Szúnyogok

Soha nem tapasztaltam Budapesten akkora szúnyog inváziót, mint idén nyáron. Soha életemben nem kerestem szúnyog-megoldást, idén nyáron meg kellett keresnem. Most már biztos vagyok benne, hogy Kardeván Gabriella az oka mindennek, aki tavaly nyáron megvoodoozta az egészet azzal, hogy közölte, Kós szigeten sok a szúnyog (nem volt), idén pedig nem akart Duna partra menni ebédelni a szúnyogok miatt.

Akkor még nem értettem, hogy ennek a közlésnek nagyon hamar jelentése lesz.

Az addig rendben van, hogy az ember esténként nyaranta halk egy halk zíííííí cérnahangot. Egész életemben volt ilyen, hozzászoktam már, időnként kellemetlenebb. Oda kell neki suhintani, aztán kész, folytatódhat az este. Idén a nyár valamiért sokkal eszetlenebb, durvább, a szúnyogok IDDQD-re kokszolták magukat, NOCLIP-pel jönnek be a házba, elpusztíthatatlan sokaság. És agresszívek.

Azzal kezdődött, hogy talpon csípett valamelyik este az egyik. Talpon. A legsurmóbb dolog az embert talpon csípni. Hiába kaparjuk álomból felriadva, a csípés OTT BELÜL van, csak a vastag kérget vakarásszuk különösebb hatás nélkül. A következő napokon szokásos vinnyogás, elviselhetőbb volt a téma, minden este arra kellett ébredni, hogy vakarni kell valamit. Sokszor több testrészt is. Az ember eleinte megpróbál esténként ablakot csukni, csak a szúnyoghálót nyitva tartani, esténként odasprézni a falon pihegő bandának stb, de ezeknek a dögöknek semmi nem számít.

A vasárnap éjjel annyira elviselhetetlen volt, hogy éjjel fel kellett kelni és gyilkolászni, Link konkrétan a másik szobába települt át, reggelre csak a vállán három piros foltot számláltam meg.

Sajnos este 21 óráig nem történt érdemi előrelépés az anti-measure kérdésben. Meló, sport, vacsora — elszaladt az idő. Akkor jutott eszembe, hogy nincs megoldás a kezemben. Fél tízkor elég esélytelen szúnyogriasztót vásárolni, de gondoltam, csak nem nagy ügy. Legowarriort kérdeztem futás után, hol lehet kapni a mindenki által javasolt VAPÉ-t. Szó szerint idézem: “mindenhol”.

Két benzinkutat és egy éjjel-nappali boltot kerestem fel, egyikben sem volt VAPE. Akkor viszont azt mondtam: faszom, TESCO. Elmentem a Tescoba, megtaláltam a vegyi osztályt. A vegyi osztály dugig volt töltve VAPE utántöltővel, viszont egy elektromos aljzatba dugható egység sem volt a polcon. Átpakoltattam velük egy közeli raklapot, abban is csak utántöltő volt. Aztán megjött egy készlettel jobban képben levő illető és elmondta, hogy nem lehet kapni a többi üzletben sem. Volt valami hasonló RAID, meg Chemotox, ami nagyon hasonlított a Vapéra és ugyanúgy folyadékkal működik. A Raid-et és a Chemotoxot vettem meg.

Otthon elolvastam a leírást: teknőcök és akvárium mellett ne futtassuk, nyissuk résre az ablakot, ne szagoltassuk meg a macskával a dobozt. Ok-ké. Telepítettem a dolgot, Linknek megmondtam, hogy nyitva hagyjuk az ablakot. Biztos, ami biztos, megvettem az €1-be kerülő iPhone szoftvert is, és 60 perces timeouttal az éjjeli szekrényre tettem.

Fogalmam sincs, hogy az esti zápor miatt, vagy azért, mert tényleg működik azonnali deployment után a Chemotox (Vape sajátmárka), reggelre egy szúnyog-threat sem ütötte fel a fejét. Így telt el az első nap.

Epilógus. eFi outdoorban végzett erőteljes kutatásokat, érdemes elolvasni a posztját, sok háttér-infó is van szúnyog témában. Vannak, akik IKEÁ-ban vesznek baldachinos műtárgyat.

93 Responses to “Szúnyogok”

  1. Gravatar Icon 0 wyctim

    “szúnyogok IDDQD-re kokszolták magukat, NOCLIP-pel jönnek be a házba” :D

    Naponta vadászok legalább 10-et, így átérzem.

  2. Gravatar Icon 1 angelday

    Szerintem vegyél.

  3. Gravatar Icon 2 wyctim

    Vettem. Este bétateszt.

  4. Gravatar Icon 3 dat

    Ha egyébként már IDKFA -nál járunk, akkor a tenisz iránti rajongásodból ajánlom ezt: http://auto-motor.vatera.hu/alkatresz_felszereles_egyeb_jarmu/lakokocsi/elektroshock_teniszuto_szunyogcsapo_legyirto_173825196.html

    Nem rossz érzés amikor egy csapás után szikrázva elfüstöl a kis rohadék :)

  5. Gravatar Icon 4 sku

    Én kertesben lakom, vidéken. Két kislányom szeret az udvarban játszani, hasonlóan más gyerekekehez. Sok a szúnyog. Levéltetű támadta meg a rózsabokraimat. Vettem a Gazdaboltban “Decis” nevű tetűírtót. Betöltöttem a Gardenás permetezőmbe. Alkalmaztam. Fél órával később a lányok berúgták a Barbie-s lasztit a rózsák közé. Benyúltam érte. Szúnyoginvázió elmaradt. Újratöltöttem a permetezőt. Családot bezavartam. Összes bokrot, fenyőt, bukszust, mindent végigfújtam Decis-sel. 4 napig szúnyog-kuss lett. Azóta ha kerti partit rendezünk, reggel a permetezővel kezdek.

    Szobákban az általad említett folyadékos vegyitámadás zajlik, sikerrel, mindet kipróbáltuk, mind jó.

  6. Gravatar Icon 5 Thende

    A “nagyon belvárosban” ez nem okoz akkora gondot. Itt inkább muslinca dömping van.

  7. Gravatar Icon 6 rog

    nem kell ezt túlbonyolítani szerintem: a szunyog kicsi. a legkisebb légáramalat is elviszi.
    az én tuti tippem szúnyog ellen, hogy egy asztali ventillátor legkisebb fokozaton be van állítva a szobába, úgy hogy elfúj az ágy felett. kb 1 méterrel felette.
    se csípés se zümmögés. azt nem tudom hogy azért próbálkoznak-e, vagy inkább valamelyik másik szobában várják a vihar végét, de én azóta nyitott ablaknál alszom :) a konnektoradugós vape és a magamrafújós nemtudommi nekem is megvolt. de azokkal csak annyit értem el hogy még büdös is volt a szunyogok mellé :D

    (eddig csak büszkeségből vagy lustaságból(?) nem tettem meg, de baszki még ma összedobok egy ilyen antimoszkító app-ot. ráadásul én 5 dollárért fogom adni, azzal a szöveggel, hogy ez nem csak elriasztja, de meg is öli őket… elképesztő.)

  8. Gravatar Icon 7 hartam

    @angelday: szerintem adjál magadnak erre egy best of show-t :D

  9. Gravatar Icon 8 azdie

    linda hogy kapta a link becenevet? lemaradtam valamiről?

  10. Gravatar Icon 9 angelday

    Arról mindenképp, amikor a nagymamája megkért, hogy ne hívjam így.

  11. Gravatar Icon 10 gasztony

    Bug: “az ember esténként nyaranta halk egy halk zíííííí cérnahangot” :)

    Az egész országban hasonló a helyzet, de legalább most már a fővárosban élők is tapasztalják azt, amit a vidékiek már évek óta.

  12. Gravatar Icon 11 TBS

    Vape ultimate megoldás, tényleg. Tesóim nagy megelégedéssel használják.

    Nálunk van akvárium – nagy és fontos – ezért bármilyen spricni/párologtató/füstölő/stb. tiltott dolog. Viszont a szúnyogháló miatt nincsenek is a lakótérben zümmögők.

    A helyedben átnézném a potenciális bahatolási helyeket, és légytömörré tenném. Az is megoldás, ha nem adsz nekik kulcsot az ajtóhoz, hogy éjszaka, részegen zümmögve, betámolyogjanak…

  13. Gravatar Icon 12 dat

    Gyerekkoromban rengeteget voltam nagyszülőknél falun, a Tiszánál sátrazni, stb. Totál szétcsíptek a szúnyogok. Viszont nem tudom másnak feltűnt-e, hogy akkor a szúnyogcsípés 1-2 nap alatt elmúlt. Most viszont brutális nagy puklik és szörnyű piros foltok maradnak a karomon még napok múlva is. A szúnyogok tolnak valami új cuccot, vagy csak öregszem és lassabban regenerálódok?

  14. Gravatar Icon 13 angelday

    Mondom, hogy kokszolnak.

  15. Gravatar Icon 14 azdie

    ebben az esetben joggal feltételezhetem, hogy a kedves nagymama áll a “href” személyében?

  16. Gravatar Icon 15 vanabi

    Régi, de egyszerű terv, ami beválik! Szúnyogháló. Meg lámpa nem bekapcsol ha kint sötétedik. Tudom, nem egyszerű, de legalább működik.

  17. Gravatar Icon 16 Lam

    Errefele még nem támadtak, pedig szokásuk nyáron.

  18. Gravatar Icon 17 yzzy

    Szúnyogháló minden ablakra és ajtóra, és meg van oldva a kérdés, nem is értem… Mondjuk nem túl költséghatékony, de nálunk nincs bent egyetlen szúnyog sem.

    Ettől függetlenül mi is vettünk az ágyak fölé az IKEÁ-ban szúnyoghálós baldachint, 100%-ig hatékony. Az asszonynak még romantikus is :) bár én mindig belegabalyodom :) Kültérre: bekened magad, hatásos, nekünk a kertben a kisgyerekek csak így mehetnek ki, nem is csípik őket.

    Permetezés (már ha kertes házban laksz): nem tudom már, h mi a neve, de mi is vettünk a gazdaboltban, ugyanaz a hatóanyaga, mint amivel irtanak, be kell permetezni mindent másfél méter magasig (növényre, emberre és melegvérű állatokra nem veszélyes) és kész.

  19. Gravatar Icon 18 Balambér

    Szúnyogháló és vape kombó. Előbbi miatt az utóbbira csak ritkán van szükség. De valóban ultimate, a legyeket is kinyírja, amely tulajdonság pl. más márkáknak nem sajátja. (Azaz régebben nem volt, mióta a vapénak meg igen, nem használok mást.)

    A módszer a következő: ha észleli az ember, hogy az átlagos rovarszám per légköbméter nagyobb, mint nulla, alvás előtt egy órával beilleszti az eszköt a konnektorba, majd lefekvéskor kihúzza.
    Akinél nincs szúnyogháló, az kénytelen sajnos mérget inhalálva aludni. (Vagy pszihedelikamentesen cérnahangú zííííí-t hallgatva nem aludni.)

  20. Gravatar Icon 19 Balambér

    Amúgy a Tesco-s elekrtomos kütyü “nem van” problémával én is találkoztam. Praktikerben viszont hegyekben áll.

  21. Gravatar Icon 20 angelday

    Azt lehet tudni, hogy emberre mennyire veszélyes méreg ez a cucc és éjjel mennyit érdemes nyomatni?

  22. Gravatar Icon 21 Gzu82

    Nekünk ultrahangos riasztónk van, nincs szaga, de szúnyog sincs. Conrád-ban kapható hasonló ketyere, de mi a praktikerben vettük. Amúgy a vape és chemotox nem egy cég, de lehet, hogy félreértettem az írást: “azonnali deployment után a Chemotox (Vape sajátmárka)”

  23. Gravatar Icon 22 angelday

    A sajátmárka részt én sem szó szerint értettem. De nagyon hasonlít a kettő egymásra, nem?

  24. Gravatar Icon 23 zephyr

    Józsi, ezt a postor én akartam megírni. :D Itt Szegeden most halál a helyzet, ugye nem mindegy, hogy az ember hol lakik, folyópart közelében áradás után, mivel nem is írtottak emiatt, gyakorlatilag őrület. 5 éve lakunk a mostani lakásunkban, eddig semi gond nem volt, VAN SZÚNYOGHÁLÓ, de a szellőztetőn keresztül jönnek be a fürdőn és a WC -n keresztül! 3 emeletet repülnek lefelé a tetőről a csőben, hogy bejussanak… Ilyen nincs! :D Ez tényleg IDCLIP! :D
    Feleségemmel (várandós) két napja VADÁSZUNK szúnyogírtó kütyükre, eddig kb. 5 boltban volt az, hogy csak betét van, kütyü nincs.
    Amúgy az lett a megoldás, hogy tegnap este az egyik szellőzőt BECELLUXOZTAM :D szig.szalag hiányában. Amúgy porszívóval elég könnyen össze lehet őket szedegetni az egész lakásban, aztán pedig csukni a háló ajtaját, ez volt a megoldás.
    Szúnyogirtó kütyüt meg az előszobába tesszük ha végre lehet majd itt kapni.

  25. Gravatar Icon 24 Balambér

    A vegyészek meg bigyológusok majd biztos megmondják a tutit, én csak sejteni tudom, hogy alapvetően azért valószínűleg úgy van tervezve a dolog, hogy bekalkulálták azt, hogy a t. vásárlók jelentékeny része hülye. És ugye attól, hogy odaírták a papírra, hogy így meg így ne használd, lesznek egy csomóan, akik ha akarnák se tudnák elolvasni, tekintve, hogy nem bírnak ezzel a skillel.
    Márpedig nekik sem szabad belehalni az eszköz használatába.
    Szvsz. senkinek semmi baja nem lesz tőle, de azért nyilván nem része a fitnesz étrendnek, és célszerű körültekintően bánni vele, mint minden más egyéb vegyszerrel.

  26. Gravatar Icon 25 angelday

    “Amúgy az lett a megoldás, hogy tegnap este az egyik szellőzőt BECELLUXOZTAM” — nem ismer határokat a harc. Ez már tényleg a SkyNet elleni küzdelemre kezd hasonlítani.

  27. Gravatar Icon 26 eFi

    TBS: Baján olyan mennyiség van, hogy betalálnak a régi kulcslyukon is :)

    A sku által említett Decis valóban működik, de én csak 1-2 napos jótékony hatást tapasztaltam.

    A szúnyogriasztó app valószínűleg azt a 8 és 17.4 kHz-es frekit tolja, amit az erre gyártott célhardver, csak az >100 decibellel húzza az ívet, melynek emberre való káros hatását többen feszegették már (lásd a linkelt Wikipedia cikk). A saját tapasztalatom az, hogy a szúnyog nem egy műértő Mozart és szarik a kHz-ekre, azaz ez nem működik.

    Tavaly használtunk egy BUGSLOCK márkájú karkötőt a Dunán, ami citromfű és valami trópusi fa kivonatával van átitatva. A citromfűről tudom, hogy működik, van a kertben a sült halakhoz mindig. A növényi kivonaton kívül nincs benne más vegyszer, így kisgyerekre is adható, de azért nem árt figyelni az elsőnél, nehogy a páciens épp a két növényi anyag valamelyikére legyen allergiás… Egy darab BUGSLOCK-ot még találtam, azon 699 HUF-os darabár van.

    Az előzőhöz hasonló átitatott csuklópánt a DIFFUSEO, azonban a forgalmazó site-ján nem derül ki az alkalmazott illatanyag összetétele. Jelenleg ez van promóban 6990 HUF/ 4 db kiszerelésben, ami nagyjából elég is lehet egy endusernek a szezonra.

    Mindkét karkötő marketing bullshitje 2-3-4 hetes hatást garantál, én a kipróbáltnál kb. 1-1.5 hetet mondanék biztosra.

  28. Gravatar Icon 27 David

    Nalunk is gond a szunyog kerdes. Szerintem is tobb van mint az elozo evekben. SOHA nem foglalkoztam veluk, EDDIG. Ha meg is csipett regen egy ketto, nem torodtem vele. De ami most van, az tenyleg eroteljesebb “invazio”. Nehany napja en is beszereztem elektromos szunyogriasztot. Raid re esett a valasztas mert, mar csak az volt. Tulvagyok a ” beta ” teszten sot uto teszt is volt. Egy NAGY guriga takony! Semmit nem er!
    De nem adtam fel, veszek masik markat.

  29. Gravatar Icon 28 Szúnyogvadászat « eFi.blog
    fns.csokolade.hu/2010/06/26/szunyogvadaszat

    [...] postjában az indoor a fókusz – katt át, ha arra is kíváncsi vagy (érdemes, gyűlik a sok hasznos kontent [...]

  30. Gravatar Icon 29 Hangya

    Thende barátom, miről beszélsz? :D Itt 1 pillanatra kinyitom az erkélyajtót és már vadászhatom is őket :D

  31. Gravatar Icon 30 neozed

    @sku által említett decis nevű folyadékot alkalmaztam a levéltetves bodzafámon. Átköltöztek a szomszéd fáira, sokáig csuklottam utánna. Nagyon jó szer az udvarra.
    Vapet évek óta használnom kell, mivel a kerti tó miatt sok a szúnyog. Az idei szúnyogok pedig úgy tűnik átpaszírozzák magukat a szúnyoghálón is.

  32. Gravatar Icon 31 tms

    éjjel néggyel kevesebb lett a világon

  33. Gravatar Icon 32 TonTomika

    Én esténként befújom a takaró alól kilógó alkatrészeimet ún. off smooth & dry spray-vel. Meglepő, de ez nekem eddig bevált…azóta nem csipkednek a kis dögök.
    Egyébként meg ha eljutok egy Aldiba, beruházok egy ilyenre: http://www.aldi-hungary.hu/hu/html/offers/2827_6449.htm

  34. Gravatar Icon 33 TBS

    eFi: :D Pár centi ragacs azért útját állja a deszantosoknak gondolom. :D

    Gondolom a Duna mellett is necces a helyzet, errefelé a Sió mellett sem egyszerű…

  35. Gravatar Icon 34 Malachi

    Nahát, ez érdekes, akkor nem csak itt (11. ker) problémás a szúnyog kérdés idén. Mióta BP-re jöttem soha nem volt gond velük, de az idei nyár eddig katasztrófa.

    mi egyelőre maradtunk a sztenderd “papuccsal-újsággal-könyvvel-ami éppen a kezem ügyébe kerül azzal baszok oda” módszernél, de kezd fárasztó lenni. mondjuk a jobban sikerült találatok utáni döglött szúnyogplecsnikből néhányat a falon hagytunk, mintegy elrettentésképp. kijelenthetem, hogy ezek semmitől sem félnek, ugyanúgy ömlenek be a lakásba. most pedig megyek és valamivel lezárom a szellőzőnyílásokat.

    ja még annyit, hogy az viszont mindenképpen pozitívum, hogy a reflexeim sokat javultak az utóbbi időben. kartávolságon belül puszta kézzel röptében ölök.

  36. Gravatar Icon 35 angelday

    Mi is ezzel nyitottunk, szart ér.

    Bio hadviselés kell a kokszos geciknek.

  37. Gravatar Icon 36 Dob

    Mi a konektoros Raid-re esküszünk. Este direkt móka nézni, hogy kb 20 percel az aktiválása után a szúnyogok elkezdenek lassulni, majd leesnek a földre. Nagyon állat cucc, komolyan nem hittem benne, de mióta megint meleg van és sok az állat használni kell.

  38. Gravatar Icon 37 Dob

    És ha valami nagyon nagy elbaszás volt, és tele a lakás velük, akkor porszívóval lehet őket könnyen begyűjteni. Nem marad folt a falon sem.

  39. Gravatar Icon 38 Adi

    Nálunk szúnyogháló van az ablkakok többségén, a többin meg nem szellőztetünk. Ezek a rohadékok a (zárt)lépcsőházajtó felől jönnek be, azokban a rövid időszeletekben, amikor épp nyitva van. Tényleg IDCLIP. :/

  40. Gravatar Icon 39 karon

    ez mind oké, de mikor lesz 4es szifon a ténél? :)

  41. Gravatar Icon 40 angelday

    Kit érdekel, amikor Superman brét helyez el alul?

  42. Gravatar Icon 41 Lenny

    Ezek idén tényleg valami szuper-képességgel rendelkeznek, mert tavaly egy sem jött át a szúnyoghálón, de komolyan, egy sem; idén meg simán átteleportálnak. És ismerősöktől is hallom.

    Ja, hol a lááájk? (nem lájkolom a lájkolom szót)

  43. Gravatar Icon 42 mukinyúl

    nekem ez a lézeres megoldás tetszik: http://www.youtube.com/watch?v=fwyMuwNYKvI
    állítólag 50 dolcsiból építették, csak sajnos leírást nem közöltek.

  44. Gravatar Icon 43 CsasZ

    Ne viccelj, Budapesten nincs is szúnyog. Vidéken kimegyek málnázni, előtte felöltözöm, lefújom magam riasztócuccal, ruhát is, csupasz bőrfelületet is.
    Nagy így csak 10 csípést szedek be fél óra alatt az IDDQD warrioroktól.

  45. Gravatar Icon 44 r2

    IDBAT: 2 denevért ad az udvarra, akik elég hatásosan vadásznak rájuk.
    IDBIRD: ez 6 madarat ad, szintén az udvarra. nem olyan profik, mint a denevérek, de tömegükből adódóan hatékonyak.
    IDSPIDER: a célterületre helyez random emmyiségű pókot, pókhálót. a lakás nehezen védhető behatolási pontjain vannak elhelyezve.
    IDDMEG: ez a sörödet tünteti el extra gyorsan, de a szúnyogok ellen nem sokat ér.

    Amúgy meg rettentő gondosan felhelyezett szúnyoghálók, illetve füstölő.
    Idén eddig nem volt szúnyog nálam, pontosabban nem sok. Azokkal meg a klasszikus módszerekkel meg lehetett szabadulni.

  46. Gravatar Icon 45 eFi

    Ha már IDDQD és elektromos légycsapó: én esténként a falon ezzel adok nekik, hogy meglegyen a feeling :)

  47. Gravatar Icon 46 syradan

    Nem értem, miről beszéltek. Balaton parton csak légy van, szúnyog nincs. Legalábbis az én kertemben :-) Lehet, hogy hatásos volt a kétszeri repülős irtás? ;-)

  48. Gravatar Icon 47 pappito

    tél van :)

  49. Gravatar Icon 48 Hassan
  50. Gravatar Icon 49 r2

    Amúgy meg ha minden kötél szakad: http://reflectionof.me/mosquito-catcher-0

  51. Gravatar Icon 50 Flash

    Nekünk minden ablakon rolós szúnyogháló van. (nyáron lehúzom – télen fel).
    Ez a legjobb megoldás, mert se szúnyog, se légy se egyéb éjjeli rovarok.
    Fekete és nem is látszik, hogy van valami az ablakon. Nagyon szuper megoldás és nem eregetek semmiféle kemikáliát a lakás légterébe.
    kb. 10 e Ft négyzetmétere. Szerintem megéri.

  52. Gravatar Icon 51 Flash
  53. Gravatar Icon 52 zorro

    csak azt szeretném megosztani a világgal, hogy kurvára belassult a 3G-m a négyessel, ultraszopás, és nem bírom visszacsinálni, és le is fagy és amúgyis a francba az egész szarral.

  54. Gravatar Icon 53 speed

    érdekes, nálunk a penthouseban (8.ker hungaria feloli resze) szerencsere semmit sem tapasztalunk belole, mondjuk az osszes ablak csak ugy van nyitva, ha van rajta szunyoghalo (es szerencsere van)

  55. Gravatar Icon 54 kilcsir

    Nekem is a lapkás raid vált be, valóban megdöglenek tőle. Amúgy tényleg ezek már hibrid szunyogok, régebben laza mozdulattal letudtam csapni öket, de ma már nagyon nehéz. Ilyenkor a raid elött porszivó volt a megoldás nálam is.

  56. Gravatar Icon 55 H2CO3

    Most tényleg több szúnyog van, mint az előbbi években. Az irtásuk pedig nem használ; az irtószert csak felveszi a szervezetük, aztán a méreggel együtt azt is fecskendezik belénk a csípéskor. Tavaly pl. úgy csípkedtek össze, hogy még novemberben (!) is megvolt a helye 4-5 csípésnek, és viszketett/fájt is rendesen.

    Ultrahangos szúnyogirtó meg nem sokat ér.

    $ apt-get remove insects

  57. Gravatar Icon 56 MacDonát

    Nekem ekkorára dagadt a csípés: http://yfrog.com/eaqcwj

    (Előtte permetezték a cseresznyét,valószínű azzal “mérgezett”:) )

    MacDonát

  58. Gravatar Icon 57 Ger

    Én a trendek ellen megyek: nem igazán csípnek a szúnyogok, de hosszú idő után kullancsot kellett kivennem a lábamból.
    Nekem egyébként az a tapasztalatom, hogy a szúnyogok válogatósak: ugyanabban a csónakban beeveztünk a haverommal egyszer a Tiszán a partmenti bokrok közé (megnézni, mit fogtak a halászok), a kiröppenő 10.000 szúnyogból 9990 db a haveromat nézte ki én meg röhögve lecsaptam a maradékot. A legjobb szúnyogirtás tehát az, ha feláldozunk nekik valakit.

  59. Gravatar Icon 58 Psycho_Dad

    Itt Miskolcon a panelban nálam van egy alfaszúnyog, vagyis alfaszúnyogok. Mindig van egy a szobában az éjjel, de hiába csapom le, pár percre rá jön még egy és így tovább. Legalább tizet nyomtam már agyon, de mindig repked egy a TV előtt. Megbékéltünk egymással.

    Én amúgy allergiás vagyok a szúnyogcsípésre ennek okán tudom, hogy nem kell hinni az olyan embereknek, akik olyat mernek mondani, hogy “gyere le nyugodtan a tópartra este sütögetni, akkor nincsenek szúnyogok”, meg hogy “a füst majd elzavarja őket”… háhh, ne higgyen senki az ilyen hazug alávalóknak! Ahol lehet szúnyog ott van is!

  60. Gravatar Icon 59 keats

    Én szúnyogháló tangensen indultam el, festékboltból kaptam 2500 Ft-ért Tesa Insect Stop márkájú 130×130 cm-es csomagot, amit gond nélkül önállóan a benti oldalról tudsz az ablakra aplikálni (szóval nem kell létrázni meg kosaras tűzoltóautót hívni).

    A dobozban komplett kis eszköztár van:
    - maga a háló fekete színű, ami azért vicces, mert három méterről nézve már teljesen láthatatlanná válik,
    - kapsz egy tekercs bőven ráhagyott hosszúságú műanyag strip-et, ami az egyik oldalon ragacsos (ez megy belülről az ablak legkülső peremére), a másik oldalon meg ilyen tépőzárszerű (gond nélkül, szabad kézzel le lehet szedni róla a hálót télire ahogy nézem),
    - ezen felül van a dobozban egy spéci kis vágóeszköz, amivel felrakás után kényelmesen le lehet vágni a hálóból a felesleget, meg egy másik műanyag bigyula amivel a hálót alaposan rá tudod paszírozni a tépőzárra, hogy szépen tartson.

    Az egész felrakási művelet nem több negyed óránál, szépen kitalált, user friendly megoldás. Plusz isteni érzés látni ahogy esténként huszasával kempelnek rajta a kis mocskok, tudva hogy a sóvárgó befelé bambuláson kívül totál tehetetlenek. :D

    “Szerintem vegyél.” (TM)

  61. Gravatar Icon 60 Kikkekke

    Keats, praktilerben majdnem vettem ilyet en is, amikor meglattam a klonjat a kasszasoron: 350ft 130×150, ugyanolyan ragasztocsikos.

  62. Gravatar Icon 61 kerokerokero

    Vannak magadra applikálható szunyogriasztó-szprék (pl. Off!), eddig nekem azok váltak be leginkább.

  63. Gravatar Icon 62 Tyler

    “azdie
    Jun 29th, 2010 at 10:34 am

    linda hogy kapta a link becenevet? lemaradtam valamiről?
    angelday
    Jun 29th, 2010 at 10:38 am

    Arról mindenképp, amikor a nagymamája megkért, hogy ne hívjam így.”

    Teljesen ertheto, mindenesetre ha ez a vonal szimpatikus, akkor a Zelda esszerubb valasztasnak tunik. Ha mar asszociacio, legyen teljesen szabad.

  64. Gravatar Icon 63 angelday

    Beszélhetünk róla, miért ne.

  65. Gravatar Icon 64 Chal

    József, a futóblogos postban levő screenshot ha nem az iphone nike+ appjából származik (és nem), akkor miből? Dugnám, 3G-m van.

  66. Gravatar Icon 65 gigi

    ti szegények. engem nem csípnek meg, de a cincogásuktòl kiugranék az ablakon, ezert kénytelen vagyok párnával a fejemen aludni

  67. Gravatar Icon 66 Kisbirtok

    Szúnyog, az milyen?
    Zircen összesen van tíz, kb.

  68. Gravatar Icon 67 angelday

    Chal, Runmonster.

  69. Gravatar Icon 68 Chal

    Köszi, csekkolom.

  70. Gravatar Icon 69 andrasb

    @Angelday: legyszives ird meg, hogy mivel rakod be a “feed for this entry” szoveget, RSS linket a blogbejegyzeseid vegere? Valami ilyet keresek en is magamnak, de egy istennek se talalok :-( Koszi!

  71. Gravatar Icon 70 Balazs

    Itt obudan a VAPE mar vagy 10 eve alap, bar az utobbi evekben az osszes ablakra kerult szunyoghalo, azota nyugodt es mely alvas van :)

  72. Gravatar Icon 71 Customi

    Szigetszentmiklóson lakom immár 4 éve, eddig sosem volt akkora invázió, hogy tegyek is ellene valamit. Az idei nyár viszont durva, úgyhogy muszáj volt megoldást találni.

    Amikor először eszembe jutott – hajnali fél egykor ágyban fekve -, elhatároztam, hogy másnap veszek valami célszerszámot, utána is nézek a neten, mi a felhozatal… hoppá! Sony-Ericsson-ra szúnyogűző app? Hát, akkor biztos van iPhone-ra is. AppStore nyit – egyenleg lefogyva 83 centre -, fizetős kizárt, nézzünk ingyeneset, találtam egyet. Letölt, installál, majd kidobja, hogy ő bizony kb. 25 féle frekvencián tud megszólalni, mitöbb, lehet mixelni is a loopokat! Nagyszerű. Elkezdem nyomogatni, erre úgy visított a telefon, hogy az asszony azonnal felébredt… Végignyomogattam, megtaláltam az egyik legmagasabb frekit (azt hiszem 18 vagy 22.000 KHz volt), azt már nem hallottam, így beállítottam azt. Igenám, de a telefon végig világított, míg a progi futott. Ha a lock-kal lezártam a billentyűzetet, az app futása abbamaradt… szóval xart sem ér (lehet, hogy a fizetős jó).

    Másnap Auchan, polc lepusztítva, alig volt valami. A préselt homokos utántöltőt kerestem (Raid azt hiszem), mert ahhoz van készülék, persze nem volt sem utántöltő, sem készülék.

    Aztán ráleltem egy Mortein-re (persze csak készülék egy lötyivel) – nabasszus, még egy kütyü – gondoltam, és elhoztam. Előnye, hogy nemcsak lötyit képes párologtatni, hanem bele való lapkát is, úgyhogy ha valamelyikből nincs, veszek a másikból alapon jó vételnek tűnt.

    A lötyinek SEMMI szaga nincs, és azóta nyugodtan alszom a szúnyogoktól nyitott ablaknál (szúnyogháló nincs). Egyszóval bevált, ráadásul 3 hete használom éjszakánként, és a lötyis tartály még félig van (azt írja, 1 hónapra elég)!

    Tegnap a fürdőszobába belépve döbbenet: kb. 60 szúnyog (nem túlzok) parkolt a falon, le is döbbentem, ennyit egy helyen még életemben nem láttam. Készülék bedig a fürdőszobában, ajtó becsuk. 4 perc múlva (ezt szó szerint értsétek) az összes a földön volt holtan. Porszívó, maradványeltakarítás, elégedettség.

    Ezt a Mortein cuccot ajánlom ha valaki vásárlás előtt áll, nekem bevált, ahogy kell.

  73. Gravatar Icon 72 Customi

    A szúnyogriasztó spray-k ragacsos nyomot hagynak a bőrön, és bár használ, azért az esti zuhanyozás után frissen nem fújnám be magam ilyennel.

    Persze lehet, hogy minden lefekvés előtt egy feles jó házi pálinka is megoldaná a dolgot, ahogy párolog bőrön keresztül. :)

  74. Gravatar Icon 73 mano

    mialatt olvastam a postot, 3 db szunyogot semmisitettem meg a felelmetes bal kezemmel. (elotte egyszer viszont orrbavagtam magam jobbal egy kozelrepulo szunyog miatt)

  75. Gravatar Icon 74 adrianszpi

    csepel sziget
    kert – decis (de csak kb. 1 napig jó, utána átfújja a szél a szomszédtól)
    ház – szúnyogháló
    rendeltem tegnap a kertbe egy efi féle cuccot

  76. Gravatar Icon 75 CharlieBrown

    @ H2CO3: szerintem nem ártana egy su root előtte, hogy # promptod legyen :)

    ON a poszt olvasása közben a páraelszívó kimenő csövét is leszúnyoghálóztam. ezek a buzik komolyan mondom mintha átrágnák magukat a hálón!
    ahogy végeztem a projekttel, 3 szúnyog ordított a halálért. :D

  77. Gravatar Icon 76 gabo
  78. Gravatar Icon 77 Balambér

    Ha valaki talál az eFi féle Amplecta AMT 100-ból Pest közeli beszerezhetőséget, ne habozzon megosztani. A barátom (guggli) nem túl segítőkész, Bajáig meg nem biztos, hogy leutaznék a cuccért azért.

  79. Gravatar Icon 78 CharlieBrown

    nekem van spanom aki fel tudja onnan hozatni ;) holnap beszélek vele. remélem addigra eFi megadja a kontaktot a bajai lelőhelyhez.

  80. Gravatar Icon 79 ifa

    Beszállnék a spanod útiköltségébe, ha nekem is tudna egyet hozni. ;

    A lelőhely:
    VADKACSA Vadászbolt
    Baja, Hattyú u. 2.
    Tel.: (79)-321-364, (06-30)-947-7485

  81. Gravatar Icon 80 adrianszpi

    szerintem nem kell túlbonyolítani fiúk, felhívod a boltot lebeszéled, postán vagy futárral felküldik, én is ezt tettem, segítőkészek voltak.

  82. Gravatar Icon 81 pelogi

    Picsogás.

  83. Gravatar Icon 82 archie

    persze, persze jók ezek a konnektoros cuccok, csak én rohadt nehezen találom el vele a szúnyogot.

  84. Gravatar Icon 83 n'

    TIP OF D DAY: akinek nincs elektromos párologtatója (VAPE) mert mondjuk nem kap, az elég ha megveszi a betétet és egy 60W izzóra ráhelyezi (miközben az izzó ég). az izzó termel annyi hőt hogy 15-20 perc alatt kipárolog belőle az összes cucc (fehérre vált a lapocska), garantáltan szúnyogmentes lesz az egész lakás

    TIP OF D DAY 2: VAPEből a HERBALt vegyétek ne a simát, jóval jobb az illata

  85. Gravatar Icon 84 n'

    tényleg tolnak valamit ezek a g.cik, nekem is foltok maradnak csípés után több napig. margitszigeti futás után meg elmény a nyújtás, rögtön betámadnak ezerrel és nem respektálják h azért nyomom ki magamból az izzadtságot mert szigetkör és nem azért h randira hívjam őket

  86. Gravatar Icon 85 kovacsjanos

    @CharlieBrown
    @ifa

    Ha rendeltek, én is beszállnék.
    Szóljatok, ha rendeltek! konzumistvan(kukc)gmail.com

    köszi!

    ui: a plastik összeköt

  87. Gravatar Icon 86 kereszte

    Egy kis tipp, miként tudod használni a folyadékost egész nyáron egyetlen utántöltő-adaggal:
    step 1) vegyél egy időkapcsolót, elektromost (conrad kb. 700 ft)
    step 2) az én programom 1800-kor 60 perces működéssel indít, majd 45 perc szünet fél óra párolgás, 45 perc szünet fél óra párolgás váltakozik reggel 0600-ig.
    step 3) dugd be és felejtsd el októberik. (dugni mindenki szeret)
    Ez teljesen bevált, már két éve így dolgoztatom a rendszert. Amennyiben lusta/feledékeny voltál eddig is kikapcsolni reggel az alapgépet egy hónap alatt visszajön beruházás ára. Nálam minden szobában van egy ilyen fegyver és itthon nem is csípnek halálra – viszont szerintem megvárják amíg elhagyom a védett objektumot a gec*k.
    Azon kívül, hogy kicsit geek kinézete van így a kombónak a tápos szúnyogok ellen is bevetésre került már: http://twitpic.com/21grqq
    A gonosz imperialista gyártók nem tudom, miért nem készítettek még ilyen gépet.

  88. Gravatar Icon 87 Musaka

    kereszte, köszi a tippeket, igy fogok tenni! :)

  89. Gravatar Icon 88 PeBa

    kereszte, óriási a tipp! :D

    Személy szerint én takarót és párnát húzok magamra, hál’ isten jó hűvös a ház, még így a melegebb napokon is. A szúnyogok meg vegetálnak egész éjszaka, nincs hozzáférésük.

    Viszont amit nagyon utálok az a kora esti órákban a függöny mögött megbúvó légy. Alattomos módon kivárja a reggel 7 órát és amikor a legmélyebben alszom, akkor mindig a fejemre száll (reggelre feljövök a felszínre :D ). Hiába hessegetem el, azonnal visszarepül. Ekkor a fej pára alá befúr, a légy meg pisloghat.

  90. Gravatar Icon 89 PeBa

    typo: párna

  91. Gravatar Icon 90 syradan

    Hoppá! Más balatoni havernál van szúnyog, nem is kevés. Motoroskabáton keresztül szívott egy rohadék vért, a hátamból! Protektoron keresztül! :-) )
    Szóval rájöttem, nálunk mi az oka annak, hogy nálunk miért nincs szúnyog, és miért lehet kint ücsörögni a teraszon esténként: 2 db 40 éves diófa. Olajos a levele, és nemcsak semmi növény nem marad meg alatta, de a vérszívókat is távol tartja, így vámpír sincs a környéken :-) ;-)

  92. Gravatar Icon 91 Malachi

    RAID, szagtalan méreggel átitatott homokos, konnektorba applikálható cuccot tesztelünk 1 hete, TÖKÉLETES. nyitott ablak, szúnyogháló nélkül, az első este eltűntek a dögök. csodás, hol tart már a modern technika.

  93. Gravatar Icon 92 The Laser Mosquito Killer at TED 2010.mov | FrontPageSearch
    frontpagesearch.net/the-laser-mosquito-killer-at-ted-2010-mov