iOS4 out: 2010.06.21. 19:04

Akinek még nem írná ki a frissítést, addig refresheljen (iTunes-ra feldugott telefonnal), amíg a cdn ki nem szolgálja. cdn = content delivery network
A közel 400 megás frissítés gyorsan lekúszik, utána érdemes airplane módba tenni a telefont, majd megkezdeni a műveletet. Kétszer fog bitkolbász menni, a második alkalommal már iTunesban is visszakapjuk a promptot és látszik, hogy már 4.0-nak látja a telefont.
A wallpaper megjelenése egyből mutatja, hogy 4-es szoftverünk van. Észrevételeim:
- a home screen battery-jét is mintha átrajzolták volna (not confirmed)
- az ikonok rugózása olyan, mint a deszkán, és úgy is jelennek meg (tovább finomították a digitális anyagot)
- az összes (!) Apple ikont átrajzolták, csinosították (thanks sz!)

- immáron kifér a “vodafone HU” carrier string a bal felső sarokba
- 3G készülékek nem kapnak cserélhető háttérképet (
az ún. Steve Jobs-féle lisztes faszlassítja baromira, jailbreakkel feltehető —- update: maga Steve is megszólal a kérdésben: “The icon animation with backgrounds didn’t perform well enough.”) - érdekes módon futás közben a menü gomb egyszeri megnyomására minden alkalmazás a “háttérbe” kerül alapból, szerintem ezt fordítva kéne: csak akkor kerül háttér taszkba valami, ha duplán nyomom meg a menüt
- a háttérben futó dolgok, ha nem támogatják a multitaszk API-kat, akkor olyanok, mintha nem is futnának a háttérben, mert újra elindulnak ugyanúgy
- lehet keresni SMS üzenetekben is, APPLE FEJLESZTÉS 2010 FUCKYEAH, nagyon egyszerű: ha beírunk valamit és match van, kékkel rövid időre finoman felvillantja az üzenetet
- slightly related: a Spotlight kereső végre mindenben keres, az SMS üzeneteket is ideértve, erre régóta várok már
- SMS üzenetszálban viszont nincs ilyen, csak az “all messages” módban jön fel (ha nem látszódna, a lap tetejére kell rántani)
- van végre SMS karakter számláló, ezt a “Settings – Messages” részben kell aktiválni, ami a beviteli mező második sorától jelenik meg
- van magyar nyelv! rebootot igényel a telepítése és a “Settings – General – International – Language” alatt találjuk a listában az utolsó előtti helyen
- ugyanitt a billentyűzetek részben a “Magyar”-ra kattintva választhatunk a QWERTZ / QWERTY / AZERTY kiosztásból
- a magyar nyelv nem olyan gáz, mint ahogy éreztem, korrekt munkának tűnik — touch magyarul “koppintás” lett
- magyar spell checker nincs — mindösszesen az auto-completiont (“Automata javítás”) kapjuk, aminek nem sok gyakorlati hasznát látom
- a frissítés meghagyja az előzőleg már telepített emoji cuccokat is (féltem, hogy eltűnik)
- az egységesített levelezőben egyben is nézhetjük a postafiókjainkat, ehhez nem kell semmit csinálnunk, azonnal kapjuk a dolgot
- ez utóbbi úgy működik, hogy választhatunk mindent egyben (“Összes bejövő”), csak egyik, másik bejövő, vagy “Fiókok” nézetet is, ahol a mappáinkat vizslathatjuk
- Gmail után van archiválás és thread nézet alapból, klassz
- Archiválni a jobbra swipepal lehet a legegyszerűbben (bár hozzáteszem, hogy egyedi leveleken is működik a szálon belül, szerintem ilyen Gmailen sincs)
- Safari háttér mintázata nem kapta meg a deszkáról ismert linen textúrát, viszont a multitaszk váltónak a háttere linen
- fényképezéskor kapunk 5x digitális zoomot (bruhaha), illetve az elsütés sebessége gyorsabb lett, bár továbbra is azzal a szoftveres kis vacak gombbal tudunk csak exponálni, akinek gondja lenne ennek megjelenítésével, koppintsa meg a kijelzőt
- a kijelölés nagyító sokkal finomabban mozog
- van viszont egy nagyon baró kiegészítés: a notes alkalmazásban immáron automatikusan tudunk a felkonfigurált IMAP dolgainkra notes-okat tenni, amik a levegőn keresztül beszinkronizálnak a postafiókunkba, pl. Gmailben a “Notes” címke alatt látszódnak a felvitt bejegyzések!
- kijött az iPhone iBooks app is, HU Store link itt (PDF olvasóként is használható)
- PDF-eket az alábbi módon szinkronizálhatunk fel: dobjuk bele az iTunes library “Books” (és nem a telefon!) szekciójába a kívánt PDF-et, tehát juttassuk el az iTunes libbe és utána fogja átvinni, egy külön PDF fül alatt fog látszódni, teljesen jó
- az iBooks angol nyelvű értelmező kéziszótára nincs benne alapból, de kérésre letölti
- a Micimackót kézzel kell letölteni (ingyenes), magától nem telepíti az iBooks, a fotója:

Végül nézzük a socialize dolgokat is:
1. mikor raktad fel?
2. tetszik az iOS4? lájkold be a bejegyzést!
zegige
ez gyors volt józsi
Balazs
Eloszor is megvarjuk, hogy kijojjon egy jol mukodo jailbreak
The Hedgehog
További észrevételek… A piros gombokról (delete stb) leszedték a glossy effektet. Immár sokkal pasztelesebbek, és így szebbek. Lásd kikapcsolásnál…
uvegpiramis
ipod touch 32GB: Nincs %-os akkumulátor.
Meghökkent
zimmith
Nagyon jók a Folderek. És közben jött Angry birds frissítés is új pályákkal.
R
Sima 3G-n nem lesz háttérkép? WTF?
H2CO3
Balazs: ott a tíz pont! “JB nélkül mit érek én…?” Így lesz akku% meg multitaszk/háttérkép 3G-re is…
AD: “bitkolbász”, “visszakapjuk a promptot” -> LOL
(elképzelem, amint B. G. DOS 5.0-n szoftverfrissíti a szifonját:
C:\>itunes.exe /update ios=4.0 /deviceuuid=2747fca72b0bcbbd60c063af1e
IPHONE:\>reboot
_
C:\>_
LOL XD
)
Más: Mi az, hogy 400 mega??? 3.x 250 mega volt! Hogy fog beleférni a mobilinternet-előfizetésbe…? (+ ugye a redsn0w is 17 mega, pfff…)
Gergo
Mondjuk az tényleg nem világos így elsőre, hogy a sima 3G -n miért nem lehet a wallpapert módosítani. Köszi megint Steve!
Muhadnagy
eltünt minden kontakt, app, pic, videó a telefonról, thx steve:)
dave
miért nem lehet a wallpapert módosítani. > amiért én úgy kezdtem az atom procis irodai gépnél, hogy háttér kilő. Nem kell foglalja a memóriát.
ownage
@Muhadnagy: usererror…
Muhadnagy
de érted, még ha hibaüzit ír ki akkor ok, de semmi
Balazs
ha lenne hatterkep 3G-n, nem akarnad megvenni a 4G-t
Mordon
“3G készülékek nem kapnak cserélhető háttérképet (az ún. Steve Jobs-féle lisztes fasz)”
RedSn0w-al be lehet kapcsolni, de nem ok nélkül hagyták ki, nagyon lassítja a 3G-t.
“a háttérben futó dolgok, ha nem támogatják a multitaszk API-kat, akkor olyanok, mintha nem is futnának a háttérben, mert újra elindulnak ugyanúgy”
Háttérben csak a rendszerrel kapott alkalmazások és 1-2 már 4.0 kompatibilis alkalmazás (pl. Dropbox) fut, a többi home gombra kilép ugyanúgy mint eddig.
A dupla home-ra amit alul látsz az nem taszk lista, hanem Recent lista, ott minden elindított alkalmazás ikonja ott sorakozik, függetlenül attól, hogy fut, vagy sem.
Jailbreakelt rendszerre már van app, ami kiszórja a felesleget és csak a valóban a háttérben futó alkalmazások ikonját engedi megjeleníteni.
Zila
AD mi történik a Notes-szal, ha egy sima emailt pakolok a Notes cimke alá a gmail web felületén?
kerokerokero
Józsi! A Notes alkalmazás küllemét nem változtatták meg egy lehelletnyit, ikonostul? Pixeleket kéne megint számolni…
angelday
Zila, attól tartok, hogy webről nem másznak le a telefonra. Első tesztjeim során legalábbis.
kerokerokero, nekem nem tűnt fel semmi.
sz
Új Notes ikon + nagyobb kontraszt a háttér és az app neve között (animgif): http://web17.twitpic.com/img/118916548-3692fc32828aa00266146971ba6d7906.4c1fb6b0-full.gif
atkakukac
Józsi! Ez már majdnem olyan mintha iPhone 4-ed lenne… enyhén beszarok filing.
Más:
Én nagyon szivesen lájkolok neked ám, mindig átjövök readerből(!) csak, hogy belájkolhassalak, de megszokásból mindig alulra görgetek amikor rá kell jöjjek, nálad felül van a lájk.
Kérlek tedde le a szent lájk gombot alulra ahogy az a legtöbb helyen van!
További kellemes időtöltést!
StavrosMenace
az ikonok rendben vannak?
sz
Még egy kis ikonozás, nyissuk meg két külön fülön és nézzük együtt a fejlődést!
iPhone 3.1.3: http://web10.twitpic.com/img/118921336-681eb14862c57781e88e85b1a28f5e6a.4c1fbdb8-full.png
iOS4: http://web5.twitpic.com/img/118921312-c50bb7e3244f712207fe65626699c42c.4c1fbdb8-full.png
angelday
atkakukac, “mama helyén marad”.
lecko
Imádom, ezt az összehangolt szinkronizációt a jegyzetek és a Gmail között:)
A magyar nyelvnek is örülök.
Az új ikonok pedig tényleg csodálatosak, még 3Gn is.
angelday
lecko, Gmail webes cucc nem megy le a notes-be IMO.
lecko
De ha iphoneon írom akkor a weben megjeleníti. Furcsa, hogy visszafelé nem megy.
Gr
Magyar kiegészítés atomkirály. 2 éve erre várok. Legalább 2x gyorsabb a gépelés, mert elég csak a betű körül lenyomni valamit, nem kell pontosan a betűt. Persze egy csomó szót meg kell tanítani, a szlenget, és sokszor a bonyolultabb ragozott szavakat is.
Oller
Kb. egy órája tettem fel, a 3G-re és ezen egy kicsivel gyorsabbnak tűnik mint a 3.1.3. Kár, hogy nem lehetséges a hátteret átállítani. A multitask annyira nem izgat. Sosem izgatott. Összességében fasza! Ötös! Illetve… négyes. (jóvicc volt mi?)
BaLL
sms karakterszamlalo!!!! veeegre ((:
(eddig ugye nem volt benne?)
Kris
A voice control is ért magyarul?
hegyi
1. Jun.8-án délelőtt 1 napra a WWDC-re rá tettem fel a GM verziót azóta fent van, semmi gond nincs vele, gyors, minden fasza. (iPhone 3GS) Várom updatelődjenek az appok és kihasználják multitasking API-kat.
Szóval lájk neki.
angelday
Kris, nem.
Zeusz
Mi az a dictionary, amit külön le lehet szedni?
tms
“dictionary nincs benne alapból, de kérésre letölti”
Józsi, ez mi? hogy? kösz!
angelday
Erre javítottam: az iBooks angol nyelvű értelmező kéziszótára nincs benne alapból, de kérésre letölti
Joe
Dictionary: nyissatok meg iBooksban egy könyvet (Pl az ingyenes Micimackót), majd jelöljetek ki egy szót a szövegben. Ekkor feljön egy menü aminek elsö pontja a dictionary. Ha rányomtok akkor rákèrdez, hogy letöltse-e. Szerintem jóság nagyon, föleg pl nekem aki jobban szeret angul olvasni mint amennyire tud
angelday
iPad-en jól ismert dolog.
ceg
szebb, gyorsabb, de szövegbevitelnél miért kisbetűk jönnek ki?
tms
thx, everyone!
Henk
Sajnos csak 3G-m van, ezen az iBooks elképesztően lassú, legalábbis nálam. A rendszeren nem vettem észre egyelőre, hogy változott volna az észlelt sebessége. A folders viszont hűvös.
Naívan azt vártam, hogy az iPod programon is javítanak, konkrétan a számcímek nem scrollozódnak sehol, ha az első x karakterük ugyanaz a szöveg, az egész albumban csak azt látom “…”-tal a végén. Miért működik ez még a Nano-ban is normálisan bazmeg és egy iPhone-on nem?
Levend
Új Calculator ikon!!!négy!44
HaDes
hát ez katasztrófa. 1 órája a nézem a “Backing up…” ablakot. a zöld kis lóf@sz még az 1 tizedéig se jutott a progressbarnak. másnak is ilyen kurva lassan csinálja a backupot?
máskor is lassan szokta csinálni, de most, hogy még ma ki akartam volna próbálni az iOS 4et, most teljesen megszivat. ez az itunes tényleg egy katasztrófa.
(win7+iphone 3g-ről van szó)
HaDes
…asszem ez a szituáció Józsi mostanában legkedvencebb Pulp Fiction-ös idézetéért kiált.
Lendvai Norbert
Notes, de hogyan?
Van két IMAP fiók, mindkettőre aktiválva van a notes. Az egyik be van állítva elsődleges Notes account-nak. És ennyi. Notes megnyit, a korábban már felvitt feljegyzések ott vannak, de nem tudok account-ot váltani, nem hozza létre a Mail a Notes mappát a szerveren.
Miért nem látok Account választási képernyőt a Notes-ban?
daWoolf
Na most kaptam agyfaszt.
csak a .pdf-es részt vártam, attól sem csodát mivel 3G-m van. De ez siralmas.
Ingert érzek, h pofánbasszam Steve-et.
Nekem rugalmas PDF-ezgetés kell baszod.
3G upgrade-ből ki kellett volna hagyni ezt a hulladék iBooks-ot.
De ez így rangon aluli.
Remélem még nyár végén kapjuk itthon az iPhone 4-est.
Lendvai Norbert
Ja, és a zoom sem működik a fényképezőnél, nincsen ott a kis scrollbar.
Ilyenkor mi van?
Lendvai Norbert
Zoom megjött, de hogy mitől? (Váltottam videóra, majd vissza fényképezésre és amikor tapiztam megjelent a scrollbar; előtte hiába volt kikapcs nem akart menni, csak a fókuszpontot váltotta).
kerokerokero
Kibaszott állat, amilyen kecsesen úsznak be az ikonok a homescreenre…
I <3 iOS 4
fraki
Kurvára nem lájkolok, mert a lájk a bejegyzésre szól, nem az iOS4-re, amit mellesleg imádok. Fejen ne álljak?
@HaDes: nekem szétfagyasztja az iPhone-t, ha a win-es gépre más usb eszköz is rá van dugva. Egyébként 378 MB a csomag, és negyed óra alatt lemegy az egész frissítés.
Én aszittem, egy folderba több ikont is bele lehet rakni (és lehet görgetni), mint 12, de mindegy, így is jó.
Nagyon sok szaggatás megszűnt, főleg az appbezárás utáni zoomanim lehet teljesen akadásmentes.
@sz: a twitpic linkek üres oldalakra visznek.
pozsy
sz: én ezeket a képeket nem tudom megnyitni
misi
@hades: nálam is órák óta ment a backup, míg egyszercsak eltűnt a folyamatjelző és feltette a kérdést, hogy akarok-e update-elni iOS4re. és a közelemben nincs egyetlen pécé sem… :/
Lendvai Norbert
Valamit nagyon nem értek. Több helyen azt írják, hogy a notes sync megy IMAP-en keresztül. Máshol azt írják, hogy csak MobilMe, Gmail és Yahoo-val megy.
Beállítottam egy harmadik Gmail-es fiókot (egyébként nem használok, de egy temp regnek van gmail is) és megjelent a notes account.
F@szom, utálom az ilyet. Gmail bekaphatja, MobilMe meg majd valamikor …
Egyébként hol van az Apple-nél hivatalos lista, hogy mik az új funkció és azok hogyan működnek, stb.? Mert én ilyet nem találtam. Apple oldalán csak a marketing rizsa van (azt találtam), ami nem izgat …
B82
Csak kis megjegyzes, nem ez a micimacko boritoja. Ez egy masik kiadasnak tunik… amugy nekem alapbol benne volt az iBooksban.
Bazsi
@Norbert
iOS 4 szoftverfrissítés
Ez a frissítés több, mint 100 új funkciót tartalmaz, többek között az alábbiakat:
• Multitasking támogatása a harmadik féltől származó alkalmazások számára*
– Multitasking felhasználói felület az alkalmazások közötti gyors váltáshoz
– A háttérben történő lejátszás támogatása a hangkezelő alkalmazások számára
– A VoIP alkalmazások a háttérben vagy az eszköz alvása közben is fogadhatnak és fenntarthatnak hívásokat
– A háttérben futó alkalmazások nyomon követhetik a tartózkodási helyet és műveleteket hajthatnak végre
– Az alkalmazások felé riasztások és üzenetek küldhetők a push és helyi értesítések használatával
– Az alkalmazások műveleteket végezhetnek a háttérben
• Mappák az alkalmazások jobb rendszerezéséhez és hozzáféréséhez
• Háttérkép a főképernyőre*
• Mail továbbfejlesztések
– Egyesített bejövő fiók az összes fiókban lévő levelek egy helyen történő megtekintéséhez
– Gyors váltás a bejövő fiókok között a különböző email fiókok közötti gyors váltáshoz
– Szálakra bontott üzenetek az egyazon üzenetváltás több emailjének megtekintéséhez
– A csatolmányok megnyithatók a harmadik féltől származó kompatibilis alkalmazásokkal
– A keresési eredmények mostantól áthelyezhetők vagy törölhetők
– Lehetőség a fényképcsatolmányok méretének kijelölésére
– A Kimenő fiókban lévő üzenetek szerkeszthetők vagy törölhetők
• Az iBooks és iBookstore támogatása (az App Store áruházban érhető el)
• Fénykép és Kamera továbbfejlesztések
– 5x digitális zoom fényképezéskor**
– Fókuszálás koppintással videó felvétele közben**
– Az iPhoto alkalmazásból származó Arcok szinkronizálásának lehetősége
– A geo-címkézett fényképek egy térképen jelennek meg a Fényképek alkalmazásban
• Játéklistáknak az eszközön történő létrehozásának és szerkesztésének lehetősége
• A naptármegívók a támogatott CalDAV szerverekkel vezeték nélkül küldhetők és fogadhatók
• MobileMe naptármegosztás támogatása
• Webes kereséskor javaslatok és előző keresések jelennek meg
• Kereshető SMS/MMS üzenetek**
• A Spotlight keresés a weben és a Wikipédián is folytatható
• Továbbfejlesztett adatvédelem a helyszínek számára
– Új Helymeghatározás ikon az állapotsoron
– Annak jelzése, hogy az elmúlt 24 órában mely alkalmazások kérdezték le a tartózkodási helyszínét
– A Helymeghatározás be- és kikapcsolható az egyéni alkalmazások számára
• Automatikus helyesírás-ellenőrzés
• Bluetooth billentyűzetek támogatása*
• iPod kimenet a zenékben, podcastokban és hangoskönyvekben egy iPod interfészen keresztül történő navigáláshoz a kompatibilis autókban
• Az iTunes ajándékozás támogatása az alkalmazásokban
• Jegyzetek vezeték nélküli szinkronizálása az IMAP-alapú email fiókokkal
• Állandó Wi-Fi kapcsolat a push értesítések fogadására*
• Új beállítás a csak mobil adatok be- és kikapcsolására**
• A karakterszámláló megjelenítésének lehetősége az új SMS/MMS üzenetek írásakor**
• A Vizuális hangposta üzenetek megőrizhetők helyileg még akkor is, ha azok a szerverről törölve lettek**
• A kijelző álló irányultságának zárolására szolgáló vezérlőelem*
• Hanglejátszásra szolgáló vezérlőelemek az iPod és a harmadik féltől származó hangkezelő alkalmazásokhoz*
• Új nyelvek, szótárak és billentyűzetek
• Hozzáférhetőségi továbbfejlesztések*
• Bluetooth továbbfejlesztések
• Jobb adatvédelem az eszköz jelkódjának titkosító kulcsként történő használatával* (Teljes visszatöltést igényel.)
• Harmadik féltől származó mobil eszközfelügyelő megoldások támogatása
• Lehetővé teszi a vállalati alkalmazások vezeték nélküli telepítését
• Exchange Server 2010 kompatibilitás
• Több Exchange ActiveSync fiók támogatása
• A Juniper Junos Pulse és Cisco AnyConnect SSL VPN alkalmazások támogatása (az App Store áruházban érhetők el)
• Több, mint 1500 új fejlesztői API
• Hibajavítások
Az ezzel a szoftverfrissítéssel kompatibilis termékek:
• iPhone 3G
• iPhone 3GS
• iPhone 4
• iPod touch 2. generációs
• iPod touch 3. generációs (a 2009 végi modellek 32GB vagy 64GB tárkapacitással)
* iPhone 3GS, iPhone 4 és iPod touch 3. generációs készüléket igényel.
** iPhone 3G, iPhone 3GS és iPhone 4 készüléket igényel. Az SMS/MMS üzenetkezelés és a Vizuális hangposta az Ön mobilszolgáltatójának támogatását igényli.
A funkciók leírásához és a teljes útmutatóhoz tekintse meg az alábbi címen elérhető iPhone és iPod touch használati útmutatókat:
Az iPhone és iPod touch készülékekkel kapcsolatos további tudnivalókért látogasson el az alábbi címekre:
Az iPhone vagy iPod touch hibaelhárításához, illetve további támogatási tudnivalók megtekintéséhez látogasson el az alábbi címekre:
Ennek a frissítésnek a biztonsági tartalmára vonatkozó tudnivalókért kérjük, látogasson el erre a webhelyre:
sz
@pozsy: és így?
http://twitpic.com/1yswag
http://twitpic.com/1ysw9s
iOS4 indahausz | AZso.hu 2.0
[...] tovább után Plastik Angelday Józsi szokásos pixelvadász összefoglalója az [...]
HaDes
egy valamit nem értek. miért nem lehet még mindig egyéni sms hangot beállítani?
apróság tudom, de bosszant.
Ger
Nekem lassan, de simán lement (3G, win xp). A lassúságot a backup/restore műveletnek köszönhetem, mivel nem volt kiganajozva a telefon (zenék, fotók, miegymás). Aki még nem állt neki, annak javaslom, hogy szinkronizálja le a telepítés idejére a telefonját.
A fotóimat lebutította, elég rondák lettek. Szerencsére van mentésem belőlük. Most csinálom vissza őket.
Az iBook-ra kíváncsi vagyok, mert eddig fizetős alkalmazással használtam .pdf-t és kíváncsi vagyok, az Apple maga képes volt-e ennél jobbat alkotni.
Más: rég volt Google-bejegyzés. Itt az ideje, hogy egy Google-Notes how-to-t írjon a felelős blogger, nem pedig spam-bejegyzésekkel terhelné az RSS-m
Malachi
40 perc, sima ügy. tetszik.
angelday
sz, tetettem animgifben a két összehasonlítást, köszi!
angelday
Ezt a rengeteg makeovert biztos a 4-es ikonoknak a mérete okozza. Kíváncsian várom, hogy néznek ki a cuccok iPhone 4-en!
dat
angelday: Maps-ben a még le nem töltött térkép darabok nem csak simán megjelennek, hanem van benne áttűnés. Szerintem ez is új.Tudom hogy te fogékony vagy az ilyenekre
Jack
Még nem raktam fel, megdöglött pár hete az iTunes-om… Újrahúztam a gépet, holnap talán lesz idöm rendberakni iTunes-t és feltolni a 4.0-t
Apropó, egy szifont ugye 5 géphez lehet hozzárendelni. Namármost mi van ha megdöglött az iTunes és nem tudom levenni a hozzárendelést??? Lehet vhogy resetelni? Pls. hlp!
ChrisBorbas
várható vajon, hogy valaki, valahogyan csinál egy iOS4 firmwaret, ami felkúszik a legelső iPhone-ra is? nem látom technológiai korlátait, hiszen ugyanazzal a hardverrel rendelkezik mint a 3G, és az SMS számlálót, a mappákat, a magyar auto completiont szívesen használnám a második (üzleti) telefonként üzemelő 2G-men, hiszen hibátlanul működik már vagy 3 éve. amiket eddig neten találtam “hack”-eket, azok mind 3.x firmwaret raknak fel, és “emulálják” az iOS4 néhány funkcióit, de az nem ugyanaz a ló.
papplaci
nekem mintha jobban zabálná az update óta az aksit pedig nem látom hogy háttérben futna valami
HDCase
Nálam a TomTom folyton kilépked sajna, kb. használhatatlan lett..
Másnál is van ez és frissitésre várjak, vagy próbáljam újrahúzni a cuccot?
heimzoli
@ChrisBorbas, itt ugyanez!
iOS4-t iPhone 2G-re is! Értsétek meg, ez a hardver még pöpec és az új apró funkciók kellenek bele!
Tud valaki bármilyen jailbrake progressről a témában?
Lendvai Norbert
Bazsi: ezt a listát én is kimentettem az update-kor, hogy később átolvassam.
Viszont ez közel sem ad választ arra, hogy akkor a notes sync valóban megy _bármilyen_ IMAP kiszolgálóval vagy csak MobilMe, Gmail és Yahoo van támogatva.
Neten találtam leírást, ahol MobilMe és Gmail működik, AD-nek is megy Gmail-lel és nekem is egy tesz fiókommal. A saját tárhelyszolgáltatóm IMAP hozzáférésével és a céges IMAP-pel nem működik.
Tehát vagy az én általam használt IMAP kiszolgálók nem működnek rendesen, vagy _nem_ támogatott minden IMAP kiszolgáló ehhez a funkcióhoz.
Az iOS 4-ből hirtelen ez piszkálta fel a fantáziámat (csak kb. 4 órám ment rá a tesztelgetésre; hogy miért nem működik). Nem mintha eddig nem tudtam volna nélküle élni, csak ha már egyszer az van írva, hogy “Jegyzetek vezeték nélküli szinkronizálása az IMAP-alapú email fiókokkal”, akkor az jelentse is azt …
kakamatyi
Mordon: mi a neve annak a “felesleg-kiszoro” cydia-appnak? Dugnám!
SeRapH
2g-s Touchom úgy dobálja a wifit mint a szemét, és most utánaolvastam fórumokon és nem csak nekem van ilyen problémám. Akkor is csinálja ha nincs JB-zve, és akkor is ha igen, szóval fantasztkus.
R
Miért nincs ibookstoreom miután felraktam a 4est?
valakinek van ilyen problémája?
Köszi,
R
SeRapH
Mondjuk töltsed le a storeból?
fraki
@Mordon: “A dupla home-ra amit alul látsz az nem taszk lista, hanem Recent lista, ott minden elindított alkalmazás ikonja ott sorakozik, függetlenül attól, hogy fut, vagy sem.”
Recent-lista és taszk menedzser egyben. Az ott kilőtt programok ki lesznek lőve. Nem tudom, ki írta már és hol, hogy az ott kilőtt programok csak eltávolítódnak a listáról, nem kilövődnek a memóriából, de nincs igaza, kilövődnek a memóriából.
SeRapH
Másrészt nálam megbolodnult az ibooks. Szóval eredetileg jó volt, aztán beledobtam egy PDFet itunesbe és azóta halott az egész, pedig már restore-factory restore is volt és hülye. Eltűnnek a könyvek, pdf sehol, és ha le akarok tölteni valamit akkor rinyál hogy jelentkezzek be hogy syncelni tudja a könyvjelzőket. Bejelentkezek, kér egy itunes store logint, oda is bejelentkezek, és megint könyvjelzőket akar syncelni és ez így megy a végtelenségig, és használhatatlan az ibooks.
angelday
R, kérlek figyelmesebben olvasd el a posztom ide vágó részét.
Ger
Az óra ikon csúnyább lett a számlap közepén a mutatók rögzítésénél. Olcsóbb beszállítótól hozzák az alkatrészeit?
angelday
Dehogy!
Ger
De igen! Az a fehér karika középen micsoda? Plastik?
angelday
Az a hangya fasza.
Mordon
kakamatyi:
Remove Recents a neve és a thebigboss.org/betarepo/ repoban találod.
fraki:
Igaz. De nekem nem kell Recents én ott csak a futó alkalmazásokat akarom csak látni és ha kell kilőni
HDCase
Nekem senki? Józsi, Te nem próbáltad azóta a TomTom-ot? Ugy emlékeztem, Te is ezt használod.
Oké, lehet én vagyok a sügér és elég csak leszednem és újratelepitenem, de azért jó lenne, ha valaki megerősitene.
” HDCase
Jun 22nd, 2010 at 10:17 am
Nálam a TomTom folyton kilépked sajna, kb. használhatatlan lett..
Másnál is van ez és frissitésre várjak, vagy próbáljam újrahúzni a cuccot?”
Nilito
Az SMS karakterszámlálót nem 40 karaktertől mutatja, hanem onnantól kezdve, hogy megnyílik a beviteli mező második sora.
angelday
Nilito, thanks, már javítottam is.
Mordon
No megjelent az első valóban 4.0-s alkalmazás, az ilyet szeressük:
http://kepkezelo.com/images/eubpccxbjou7j1mkzd6c.png
roni130
engem másodszorra szivat meg itunes, letölti a 4.0-t, majd kilép a legvégén hibaüzenettel(timed out,stb.)…ötlet vki?
(xp,9.2 itunes,3G)
azt hittem még ma meg tudom csinálni…:(
HDCase
Oké, ha senki, akkor majd én magamnak.
Megérkezett a TomTom frissités (MUST INSTALL TO CONTINUE USING THE APP)!
Nem csak iOS4 frissités hanem még olyanokat igér, mint folyamatos navigáció hivás közben is, frissitett térkép, navigáció más program futása közben is (!), szinkronizál a naptárral, stb..
Bocs, ha OFF voltam.
seven_of_nine
Sziasztok
Valaki elárulná a helyes VODAFONE-os MMS Cellular Data beállítást? Már próbáltam minden lehetségest (korábbi postolt plastikost is) de nem akar menni! A vérnyomásom 5000!
angelday
Lindának benne van a telefonjában. Majd kinézem valamikor. DE NEM MOST.
seven_of_nine
Akkor nézd már ki a komplett Cellural data-t mert egyszerűen már akármit próbálok nem megy.
seven_of_nine
Na RESETeltem a beállításokat. Utána ezt adtam meg:
MMS
APN: mms.vodafone.net
MMSC: mms.vodafone.hu/servlets/mms
MMS PROXY: 080.224.097.002:8080
MEGY!!!!!!!!!!
Cellural Data:
APN: internet.vodafone.net
seven_of_nine
Kérdés:
Írják, hogy “Bluetooth továbbfejlesztések” mit lehet erről tudni? Nekem vannak gondjaim kocsiba a kapcsolattal, néha eldobja, néha nem megy át a hang ilyenek.
roni130
írtok nekem egy telenoros cellular data, stb. beállítást is? kössz.
seven_of_nine
Bluetooth továbbfejlesztések
A csengőhang is átkerült már, ha hívnak nem egy plüttyögést hallok
Úgy tűnik stabil lett, mert ma egyből csatlakozott, nem szakadt meg, nem szakadt szét a kapcsolat.
robert
iPod Touch update után nem töltötte vissza az appokat.
Storeból megpróbáltam letölteni még egyszer azokat, amiket egyszer már pörcsízeltem,
de azt mondta, hogy nem lehet, mert már egyszer megvannak.
Vannak erre megoldások?
köszi
seven_of_nine
Roni
Try this:
MMS beállítások
Név: Pannon MMS
MMS server: http://mmsc.pgsm.hu
APN= mms
Username:
Password:
MMS proxy: 193.225.154.22
MMS port: 9201
Minden mást üresen hagyni!
src
Most látom a magyar IOS4 ben, hogy a mail appban, ha szerkesztés gomb után kijelölünk levele(ke)t akkor jobb alul mozgatás helyett mozgartás van. (gmail, ha esetleg számítana)