Welcome to Hungary!
Direkt ezért bementem hazafelé az Allee-ba és megpróbáltam megvásárolni a Calzedonia egész városban reklámozott fürdőruháját 38-as méretben a barátnőm számára. Nem kapható. Másfél hónapja hiánycikk. Mindenütt.

A kiszolgálással sem voltam elégedett, az egész üzletben (pénztár + eladótér) egy nő tartotta a frontot, őt is lefoglalták vevők, így sajnos várakoznom kellett. Néhány fiatal maca is beszélgetett a kassza mellett, tőlük kérdeztem meg, hogy ők-e az eladók — citromba harapott kép a reakció. Biztos nem láttak még vevőt ők sem.
Sorra kerültem, elmondtam a jövetelem célját, a nő fejére az volt írva, hogy “ezért tényleg kár volt idejönnöd, Józsi”. Azért elmondtam neki, hogy mondja meg a menedzsmentnek, hogy volt itt egy vevő, aki olyen fürdőruhát akart vásárolni, mint amit Gisele Bündchen is hord a városban. Úgy nézett rám, mint valami félbolondra, hiszen ilyesmit nem szoktak mondani vásárlók. De ez engem nem érdekel.
Bosszúságból átmentem a szemközti SPF üzletbe és vásároltam néhány alsóneműt magamnak. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy ott sem állt senki a pénztárnál, így már majdnem We Rule-ozni kezdtem, mire megjelent valaki. Jó fej volt, kértem tőle matricát is, adott, bár hozzátette: “csak a gyerekeknek szoktunk”.
Átmentem még az 576-ba, megpróbáltam megvásárolni a Red Dead Redemption-t, de náluk is kifogyott. Nem akartam hinni a fülemnek, az 576-ban elfogyott az egyik major játék. Állításuk szerint mindenütt hiánycikk. Kiszúrtam viszont a polcon egy RE:Archives — Zero 8 rugós játékot, azzal távoztam.
Összességében nagyon csalódott voltam, hihetetlennek tartom, hogy minden szart lehet vásárolni, csak éppen mindig azt nem, amit agyonreklámoznak. Magyarországon ez az egész kisker kultúra a LÓCITROM kategóriája.
Még egy dolgot el szeretnék mondani zárásként. Nem tudom, hogy kiskereskedelmi üzletek tulajdonosai / üzemeltetői olvassák-e a Plastik médiát, de alapvetően nekik szánom a következőt: Magyarországon nem létezik az “upselling” intézmény. Az első eladónál, akinél tapasztalni fogom ezt a nyugaton zseniálisan alkalmazott eladási technikát, áruljon bármit, azonnal vásárlom az ajánlatot.
Nézzük ezt a példát: csak rövid pláza körutam során három üzletben is vásároltam. Pénzt vittem nekik, viszont tökéletesen fogalom nélküli alkalmazottakkal volt dolgom. Egyikük sem próbált meg rábeszélni arra, hogy nézzek mást, ajánljon valamit, megkérdezze, mit akartam volna eredetileg venni, mit szólnék ehhez, vagy ahhoz — semmi bazmeg. Az SPF-es csávó normális volt (miután felbukkant), az 576-osokkal is beszélgettem egy keveset, de mindenütt azt tapasztaltam, hogy nem érdekli őket a forgalom. Leszarják.
Ennek vajon mi lehet az oka? Én tuti megcsinálnék két dolgot:
- kiképezném őket alapvető retail technikákból
- mérném, hogy mennyi vásárló jön be a boltba és bónuszolnám őket annál jobban, minél több a konverzió
Amit ma tapasztaltam, az botrány. És ez a tulajdonsok és a management hibája.
Sir Alex
Hiánygazdálkodás van bazdmeg, erre nekem is mindig rá kell döbbennem, amikor vmi konkrét dolgot akarok venni, és nem azt, amit láttam a polcon vagy a kirakatban.
Lóri
Szúnyogriasztót próbálj meg venni, ugyanígy jársz, pedig azt nem is reklámozzák
Bel Riose
“mondja meg a menedzsmentnek, hogy volt itt egy vevő, aki olyen fürdőruhát akart vásárolni, mint amit Gisele Bündchen is hord a városban.”
Elképzeltem a csaj fejét miután ezt mondtad neki. Priceless
CodeZero
Szögre ugyanez – mondjuk karácsonykor – az Intimissimi kampány során. De ott legalább a kiszolgálás 10es volt és röhögött a csaj, hogy minden pasi azt a szettet keresi az asszonynak
daesu
a red dead szállításával valami nagyon el van szabva, a megjelenés óta csak szórványosan érkezik minden boltba, én sem tudtam még beszerezni. ma voltam a platinumshopban (576-ban nem érdemes venni semmit, több ezerrel drágább minden, mint más boltokban, nekem eddig a platinumshop a legjobb ár, illetve kínálat/kiszolgálás szempontból is – http://www.platinumshop.hu elnézést a reklámért, de ha még Józsi is a túlárazott, és általában kőbunkó eladókkal teli 576 bűvkörében él, addig muszáj jelezni, hogy igenis van jobb alternatíva), vettem egy uncharted 2-t, és ha már ott voltam, megkérdeztem, hogy hova tűnt az éterben az egy hónapja neten feladott red dead limited edition rendelésem: a válasz az volt, hogy sehova, csak azóta nem jött belőle, és a sima verzióból is kb két hete volt az utolsó szállítmány).
lehet, hogy az ország postásai már rég red deadet tolnak, miközben asszonykáik gisele-féle calzedonia bikiniben szürcsölik a bambit. damn.
Onedin Kenedi
Na pont azt akartam leírni, amit CodeZero. Ezek szerint tényleg nem csak én akartam azt a szettet megvenni az asszonynak.
Viszont upselling ügyben ott megpróbáltak mást ajánlani, engem viszont csak az a cucc érdekelt.
Amúgy egyetértek, kibaszott röhejes, hogy pont amivel reklámoznak, az nem kapható. Miért nem lehet ezt bekakulálni? Sose fogom megérteni…
thende
Nem vag kozvetlen temaba, de pl. BKV ellenornek meg az lenne a dolga, hogy a draga penzen megvett berletem lecsekkolja (hamar ugye azert kap penzt), nem az. hogy megsertodik mikor a kurvafontos megbeszelni valojuk kozbe elsuhansz, es utannad morognak.
Adrian
Mint csaladi vallalkozokent mondhatom, hogy pont ezert nem veszunk fel senki idegent, mert ha nem a sajatodat hajtod, akkor le se szarjak az embereket/vasarlokat. En siman elbeszelgetek fel orat akarkivel, aki odajon valamilyen gonddal
angelday
Mit árultok?
CodeZero
Onedin Kenedi: valszeg corporate szinten nem kommunikált a gyártás és a marketing
de attól függetlenül, hogy mi csakis azt az egy cuccost vágytuk, az eladók remekül tették a dolgukat – megpróbáltak eladni más terméket, ha már egyszer betévedtünk az üzletbe…
addikt
Rossz napja volt Józsinak, ma nem tudott kedvére vásárolni.
Szerintem varrd meg lindának azt a sz@rt, ahogy elnézem nem túl bonyolult darab.
Adrian
Jozsi: bicikliket.
Upselling: jo dolog, akiben benne van a _vér_ (ahogy te is szeretsz fogalmazni) ezt tudja magatol is. En peldaul magamra ismerek, persze ismerni kell az embereket is maximalisan hozza.
Lajos Vanka
Te Józsi, egyébként ez nem újkeletű dolog. Évekre visszamenőleg vannak emlékeim hasonló helyzetekről. Elszomorító.
angelday
Ok, tegyünk ellene! De hogy?
angelday
Adrian, milyet? Én pont most akarok bicajt venni. Városi közlekedéshez.
Lévai Richárd
Én már találkoztam upsellinggel egy Shell kúton.
Bár ne tettem volna.
Annyira idegesítően csinálta a csaj, hogy ha tehettem volna, otthagyom.
Szinte menekültem.
huski
pont a fordítottját éltem meg egy konzolboltban.
PS3-at, hozzá egy játékot, meg HDMI kábelt akartam venni, mindegyikből kaptam engedményt, pedig nem vagyok ismerős.
eredmény=legközelebb is oda megyek.ennyi.
cegg
a mac-be kellett volna menned, ott vannak az értelmes eladók.
Lajos Vanka
Körlevél a plázák üzemeltetőinek? Aláírásgyüjtés a kereskedelmi egységekben fellelhető vásárlókkal történő empatikusabb, vevőcentrikusabb bánásmódért?
ÉBREDJ!
Ébredjünk már és vásároljunk webáruházban, hallo.
Majd ők beszerzik, ha most épp nincs…
angelday
Hol a mac? Mi az?
huski, melyik boltot javaslod?
DMcsp
AD: szerintem (ne) vegyél (bringát) ellopják a faszba akármit csinálsz. köthetsz rá harapós mókust is akkor is elviszik. csak a csalódástól próbállak megóvni. kurva szar érzés ám amikor a bringa hűlt helye mellett állsz, amit a 30.000-es lakatoddal együtt vittek el…
gigi
MiÉrt várjuk h érdekelje a forgalom, ő a havi 80 ezret igy is úgy is megkapja, minek törje magát. Talán ha az általa eladott termékk után kapna normális jutalékot, akkor.
Lajos Vanka
Egyébként azt gondolom, hogy ugyan lassabban mint egy közvetlen “beavatkozásnál”, de a természet teszi a dolgát, és egy-egy ilyen kereskedelmi egység hamar elvesződik a vásárlók nyomvonalán, miközben úgy próbálja meg elérni őket, hogy nem nyújtja ki a kezét…
angelday
Próbáljuk meg fordítva. Írjatok olyan kiskereskedelmi egységeket, ahol feltűnően jó a kiszolgálás. Legyen egy ilyen listánk, azt járjunk oda, bassza meg!
Lajos Vanka
XMS!
PIF73
Hát, akkor marad a nudizás, esetleg monokini.
Lajos Vanka
Ez persze közismert tény…
Jeti
Amennyiben én bemegyek egy boltba pont olyan fürdőruhát venni mint a reklámban, akkor nyilván hülyeség más árut kínálni. Ha az a célod, hogy olyat vegyél és nem azt kapod, akkor nem éred el a célod. Szóval az upselling önmagában nem sokat ér.
angelday
Elkezdem a sort. A GOLD Bisztróban van egy pocakos 40-es pincér. Kibaszott jó. Hanyag eleganciával, mindenre rábeszél, zseni.
Múltkor eladta nekünk a maradék lazactatárt, pedig azzal kezdtem, hogy nem akarok enni olyat. Mondta, hogy kis salátával ez-az, megcsinálják stb. A végén faszán kihozta az előételt, de nem tudtam rá haragudni.
Az Olimpiában Csongrádi Csaba is kurva jó, imádom.
DMcsp
Sztem vendéglátós helyeket hülyeség ide keverni, el fog menni a téma, de persze nem én vagyok a szerkesztő.
Az említett Csongrádi Csaba nálam kifejezetten inkább negatív, gyakran fogalmatlanul tartózkodik az étteremben, persze ettől még kedves és nagy tudású ember, de nem gondolnám, hogy jó példa ide.
Lajos Vanka
Jeti, ez nem igaz. A konkrét igények megdönthetőek pozitív irányban.
Velem is előfordult már, hogy elmentem vásárolni valahova, és a termék hiányában más terméket ajánlottak. Elhoztam. Ez többször is volt, hol drágább, hol olcsóbb megoldásban. És azóta is élvezem a termék(ek) használatát.
angelday
Miért negatív? Mi a sztori?
suexID
Nekem pont ezzel az upselling dologgal van ki a tököm, főleg a vidéki számtech üzletekben alkalmazzák előszeretettel. Mutatok is egy példát:
- Sziasztok! Összepakoltam a webshopotokból ezt a gépet, szeretném megrendelni.
(papír odacsúsztat, rajta szépen formázott Excel tábla, mégy rohadt cikkszámot is kimásoltam mindhez)
- Hmmm… ezt a Gigabyte-ot komolyan gondoltad?
- Teljes mértékben, miért mi a gond vele?
- Hát van itt egy Asus, drágább 2 ezerrel, de van rajta Firewire is.
- Nekem nem kell firewire, van erre célszerszám otthon.
- Ja, viszont ezt a Logitech egeret nem ajánlom, van helyette Random Noname Szar Extra-Ultra-Megabrutal Optical lófasz.
- De én azért mégis csak azt szeretném, amit oda leírtam.
Végezetül egy tanácsot megfogadtam mégis, másik CPU coolert vettem, mert érdekes módon volt olyan raktáron, ami nem volt webshopban. Persze megkérdezhetitek, hogy miért nem a webshopjukból rendeltem közvetlenül. Nos, azért mert ott személyes átvételt nem lehet választani, én meg nem szeretném ha futárral utazna a gépem, mikor 15 perc sétányira van a bolt, és el is tudom hozni.
És félre ne értsetek, nem a jótanácsokból van elegem, hanem abból, hogy ha nem közlöd előre, hogy te informatikus vagy, vagy legalábbis nem számológépnek hívod a számítógépet, akkor totál retardáltnak néznek, aki megveszi tőlük a túlárazott szarjukat, vagy a hiperolcsó, raktáron ragadt, kamionról leesett egynyári perifériákat.
pdatech
Az “Upselling”-nek kalkulálható méretű piacokon kalkulálható méretű forgalmak és kiszámítható vásárlók mellett van értelme. Akkor, amikor ugyanazt a terméket egyazon kerületben sok helyen meg lehet venni és meg is akarják venni.
Szép lassan épül lefele a magyar piac, Te meg olyasmiket vársz el, amihez igazán működő business, erős runrate forgalom és sok-sok “nemszámít, de kell” típusú vásárló kell.
Azaz hozzád hasonló impulzusvásárlók is a feltételei annak, hogy olyat is el lehessen adni, amiért nem is jöttél be.
Ez a réteg eltűnőben, de a tervező/beosztós vásárló is leépülőben, illetve a magyar vásárlók jó része pl. már a kínai boltos alsógatyát veszi, a gámát letölti, ellopja, minden másnál sem preferált a számlás, ÁFA-s értékesítés, azaz emelkdeik az “okosba” vásárlók száma.
Így hát ha történetesen az eladónak van is fogalmas arról, hogy mi az az upselling, akkor sem tudja kin alkalmazni, mert úgy 2-3 éve ebben a piac nem ad sok sikerélményt.
Lenny
Rájöttem, hogy imádod a vásárolni szót.
Amúgy meg ne ajánlgasson nekem senki semmit, ha nincs amit keresek és érdekelne helyette más is, akkor majd mondom, hogy ajánljon mást. Ha nem kérdezem, nem kell más!
cegg
mac cosmetics a pull & bear és a springfield között.
rale
Red Dead megvásárlásáról ne tegyél le, isten játék. Amikor random megjelennek emberek különböző side-missionökkel, meg követed az egyszerű NPC-t és nézed, ahogy kapál/állatgondoz/alszik/ÉL, olyankor kurvára 2010 érzésed lesz
Nagyon ki van dolgozva a cucc.
Dzsoki
A: jo napot kivanok! Megismer?
B: jo napot kivanok, neem…
A: es igy, profilbol?
B: igy sem…
A: esetleg ha igy, korbefordulok, igy sem?
B: nem-nem igy sem.. De kerem arulja el, kicsoda on?
A: en vagyok a VEVO.
PIF73
Mondjuk viccess lett volna, amikor a fűrdőruha eladó közli: “Ajánlhatok egy férfi tangát esetleg? “
eFi
Kommunikáld feléjük. Én ilyenkor minden esetben vásárlók könyvét kérem és leírom szépen, akkurátusan, hogy mi volt a bajom.
zajcev
utálom ha beszélget velem egy eladó, nincsenek elvárásaim egy magyar bolttól sem, csak rakja bele egy büdös szatyorba és nem is akarom többet látni, lehet felőlem a tulaj is, sőt még szeretheti is amit árul, ettöl még vannak jó és rossz helyek én is látom hol mennek oda tudnak értelmesen válaszolni és látványosan és eredményesen problémát megoldani.
a pozitív példához csatlakozva, Levi’s store Aréna, kinéztem egy típust a neten és oda mentem mert tudtam van nekik minden méret és fajta, 32 és 34 közt vaciláltam 1 órát, mikor oda jött kell e vmi, én elmondtam, hogy egyik sem az igazi, és kérdi kedvesen miért nem 33-ast próbálok, mondom olyan nincs,soha nem is láttam sehol, a neten sem szerepelt ez a méret és a kollega nőd is ezt mondta, ebből nem gyártanak 33-ast, elvágtatott és 5 perc után elővarázsolt valahonnan egyet, innen is csókolom, mert imádom hordani, pont jó lett.
Lajos Vanka
“…vaciláltam 1 órát…”
Ez velem is előfordult ott, de nekem pont az volt a problémám, hogy egy óra után jött oda egy eladó.
angelday
“utálom ha beszélget velem egy eladó”
Azt mindenki utálja. A jó eladó ráérez, kiben mi lapul. Lehet szarul is csinálni a dolgot. Lehet néhány apró kérdés, olvassa a metádat stb. De meg lehet csinálni, baszki, meg lehet és akkor –
– AGYELDOBÁS!!
sixx
Fátter találkozása a magyar kiskereskedelemmel. Epic.
adrianszpi
itt normálisak:
marc o’polo – arena plaza
(nyitás óta ide járok)
legendary
Saját történet: december közepén kinéztem magamnak egy fejhallgató erősítőt. Múlt héten kaptam kézbe… Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy B helyről voltam kénytelen megvenni, mert A helyen azóta is várom a termék megérkezését… Persze B helyről is 2 hónap kellett. Ráadásul 800 Ft-tal drágábban a honlapon található árnál. Szerencsére a 40 fokos hőségben metrózás után nem volt hangulatom kötözködni. Agyam eldobom én is az ilyeneken. Értem, hogy nem tömegtermék, de 1 szaros darabot nem lehet tartani a magamfajta elvetemült vásárlónak???
Dervenkál Egon
retail oktatás? értse a terméket? JÓZSI!!!! Akkor nem lehetne csak úgy kirúgni, mert a következőre megint költeni kell.
Tipus válaszok:
“Nem ezen az osztályon dolgozom” (akkor takarodj vissza a te oszályodra)
“Az van, amit a polcon látsz” (épp ez az, hogy nem akarom végignézni a polcokat, vazze)
De a kedvencem: “..az nem szokott lenni, mert nem viszik. Néha azért van, de akkor meg elkapkodják….” Ilyet kétszer is hallottam az elmúlt egy évben.
Valaki itt a piac leépüléséről elmélkedett. Lehet, hogy a kínai piacos szutyok vonzóbb a tömegeknek, de az is lehet, hogy valami cefetül el van árazva, úgy 25-40 százalékkal. És nem az ÁFA különbözetről beszélek.
Miért lehet nálunk egy Mark’s and Spencer prémium minőséget sugalló brand, amikor Londonban azért mentem hozzájuk, mert nem akartam sokat költeni. STB.
Z. Tamás
“utálom ha beszélget velem egy eladó”
Én azt jobban utálom, mikor mással beszélget ahelyett, hogy kiszolgálna.
A másik amit utálok, az a ruhaüzletekben kötelező jelleggel feltett “segíthetek?”-kérdés. Esküszöm a nyakamba fogok akasztani egy táblát, hogy “NÉZELŐDÖM BAKKER”…
Ilyen esetekben eszembe jut, hogy vajon csak a férfiaknak teszik fel rendszeresen ezt az ominózus kérdést? Mert eddig akárhány nővel vásároltam, ők mindig übereltek engem a határozatlanságukat tekintve (én legalább tudom általában, hogy pl. inget akarok venni)…
Szilvia
Sziasztok!
Sajnos a magyar kiskereskedelem sok sebből vérzik.
A plázák nagyipari kínálata nem a vevők egyedi igényeit hivatott kielégíteni, inkább tömegeket próbál rászoktatni egy olyan átlagos ízlésre, ami a jövőben könnyen és költséghatékonyan kiszolgálható. Az ilyen helyeken dolgozó csajok 70-80e Ft. fizetést kapnak, amiből még néha simán levonják a hiányt is. Ezért takarítanak, pakolnak, hétvégén is estig dolgoznak. Ilyen munkát zömében a vidékről frissen felkerült leánykák vállalnak, akiknek FINGJUK nincs a plázáról, az életről
Westendben voltam üzletvezető, és egyszerűen nem volt mód, hogy ezeket a lányokat motiváljuk. Jutalék? Ha egy picit is többet kerestek, akkor csak gyorsítottunk azon az általam “elpicsásodásnak” nevezett folyamaton, ahol a kedves, egyszerű vidéki kislányból, a festetett hajú, műkörmös, szétszolizott, flegma picsa lesz, akinek a hétvégi “ki volt részegebb, és ki kefélt gazdagabb pasival” gondolatköret nem lehet megtörni holmi vevőkkel.
Az a baj, hogy maga a pláza áraszt egy olyan légkört, ami a nőknek azt sugallja, hogy “nem vagy elég szép, nem vagy elég trendi nem vagy elég vékony, nem vagy elég fiatal”, és ebben dolgozni napi 12 órát.. hát bizony a lányok zöme elvérzik.
Nem akarok regényt írni, de 2 éve otthagytam a plázát, és saját üzletet nyitottam. Üzletpolitika? Szeretem csinálni, és őszintén csinálom, de nagyon nehéz. Alkalmazottat találni szinte lehetetlen, és bizony a magyar nagykereskedelmi rendszer is nehezen szolgálja ki az egyedi igényeket.
De. De vevő oldalról úgy látom, hogy van igény az ilyen kiszolgálásra, és talán ez elindítja azokat a kis boltokat, ahol képesek túllépni a megszokott sablonokon, és megtalálni azt a vevőkört, aki értékeli az igényei szerinti minőségi terméket, és a hozzáértő, kedves kereskedőt.
TonTomika
1: Szerintem azért nem törik magukat az eladók (mint azt már sokan leírták előttem) mert nincsenek megfizetve, fix bért kap, így tökmindegy neki hogy mennyi cuccot ad el.
2: Én speciel nem szeretem, amikor egy eladó odajön hozzám, ha esetleg nem találok méretet…úgyis oda fogok menni. Ezzel szemben volt pár olyan eladó akit mégsem éreztem terhesnek vásárlásaim során. <- Gondolom, az ilyen eladókat keressük most?!
3:Jöjjenek a boltok:
Móricz Zsigmond körtértől nem messze, a Fehérvári úton van egy Extrametál kereskedés…hihetetlen rendes az eladó, ingyen feltöltötte az öngyújtót, amikor csak kérdezni akartam róla valamit.
Ferenciek tere: Hartai Ötvös-Ékszerész. Csináltattam náluk egy gyűrűt, elég egyedi darab (tulajdonképpen még senkin nem láttam, 6 részes szétesős ezüst), és egyszer eltörött az egyik karikája. Leadtam, megcsinálták, és egy mosolyért cserébe távozhattam.
Westendben középen a szökőkútnál a metró felé jobb oldalon van egy kisebb női ruhabolt (nem ilyen extra márkás cuccokat árulnak) egyik barátnőmmel vásároltam itt, vagy fél órán át válogatott, de az eladó mindvégig készségesen segített, nagyon jó fej volt. Sajnos a bolt nevét nem tudom.
Most ezek jutottak eszembe.
angelday
Ezt egyébként kijelenthetjük: Magyarországon a kiszolgálás legudvariasabb szintje a “segíthetek?” kérdőszóban valósul meg.
angelday
Szilvia, úgy sem lehet motiválni az alkalmazottat, amit írok?
Írjátok, hány ember lép be a küszöbön, írjátok, hogy ebből hány vásárlás lesz és ezt az arányt premizáljátok valamilyen formában. Tuti, hogy kaparna mindenki, ha 20-30-50 ezerrel többet vihet haza egy hónapban és neked is megéri, hiszen a marginból simán kifizeted.
joskapista
Józsi, alapvetően az alkalmazottak nagy része ilyen, főleg a plázás alkalmazottaké, mivel ugye butaarcú lesz a vevő, elég, hogyha az alkalmazott is butaarcú. Úgyis azért megy oda az emberek többsége, hogy elmondhassa, hogy “A” plázába vette (és nem érdekli, hogy 4-szer annyiért, amennyire egy igazi kiskereskedőnél került volna – mert kereskedőket nem tartom igazi kereskedőknek).
Szüleim kereskedők, saját boltjuk van, ők tolják az upselling-et, mivel muszáj, hiszen ebből élnek. Alkalmazottnak nem lényeg, hónap végén ígyis-úgyis ugyanannyit keres (alapvetően ezért nincs alkalmazottjuk).
TonTomika
Kifelejtettem az XMS-t, valamint eszembe jutott még a Mammut 1-ben talán a második emeleten hátul egy bőr- és szövet kabátokat áruló néni, itt is remek kiszolgálásban részesültem. Az idősebb eladók sokkal rendesebbek, emberként viselkednek a vásárlóval, nekem eddig ez jött le.
joskapista
“Tuti, hogy kaparna mindenki, ha 20-30-50 ezerrel többet vihet haza egy hónapban”
Az emberek 85%-a nem kaparna.
angelday
Én XMS-ben nem vagyok hiteles, hiszen pacsi-pacsi-keresztpromó.
angelday
“Az emberek 85%-a nem kaparna.”
Azt mondod?
calvinka
Fatter, ezt a “Ti vagytok az eladók” dumát a boltos macák felé meg kellett volna fejelned egy Lexus slusszkulcs-pörgetéssel. Rögtön nagyobb figyelmet és grátisz orált kaptál volna!
+1 a lelkes kiszolgáláshoz: Duna Plaza, Basketballworld. A leányzó, miután 5 percig mutogatta és magyarázta nekem a cipőket, elnézést kért, mikor jött egy másik vevő, majd mikor azzal végzett, visszatért hozzám, nem állt be a sarokba a körmét pucolni mint egy hagyományos plázaeladó.
A legjobban az idegesít, amikor a játékbolti véreladó szól rám, hogy a (gyerek magasságában elhelyezett) játékhoz nem szabad hozzányúlni a fiamnak! Mert elrontja a gyerek!
daveed
Foot Lockerbe van upselling
1 cipoert mentem be es cipovel+zseles baszzal+3zoknival tavoztam…
DE nem sajnaltam toluk — eladtak magukat.
angelday
“magyarázta nekem a cipőket, elnézést kért, mikor jött egy másik vevő, majd mikor azzal végzett, visszatért hozzám”
Ezekért a pillanatokért élek. Respect + dignity.
TonTomika
Bár kicsit OFF, de:
A főiskolán a következőt tapasztaltam:
Aki állami képzésben vesz részt, tehát egy forintot nem fizet azért hogy ott tanulhasson –a szálláson kívül– azok többsége nagyon nagy ívben tesz az egészre, elcsúsznak, megbuknak, hisz úgyis ingyen vagyok itt alapon. Mellette pedig hozzájárulhatnak mindenféle támogatáshoz, szoctám, ösztöndíj, stb. Természetesen ha jobban tanulna, sokkal több ösztöndíjat is kaphatna.
Én fizetősön voltam, végig jó átlagom volt, gyakran jobb mint az államis diákoké és egy petákot nem kaptam a jó jegyeimért.
Szóval itt is megfigyelhető, hogy a lehetőség ott van nekik, hogy több pénzhez jussanak de igazából nem érdekli őket. –Pedig egyáltalán nem volt megerőltető.–
initram5
Elképzeltem az upsellinget az ügyvédi irodámban.
- Jó napot! Szeretnék egy céget alapítani. Lehet?
- Lehet. Ajánlhatok hozzá egy külföldi beltagot és egy halott kültagot?
fulopszabolcs
A pénzügyi motiváció sajnos a legtöbb esetben nem használ.
Idevonatkozó must see: http://www.ted.com/talks/lang/eng/dan_pink_on_motivation.html
Hosszú távú HR figyelemmel lehet kezelni a problémát. Ehhez egyrészt ismerni kell az ide vonatkozó technikákat, másrészt a tulajdonosnak/menedzsernek magának is progresszív embernek kell lennie. Az első nagyon ritkán igaz, a második pedig nagyon ritkán igaz.
Fogyasztóként pedig: meg kell dicsérni azokat az eladókat és bolt-menedzsereket, amelyek progresszív módon viselkednek, és hűséges fogyasztóvá kell válni. Hosszú távon övék a siker.
huski
@angelday,
a Console Corner volt (Rákóczi tér mögött).
Nem tudom a srácnak csak jó napja volt-e, vagy a viszonylag nagy értékű vétel miatt volt, de teljesen mellbeütött az élmény, hogy igenis vannak eladők akik előrébb látnak, és rájönnek hogy az elégedett vásárló hosszútávon több pénzt jelent.
initram5
A legtöbb magyar kiskereskedelmi egységben nincs is igazi kereskedelem, csak “boltosat játszanak”. Ez azt jelenti, hogy raktáron nincs árukészlet, mindent a nagykerből rendelnek olyan áron, ami az általad tetszőlegesen kiválasztott netes áruház bruttó áránál minimum tíz százalékkal drágább.
vS
hehe, az index/velvet felcsippentette a fürdőbugyi sztoridat. fíldöpáver!
zoltanhosszu
^ Grat Józsi, bulvár lettél!
kiramitsa
Salamandert javaslom a jó kiszolgálású kiskereskedelmi üzletek listájára, és itt mérik a konverziót is. Azt nem tudom pontosan, hogy az összes magyarországi üzletben, de a nagyobb forgalmúakban biztosan, ahol mondjuk 5-nél több kiszolgáló van az üzletben.
A pénztáros kérdezte meg tőlem, hogy ki segített a vásárlásban, meg is lepődtem a kérdésén, már csak azért is, mert ketten is segítettek
rale
releváns collegehumor cikk: http://www.collegehumor.com/article:1807275
thende
hát, nemtom hogy kiskereskedés-e, szerintem nem, de ha kajálni szeretnél egy jót, akkor dezsoba.fw.hu – ide nézz el, az ételbe nem fogsz csalódni, és te ebben úgy is jó vagy
Próbáld ki Józsi!
Lendvai Norbert
Már nem tudom, hogy hol olvastam vagy hallottam: nem havibérért dolgozó munkásokat kell alkalmazni, hanem olyan munkatársakat, akik hisznek abban, amit csinálnak (meg az ilyen “hívőknek” kell eladni; lásd Apple). Őket nem a plusz havi 10-30e HUF motiválja …
Plázabolt jellegű, “mindenkinek adjuk el ugyanazt” (én mindig mondom: egyedi igényeket kell kiszolgálni) helyzetben nehéz bármit találni, amiben hinni lehet …
Ezek a boltok a pénzről és nem a _valós_ igények kielégítéséről szólnak …
Sir Alex
@TonTomika lehetőleg ne menyjünk már bele az általad fellibbentett témába, mert csúnya veszekedés lenne belőle!
gergoke
Nekem tobb kedvenc helyem is van: az első Józsi és Attila hentes a Nagycsarnokban, közvetlen személyes kiszolgálás, isteni hangulat vásárlás közben, tuti recept tippek.
A másik a Bortársaság a Ráday utcában. Ott is nagyon profi, figyelmes kiszolgálásban volt részem mindig eddig.
Az Olimpiában Csongrádi Csaba stílusa szintén nagyon szimpatikus és kedvelem.
Barnabas
Akkor felugrok en is az XMS vagonra.
Eddig 3 gepet vettem naluk, 2 egeret, egy hangfalszettet meg egy notebook tokot.
Mac-et csak is az XMS-bol, Razer akadna mashol is, de ha mar egyszer… akkor miert ne az XMS-tol?
Nagyon korrekt tarsasag.
A mostani bolt is jo, de jobban szerettem a kicsit a pinceben, csaladiasabb volt.
ilap
Én például a szegedi Sárkánytűz boltom eladóját klónoznám. Ha be megy egy idegen úgy jönki, hogy már haversrác és tuti visszajön. Józsi nincs egy elfekvő klónhengered?
Barnabas
“Tuti, hogy kaparna mindenki, ha 20-30-50 ezerrel többet vihet haza egy hónapban”
Ahol en dolgoztam, anyagilag rohatdul nem szamitott, hogy mennyire porogsz.
(Nem ertekesitoi statusz volt, tehat nem is jart jutalek.)
Viszont a belem kidolgoztam, magamtol tuloraztam, ha ugy ereztem helyesnek.
Nem mentem nyaron szabira, hogy a tobbiek mehessenek, a ceges bulik alkalmaval dolgoztam, hogy masok mehessenek. Rament a magan/szocialis eletem az egeszre, majd
azzal nyugtaztak a dolgot, hogy tok kamu indokkal kirugtak.
Arra sem meltattam oket ezutan, hogy elkuldjem oket valamerre.
Pereskedni nem volt kedvem, maradt a “megegyezes”.
Marhara off, meg ez en gondom, de most ez igy kicsuszott. SRY.
medoc
Még egy voks Csongrádi Csabának! Eddig sosem csalódtam a kiszolgálásban, és amilyen borokat ajánl a kajához… Hibátlan.
draven
AD, szerintem sem kell feltétlenül ilyen motivációs eszközökhöz nyúlni, pontosabban: ettől egy ilyen probléma nem oldódik meg.
Teljesen “egyszerű” az egész történet: minden ember, aki akár még csak nézelődni is betér a üzletbe, a fizetésünket hozza magával. Minden egyes dolgozónak, aki az eladótérben mozog, kutya kötelessége megbecsülni ezeket az embereket, köszönni nekik, válaszolni bármilyen kérdésükre, mosolyogni, és releváns válaszokat adni a kérésre, esetleg még ajánlani is megoldásokat, de nem tukmálni. Ez pedig akkor működhet így, ha minden egyes ember érti, hogy miért csinálja ezt, ha látja a teljes filmet. Ha megérti azt, hogy a termék akár el tudja adni magát, de neki mögé kell tennie egy szolgáltatást, amivel konkrétan a márkát erősíti meg, és eléri azt, hogy mindenki nyugodtan jöjjön be akár nézelődni is, mert ezek az eladók tisztában vannak azzal, hogy ők vannak a vásárlóért nem pedig fordítva.
Ehhez szerintem az kell, hogy az első pillanattól kezdve ez a lehető legtudatosabban legyen kommunikálva minden kolléga felé, azokkal a kollégákkal a kezdeti időszakban foglalkozzanak velük mentorok, és lássák a logikát, ne csak a mechanikát. Aki ezt bizonyosan nem tudja elsajátítani, amiatt nem jutalék-rendszert kell bevezetni, hanem meg kell válni tőle. Ahol én dolgozom, ott szerintem meglepően nagy hangsúlyt fektetünk pl. ezekere a kérdésekre, és az álláshirdetésre jelentkezők meg is lepődnek, hogy komoly a kiválasztási és a kiképzési procedúra ahhoz képest, hogy retailről van szó. De ha ezzzel nem foglalkoznánk ilyen súllyal, akkor nem ér semmit az egész, nyilván időigényes és sok erőforrást felemésztő ez a megoldás, de úgy gondolom, hogy megéri. Csak tisztázás végett: reklámozni természetesen egyáltalán nem szeretnék, és nem a nevemnél linkelt hcg-ről van szó, és nem is maga a márka itt a lényeg, hanem az elv, és nem én vagyok a tulajdonos sem
Közben előkerült a a valós igények kiszolgálásának kérdése is…Úgy gondolom, az már egy egészen más téma. Én arról a helyzetről beszélek, amikor valaki már betért az üzletbe, és onnantól mi történik. Józsi pl. túl sok Calzedonia hirdetést látott.
Ugyan beszéltünk arról, hogy a vendéglátóipart nem érdemes belekeverni, de ha lemész Zamárdiba abba a bizonyos híres olasz étterembe, akkor láthatod, hogy mi van akkor, amikor masszív jutalom/bünti rendszerben dolgozik minden alkalmazott, és eldöntheted, hogy az egy jó megoldás-e. Ugyan nem vagyok benne biztos, hogy még mindig így működik, de régen így működött.
(amúgy meg én is leadnék egy voksot a platinumra sunyiba, csak jó árak és tapasztalatok eddig)
FeGa
Nem annyira upselling, de az Attila úti laptop.hu-ról abszolút jól tudok nyilatkozni. Ugyanis hetekig kerestem a barátnőmnek rózsaszín DELL laptopot és nem nagyon volt, vagy mini, vagy olyan ami már túl drága. Aztán itt volt raktáron(!) akciósan(!!). Hát el sem hiszem. Aztán az eladó vérprofi. De komolyan, annyira, hogy már engem “zavart”. Szóval kellemes, nyugodt hangnemben szolgált ki, MINDENT elmondott és megmutott a géppel kapcsolatban, gyorsan kitöltötte a papírokat én pedig elégedetten távozhattam. Nem upselling, mert rendeltem ami kellett, de VOLT(!) és a kiszolgálás is profi volt. Az ilyen jó érzés.
Joepapa
már javasoltam neked: sörspecialista.hu
az eladó csávó pont azt teszi amit kell. kérdez, javasol és mindig bejött amit ajánlott….
Ger
A legjobb kiszolgálást eddig a Baraká Diamondban kaptam a Párizsi utcában úgy, hogy nem vettem semmit. Foglalkoztak velem, minden kérdésemre válaszoltak és egy nagy halom repit adtak, pedig csak egy konkrét modellt kívántam megtekinteni.
Zool
Józsi még a kommentek harmada környékén írtad azt, hogy milyen epic ha az eladó olvassa az embert. Tekintsd meg ezt, hátha érdekel (tudom, hogy ez az eladókon nem segít):
http://itunes.apple.com/us/app/micro-expression-trainer/id364347764?mt=8
Balambér
Tudom, hogy whitelist, de nem állhatom meg…
Zamárdi-felső, Táncsics utca, fagyizó. Huszonakárhány éve mesélem mindenkinek, hogy annál jobb fagyi a világon nincs. Igazi kis szocreál, proli lakásból kialakítva, mosolygós, kedves nénikével, bácsikával, és döbbenetesen finom fagylalttal ….
Az öregék azóta sajna nem csinálják már, vagy nem is élnek tán, a család fiatalabb generációja átvehette a stafétát, és a receptek megmaradhattak, mert a fagylalt, bár esett némileg a színvonal, de nagyjából azért a régi. Viszont a kiszolgálás minődíthetetlen lett. Az eszem megállt pár hete, mikor ott voltam. Nem is akarom ecsetelni.
Többet nem megyünk. Pedig több mint 20 éve …. eh.
Hogy a whitelist-re is mondjak valamit: hallottam már embereket csúnyákat mondani az Opel Kövesdánról, de velem mindig messzemenően korrektek és rendesek voltak. Pedig senkinek ott nem vagyok senkije és autószerelő se vagyok. Ez is 10+ éves kapcsolat már.
aTis
Előre szólok, nem Budapest – a Vidék vitát szeretnék generálni, csak az “élményt” írom le: (hosszú lesz, lehet, hogy kivágod)
2 évig éltem Budapesten, nincs egy hónapja, hogy visszaköltöztem vidékre, délnyugati megye, megyeszékhely. Ami ezzel járt: hitel banki ügyintézése, címek átjelentése bankoknál, biztosítónál, különböző típusú boltokba szaladgálás (bútor, állat, ruha, élelmiszer, miegymás). Ez kb. két hétig tartott, majd a második hét végén a barátnőmmel leesett állal ültünk itthon és nem hittük el, hogy az összes, de tényleg az összes helyen beszélgettek velünk. Nem egy vásárló voltam, hanem A vásárló, nem egy ügyfél voltam, hanem AZ ügyfél. Még a villanyóra ellenőrzése és újraplombálása miatt kiküldött szakival is bratyiztam vagy 10 percet. Nem tudom mi az ok… a “lassúbb” életvitel, esetleg a kevesebb vásárló, ügyfél, de működik. Sosem hittem volna, hogy pl. egy biztosítóban történő ügyintézés után mosolyogva távozok, de így történt.
És tudom, hogy hosszú lére eresztettem már, de még egy példa. Szülővárosomban, egy kis zalai városkában található kereskedelmi egység (kvázi élelmiszerbolt), amit egy család üzemeltet a családi házuk alsó szintjén. Normális kiszolgálás, pénztár mellett helyben főzött kávé, bolt előtt kis udvar, ahova ki lehet ülni – és a helyi törzsalkeszokkal érdekes eszmecseréket lehet folytatni
– szóval vidéki báj. De amiben a tulaj verhetetlen, az a körítés: lejárat előtti árukat ingyen, ajándékba osztogatja, ki van rakva a pénztár mellet, beletúrsz, ami kell, viszed. Gondol egyet, kiskapu kirak, hetes rúgó bajnokság, 50-es alapon, az összeadott pénzt nyeri a nyertes, a tulajnak nincs haszna, de a pia persze fogy rendesen, viszont mellette a hangulat fergeteges. Foci VB.: az udvaron kb. hetven férőhelyes nézőtér kialakítva, kivetítő, ingyen gulyás, ingyen sütik, folyamatosan pótolva, mindez ingyen… szintén a pia volt fizetős.
Mondanom sem kell, hova járnak a legtöbben vásárolni!!
Dr. Szöszi
Nem tudom, meddig kell meg hallgatni ezt a “jaj, szegeny kislany, hat alig keres valami penzt, persze hogy nem fog ugralni a vevonek” szoveget. Engem, mint vasarlot, ugyfelet rohadtul nem erdekel, hogy ki mennyit es hogyan keres, egyszeruen nem kotelezo ott es ennyiert dolgozni. Kozhely, de amig az emberek hagyjak magukat kizsakmanyolni, addig ki is lesznek zsakmanyolva. Az ocsem hosszu evek ota nyavog, hogy a cegenel egyre rosszabbak a fizetesek, egyre tobbet kell dolgozni (mondjuk szegeny tenyleg szar munakidoben van), a fizeteset reszletekben kapja meg, ugyanannal az iroasztalnal ul 7 eve, de a 8. cegnel. Amikor megemlitem, hogy talan akkor valtani kellene, akkor mely csondet kapok valaszkent.
En egyszer siman felalltam es tovabbleptem. Aztan probaltak szopatni, megint felalltam es leptem. Aztan egy mocskos szemet munkahelyre kerultem, ami szakmailag erdekes volt, de a vezetoseg fergekbol allt, felalltam es tovabbjottem, egeszen el az orszagbol. Mindezt feleseggel, gyerekekkel. Mindig mindenhol a legjobb tudasom szerint vegeztem a munkamat, az ugyfelekkel tisztessegesen banva, normalisan. Meg is lett a jutalmam, eljutottam egy alommunkahelyre.
Mindenkinek sikerulhet, csak tenni kell erte.
angelday
A Velvet egyik spinoff blogja átvette az anyagot:
http://velvet.hu/blogok/tejbenvajban/2010/07/19/hianycikk_budapesten_gisele_bundchen_calzedonias_furdoruhaja/
Rusalka
én ma Humanicban jegyeztem meg az unott képű eladócsajnak, hogy mi lenne ha nem csak kurvacipőket lehetne kapni az üzletükben? (kurvacipő = maghas talp, 30 centis sarokkal). Mire megvonta a vállát, hogy központi kollekció. Mondom, leszarom édes, jegyezd fel a panaszkönyvbe, hogy ide se jövök többet vásárolni – mert nem tudok olyan cipőt találni nálatok, ami nem okoz azonnali bokatörést az első lépésben. Magyarországon nem érdekli az eladókat a forgalom. a fizetésüket megkapják akkor is ha szarnak bele. Kész röhej, hogy a fehérneműs boltban 20 éves csitrik dolgoznak, akik szart se értenek a melltartóméretekhez, pedig régen a jó öreg áruházban az eladó néni csak rád pillantott és megmondta milyen típusú áll jól. Ezek meg rángatják a vállukat, hogy hát ő nem tudja… Amíg az eladó nem érdekelt abban, hogy menjen az üzlet, addig le fogja szarni. Customer service? Ugyanmár. Nálunk ez a fogalom nem létezik. Pedig a munkaerőnek is jólesik, ha a vendég jól érzi magát vagy elégedetten távozik, mert az az ő munkáját is dicséri. Én irodai customer service-ben dolgozom és büszke vagyok rá, hogy olyan leveleket kapok az ügyfelektől, hogy “mihez kezdenék maga nélkül?” meg “wow még sohasem válaszoltak nekem ilyen gyorsan.” És ameddig az ügyfél elégedett velem, addig munkám is van….
wotan
érdemes is megnézni az “ottani” kommenteket…
Anais
Nekem is csak vendeglato helyek jutnak eszembe:
- Sarki Fűszeres a Pozsonyi úton (isteni reggelik, kedves, hozzaerto kiszolgalas)
- Keserédes csokibolt a Katona Jozsef utcaban (de most epp zarva mert koltoznek)
- Azték csokoládézó a Károly körúton- bár itt már rég jártam
(és igen, csokifan vagyok:))
De vasarnap pl. a Duna Plaza Saturnjában kaptam korrekt segítséget.
B.Cs.
hé jó, a végén lemaradt egy o!
Anais
Rusalka: egyetertek.
Es nem, nem hagy nyugodni ez a “jajj szegeny keveset keres” gondolat. A sajat fulemmel hallottam egy par eve ahogy az egyik plazas eloado dicsekedett a baratnojenek hogy megvan a havi 120e. Ami szerintem nem rossz penz.
Baratnom, aki altalanos iskolaban tanit, osztalyfonok, es delutan napkozizik nem keres meg ennyit egy honapban. Meg is lelkes es lelkiismeretes tanar.
Nem is tudom, ha valamelyikunk gyereket a tanitoneni nem tanitana meg rendesen olvasni, arra is azt mondanank hogy jaj hat nem baj,szegeny, keveset keres ennyi penzert nem varhatjuk el hogy megtanitsa Pistiket olvasni???
ZoliVaio
Józsi fentebb írta, hogy ajáljunk jó boltokat.
Szerintem az árkádban a Sony szalon egy nagyon korrekt hely. Kb 800-900k-t a szüleim otthagytak náluk és mindig korrektek. 18 éves vagyok, és jópárszor suli után beugrunk megnézni mi az aktuális Sony kinálat:D, és mindig rendesek sosem akartak még kidobni(félreértés neessék, máshol sem akartak konkrétan, csak ugy nagyon néztek nem túl kedves arccal). Pedig képzeljétek azt, hogy 10-jöttek utánnam:D- srác beszabadul olyan helyre, ahol lazán kb 20 milla a kiállított árúk értéke, és még egy rossz szó sem volt. Régebben jópár eladó speciel megismert minket-mamár elmentek, az újak még kevésbé- ergo én bármikor körbenézhettem, sosem szoltak egy mukkot sem. Igaz, hogy baromi sokszor ott vásároltam, legyen az egy dvd, vagy akár egy 350k-s bravia.
Szóval szerintem ez egy ajánlott hely:D
Dewla
Regebben ne is XMS parti voltam, de mara szerintem iJoe a nyero ha a jo kiszolgalas a kerdes. Sokkal tobb figyelmet kap wz oda. Betero, es a regi xms-re jellemzo csaladias legkor is megvan. Nekik meg mindig szamit. Minden egyes eladott macbook, az XMS-nel ezt mar nem erzem.
Pepinke
A bolt: http://www.hs-online.com/hu
Nos, én itt vettem midi keyboard-ot. Először egy divatos, M-audio-t néztem ki, de aztán felvilágosított az egyik fiatal eladó, hogy túlértékeltek, ráadásul a billentésük nem a legjobb. Inkább egy olcsóbbat ajánlott, amit meg is vettem, fasza nagyon. Pedig az M-audio billentyűzete félig súlyozott volt, amit én vettem az meg csak szimpla billentésű. Mégis jól jártam! Rendesek voltak, mindenre válaszolt a srác, amit kérdeztem, sőt még a blokkal is utánam szaladt.
istensemtudja
Azért az elég röhejes, hogy a nyári időszak vége felé akarsz megvenni egy kurrens terméket, ami annak ellenére, hogy tömegáru, azért erősen limitált példányszámban készül.
Bécsben basszus már télikabátot árulnak, pedig ott nem csak hallotak az upsellingről, hanem úzik is. Ott sem kapnál, de ettől még lehet mprpgni, meg Magyarországozni.
edhellon
Hogy ismet valami ontopic ajanlat is legyen:
Studio Uomo, Westend, olasz ferfidivat.
http://www.westend.hu/hu/vasarlas/adatlap/?shop_id=2583
(Rendes honlapot nem talaltam 3 perc guglizassal.) Tavaly nyaron vettem ott egy rovidujju inget + nyakkendot, es annak ellenere hogy nem tul elegans oltozetben (elnyutt polo + farmer) es keves elkepzelessel (tudtam hogy surgosen kell egy ing-nyakkendo kombo es mivel nyar volt preferaltam a rovidujju inget, kb. ennyi) mentem be teljesen veletlenszeruen. A kozepkoru elado holgyek abszolut profin es udvariasan foglalkoztak velem, felprobalhattam amit akartam, turelmesek voltak amig valogattam, maguktol ajanlottak hogy az akcios (felaru!) inget kozul valasszak mert szerintuk talalok koztuk megfelelot, stb. Egeszen szurrealis elmeny volt a Westend kozepen.
Az ing egyebkent azota is az egyik kedvencem, nyakkendot nagyon ritkan hordok de mar az is volt rajtam azon az alkalmon kivul is, mint amire vettem.
HoBa
Józsikám az upsellinget már bekomáltad Sanyánál jópár veszett kutyával…
Érdekes esemény volt múlt csütörtökön(!) abban a lombard kisvárosban ahol most lakunk: valami városalapítási évforduló, minden üzlet éjfélig nyitva, 50% discount.
Amíg nem mentem el nem értettem, hogy miből élnek meg, de pontosan abból amit a Kianek mondott: ha x fordász az y péknél veszi a zsemlét, akkor y pék biztos hogy x-hez megy hajatvágatni. Sűrű fillér vs. ritka forint…
aTis véleményével ellentétben ez itt nem csak a kisvárosban működik így.
Biztos a sok napsütés teszi, vagy az, hogy itt már x száz méteres a kölcsönös bizalom fa…
pappito
bocs, nem olvastam végig a kommentokat, lehet, hogy már írta valaki, de ha nem, akkor én mondom: a retail egy SZAKMA
mindig is az volt.
Kell hozzá sokminden, kezdve az áruismerettől, pszichológiai érzékig, józan ész meg rugalmasság, jó beszélőke meg empátia. (meg még pár dolog, de majdnem mind remekül tanulható)
Hol találsz ilyen eladókat? Nagyjából sehol, és ennek nem az a magyarázata, hogy ezt lehetetlen jól csinálni, hanem az, hogy mindenütt az “érettségizett/dekoratív eladót felveszünk” mentalitás megy. Sosem értettem, hogy ha már rohadt sok közterhet ki kell fizetni a mókus után, akkor miért nem ösztönzik, oktatják, ismerik el? A jó eladó egy re többet érő asset, ráadásul az a cég arca meg minden. Majdnem minden rajta múlik.
Manapság nem divat iskolában megtanulni a kereskedelmet, mert ugye az nem felsőfokú végzettség. Nem beszélve, hogy az elmúlt negyven évben sikerült alaposan leértékelni a kereskedelem jelentőségét és oktatását is, mára a teljesítményarányos anyagi ösztönzők egyenesen a sátán ideái, mindenki havi fixet akar, amiért viszont nem fogja ugyanazt a teljesítményt nyújtani. (nem a akereskedelem az egyetlen terület, úgy általában a szakoktatást kivégezték)
Az én családomban közel százéves hagyomány a kisker/szolgáltatás vonal, persze a 40 év alatt nem lehetett maszekolni, a végére meg már kiöregedtek, akik megmaradtak. Nagymamámmal öröm volt vásárolni menni, több, mint 60(!) évet húzott le kereskedelemben, tapintásra megmondta, hogy melyik ruhagyártó milyen anyaggal dolgozik, mennyire lesz tartós, stb. Sokat tanultam tőle. Ő mondogatta mindig az eladókislányoknak, hogy ha nem értik miért állnak a boltban, akkor maradjanak otthon szülni
Nem ott kezdődik a megoldás, hogy sipákolunk a boltban, ettől ugyanis nem lesz okosabb az eladócsirke, nem lesz jobb helyzetben a tulaj és nekünk sem lesz jobb. Messzebbről kezdődik, hogy régi példát hozzak, egy-egy kistérség kereskedői összeálltak és kerületi meg kisközösségi kamarákat csináltak, akik gondoskodtak az utánpótlásnevelésről. Gyakorlat, nyelvek, mibánat. Nyilván ma már más világ van, mások a karrierívek, kevesen akarnak egy boltban állni, sokat tanulni és később esetleg vezetni a boltot… egy hipermarketet nem is lehet, ugye. De egy calzedonia bolt az valami franchise vélhetőleg, van tulaja, van üzleti érdeke…
Én a mai napig azt mondom, hogy egy tudásfedezet nélküli, értéktelen diplománál (=elvesztegetett 3-4 év) értelmesebb és guruló forintokkal jobban kifejezhető 3-4 év szakmai tapasztalat, amire később akár felsőfokú okosságokat is lehetne tanulni.
Nem beszélve arról, hogy az értéktelen diplomákkal rendelkezők is olyan boltokban akarnak vásárolni, ahol szakképzett és jó eladók állnak a vásárolók rendelkezésére.
Fura, nem?
(elnézést, a kisker a szívem csücske)
TBS
(Nem olvastam még végig a szálat, első reakcióm.
)
Sötét alkalmi szerelést kellett szereznünk, huginak és nekem. Konkrétan 2 napot toltunk el mindenféle boltba járkálással. Gyakorlatilag mindenhol fogalmatlanság fogadott, unott kiszolgálás, stb. – ezt AD jobban leírta. (Cipőket sikerült venni szerencsére.)
Kivéve: Marks & Spencer… Eladók, akik ugranak, hogy mit szeretnénk. Ismerik a választékot. Elmondjuk, hogy mi nem tetszik az általa ajánlott – próbált – holmiban, és azonnal hozza a másik (megfelelő) cuccot. Nem erőlteti a legdrágábbat, elsőre méretet hoz (pedig pl. ingben problémás vagyok), kiszolgálásélmény. És nem ez az első ilyen eset a M&S-ben… Ott kellett volna kezdenünk…
G
@edhellon
Studio Uomo, Westend, ugyanezt tapasztaltam kb. 2 éve. Fogalom nélkül tévedtem be, egy órát legalább eltöltöttem a boltban, 3-an segítettek ezidő alatt, majd végül hosszas próbálgatás után két inggel távoztam (darabja 14k, amit kicsit sokalokk már, azóta Londonban shopping spree-en bevásároltam 14db inget 6k darabjáért és 2x minőség…)
féregfecó
énmeg nem kapok sehol sem hólapátot bazmeg
angelday
“érdemes is megnézni az “ottani” kommenteket”
Megtettem. Kedvencem az volt, aki arra hivatkozott, hogy “mégis mit vártál, egész nyáron reklámozzák” — ha-ha!
Hassan
Ennyi:
http://www.youtube.com/watch?v=0o1pRi9h_Fs&playnext_from=TL&videos=o73RxAUDiic&feature=sub
Onedin Kenedi
A velvet-es cikk annyira béna, hogy nekem kellemetlen… annak alapján ez a post is, pedig valójában nem.
angelday
Onedin Kenedi, egyetértek. Legközelebb vissza fogom utasítani. Zappe egyébként korrektül megkérdezte, hogy mehet-e.
Onedin Kenedi
Azért nézzük a pozitívumokat is, a publicitás nem tesz rosszat. Kíváncsi lennék, okoz-e mérhető forgalomnövekedést hosszabb távon egy ilyen cikk.
gabesas
upsell: múltkor vettem egy tornacipőt a deichmannban, az eladó srác korrektül kérdezte hogy kérek-e bele plusz talpbetétet, eztazt.
Meg is lepődtem, hogy egy tökéletes, klasszikus upsellt láttam, idén asszem másodszor kb.
Thomasso
Józsi!
Megmondom mi az oka ennek…az, hogyha Te is 60-70.000 ft-ért 12 óráznál ezekben az üzletekben, pontosan ugyanilyen hozzáállásod lenne. Én egy műszaki áruházban dolgoztam, tény, hogy nem eladó voltam, annál sokkal rosszabb. Kezdetben az embert még érdekli ez az egész, de sajnos minél jobban kizsebelt a cég és minél több lett a munka, hát már engem sem érdekelt az, hogy profit legyen. Welcome home…(Hungary)
zsivany
Múltkor a tatabányai Vértes Centerben próbáltam vásárolni, és az egyik üzletben (ha jól emlékszem a C und A volt) olyat láttam amit eddig még soha. A limitált példányszámban előforduló munkaerőt úgy optimalizálták, hogy a kasszához (ahol nem igazán volt egy eladó sem) építettek egy eladóhívó gombot.. ha fizetni akartál, jött egy. Feleslegesen nem állt ott senki. Azóta se tudom eldönteni, h ez most jó vagy rossz, de én ilyet még életemben nem láttam. Kb. mint a buszon a leszállásjelző.
angelday
Ha megnyomod és 10 másodperc múlva ott egy szakember, akkor jó.
topag
Monnyuk jól beletrafáltál!
Téged nem vígasztal, de az eladó minimálbéren bónusz nélkül nem fog pörögni, mint a búgócsiga, sőt.
Ismerek pár helyet, ahol az ellopott, hiányzó árú a dolgozók fizujából jön le sávosan, na ő végképp nem veled fog foglalkozni, hacsak nem úgy viselkedsz, mint egy rosszarcú gengszter. Inkább sasolja a gyanús alakokat, embereket.
De igazad van, rossz a mentalitás, viszont ez minden szintet átitat.
Dr. Szöszi
@Thomasso: nagy lofaszt, hibas valasz. Lehet elmenni, hoborogni, osszefogni, szakszervezet, erdekkepviselet, dolgozoi ontudat.
bonakovacs
A legjobb az volt, amikor egy kisker üzlet (CBA) vezetője (tulajdonosa?), amikor panszkodtam neki a kiszolgálásra, azt mondta “uram, ez már nem a Kádár-korszak, amikor a vevő volt az úr”. Beccszó. Elakadt a lélegzetem, elnézést kértem és kisomfordáltam. Komenista kövület, ez vagyok én…
bonakovacs
A legjobb az volt, amikor egy kisker üzlet (CBA) vezetője (tulajdonosa?), amikor panszkodtam neki a kiszolgálásra, azt mondta “uram, ez már nem a Kádár-korszak, amikor a vevő volt az úr”. Beccszó. Elakadt a lélegzetem, elnézést kértem és kisomfordáltam. Komenista kövület, ez vagyok én…
Thomasso
@Dr. Szöszi: Nem tudom Te hol élsz, de biztos, hogy nem a valóságban
Láttál Te már munkafelügyelőt? Én nem, ugyanis az is csak az irodát látogatja meg, hogy megnézze, “minden rendben folyik-e”…megkapja az iratokat, arról a beosztásról, amit már a munkám legelejétől hamisítva kellett írnom, mert többet dolgozom, mint amit a jelenléti ív mutat. Ha nem tetszik, mehetek Isten hírével, mondják ők…és ez egy világméretű multi cég volt, nem egy kínai ruhaboltos.
Amúgy értem a felháborodásotokat azzal kapcsolatban, hogy sz@r a kiszolgálás, én is ezt mondtam ,de elég lenne mindenkinek csak 1 napra oda beállni és mindjárt megértené, hogy miért van ez. Felesleges részleteznem, ezt át kell élni.
zzz
2010.07.20. Allé, Douglas parfüméria, megtörtént eset:
Bementem női parfümöt vásárolni. Csak a férfi illatot ismertem ebből a márkából, ezért szöszöltem néhány percet a polcok előtt. Nemsokára megjelent az egyik eladó, kérdezte, h segíthet-e valamiben. Biztosított arról, hogy ez az az illat, amit keresek, úgyhogy bólintottam. Megkérdezte, h kérek-e díszcsomagolást, kértem. Amíg fizettem, kiválasztottam a csomagolás színét. Fizetés végeztével még nem volt kész a cucc, ezért felajánlotta, amíg elkészül a becsomagolással, nézzek körül nyugodtan az üzletben, majd megkeres.
Így történt, 2 perc után becsomagolva, ajándék illatmintával megkaptam azt, amiért fizettem, mindezt udvarias, mosolygós, vevőbarát kiszolgálással.
Egyébként ruházati üzletek közül nekem is csak jó, az elhangzottakkal egybevágó tapasztalatom van a Marks & Spencer-el.
ern0
A Mammut-ban van egy notebook.hu üzlet, ahol az eladó srác királyul bemérte az igényeimet, és felvilágosított, hogy a Celeron DualCore mit jelent, és már tudom.
Különben meg hol a retekben van ilyenkor az a rengeteg marketing manager, aki ömlik ki a főiskolákról a légkondícionált kockákba? Addig eljutnak, hogy lefordítják a reklámot, meg kiplakátolják vele az eget is, de hogy megtámogassák árukészlettel, arra már nem fussa? Hogy esetleg ellátogatnának 10-12 fontosabb üzletbe, és kioktatnák a személyzetet, netán kis ösztönző termékminta kíséretében, hogy hogyan adják el az árut, azt már el se várom.
Józsi, vedd fel tag-nek: áruismeret.
andrasb
@Angelday: Ma voltam a konzolvilagban, a polcon volt egy PS3-as Red Dead talan 12e ft-ert? Csak a szemem sarkabol lattam igy nem eskuszom meg ra, de hatha segit.
Mikael
Angelday, vegyél neki zombie chopper cuccot:
http://www.facebook.com/pages/Underground-Store/297791394829#!/photo.php?pid=4592793&id=297791394829
doderer
Alle: Libri könyvesbolt és az ott található Cafe Frei.
Minden rendben,(kiszolgálás és könyv, és kávé) tessék felvenni a pozitív listára.
kösz és üdv
bp
Tévedés. Ez az emberek hibája. Amire van igény, azt fogják nyújtani. Nincs igény rá, nem nyújtják. Same as TV.
Hello
Sajnos múltkor ugyanez történt az imádott XMS-ben is, úgy leszarták a fejemet, hogy még nem is köszöntek amikor kimentem(nem vall rájuk de ez a 2. eset, amióta a DP-ba költöztek).
Egyébként az iPhone 4-et is alig lehet beszerezni, kb lehetetlen. Ez szomorú
angelday
Rédey Laci volt benn? Ne vedd zokon, biztos We Rule-ozott!