Az Apple tegnap bejelentette az új telefonját, az iPhone 4-et. Nem kis mellénnyel az alábbi képet posztolták a weblapjukra:

Nézzük meg, lehet-e erről szó.
A 2007-ben megjelent ezüsthátú ma már lement a klotyón. Senki nem emlékszik rá, senki, az Apple sem szól már a lapos telefonról. Szinte pillanatok alatt telt el az egy év, amikor megjelent a szappantartó dizájn, ezt vezették be a nemzetközi piacokra, ezért volt megőrülve mindenki. Egy év múlva jelent meg a tökéletesen azonos, de gyorsabb telefon, aminek a nevéhez odabiggyesztették az “S”, speed tagot. Az idő két harmada, illetve a percepció tehát arról szólt, hogy az iPhone a szappantartó.
Június végén viszont egy tökéletesen áttervezett, vadonatúj gyártási technológiával készülő telefon kerül a boltokba. Ezt már nem 3GSX-nek hívják, ami egy meglévő dolog “továbbfejlesztése”, hanem egyszerűen iPhone 4-nek, ami egy teljesen új generációt jelent.
Az első újságírói híradások szerint is vékonyabb és picit keskenyebb is érzetre a hardver, viszont fogni baromi robusztus és stabil. Aki töltött már privát időt deszkán, tudja, hogy az Apple új generációs termékei gyártási technológiában a világ élvonalába tartoznak. A Desire telefon hátlapjának lehántása a SIM dugáshoz jól példázza ezt a különbséget. Ropog, mint egy kézben tartott Dell laptop. (Az én 3 éves laptopom is ropog, de Linda új fehér MacBookja már nem. Próbáljátok ki. Get hooked on hardware.)
A folyamatosan új technológiák másutt is megjelennek az új hardverben: összekombinálták a touchscreent és a megjelenítő panelt. Az érintőképernyő a mostani iPhone-okon a felső réteg, ez alatt van az LCD. Ezúttal a kettő egy panel lett. Érzetre ez olyan, mintha közvetlenül nyúlnánk hozzá a tartalomhoz, vagy másképpen fogalmazva, olyan, mintha az üvegen jelennének meg a betűk.
Az Apple “retina” néven hívja az új kijelzőt, ami eddig példátlan, 326 PPI-s felbontás megjelenítésére képes. Ez a nyomtatott lapokét is meghaladja. (Remélem a következő iPad is ezzel érkezik majd!) Aki nem érti a “minél több PPI, annál jobb” jelentőségét, nézzen meg egy nagy felbontású 15-ös MacBook Prót. Én is féltem attól, hogy picik lesznek a betűk, de valójában eltünedeznek a pixelek és közelít a megjelenítési élmény a papíréhoz, csodálatos ránézni.
A megszokott módon két színben, fehérben és feketében érkezik a telefon, viszont ezúttal maga az Apple nyúl bele a pimpelési hadműveletbe és 4+2 színű, általuk “bumpernek” nevezett borítást dob piacra extra 30 dollárért.

A befoglaló tok érdekessége, hogy van rajta fizikai gomb is, valamint precedens nélküli színkombinációkat tesz lehetővé, felvetve a kérdést, hogy akkor érdemes volna-e a Plastik média szerkesztőjének fehér testűt vásárolni narancssárga bumperrel.
A hardver újdonságai tovább folytatódnak, tényleg úgy tűnik, hogy az Apple belepakolt mindent, ami csak a keze ügyébe került. Hátul 5 megapixeles, 720p 30fps HD videó rögzítésére képes kamera (ezzel óvatosan, láttam én már mobiltelefonban ilyesmit, de még mindig jobban szeretek G9-cel 640-es videót felvenni a jobb minőség miatt), gagyivaku, elöl 30fps-re képes VGA bontású kamera, nagyobb aksi (7 óra beszédidő a mostani 5 helyett), giroszkóp ÉS accelerometer, GPS, UMTS/HSDPA/HSUPA szabványok támogatása.
Szoftver.
Az emberek általában mindig fanyalognak a WWDC-n, pedig újra és újra el kell mondani, hogy a D betű miért van ott. Ezért is érdekes az, hogy átbrandelték a mobil eszközük szoftver platformját iOS4-re. Egy sor újdonság és technológia került bele, amiről maga a WWDC fog most szólni.

Az Apple honlapja egyébként meglehetősen szűkszavú a marketing mellett azt illetően, hogy mi az a 100 újítás, ami bele kerül az iOS4-be. Ahogy nézem, a keynote alatt is bemutatott főbb dolgok mellett semmi egyebet nem említenek meg. Reméljük, hogy frissíteni fogják majd a pontos listával.
Újdonság, hogy megjelenik a cloud synces könyvolvasó, ami spirálozott PDF-ek megjelenítésére is képes, multitaszk, ami nem szívja az elemet, face tagging, ami iPhotóval kompatibilis, mappák, 4 dollárért megvásárolható iMovie videóvágó eszköz, valamint több országra kiterjesztett nyelvi eszközök. Nem csalás, nem ámítás, végre, végre, végre, három év nélkülözés után magyar landon magyar nyelv! Az iPhone 4 lesz az első telefon, ami beszél (szó szerint) magyarul, és az összes nyelvi eszközt, ideértve a helyesírás ellenőrzést is megkapja. Bikicsunáj!

Ugyanakkor “Voice control”, ami a magyar nyelven történő és értő telefonvezérlés lenne, továbbra sincs.
Az Apple kiemelt gondot fordít arra, hogy reklámozza a “FaceTime” névre elkeresztelt videochat szolgáltatását, ami beszélgetések közben működik. 2010-ben egyelőre csak wifin, szolgáltatóktól függ a mobiltelefonos bevezetése. A keynote videó alapján meglepően jó a VGA minősége, viszont nem kell attól félnünk, hogy ilyen minőségben fogunk videóbeszélgetni:

Tehát nem iChat és nem külön alkalmazás, továbbra is a gyökér AIM kliensprogrammal kell megoldanunk a Mac-es cseteléseinket. A tegnapi keynote nézés közben FB2 felvetette, hogy a videótelefonálásnak mi értelme van, ha “még Skype-on se”. Valóban érdekes gondolatkísérlet. Nem gondolom, hogy így fog az ember beszélgetni, viszont el tudok képzelni élethelyzeteket, amikor szívesen átváltok ilyesmire. Ennek gyakorlata egyébként tökéletesen megfigyelhető azon, hogy az ember ma hogyan használja a video chatet. Én időnként szoktam, de ez az esetek kisebb része. (Azért azt túlzásnak érzem, hogy az Apple szerint ez a “one more thing” és forradalom — erre mondtam tegnap az élő közvetítés alatt, hogy az “Apple feltalálta a Nokiát”.)
Egy dolog viszont nagyon fontos: saját arcunk mutogatása helyett egy gombbal át lehet váltani a másik kamerára, amit amúgy is fotózáshoz használunk, ezzel gyakorlatilag azonnal mutogathatunk dolgokat magunk körül. (Az remélem minden naysayernek megvan, amikor beskypeolt laptopot forgatunk meg és mutogatunk dolgokat.) Ez erős dolog lesz azért.
Továbbhaladva. Egyelőre nem szól arról a híradás, hogy a homescreen forgatható-e. Nekem a kocsiban ez fontos. Annak sem bukkantam a nyomára, hogy a meglévő kiegészítőimmel kompatibilis-e az új telefon, viszont új dokkja lesz?

A termék június 24-én indul útjára Amerikában és kiemelt régiókban, így például a németeknél, angoloknál, japánoknál. Egyelőre csak az amerikai árpontok ismertek, AT&T hűséggel 200 és 300 dollár a 16 és 32 gigás változat, a 3GS árát levitték a korábbi 3G árpontjára 100 dollárra. Ezek sok információt nem hordoznak a magyar piacot illetően, talán csak annyit, hogy minden marad ugyanaz, csak jobb cuccot kapunk a pénzünkért.
Nagy kérdés, hogy függetlenül mennyi lesz a készülék, de én azt jóslom, hogy marad a 180 ezer forintos kategória. iPhone-t továbbra is a T-Mobile csomagban előfizetéssel éri meg legjobban vásárolni, akinek céges kártyája van a Telenornál, vagy Vodánál, sajnos le kell, hogy számolja a pénzt az asztalra.
A madarak csiripelik még, hogy a T-Mobile nem lesz kizárólagos forgalmazó és másutt is vásárolható lesz az előfizetés nélküli “drága” készülék.
Összességében én maradéktalanul elégedett vagyok a most bemutatott készülékkel és alig várom, hogy beszerezzem a saját példányomat bumperrel. Aki velem együtt vásárol, nyomja meg a lájkot és a hozzászólások közt ismertesse mobiltelefon körülményeit, útját, elképzeléseit, céljait.