Lesz-e iPhone 4 recall?

Nem.

Ha lett volna, már régen megtette volna az Apple. Ráadásul nem adtak volna ki egy alaposan megfontolt és átgondolt sajtóközleményt néhány nappal ezelőtt. Ebben a sajtóközleményben megfogalmazásra került a szoftveres probléma. Ettől függetlenül kis olvasgatással az alábbi információkat lehet az esetről kideríteni:

1. az antenna dizájnja (az a telefon kerete) miatt a bal oldali illesztésnél fogva létezik a jelenség (“unintended attenuation”), hiszen egy külső antennát fedünk le a kezünkkel

2. ez a jelenség akkor jön halmozottan elő (mármint a pálcikák eltűnése), ha amúgy is ratyi a térerő

3. az iPhone 4 antennája sokkal jobb, mint amit valaha csináltak (leírták, megerősítik a felhasználói vélemények, élén a Gizmodós Brian Lammel), ezt Gruber fogalmazza meg jól: “három lépés előre, egy vissza”

Ezért hülyeség, amit Szabó Gergő ír a Webisztánon:

és mára jól látszik, hogy az Apple-nek nincs más esélye, mint visszahívni az iPhone 4-eket (not gonna happen), ingyen gumikeretet adni a vásárlóknak, vagy javítani az antennakereten.

Arra meg tényleg kár a szót vesztegetni, hogy az Apple-nek milyen a kommunikációja. Mindig is ilyen volt és mindig is ilyen lesz.

Az tegye fel a kezét, aki 3GS-ről váltott iPhone 4-re és megszakadnak a hívások, nem tud vele telefonálni és legszívesebben vinné vissza az egészet.

73 hozzászólás

ct

Nem lesz.
Sőt. Én is rendelem a cuccost jövő héten.
Ráadásul szerencsére jobbkezes vagyok.

Agoston

Majd lesz visszahívás, de majd csak akkor ha egy kicsit el ül a tűz…és ha meglesz a probléma tökéletes orvoslása…mert pénzt ugye nem ad vissza az APPLE…etc

brbd

Webisztán == magyar web legalja. Van egyáltalán annak az embernek saját véleménye, vagy csak a hülyeséget szajkózza?

cegg

szerintem recall nem lesz, de azért ha fél év múlva rájuk borítod az asztalt valamelyik amcsi üzletükben, akkor kicserélik a most fejlesztés alatt álló, jobb antennás verzóra a 4-esedet.

brbd a magyar web legalja az én listámon a b konrád féle bullshit.

HH

hibas a termek. ezt a szitut pedig meg kell oldani. nem a fanboyok miatt. hanem a ceg reszvenyesei miatt. ennyi.

Norbi

Nem a termék a hibás, hanem a legyártott készülékek néhány %-a. Ha a termék lenne hibás, akkor az összes telefon hibás lenne. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a gyártás közben történt valami gebasz, kalibrációs hiba, vagy ilyesmi. Tuti hogy csak a gyárban lehetne megjavítani, amihez ugye visszahívásra lenne szükség, de ezt azt Apple úgyse fogja megtenni.

CharlieBrown

AD: IMHO (hangsúlyozom: IMHO) ha egy telefon x%-a (x legyen része a természetes pozitív egész számok halmazának) jelerőt veszít kézbe fogva, arra NEM szabad azt mondani, hogy beszt evör, meg effélék. Ha meg 2 számjegyű a hibaszázalék, akkor bőven túllépi azt az ingerküszöböt, ami alatt hibamentes szériának lehet mondani egy telefont!

Folyton azzal jöttök, hogy olyan júzert kerestek, akinek 4es szifonja van, és tapasztalja. Hogy a francba várod el, hogy szürkeimportból (hozsánna néked Sztív, majd talán karácsonykor…) össze tudj ebből a rántotthús fazonú országból _reprezentatív_ mennyiségű telefont szerezni?

Itthon NINCS annyi telefon, ami alapján nyugodtan kijelenthetnénk, hogy hibahatáron belül van a térerőt veszítő készülékek aránya. Ne gyertek már azzal, hogy mindezt a csúnya, rossz, gonosz engadget-es figurák generálták…

Szerintem egyébként lófasz se lesz itt, nemhogy visszahívás…az kurvanagy presztízsveszteség lenne.

Tudom, a külföldi elégedetlenkedők mocskos bérencek, meg tulajdonképp ez nem hiba, hanem fícsör, de míg itthon nem lehet legálban mondjuk akár csak 10.000-es nagyságrendű szifon4 értékesítésről beszélni, addig csak a külföldi tapasztalatokra lehet hagyatkozni.

Zárszóként: Szerintem NE vegyél :D

idevman

iMac nyilvanvaloan, elismerten szar volt, csereltek oket. Szifon 4 hiba nincs elismerve, persze lehet hogy nincs is mit.

Balkezes allitasokat nem ertem. Jobb kezes vagyok, bal kezzel tartom (iPhone 3G), jobb kezzel tapizom.

DnP

Kerdesem kovetkezo lenne: Akinel signal drop van, ott a kez mennyire nyirkos/szaraz? Nekem pl tenyerem telen nyaron nyirkos, vagyis feltehetoleg prima vezeto, igy nalam valoszinubb a jelenseg reprodukalhatosaga. Mig egy sivatagi teveszar allagu tenyerrel, barhogy tapogathatjuk, akkor sem lesz semmi ingadozas… vagy nem?

sz

Webisztánon hh: “és mára jól látszik, hogy az Apple-nek nincs más esélye, mint visszahívni az iPhone 4-eket (not gonna happen), ingyen gumikeretet adni a vásárlóknak, vagy javítani az antennakereten.”

Megbízható forrásból úgy értesültem, hogy eredetileg így szólt a mondat, csak muszáj volt meghúzni, mert fogytán a hely a vinyőn a blog.hu-nál:
“és mára jól látszik, hogy az Apple-nek nincs más esélye, mint visszahívni az iPhone 4-eket (not gonna happen), ingyen gumikeretet adni a vásárlóknak, javítani az antennakereten vagy mielőbb kiadni a szoftverfrissítést, amit az Apple a közleményében ígért.”

Edington

Adódik a kérdés, ha nem az Apple-ről volna szó, akkor is ekkora cécó lenne egy bizonyított, megismételhető hiányosság miatt. Szerintem nem. Viszont az elitélendő, hogy 2010-ben egy cég engem néz hülyének ha megfogom a telefonomat, akár egy, akár 2 kézzel és ezzel akaratlanul előidézek egy hibát, amiért nem is fizettem. Ráadásul a termék prémiumkategóriás, nem két fillér. Mintha egy előszériás Audiban néha nem működne az elekrtonikus gázpedál, ha úgy lépsz rá. Nem beletörődni kéne a hibába hanem kiharcolni a visszahívást.

tms

no akkor a webisztának, és mindenki másnak, aki fikázik: július 3-a óta használom az iPhone 4-et, nagy megelégedéssel!

mi az ami tetszik?

+ brutál jó a display
+ sokkal több wifit lát, és messzebből is jobban érzékel, mint korábban
+ gyors
+ jobb a home gomb
+ nagyon jó minőségű a kamera, mind fotó mint videó tekintetében
+ sok mindent kiemelhetnék még, de nem teszem…

mi az ami nem tetszik?

- talán az akku egy picit lehetne az ígérteknek megfelelően “látványosabb”
- az ára, de buzi Apple mániásként muszáj megvenni :)

Q: előjött-e a neten látható antennahiba?
A: nem!
Q: tényleg?
A: mondom b+, NEM! :D
Q: mit üzen a kétkedőknek és az Android felhasználóknak?
A: hogy (an)droidok, vagy vegyenek iPhone 4-et, vagy tovább irigykedve, de hallgassanak végre…

sz

@CharlieBrown: csak kérdezem, nem vagyok szagértője a témának: elképzelhető-e, hogy a pálcikákat rossz algoritmus szerint mutatja az új szifon és a hívásokat maga az OS szakítja meg?

Úgy értem, hogy amikor egy hívás megszakad, akkor törvényszerűen a telefon “tudta nélkül” történik ez vagy előfordulhat-e olyan, hogy az OS figyeli a jelerősséget és ha egy általa meghatározott szint alá csökken, akkor inkább eldobja a hívást, hogy ne szakadozzon másodpercekig, ezzel megkímélve a telefonáló feleket a “halló-hallasz? hallasz-haló-haló-halllló?” párbeszédektől?

Géza

Vagy vegyenek olcsón előzőszériás iPhone-t és telepítsenek rá Androidot.

CharlieBrown

@ sz: nem, ez nem úgy megy, hogy a tella a “pálcikákat” figyeli, és ha elfogy, akkor megszakítja felebaráti szeretetből, hogy ne hallózzon a két fél :)

az elképzelhető, hogy az algoritmus szar, de ez csak a megjelenítésre lehet kihatással, magára a felépült hívásra nem.

@ tms: remélem júli 24-25-én jössz a v8 dzsemborira, és meg tudom figyelni a telefonod! JÖSSZ???

sz

@CharlieBrown: szerintem az Epöl fiúk figyelnek ilyen részletekre is ;)
Mindenesetre gyanús, hogy lassan eltelt egy hónap és frissítés még sehol.

CharlieBrown

ők összerakják az eszközt (hazudok, kici kínaiak teszik meg ezt), de hál’ istennek a rádiós részét nem buzergálják.
a távközlés ezen szegmenségen nem igazán lenne frutti a “majd én megmondom hogyan jó neked a telefonálás” hozzáállás. ezen a szinten. ha nem is látszik, minden telefon sokat küzd, mielőtt végérvényesen ad egy drop call-t a júzer felé.
júzer élményt adhat, de a felépült kapcsolat addig marad, míg bizonyos paraméterek megléte teljesül. a pöckök figyelése nem képezi a paraméterek halmazának részét. ;)

tms

OFF
@ CharlieBrown: az autóm darabokban, talán majd a 2015-ösre ki tudok gurulni, viszont akkor… :D
ON

CharlieBrown

OFF
@ tms: elég longterm project feeling :( Lejöhetnél, legalább sasolnánk együtt ttamas-ék új szörnyetegét ;)
LEGYÉL KEMÉNY!

kapcy

6 napja használom a telefont. nem tudom produkálni a térerő vesztést. szeretem a telefont.

CharlieBrown

én tulajdonképp BASZOK a térerő mizériára. jobban érdekel mennyire kényelmes a fogása, mégjobban idegesít mi van, ha kicsúszik a kezemből, és padlót/aszfaltot/betont fog a készség…

ez nálam jóval nagyobb para-faktor…

bámpör mizéria: picsába vele! nekem a milliókért megdizájnolt telefont ne kelljen ilyen buziságokat rárakni. NEKEM tetszik a dizájn. Ez a műanyag filléres szar pont ezt baszná el…

Lőry

Ez alapvetően egy PR katasztrófa, a technikai részletek (objektíve rosszabb vagy jobb-e az új modell antennája, mint a régebbieké) így az uborkaszezon közepén láthatóan senkit sem izgatnak. Az Apple viszont feltűnően rosszul kezeli a helyzetet. Két héttel ezelőtt igérték meg a kozmetikai szoftverfrissítést, azóta már minden amerikai tévécsatorna az antennán csámcsog, de sem update, sem újabb kommunikáció nem érkezett.

Mire viszont Magyarországra ér az új modell, így vagy úgy, de már rég a múlté lesz ez az egész hisztéria. Legfeljebb azért lehet érdemes követni a fejleményeket, mert ha az irracionális hiszti miatt visszahívás lesz, és gyárilag kerül valamilyen szigetelő réteg az acélfelületekre, akkor ez valószínűleg tovább késlelteti majd az itthoni bevezetést. Szerencsére a visszahívás valószínűsége tényleg a nullát súrolja.

gyb

Azt mondjak a jailbreak site-ok, hogy a jelek szerint a frissites azert csuszik, mert probaljak egy kalap alatt betomni a legujabb userland jailbreak-et is.

vax6

A launch ota van iPhone 4-em. Fent lakom a hegyen, eddig barmilyen telefonom volt, egyik sem mutatott max tererot, mert kaka a halozat. (Nem, az Androidok sem…)Ebben a kornyezetben hasznalom a telefont es lassan 3 het alatt soha (ertheto??? SOHA!!!) nem szakadt meg egyetlen hivasom sem. Nem is recsegett, teljesen jo minosegben lehetett komunikalni az eszkozzel. Lehet, hogy lementek azok a k. palcikak mialatt beszeltem, de nincs szemem a fulemen es nem lattam.
Mas Apple termekkel nem rendelkezem, nem tartom magam Apple-buzinak, csak talaltam vegre egy eszmeletlen jo telefont, ami lefedi az igenyeimet. Elhiszem, hogy a kattintas-businessnek kivalo ez a hiszti, de mar egy picit unalmas.
Fuggony.

HaDes

épp ma gondolkodtam el a az iOS4 downgrade-en, de ez hogy nem lehet, elszomorít :(
mondjuk az smsekre még csak csak szarnékh a többi dolog megmaradna, de félek ez hiú ábránd :(
(ja és igen, 3Gm van)

Sziebig Péter

ez a 3.1 downgrade tényleg sokkal valóságosabb, több usert érintő hiba, amilyet apple termék kapcsán még nem tapasztaltam.

viszont mindenkinek ajánlom végigszenvedni, mert a 3g iphone ios4-el használhatatlan!

HaDes

Péter:
szívesen venném (és gondolom sosrtársaim is), ha linkelnél ide egy olyan leírást ami alapján te csináltad (amennyiben van ilyen)

csoki

már ne is haragudj de ez MI ?

“Légy oly kedves és javítsd a fenti részt a posztodban.”

persze személyes kapcsolatotokat nem ismerem, de ha kicsit belegondolsz abba, mit jelent ez a mondat a kivülálló számára …

rivera

@Hades, én most kezdem, ez alapján. Ismerős már több 3G-n végigvitte sikerrel.
Pár napja írtam egy dupla reset módszerről, ami ideiglenesen javított a helyzeten de hosszú távon sajnos nem megoldás.

Henk

ha egyáltalán nem lehetne vele telefonálni, akkor is megvenném

Gaborr11

Józsi. Az iPhone 4 hibás. Mondhatsz akármit, laboratóriumi körülmények közt, és gyakorlati körülmények közt is ilyen. Persze, nem mindenkinek, de hasonló eset a Sony laptopjaiéhoz, amikor a Vaiók 20-30%-ának az akksija gyorsan meghalt/lemerült, vagy csak irreálisan lassan lehetett feltölteni. 20-30%, de a Sony visszahívta, mert nem akart kicseszni az emberekkel. Ha az Apple nem akar még Evilebb lenni, akkor még a nyáron kiad egy javított verziójú Szifon 4-et, vagy valamilyen gumikeretet, amivel lehet is telefonálni. Még az Apple pont hogy nem veszítene presztízst, a fanboyok 3 évig ezt emlegetnék, hogy lám ők sem tökéletesek, de legalább segítettek. Kifogják cserélni, lehet nem holnap, vagy holnapután, de még ebben az évben az száz.
BTW ne vegyél iPhone 4-et, vegyél egy ilyet: http://designfabulous.blogspot.com/2010/07/htc-1.html (tudom hogy nem jön be neked, de az UV-fény meg a láb az zseniális :D )

adrianszpi

CharlieBrown

pár válasz, a kérdésedre az én szemszögemből:
kényelem, fogás – a 3gs jobb volt, ezzel kb. ua. a problemem mint az új egérrel.
viszont mindkettőt használom, meg kell szokni. :-)
pálcika ugrálás nálam előjött, 2-4-2, viszont hívást nem dobott el, eddig. :-)
eldobni még nem dobtam, és nem is áll a szándékomban, azt valaki más tesztelje neked :-)
kijelző, gyorsaság, wifi brutál.
ára horror.
hirtelen ennyi.

adrianszpi

folyt.
ja a céges sonyericsson-om itthon rendszeresen eldobja a hívásokat, és összevissza ugrálnak rajta a pálcikák.
ue. volt jópár nokiával.
sajnos itthon full xar a pannon.

Marci

Én azért nem gondolom, hogy szoftveres a probléma, mert akkor nem lehetne fizikai úton előidézni a jelenséget. Amúgy a bumper miért is jó? Ha a kezed takarja, akkor az nem? Nem értem a koncepciót. Egyiket sem.

sT

Marci

Nem a takarás a baj, hanem az emberi kéz vezetőképessége. A bumper pedig gumi/szilikon, vagyis szigetelő réteg. Így nem tudod a keret két önálló fém antenna részét összezárni.

sT

CharlieBrown

nyilván a pálcika nincs a “bizonyos paraméterek” között. az már csak az aktuális dBm érték reprezentációja. ami grafikailag, kijelzésileg, az oszlopok darabszáma, ami már lehet hibás.
(persze személy szerint nem hiszem, hogy nem tudnak 5-el osztani, vagy hány pálcika is van)

a hívás eldobás is lehet szoftveres, mert mondhatja azt a telefon, hogy kevés a signal és indít egy dropcall processt, hasonlóan ahogyan az akksival sem várja meg egy telefon sem amíg lefagy, lehetőleg előtte power-off-ol.

A consumer reports is hatásvadászik azzal a ducktape-el.
Egy erős, átlátszó lakk réteg megoldaná a problémát, ami persze nonszensz hogy én otthon fújkáljam rá. Lehet hogy ez sérült meg, túl vékony lett egyes telefonoknál, ami persze HW gond, vagyis visszahívós lenne.

Házi feladatként pedig mindenki vegyen elő egy multimétert, tegye a tenyere két végére a drótokat és mérje meg az ellenállását. Aztán ugyanezt miközben épp idegbeteg.

huRedd

Tegnap este átvettem a zifon négyemet. Jelentem, teljesen normális fogással (bal kézben tartva, jobbal pötyögtetve), simán eltűnnek a térerő pálcikák egészen az utolsóig. Ha csak egy újjal “összekötöm” a két antennát, akkor nem történik meg, de ha a tenyerembe veszem a cuccot, akkor mindig. Hívásom még nem szakadt meg, de akkor is zavar egy kicsit. Persze amilyen elvakult vagyok, engem simán megnyugtatnak, azzal, ha szoftveresen nem engedik “elfogyni” a ropikat.
tms után szabadon:
Q: előjött-e a neten látható antennahiba?
A: igen!
Q: tényleg?
A: mondom b+, IGEN!
Q: mit üzen a kárörvendőknek és az Android felhasználóknak?
A: hogy ettől függetlenül nincs az a pénz, hogy lecseréljem egy androidos izére…

fraki

Csatlakozom ahhoz a véleményhez, hogy a webisztán (konráddal együtt) a magyar techblogok legalja. (Konrád egyébként ott fel a pontot az i-re nálam, amikor a szörcs kapcsán képtelen volt kiugrani abból a lehetetlen érvelésből, hogy “független” szakértők majd vizsgálódnak, míg egyetlen ip-cím elég volna a spider létezésének bizonyítására.)

Szabó G. meg kb. a külföldi sajtó legradikálisabb apple hater vonalát képviseli, koncepciózusan úgy narrálva a még javában tartó folyamatokat, mintha lefutott meccsek volnának. Miközben persze eladási rekordok dőlnek… Ja, és elmaradhatatlan elem a fanboyozás. Kicsit szánalmas.

Ja, és SzG szeret ontopik véleményeket moderálni.

Balambér

Én ezt a downgrade cuccost nem értem 3G-nél. Nekem 3G van, és iOS4 van rajt’. Egy centivel se lett rosszabb a telefonom, mint korábban volt. Igaz jobb se. Kivéve, hogy wifihez nagyságrendekkel gyorsabban csatlakozik.
A hétvégét végigneteztem vele 3G-n tetheringezve, kanyi baja nem volt.

balint87

Balambérhez hasonlóan én is teljesen meg vagyok elégedve az iOS4-gyel a 3G-men. Sőt! Clean installal telepítettem, és érezhetően gyorsult a telefonom!

CsasZ

Józsikám ne fárassz:
“az iPhone 4 antennája sokkal jobb, mint amit valaha csináltak (leírták, megerősítik a felhasználói vélemények”

Bazmeg egy antennát nem a felhasználói vélemények minősítenek. Valami értelmesre hivatkozzál, ne ilyen hülyességre. A telo gyártók már 10 éve is szarrá kutatták a témát, milliószámra futtatták a szimulációkat. Pont egy térerő vesztős Ip4-re ezt mondani, hát ha igaz is lenne, kurvára nem meggyőző…

slima

Én azon röhögök, hogy habár hihetetlen jó, és forradalmi, és semmi baj nincs az Iphone 4 antennájával, mégis az összes iFan blogon és oldalon hetente jelenik meg egy poszt ami arról szól hogy nem igazak a vádak amit az emberek mondanak, mert a pityu és a jancsi, de még a marcsi is azt mondta hogy neki nincs ilyen problémája…ha ők azt mondták akkor biztos így van.

Adott 2 antenna, egymás mellett, és csak egy vékony határvonal választja el őket.
Miért?
Mert 2 külön dolog, és nem jó ha összeérnek.
Márpedig össze fognak érni ha a kezeddel megérinted mindkettőt.

Az hogy nem mindenkinek nem mindenhol jelentkezik, még nem jelenti azt hogy a probléma nem létezik…maximum annyit jelent hogy mázlid van mert a körülmények a kezedre játszanak, és nálad nem jelentkezik a probléma…egyelőre.

Ha nagyon el akarnék vonatkoztatni akkor azt mondanám hogy ez olyan mint a vallás…adott Steve bácsi, a nagy gyógyító, és vannak a hívők akik elhiszik neki hogy a mester érintésének a hatására tudnak újra rendesen járni…észre sem veszik hogy még mindig sántítanak, és lehülyéznek mindenkit aki fel akarja erre hívni a figyelmüket.

Ennek ellenére én még mindig nem tettem le róla hogy veszek egy 4-es iPhone-t…de tisztában vagyok a hibáival…üsse kő.

HH

Mint mar parszor leirtam, az iphone-t onmagaban egy nagyon fontos termeknek gondolom. es minden tiszteletem az apple-nek, amiert osszehozott par eve egy ilyen fasza okostelefont. sot, az iphone 4-et az egyik legjobb telefonnak gondolom igy 2010 nyaran, latatlanban is. az uj dizajn pedig egyszeruen fenomenalis. ezzel egyutt ez a kommunikacios faszkodas szerintem gaz, es remelem h a penteki rendkivuli sajtotajekoztaton megnyugtatoan helyre teszik ezt az antenna dolgot. en szemely szerint annak orulnek, ha az apple tovabbi nagyszeru termekekkel szorna tele a piacot. es persze annak is orulnek, ha nem neznek hulyenek az embereket a jovoben. ennyi.

Ger

Én feltettem az iOS4-et a 3G-re. Azóta a kocsi bluetooth kapcsolatánál előbb meghallom a csengőhangomat a kocsi hangszóróin keresztül (!), majd átadja ezt a protokollt a kocsinak és meghallom az autó búgó csengőhangját. Felveszem a hívást, én teljesen tisztán hallom a hívót, míg a hívó alig ért engem. Ezt miért kellett megvariálni? Arra, hogy lassú és kényelmetlen lesz, számítottam, de hogy eredeti funkcióiból is veszítsen, az már sok! Mondjuk ez már hardveresen bizonyított (volt idő, amikor jól működött), úgyhogy várom a javítást.

Malachi

pénteken bejelentik, hogy nincs mit bejelenteniük. ennyi. képtelenségnek tartanék egy tömeges visszahívást, tekintve, hogy akinek nem felel meg a cucc, az ugye visszaviheti – nem indultak meg a népek a sztórok felé a vacak iPhone4-ekkel.

mindeközben a honi mocsárban: “Erősödik az Apple-ra nehezedő nyomás, vélhetően a Steve Jobs-korszak legsúlyosabb válságát éli át a cég.”

innen:

http://itcafe.hu/hir/apple_iphone_4_panaszok.html

Creacommedia

Twitteten tolták van sw frissítés 4-esre, remelem javítottak pár apró hibát. Vegignyomogattam htcket Speeshopeknal, hat szifon 3GS marad!

Az Időmilliomos Apuka

Nem értem, milyen visszahívásra várnak azok a kedves nagytudású és hagyhangú emberek, akik nem is vettek ilyen készüléket. Mert akik vettek, és nincsenek vele megelégedve, egy hónapon keresztül visszavihetik és visszakapják a teljes vételárat. Mit tippeltek, mekkora sor áll boltok előtt hogy visszavigyék a nehezen szerzett iPhone 4-et?

Nekem is van új iPhone-om, kitartó próbálkozások árán egy hét után sikerült reprodukálnom a térerővesztést, de a hívást nem dobta el. Azt hiszem megtartom.

HH: “hibas a termek. ezt a szitut pedig meg kell oldani. nem a fanboyok miatt. hanem a ceg reszvenyesei miatt. ennyi.”

A részvényeseket két dolog érdekeli: hogy mennyi készüléket ad el az AAPL és hogy mennyi a haszon rajtuk.

A cikked annyira hemzsegett az ostoba és rosszindulatú csúsztatásoktól valamint mások véleményének a szajkózásától, hogy nem is tudtam hozzászólni. Véletlenül akadtam rá a turulmeme tetején, de csak elszomorodtam, és azon tűnődtem, hogy mi lehet a szerző valódi problémája.

Konyak

@ ad, #comment-77245: Így van, 3G-mre felpakolt iOS4 egy lassú, lagos fos. Az SMS olvasás nem egy rocket science, mégis 6-8mp-et várok rá. Még úgy is hogy – baszki! – kitöröltem az összes eddigi SMS-em, hátha gyorsabb lesz, de nem. Visszamennék 3.x-re, szívesen. De méginkább falhoz vágnám az eddig szeretett okostelefonom, mert ez most már egy buta telefon, legalábbis úgy élem meg.

Van valami (közelítő) időpont a magyar iPhone 4 launchra?

petnekiabel

@ Géza: Nincs Time Capsule visszahívás, csupán azt mondják, hogy amennyiben jelentkezik a hiba, ingyen megjavítják (kicserélik egy újra) a szervizben.