Barcelonai kinn tartózkodásunk gasztronómiai / kulturális szempontból nem tudott kellően fókuszált és célirányos lenni, elsősorban a Moto2 miatt mentünk. A második estén ettől függetlenül egy nagyon exkluzív és családi étteremben töltöttük az estét, ahova nem véletlen jutottunk el.

Elég megveszekedett volt a szombat esténk: Talma 32. pozíciót futotta az időmérő edzésen, csapattársa Iannone az első lett, így náluk összeült a válságstáb és felénk udvariasan lekommunikálták, hogy bocsi, de mégsem megyünk bulizni.

A Barcelonában tartózkodó Hungarian Journalist V.I.P. alakulat viszont rendíthetetlenül tartotta magát a programhoz, kisvártatva meg is érkezett a “Gorria” nevű étterem elé.

Hihetetlenül jó étterem! Családias, van benne valami antik robusztusság, hatalmas körbeülhető asztal, faragott bútorok, hordók, túlméretezett székek, könyvespolc, idős katalán személyzet. Az elején még nem is sejtettem, hogy itt finomat fogunk enni.

Az ételek rendre váltották egymást, nem étlapoztunk, hanem a helyiekre bíztuk magunkat. Rengeteg tál jött előétel gyanánt, íme egy sonka kezdésnek:

A kép nem tudja visszaadni azt az omlósságot és ízt, amit tapasztaltam a kóstolásakor. Ahogy a számba vettem, sírni akartam, pedig ez csak egy szelet sonka. Sajnos nem minden fogást dokumentáltam, de itt van a zöldborsós halleves kagylóval:

Később pedig főételnek:

Hatalmas kompetenciát véltem felfedezni ezen ételek mögött, ami remélem a képeken is érezhető. Sajnos nem tudtam kellőképp az ételekre fókuszálni, mert sodródtunk az eseményekkel és spanyolul sem beszéltem, de annyit el tudok mondani, hogy egy nagy komplexitású és jól elkészített vacsorát ettünk.

Az ételeket félretéve még egy kis háttér: Talmácsi Gáborék nem először járnak Barcelonában és kialakították már a megfelelő helyismeretet. Nem is az étteremre, hanem a helybéli magyarokra lehet itt gondolni, azon belül is Nagy Lacira, aki az FC Barcelona kézilabdacsapat kapitánya.

Megmondom őszintén, hogy csak később tudtam meg, hogy kicsoda Nagy Laci. Az egészből annyit érzékeltem, hogy az étteremben három személy várt bennünket: egy brutálisan magas gyerek, aki magyarul beszélt (ez volt ő), és két spanyol bennszülött. Nagy Laci magasságát szemlélteti az alábbi kép, én magam 191 centi vagyok:

Nagy Laciról némi összefoglaló: 2000 óta él Barcelonában, tökéletes kiejtéssel beszél folyékonyan spanyolul. Eredetileg szegedi, a Pick Szeged kézilabdacsapatában játszott, onnan igazolt le a világ egyik legjobb kézilabdacsapatához az FC Barcelonához, aminek 2004 óta a kapitánya. (Vezetése alatt is nyertek már bajnokságot.) A hazai sportmédiában arról híresült el, hogy nem akar a magyar válogatottban játszani, sőt, haza se nagyon látogat. Megértem, hogy ez a hazaiak önérzetét sérti, de Nagy Laci is nagyon érthető csávó: az FC Barca a világ egyik legjobb sportklubja. (Sőt, több is, mint klub, nem igaz, Bede?) Ebbe a kérdésbe ezen túlmenően nem akarok belebonyolódni.

Szóval fogalmam sem volt, hogy ki a magas ember, de feltűnt, hogy kibaszott udvarias. Mindenkihez volt egy jó szava, roppant visszafogott, segítőkész, útmutató. Eleve egy órás késéssel, este 11-kor érkeztünk meg a helyre, egy szót nem szólt. Minden ételt elmagyarázott, bort berendelte, készséges és érdeklődő volt végig.

Álljunk meg egy szóra. Elhiszitek azt, hogy Nagy László az FC Barcelona csapatkapitánya Sasvári József, számára tök ismeretlen, háztáji bloggere iránt érdeklődő kérdést tesz fel? Hát magam is meglepődtem ezen a dolgon! Az, hogy én érdeklődök, egy teljesen más kategóriájú dolog. Nagy Laci viszont nem volt rest, egy igazi sztárallűröktől mentes, emberarcú sztár.

Később elvitt minket egy igen zsúfolt tengerparti diszkóba. Egy autóval mentünk vele. A tengerpart tele volt drogos junkie-kkal, meg mindenféle Mos Eisley-formákkal, akik nagyon viccesen “basket man”-nak szólították őt, sőt, még fotózkodni is megálltak. Laci bevitt minket a V.I.P. helyre, sőt, még engem is be tudott beszélni, pedig csak rövidnadrág volt rajtam (mint kiderült rövid gatyában nem lehet bemenni a diszkóba).

A diszkóban mindenkitől megkérdezte, hogy mit piál. Én hirtelen ötlettől vezérelve a pezsgőt kértem. Fogalmam sincs miért, de megkívántam. Megjött egy vödör viszki-kóla, pezsgő sehol. Nagy Laci odajön hozzám, háztáji bloggerhez — ezt nem is tudja egyébként, majd elnézést kér, mert nincs pezsgő. Mondom neki, nem gond, addig úgyis denszelek. Eltelik egy negyed óra, megjelenik Nagy László az FC Barcelona csapatkapitánya kezében egy pohár pezsgővel. Átnyújtja nekem elnézést kérve. A pofám leszakadt.

Ez az incidens csak egy apróság volt Nagy Laci aznap esti tevékenységében, benne egy igazi úriembert ismertem meg, aki mindenkivel egyformán kedves, visszafogott, normális, emberarcú. El is határoztam, hogy ha valamikor az életben én is profi sportoló leszek, ugyanilyen emberarcú leszek, mint ő.

A róla készített portré képemet feltöltöttem a Wikipédia megfelelő magyar szócikkéhez, illetve előzetesen a commons-ba, ami a képek sztenderd “repója” arrafelé:

Előzetes jóváhagyásra vár a módosítás, nagyon izgulok, hogy át fog-e menni, vagy visszadobják, mert nem töltöttem ki valami mezőt az alsó sorban. Ettől függetlenül jó érzés, hogy én is hozzá tudtam tenni valamit egy szócikkhez, ezt a mondatot is olyan jó olvasni: “Én, e mű készítője ezennel ezt a művet köztulajdonba bocsátom. Ez világszerte érvényes.”

De visszatérve a poszt címéhez: miért a többesszám? Nos, azért, mert túl hosszúra nyúlt jelen írásunk, így a legeslegnagyobb Barca sztár még csak ez után jön majd.