Viva Comet 2010

Fogalmam sem volt, mire számítsak a Viva Comet díjátadó gálát illetően, hiszen ez a könnyűzenei világ elég messze áll tőlem, a szereplőit nem ismerem, a szaksajtót a számítástechnikai forradalmakkal ellentétben nem követem.

Hát megmondom őszintén és diplomatikusan: érdekes. Akik tegnap este követték online közvetítésemet Twitteren, bizonyára érzik már azt, hogy mit gondolok a magyar hírességek világáról—

—akik nem követték és értetlenül állnak a dolog előtt, azoknak egy manifesztó: NYITNI KELL A KOMMERSZ SEKÉLYESSÉG ÉS BRONZBARNA TESTFELÜLETEK FELÉ. Ennek a felvezető témának volt egy hangulata, amikor közös képet készítettem néhány héttel ezelőtt SP-vel, hiszen tegnap bebizonyosodott, hogy az “espé” színpadon kiejtése üvöltő hangorkánt eredményez. (Tényleg döbbenetes!)

Sőt, meg fogok vásárolni egy SP CD-t és meghallgatom, mire képes Éder Krisztián. Ő lenne a magyar Elvis Presley? Muszáj neki, ha ekkora erejű a hang és nekem fogalmam sincs, ki ő valójában. Király Viktorról van fogalmam, hiszen őt láttam a színpadon fellépni. Viktor egy éppen aktuális magyar Robert Pattinson, akin bőr a szerkó és rémes a zene, de még a koreográfia is.

Szelektált képeim:


a VIP arcok hátul ugyanolyan tömött sorokban közelítettek a helyszínre, ez volt a red carpet esemény


bérelt limókkal jöttek egyesek, a kép nagy bontású változatán leolvasható a limó bérlő telefonszám is


voltak, akik terepralival érkeztek — kivételesen haverom Németh Ottó


egyenruhás, általam nem ismert előadóművészek


a twitterről ismert Zimány Linda és bikája, meg egy beszélő pingvin


kevés volt az öregiskolás arc, nagyon sajnáltam, hogy csak őket sikerült elkapnom


Zana Zoli és még ketten


Fel nem ismert celeb, 2010, Budapest, Canon G9 — €75,000.-


Brunner & Co. — középen egy Barátok Köztös színész, jobbra tőle a Super Mario Galaxy fan club alapítő elnöke


színpad bontás előtt, még hallom a sikolyokat

Aki azon kezdene aggódni, hogy jajj istenem, mi lesz most, akkor inkább Mac-ről írjak: gyerekek, ilyen is kell.

69 Responses to “Viva Comet 2010”

  1. Gravatar Icon 0 GK

    Egy dolgot árulj el: hogy keveredtél te oda? :)

  2. Gravatar Icon 1 StavrosMenace

    hótgagyi

  3. Gravatar Icon 2 Lenny

    Én nem bírtam volna ki. Te egy hero vagy. SP-nek meg nem juttass pénzt, az egy kis buzi.

  4. Gravatar Icon 3 angelday

    Aki ekkora sikoly-orkánt képes csinálni, az egy siker ember.

  5. Gravatar Icon 4 CharlieBrown

    “Muszáj neki, ha ekkora erejű a hang és nekem fogalmam sincs, ki ő valójában. Király Dávidról van fogalmam, hiszen őt láttam a színpadon fellépni. Dávid egy éppen aktuális magyar Robert Pattinson, akin bőr a szerkó és rémes a zene, de még a koreográfia is.”

    Nem Viktort akartál írni?

    Brunner & Co. — középen egy Barátok Köztös színész, jobbra tőle a Super Mario Galaxy fan club alapítő elnöke

    Középen Palika a BK-ből, vagyis már évek óta nem, simán csak valami dízsé, aki Sterbinszkyvel vagy ki a rákommal dolgozott. Jobbra pedig Császár “shane54″ Előd.

    Kis kulturális posztunkat olvashatták. :)

  6. Gravatar Icon 5 Doki

    videód nincs?

  7. Gravatar Icon 6 StavrosMenace

    SP a magyar Carl Troy

  8. Gravatar Icon 7 angelday

    Videót is készítettem, soon. :P

  9. Gravatar Icon 8 angelday

    Videót majd megéri megnézni, van benne egy ultimate csávó.

  10. Gravatar Icon 9 Brunner

    kiváncsi leszek a videóra.. :)

  11. Gravatar Icon 10 spamdog

    … és mennyit ittál hogy elviseld a “közeget” ?

  12. Gravatar Icon 11 moyirto

    tudom nem sok más díjátadó van itthon, de a viva-tól, amit már rég nem nézek (csak tovább kapcsolok) és bármilyen hazai előadótoól el ment a kedvem. a petőfin lehet néha jókat hallani (magyar előadók). értem ezalatt, hogy van egy-két tehetséges hazai banda, akik egyrészt maguk írják a szöveget másrészt a rím és tartalom/mondanivaló/érzelem szempontjából is rendben vannak a számok és nem mellesleg a dallam is. őket kellene felfuttatni és erőteljesen velük foglalkozni illetve nevelni a tv-n keresztül is, és kitérnék a kommunikációra/arculatra a viván (nem csak tini tv kellene, mtv csak nagyobb csomagban van). csak egy két példa Gino&Gina, Josh és Jutka, és társai SP is ezek közé tartozik. akik mögé odaáll a kiadó és letermel egy sokaknak eladható lemezt, turnét és nem alakítja a közönséget, hanem kihasználja, hogy ez van ezt vedd meg, a viva erre jó felület és a tinik – még ha kicsit is – de mindig profitáló célközönség.
    remélem, hogy lesz kulturális reform a zene terén is itthon, mert így keletebbre tartunk padlógázzal.

  13. Gravatar Icon 12 cegg

    jelezném, 2 éve véletlenül engem is megtapsoltak a vörös szőnyegen a cometen. vicces tiniket fizetnek a kordon mögé.

    az egyenruhás fiúk talán a bad boyz? sp körül táncolnak néha.

  14. Gravatar Icon 13 SPS

    hogy én emiatt az SP miatt mennyit hallgatok … ;)

  15. Gravatar Icon 14 cegg

    zana zoli mellett az egyik csávó bnf bat. alatta nóci, aki talán a splash nevű képződményben énekelt? vagy valami hasonlóban.

  16. Gravatar Icon 15 Lenny

    Attól még az amit írtam! :D De tényleg, nem egy nagy szám a gyerek, most éppen Ő a menő a 15 éveséknél mert a kiadó úgy akarja.

  17. Gravatar Icon 16 Lenny

    moyirto + 1

  18. Gravatar Icon 17 karon

    tl;dr

  19. Gravatar Icon 18 Tweets that mention Viva Comet 2010 « plastik media -- Topsy.com
    topsy.com/plastik.hu/2010/06/18/viva-comet-2010/?utm_source=pingback&utm_campaign=L2

    [...] This post was mentioned on Twitter by angelday, Brunner Zsolt. Brunner Zsolt said: de jó volt ez a szilvásgombóc cucc RT @angelday: Viva Comet 2010 élménybeszámoló,haha http://bit.ly/cK9wM3 #plastik [...]

  20. Gravatar Icon 19 cegg

    lehet mindent mondani sp-re, de az, hogy egy kiadó mondaná meg neki, hogy mit csináljon, az teljes tájékozatlanság és butaság.

    házalt a gyerek az anyagával, és nyert.

    a tehetségesek meg annyira el vannak már az elején szállva maguktól, hogy még addig se jutnak el, hogy házaljanak a lemezükkel.
    lehet összeesküvést keresni, de egyszerűen ez van. kurvára elégedett magával minden zenész, és ha annyit kérnek tőle, hogy a produkciója nevét írja le helyesen, már meg van sértve.

    sp meg egy a féltucatnyiból, akiben van minimális alázat és céltudatosság, csak ennyi kellett ahhoz, hogy az ő nevét sikítsák, és ne egy tehetségesebb emberét.

  21. Gravatar Icon 20 dOMiNiS

    Jol latom a soffor a mario klub alapitoja?

  22. Gravatar Icon 21 StavrosMenace

    cegg: talán kérdezd meg azokat, akik a stúdióban alárakják a cuccot, hogy se hangja se tehetsége nincs

  23. Gravatar Icon 22 cegg

    arra csak utaltam, de kimaradt: egyáltalán nem volt mellette kiadó még, mikor már bőven befutott. aztán versenyeztek érte.

    fikázás helyett tessék tanulni tőle.

  24. Gravatar Icon 23 Az Ember, Aki Létra Akar Lenni

    Józsi, te tényleg mindenütt ott vagy, ahol két cintányért összeütnek…

  25. Gravatar Icon 24 pappito

    becsüllek, hogy végig bírtad

  26. Gravatar Icon 25 cegg

    StavrosMenace: figyu én írtam, hogy tehetséges? nem róla írtam, mikor a seggüket vakaró tehetségesekre utaltam.

    tényleg semmi hangja.

    de ettől még nem kell azt mondani, hogy “a kiadó” miatt futott be, mert az hülyeség.

    azt mondtam, van benne minimális alázat és céltudatosság. és hogy ez kéne a tehetséges zenészeknek is, és akkor közelebb lennének a befutáshoz.

  27. Gravatar Icon 26 MEGATOMI

    Egy kép többet ér ezer szónál, hát még egy videó…
    http://www.youtube.com/watch?v=USppwjVG43I

    SP a magyar Kanye GaGa!

  28. Gravatar Icon 27 gigi

    espé?az ki?!

  29. Gravatar Icon 28 dawey

    en mar ott leragadtam hogy ki az az SP :)

  30. Gravatar Icon 29 SPS

    én vagyok SP, Éder Krisztián csak névbitorló ;)

  31. Gravatar Icon 30 tjp

    nem tudom, melyiket mondjam. a magyar scoble? a magyar majk bucser?

    jezusom.

  32. Gravatar Icon 31 MEGATOMI

    Olasz meló: “Én vagyon az igazi NAPSTER!!!” :D

  33. Gravatar Icon 32 David

    Elkepzelesem sincs, hogy mirol beszeltek. De nem tudom eldonteni, hogy szegyelljem magam vagy oruljek neki.

  34. Gravatar Icon 33 Lenny

    Megkövetem magam, SP tehetséges, meg vagyok győzve!

  35. Gravatar Icon 34 gigi

    Mike Butcher? Akkor ez az SP egy baseball játékos? De akkor meg mit keresett a viva cometen?

  36. Gravatar Icon 35 gombrago admiralis

    no offense józsi, nem rád vonatkozik a kérdés, de szerintetek hány éves korig nem égő még vivát nézni? 18?

  37. Gravatar Icon 36 féregfecó

    te mondod másról, hogy kellemetlen?
    ugyan Józsika, nézz már tükörbe…

    ROTFLMAO

  38. Gravatar Icon 37 féregfecó

    SP tehetséges? ááááá

    buzik vagytok végig…..

  39. Gravatar Icon 38 Anikó

    Hali.
    Betwittereltem ma én is.
    A felvételt pörgettük le 1 óra alatt, hogy a nagyobbikom csekkolhassa a No Comment nevű társaságot, akik háttértáncosok voltak néhány előadó mögött. Azért voltunk rájuk kíváncsiak, mert a lyánykám náluk tanul.

    Amúgy borzasztó volt, amit láttam belőle,és én sem tudnám, ki az SP, ha Lillám nem mondja el.

    Viszont az Anti Fittnes Clubot ismerem, volt szerencsénk látni a hátsóját Tominak egyik közeli bevásárló központban. :)
    Ahogy hajolgatott a cuccokért a pultra fizetés előtt.

  40. Gravatar Icon 39 Jóskapista

    magyar + könnyűzene + híresség = oximoron.

  41. Gravatar Icon 40 H2CO3

    Angelday: aki ekkora helyes írási hibát tud el követni, az egy siker blogger. :D

    Am ez az egész “celeb”-dolog nagyon gagyi. Igen, inkább Macről írjál! :-)

  42. Gravatar Icon 41 kukac7

    az elso kommentre meg nem erkezett valasz, pedig arra lennek nagyon kivancsi. :D

  43. Gravatar Icon 42 spamdog

    @kukac7 én is!

  44. Gravatar Icon 43 Zool

    Zenészként sírok mikor ilyen viva díjátadót vagy aranyzsiráf meg hasonlókat látok. És nem az írígységtől…
    Megérett az emberiség a pusztulásra :)

  45. Gravatar Icon 44 pappito

    Zool én nem vagyok zenész, de megnéztem MEGATOMI kommentelő által belinkelt jutubot. Ijesztő. Majdnem egy teljes percet bírtam.

    Ha ebből meg lehet élni, akkor egyetértek az utolsó mondatoddal

  46. Gravatar Icon 45 payskin

    Tudom, hogy mindenkit érdekel, ezért írom meg, hogy Nóci az E-mail együttesben tolta. “Meg-meg-megbabonáz.”

  47. Gravatar Icon 46 Customi

    Valaki mondja már meg kérem szépen, hogy ki az az SP?

    Így csak nagyon halovány sejtésem van, hogy egy újabb gyöngyszeme kis hazánknak, de pontosan ő mit is tett le a tabletra?

  48. Gravatar Icon 47 Marcell

    VV Nóci szégyenfala: http://velvet.hu/celeb/hcdb/adatlap/czifra_noemi_noci

    Amúgy SP szerintem még hagyján, az igazi unteralles az AFC nevű formáció, akik a viva honlapja alapján idén még az év zenekara is lettek:

    http://www.vivatv.hu/music/artists/vj-ada/photos/comet-2010-gala-AFC/?flipbook=comet-2010

    Igazi undorító frontemberrel, aki mintha most mászott volna ki a sírból. Szégyen.. Bár nyilván hova szavaz a sok kis emó, most biztos egyik szemük sír, a másik meg ugye haj. :D

  49. Gravatar Icon 48 Gergő

    Customi:
    Ő az, aki a “Te csak egy pék malac” című számmal futott be. :D :D
    http://www.youtube.com/watch?v=Zcej9h8eugo

  50. Gravatar Icon 49 fapina

    de most tényleg kia halálf@sza ez az espé… illetőleg
    ugye ez csak vmi rossz vicc, ezzel a búzával?
    ilyenek vannak, v. ez vmi párhuzamos univerzum?

  51. Gravatar Icon 50 Balambér

    “SP a magyar Carl Troy” :D

    Eszem fasom megáll … hííííj

  52. Gravatar Icon 51 Penya

    Az nem Kyle Troy?

  53. Gravatar Icon 52 Lam

    GK, kukac7, spamdog: engem is csak ez az egy érdekel, a többi teljesen érdektelen, de úgy tűnik soha nem tudjuk meg! :)

  54. Gravatar Icon 53 Balambér

    @Penya

    dede

  55. Gravatar Icon 54 Minicoreduo

    Who the fuck is SP?

  56. Gravatar Icon 55 k3y

    A macska muzikálisabban vernyákol dugás közben :)

  57. Gravatar Icon 56 Lenny

    Customi
    Jun 19th, 2010 at 2:14 am
    Valaki mondja már meg kérem szépen, hogy ki az az SP?

    Mondtam már, egy kis buzi!

  58. Gravatar Icon 57 Krel

    Sajnos néhány kommentelő értelmi színvonala sem nagyobb az említett nevek zenei tudásánál és akkor még finoman fogalmaztam. Lehet érdemes lenne néha moderálni.

  59. Gravatar Icon 58 adeak

    a viva comet szerintem egy nagy vicc. hasonlítani akarnak sok külföldi gálára, díjátadóra, de egy low-cost, magamutogató és leginkább igénytelen fos az egész.

    az meg kimondottan vicces, hogy van olyan agyonsztárolt majom aki limuzint béreltet a menedzsmentjével (persze az ő fizujából szedik le). számomra inkább fos, mint menő.
    ha nem limóval jönne, észre sem vennék az emberek, hogy megjött magyarország egyik aktuális 6 hónapos slágerembere. a 15-18 éves korosztályban… :D

  60. Gravatar Icon 59 Marci

    Szánalmas, hogy Magyarországon ezeket a senkiket nevezik hírességeknek/sztároknak. A legtöbbjük semmit az ég világon nem tett le az asztalra, szerencsés módon bekerült valahogy a TV-be és onnantól már celeb (például egy műsorvezető – mitől?); vicc.

    Ezek a szerencsétlen majmok is ott pózolnak mint VIP. Korábban ennek a három betűnek volt valami jelentősége, nem csak az, hogy ismersz valami faszt, aki beenged. Meg Red Carpet, elvetélés. Oscar gálán érzik magukat, vagy mi? Olyan jelentőségteljes arcok, hogy két hónap múlva már senki nem fog emlékezni ezekre.

  61. Gravatar Icon 60 blockhead

    Éder Krisztián elég jó fotós. Inkább kerülne így a köztudatba… http://www.ederkrisztian.com/

  62. Gravatar Icon 61 kisbirtok

    Hiányzik Klemy és Momo

  63. Gravatar Icon 62 angelday

    Gagyi-celebek az USÁ-ban is vannak.

  64. Gravatar Icon 63 Adi

    Császár Előd mikor megy végre börtönbe azért, hogy bedrogozva megölt egy rendőrt? Vagy csak engem irritál ez a figura?

    És akkor ez még csak az enyhe büntetés a kisebb bűnéért. A nagyobbik a zenei “munkássága”.

  65. Gravatar Icon 64 Veight

    hát ez tündibündi volt!

  66. Gravatar Icon 65 Dervenkal Egon

    Gyerekek!

    Fontos popikon, sztár stb. számomra az, akiről akkor is tudok valamit, ha egy darab celebújságot nem nézek meg életemben, nem rajongok érte, sőt nem is érdekel.

    Mondok párat, akik kifejezetten ebbe a kategóriába esnek: Axl Rose, Christina Aguilera, Nena, Madonna, jó legyen magyar is: Ákos. Mind mind olyan emberek akiknek a zenéje kúrvára nem érdekel sőt olykor irritál. Mégis ismerem legalább részben a munkásságukat.
    Ez az sp vagy mi a tök meg? Egy fing kis semmise. Valószínűleg. Ha annyira jó lenn, tudnék róla, mert higyjétek el, normális ember hetente meghallgat 5-8 új előadót, zenekart, hátha talál valami érdekeset. És persze nem vaktában válogat.

    Olyan, hogy minőségi magyar zene márpedig alig akad. Nem a zenei stílusról beszélek, mert izlésekkel nem pofozkodnék. Minőségről.

  67. Gravatar Icon 66 Kisbirtok

    Dervenkál. Azt hogyan éred el, hogy a lesajnált popzenészek mégis bekerülnek a tudatodba?
    Néha bekergeti Ákost meg Madonnát a bika a kertedbe, oszt halkan előadnak valami szépet, csak neked, te pedig eldöntöd, ez most fain volt, vagy szar minőség?
    Nem irigyellek.

  68. Gravatar Icon 67 Zeusz

    Dervenkál: Kurvasok minőségi zene van Magyarországon, csak nem a Viva a célközönség. Ezért ott sosem találkozol velük. És ez így is van jól. Nem vevők rá, mert a gagyira vevők. Legyen nekik.

  69. Gravatar Icon 68 Cickány

    ” Középen Palika a BK-ből, vagyis már évek óta nem, simán csak valami dízsé, aki Sterbinszkyvel vagy ki a rákommal dolgozott. Jobbra pedig Császár “shane54″ Előd. ”

    Undorító, főleg az teves drogos nyilkos Császár Előd. Ahelyett, hogy a börtönben rohadna élete végéig.