakni??Ez tényleg olyan mint a 3.0ban a copy-paste funkció.Szinte bármelyik szaros alap gagyifon tud ilyet..biztos ott is dollármilliókból hozták össze.Akkor biztos nekem is vörös köd ül a szemem előtt az Alma gyűlölettől, csak mert akad egy Hackintosom, egy unibugyis macbook prom és egy 3gs-m, ugye? Pedig nagyon jó telefon a szifon, de azért ennyire elvakultak ne legyünk már..

gergoke

Szerintem nem kell több olajat önteni a tűzre. Ezt így szépen le kell zárni és mutogatni, hogy nézd, milyen érdekes élőlények (trollok) is élnek mifelénk.

Mordon

eszement:

“Ennyi hülyeséget..mordon remélem még megvan az a “fos” Desire-ed, 50ért megveszem tőled.”

Már elkelt szerencsére.

“Majd amikor az istenített 3gs hátlapját cserélik, ami magától repedezett szanaszét, akkor addig elleszek azzal.”

Érdekes az enyém most lesz 1 éves, de karc sincs rajta, nemhogy repedés.
Lehet, hogy nem ejtettem le egyszer sem? 😀

“Innováció ide vagy oda, nagyon jól tudod, hogy az általad felsorolt brutál előnyök fele sem érhető el jelenleg jb nélkül.”

Mint ahogy Androis-os készülék sem használható ki rootolás nélkül. 1:1

“komolyan az lesz az egyik reklámozott újjitás, hogy megkapja azt az előlapi kamerát, amit már akár a 3g-be is bele lehetett volna rakni??”

No igen, sok konkurens készülékben ott az előlapi kamera. A gond az, hogy a kutya sem használja.

“Ez tényleg olyan mint a 3.0ban a copy-paste funkció.Szinte bármelyik szaros alap gagyifon tud ilyet..”

Kár, hogy ez nem igaz.
Az Android 2.1-ben is lemásolták az iPhone Copy/Paste funkcióját, de még így sem sikerült tökéletesre. Hol működik, hol nem (próbálj kimásolni egy szövegrészt a kapott SMS-ből, nem fog sikerülni).
Az egy dolog, hogy eddig is volt clipboard funkció a konkurens termékekben, csak éppen minimális tudással és ujjal használhatatlanul.

” Pedig nagyon jó telefon a szifon, de azért ennyire elvakultak ne legyünk már..”

Szerintem leírtam, hogy mik azok amiket a Desire-ben kifogásolok és ennek semmi köze az iPhone-hoz, hacsak az nem, hogy ide tértem vissza, mert még mindig jobb megoldás.

– szabadtéren használhatatlan kijelző (túlszaturált színek, leszűkült RGB színtér)
– röhejes belső programmemória (133 MB van fenntartva az összes alkalmazásra)
– kevésbé stabil operációs rendszer (factory reset után, gyári állapotában is képes volt lefagyni)
– gyakran belassuló rendszer (képtelen vagyok elképzelni, hogy a Desire-t valaki képes lenne 4-5 hónapig használni újraindítás nélkül)
– a portolhatóság miatt ostoba virtuális gépen futó rendszer, ami a hardver erejének majd felét elpazarolja
– gyenge minőségű és gyakran egyszerűen ronda alkalmazások (sok műfajban egyszerűen nincs használható szoftver még Androidra)
– bosszantóan kicsi üzemidő (gyenge aksi, ostoba energiagazdálkodás)
– fizetős alkalmazások nem elérhetők

Ezek tények, nem kell nekem hinned, menj fel a Modaco, vagy XDA-Developers fórumaira és ezekkel a problémákkal ott is találkozni fogsz.

Ehhez képest, hogy nincs BT fájltranszfer és multitask (ami alapból rohadt bosszantó Androidon, mert minden szart alapból már induláskor betölt és eszi az aksi, nem győzi a felhasználó kézzel, vagy adott alkalmazás automatizmusával kilövöldözni a taszkokat) az csak apróság.
Cserébe kapok gyorsabb hardvert (a flash memória és GPU köröket ver sebességben a Desire-re, a CPU, meg alacsonyabb órajelen hozza ugyanazt a teljesítményt), szinte minden fényviszony mellett használható kijelzőt (ami egy érintőkijelzős készülék esetén létkérdés) használható alkalmazásokat, stabil és gyors működést és a Desire-hez képest hosszú üzemidőt.

Aki meg vakítani akar a villámló időjárás widgettel, meg azért vesz smartphone-t, hogy legyen zseblámpája, az meg használja elégedetten a Desire-t.

ern0

@Rós Ne bosszants, hogyan lenne már bármilyen JIT gyorsabb a natívnál? Igen, a JIT gyors, de még a JavaScript is meglepően gyors (főleg Chrome alatt), de azért a C-ben írt dolgoknál csak az ASM-ben tisztességesen megírt dolgok gyorsabbak. Ha a kontaktok közül kell előkeresni az “a” betűvel kezdődőeket, akkor mindegy, JIT vagy VisualBasic, de ha játékról van szó, akkor nincs mese, oda kell a native horsepower.

Egyébként a Palm oldotta meg ezt a problémát optimálisan a webOS platformon: naptárat JavaScript-ben lehet írni (SDK), játékot meg natívban, OpenGL támogatással (PDK).

Más: elnézést kérek a cikkben található szövegem fésületlenségéért, Józsi egy chatelésből emelte át. Azt szemérmesen kihagyta, hogy kérdésére válaszolva úgy kezdtem: “dugnám”, márminthogy elfogadnék egy ilyen készüléket, valószínűleg boldogok lennénk együtt (a készülékkel).

will

Jóska, Bandi, Tibike, kész a vacsora, hagyjátok mosmár abba, mindenki asztalhoz, mert kihűl, az anyátok úristenit! 🙂

blackterrain

ez a mordon srác megállás nélkül ugyanazt hajtogatja,mint egy fizetett PR-os.
Biztos nem látta:http://www.youtube.com/watch?v=PtGCaKyd_co akárhonnan nézem,gyorsabb a nexus ha nincs flash tartalom, amit megjelenít (ha meg nem kell,kikapcsolod).Mondhatnád azt a tényt is,hogy a 2.2essel nincs többé 133 Mb korlát,hiszen memkarira telepíthetsz.

Ja,ezt miért nem említed: http://pdaplus.hu/content/view/4782/1/ és ezek után képzeld el a 2.2es androiddal a nexust,ami után gyorsan tedd hozzá,hogy az gyakorlatilag egy az egyben a desire.Na mennyire lassú?Nem azért írtam,mert szerintem szarabb az Iphonod,csak ne fikázz öncélúan ugyanazt hajtogatva,mást hülyeségbe sodorva.
Milyen fizetős játék nincs??Ne már tényleg,fennt van neten minden tört cucc,amihez NEM kell semmilyen root jog,egyáltalán miről beszélsz?
Hát az akksija tényleg nem egy atomreaktor,de a fórum többi olvasójának biztosan van annyi esze,hogy elolvassa a neten elérhető komoly desire teszteket,és ezután körberöhög téged. Uff, beszéltem :O

Bandroid

“…webOS-hez képest kicsit nehézkesnek találtam a task váltást: van valami pulldown…”

Van az az éktelenül bonyolult “kicsit hosszabban a Home gombot” billentyűkombináció.

Egyébként ez mán egyenesen frame war.

lollerkoszter

“Azt nem tudom, miért tolja a Google ezt a hülye Java-t, ha natív lenne, tízszer ilyen gyors lenne.”

😀 😀

tipikus jozsi szintu sekepsehang, mondjuk ha kifejtened h a Java nyelvre gondolsz vagy a JVMre esetleg(ami ugye nincs androidon emrt dvm van helyette) aztan esetleg megmagyaraznad mit ertesz azalatt h nativ es az miert lenne gyorsabb

hint: jit, managelt kod, sebesseg, teszt szavakra keresve a googleban lehet hogy nem fogsz ordenare faszsagokat irogatni 🙂

andrasb

@blackterrain: Vannak olyan emberek is akik nem warezolni akarjak a tartalmat, hanem rendesen megvenni. Ha egy okostelefon platformra csak warezolhatnek nem vasarolhatnek, akkor az nalam mindenkepp kiesne.

blackterrain

andrasb: gondolom a számítógépeden is kivétel nélkül legális programok vannak, ne legyünk álszentek 🙂 Félre ne érts,nem akartam senkit törvénysértésre buzdítani,csak a hozzászólás heve ragadott meg miközben azt azt próbáltam leírni,hogy nem ahhoz kell root jog,hogy fizetős játékot feltegyél.

mivel mordon még nem csapott le 🙂 a tegnapihoz betennék még néhány teszt linket csak a teljesebb képért. Mordon: Persze nem kell hinni nekik sem,hiszen biztos az Apple hype-ot meghaladó mértékű Android őrület rabjai lettek – ja,ilyen nincs? de legalább akkor meg ne csak a te szavadat hallják a “népek”.
Amúgy miért van szinte minden cikkben gyönyörű kijelzőről szó? Bocs eszembejutott, ők nem grafikus szakemberek 🙂

dave

szerintetek desire / n900? Az itteni vitatkozások, illetve a desire hátrányaira vonatkozó hozzászólások ellenére is szimpatikusnak találom a desiret, de nem tudom eldönteni hogy ezt kéne, vagy a nokiát. Árban szinte megegyeznek,a fizikai qwerty bill. nagyon tetszik a nokián, biztos h jobban tudnám használni, mint 1 virtuálisat, viszont sok helyen olvastam hogy a nokiát csak a geekek veszik, és alkalmazásokból is kevés, és/vagy gyengék vannak. Ami annyira nem szimpi, h 90%ban csak vizszintben lehet használni. Bár ha jól láttam, már netezni lehet portrait modban is. Én mint átlag user, nem használnám ki a linux alapu OS nyitottságát, én csak 1xüen játszanék, neteznék, stb, csak az átlag dolgokat. Szerintetek melyik lenne a jobb választás?

Mordon

blackterrain:

“Milyen fizetős játék nincs??Ne már tényleg,fennt van neten minden tört cucc,amihez NEM kell semmilyen root jog,egyáltalán miről beszélsz?”

Egyrészt engem nem érdekelnek a játékok (de ha érdekelnének, akkor alapból soha meg sem veszem a Desire-t, mert a játékok iszonyúan elmaradottak az iPhone-os megoldásokhoz képest), de a felhasználói programok szintén nagyon gagyik. Már szerintem elég részletesen leírtam, hogy miért mondom ezt.
De azzal alapból nem tudok kezdeni semmit, ha adott feladatra nincs semmi használható megoldás, onnantól jöhetsz bármilyen dicshimnusszal, a platform érdektelenné válik.

“azt próbáltam leírni,hogy nem ahhoz kell root jog,hogy fizetős játékot feltegyél.”

Ha meg akarod vásárolni az alkalmazást ahhoz kell. Lopni a hülye is tud (blackdroid).

“Hát az akksija tényleg nem egy atomreaktor,de a fórum többi olvasójának biztosan van annyi esze,hogy elolvassa a neten elérhető komoly desire teszteket,és ezután körberöhög téged. ”

Persze, hisz a tesztek után tovább fogja bírni az aksi 😀 ember ne fárassz..
Meg persze egy teszt több információt jelent, mint az, hogy egy hónapig használod és megtapasztalod. Néha komolyan el tudok csodálkozni az emberi butaság határtalanságán.

“Amúgy miért van szinte minden cikkben gyönyörű kijelzőről szó? Bocs eszembejutott, ők nem grafikus szakemberek ”

Ezt beszéld meg a Samsung szakembereivel, mikor a Super AMOLED-nél azokat a problémákat hangsúlyozzák, mint kijavított hiba, amiket én is felsorolok. De azt hiszem, ha visszalapozol linkeltem fotót, hogy mit jelent a szűk színtér egy fotó esetén, ahol színátmenet van. De ha te a marketingosztály véleménye szerint vásárolsz, az a te problémád, én jobb szeretem, ha a magenta magenta és nem égővörös (lásd Desire-n T-Mobile oldala) és a többi szín sem úgy néz ki, mint amikor szinesTV-n 15-20%-al feljebb tekered a színtelítettséget. de azt sem tekintem hátránynak, ha az utcára kilépve is tudom használni a készüléket, mert nem csak a tükörképemet meg pár halvány pacát látok.
Valahogy viccesnek tartom mikor kézzel fogható tényekkel szemben vitatkozik pár figura.

———-

Bandroid:

“Van az az éktelenül bonyolult “kicsit hosszabban a Home gombot” billentyűkombináció.”

Ne hozzon zavarba, hogy az nem taszk váltás, hanem az utolsó 6 elindított alkalmazás felsorolása (Recent list). Az Androidban alapból semmilyen taszkmanager lehetőség nincs, külsős alkalmazás kell hozzá.

—————–

lollerkoszter:

“hint: jit, managelt kod, sebesseg, teszt szavakra keresve a googleban lehet hogy nem fogsz ordenare faszsagokat irogatni”

Esetleg attól, hogy nevén nevezed a gyereket gyorsabb lesz a rendszer és az alkalmazások futása?
Végül is kellett 2 év, hogy a Google picit nekiálljon és optimalizálja a JIT fordítót és a 2.2-ben már emberi teljesítményt hozzon, de ha azt mondod, hogy ez a megoldás bármikor összemérhető egy C++ kóddal, akkor meg leszek lepve.

———–

dave:

Ha ez a két készülék a választék, akkor a Desire.
Az N900 halott készülék, a Maemo ami az alap rendszere a Nokia által félredobott megoldás (nem véletlen, hogy kemény 100 ezer darab fogyott belőle 5 hónap alatt). Az Intellel való társulás után átálltak a MeeGo fejlesztésére, amit nem hoznak ki hivatalosan N900-ra. Ha érdekel az ilyen jellegű Linux rendszer, akkor várjál még egy kicsit, pár hónap és jön az N900 utódja MeeGo-val, kapacitív kijelzővel, kompaktabb kialakítással. Ha meg nem tudsz várni, akkor vegyél Desire-t, de mindenképpen nézd meg élőben is előtte.

—————————————————-

Annyit azért hozzá kell tegyek, hogy az elmúlt két napban egy Nokia N97 Mini-t tesztelgettem (ajándék lesz és alkalmazásokat kerestem hozzá) és ennek a készüléknek a fényében most már meg tudom érteni azokat akik teljesen el vannak varázsolva a Desire-től… Nem mindegy, hogy melyik platformról érkezik az ember.

ion

Kár, hogy nem tudtam előbb reagálni az itt elhangzottakra… Előrevetíteném, hogy volt alkalmam iPhone 3G-t és 3GS-t is használni, most pedig Desire-t 1 hónapja.
Magam is érettebb platformnak látom az iPhone-t egyelőre, de amiket Mordon leír az tele van csúsztatással.

– A T-Mobile magentája egyáltalán nem égővörös a Desire kijelzőjén, ez máris egy csúsztatás. Valóban nem olyan magenta, mint amilyennek lennie kéne, inkább a vörös felé hajlik, de nem találtam sokkal jobbnak az iPhone kijelzőjét sem, ráadásul felesleges egy telefon kijelzőjének a színhűségére ennyi szót pazarolni.

– Zsebben nem merül le estére, ez is egy ferdítés. Nagyon nehéz számokat mondani, mert rettenetesen viszonylagos, hogy mennyire merül le egy nap alatt, mindenesetre nálam átlagos felhasználás mellett két napig bírja úgy, hogy a wifi és a 3G be van kapcsolva (ami természetesen alig meríti az akkut készenléti üzemmódban, hiszen van rendes erőforráskezelése az Androidnak). Az iPhone valamivel jobban bírja, de ismétlem, ez csak felhasználás függvénye. Arról nem is beszélve, hogy a Desire akkuját lehet cserélni, ami bizonyos szempontból jobb és rosszabb, mint az iPhone-hoz kapható nagy akkuhátlapok, amiknek szintén meg van a maguk előnye és hátránya.
Akinek ilyen gyorsan lemerül a Desire az valószínűleg hibás darabot fogott ki – ilyen bármilyen termékkel előfordul, amit milliós darabszámmal gyártanak.

– A felhasználói felület valóban nem annyira csiszolt, mint az Apple megoldásaiban, de szó sincs róla, hogy sokkal rosszabb lenne. A Manage Applications lista valójában azért akad, mert időbe telik amíg betölti az ikonokat, de amint betöltötte, máris ugyanolyan folyamatos a scrollozás, mint előtte. Ezek olyan apróságok, amiket kb. csak az Apple hajlandó előtérbe helyezni, de valójában nekik sem sikerül tökéletesen, csak ők kicsit jobban törekednek erre. Aki nem látott még iPhone-t (vagy akár macet) akadozó animációkkal, belassulva, vagy éppen lefagyni hívás közben, az valószínűleg nem is használt még iPhone-t. A többi csak beállítottság és ízlés kérdése.

– A rootolás egész másról szól, mint a jailbreak. Ezt se feledjük! Az Android nem úgy zárt, mint az iPhone. Mostanság rootolni azért szokták az Android telefonokat, hogy át tudják szabni a rendszer kinézetét, bootképernyőjét, a gyorsítótárat és az appokat a külső memóriakártyára tudják rakni, superuser hozzáférést szerezzenek a rendszeren és hasonlók. Úgyhogy lényegében csak a geekeknek van erre szükségük.

Ami szerintem sokkal borzasztóbb az Androidban, hogy némely készülékeken olyan irónikus hibák fordulnak elő, mint például egyes Youtube videók hangjának a késése (egy Google által készített szolgáltatás egy Google rendszeren). Nem örülök annak sem, hogy a Google Talk nem szinkronizálja le az üzeneteket rendesen (például ha mindenhol aktív egy chat ablak, akkor nem látom a telefonon, amit a gmail felületen írtam a számítógépen, csak az jelenik meg a telefonon, amit én kaptam). Összeírtam magamnak még ilyen hibákat, de most nem találom ezt a listát. Később még folytatom.

Mindent összevetve elégedett vagyok a Desire-rel, de ha engem kérdeznek, inkább az iPhone-t szoktam javasolni.

dave

értem, köszi a választ. Bár igy a kommenteket olvasva eléggé elbizonytalanodtam. Iphonet régen is akartam venni, de nem jött össze, most pedig függetlenül még mindig iszonyú drága (vodás vagyok, és emiatt nekem nem éri meg t-re váltani) más, hasonló képességű készülékkel szemben. Júliusban tervezek telefont váltani egyébként, addig meg még jön az új iphone, szóval a 3gs biztos olcsóbb lesz. Akkor majd még1x átgondolom a kérdést. köszi mégegyszer

Balambér

@dave

én nem ismerem a Desire-t (annyira biztos nem rossz, mint amennyire Mordon lehúzza), de ha meg tudod oldani az iPhone-t valahogy, akkor egy dolgot szinte biztosra tudok mondani: csalódni nem fogsz benne.

Mordon

Ion:

“- A T-Mobile magentája egyáltalán nem égővörös a Desire kijelzőjén, ez máris egy csúsztatás. Valóban nem olyan magenta, mint amilyennek lennie kéne, inkább a vörös felé hajlik, de nem találtam sokkal jobbnak az iPhone kijelzőjét sem, ráadásul felesleges egy telefon kijelzőjének a színhűségére ennyi szót pazarolni.”

Egy kalibrált Eizo-t bambulok naphosszat és az iPhone képe ehhez jóval közelebb van, mint a Desire-é. De nem ez a legnagyobb gond, ez csak engem zavar (a beszűkült színtérrel és sávosodó képekkel együtt). Nagyobb gond a szabadtéri láthatóság, amin nincs mit szépíteni siralmas.

“Zsebben nem merül le estére, ez is egy ferdítés.”

Én ez alatt az 1 hónap alatt 3 készüléket használtam (az elsőt eladtam 2 nap után, a másodikat garanciában cseréltettem, majd a 3-ik ismét eladásra került), mindegyik ilyen gyorsan merült és rengeteget kérdezgettem hazai és külföldi oldalakon ez ügyben és minden esetben az volt a válasz, hogy ez természetes, ha nem akarom, hogy ilyen gyorsan merüljön kapcsoljam ki a szolgáltatásokat (3G, Wifi, BT) és a szinkronizálást. Ezek után valóban elketyeg 2 napig, de nem azért vesz az ember ilyen készüléket, hogy ne használja az szolgáltatásait, mert akkor fél nap alatt lemerül.

” A felhasználói felület valóban nem annyira csiszolt, mint az Apple megoldásaiban, de szó sincs róla, hogy sokkal rosszabb lenne. A Manage Applications lista valójában azért akad, mert időbe telik amíg betölti az ikonokat, de amint betöltötte, máris ugyanolyan folyamatos a scrollozás, mint előtte.”

A bookmarkoknál mit tölt, hogy ott is akadozik? (De rengeteg alkalmazásnál előfordul hasonló probléma.)

“Mostanság rootolni azért szokták az Android telefonokat, hogy át tudják szabni a rendszer kinézetét, bootképernyőjét, a gyorsítótárat és az appokat a külső memóriakártyára tudják rakni, superuser hozzáférést szerezzenek a rendszeren és hasonlók.”

A jailbreak-et is pont ezekért a dolgokért csinálja meg az ember (persze ott legalább az alkalmazások telepítése nincs korlátok közé szorítva /bár 2.2-től ez változni látszik, de a developer fórumok szerint nem lett túl jól megoldva a Google részéről/).

“Ami szerintem sokkal borzasztóbb az Androidban, hogy némely készülékeken olyan irónikus hibák fordulnak elő”

Engem legjobban az zavart, hogy rengeteg alkalmazás hibás, vagy nagyon fapados (pl. ha az egyetlen valamire is való Office csomagnak egy sima kivonás problémát okoz egy táblázatban, az több mint vicces), de az végkép bosszantó, hogy egy elvileg internetre készült eszközben a böngésző képtelen normálisan kezelni a könyvjelzőket, nincs csoportosítás, nincs szinkronizálási lehetőség és ha kézzel összeszenved az ember egy pár tucatot, akkor lassan nyitja meg és majd szétesik úgy szaggat, ha scrollozol.

De ha már hiba, akkor simán előfordult akár a gyári állapotú rendszerrel is, hogy csontra befagyott és akku ki/be élesztette csak fel. Ilyet azért 2010-ben nem kéne produkálni egy fejlett mobil rendszernek.

Balamér:

“annyira biztos nem rossz, mint amennyire Mordon lehúzza”

Nem, valóban nem olyan rossz rendszer és azért tűnik lehúzásnak, mert csak a problémákat és hiányosságokat emeltem ki. Az, hogy mi a jó, azt elolvashatja bárki a tesztekben és fan oldalakon, de az általam is aláhúzott problémákat általában szemérmesen elkerülik az ilyen tesztek és csak akkor szembesülsz velük, ha szakmai fórumokat böngészel (Modaco, XDA-Developers), vagy ha már megvetted.

Nem véletlenül írtam utóbb, hogy nem mindegy, hogy milyen platformról érkezel az Androidra. WinMo, vagy Symbian után maga a megváltás, de nekem 3 év iPhone használat után több kompromisszummal járt, mint előnnyel, így megváltam tőle.

ion

Az akku merülésével kapcsolatban az jutott eszembe, hogy amikor beállítottam a telefonon a 3G kapcsolatot és az MMS-t, ott kivettem a pipát ösztönösen az “Enable always-on mobile data” mellől. Például legutoljára tegnap este 10-kor vettem le a töltőről és most délután 2 órakor 80%-ot mutat az akku töltöttsége, tehát 16 óra alatt 20%-kal merült.

Az akadozást ritkán tapasztalom, szerintem nem olyan vészes. Nem tudom, hogy Androidon van-e vsync, ha nincs, talán ez lehet az oka? Vagy csak a cache használata nem elég kiforrott még, de mindent összevetve szerintem ez nem lehet visszatartó erő Android vásárlásnál, csak egy aprócska zavaró tényező, ami újabb példája annak, hogy mi az, aminek fontosságát az Apple versenytársai képtelenek rendesen rangsorolni. Engem jobban zavart iPhone-on, hogy az appok megnyílásának animációja olyan lassú hatást kelt, Androidon nincs ilyen animáció, hanem csak felpattan minden.
Bookmarkokat sosem használtam még asztali böngészőben sem, ezért fel sem tűnt ez a probléma, viszont az oldal betöltődését és scrollozását kifejezetten gyorsabbnak érzem, mint iPhone-on. A Dolphin Browser gesztusait egyenesen imádom, nem is tudom, hány percig tartana iPhone-on legörgetni például ennek az oldalnak az aljára, Dolphinban három mozdulat (quickscrollt sajnos nem volt módomban használni, mert novembertől áprilisig nem volt rendes jailbreak a 3GS-re).

Nem tudom, mit jelent az, hogy a 2.2-nél változni fog az appok telepítésének korlátozása, de kételkedem benne, hogy úgy le lesz zárva, mint az iPhone-nál. Ez egyáltalán nem illik a Google profiljába. Valóban furcsa, hogy az Android Market ilyen lassan bővül Európában, de ha jól emlékszem, ez az App Store esetében is hasonló volt. Csak türelem kell hozzá, és máris költhetjük a pénzünket a Marketen, ha valakinek nagyon feszíti a zsebét a tárcája.

Office programot még nem használtam Androidon, de hát lesznek alternatívák idővel biztosan, akárcsak a bookmark szinkronizációra . Azért leírod majd, hogy melyiket használtad?

Látod ez is mennyire szubjektív, hogy mi mennyire fagy… Az 1 hónap alatt nekem kétszer fagyott le a Desire (egy napon belül, közvetlenül egymás után csak úgy újraindult, miután felraktam a Locale nevű programot), míg az iPhone 3G és a 3GS rendszeresen lefagyott hetente teljesen random időközönként, volt hogy híváskor, volt hogy hívás közben, volt hogy hívás végeztével, vagy éppen Safari tabok becsukása közben, és még sorolhatnám. Az igazán érdekes az volt, hogy az újonnan vásárolt, érintetlen 3GS, amire még csak semmit fel sem raktam már úgy is instabil volt (3.1.2 volt rajta), még restore után is, és a fenti fagyásokat produkálta olyan módon, hogy az újraindításra sem reagált percekig, aztán hirtelen újraindult. Szóval ezek elég megfoghatatlan dolgok, és nyilvánvalónak tűnik, hogy nem csak a szoftver lehet az oka, az az egy biztos, hogy nem szabad végkövetkeztetéseket levonni ezekből.

Mordon

Ion:

“Az akku merülésével kapcsolatban az jutott eszembe, hogy amikor beállítottam a telefonon a 3G kapcsolatot és az MMS-t, ott kivettem a pipát ösztönösen az “Enable always-on mobile data” mellől. Például legutoljára tegnap este 10-kor vettem le a töltőről és most délután 2 órakor 80%-ot mutat az akku töltöttsége, tehát 16 óra alatt 20%-kal merült.”

Nos amit én tettem az ügy érdekében:
– GSM Only bekapcsolva (3G-re csak akkor ha úton kell böngészni, e-mail, MSN elvan Edge-el is)
– Always on mobile data kikapcsolva
– Wifi policy-nél bekapcsolva, hogy 15 perc tétlenség után kapcsolja le (érthetetlen, hogy miért nem ez az default, ha szükséges, akkor úgyis fellép rá újra)
– Live wallpaper kikapcsolva és sötét tónusú háttér használva
– Sycronizálások 1 és 2 órás időre csökkentve (Gmail sync kikapcsolva, mert a HTC Mail amúgy is jobb, mint a GMail alkalmazása)
– Low Voltage kernel telepítve

Ezekkel az intézkedésekkel reggel 9-kor töltőről lehúzva este 8-kor 12-15%-on állt az akku. Ugyanazzal a felhasználói szokásokkal a 3GS 75-80%-on (és ott csak a 2G-s átkapcsolást használom, levelek letöltése, Twitter és RSS feed frissítés 15 percenként, időjárás frissítése 1 óránként). Ha meg sokat kell beszélnem, akkor a 3GS-el már beszéltem egy töltési cikluson belül 10 óránál többet, Desire-n ez max 4-5 óra és jöhet a töltő. Ez nem mindegy annak aki sokat használja a készülékét.
Persze a 3GS is könnyen, gyorsan lemeríthető, ha játszol vele, mert a GPU eszi az aksit és valóban Desire-n nincs ilyen gond, hisz a HTC elintézte, hogy a GPU csak dísznek legyen benne a gépben, hisz a licencek kihagyásának révén semmi nem használhatja azt.

“mindent összevetve szerintem ez nem lehet visszatartó erő Android vásárlásnál, csak egy aprócska zavaró tényező”

Ezt el is fogadom, önmagában ez engem sem tántorított volna el.

“Engem jobban zavart iPhone-on, hogy az appok megnyílásának animációja olyan lassú hatást kelt, Androidon nincs ilyen animáció, hanem csak felpattan minden.”

Felpattan és utána várakozik néhány másodpercig, míg az adatokat is betölti.
Ez főleg a Mail-nél bosszantott, hogy két levél közötti lapozásnál, ha az egy nagyobb HTML levél volt, akkor akár 2-3 másodperc pihi is volt.

“viszont az oldal betöltődését és scrollozását kifejezetten gyorsabbnak érzem, mint iPhone-on.”

Ez csak érzés, a betöltődés gyakran lassabb, mint 3GS-en (bár oldaltól függően volt ami gyorsabb volt), a scroll viszont egyáltalán nem volt gyorsabb, vagy simább, sőt…
A legjobban a kijelző kisebb felbontású érzékelőrácsa miatti pontatlanság zavart, ugyanakkora linkre rábökve az iPhone elsőre értelmezi, hogy mit akarok, Desire-n meg többször előbb nagyítanom kellett, hogy egyáltalán észrevegye, hogy az egy link és én rá akarok bökni.
Egyébként én is a Dolphin HD-re szoktam át a gyári böngészőről.

“Nem tudom, mit jelent az, hogy a 2.2-nél változni fog az appok telepítésének korlátozása, de kételkedem benne, hogy úgy le lesz zárva, mint az iPhone-nál.”

Az iPhone-nál ez soha nem is volt lezárva, vagy korlátozva. A teljes tárat használhattad mindig is alkalmazások telepítésére.
Ez 2.2-nél úgy változik, hogy végre a SD kártyára is telepíthetsz rootolás nélkül is.

“Valóban furcsa, hogy az Android Market ilyen lassan bővül Európában, de ha jól emlékszem, ez az App Store esetében is hasonló volt. ”

Valójában az Android Market 2 hónappal később indult, mint az App Store, mégis az App Store-ban már 200 ezer alkalmazás van, míg a Marketen 60 ezer elem (azért elem és nem alkalmazás, mert okosan beleszámolják a témákat és egyéb nem alkalmazási elemeket is).
Ha meg arra gondolsz, hogy a Market fizetős része alig pár országban hozzáférhető és emiatt a komolyabb fejlesztőcégek nem túl nagy lelkesedéssel foglalkoznak az Androiddal, akkor tévedsz, mert az App Store minden olyan országban azonnal hozzáférhető volt, ahol a készüléket is forgalmazták (iPhone-nál is van korlátozás, hogy adott alkalmazás melyik országokban érhető el, de ezt nem az Apple határozza meg, hanem az alkalmazást feltöltő fejlesztő).

“Office programot még nem használtam Androidon, de hát lesznek alternatívák idővel biztosan, akárcsak a bookmark szinkronizációra.”

Office-ra egészen biztos lesz idővel. De éppen a fizetős alkalmazások korlátozása miatt nagyon lassan fejlődik a rendszer üzleti célű felhasználási területe.
A bookmarkra akkor lesz megoldás, ha a Google megoldja, egyelőre fontosabb nekik, hogy pár könyvjelző csicsás előképpel villogjon egy widgeten, mint az, hogy a desktop böngészőjükből (aminél alapból megoldott már a szinkronizálás) áttölthető legyen a könyvjelzők adatbázisa a telefonra is és ne csak ömlesztve legyenek, hanem lehessen szerkeszteni és mappákba rendezni azokat.

“Azért leírod majd, hogy melyiket használtad?”

A Documents to Go-t, mivel per pillanat nem nagyon van más használható megoldás, a QuickOffice csak viewer Androidon, pedig azt már több platformon használtam elégedetten.

“míg az iPhone 3G és a 3GS rendszeresen lefagyott hetente teljesen random időközönként”

Kapaszkodj meg, nálam 3 éve van napi használatban iPhone, de még egyszer sem fagyott le a rendszere, vagy indult újra a készülék, pedig elég rendesen átalakított rendszert használok rajta.
A Desire-vel meg volt olyan, hogy az ügyfél a kolléga telefonján keresett, mert a sajátomon nem ért el, mert mint kiderült simán csontra volt fagyva a zsebemben, semmire nem reagált, csak az akku ki/be megoldásra.

Az én esetemben, mivel nem egy hanem három Desire fordult meg nálam az egy hónap alatt és mindegyik hasonlóan viselkedett (érdekes módon a Paul féle R3-as főzött ROM volt végül a legstabilabb és messze nem a HTC gyári rendszere), nem hinném, hogy egyedi probléma és készülékhiba.

ion

Meglehet, hogy kicsit túlságosan is agyonhackelted a Desire-t…
Én az “Enable always-on”-on és a Home képernyő widgetjein/ikonjain kívűl semmit nem változtattam és tiltottam le, mégis 2 napig bírja az akku.
Apropó te egy régebbi hozzászólásodban ezt írtad: “Ezt direkt teszteltük, gyakorlatilag 2 pár perces hívást fogadtam vele és nem nyúltam hozzá és reggel 9-től este 8-ig 8%-ig merült (a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt gyári állapotában néztük, mindenfajta külsős javítgatás nélkül).” Ezek szerint a Low voltage kerneltől sem lett jobb.
Az ilyen történetektől mindig csak egyre jobban és jobban megalapozottnak látom azt az eredetileg vicces feltevést, hogy az elektronikai eszközök nagyon is az emberek aurájától függően működnek. Különben hogy lehet, hogy a te kezedben 3 Desire is instabil volt és gyorsan lemerült, az iPhone viszont kifogástalanul működött 3 év alatt egyetlen fagyás nélkül, míg én kifejezetten és határozottan az ellenkezőjét tapasztaltam heti többszori iPhone 3G és 3GS szénné fagyásával, hogy a restartra sem reagáltak.
Hozzá kell tennem, hogy a munkahelyi macintoshokkal is hadilábon állok, mert hihetetlen módon instabilak (4 gépet szoktam használni különféle feladatokra, köztük régebbi G5-ös PowerMac és Core2-es iMac, stb), ezért is van otthon inkább pécém, ami csodával határos módon atomstabil.

Abban is biztos vagyok, hogy a tapasztalataid, amiket itt leírsz azok is az érzés kategóriába tartoznak, mert én egyáltalán nem így élem meg, hogy másodperceket kell várni az appok indulására, a legtöbb alkalmazás, amit elindítok iPhone-on azonnal használatra kész. És nem csak azok, amiket már másodszorra indítok el, tehát eleve nem voltak kikapcsolva. Ez egyébként érthetetlen, hogy az Apple miért nem volt képes előbb megoldani a multitaskingot ilyen elegánsan, mint ahogy az Androidon megvalósították, hiszen a Mac OS X-ben is az az elv érvényesül a Quit parancs elrejtésével, hogy nem kell kilépni semmilyen programból, minden ott fut a Dockban…
A scrollozás akadását és napfényen való láthatóságot sem tudom osztani. Akárhogyis hasonlítgatom, nekem nem tűnik jobbnak az iPhone kijelzője napsütésben. Szerintem ha valaki ennyire utál valamit, mint te mondjuk ezt a Desire-t, akkor az egyszerűen mindent rosszabbnak lát.

Ne orrolj meg rám, de szerintem teljesen bugyuta dolog ennyire agresszívan támadnod az Androidot és a Desire-t, mert a sűrű hozzászólásaidból és az egyoldalú véleményed hangsúlyozásából teljesen az szűrődik le, hogy hadat üzentél a platformnak és be akarod bizonyítani mindenkinek, hogy az Android szar. Láttam, amit írtál arról, hogy a rajongók tesztjeiben nem esik szó ezekről a hibákról, de egyáltalán nem látom, hogy miért jó az neked, ha FUD-dal eltérítesz másokat. Azért nevezem FUD-nak, mert nem tudod tényszerűen bizonyítani, hogy a Desire akkuja sokkal rosszabb, hiszen többen is leírták, köztük én is, hogy 2 napig bírja és nem merül le reggeltől estig 8%-ra, mint neked tette, és nem volt lefagyva sem a zsebemben.

Azok tények, hogy az Android nem indult olyan sikeresen, mint az iPhone, és nincs annyi app, mint az App Store-ban, de őszintén szólva ki a faszt érdekel? Ki nyer azon, ha egyik vagy másik platform hívői megtérítenek még több embert? És egyáltalán hogy hiheti valaki, hogy egy olyan bonyolult rendszer, mint egy ilyen mindenes okostelefon, amiben van wifi, gps és majdnem bármire lehet használni az “fényévekkel” (és istentudja milyen jelzőkkel) jobb egy versenytársánál.

ion

“amit elindítok iPhone-on azonnal használatra kész”

Ebben a mellékmondatban kéretik az iPhone-t Desire-re cserélni.

andrasb

@blackterrain: en masra gondoltam 🙂 Persze, nalam se minden teljesen jogtiszta egyenlore a szamitogepen, de en arra gondolok, hogy legyen meg a lehetosegem vasarolni is es ha jol tudom most Magyar Android Store-ban csak ingyenes alkalmazasok tolthetoek le. Ha az adott platformon nem tudok vasarolni, csak az ingyeneseket letolteni meg a demokat (es csorgatni a nyalamat) akkor az nem olyan jo mulatsag. Ha megnezed az App store-t es kiveszed belole az osszes fizetos app-ot akkor mar nem is annyira jo az egesz. De peldaul a Play Station Store-ral is a bajom, hogy csak a demokat szedhetem le, de csak mindenfele trukkozesekkel vehetnek meg barmit.

Mordon

ion:

“én kifejezetten és határozottan az ellenkezőjét tapasztaltam heti többszori iPhone 3G és 3GS szénné fagyásával, hogy a restartra sem reagáltak.”

IPhone-nál ilyen viselkedést két helyzetben láttam csak, az egyik amikor hibás a flash memória, a másik meg az, mikor egy jailbreaklet készülékről készült iTunes mentést egy gyári állapotú eszközre (főleg, ha az újabb verzió) visszatöltenek. Más helyzetben ilyen viselkedés nem hihető (majd száz ilyen készülék ment már át a kezem alatt és ilyen hibák még egy agyonhackelt jb-kes készüléknél sem fordulnak elő.

“az Apple miért nem volt képes előbb megoldani a multitaskingot ilyen elegánsan, mint ahogy az Androidon megvalósították”

Én előre félek, hogy a 4.0-ban is ilyen impotens módon lett megvalósítva, mint Android alatt. Majd itt is jöhetnek a taskmanager alkalmazások, hogy kiléptetgethesse az ember a kéretlenül háttérben maradó vackokat. (Jó vicc, hogy 100 Market alkalmazásból 10 taskmanager :)).

“A scrollozás akadását és napfényen való láthatóságot sem tudom osztani. Akárhogyis hasonlítgatom, nekem nem tűnik jobbnak az iPhone kijelzője napsütésben.”

Ezen nincs mit osztanod, a kezemben volt a két eszköz, az iPhone automata fényerőbellításon, a Desire maximális fényerőn és sajna semmi nem látszott a Desire-n, az iPhone meg a nappal szembefordítva is olvasható maradt.

“de egyáltalán nem látom, hogy miért jó az neked, ha FUD-dal eltérítesz másokat.”

Nekem teljesen mindegy a dolog, annak nem mindegy, aki az itteni hamis áradozás után megveszi és utána koppan egy nagyot, hogy hoppá, ez nem egészen úgy működik, mint írták.

” Azért nevezem FUD-nak, mert nem tudod tényszerűen bizonyítani, hogy a Desire akkuja sokkal rosszabb, hiszen többen is leírták, köztük én is, hogy 2 napig bírja és nem merül le reggeltől estig 8%-ra”

Ha nekiállnék akkor több száz fórumbejegyzést tudnék idemásolni, ahol erre panaszkodnak. Mint már írtam ez nem az én véleményem, nem egyedi eset, hanem az összes szakmai fórumon téma. Az, hogy nálad 2 napig elmegy egy töltéssel az azt jelenti, hogy vagy nem használod, vagy nem mondasz igazat. (Eleve a HTC is a specifikációban fele annyi üzemidőt ad meg, mint amit az iPhone tud. Innentől értelmetlen mást bizonygatnod.)

“nincs annyi app, mint az App Store-ban, de őszintén szólva ki a faszt érdekel? ”

Gondolom azt, aki a hiányzó alkalmazások miatt nem tudja kihasználni a készülékét. Nem egy embert ismerek aki pár nap után visítva adta el az Androidos mobilját, mert bedőlt a csillogó propagandának, aztán később döbbent rá, hogy telefonáláson, meg netezésen kívül másra nem tudja használni, mert nincsenek rá meg a számára szükséges programok.

ion

Lehet, hogy neked nem hihető más helyzetben fagyás az iPhone-nál, nálam mégis megbízhatatlanabban viselkedett, mint a Desire. Egyébként pont most hívtak, hogy a párom főnökének az iPhone-ján csak úgy magától szétrepedt az üveg, pedig nem is ejtette le, éppen a zsebében volt a zakójában, ő is szokott panaszkodni fagyásokra, és még legalább 3 embert ismerek, akik hasonló sztorikkal tudnának megtölteni egy egész blogot. Nem beszélve a millió fórumos történetről, amiket ugyanúgy fel lehetne sorakoztatni.

Biztos vagyok benne, hogy az iPhone 4.0-ban sem lesz impotens módon megvalósítva a multitasking. Talán te is tudod, hogy az Androidra hiába vannak task killer alkalmazások (és szerintem a power managementet buheráló darabok is), totálisan feleslegesek, mert nincs rájuk szükség. Nem lassul be a rendszer attól, hogy több app fut a háttérben, nagyon jól megoldották az Androidban. Aki mégis ilyen appokat használ, nem sokat fog elérni vele.

Hiába írod, hogy nincs mit osztanom, ha te nem láttad jól napfényben a Desire kijelzőjét, akkor valószínűleg nem tudod, hogy mi a maximális fényerő. Tökéletesen olvasható és látható a kijelzője napfényben is, elismétlem többször, mint a politikusok.

Hamis áradozás az itteni kommentek közt nem nagyon volt, eleve a blogbejegyzés is arról szól, hogy a Desire nem rúg labdába az iPhone mellett, úgyhogy a csúsztatásokkal itt semmit sem kompenzálsz. Ezt azokon az oldalakon kellett volna megtenned, ahol valóban hamisan áradoztak.

Mint írtam, többszáz, de akár többezer fórumbejegyzést én is tudnék idegyűjteni az iPhone defektusairól, amik egyáltalán nem egyedi esetek, viszont olyanokat is tudnék, amikben dicsérik az iPhone-t, és olyat is, amiben az Androidot.
Egyszer már kikérted magadnak, amikor itt valaki téged hazugnak titulált, úgyhogy eszedbe se jusson, hogy nem mondok igazat. Ezt is megismétlem, hogy volt iPhone-om, tudom, hogy relatíve pár órával tovább bírja, mint a Desire, de ha egy nappal bírná tovább, akkor sem lenne semmi az égvilágon, mert így is úgy is töltöttem mind a kettőt, amikor tudtam, és szerintem a legtöbb ember így teszi, mivel olyan keveset tudnak – a régi fapados nokiám 1-2 hétig is elment egy töltéssel, úgyhogy eleve szánalmas jobbnak nevezni az iPhone akkus teljesítményét.

Azzal se etess, hogy a HTC specifikációiban fele annyi van megadva, mert ez nem így van. Egyébként az iPhone-ban is 1400 mAh-s akku van, mint a Desire-ben, úgyhogy eleve képtelenség, amit írsz.

Én viszont nem egy embert ismerek, aki szarik az appokra, a legtöbb felhasználó azért vesz iPhone-t, mert kúl, nem pedig azért, mert appokat tölt le. A legtöbben még azt se tudják, hogyan lehet keresni az App Store-ban… Biztos vagyok benne, hogy ismersz olyanokat, akik csalódtak az Androidban, de nyilván nem fogsz meglepődni, én is rengeteg emberrel találkoztam, akik meg az Apple marketingjének áldozatai lettek, és kifejezetten fel voltak háborodva, hogy folyton lefagy a telefonjuk, hogy nem tudnak MMS-t küldeni, hogy nincs benne FM rádió és a többi jogos vagy éppen alaptalan baromság, a lényeg, hogy csalódottak voltak. És az MMS, FM rádió szerintem is lol.

Szóval szép dolog, hogy magadból és a barátaidból indulsz ki, de az emberek túlnyomó többsége nem úgy müködik mint te, hogy égővörösnek látja a T-Mobile logóját, meg arra veri a faszát, hogy az animációk milyen smoothok. És szerencsére a többség azt sem hiszi el, hogy mérhetően rosszabb egy Androidos készülék egy iPhone-nál. Aki kicsit is tudja objektíven szemlélni ezeket a dolgokat, az nem fikázza le egyiket sem, mert nincs mire. Nem is értem, miért próbálod Windows 98-nak beállítani az Android rendszert, az Android teljesen jó, és jó irányba is halad. Mint írtam pár napja, én is általában az iPhone-t szoktam javasolni, de nem azért mert fényévekkel jobb, hanem csak mert vannak apróságok, amikben jobb egy “normális” polgárnak, és főleg a konstrukció miatt ajánlom, amiben árulják, meg tudom, hogy amiben rosszabb, az a legtöbb embernek nem lesz olyan zavaró.

Mordon

ion:

“Talán te is tudod, hogy az Androidra hiába vannak task killer alkalmazások (és szerintem a power managementet buheráló darabok is), totálisan feleslegesek, mert nincs rájuk szükség. Nem lassul be a rendszer ”

Nem a lassulás, hanem a többlet fogyasztás miatt használják az emberek a task killer alkalmazásokat, mert a háttérben futó felesleges alkalmazás CPU-t használ, ezzel meg fogyasztja az akku amúgy is kevés kapacitását.

“Hiába írod, hogy nincs mit osztanom, ha te nem láttad jól napfényben a Desire kijelzőjét, akkor valószínűleg nem tudod, hogy mi a maximális fényerő. Tökéletesen olvasható és látható a kijelzője napfényben is, elismétlem többször, mint a politikusok.”

Lásd, belinkelt videó… Nem kéne ilyesmiről vitáznod, ez sajna tény, bárki megnézheti.

” Ezt is megismétlem, hogy volt iPhone-om, tudom, hogy relatíve pár órával tovább bírja”

Igen, konkrétan a Desire 5 óra beszélgetést tud, a 3GS meg 11-et. Van aki csak emiatt már nem választaná a Desire-t.

“eleve szánalmas jobbnak nevezni az iPhone akkus teljesítményét.”

Tekintve, hogy mindkét készüléket ugyanúgy használom, a szánalmas kifejezés nekem a Desire lehetőségeinél jut eszembe. De hát vitrinben lehet elmegy két napig, csak én nem így használom a készülékeimet.

“Azzal se etess, hogy a HTC specifikációiban fele annyi van megadva, mert ez nem így van. ”

“WCDMA: Up to 390 mins
GSM: Up to 400 mins”

Nem kéne tényekkel szemben vitáznod, mert visszaüt 😀

“És az MMS, FM rádió szerintem is lol.”

Szerintem is. MMS-t soha nem használtam és nem is kaptam még mástól csak a T-Mobil reklámMMS-eit, a rádió meg az egyetlen funkciója volt a Desire-nek, amit egyszer sem próbáltam ki. 😀

“És szerencsére a többség azt sem hiszi el, hogy mérhetően rosszabb egy Androidos készülék egy iPhone-nál. ”

Nem kell elhinni, meg kell venni és szívjon. Persze ha előtte megnézi milyen alkalmazások érhetők el egyik, meg másik platformra, akkor lehet el fog gondolkodni egy kicsit. Bár akinek villantani kell a villámló widgetes desktop az jól jár az Androiddal, de akinek szüksége van ennél komolyabb alkalmazásokra, vagy esetleg a ZX Spectrum szintjénél komolyabb játékokkal játszana, nem biztos, hogy elégedett lesz ezzel a platformmal.

“Nem is értem, miért próbálod Windows 98-nak beállítani az Android rendszert”

Eszembe sincs, azt a szintet nem éri el. Szerintem kb. a ZX Spectrum és a C64 szintjén áll.

” teljesen jó, és jó irányba is halad.”

Ezzel a legtöbb piacelemző nem értene veled egyet, tekintve, hogy az Android ugyanolyan fregmentált platform, mint a WinMo, vagy a Symbian, azoknál meg már láttuk, hogy ez hova vezet.

Dr. Úr

Végigolvastam a commenteket. Nem kevés időt emésztett fel, de mégérte. Mordon hány éves vagy ? Nem szívesen tippelnék, nehogy zavarba hozzalak. A commentjeid összefüggéstelenek, érvelési képességed vetekszik egy 8 éves gyerekével. Ennek ellenére kérlek ne hagyd abba, nagyon jól szórakozom rajtad ! 🙂

ion

Igen fogyasztja, de nem úgy, hogy fele annyit bír csak. Nem tudom a számokat, de kétlem, hogy 5-10%-kal nagyobb hatást gyakorolnának ezek a háttérben futó appok, mivel háttérben futnak, ráadásul ez nagyban függ attól is, hogy milyen appról van szó. Arról nem is beszélve, hogy nyilvánvalóan nevetséges dolog lenne, ha kihagynák a multitaskingot ezekből a készülékekből, csak hogy az akkun spóroljanak, abból az amúgy is kevés 1-2 napból, amit bírnak ezek. Nem szívesen használnék újra iPhone-t úgy, hogy nincs benne multitasking és a navigálásból ki kell lépnem teljesen, hogy egy telefonhívást fogadjak.

Hiába idézgeted a spec sheetet, akkor sem hiszem el, hogy fele annyit bír az Android, mert ha megnézed, akkor a standby time viszont 360 ora a Desire-nél és 300 óra az iPhone-nál. Az sem gyanús neked, hogy 3G-n 6.5 óra a Desire talk time és csak 5 óra az iPhone-on? Nem lehet, hogy csak elírás a Desire oldalán a GSM talk time időtartama? Ez eszedbe sem jutott?

Az MMS és a rádió nekem is felesleges, mint mondtam, de ha egyszer az emberek többsége használja, akkor nem sportszerű kinevetni. Az MMS-nek is van haszna, ha pl képet küldesz egy régi telefonra, ami nem tud emailt fogadni… Egyébként én az SMS-t sem értem… össze kéne valahogy olvasztani legalább az emaillel, mert zavaró számomra, hogy külön kell kezelnem az emailektől. Androidra legalább van onthefly SMS backup gmailre.

Megint túlságosan magadból indulsz ki. Miért hiszed, hogy aki Androidot vesz, az csak szívhat vele? Miért hiszi bárki is, hogy mindenkinek iPhone kell? Egyébként is az egekbe szökne az iPhone ára, ha mindenki olyat akarna venni. Ne haragudj meg rám, de olyan baromságokat tudsz leírni. Ki a fene akarna egy Androidos telefonnal és a widgetjeivel villantani? Az iPhone-nal szoktak villantani. Meg hogy akinek komoly alkalmazásokra van szüksége… egy telefonon? Miről beszélünk? Az iPhone-os appokat is egy kínszenvedés használni. Alig ismerek olyan szerencsétlent, aki hajlandó szívni azon a kis képernyőn, hogy egy spreadsheetben kivonásokat végezzen. A túlnyomó többségnek bőven elég, ha csak meg tudnak nézni egy dokumentumot, amit átküldtek nekik emailben. Ha jól tudom alapból ezt az iPhone-on nem is lehet megtenni. És ez ugyanolyan szánalom, mint az hogy Windowson nem lehetett soha alapból megnézni egy Word vagy Excel dokumentumot, csak ha ügyes vagy és tudod, hogy van ingyenes Viewer.

Ez a ZX Spectrum/C64 fröcsögés tök felesleges. Azt hittem, partnerként kezelsz a vitában, de látom, hogy teljesen komolytalan vagy.

A piaci elemzők viszont csak az egyik oldal, van egy csomó elégedett felhasználó és rengeteg bizakodó szakmabeli. Én nem szeretném ha csak egy választás lenne a piacon, szerintem te sem. Amíg van Android, addig az az Apple-t is ösztönzi. A Google igenis egy innovatív cég, úgyhogy az Androidból nagyon jó dolgokat van esélye kihozni, és olvastam azokat az agresszív megjegyzéseidet, hogy Google nélkül te jól ellennél, csak azt ne felejtsd el, hogy a Google keresője előtt a keresőmotorok sokkal rosszabb találati aránnyal büszkélkedtek, a Gmail előtt, amit nyilván te ugyan nem használsz, de emberek milliói viszont igen, nem volt használható webes emailkliens.

Közben eszembejutott pár dolog, ami szerintem jobb az Androidon, bizonyítékul, hogy nem lehet ilyen fekete-fehéren leírni ezt a történetet, és hogy az iPhone mindenben jobb:
– a telefonszámok nem szerkeszthetőek hívás előtt iPhone-on, ez akkor nagyon rossz, ha mondjuk egy weboldalon ráböksz egy telefonszámra, ami helytelen formában van megadva
– a virtuális billentyűzeten a Desire-n könnyebb egy számot vagy írásjelet beírni, ha hosszan nyomsz a megfelelő gombra, iPhone-on mindenképpen át kell váltani a numerikus billentyűzetre.
– Scrollozás nem csak lassabb, de a scroll to bottom hiánya miatt rettenetes idegörlő iPhone-on, ha egy hosszabb weboldal aljára kell görgetni iPhone-on.

ion

És még egy, ami most villant be:
– Az iPhone sok wifi hotspotra képtelen volt rácsatlakozni, amikor múlt héten külföldre mentünk a párommal. A Desire viszont rendben volt.

Mordon

” Arról nem is beszélve, hogy nyilvánvalóan nevetséges dolog lenne, ha kihagynák a multitaskingot ezekből a készülékekből”

Tekintve, hogy 1-2 felhasználási módtól eltekintve teljesen felesleges az a nevetséges, hogy benne van. Nem véletlen, hogy az újabb modernebb rendszerekből száműzik a multitask lehetőségét (WP7, Bada). Ha megfelelő sebességű háttértár van a rendszer és az alkalmazások alatt (nem olyan lassú Class2-es valami, mint a Desire-ben), akkor adott alkalmazás visszatöltése sem lassabb, mint visszaváltani rá, csak értelmesen kell elmenteni az adott állapotokat. IM alkalmazásoknál meg lényegesen jobb megoldás a Push Notifications, mint az, hogy non stop futtatsz a háttérben egy alkalmazást ami folyamatos adatkapcsolatot tart fent, fogyasztva az akkut és az adatmennyiséget is (nem véletlen, hogy a 2.2-be már átvették ezt is az Apple-től).

“Hiába idézgeted a spec sheetet, akkor sem hiszem el, hogy fele annyit bír az Android”

Hinni a templomban szokás én konkrétan csak annak hiszek amit tapasztalok és ezt az alátámasztja. Az, hogy te nem beszélgetésre használod a mobilodat, az a te felhasználói szokásod, de hidd el sajna a HTC még optimális adatot adott csak meg, a valóság még ennél is kevesebb, ha a beszélgetési időről van szó.

“Nem lehet, hogy csak elírás a Desire oldalán a GSM talk time időtartama?”

Mivel mindkét megoldást teszteltem (2G/3G) így bátran mondhatom, hogy nem. Sajna nem elírás, a 2G-re való visszaváltás minimális többletidőt ad hozzá a működéshez.

“Az iPhone-os appokat is egy kínszenvedés használni.”

???
Nem ismerek más platformot, amire jobban használható alkalmazások lennének.

” A túlnyomó többségnek bőven elég, ha csak meg tudnak nézni egy dokumentumot, amit átküldtek nekik emailben. Ha jól tudom alapból ezt az iPhone-on nem is lehet megtenni.”

Látszik, hogy neked csak videón, meg képen volt iPhone-od. 😀
Ezt az iPhone rendszer szinten meg tudja tenni, nem kell hozzá semmi alkalmazás.

“Ez a ZX Spectrum/C64 fröcsögés tök felesleges. Azt hittem, partnerként kezelsz a vitában, de látom, hogy teljesen komolytalan vagy.”

Nem sértésnek szántam.

Pl.:
Pinball Androidon:
http://www.youtube.com/watch?v=wILZpXKioTI

Pinball iPhone-on:
http://www.youtube.com/watch?v=okrlKAHDOaM&feature=related

QuickOffice Android:
http://www.youtube.com/watch?v=cVzC1ycilwI

QuickOffice iPhone:
http://www.youtube.com/watch?v=-8O_ac99dJI

RSS olvasás Androidon:
http://www.youtube.com/watch?v=MBXC8qI_VCE

RSS olvasás iPhone-on:
http://vimeo.com/8997889

Fordítás Androidon (nem tud magyarul):
http://www.youtube.com/watch?v=epmASJX6-OM

Fordítás iPhone-on (tud magyyarul is):
http://www.youtube.com/watch?v=Gb6xncXg1PY

stb.
Szinte minden témában ez a felállás, Androidra, ha van is alkalmazás az csúnyább és főként jóval kisebb funkcionalitással bír.
Egy smartphone meg attól smart, hogy a rá fellelhető alkalmazásokkal kiaknázhatók a lehetőségei, ha ezek az alkalmazások gyengék, akkor ennyi erővel vehet az ember egy normál mobiltelefont is. Netezni, e-mailezni azzal is lehet ma már.

“Google nélkül te jól ellennél, csak azt ne felejtsd el, hogy a Google keresője előtt a keresőmotorok sokkal rosszabb találati aránnyal büszkélkedtek”

Gondolom az eltelt pár év alatt sem fejlődtek volna tovább 😀

“a Gmail előtt, amit nyilván te ugyan nem használsz, de emberek milliói viszont igen, nem volt használható webes emailkliens.”

Használok G-mail-t, de nem webes felületen, másrészt volt több webes mail, sőt magyar megoldások is. Nem a Google találta fel a spanyolviaszt 😀

“a telefonszámok nem szerkeszthetőek hívás előtt iPhone-on”

Ez igaz, de vajon ez mennyit embert bosszant? Ellenben azzal, hogy nem állítható be Androidon, hogy vezeték, vagy keresztnév legyen elöl a címjegyzékben, vagy hogy nem lehet egy érkezett SMS-ből kimásolni szöveget.

” a virtuális billentyűzeten a Desire-n könnyebb egy számot vagy írásjelet beírni, ha hosszan nyomsz a megfelelő gombra, iPhone-on mindenképpen át kell váltani a numerikus billentyűzetre.”

Mindenképpen? Biztos? 😀
http://kepkezelo.com/images/1v2g29k4jr9igvfz81b.png

“Scrollozás nem csak lassabb, de a scroll to bottom hiánya miatt rettenetes idegörlő iPhone-on, ha egy hosszabb weboldal aljára kell görgetni iPhone-on.”

A scroll rohadtul lassú és nagyobb oldalnál néha idegesítően akadozik Desire-n és piszokul hiányzott a QuickScroll, vagy valami hasonló megoldás.

Mordon

“Az iPhone sok wifi hotspotra képtelen volt rácsatlakozni, amikor múlt héten külföldre mentünk a párommal. A Desire viszont rendben volt.”

A Desire meg még az itthon routerrel sem békélt meg, míg visszább nem vettem a WPA-ról WEP-re a biztonságot (olyan hotspottal még nem találkoztam amire ne lépet volna fel az iPhone).

ion

Hát ha a többire nem reagálsz, köztük a HTC akkus specifikacióira, akkor lezártnak tekinthetjük a vitát, és kiegyezhetünk abban, hogy az aurától függ, hogyan viselkedik egy ilyen cucc.

Mordon

ion:

Reagáltam, de mivel vannak benne linkek moderációra vár a hozzászólás.

ion

Nincs több időm erre a vitára. Köszönöm. Ha tetszik, beismerem, hogy neked van igazad, és az Android szar, az iPhone meg istenkirály, de az meg csak sértődöttségnek hatna.

ion

Alex, akkor jailbreakeld az iPhone-od és tedd fel a Quickscrollt.

AYS

Hát nem tudom Androidból Sikerült a legrondább RSS olvasót kiválasztanod talán nézd meg a NewsRoom-ot:)

AYS

De látom Office-ra se találtál jó appot. Documents To Go-t nézd meg:)

Mordon

A NewsRoom-ot használhatatlannak találtam (igazából találtam egy jól használható megoldást, bár szép az sem volt, de a neve nem maradt meg és mivel eladás előtt pár órával találkoztam vele még az appbrain-re sem lett szinkronizálva).
A Doc to Go-t használtam (fent van az appbrain link, hogy miket használtam), de egy kalap túrót sem ér, egy sima kivonás sem ment a táblázatkezelőjének néha és eredmény helyett csak kettős-kereszteket írt ki, míg ugyanazt a táblázatot desktop gépre vagy iPhone-ra töltve hibátlanul megjelent minden.

AYS

Én speciel 20 oldal olvasok jelenleg NewsRoom alól köztük Plastik és Handrás oldalát is.
Documents alatt lazán meg a kivonás:) De lehet bennem van a hiba:)

Mordon

20 oldalt? Waohh
NewsRack alatt majd 300 feed van nálam 😀

A D2G alatt nem azt mondtam, hogy nem működik a kivonás, hanem azt, hogy hibásan működik. Egy sima natúr táblázatban ahol több kivonás szerepelt hol kiírta az eredményt, hol csak kettős-kereszteket írogatott. Kár, hogy nem mentettem el belőle screenshootot.

Dr. Úr

Mind a 300 feedet olvasod naponta ? Ez már korábban is feltűnt nekem, hogy nagyon művelt csávó vagy ! 🙂

fraki

”a virtuális billentyűzeten a Desire-n könnyebb egy számot vagy írásjelet beírni, ha hosszan nyomsz a megfelelő gombra, iPhone-on mindenképpen át kell váltani a numerikus billentyűzetre.”

Ha lenyomod a váltót, utána elengedés nélkül viheted az ujjad a gombra, és elengedéskor visszavált.

Mordon

Dr. Úr:

Témák szerint csoportosítva vannak a feed-ek és csak azt frissítem ami éppen érdekel.
Pl. Van olyan, hogy Mobilkommunikáció és ezen belül Hírek, iPhone, Android, Symbian, WinMo stb. igy adott témában azonnal le tudom kérni az általam érdekesnek tartott oldalak friss cikkeit, híreit.

Ennél egy lépéssel jobb az Early Edition iPad-es alkalmazás, ami szépen újság szerűen be is tördeli ezeket a cikkeket a kért témakörben.

Persze az Android fantáziátlan, fapados megoldásai mellett az ilyesmi kicsit furán hangzik. Ugye? 😉

Mordon

ion: JB és egy patch telepítése után ugyanúgy hosszan tartás után előjönnek a gyakrabban használt írásjelek, mint Androidon.

Dr. Úr

Mordon, a te szádból semmi nem hangzik furán. Látom megtaláltad a játszóteredet, te lehetsz itt a király ! 🙂

ion

Tudom, hogy jailbreakkel sokminden orvosolható, de ezt azoknak mondd, akik csak használni akarják a telefont, urambocsá nem is hallottak még a jailbreakről. Az emberek elenyésző részének van ideje folyton ilyen baromságokkal foglalkozni, mint a jailbreak.

Egyébként az akkus témára még eszembejutott, hogy a közelemben alig van olyan ember, aki naponta órákat beszélne telefonon, úgyhogy ha valóban GSM hálózaton csak ennyire képes a Desire, akkor körberöhöghetem ezt a problémát. Szerintem én két hónap alatt sem beszélek 5 órát telefonon, és az átlagfelhasználók is jó, ha csak megközelítik ezt a mennyiséget. Úgyhogy ez is csak egy kreált probléma, mint az égővörös t-mobile logó, ami iPhone-on meg tök fakó szín, és a többi felfújt kis semmiség, amikkel együtt lehet élni, tudniillik nincs tökéletes termék, ami minden igényt kielégít maradéktalanul, erre előbb-utóbb rájön mindenki.

A multitask száműzésére meg térjünk vissza, ha kijönnek a megfelelő mobil rendszerek megoldásai, mert lefogadom, hogy a pletykák ellenére lesz WP7-en is.

Mordon

“Az emberek elenyésző részének van ideje folyton ilyen baromságokkal foglalkozni, mint a jailbreak.”

Meg olyasmivel, mit a rootolás, főleg, mikor Android esetén ezt jónéhány Marketről letölthető alkalmazás is megköveteli 😀

” Szerintem én két hónap alatt sem beszélek 5 órát telefonon, és az átlagfelhasználók is jó, ha csak megközelítik ezt a mennyiséget. ”

Tudod az emberek túlnyomó többsége azért vásárol mobiltelefont, hogy beszéljen rajta. Az, hogy te csak játszol vele, az nem azt jelenti, hogy te vagy a standard felhasználó, hanem inkább azt, hogy igazából a mobil felhasználók 1-2%-ába tartozol.

“mint az égővörös t-mobile logó, ami iPhone-on meg tök fakó szín”

Igen, ez is az AMOLED marketing agymosás eredménye. Tudod az iPhone-nál látott fakó szín az, amilyen a cég logójának a színe valójában (100 magenta, 8 yellow), az, hogy a Desire parasztvakítása után elvárod, hogy mindenhol olyan műanyag, túlszaturált színek legyenek, az eléggé beteges szerintem.

“és a többi felfújt kis semmiség, amikkel együtt lehet élni”

Apró kis semmiség, hogy az utcára kilépve semmire nem tudod használni a készüléket, mert nem látod a kijelző tartalmát. Értem. Nos én, meg pár millió ember nem hinném, hogy ilyen apró kis problémával együtt tudna élni 😀

“mert lefogadom, hogy a pletykák ellenére lesz WP7-en is.”

Persze, hogy lesz, pont úgy, mint a régebbi iPhone-oknál, a gyári alkalmazások futhatnak háttérben, a külsős fejlesztésekből meg egyszerre csak egy (a Bada-nál ugyanez). De ha agyonütnek sem értem miért jó, ha minden vacak ott figyel a háttérben (leszámítva azt, hogy a gyártó spórolhat a flash memórián, mert elég valami olcsó, lassú szemetet beraknia a készülékbe, mert csak egyszer indítod el az alkalmazást, utána úgyis a memóriából hívod elő).

ion

Honnan szeded ezeket a sületlenségeket, hogy az emberek tömegei rootolják a telefonjukat? Álomvilágban élsz, a valódi felhasználók csak használják ezeket a kütyüket, és jobbára megtanulnak alkalmazkodni ahhoz, hogy nem tudják szerkeszteni a hívott számot iPhone-on, hanem le kell írniuk egy papírra vagy bemagolni gyorsan és begépelni, vagy éppen ahhoz, hogy hatalmas szerencsétlenségükre nincs esélyük Ukrajnából megvásárolni a NewsRob Pro-t, hanem lekalózkodják, ahogy te is tetted az appbraines profilod alapján.

Igen, az emberek azért vesznek telefont, hogy beszéljenek rajta, mégsem pofáznak napi 5 órát. Keress statisztikákat, hogy mennyit is beszél egy átlagfelhasználó egy nap alatt, és látni fogod, hogy nagyon keveset, főleg úgy, hogy a többség nem gazdag, ezért visszafogja magát.

Az beteges, hogy ennyire ragaszkodsz annak a bebizonyításához, hogy bárkit is érdekel, hogy mennyire jó a színhűsége egy telefon kijelzőjének. Bármelyik kalibrálatlan iMacet megnézed, ugyanolyan vöröses színe van annak a logónak… a szín attól még m100,y3, de sosem fog ugyanúgy kinézni sehol. Én szarok az AMOLEDre, ez az utcai problémád is csak kapálózás, mert ha te nem láttad kint a kijelzőt, akkor baj van a szemeddel vagy valami más szerveddel. Egy tükröződő felületet, mint amilyen az iPhone is, nem úgy tartunk, hogy pont a fényes felületeket tükrözze a szembe, akkor természetes, hogy nem látszódik.

Mordon

“Honnan szeded ezeket a sületlenségeket, hogy az emberek tömegei rootolják a telefonjukat? ”

Onnan, hogy veled ellentétben én nem csak írok, hanem olvasok is 😀 pl. fórumokat, ahol a leggyakoribb kérdés a rootolás mikéntje, mert rengeteg funkció csak az után érhető el. Tudod sokaknak nem elég a 133 MB programtár és még többen szeretnének egy testre szabottabb, kevesebb felesleget tartalmazó ROM-ot telepíteni.

“nem tudják szerkeszteni a hívott számot iPhone-on, hanem le kell írniuk egy papírra vagy bemagolni gyorsan és begépelni”

Már ha olyan szerencsétlenek, hogy nem tudják bemásolni a helyére és ott szerkeszteni 😀

“hatalmas szerencsétlenségükre nincs esélyük Ukrajnából megvásárolni a NewsRob Pro-t, hanem lekalózkodják, ahogy te is tetted az appbraines profilod alapján.”

Root + Marketenabler…

“Igen, az emberek azért vesznek telefont, hogy beszéljenek rajta, mégsem pofáznak napi 5 órát.”

Haladsz látom, az előbb még két hónap kellett az 5 órához, most meg már elég egy nap is 😀
Hidd el sokan többet beszélnek 5 óránál, főleg, ha munkaeszközük a mobil, ami egy Desire kaliberű okostelefonnál eléggé könnyen elképzelhető.

“Én szarok az AMOLEDre, ez az utcai problémád is csak kapálózás, mert ha te nem láttad kint a kijelzőt, akkor baj van a szemeddel vagy valami más szerveddel. ”

Jaja, végül is mindenki aki emiatt panaszkodik az hülye, hisz egy érintőképernyős készüléknek nem ez lenne a legfontosabb tulajdonsága, hogy minden helyzetben jól olvasható maradjon 😀
Ne haragudj, de te ragaszkodsz olyan állításhoz, ami azonnal megdől mihelyt valaki kézbe veszi a készüléket és kimegy a szabadba egy akár csak mérsékelten napos időben.

ion

Lehet, hogy neked több időd van olvasni, mégsem olvasol eleget, különben tudnád, hogy elenyésző azon felhasználók száma, akik rootolgatással meg állítgatással töltik az idejüket egy telefonon. Az igazi felhasználók, akiknek ezek a kütyük készülnek azt sem tudják, mi az hogy ROM, nemhogy amiatt fáj a fejük, hogy beleférnek-e 133MB-ba.

Az iPhone-on mégis hol szerkeszted a telefonszámot, ha már a tárcsázómezőben van?

Azért parttalan ez a vita, mert még a saját mondataidat sem tudod értelmezni néha, és emiatt az enyéimet is félremagyarázod. A sok egyébként neked mennyit jelent? 0.1%? Esetleg “olvastál” erről statisztikát? Attól, hogy szmájlikkal próbálod meg alátámasztani a ködös feltevéseidet, még nem válnak igazzá.

Sajnálom, tévedsz a napsütéssel kapcsolatban. Leírom megint: a Desire kijelzője olvasható, látható napsütésben is. Aki meg akar róla győződni, próbálja ki.

Mordon

ion:

“Az igazi felhasználók, akiknek ezek a kütyük készülnek azt sem tudják, mi az hogy ROM, nemhogy amiatt fáj a fejük, hogy beleférnek-e 133MB-ba.”

Igaz, csak ezek a felhasználók az életben nem vesznek Androidos készüléket, mert kezelni sem nagyon tudnák.
Aki meg megpróbálja kihasználni az adott készülék tudását, hamar felütközik a korlátaiban és kénytelen megcsinálni a rootolást (igazából én még nem találkoztam olyan Android felhasználóval, aki hosszabb ideig gyári állapotban használta volna a készülékét).

“Az iPhone-on mégis hol szerkeszted a telefonszámot, ha már a tárcsázómezőben van?”

Mielőtt odamásolod tudod szerkeszteni, de ne haragudj az elmúlt 3 évben egyszer sem merült fel ez a probléma, de olyan igen, hogy Androidon nem tudtam kimásolni egy szövegrészt a kapott SMS-ből, mert a csodás Androidban nem mindenhol működik a copy/paste.

“Sajnálom, tévedsz a napsütéssel kapcsolatban. Leírom megint: a Desire kijelzője olvasható, látható napsütésben is. Aki meg akar róla győződni, próbálja ki.”

Ez már a kabaré szintje, de most már nem izgat 😀 igen, próbálja ki és küldjön el téged valahova, ha mégsem tudja használni 😀

http://www.blogcdn.com/www.engadget.com/media/2010/01/nexus-one-outdoors05.jpg

Mordon

Dr. Úr:

Ez nem lóverseny, itt nincsenek győztesek 😀
Én csak jól szórakozom ion erőlködésén, hogy igyekszik olyan dolgokat megcáfolni amik tények. Gondolom az AMLOED kijelző látható szabadtéren, ezért is fejlesztette tovább a Samsung, hogy a fenébe, lehet, hogy mégsem ionnak van igaza és csináljunk egy jobb megoldást ami valóban használható is lesz ilyen körülmények között. Persze ionnak ilyen kijelzővel szerelt készüléket nem szabad majd vásárolnia, hisz a Desire-é maga tökéj 😀

Nem baj, holnaptól megjön a jó idő és majd nagyot mondó barátunk szépen keresgélheti majd az árnyékos zugokat, hogy egy SMS-t, vagy e-mail-t ki tudjon betűzni 😀

Én meg ettől még vidáman tudok chatelni meg ide írogatni a parkban ücsörögve, míg a kutyám kirohangássza magát, mert az a szar fakó színű kijelzője itt is tökéletesen olvasható 😀
No meg naponta válogathatok a megjelenő 3-400 alkalmazás között, ami Androidra 1 hónap alatt jön ki és annak is fele zseblámpa, a másik fele taszkmanager 😀

Egyébként csak óvatosan a telepítgetéssel, megjelent Androidra egy kedves kis rootkit, és mivel bárki bármit ellenőrzés nélkü feltölthet a Marketbe én nem töltenék le mostanában onnan semmit 😀

Dr. Úr

Mordon, rossz lóra tettél sztm ! 🙂 Amiket itt összehordasz, semmi köze nincs a valósághoz ! Nem kezdek el szakmai dolgokról beszélgetni veled, mert látni, hogy fogalmad sincs az egészről. Csak mászókázz tovább a játszótéreden, Te vagy a király ! Torkolj le mindenkit az elképesztő sötétségeddel továbbra is, jól szórakozom rajtad ! A kicsi ostorocskádat is dugd inkább két iPhone közé, mint a barátnődbe. A világnak teszel szívességet evvel… Csak így tovább, na ki a király ?!

Mordon

Dr. Úr:

“Amiket itt összehordasz, semmi köze nincs a valósághoz ! ”

Hát persze. Menj a android.modaco.com és xda-developers.com fórumokra, aztán ott magyarázd, hogy semmi köze a valósághoz, max. kiröhögnek.

Néha tényleg jót mulatok egyes emberek viselkedésén 😀

—–

De jó, semmi köze a valósághoz ok.

Akkor lássuk csak.

Elvileg holnaptól jön a jó idő, szeretnék látni egy fotót, ahol tűző napon olvashatóan látszik a Desire kijelzője.
Egy szakmai magyarázatot arra, hogy az AMOLED kijelző miért nem csak az RGB színtér 65%-át fedi csak le (egy színskálán prezentálva, hogy nem sávosodik a megjelenített kép).
Gyorsan dobj össze pár alkalmazást (pl. Office, adatbáziskezelők, normális könyvjelző kezelésű böngésző), írj egy drivert a Desire GPU-jához, hogy a grafikus elemek ne akadjanak nagyobb terheléskor.
Ja és mellékelj egy Battery Snap lementett logot ami bizonyítja, hogy normál használat mellett 2 napig működött a készüléked.

Ha ezt nem tudod prezentálni, akkor sorry, de a te mondanivalódnak nincs semmi köze a valósághoz.

Mr T.

Htc Desire 60-80e HUF-al olcsóbb mint egy Iphone 3GS még ha a memóriakártya árát hozzászámoljuk is.Iphone OS kb. 2-3 évvel hamarabb kezdték el fejleszteni tehát van előnye az Android OS-el szemben.Az Android szerintem azért jött létre és van (lesz) létjogosultsága mert egy megfizethetőbb operációs rendszert kínál.A mostani árhoz képest elég jó színvonalat nyújt az Android , ha az árak még jobban lemennek az Android pedig fejlődik tovább akkor az Apple bajban lesz,addig nem.Van iTunes-hoz Androidos szinkronizáló program: http://mobilarena.hu/hir/doubletwist_player_itunes_szinkronizalas_androidra.html

zozo

Mordon:

Nem azért a 2 fillérért, de szerintem egyik készülék kijelzője sem nagy szám full napfényen:

http://www.youtube.com/watch?v=gRQmQPVFmag

Az biztos, hogy célszerű árnyékos helyet keresni minden készülék esetében.

Apple felhasználóként (MBP 13″-os notin nyomulok) jelenleg telefonvásárlás előtt állok, akárhogy gondolkozom, agyalok, jelenleg bizony egy HTC legend felé billen a mérleg nálam. Szerintem jobb kijelző, komolyabb kamera+led, alu unibody ház és bejövős az Android 2.1+HTC sense combo. Illetve az a fránya flash is ha kell bekapcsolható (pl. weboldalon flash-ben megjelenített étterem telefonszám, cím stb.).

Arról nem is beszélve, hogy van multitasking és normális iGo is rá.

Kétségtelen, hogy megvárom még a hétfő esti bejelentéseket és csak utána döntök véglegesen, de ha nem lesz olcsóbb az iPhone 3GS (mondjuk 50e ft+ikon200 2 évre), akkor azt hiszem Android-os leszek.

Nem egyszerű döntés jelenleg, mert az iPhone felülete meg hihetetlen higany, és az alkalmazásválaszték is lenyűgöző.

Lehet a végén mégsem veszek semmit sem? 😀

Mordon

Mr. T:

“Htc Desire 60-80e HUF-al olcsóbb mint egy Iphone 3GS még ha a memóriakártya árát hozzászámoljuk is.”

Matekból ne most érettségizz 😀
A Desire hivatalos ára 129.000 Ft, egy Class6-os microSDHC kártya 25-35 eFt között mozog. A független 3GS ára 180 eFt. Szóval max. 25-30 eFt az a különbség.
De ha szolgáltatótól vásárolsz, akkor már a Desire a drágább, mégpedig sokkal.

“Iphone OS kb. 2-3 évvel hamarabb kezdték el fejleszteni tehát van előnye az Android OS-el szemben.”

Mindkét rendszer fejlesztése 2005-ben kezdődött.
Készüléket az Apple adott ki hamarabb 2007-ben, a G1 2008-ban mutatkozott be az Androiddal (1 évvel több fejlesztési időt fordítottak rá).
Az Apple 2008 július 10-én nyitott az Android Market meg 2008 október 22-én.
Vagyis több időt fordítottak a fejlesztésre és három hónappal később nyitották a saját áruházukat, valamiért mégis igencsak el vannak maradva.

“Az Android szerintem azért jött létre és van (lesz) létjogosultsága mert egy megfizethetőbb operációs rendszert kínál.”

Az Android azért jött létre, mert a Google ki akarta terjeszteni a területét a mobil rendszerek felé is. Nem ők a mikulás, hogy ingyen adnak és nem várnak cserébe semmit 😀

“A mostani árhoz képest elég jó színvonalat nyújt az Android”

Azért a minőségi vasak itt is drágák (Nexus One, Desire, Galaxy S), a színvonal meg gyártótól függ (per pillanat ez nem a HTC, hanem inkább a Samsung, ha már Androidról beszélünk). A rendszerrel egyébként a 2.2 után már nem sok gond lesz, a probléma a szoftverekkel van és a Google terjesztési politikájával. A nagy szabadság hosszú távon megöli a platformot, nem véletlen, hogy a nagyobb gyártók rendre zárják be a saját rendszereiket (Apple, MS, Samsung, Nokia). Ha minden ingyen van, a fizetős tartalom hozzáférését szűrjük, akkor a nagyobb cégek csak módjával fejlesztenek, ha meg nincs meg a megfelelő bevétel, akkor elfordulnak a platformtól. A lelkes Pistikék meg ugyan fejlesztgetnek, de sok köszönet a rengeteg fércmunkában nem nagyon van.

“ha az árak még jobban lemennek az Android pedig fejlődik tovább akkor az Apple bajban lesz”

Az árak most is a minőség rovására mennek csak lefele. Az olcsó, gyenge minőségű androidos eszközökkel csak a rendszer fregmentálódását érik el, ami szintén igencsak negatív hatású.
Elég messze van még az, hogy az Apple-t ez zavarja.

Mordon

zozo:

“Nem azért a 2 fillérért, de szerintem egyik készülék kijelzője sem nagy szám full napfényen”

Pont annyi a különbség, hogy 3GS-en még napos időben is tudok válaszolni egy e-mail-re, vagy megnézni egy weboldalt és Desire-n kirándulás alatt képtelen voltam használni a térképet, mert semmit nem láttam a kijelzőn (a Desire inverz menüi külön jót tesznek ilyenkor, hogy a franc essen abba, aki kitalálta, hogy nem lehet átkapcsolni világos hátterű menükre).
Lehet ezzel vitatkozni, jó poén is, de én nem videókat néztem, hanem használtam/használom ilyen helyzetben ezeket a készülékeket és ez személyes tapasztalat. Lehet lehülyézni, de garantáltan nem azért költöttem egy valag pénzt a Desire-re, hogy utána itt fikázzam, hanem használni akartam, sajna ez nem jött össze.

“jelenleg bizony egy HTC legend felé billen a mérleg nálam. ”

Rossz választás!
Akkor már inkább a Desire!!!
A Legendre rengeteg panasz van, kezdve az alu ház miatt gyengébb wifi-től, a képernyő meghibásodásáig. Az ára meg nem sokkal kedvezőbb, mint a Desire-é.

“Arról nem is beszélve, hogy van multitasking és normális iGo is rá.”

A multitasking arra lesz majd jó, hogy kellemes időtöltést okozzon a taskok kiléptetgetése 😀
iGO-t ne remélj, per pillanat _még_ nincs Androidra, csak a Droid Motonavjának hackje, ami nem egészen jól működik (a Droidnak nagyobb a felbontása) és a kicsi (320×480) felbontású szolgáltatói készülékekre van elérhető és ha jól emlékszem az is Amigo.
“Device compatibility
Current version supports 480×320 resolution phones with touch screen and GPS capability. Compatible devices are HTC Hero, HTC Magic, Samsung i5700 Galaxy Spica, Samsung i7500 Galaxy, LG GW 620. For further resolutions and compatible devices, please check back later.”

Per pillanat ezen a platformon is a Navigon a legjobb megoldás szerintem.

” ha nem lesz olcsóbb az iPhone 3GS (mondjuk 50e ft+ikon200 2 évre), akkor azt hiszem Android-os leszek.”

Ha a 3GS-t az új készülék megjelenése után a mostani 3G árszintjére viszik le, akkor Ikon200+2 évvel 30 eFt körüli áron lesz, de még a forint pofára esése után sem tartom valószínűnek, hogy 50-nél többe kerülne ilyen konstrukcióban. Szóval nem leszel Androidos 😀

idefigyeljéééMordon

még nem olvastam végig, de már nembírtam ki hogy ne szóljak bele. pedig próbáltam Mordon hülyeségeit elnézni, szerencsére sokaknak szemetszúrtak azok a dolgok, amik engem kib***ottul fel tudtak baszni..pl ilyenek:

“Nem tudok arra sem mit írni, h először azt írod “„Azt sajna csak iPhone-on fogod megnézni, mert azon le lehet játszani yxflash-el divX-et, Desire-n SEMMIVEL” majd a reagálásom után így fogalmazol “Egyetlen alkalmazás sincs, amivel le lehetne játszani konvertálás nélküli divx-et ÉLVEZHETŐEN akadozás nélkül”. Érted ugye? ”

ezt ati irta, és te csak nagyon nehezen akartál rá reagálni,ugyan reagáltál rá, de tök értelmetlen volt, mitöbb, csak egy igazi idióta ír ilyet..

“Értsd már meg, hogy az, hogy 8-10 fps-el szenved egy lejátszó és még ez is megakad 2-3 másodpercenként az nem filmlejátszás, vagyis per pillanat semmivel sem lehet lejátszani divx-et.”

sztem ettől függetlenül még lejátssza, tehát nem lehet rá azt mondani hogy ez nem tud olyat ezért, meg azért.
a következő ami betett az üzemidő, amit foggalmam sincs honnan szedtél és mit értesz ezalatt:
“WCDMA: Up to 390 mins
GSM: Up to 400 mins” (utólag rájöttem h a htc hivatalos honlapjárol beszélegtési időre vonatkozó adatok?!” ez neked tény!?!? annyira értelmes vagy, hogy egy kívüláló még csak elsem tudja dönteni melyik készülékre vonatkoznak ezek az adatok?
a másik, hogy te lemérted h reggeltől estig 10perc telefonálással, hogy 8%-ra merüle le a htc megint semmit nem bizonyít, mivel pár nappal később 8 helyett sokszor 15öt irtál. amúgy is, nem egy haveromnak van iphoneja, és nem egynek merül le a nap végére, vagy ha tovább is birja, jó ha kibirja a másfél napot..
na végülis h az üzemidős hülyeségedet megcáfoljam, miszerint a desire-nek a specifikációban is fele annyi idő van irva, mint az iphoneban leirnék 1-2 adatot..
desire: Üzemidő
Alap akkumulátor 1400 mAh Li-Ion
Készenléti idő 340 óra (2G) / 360 óra (3G)
Beszélgetési idő 6 óra 40 perc (2G) / 6 óra 30 perc (3G)

iphone(3gs): Üzemidő
Alap akkumulátor ismeretlen kapacitású, nem cserélhető
Készenléti idő 300 óra
Beszélgetési idő 5 óra (3G) / 12 óra (2G)
Internetezési idő 5 óra (3G) / 9 óra (WiFi)
Zenelejátszási idő 30 óra
Videólejátszási idő 10 óra
nemtudom mi bajod a htc “7órás” beszélgetési idejével(tudom, h egy olyan fontos ember mint te napi 10órát telefonál,(csak aztnem tudom mikor van rá ideje, miközben időd nagy részét a desire fikázásával töltöd), de szerintem egyébként se a fele a 12 órának, ha csak egy 40percről, vagy egy óráról van szó.. de tökmind1 ugyse birnak annyit, szerintem a valóságban 1, max 2óra lehet a beszélgetési üzemidejük között..
ezenkívül remélem összetudod vetni az adatokat, és rátudsz jönni, hogy amit itt irkálsz, annak a nagyja bizonyítatlan TÉNY, vagy nevezhetjük hazugsának is, hagy tetszik;-)(alapból a desire készenléti ideje 40-50órával több), apropó be is másolok még egy pár mondatot a mobilarénás szakemberek irásaiből, az üzemidővel kapcsolatban:
-iphone(csak 3G-nél találtam pontosabb adatokat)
Az akkumulátor kapacitása ismeretlen, nem cserélhető, azaz de, szervizben, sok pénzért. Az üzemidőről már kicsit többet tudok írni, mint múltkor a kolléga a bemutatóban: nálam a gép úgy 4 óra beszélgetést bírt 3G-s hálózaton, ami jó, nagyon jó. Videót több mint 6 órán keresztül játszott, ami szintén rendben van. A zenelejátszási időt nem tudtam megnézni, felhasználói tapasztalatok szerint 20-30 órát is elmuzsikál egy töltéssel, feltéve persze, hogy semmi mást nem csinálunk. Összességében elmondható, hogy nagyon erős igénybevétel (több óra zenehallgatás, WiFi-s és 3G-s netezés, 1-2 óra telefonálás, rengeteg nyomkodás) mellett is kibírja egy napig.
-desire
A készülék 1400 mAh-s akkumulátora jó partner a Snapdragon és az AM-OLED kijelző visszafogott fogyasztásához. Erős használattal is egy egész napot el tud menni a telefon, de ha nem használjuk az előző oldalon felsorolt tudás mindegyikét (bár miért is ne tennénk, hiszen ezért vesszük meg pont a Desiret), akkor két-három napot is elketyeg magában. A piac jelenlegi állása, az akkumulátorok mostani kínálata fényében ez jó érték, de sajnos még mindig ez a szűk keresztmetszet.
a specifikáció(és 1-2 leirás) a mobilarénáról van:
http://mobilarena.hu/teszt/apple_iphone_3gs_agyra_gyurt/specifikacio.html
http://mobilarena.hu/teszt/htc_desire_a_vagy_nem_titkos_targya/specifikacio.html

egyébként egyáltalán nemvagyok apple utáló, vagy htc szerelmes.. mindkét gép nagyon tetszik.
ez a kommentet mindössze Mordon barátunk elfogultsága, és elvakult kommentelgetése miatt jött létre:-)

idefigyeljéééMordon

“Hinni a templomban szokás én konkrétan csak annak hiszek amit tapasztalok és ezt az alátámasztja. Az, hogy te nem beszélgetésre használod a mobilodat, az a te felhasználói szokásod, de hidd el sajna a HTC még optimális adatot adott csak meg, a valóság még ennél is kevesebb, ha a beszélgetési időről van szó.”
miért? szted az apple megadott adatai nem állnak jóval távolabb a valóságtól?
szerintem igen. és nem csak az applenél és a htc-nél, hanem minden gyártónál. ezekből általában lekell vonni 30-40%-ot, és hidd el, az apple-nél is!

Mordon

Emberke, menjél fel pár szakmai oldalra és ott osszad azészt, aztán, ha elküldtek valahova távolra, akkor gondolkodj el azon, hogy lehet, hogy nem ok nélkül sír mindenki az összes fórumon a Desire készenléti idejére.

idefigyeljéééMordon

végülis eddig is ezt csináltad, ami a szavad ellen szólt és jogos is volt arra nem reagáltál..:-)

Mordon

Most mégis mit reagáljak hülyeségekre?

Mindkét készüléket napi szinten használom/használtam.
Az iPhone ugyanolyan használat mellett 80%-ig merül, a Desire 20% körülire.
Az iPhone-al már beszéltem töb mint 10 órát egy töltési időn belül, a Desire 3 óra után már töltőért sipákolt.
Én tapasztalatok alapján mondok véleményt, te meg ex per has.

Az én véleményemet bármelyik hazai, vagy külföldi szakmai fórum alátámasztja, a tiedet senki.

Dar0X

Lol, nem értme miért kell annyira isteníteni azt a sz@r iPhonet…annyira hype-olják…..volt már pár iPhone a kezemben, de sose jött be, viszont a HTC Desire igazán bejövös. Szerintem simán alázza a ájfont… és tiszta fölösleges isteníteni az ájfonkát, mert nem olyan nagy szám, csak egy túl hype-olt telefon….