iOS4 3GS-en

A 3GS telefonnal rendelkezőknek remek frissítés az új szoftver update. Tavaly még nem volt annyira egyértelmű, hogy érdemes-e vásárolni 3GS-t pusztán a sebesség és videó felvételi lehetőség miatt, viszont egy évvel később az új szoftver csomaggal biztonsággal állítható, hogy egy 0.5 verziószámmal több telefont kaptunk vissza és nem kellett érte fizetnünk.

Aki racionálisan közelít a kérdéshez, ebből kifolyólag nem kapkodja el a 4-es szifon vásárlást, jó ez a modell még, jól működik az Apple két éves cserélési ciklusa.

3G telefonokkal már nem ilyen a helyzet, azokat egyértelműen cserélni kell. Nem elég, hogy sok helyen lassabb lett a szoftver, már a 3.1.3-on eleve elég lassúcska a kezelés, és a fontosabb dolgokat nem is kapta meg a modell. Egyedül a mappákba rendezés, biztonsági frissítések, magyar nyelv, unified mail inbox, interface apróságok kaptak benne helyet, de például már a háttérképernyők is lassúnak bizonyultak a két éves hardveren, az iBooks ugyan van rá, de botrány lassú, az igazán menő multitaszkról pedig ne is beszéljünk.

És el is érkeztünk a lényegi részhez: az iOS4 multitaszk megoldása nagyon jó.

Szükséges, hogy a szoftverek támogassák az új hívásokat, tehát a régi dolgok nem fognak multitaszkolni, alap esetben csak az Apple “stock” szoftverei jönnek a képességgel. Ezeken viszont remekül megfigyelhető a dolog éles helyzetben, a gyakorlatban sokkal gyorsabb és jobb élményt jelent.

Innentől kezdve a menü gomb megnyomása után gyakorlatilag minden program a memóriában marad a kilépést követően. Ezeket a dupla kattintással az alsó, általam “recent”-nek hívott listából azonnal előhívhatjuk, amik, multitaszk támogatottság esetén, rögvest folytatják a futást ott, ahol korábban abbahagyták. Ilyenkor még pici “swap” animációt is kapunk és azonnal használhatjuk is őket. Ha menü gombbal visszamegyünk a “home” képernyőre, akkor is azonnal indulnak a memóriából, de a szokásos zoom out / zoom in animációt követve.

Baromi gyors és feszes minden. Olyan érzése van az embernek tőle, mintha tényleg egy új készülék lenne a kezében. Megfejelve ez a deszkás háttérképernyőkkel és a mappákba rendezhető dolgokkal tényleg egy erős frissítés csomag ahhoz, hogy ne érezzük úgy, hogy hardvert kellene cserélnünk.

Az a véleményem, hogy akinek két éves a telefonja: szerintem vegyen, akinek viszont 3GS készüléke van, az nyugodtan bekkeljen ki vele még egy évet a következő iPhone kiadásig. (Én nem fogok, mert nekem felelős bloggeri kötelességem mindig a legújabb telefon beszerzése. A posztom lényegi üzenete viszont az, hogy 3GS-en olyan jó minden, hogy nem érdemes a csere.)

Kérdéseket teszek fel: ki az, aki 3G-ről 4-re vált? Ki az, aki 3G-ről Androidra? Ki az, aki 3G-ről 3GS-re? Ki az, aki 3GS-ről 4-re vált? Ki az, aki 3GS-ről megy a picsába Androidra? És miért?

update: apropó, felkerült közben a webre az iPhone 4 natív videója is. Az egyik képkockából ideraktam 610 pixel széles PNG-t:


a teljes képkocka 1280×720 pixel

Én azt mondom, hogy le a kalappal, elvégre ez mégiscsak egy telefon.

101 hozzászólás

Zolcsi

Csak jojjon a Pannonhoz is, es rohanni fogok erte :)
(Errol egyebkent meg mindig semmi info?)

Resi

Vegyen csak mindenki iPhone 4-et, ne csak a felelős bloggerek, különben hogyan fogjuk használni a FaceTime-ot? :)

Barnabas

A telefon aratol es az elofizetesi konstrukcioktol fuggoen siman ott fogom hagyni a pannont tobb mint 10 ev utan.

dat

3G-ről Androidra váltáson gondolkodom, de megvárom az iPhone4-et és aztán döntök.

idareeo

nem lehet valahogy beállítani, hogy mi fusson a háttérben, mint például pushnál?

daWoolf

3G-ről 4-re, hogy harder better faster stronger legyen az élet újra.!

dat

angelday: én a felület folyamatossága (vagy annak hiánya), és a béna akkuidő miatt hezitálok. Azért ebben az iPhone mindenképp etalon.

DMcsp

Androidról lehet hogy iPhone 4-re… Majd még meglátom. Csomagoktól függ leginkább.

dat

angelday: illetve azért, mert T-Mobile Ikon kategóriájú csomagban semmi értelmes Androidos telefont NEM lehet itthon kapni (szégyen)

Abel_

Nekem 3G-m van, először veszek egy Mac-et (talán unibody), aztán ha lesz pénz, egyből iphone4.

Xero

3G-ről 4-re amint lesz itthon T-nél! (hűségem augusztusban lejár)
Egyébként amennyiben képesek vagyunk a(z) (egyelőre kissé fapad) multitask-ról lemondani, úgy 3G-n is kielégítően használható az iOS4. Nekifutottam párszor a restore-nak mire mindent úgy sikerült belőni, hogy jó legyen, de most úgy érzem el leszek vele szeptemberig. Ha mégsem akkor meg így jártam, mert kurvára nem tudok mást csinálni! :D

Béluska

OFF:
Józsi! Miért van az, hogy nem tudok appokat syncelni iTunes-on keresztül? Csak úgy működik, hogy ha telóra letöltöm az AppStore-ból. Köszi!
ON

Xero

@Ownage: Ugyan dehogy megy. Egy lomha dög lesz tőle, ha már pár appot bent hagyok! Az UI is elveszíti azt a smooth feelinget, és így bizony nem lájkolom!

Tomi

Ugyan ez nem volt kerdes, de 2G-ről 4-re :)
azert ez mar lasuuuuu, de megtartom, mert 3 év alatt azert hozzamnott :)

Mefi

Ez a “minden program a memóriában marad” dolog nem egészen igaz. Windows Mobile-on például így volt régen, nagyon hamar meg is jelentek olyan programok amik default módon bezárták az alkalmazást nem elrejtették, mert ha hat-hét program a memóriában marad, akkor az akkumulátor harminc percet bír ki, aztán megjelenik hogy tessék töltőre tenni.

Nem tudom pontosan hogy működik az API, de én arra gondolok hogy pont a memóriában maradás ellenkezője történik: az éppen futó alkalmazás állapota valahogyan lementhető, és kilépés után visszatölthető. Váltáskor elindul az alkalmazás, meghívja a multitaszk API-t, megnézi van-e mentve valami, ha igen, akkor azt húzza be, ha nem, akkor indul hagyományos módon.

Aztán a fene tudja, még igazából nem érezni, mert alig van pár alkalmazás ami ténylegesen támogatja a multitaszkot.

Balazs

indian menni android. losz@r ez, normalis multitaszkot vartam, amire nekem kell, azt ez nem adja sajnos (tcp kapcsolat fenntartasa a hatterben), es az appstore is kezd az agyamra menni (skype to skype fizetos 3G-n, voip programok eltunese stb).

fudge

3G-ről 4-re egyértelmű. Csak jöjjön a T-hez minél előbb!

Adrian

Ja, csak amig nalunk is kaphato lesz, addig mar reg lecsillapodik az instant-get bennem.

morcosmacko

Hmmmm.
iPod Touch (3rdgen 32GB) + lowend Nokia telefon kombóról fontolgatom az átállást 4G-re.
Aztán remélem majd a józan eszem győz és nem veszek.
Túl drága, és hamar megpusztulna a kezemben. (kb 2,5 éve dolgozom a mostani munkahelyemen és munkakörömben, és azóta a 4. céges telefont fogyasztom. Nem bírják a mostoha körülményeket…)

cegg

3gs, várom a 4g utánit.
magyar automatikus kiegészítést hol lehet kikapcsolni? :(

balázs

Én 2g-ről szeretnék 4g-re váltani csak nincs rá kétszázezrem, sajnos.

Mefi

Én egyébként akkor váltok 4-re (nem 4G az emberek, hanem 4), ha a T-Mobile azt mondja, hogy maximum 40 000 forint perkálásával cserélhetem a 3GS-t.

Balazs

Sajnos mivel joval tobbert is elmegy, nem hinnem, hogy 40k-ba kerulne majd :>

The Hedgehog

Váltok 3G-ről… Sőt! Időközben az asszonynak annyira megtetszett a készülék, hogy rögtön kettőt is bezsebelek a megjelenéskor.

Vood0o

kis off: Android-Taskmanager témát felejtsd már el Angelday, nem kell 2.1+ -es android alá taskmanager. Szídd az akadozó UI-t, abban igazad van, de ez a taskmanager téma butaság.

kryss777

3G-ről tervezek 3GS-re váltani, viszont ha lesz lehetőségem egyből iPhone 4-re ugrani (ez az ártól az és előfizetés feltételeitől függ), akkor jöhet a legfrissebb teló. Majd meglátom… bár nem sok “kedvem” van újra Vaja tokot és autós tartót venni.

netman

Ha lesz vodánál értelmes konstrukcióban, egyértelmű, hogy azonnal cserélem a 3G-t 4-esre. (Eredetileg egy első generációst cseréltem volna, egyébként.)

kerokerokero

Az iPod touch “3GS”-en is (tudom, sántít – de sokkal rövidebb ezt leírni mint a “3g 32/64GB”-et) remek az update, már csak külcsín terén is: az ikonok BEÚSZNAK, a landscape-portrait forgatásnál is sokkal simább az animáció – nagyon szneppi az egész.

Picit off: rövid ideig ingyenesen tölthető a Tilt to Live című játék iOS-ra. Akinek nem lenne meg, töltse le _azonnal_, fergeteges :) (iTunes link és étvágygerjesztő videó itt: http://dotdotpixel.com/2010/06/heads-up-ingyenes-a-tilt-to-live/ )

Bazsi

3GS. Kissé rossz érzés, hogy már csak a világ második legjobb telefonja (ahogy kedves kollegád mondaná) az enyém, de két éves hűséggel igazából fel sem merülhet a váltás gondolata. Így majd a következő… következő? Nem tudom srácok, lehet még hova fejlődni?

Az új OS meg zsíroszserbó. Frankón gyönyörű, most egy kicsit megint olyan nyomogatni, mint az elején volt.

alex

Marad a 3GS, ezzel az update-tel tényleg mintha új lenne, még mindig van, amikor csak az animációk miatt nyomkodom :)
Egyébként mivel már nem mindig 0ról indulnak a programok, jobban kiugró, ha kessel a teló, szóval látni a 256 mega memória korlátait, de nem vészes. Viszont ez a kép ez _striking_ http://www.blogcdn.com/www.engadget.com/media/2010/06/iconcompare.jpg meg még az is amit engadgeték írnak az akkuról, na ezek miatt, ha lenne pénz, kellene az iPhone 4.

Bazsi: +1 a már nem az enyém a legújabb érzéshez.

krs

Tegnap nyomkodtam 3GS-en a 4G-t én is. A Fotokban megjelent a Mappak és a helyek. Ami üt. Faces is lesz majd biztos szerintem. Összességében gyorsabban, szebbnek jobbnak tűnik.

dave

te jó ég, az ibooks de kurva szar 3g-n. Teljesen használhatatlan.

Lévai Richárd

3G-ről iPhone 4-re fogok váltani amint lehet.
Jó az a software update különben, mert azóta még jobban várom az iPhone 4-et. :-)

Somez

Angelday: Megveszed az iPhone 4-et és tutira azt fogod akkor írni, hogy kukába a 3GS-sel. Meg is foglak érteni ;-)

oldman

Szerintem nem csak felelos blogger mivoltod miatt akarsz valtani :) .. ugyan mar..amikor kijott a 3GS arra is azt mondtad eloszor hogy nem hiszel annyira a valtasba.. aztan megnyomkodtad es rogton “instant get” lett. Pedig nincs akkor kulonbseg 3GS es 3G kozott mint most a 4 es a 3GS kozott. 3G-m van, anno 3GS megjelenesenel max 5 percig gondolkodtam azon hogy valtsak-e, nem volt meg az emlitett instant get erzes.. most megvan.. a baj az hogy tarsult melle a “azert ez nem ket filler” erzes is, ha sikerul olyan arba beszerezni a T-tol mint anno a 3G-t, akkor valtok.

lacruise

androidrol 3gs-re vagy 4-ra valtok!
errefele meg minding jobb a iphone-elifizu konstrukcio, mint 12000-ert adni 100mb-adatforgalomert havonta!
az, hogy melyik lesz az artol fugg!
a valtas oka meg egyszeru, otthon mini-n van, a melle az kell es nem android!

XdaniX777

Az apple hivatalos Apple Store app-jába láttam hogy az iPhone 4 csak 199$!!! Ez most komoly?

dat

Azért én csalódtam kicsit, hogy még mindig nem sikerült normális notifikációs területet csinálnia az Apple-nek. Undorító ez az arcunkba robbanó sms meg push. Mások (webOS, Android) ezt sokkal elegánsabban csinálják. A multitask váltás is csúnyácska, itt szintén a webOS (vagy iPhone Safari) “kártyás” megoldása lett volna nyerő.

tms

most fotóztam, iOS4 elképesztő sebességgel csinálja a régi szoftverhez képest!

Ger

Vajon a touch, mint termékvonal megszűnik és az iPad veszi át részben a szerepét?

novertigo

3G » 4

Mellesleg, az én tapasztalatom az, hogy jelentősen belassult a 3G a iOS4-től.

Andrasb

@XdaniX777: persze, komoly! De ok punyik, a T-nel Mo-n mar 1000ft-ert is vehetsz, az USA-ban tok draga ;-) ! Szoval az a 2 eves elofizetes melletti ar az AT&T-nel…

Andrasb

@Ger: es hogyan vagom zsebre az ipadot hogy tudjak zenet hallgatni? ;-)

HaDes

“ki az, aki 3G-ről 4-re vált?”
ÉN!
már alig várom. szegény 3G elég lassúscska.
ősszel lejár a hűségem. addigra biztos lesz a Tnél 4-es.

Andrasb

A mas telefonrol valtas kerdes kimaradt. En touch + regi nokia kombinacional maradok mert a nokia meg mukodik, ha nem lenne, akkor mennek 4-esket venni.

dzsoki

3G-ről 4-re, de csak ősszel, a hűségnyilatkozat miatt, illetve ha – ne adj’ Isten – lesznek gyerekbetegségei, addigra talán kinövi.

ricsi

5 éves telefonomról 4-re ősszel, ha a té tud valami normális árat a céges előfizumhoz. mert tréfás, hogy ikonnal olcsó, másik csomaggal meg százezer, ugyanúgy hűséggel.

Dewla

3GS-rol 4-re magyat launchon sorbanallva, ez a terv. Egyetertek a poszttal, hogy a 3GS-t nem szukseges lecserelni, csak ne ram vonatkozzon :) Jozsi is megmagyarazza hogy lenyegebeb ertunk teszi a valtast, valojaban aldozat a felelos bloggerkedes oltaran, koszonjuk :)

Akartam vennj valami olcso hd- t rogzito ultra kompaktot, de inkabb azt a penzt is betudom a cserebe, es majdnem azt kapom.

Malachi

3G-ről 4-re, ahogy lejár a 2 év, Karácsony táján. Barátnőmnek is lesz egy, neki az első okostelefonja. Tetszik a Facetime, nem kell többé magyarázni, hogy milyen izét vegyek az akárhol, Facetime bekapcs, mutatom és választ. és vica versa. királyság.

dat

Malachi: az ugye megvan, hogy facetime jelenleg csak wifin megy. Ergo, kétlem, hogy a zöldségesnél működne a dolog :)

antenna

@dat és meddig tart vinni magaddal egy 3g to wifi routert, akksit meg kábeleket a működéshez? Facetime miatt tök megéri. :D

Egyébként vodafone és telenor is elzárkózik az iPhone4 értékesítéstől legalábbis twitteren ezt válaszolták a kérdésre, bár lehet hogy nem így lesz.

Nekem 3G-ről lesz váltás 4-re. Reményeim szerint.

Malachi

dat, Karácsony. addigra csak megoldják, vagy kicsit később.

fraki

Nem tudom, T-nél le lehet-e zsírozni, hogy a félidőnél járó hűség hátralévő idejét adja hozzá egy új hűséghez. Tiszta logikus, meg fogom próbálni kipuhatolni.

Más. Ezt csináljátok utánam: http://yfrog.com/598p9sj Reprodukálható.

4Si

3GS-em van, sztem kifejezetten lassabb a 4.0 a 3.1.3-hoz képest, lasd. typeolas kozben, szaggato animációk, settingsen belüli laggolo scroll. Csalódás. Azt magyarázza nekem el valaki, hogy ha belemegyek a Notesba, akkor miert kezd el adatforgalmat generálni! Forog a kis töltést jelző ikon a 3G felirat mellett.

iben

iPhone 2G-ről Androidra, valszeg ősszel (remélem addigra behozza valamelyik szolgáltató a Galaxy S-t). valójában a 2G-vel egyetlen bajom a lassú net, amúgy minden fain, a multitask is megtesz rajta annyit, amennyi nekem kell (gyors váltás pl mail és safari között, navigáció közben egy hívást elintézni, stb.).

két év elég volt ebből az apple betegségbő, kigyógyulok.

Andrasb

@Ger: Kerdomondat alaku kijelentes :-) Szoval szerintem nem kaszalja el az iPad a Touch-ot mert alapvetoen masra valo. Steve is a prezentacion a telefon es a szamitogep koze pozicionalta.

Asszem

Androidról Androidra (2.2), aztán lehet, hogy utána iOS4-re, majd meglátjuk. Task Killert futtatni szerintem feleslegesn, nem használ semmit, úgyis minden szar újraindul.

Bazsi

@4Si

Közel biztos vagyok benne, hogy ez egyéni probléma. Ha így marad a közeljövőben, sztem próbáld meg kideríteni, hogy mitől lehet lassú a telefonod. Itt szintén 1 éves 3GS, de 2 nap alap egyetlen szaggató textúrát, vagy várakozó képernyőt sem láttam. (Illetve, sehol sem olvastam 3GS userektől, hogy bármi rossz irányba változott volna.)

szájmon

androidról majd ipod touch 4g-re…ilyen sem volt még.

zsolt

@angelday: “Én azért nem akarok Androidra menni (többek közt), mert ott külön taszk killer alkalmazás van, ami, érzésem szerint, nem telefonra való megoldás. Ráadásul szívja is az aksit, ahogy kell, időnként szépen mindenki lefuttatja, ahogy hallom.”

Külön taszk killer alkalmazás akkor van, ha külön feltelepíted, egyébként nincs. Ez csak egy lehetőség, amivel adott esetben át tudsz nyúlni az OS feje fölött és te magad eldönteni, hogy mi maradhat a háttérben és és mi nem. Ettől függetlenül a rendszer tökéletesen működik taszk killer nélkül is, egyáltalán nem kell törődni az alkalmazások állapotával. Sőt, egyes vélemények szerint a taszk killer-ek használata kifejezetten ellenjavallt:

FAQ: Why You Shouldn’t Be Using a Task Killer with Android
http://geekfor.me/faq/you-shouldnt-be-using-a-task-killer-with-android/

HaDes

akkor most hogy a home gomb dupla nyomása a mulitaskingba visz, akkor gondlom innentől nem lehet konfigurálni, hogy mit nyisson meg dupla home gombra :(
eddig az engem a kedvenc telszámokhoz vitt. akkor most itt nincs “gyorstárcsázás” ?
(azt nem tekintem gyorsnak, hogy belépek a telefonba és onnan átlépek a kedvencekbe)

HaDes

ja meg én biztos béna vagyok, de valahogy ezt notes > gmail szinkronizálást nem tudom működtetni. mi ennek a trükkje?

HaDes

alex: kösz a tippet. megnéztem, itt engedélyezve volt. valamit csinál is a notes iphone-on, mert amikor belépek, akkor a képernyő tetején forog a “homokóra”, de mégsem látok semmit gmailben. bár az is lehet hogy az a baj, hogy azt se tudom, hol keressem. a notes nevű label lenne az? mert abban nincs semmi. nem értem

(bocs hogy offolok)

zozo

Egy 5 éves Sony Ericsson 750d-ről váltottam, egy HTC Desire Android-os telefonra. Egyenlőre elvagyok vele, komoly dilemma volt az iPhone 3gs és a Dézi között. Megvártam a wwdc-s iPhone4 bemutatót, aztán mégis inkább az Android rendszer mellett döntöttem.

Meglátjuk, lehet 2-3 év múlva az iPhone lesz majd a szimpatikusabb.

Kipróbáltam az advanced task killert, aztán rájöttem teljesen felesleges, így uninstall lett a vége. :)

Tetszik a rendszer szabadsága, open source világa, beállíthatósága, igazi geek cucc.

Egy biztos, baromi drága lesz itthon az iPhone4 induláskor, figyeljétek meg.

HH

igen, nekem is az a tapasztalatom h teljesen folosleges desire-re a task killer. egyszeruen nehez maxra jaratni a gepet. az akksi ido ettol fuggetlenul lehetne jobb. a froyo ugye iger ebben javulast. meglatjuk. amugy en is elegedett vagyok. nem iphone-rol valtottam, de 2 ismerosom igen (3g). ok szerintem nem mernek ide kommentezni, de roviden: elegedettek. ettol fuggetlenul szerintem az iphone4 igy latatlanban is nagyszeru valasztas. mas kerdes h az androidot, mint platformot konnyu megszeretni. es a desire-t is. ugyhogy hianyerzetem egyaltalan nincs. de nyilvan azoknak sem lesz, akik iphone4 mellett dontenek.

daesu

A kedvenc új 3GS-es fícsörömet a legtöbb helyen nem vették észre, és ahol igen, ott is csak futólag említik, szóval könnyű felette elsiklani: a voice control végre megmondja az időt! Nagyon rég vágytam erre, végre nem kell séta közben előkaparni a telefont a legszűkebb zsebekből (a parancs egyébként meglepő módon “what time is it?”).

A kérdésre válaszolva pedig 3GS-em van, de július közepén eladósorba kerül, akkor hozza meg egy ismerős a franciáktól a 4-et.

Mikka

Én egyébként nem váltanék, de a feleségem a kezdeti közömbösség után most már erősen forszol, gondolom kinézte magának a 3GS-em. Nem fogok ellenkezni :-)

A kérdésre a válasz – két váltás a családban:

Nokia -> 3GS
3GS -> 4

hegyi

iPhone 3GS-em van, nagyon jót tett neki ez a 4.0, az az igazság videókon sokkal nem érzem gyorsabbnak működés közben az iPhone 4-t, esetleg pár mp. eltérés (tényleg kevés nem úgy mint 3G és 3GS között volt) van ha egy appot 0-ról elinditok, háttérben futó appok között olyanolyan gyorsan vált mindkettő, reszponzív nagyon a 3GS is továbbra is.

Hogy vásárlok-e újat? Nem tudom, pénzügyileg most úgy állok, hogy iPadre kölötöttem a lóvét ami nem volt olcsó, pláne még tokot is meg Dockot is most szerzek be hozzá.

Én arra leszek kíváncsi T-mobile előáll-e valami barátságos upgrade-del és, hogy el akarnak-e adni?! Tavaly tudja valaki, hogy volt?
Ha előállnak akkor (pl.: aláirom még 2 évre pl. és kifizetem az ikon200-al árát akkor talán megveszem 70000-80000-ért), többet nem áldozok rá de szerintem még ennyit se nagyon akarok szóval nagy az esély, hogy marad a jó kis 3GS, amúgy is a szivemhez nőtt már, pláne ha eladom mennyi bukok rajta mivel én Dominoba vettem nem kis pénzért.
De ha arra ránézek az új iPhonera nagyon InSTANT GET ennél szebb nem is lehetne szerintem, jó kamera + HD video, retina display ezek miatt nagyon megvenném!

Hiába nagyon tetszik, még csak egy telefon nem az életünk függ tőle. Józsi ez faszság, hogy neked mindenféleképpen meg kell menni mint felelős blogger…haggyuk már ezt. Te mondod nyugodtan maradhat a régi mert még nagyon jó és 1 évig igy is van, csak te akármilyen áron megveszed mert nem birsz nélküle élni, életben sztem vannak fontosabb dolgok mint egy iPhone 4…

Marci

Én már a 3.0 óta nem érzem magam jól 3G-vel. Tehát kb. 2 hónapig használtam elégedetten a telefont és több, mint egy éve van meg, jó arány. Tuti csere lesz, ez így nem állapot. Lassú, akadnak az effektek, nincs meg a felhasználói élmény, amiért az ember Apple terméket vesz.

Dr. Szöszi

Te AD, hadd copyzzam ide egy ismerosom mailjet, kivancsi lennek a velemenyedre:

“Viszont bekovetkezett az, amitol tartottam: fut minden szar a hatterben, ha kell, ha nem. Szivjak az appok az akksit, rossz esetben a netet, eddig ugy ereztem, hogy van egy
roppantul egyszeru es 100%-ban kontrollalhato rendszer a zsebemben, most viszont folyamatosan nezegetni kell hogy jajj, azt a jatek ne fusson, amazt az appot is ki kene lonni, az a chat alkalmazas kellett, de mar nem, es most foglalja az eroforrast, akku idot csokkent, netet hasznal.”

4Si

@Bazsi & angelday

Az összes megnyitott programom fut a háttérben a multitask miatt. Nem lehet, hogy ezért lassabb a telefonom? Azt vettem észre, hogy akkor lassabb, hogyha “kitörlöm” őket a multitask dockból, viszont ha bent hagyom őket, akkor lehet, hogy gyorsabban merül a telefon. Egyáltalán nem értem ezt a multitask funkciót illetve a lényegét, ha lehetne, kikapcsolnám a faszba, mert semmi szükségem nincs rá. Ugyan miért teszi oda az összes megnyitott programomat kilépés után????? Akkor tegye oda, ha én azt mondom neki, hogy tegye oda. Pl: Beszélek valakivel skypeon 3G-n, és meg akarok közben nézni egy fotót a Photosban, akkor kimultitaskolom a skypeot (a hanghívás 3G-n nem szakad meg!) és nézegetem a fotót. Szerintem ennek így kéne működnie.

Craig

Az én tapasztalataim iOS4-re történő frissítést követően:
- intenzív használat mellett a hátlap gyorsan felmelegszik (3.1.3 alatt nem tapasztaltam ilyet)
- gyorsabban merül az aksi
Ugyanakkor az új ikonok, a smooth érzés nagyon tetszetős, látványos.

ownage

Nem értem hogy nektek milyen 3G-tek van?! Nekem engedélyezve lett a multitasking és frankón megy, semmi nem lassúl be! Vagy nekem van akkor ultimate 3G-m?:D

jplush

Android 2.2 Froyo van most es erosen gondolkozom, hogy lecsereljem-e iPhone 4-re. A hardver ott nagyon tetszik, a sok kotottseg mar kevesbe (jailbreakelni nem akarok). Ha valtok, lenne jo par funkcio ami nagyon hianyozna az androidbol illetve hiszek az droid gyorsabb fejlodeseben is.

Tibu

3G van, GS-re biztos nem váltok, 4G-re nem tudom, de Android biztos szóba kerül, ha majd váltani akarok, de max év vége felé.