An “antennagate” bírálói szerint az iPhone 4 antennája szar, és az Apple-nek vissza kéne hívnia a modellt, új konstrukciót dobni a piacra. Én ehhez mindig is úgy álltam hozzá, hogy ha tényleg ez van, emberek tömegesen fogják visszavinni a telefont, erre a fogyasztóvédelem is lehetőséget ad a gazdasági szabályozás keretei közt minden országban.
Steve Jobs tartott tegnap egy sajtótájékoztatót a kérdésben. Ez egy kifelé irányuló, nagyon óvatos és jól összerakott kommunikáció. Ebből aztán ki lehet szintetizálni sok dolgot, amit most meg is tennék. Persze rengeteg dolgot olvastam még mellé, ezek alapján alakítottam ki a szakvéleményemet a kérdésben.
Az Apple nem aludt: a gate kirobbanása után 22 napon át gőzerővel dolgozott azon, hogy utánamenjen ennek a kérdésnek, erről az első hónapról tartottak sajtótájékoztatót tegnap.
Először is: ne gondoljuk, hogy nem tesztelték a terméket. Az elmúlt öt évben űrbázist építettek 100 millió dollárból a wireless eszközeik teszteléséhez. Ez engem önmagában is sokkol: tényleg nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly ez a biznisz.

Stargate chamber — a végén néhány újságírót végigvezettek a termen, riport itt, illetve érdemes megnézni az Apple videóját is
Steve elmondta, hogy a jelenség minden telefont érintő kérdés. Ebben igazat adhatunk neki, de olvassuk csak tovább. Minden telefonnak van antennája, ha ezt az ember a kezével elfedi, gyengül a térerő, bárki kimérheti egy laborban. A különbség abban van, hogy az iPhone 4-en az antenna közvetlenül a telefon kerete, így borzasztó egyszerűvé válik a probléma előidézése. Ezt a dolgot lehet vitatni: én biztos vagyok benne, hogy az Apple is tudott erről, válaszút előtt álltak és Jobs eldöntötte a dolgot. Ez egy trade-off kérdés volt annak idején: nagyobb aksit rakhatunk bele, a váz az antenna, sokkal jobb lesz, amíg valaki hozzá nem nyúl a kezével. Steve bevállalod?
“Be.”
Az Apple ezt a döntést hozta meg és ezt támasztja alá az is, hogy a maguk módján elismerték ezt a problémát azzal, hogy ingyen tokot adnak azoknak, akik kérik. A tokkal ugyanis mérsékelhető ez a jelenség. A piacon nincs másik telefon, aminek külső, közvetlenül kézzel lefedhető antennája lenne. E mellett az Apple bárkinek felajánlja, hogy visszakapja a pénzét, ha nincs megelégedve a telefonnal, “no questions asked”.
Érdekes kérdés, hogy ez zavarja-e az átlag felhasználót. A YouTube tanúsága szerint sokakat zavar. Ettől függetlenül, és ez Steve szerint “hard data”, roppant kevesen voltak elégedetlenek a készülékkel, kevesebben vitték eddig vissza, mint a 3GS-t, illetve a “dropped call” arány az AT&T szerint is pariban van a 3GS arányával. Meg kell kérdeznem, hogy amennyiben a 4 antennája jobb a 3GS antennájánál, akkor miért csak pariban van a kettő egymással? Nem úgy kellene lennie, hogy sokkal jobb a 4 mutatója?
Nagyjából és röviden itt tartunk 22 nap elteltével. Összefoglalva:
- az iPhone 4 antennája bevállalós konstrukció: azzal, hogy kihelyezték a keretre az antennát, sokkal jobb lett a “vétel”, egészen addig, míg valaki le nem fedi a kezével (bevallom, picit bután hangzik egy mobiltelefon esetében!)
- a jelenség csökkenthető tok használatával, az Apple mindenkinek ad ingyen tokot, aki kér
- aki továbbra sem elégedett a telefonnal, visszaviheti és megkapja a pénzét
- nem lesz új konstrukció és nem lesz visszahívás sem: ők ezzel annak idején is tisztában voltak, bevállalták
- ami szintén komoly probléma az arc közelségét érzékelő szenzorral, azt szoftveresen fogják javítani
A sajtótájékoztató nagy ferdítésének érzem, hogy az Apple azt a nüansznyi dolgot nem kommunikálta, hogy náluk a fenti dizájn-döntés miatt van ez az egész. Ennyi őszinteség belefért volna. Ők ugyanis kihagyták ezt az apróságot a kommunikációjukból: gyerekek, mi kitettük az antennát, bevállalva, hogy jobb lesz a vétel, HA (!) nem fogod le a kezeddel. E helyett az Apple nekiállt kimutatni a jelenséget a piacon kapható más telefonokon is (amiknek ugye belül, elfedett helyen van az antennájuk).
Végeredményben azt mondhatjuk, hogy az iPhone 4 olyan konstrukció, amit óvatosan kell fogni, különösen a gyenge térerejű részeken, ahol fokozottan nagyobb a híváseldobás veszélye.
A tegnapi sajtótájékoztató legszebb Apple-szív pillanata egyébként az volt, amikor John Gruber megkérdezte a színpadon ülő Steve-éktől, hogy ők használnak-e bumpert. Igazi felszabadult nevetés és ez a kép volt a válasz:

Függöny.




Érdekes, hogy anno arról nem volt ekkora cikkezés, hogy a Bluetooth kapcsolat mennyire ratyi a 3g és 3gS-ben, pedig igen csak idegesítő volt. Ez amit mondtam neked, hogy nálam az igazi áttörést a 4.0-ás frissítés okozta, ugyanis azóta a kocsiba rendesen csatlakozik, nem dobja el a kapcsolatot, nem csinál olyat, hogy hívok és nem a kocsi hangszóróin jön a hang, hanem a telefonon marad.
Pedig ez igen nagy gond és nem csak nekem volt az. De most a 4.0 updatel ez megoldódott és tényleg!
Nekem tegnap akkor nyílt ki a bicska a zsebembe mikor jöttek a ferdítések. Persze minden telefont érintő probléma, DE míg más telefonoknál sokszor abnormálisan kell fogni, vagy teljesen kézzel lefedni a hátát, addig itt elég egy 2 ujjal való tartás is.
azért ez várható volt:
http://crackberry.com/rim-official-statment-response-apples-iphone-4-antenna-propaganda
valszeg ezután fogják kapni az ívet a többi gyártótól is.
Az igaz, hogy minden telefont érintő kérdés, a ferdítés ott jön be, hogy arról nem beszélnek, hogy az iPhone 4 esetében viszont NINCS lefedve az antenna és ez okozza a problémákat. Ezt tegnap sem mondták el, viszont csináltak egy weblapot videókkal, ahol bemutatják, hogy minden telefonnál létezik a jelenség (ami szintén igaz, csak ott nem zavaró).
maz, igen, a RIM-es sajtóközlemény is erről szól, íme a releváns rész:
“During that time, RIM has avoided designs like the one Apple used in the iPhone 4 and instead has used innovative designs which reduce the risk for dropped calls, especially in areas of lower coverage.”
Egyébként hozzáteszem, hogy az ilyen RIM-szerű savazást elkerülhetik az alábbi két, nagyon egyszerű módon:
1. nem mutatnak be más telefonokat
2. elismerik, hogy ők felvállalták a szakmailag megkérdőjelezhető külső antenna utat
Őszinteség, barátaim.
Crackberry cikk első kommentje:
“By: penpower | Date: Fri, 07/16/2010 – 22:28
Yes, Rim fights back. Steve, your big head sucks!”
Nem követtem az eredeti sajtótájékoztatót, a post-ból meg nem jött le elsőre:
az apple/steve bevallotta, hogy létezik a probléma? Vagy még mindig “no issue”?
Az apple elég semleges cég számomra, termékem tőlük mindössze egy ipod nano. 2-3 éves már az is. De ha bevallanák, hogy feláldozták a térerőt a design oltárán, én megérteném, és bólintanék: ez igen, ezek meglépték. De ez a ködösítés nem szimpatikus.
hcpeter, annyit mondott csak nagyon óvatosan, hogy “ők sem tökéletesek”. Az, amit én írok, tehát, hogy egy olyan konstrukciót hoznak ki, ami potenciálisan veszélyes az attenuációra (hogy van ez a kifejezés magyarul?), nem ismerte el, nem mondta ki.
Gyula meglátására adok egy plecsnit, e felett elsiklottam. (Találkoztál Handrásékkal? Most pont az Almában vannak.)
Az eddigi tapasztalatok alapján 3 féle telefon létezik:

1. Semmilyen körülmények között nincs pálcika-vesztés. Ilyen pl. Handrásé. Ezek a nagyon faszán összerakott készülékek.
2. Bekapcsolt 3G esetén pálcika-vesztés van, ugyanez kikapcsolt 3G esetén nem jelentkezik. Ilyen az enyém. Itt már kicsit fáradtak voltak a sárgák.
3. Kikapcsolt 3G-nél is van pálcika-fogyatkozás. Ilyen is van. Műszak vége előtt lehettek, sz@rtak a minőségre!
Egyébként szerintem nincs eltérés a telefonok között. Ugyanaz az ember (nem mindenkinek pont ugyanolyan mértékben vezető a teste), ugyanazon a helyen (nem mindenhol ugyanolyan a jelerősség) bármelyik telefonnál elő tudja idézni a jelenséget. Ellenkező esetben nem minden telefonban ugyanazokat az anyagokat használták.
De engem ez nem tud érdekelni. Biztosan nagyon elvakult vagyok…
Én csak egy estben tartanám felháborítónak a dolgot, akkor ha szept. 30 után tényleg egy módosított készüléket kezdenének el árulni. Nekem az azt jelentené, hogy beismerték, amit nekem adtak el az szar!
steve már azzal elismerte a problémát hogy reagálni volt kénytelen.
amúgy meg tök jó, hogy szerinte senki nem használna nagy telefont meg ilyesmik, aztán a kis vékony iphonera húzhatod a bumpert?
a 3G és a 3Gs esetében mindegy hogy használsz-e tokot vagy sem mert a kezed ugyanúgy árnyékol tokon át is… a 4 esetében azért kell a tok hogy ne zárd rövidre kb azonnal az antennát hanem legyen egy szigetelő réteg!
u.i.: most komolyan el kellett gondolkoznom így másnaposan hogy ‘Milyen nap van most?’
Azt csak én érzem úgy, hogy a lenti két dolog egyeltalán nem ugyanaz?
- leárnyékolni egy antennát (világ összes telefonja)
- összefogni egy antennát egy másikkal (iPhone 4)
huRedd, szerintem ez térerőtől is függ.
Lehet bárhogy szépíteni, akkor sem illik egy mobiltelefonnak hálózati problémákkal küszködnie.
balázs: igazad van, legyenek újra tégla méretű telefonok amiben elfér az akksi is meg egy ipari méretű antenna is…
Csak nekem nincs gondom kb soha a telefonom térerőjével?
Angelday, az nem függ térerőtől, hogy ha kontaktálsz két különálló antennát, akkor a viselkedésük megváltozik, valószínűleg ezt Steve sem érti, hiszen neki sincs mérnöki diplomája.
“Steve elmondta, hogy a jelenség minden telefont érintő kérdés.”
lófaszt mama. ez k nagy kamu.
“ingyen tokot adnak ”
ennyit a szupervékony mobilról. bunkofon lesz belőle mi?
Neki nincs, de nem is ezen ment el a dolog. Emberek nyilván mondták neki, hogy nem ez a legszerencsésebb konstrukció, Steve mérlegelt és döntött. Ő a góré, érted.
Antenna: Nyugi már, az előző szifonok sem tégla méretűek, mégsem volt ilyen probléma.
Kifejtenéd?
Témában érdeklődőknek: http://db.tidbits.com/article/11435
Nagyon egyszerű, az árnyékolás minden telefont érint, de a GSM és a WiFi antennák összeshortolása által okozott durva jelcsökkenés _nem_, mert ehhez kézzel megérinthető antenna kell.
“ennyit a szupervékony mobilról. bunkofon lesz belőle mi? ”
Bumperrel együt is vékonyabb, mint a 3GS
balázs: ezzel sincs ha nem markolsz rá…
@angelday csak az iPhone-nál tudod összezárni a 2 antennát. Itt NEM árnyékolásról van szó, mint a többi telefon esetében!
tallian.miklos: a mérnöki diplomának mi köze van hozzá?
A Q & A részről nem lehet megnézni a videót valahol?
Arról soha nem csinálnak videót. Szerintem az az oka, hogy az nem kontrollált információ.
Ha rossz az antenna akkor kézzelfoghatót teszt eredményeket akarok látni. Youtube video ahol valaki valahol fogdos egy készüléket nem számít annak.
Egy valódi teszt az minimum 10 ugyan olyan típusú készülék (lehetőleg máskor gyártott) letesztelése különböző helyeken, és nem emberi kéz által fogdosva hanem készíteni egy mérőállványt amiben minden telefon ugyan úgy elhelyezhető és ugyan úgy árnyékol mint az emberi test. Ezek után a mérést megismételni legalább 3 különböző napszakban satöbbi és az egészet dokumentálni. Ha van valakinek ilyen eredménye akkor azt tudom hogy meg próbálta megvizsgálni a problémát. És az eredmények alapján le lehet szűrni valamit hogy tényleg van-e gond az antennával vagy sem.
Ettől függetlenül majd beszerzek egy iPhone4-et és kipróbálom hogy tényleg létezik-e a probléma. Addig meg nem hat meg egyik oldal sem.
Koszi a plecsnit.
Nem talalkoztunk meg, epp beteg vagyok… majd talan hetfon.
Ahogy próbálják elmaszatolni, úgy lesz egyre nagyobb égés, akárhogy is szépíti a tényeket akár Sasvári A. József, vagy Steve Jobs.
2010 van, kiadnak egy prémium kategóriás modern telefont, ami eldobja a jelet ha megfogom. Ez egyszerűen gáz. Az apple nagyon jó ázsióval rendelkezett, amíg mp3 lejátszóban és notebook-okban utazott. És igen, sikere van/volt az iPhone-nak is.
Ésjönade. Merthogy az IT-businessben van pár úriember, aki sikeres céget vezet, és fokhegyről/flegmán kommunikál a vevőkkel. Mert a vevőik többsége szarik arra, amit a kezükben tartott produktum gyártója/tervezője/kiadója mondhatna. Megveszik a telefont mert szép, divatos, jól működik és a hülye is tudja használni. Csak néha szakad a hívás. Egy telefonnál… teccikérteni. A szifon túl prémium kategória egy ilyen hibához.
És Steve sajnos azok közé a seggfejek közé tartozik, mint Jamaucsi Hirosi meg Robert Kotick, akik képtelenek értelmesen kommunikálni a vevőikkel. És egy ilyen fiaskó esetében ez (különösen) kínos hiányosság.
”
“Steve elmondta, hogy a jelenség minden telefont érintő kérdés.”
lófaszt mama. ez k nagy kamu.
Kifejtenéd?”
Még nem találkoztam telefonnal és nem hallottam olyan telefonról ami veszít a térerőből ha kézbe veszed(értsd: selejtes). Főleg ilyen árkategóriában ez ultra nagy gáz. Most jön steve azt kirak egy grafikont, hogy lámlám azoknak is szar, azt szevasz. Hidd el ha akarod, de én nem veszem be.
Az lett volna a logikus lépés, h ami szar azt cserélik és kész. De nem, inkább jött a hegyibeszéd, most meg ingyé tok. Főleg, hogy ezen tájékoztató előtt érdekes dolgok láttak napvilágot az apple véleményéről ezzel az üggyel kapcsolatban.
Mondjuk írtad, h aki akarja annak visszaadják a pénzt, ez mondjuk jó dolog és remélem ez így is lesz.
zsolti:
“Még nem találkoztam telefonnal és nem hallottam olyan telefonról ami veszít a térerőből ha kézbe veszed(”
Pedig szinte valóban az összessel lehet prezentálni, próbáltuk.
CrayTyler: “akárhogy is szépíti a tényeket akár Sasvári A. József”
Ezek szerint nem sikerült elolvasnod / megértened ezt a szakaszt: “A sajtótájékoztató nagy ferdítésének érzem, hogy az Apple azt a nüansznyi dolgot nem kommunikálta, hogy náluk a fenti dizájn-döntés miatt van ez az egész. Ennyi őszinteség belefért volna. Ők ugyanis kihagyták ezt az apróságot a kommunikációjukból: gyerekek, mi kitettük az antennát, bevállalva, hogy jobb lesz a vétel, HA (!) nem fogod le a kezeddel. E helyett az Apple nekiállt kimutatni a jelenséget a piacon kapható más telefonokon is (amiknek ugye belül, elfedett helyen van az antennájuk).”
1. Haters gonna hate. Akinek még mindig az jön le, hogy “eldobja a hívást, ha megfogom a telefont”, az egy troll.
2. A konferencia nem volt őszinte, mert erről az ún. trade-off -ról nem beszéltek, pedig ez lett volna a lényeg. Ezt hiányolja Gruber is, meg mindenki más. A kommunikáció következetlen volt, mert a főirány az volt, hogy bebizonyítsák, a probléma nem iPhone4-specifikus (ami valszeg részigazság), ugyanakkor az ingyen bumper ezt az üzenetet kioltja.
fraki, minden leütött billetnyűvel (ebben a sorrendben!) azonosulni tudok.
Mordon. Ha ez igaz lenne akkor a net évek óta tele lenne olyan cikkekkel, h ha kézbe veszed a telefont akkor leesik a térerő, de vhogy mégse ez van.
Az ugye megvan, hogy allitolag modositottak az antennan azota es kb. 1 hete olyan telokat adnak cserere, amiknel egyaltalan nem jelentkezik a problema. Elfelejtetted irni, hogy steve kiemelte, hogy oneki sosem volt ilyen jellegu problemaja… pedig regota hasznalja az iPhone4-et. Illetve, hogy a felmeresek szerint messze jobb az ugyfelek elegedettsege az uj telefonnal mint a 3GS eseteben volt.
http://gizmodo.com/5587029/iphone-4-silent-recall-some-readers-confirm
Szerintem meg kurva nagy felfújt hülyeség az egész.
Mióta kint van az iPhone, voltak hívásszakadások és azóta hallgatjuk, hogy milyen szar az AT&T. Amiről most szó volt, hogy ha összezárod az antennát, akkor nem kap térerőt, olyan helyeken, ahol egyébként is alig van. Nem tudom milyen minősége van az amerikai hálózatnak, de az a 0.55% tuti, hogy az eleve szar térerővel rendelkező pontokon lakik. Ugyanez van nálunk is, ha nem a 3G-vel túlnyomott betondzsungel közepén laksz. Kiállsz a Rónaság közepére és akármilyen iPhone-od vagy Android-os csodakütyüd van, ha árnyékolsz, akkor eldobja a térerőt a telefon, ez már az A35-el így volt anno.
Nekem ezen a ponton vált világosság a pálcikás szerencsétlenkedés. Azt mondta az Apple, hogy szar térerőben is 5 pálcikát mutatott az iPhone (mint a taft), ami rossz állapotkijelzés. A szoftverfrissítés óta pedig a hőbörgők telefonján 3 jelenik meg, magyarul eleve olyan helyen nézegetik, ahol kevés a nafta.
Ez a jelenség meglesz bárhol és bármikor, ahol eleve szar a hálózat. Eddig is volt hívásmegszakadás, az iPhone 4 után is lesz, csak (újra) rájöttünk, hogy lehet antennát árnyékolni.
zsolti: azért mert aki nem agyhalott az rájön hogy ha van egy adó-vevőd amit árnyékolsz akkor az veszít a sugárzó képességéből. Lásd Csernobil, ott a sugárzó cucc, leárnyékolják jól kis betonnal és lám nem sugárzik annyira. Teccikérteni?
Minden telefon veszít a térerőből ha az antennáját fogod. Mondom ezt én, antenna nickel.
A kérdés az hogy hova tedd az antennát a telefonon belül vagy kívül ahol a user legkisebb százalékban fogja meg.
Ne hari Angelday, nem akartam személyeskedni, csak eldurrant az agyam.
várom a soron következő iphone-t. bízom benne, hogy annál már megoldják ezt a nevetséges problémát. bumper gagyi. a bumper kombinálva a dinoszaurusz itunes-zal nekem túl sok. (és erre rájön a friss élmény, hogy tönkrement a 3gs-em töltője… 15 év alatt semelyik telefonomnak vagy mp3 lejátszómnak nem ment tönkre a >töltője<.
)
Az lehet hogy a szabadon lévő antenna lefedve annyi térerőt produkál mint ha alapbol a telo belsejében lenne az antenna?
Mindenki elsiklik a nem “standardized” szó felett, pedig ez a későbbi pereskedésnél fontos lesz. Az Apple csak azt demonstrálja, hogy a csíkok más telefonoknál is leesnek, mást nem. A jelerősség dBm értéke is ismeretlen és az is, hogy a példákon megszakad-e a hívás.
cegger, ne bassz már, Steve sem teszi fel a bumpert. Megy az anélkül is.
antenna világos, csak itt az a gebasz, h a másik apple fan blogon is megírták, h a mérnökök már egy éve jelezték, h te steve ez szar, ő meg csak legyintett, h nem érdekes. erre jött a poén, h még pár hete is tagadták h ezzel gebasz lenne, mint olvasható volt több helyen is. szal innentől apple fuck, pedig pont azért olvastam azt az apple blogot is, h iphone 4 v. vmi android legyen, de kra nem tetszik már maga a cég se.
kihangsúlyozom, h Nekem nem tetszik ez az egész. h más mit használ az nem érdekel. ő pénze, ő dönti el mire költi, így ha ez kell neki vegye. remélhetőleg egy jót fog kifogni és elégedett lesz vele, innentől meg tök mind1, h ki mit mond.
AD úgy is vesz valsz, akkor gondolom lesz tartós teszt is itt, remélhetőleg a hibák felsorolásával együtt, mert minden telefonnak vannak hibái, ez tény. tökéletes tel nincs és nem is lesz, soha.
Angelday: attenuáció = csillapítás
Cegger: a következő szifonra én is kiváncsi leszek, nem tudom mi lesz benne az újítás, talán 6 megapixeles kamera
A következő modellben az lesz az újság, hogy azok is meg fogják venni, akik most nem teszik.
Én imádom ezt a márkát és meg fogom venni. Már első nap, jóval a gate előtt bejelentettem, hogy fehér iPhone-t veszek narancssárga bumperrel.
joci a htc legendnek nem megy el a terereje akarhogyis tartom. azt hiszem ezzel erkeztunk el oda hogy mar telleg csak a fogyatekos apple huszarok lapatoljak ketpofara a szart amit steve jobs odafosott
hajra sracok, le ne maradjatok! jovore remelem mar htc lesz az iphone5 es android fut rajta
az apple azzal ismerte el hogy gond van az antennaval – es ezt mar regebben is leirtam valahol, talan handrasnal – hogy legyartotta a bumpereket. miert gondolom ezt?
1. ugye az ipod zoknikon kivul – ha jol tudom – nem gyartottak soha semmilyen tokot/taskat/akarmit semmilyen termekhez (ipod, iphone, macbook), de meg olyan kiegeszitot sem sokat, plane nem fillerest, amit fontosnak ereztek keynote-on reklamozni es azutan az apple.com-os iphone oldalon hirdetni.
2. ez a kinai froccsontott muanyagnak kinezo valami mintha amugy sem nagyon illeszkedne az apple dizajnra kihegyezett termekei koze.
ez eddigi elmeletemet tovabb erositi most az, hogy ezutan ingyen meg is kapod a telefon melle mert az bevallottan javitja az antenna mukodeset. nem nagyon tudna meggyozni senki hogy ezt nem tudtak mar elore. valami olyasmi allhat emogott hogy eloszor azt hittek viszik majd a bumpert mint a cukrot, mert szinesse tenni valamit es ezzel valasztast adni az emberek kezebe mindig meno. aztan amikor lattak hogy ez nem jott be – hat persze hogy nem mert ocska hatast kelt – es a neten (szaksajto vagy bulvar ki hogy nevezi) mindenki az antenna problemairol beszel akkor ugy dontottek hogy ingyen odaadjak. ez utobbiban meg talan volt egy kis szerepe a gizmodos ingyen bumper peticionak is, valahogy el kene mar zarni azt a savcsapot.
Samsung Montem van és az is ugyanúgy eldobja a térerőt szóval ez az egész egy felfújt baromság…
Arra leszek kiváncsi hogy a következő generációnál megtartják-e a designt, illetve ha megtartják, akkor megoldjak-e a hibát a design megtartásával. Mert az biztos hogy mindenki ezt fogja elsőnek letesztelni..
Ahelyett hogy kritizaljuk az Apple kommunikaciojat, inkabb tanulni kellene belole. Igy kell kezelni egy ilyen helyzetet. A kerdes mar regen nem az hogy elkurtak-e az antennat.
Amikor dontenek a helyzet kezeleserol akkor az Apple elott egy dolog lebeg: PROFIT.
Ugy kell megoldaniuk a helyzetet hogy a leheto legjobban jojjenek ki belole anyagilag. Ha kicserelik mind a 3 millio telefont az kurva sokba kerul, meg nekik is.
Eloszor nyilvan be kellett probalkozni azzal hogy csupan szoftveres a dolog. Erdemes elolvasni ujra a press release-t, zsenialisan van megfogalmazva. Mivel ez a magyarazat nem mukodott, igy osszeszedtek par adatot ami segit olyan fenyben feltuntetni a helyzetet ami szamukra elonyos. Ez az eloadas nem atomfizikusoknak szolt.
2 het mulva az atlagos vasarlojuk ennyire fog emlekezni:
1. iPhone 4 – vilag legjobb okostelefonja
2. Szar az antennaja – de szoftveres javitas volt es ingyenes tok!
(ennek kulon orul, amugy is venne, kb 90% hasznal)
2+ Minden telefonnal elojon a hiba, latta a videokat!
Azt sem engedhettek meg hogy nem lepnek az ugyben, hiszen az artott volna az Apple megitelesenek. Az iPhone 4 tulajdonosokhoz intezett elso kerdes:
Neked is elmegy a terero ha “rosszul” tartod? – ami nyilvan kurva idegesito egy ido utan, frusztralna a vevoiket.
Erre most jott a frappans valasz:
- Nem megy el, de igy is kaptam INGYEN tokot!
AD első nap nem veszel fehéret itthon, nem lesz
Számomra implicite benne volt a sajtótájékoztatóban az a beismerés, amit hiányolsz:
“We knew that if you gripped it in a certain way, the bars were going to go down a little bit, just like every smartphone. And we didn’t think it would be a big problem because every smartphone has this issue.”
Aztán később:
“The iPhone 4 antenna is an exterior antenna, which doesn’t use internal space, so we can add more battery and give it a longer battery life. And there are some other advantages too. It’s the thinnest smartphone in the world. So we try to have our cake and eat it too. We try to have great design and great performance.”
Tehát Jobs maga is felsorolta a megoldás bizonyos előnyeit (igaz, az ideális esetben elérhető jobb vételi lehetőséget kihagyta), és elmondta, hogy a problémáról tudtak, de nem tartották fontosnak. Azaz mérlegelték a lehetőségeket és döntöttek.
A magam részéről egyébként hosszú távon sokkal okosabbnak tartom, hogy Steve nem szaggatta meg a ruháit és nem mondta, hogy gyerekek, elkúrtuk. Egykori miniszterelnökünk sorsából láthatjuk, mi történik, ha valaki beismeri a hibáit és a közvélemény tudomást szerez erről. A felvállalt kudarcot nem bocsátják meg senkinek. Még egy hétig ettől lesz hangos a tech sajtó, aztán mindenki továbblép. Középtávon az Apple narratívája fog érvényesülni, jövőre meg úgyis jön az új modell, és akkor eldicsekednek majd azzal, hogy “we have figured out a way to greatly improve reception…”.
Érdekes, hogy amikor először megjelentek a pletykák vagy szabadalmak az üvegből illetve kerámiából készített készülékházakról, akkor mindenki arra gondolt, hogy az antennák leárnyékolásának elkerülésére keresnek a műanyagnál elegánsabb megoldást. Nem így lett.
“nem lesz új konstrukció és nem lesz visszahívás sem: ők ezzel annak idején is tisztában voltak, bevállalták”
Na EZ az, amihez méretes pofa kell.
Megcsinálnak valamit, amiről már akkor tudják, hogy SZAR.
A bemutatón MELLÉKESEN bemutatnak egy valag csillivilli keretet hozzá, vajh miért…
Közlik, hogy tartsd másképp (te fasz, az eddigi telefonjaid is szarul fogtad, csak ez maradt ki a mailjéből…)
Amikor rájönnek, hogy mindez lófaszt nem ér, adnak INGYEN bumpert. VAGY visszaveszik.
Ez nem más, mint beismerés. Szart adtunk el nektek, de visszavesszük ha elhozzátok hozzánk. szeptemberig. Utána le vagytok szarva.
Ez lesz akkor, amikor a dizájner csapat az erősebb, és nem a mérnöki team.
Mindegy mi az, csak jól nézzen ki. A szart is eladják aranypapírba csomagolva (és valljuk be vannak olyan elvakult marhák, akik megveszik akkor is, ha tudják, hogy szar. Majd győzködik magukat, és másokat, hogy ők nem tapasztalják, és egyébként is: mindenki más hülye aki nem ilyen kifinomult gyönyszemet vesz…)
Pont azt bukta el a szifon a bumperrel, ami miatt megvettem volna. így tulképp csak 2 üveglap, egy színes filléres kerettel. Neszebazdmeg…
félreértés ne essék, nem védeni akarom az apple-t, és nem vagyok
elvakult fanatikus sem. engem például határozottan irritált az a
“közlemény”, még az elején, amiben munkás pisti kijelentette, hogy a
kedves vásárló rosszul fogja a telót. azért ez erősen az emberek
hülyének nézése.
másrészről meg, én úgy látom, itt egy összetett dolog van a háttérben,
ami több elemből áll. egyfelől úgy gondolom van némi alapja annak,
hogy egymás mellett indul a két antenna a készülék burkolatán, és ha
valami módon összezárod őket, akkor ez problémát jelenthet,
kiolthatják egymást. én úgy látom laikus szemmel, persze lehet
rosszul, hogy figyelembe vették, mit nyerhetnek, és mit veszíthetnek.
a külső antennával elérték, hogy a készülék minden eddiginél jobb wifi
vételt (az apple cuccoknak eddig is legendás volt a wifi jel észlelés,
ez nem véletlen) és teló jelerősséget/vételt produkált. (ezek amúgy
szintén tények, ugyanaz az amerikai fogyasztóvédelem dobta ki az
elemzést, ami utóbb az antennaproblémára hivatkozott. no comment…)
másrészről meg kizártnak tartom, hogy nem gondoltak bele, hogy mi van,
ha rövidre zárják a két antennát. szerintem átlagolták az emberi bőr
vezetőképességét, és ehhez állították be az antennát. gyaniítom, hogy
ez okoz gondot a bolygóegyüttállásoknál. (izzadt kéz, krémes kéz,
rossz térerő) ez persze csak az én véleményem, és egyáltalán nem menti
a helyzetet, csak magyarázatot keresek rá.
a következő elem egy elég gyakori jelenség, és szerintem az apple ezt
akarja meglovagolni, hogy elterelje a figyelmet az előző dologról. ez
pedig az, hogyha rossz térerő jelzésnél (a régi szoftver szerint,
amivel az átlag telók mennek) ha bizonyos szögben tartod a telót, és
jól rámarkolsz, az eldobja a jelet. ez így volt az én sony
ericssonomnál (k800i, c510i) az ismerősöm nokiájánál (n97) és
szerintem még sok más telónál. (igen a 3gs iphonom is illen)
akkor most a szoftver.
ahogy én levettem a dolgot, a
jelerősség kijelzése eddig nem volt teljesen korrekt. ha már megvolt a
jelerősség 50-60 százaléka, a készülék teljesnek jelezte a térerőt. kb
mintha egy színuszos görbe lett volna fokokra osztva. és nem csak az
apple-nél. a mostani rendszer az én olvasatomban egyenletesen van
elosztva. (amióta feltettem az új szoftvert, egy csíkkal kevesebb van
itthon) bővebben itt van leírva a dolog, van egy ábra a jelerősség
leosztásról, valamint egy összehasonlítás egy androidos gép jelerősség
osztályozásával:
http://beszeljukmac.com/index.php/weblog/comments/megjelent_es_azonnal_letoltheto_az_ios_4.0.1/
persze “messziről jött ember azt mond amit
akar” nincs térerő mérőm, nem tudom ellenőrizni, de a cikkben a
teszteket NEM az apple csinálta.
végül szerintem ez az egész dolog egy mesterségesen kavart botrány.
nem szent az apple, és vannak hülyeségei, de mégiscsak produkáltak
hárommilliós eladást a világ legdrágább okostelefonjából két hét alatt
úgy, hogy csak az usában kapható az a szar. ez fegyvertény, és a
piac reakciója borítékolható volt. (és szerintem ezért
nevezte néven a legnagyobb riválisokat. ez nem az emóciókról szól, ez
kőkemény üzlet)
az apple 30 napig visszavásárolja a telót, ha visszaviszed, hogy nem
tetszik. nem hiszem, hogy hárommillióan vették volna meg, ha annyira
szar, hogy nem lehet használni, eldobálja a térerőt, megszakítja a
hívást. szerintem ez baromság. egyszerű felfújt lufi, és csak addig
fog tartani, míg a teló el nem terjed.
na peace!
@petneki kábel
“A magam részéről egyébként hosszú távon sokkal okosabbnak tartom, hogy Steve nem szaggatta meg a ruháit…
[...]
…mi történik, ha valaki beismeri a hibáit és a közvélemény tudomást szerez erről. A felvállalt kudarcot nem bocsátják meg senkinek. Még egy hétig ettől lesz hangos a tech sajtó, aztán mindenki továbblép.”
gyerek, teostoba vagy, mint a tök.
Kennedy a disznóöböli fiaskó után a nagy és széles nyilvánosság előtt minden felelősséget magára vállalt. érdekes mód, és minden előzetes várakozás ellenére ezek után a népszerűsége nőtt.
tecccikérteni?
Aki latta a videot – es meg is ertette – annak tok egyertelmu, hogy Steve elismerte, hogy hiba van a keszulekkel. Hiba van a keszulekkel de a netes irasokkal ellentetben az adatok azt mutatjak, hogy csak nagyon elenyeszo szazalekot erint ez a problema. De mivel ok arra torekednek, hogy minden vasarlo boldog legyen igy adnak ingyen tokot vagy cserelik a telefont.
Igazabol ok sem ertik, hogy miert van az, hogy valakinel jelentkezik a problema, tobbeknel meg nem. Szerintem is valami olyasmi lehet, hogy az iPhone 4-ben ott a potencionalis lehetoseg, hogy a kezeddel zard a ket antennat es innentol kezdve csak azon mulik, hogy ki mennyire “vezeto”. Valahol ok is tudjak, hogy ez a problema, ezert kinaljak megoldaskent a bumpert.
Viszont az a resz, ahol bemutatjak, hogy mas okos telefonoknal is jelentkezik ez a problema tenyleg egy kurva nagy csusztatas. Talan latszatra a vegeredmeny ugyan az, de eredeteben a ket dolog teljesen mas. Amit a videon prezentaltak, az csak akkor idezheto elo, ha az adott helyen a terero tenylegesen nagyon gyenge, bar valami nem stimmel mert akkor a telefonok alap helyzetben sem mutatnanak maximum jelerosseget. Szoval ha egy olyan helyen vagy a mobiloddal ahol gyenge a jelerosseg, akkor barmilyen arnyekolas szamit. Ilyen helyen meg az is okozhat valtozast, ha siman kiszallsz az autobol vagy felmesz egy magasabb pontra. Viszont az uj iPhone eseteben szerintem jelerossegtol fuggetlenul is eloidezheto ez a problema, mert itt nem arrol van szo, hogy arnyekolod a telefont, hanem egyszeruen bezavarsz az antennanak azzal, hogy zarod egy masik antennaval.
Hozzatennem, hogy ahol bemutatjak a tobbi telefont szerintem ott van valami trukk a hatterben, mert ezeknel a telefonoknal, maximalis jelerossegnel lehetetlen eloidezni ilyen merteku, teljes arnyekolast kezzel. Ha pedig az lenne amit Steve mond, hogy ez egy gyenge jelerossegu helyen tortenik, akkor alap helyetben sem mutatnanak maximumot. Megjegyzem, hogy sem a Nexusomon, sem a Blackberrymen nem tudtam eloidezni ezt a jelenseget abban az esetben, ha maximalis a terero!
Meg annyi, hogy az irodankban van egy pont, ahol az egyik szolgaltato jele teljesen lemegy, ugymondva egy palcikanyi jel sincs meg is tudok tokeletesen telefonalni, se szaggatas se hivasbontas nincs. iPhone eseteben viszont arra panaszkodnak, hogy amikor elmegy a jel, akkor a hivas illetve az adatforgalom is. Ez bennem csak azt erositi meg, hogy nem a terero arnyekolasa a gond, hanem az antenna zavaras ez pedig tenyleg tervezesi hiba akkor. Ha igy van viszont, akkor egy sima lakkozas megoldhatta volna. Vagy barmilyen mas, atlatszo, vekony retegu szigetelo anyag felvetele.
De mi lesz szeptember 30-an!?
Egy dolog felett elsiklott Józsi és sokan mások is, összesen 0,55% jelzett az applecare-nél problémát. Ez azt jelenti, hogy igazából nagyo kevés embernek van problémája, sőt a legtöbb elő sem tudja azt idézni. Én sem tudtam,akárhogy próbáltam.
Csak azt nem értem, hogy ha ez a dizájn volt a fő szempont, akkor miért nem úgy oldották meg a dolgot, hogy:
-Minden úgy ahogy most van, csak kap egy szigetelőréteggel elválasztott fém keretet a mostani antennák köré.
Ki kell húzni az üveget a szélső fémkeretig… kicsivel nagyobb kijelző, kevesebb szívás és voálá.
Jelentkezzek antenna mérnöknek az Apple-höz?
Gyula
“Ahelyett hogy kritizaljuk az Apple kommunikaciojat, inkabb tanulni kellene belole”
nebassz Gyula, akkor ezentul minden gyarto hazudozzon osszevissza a tervezesi hibairol? nem a lift nem biztonsagos es azert szakadt le, hanem te nem nyomtad meg jol a hivogombot?
a toyotanak is ezt kellett volna valaszolnia a gazpedal beragadasara, nem? “ne nyomd a pedalt, b+”. a citroennek is beragad, ha elotte raontunk 1 kg ragasztot!
felrobbant a csernobili eromu? hat persze, a hulye userek forditva dugtak be a mosogepet a konnektorba, azert.
De ha már ennyi okos ember megfordul itt, írja meg valaki légyszi hogy milyen tapasztalatok vannak a T kábeles netjével Bp belvárosában? (nincs optikai csak sima koax a házban). érdemes? ha nem mit?
@eN
A Toyota először ismerte be, hogy gondok voltak a gázpedállal
A vállalat szerint a gázpedál beragadása miatt visszahívott járművek egyikével sem történt ütközéses baleset, azt pedig nem tudni, hogy a szőnyegproblémás kocsik közül mennyivel fordult ez elő.
Az amerikai országúti közlekedésbiztonsági felügyelethez mintegy 3000 panasz érkezett a Toyoták váratlan gyorsulása miatt.
A Toyota szerint az ütközéses balesetek többségéért az autóvezetők hibás pedálhasználata volt a felelős, vagyis az, hogy a fékpedál helyett a gázra tapostak rá.
http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-366829
Tényleg Józsi!
Nem nevezel be egy ilyen túrára?
http://www.youtube.com/watch?v=y1Nd1qtk1Go&feature=player_embedded
lenne mit írni róla
Ismertem korábbról és nem nevezek be.
Tegnap az élő közvetítés közben írta valaki, kiírtam:
“Józsi, ez egy PR botrány. Minden amikor 911 után a légitársaságoknak nem valós problémával kellett szembenézni: az emberek azt hitték, hogy nagyobb a terrorveszély, mint előtte, pedig nem volt.”
@slanki – Koszi! Ez pontosan igy tortent, es ott nem “dropped call” volt a tema hanem halott emberek.
@eN – Egy ceg eldontheti a sajat termekerol hogy mik a prioritasok, ahogy azt mindig meg is teszik. Funkcionalitas vagy esztetikum. Az Apple egy furcsa megoldast valasztott az antennara. Ha elolvasod az eredeti press release-t, akkor lathatod hogy nem volt benne hazugsag. Csak idot vettek maguknak hogy lassak mennyire nagy a gond.
A liftes peldad tenyleg jo, de gondolom azt a “you hold it wrong”-ra irod. Annak az emailnek az eredete nem egyertelmu, az Apple jelezte hogy nagyon sok Steve Jobs email kamu. Nekem nem remlik hogy az Apple hivatalosan (!) a felhasznaloit vadolta volna valahol.
Tovabbra is azt mondom hogy a helyzetet igy kell tokeletesen kezelni. Erre majd az ido ad valaszt, de szerintem az iPhone 4 a legsikeresebb okostelefonkent fog visszavonulni jovore.
Arra azert kivancsi lennek hogy szerinted mit kellett volna tenniuk.
Jelentem, hogy mind a BlackBerryn, mind a feleségem Nokia telefonján lecsökken a térerô, ha úgy tartom ahogy az iPhone 4-nél is leromlik.
N95 8GB-ot iPhone 4 fogással is csak egy pálcika megy le a 6-ból. Szóval nem hinném, hogy az Apple elcseszte volna. Szerintem KURVÁRA elcseszte, ha nekik tényleg úgy lemegy. És akkor jönnek a “Mi sem vagyunk tökéletes” dologgal. Ez lesz az új szlogen?Kedves Apple, Tits, or GTFO!
@Gaborr11 – Az hogy hany “palcika” megy le teljesen lenyegtelen. Ez egy szoftveres dolog; minden gyarto a sajat belatasa szerint skalazza a dolgot. Ezt osszehasonlitani kulonbozo gyartok kozott nem erdemes. Ahogy irtad is, a NOKIA-n eleve 6 palcika van amit nehez 5-tel osszehasonlitani…. de mint irtam a jelentesuk is homalyos. Ennel komolyabb meresekre van szukseg.
1942-ben Heisenberg úgy tájékoztatta a Führer-t -egy számolási hiba következtében-, hogy az atombomba előállítása elvben lehetséges ugyan, de nem a közeli jövőben. Emiatt Hitler leállíttatta az atombomba projectet és az erőforrásokat a V2 fejlesztésére összpontosították.
A projecten dolgozó többi fiatal német fizikus egész egyszerűen nem mert szólni Heisenbergnek és a Führernek a tévedésről. A következmények ismertek.
Az iPhone4 antenna története is valami ilyesmi lehet. SJ. kommunikációja és történtek kezelése abban az esetben teljesen konzisztens, ha a SJ meg van győződve róla, hogy valóban csupán némi növekedés történik a csillapításban és nem alapvető gondról van szó.
Feltehetően volt(ak), akik valóban tudtak a probléma súlyáról (akár Ruben Caballero), de az ebben a kérdésben felelős mérnök úgy tájékoztathatta SJ-t, hogy bár lehetnek nehézségek, de “megoldják”, illetve ezek nem okoznak majd jelentős vételi problémákat. SJ ennek fényében döntött a nagyobb akku és a merész design mellett (nyilvánvalóan szó nincs arról, hogy a külsőleg elérhető antenna javítaná a vételt, ettől függetlenül az új antenna önmagában lehet jobb, mint a régi).
Ha ez a probléma komolyan felmerült volna, akkor nyilván lett volna olyan filléres megoldás, amellyel -tartva a jelenlegi designt- megoldhatták volna a problémát-. Akár szigetelőlakk, akár a kritikus részre szigetelt betét, akár nagyobb távolság az antennarészek között. Ha szükségesnek tartották volna.
Kizártnak tűnik, hogy SJ érdemben tájékoztatva lett. Elképzelhető, hogy a felelős ember idővel szembesült a tévedésével (bumper koncepció), de egy ilyen gyenge adójel melletti kritikus vételi hiba a beszámoló 483. oldalán bír kinézni úgy, mint valami pár százalékos csökkenés a bal alsó, kisebb, és különben is furán érthetetlennek tűnő grafikon érdektelenebbik felén.
A következmények pedig egyelőre nem ismertek.
“Kizártnak tűnik, hogy SJ érdemben tájékoztatva lett.”
Annyira nem elképzelhetetlen nekem az a verzió, amiben Steve beleszeret ebbe a modellbe és keresztülviszi tűzön-vizen át. És lőn!
iPhone 4 és az antenna-gate
http://blog.kaprinay.com/post/820597411/iphone-4-es-az-antenna-gate
szerintem.
@angelday:
Ebben a szcenárióban minden reklámszereplővel épp úgy tartatni az eszközt, majd betolni a holddifferentet nem tűnik racionálisnak. Steve nem kommunikál ilyen öntökönszúrásos eszközökkel egy év rákészülés után.
Ez példa nélküli.
istvannak, isten foldi helytartojanak akkora befolyasa van, hogy hirtelen mindenki blackberryje es nokiaja is egybol erintesre csokkenti a tererot. a htc-sek meg tuti hazudnak. igy a vilag rendje helyreallt, minden mehet tovabb. szerintem egy almas zaszlot kene kuldeni a kozel-keletre is, egybol beke lenne es nyugalom.
(harom hetig lehetett olvasni arrol hogy elmegy az iphone 4 terereje. egyetlen magyar blogon sem irt senki olyan bejegyzest vagy hozzaszolast hogy akar csak egyetlen nem apple model is igy viselkedne. miota istvan megmondta hogy ez nem az o hibajuk hanem az okostelefon-ipare hirtelen lattam vagy otven ilyen hozzaszolast hogy az en es apam/anyam/ferjem/felesegem/fiam/lanyom/kutyam/madarpokom blackberryje/nokiaja/desireje/motorolaja/alcatelje/vertuja is azonnal lecsokken egy/nulla/minuszegy palcikanyi tererore ha csak ranezek. hiteles.)
@gex: ha te nem latsz valamit, az nincs is, aha. A botrany kipattanasakor magyar forumokban is irtak tobben, hogy sikerult masik keszulekeken reprodukalniuk a jelenseget.
New Yorkból jelentem
Nem megy el itt sem a térerő.
Szerző: Handras, 2010. July 16.,
Antennagate szerintem
New Yorkban akkor is elmegy a hálózat, ha csak simán lerakom a telefont az asztalra.
Szerző: Handras, 2010. July 17.,
@Dr. Szöszi:
learnyekolni egy telefont (-1 palcika) es rovidre zarni az antennakat (-4 palcika) nem ugyanaz a jelenseg. fentebb is elhangzott mar hogy nem kene osszemosni.
“ha te nem latsz valamit, az nincs is, aha”
te ugyanezen okbol – a bejelentes ellenere – sem hiszed hogy gond lenne igaz?
Érdekes volt nézni, ahogy Steve nem találja a helyét a színpadon. Nincs hozzászokva ahhoz, hogy nem forradalmi új termékekről beszél, hanem válságkezel. Nagyon nem volt formában. Én most először hallottam szót téveszteni, mondatot újra kezdeni (jó, most is csak egyszer). Amikor az eladásokról illetve a végén az ingyen tokról beszélt, akkor jöttek a szokásos kivárások, illetve visszakérdezések, ahol normál esetben a taps következik és csak néma csend volt a válasz a nézőtéren. Steve meg csak állt ott és nem tudott mit kezdeni magával.
Szerelmese voltam az új iPhone-nak, és venni is terveztem, mert a jelenlegi 3G-m eléggé “öregecske” már, és ideje lenne lecserélni. De kicsit elgondolkoztam ezen.
Nem azért, mert veszít a telefon a térerőből, mert istenem, valóban bármelyik telefon képes erre, még ha nem is olyan mértékben, mint ahogy az iPhone 4-el kapcsolatban a videókban láthattuk. A bizonytalanságom oka a kommunikáció.
22 nap kellett arra, hogy aztán az Apple robbantson, és bemutasson 3-4 videót arról, hogy más termékeknél is előjön a hiba. Kérdezem én: erre kellett a 100 milliós laboratórium? Idehaza, a négy fal között is meg tudtam volna úgy fogni akármelyik telefont, még szerintem a urán sugárzásával egyenértékű katonai rádiót is, hogy veszítsen a jelerősségéből, és senki nem vonta kétségbe idáig sem azt, hogy más készülékeket is le lehet árnyékolni.
De könyörgöm, nem lehetett volna beismerni, hogy kár volt revolúsöneri külső antennát alkalmazni? Hogy a két antenna csatlakozási pontját nem oda kellett volna rakni, ahol a felhasználó könnyedén össze tudja zárni? Nem lehett volna valami vékony lakkréteget húzni erre a többszázeres telefonra, hogy ne legyen olyan könnyű 4 pálcáról No szörvájszig meríteni a telefont?
Egyébként is a tököm teli van már a ferdítésekkel. Az iPhone ugyanis nem nulla csíkig megy le térerőben, hanem konkrétan eldobja a jelet. Nem kicsi visszaesés ez, hanem gyakorlatilag a szolgáltatás mint olyan megszűnik létezni adott fogásnál.
“Nem lehett volna valami vékony lakkréteget húzni erre a többszázeres telefonra,”
Egyesek szerint épp ezt csinálja az Apple az új szériában gyártott készülékekkel. (vesd össze: “Silent recall”)
suexID : “Kérdezem én: erre kellett a 100 milliós laboratórium?”
Ne legyél már uborka!
Nem. Nem erre kellett a 100 millós tesztközpont. Ezt a központot 5 év alatt építették fel ekkora pénzből és a wireless eszközeiket tesztelik rajta, köztük az iPhone 4-et is. Az Apple azért mutatta most be ezt a központjukat, hogy megmutassa a világ számára: nem kóklerek, szakemberekkel készítették el a vasat.
Egy dolgot nem mondanak el, ezért ezt tőlem kell megtudnod: Steve Jobs döntött úgy, hogy ez a “problémás” (értsd: rosszul fogod meg, hopp, lemegy a térerő) dizájn bevállalható.
Ezt ő mondta neked józsi, igaz?
Józsi, ez így szép és jó, de ez valahol ütközik a “we love our costumers” szöveggel, ami többször hangzott el a fél órás videóban, mint az ámen egy szentmisén. Ha Steve szeret, akkor olyan telefont szeretne nekem eladni, aminek a megvásárlása előtt és után sem lesz kétségem afelől, hogy a vásárolt produktum nem csak egy drága ékszer, hanem használható eszköz is.
Onedin Kenedi: ez csak József elmélete, csak ő most már egészen elhitte – “de jó lenne… de jó lenne… de jó volt!”
tényleg nemtom, meddig kell rágni a gittet ezen az orbitális faszságon. különösen azokat nem értem, akik ebbe belekapaszkodnak, és ettöl lesz “szar” az iphone. (ill. ha jól értem, attól, hogy ahol amúgyis szarabb a térerö, ott valamivel rosszabb a vétel). akinek nem tetszik vegyen nokiát, vagy valami más szart.
(öszintén, leginkább magamat nem értem, hogy minek szólok ehhez hozzá egyáltalán!
)
“Az Apple azért mutatta most be ezt a központjukat, hogy megmutassa a világ számára: nem kóklerek, szakemberekkel készítették el a vasat.”
Nekem úgy tűnik, a modern (Google előtti), szoros vállalati hierarchia közvetlen gyümölcse ez a fiaskó. Nyilván az Apple a legjobb fejeket szedte össze a cucc fejlesztéséhez, de képzeljük el a következő szituációt:
Dezső (aki technikus) bemegy a stargate-be, hogy végrehajtsa a kísérleti tervben előírtakat. (Az ilyen tervek céljait súlyosan proaktív meetingeken előre kidekázzák, attól még a terv készítője sem térhet el). Dezső döbben, mert a telefon érintésre lepetéz, viszont ennek vizsgálata nem volt előírva, nyilván. A kísérletet végrehajtja, dokumentálja. Eddig ok. Viszont.
- Ha beírja a megjegyzés rovatba, hogy a telefon összeomlott érintésre, akkor nagyjából azonnal kirúgják, mert nem az előírás szerint, kesztyűben fogta a telefont, illetve mert eltért az eredetileg leírtaktól.
- Ha a terv készítőjének tudomására hozza, és az dokumentálja, akkor ő repül, mert a 100 millás laborban kupleráj van, és képtelenek követni az előírásokat.
- Ha a terv készítője mégis jelenti, akkor azt pont leszarja az illetékes, mert jelentős erőforrásokat kellene csoportosítania egy végül akár marginálisnak bizonyuló probléma igazolására, miközben az ő feladata csupán a végtesztelés egy olyan prototípuson, ahol a kézrátételes tesztek már rég lezajlottak egy korábbi fázisban, ahol kísérletek ezrei során jól szerepelt az antennadesign.
- Ha ezek után mégis jelent és engedélyt kér a kísérletekre, akkor még felsőbb szinten dönteni kell, hiszen ezzel az egész project visszakerülhet a tervezés egy megelőző stádiumába, amely már lezárult.
De miért is nem utalják vissza? Az előkészítő részleg újra megkapná a feladatot, és elvben öt perc alatt rájönnének, hogy szigetelőlakk szükséges. Node:
- Proaktív meetingek egész sora szükséges, ahol kijelölik az irányokat, célokat;
- Kísérleti terveket kell készíteni, végrehajtani, dokumentálni. Nem egyet, az összes eddig végrehajtott mérést újra el kellene végezni a lakkozott prototípuson. Ez ugye a jelzett több ezer, a kísérleti feltételek minden létező kombinációjának megfelelő mérést jelent. Különböző páratartalom, hőmérséklet, jelerősség, zavarok, mechanikai terhelés, mondom: mindent újra kellene tesztelni.
- Előtte azonban megfelelő lakkot kell keresni. Amely nem kopik le, bírja a meleget, hideget, párát, kéznedvességet, jól tapad a fémhez, bírja az öregedéstesztet, megfelel n+1 szabványnak. Meghatározni a lakk optimális rétegvastagságát, technológiát kidolgozni a felvitelre (beleértve a szervizben szétszedés és újra összerakás esetét is), stb.
- Miután minden kész, újra végig kellene menni azokon a protokollokon, amellyel az egyik tervezési fázisból a prototípus átkerül a következőbe, hogy aztán a technikus megint találjon valami apróságot.
És vegyük észre: az eredeti kísérlet sikerrel zárult, a megfelelő számok a megfelelő rubrikákban, az antenna minden létező teszten jól szerepelt és van nagyjából tíz felső szintű vezetőnk, aki okét mondott már egy végül hibás prototípusra. A vicc az, hogy ezt egyébiránt szakmailag teljesen korrekten tették, hiszen a eredményeknek megfelelően nem is tehettek volna másként.
Azaz a gyakorlatban, ha a fejlesztés elején az épp aktuális felelős egy kérdés prioritását csökkenti és annak vizsgálata később elmarad, akkor az a későbbiekben már nem nagyon pótolható. És bár hihetetlen ugyan, de ha a soros meetingen másodszorra is be mered tolni a problémádat, akkor jó eséllyel kirúgnak, vagy megaláznak, hiszen nem azzal foglalkozol, ami és amilyen sorrendben végül elő lett írva. Annyit tehetsz, hogy dokumentálsz és a végén legfeljebb röhögsz, ha a cég nem bukik bele végül a fiaskóba.
Mondok mást: az új kijelző jóval törékenyebb, mint a régi, hiszen keményebb, karcállóbb, ridegebb. Ez is átment és még meg is marketingelték.
a kommunikációjuk stílusa felet én nem tudok elsiklani, “tartsd így a telefont” a kurva anyád és hasonló megmozdulásokra gondolok, ez bőven elég ok hogy ne vegyek soha ipfón négyet
Nálunk is ilyen szobában tesztelik a cégnél az új antennákat meg rádiókat. Bár az nem ekkora:-)
No comment http://bit.ly/auU0c6
Mintavételezés. Ma megnéztem a főnököm 4-es szifonját. Azt mondta mint felhasználó, hogy nála semmilyen antennás anomália nem jelentkezett és szerinte bullshitelés.
Vegyétek vigyétek mert jó!
Most kaptam kezhez 3 het + 7 ora varakozas utan…eljen a Softbank. Ezentul csak az merje szidni az otthoni szolgaltatokat aki tapasztalta mar micsoda Balkan van peldaul a fejlettnek hitt Japanban.
Naszoval, egyelore nalam + ismerosoknel nem igazan lehet reprodukalni jelenseget (pedig Softbank halozat nem tul kraftos meg Tokyoban sem), viszont 3GS-hez kepest eszmeletlenul melegszik kezben fogva+internetezve az uj iPhone.
Viszont a display elkepeszto…dobbenetes, mennyire nem “szamitogep” kijelzore emlekeztet, hanem valami sokkal termeszetesebb analog kepre.