Plastik média szponzoráció

A mai nappal befejeződik az a szerződés, amit a Fotexnet Kft-vel kötöttem januárban a Plastik média szponzorációját illetően. Fél évvel ezelőtt láttak fantáziát a dologban, eladtam nekik a terméket, megfutottuk. “Jó buli volt, sokan hánytak” — ahogy mondani szokták egy-egy jól sikerült házibuli után.


a fejlécből lekerült támogatói logó örökös helye ebben a posztban lesz

Sajnos aláírt szerződésem más partnerrel még nincs, így egyelőre hirdető és támogató mecénás nélkül maradtam. Kár lenne ugyanakkor az egereket itatni, hiszen nem lenne Józsi a nevem, ha nem készültem volna fel ezekre a dolgokra. Bár az is elmondható, hogy nem tudtam megoldani azt, hogy az egyik szerződés kifutásával életbe lépjen egy következő. Dehát válság van, ezzel a mondattal pattantam vissza sok helyről, így az előkészítő munka is tovább tart.

Új hirdetési programot egyelőre nem készítettem, bár ha valaki kapva kapna az alkalmon, akkor állok rendelkezésre a szokásos elérhetőségeimen.

A Fotexnet Kft-nek szeretném megköszönni az eddigi bizalmat, illetve azt, hogy láttak fantáziát a Plastik médiában és szerkesztőjében, aki a kontentot a továbbiakban is minden körülmények között tolni fogja olyan blogot készítve, amit maga is szívesen olvasgat.

Mivel nem egyértelmű, így jelzem, hogy ezen poszthoz az nyomjon lájkot, aki továbbra is hisz a Plastik médiában és a szerkesztett tartalomban.

Disclaimer: sétáló és hoverre óbégató pixel-Mario egy esetleges következő szponzor megjelenése esetén helyezte kilátásba visszatérését.

57 Responses to “Plastik média szponzoráció”

  1. Gravatar Icon 0 Dob

    “így egyelőre hirdető és támogató mecénás mellett maradtam” WTF?

  2. Gravatar Icon 1 angelday

    Na, ezt elírtam. Javítottam is.

  3. Gravatar Icon 2 spamdog

    Mario is a támogatás része volt? Mit fog szólni Várkonyi Andrea? :)

  4. Gravatar Icon 3 angelday

    Nem volt a támogatás része, de a DIV-ek áldozatául esett. Nem akartam azt mondani, hogy bánatában elbujdosott. :)

  5. Gravatar Icon 4 Sir Alex

    Nekem mondjuk a Mario jobban hiányzik, mint a támogató logója, de nyilván más a szemszög.

  6. Gravatar Icon 5 angelday

    Csak remélni tudom, hogy lesz comeback!

  7. Gravatar Icon 6 ac3

    azert a fotexnet jofej volt h szponzoralt, akarhogy nezzuk ez +pont

  8. Gravatar Icon 7 angelday

    Szerintem is, de annyi kulisszatitkot hadd áruljak el, hogy el kellett adnom a dolgot.

  9. Gravatar Icon 8 pix

    De minek támogató? Az miért szükséges egy bloghoz??

  10. Gravatar Icon 9 slima

    @pix

    Hogy legyen miből megélj… :)

  11. Gravatar Icon 10 pix

    Miért Józsi a blogolásból él?

  12. Gravatar Icon 11 angelday

    pix, a McDonaldsban is felteszed ezt a naiv kérdést?

    Ha megnézed, napi szinten posztolok. Ez idő és energia. Ezért.

  13. Gravatar Icon 12 pix

    Más is posztol naponta… nem ez az egyetlen ilyen blog, és mégsem kérnek pénzt érte. Én eddig azt hittem ezt a szórakozás+virtuális jelenlét miatt csinálod.

  14. Gravatar Icon 13 slima

    azt csak ő tudja megmondani…de ha megteheti az ember hogy pénzt keressen egy blogból, akkor miért ne tenné?

  15. Gravatar Icon 14 pix

    Persze ha megteheti nagyon jó tegye is meg, de miért kell azt olyan nagy tragédiaként megélni hogy lejárt a szponzoráció, és vége a világnak? Mintha szponzor nélkül nem lenne vezethető egy blog… (napi poszt szinten)

  16. Gravatar Icon 15 angelday

    pix, pénzt én sem “kérek érte”. És ha eddig ezt hitted, akkor hogyhogy nem láttad a fejlécben a Fotexnet logót? Alatta a bannerjüket?

    Mindegy, én megpróbálom értékesíteni a felületeimet és ebből pénzt keresni. Ha nincs ilyen lehetőség, nem fogom az ereimet felvágni, de ha van, sokkal jobb.

  17. Gravatar Icon 16 provo

    lehet hülye kérdés, de miért nem keresed meg valamelyik üditőital gyártót? ;)

  18. Gravatar Icon 17 lakbal

    Érdekes nekem, hogy egy nagyrészt Apple-el, technikai dolgokkal foglalkozó blog-ot támogatnak. Aki gyakran nézi az valszeg azért mert kompetens a témában. Aki kompetens a témában az otthon van a net-en. Aki otthon van a net-en pontosan tudja, hogy a fotexnet mi, hol, mit, mennyiért… Persze a tényeket Te látod a sokéves statisztikádban, de engem a legelején elgondolkodtatott. XMs vagy idoki bannerja sokkal érthetőbb lenne számomra.

  19. Gravatar Icon 18 angelday

    “miért kell azt olyan nagy tragédiaként megélni hogy lejárt a szponzoráció, és vége a világnak?”

    Elnézést kérek, ha félreérthető volt az eredeti fogalmazás.

  20. Gravatar Icon 19 angelday

    “XMs vagy idoki bannerja sokkal érthetőbb lenne számomra.”

    Igen, de ők sokallják az áraimat.

  21. Gravatar Icon 20 negyvenot

    lájk. egy kis feedback az olvasótól: mivel én szinte kizárólag google readerrel olvasom a plastik mediát, nekem pl fogalmam sem volt, hogy a fotexnet támogat téged, lehet, hogy nem én voltam a célközönség? azaz lehet, hogy gondolni kéne azok “reklámelérésére” (bocs, ha hülye szót ítam), akik nem a weboldalon keresztül olvasnak téged?

    Egyébként keep up the good work, nagyon bírom amiket írsz.

    M

  22. Gravatar Icon 21 Endre

    Józsi!

    Kimegyek a konyhába csinálok egy pár zsíros kenyeret! Egyet kenek Neked is, ha kell érte jössz!

  23. Gravatar Icon 22 zephyr

    Próbáljon valaki napi egy posztot írni csak adott témákban, munka, család mellett, úgy, hogy közben érdekes is maradjon, és nagyobb részt ne legyen izzadtságszagú. Nem egyszerű dolog ez, reméljük találsz szponzort!

  24. Gravatar Icon 23 pix

    (természetesen láttam a bannert)
    Ja hogy az csak egy hirdetés volt? Ha igen, akkor mindez amit írtam visszavonva… DE: nekem a szponzoráció és a hirdetés két külön dolog, ezért sem értettem…
    Akkor ez most hogy van?

    Amúgy szerintem valami kisebb Apple cuccokat javító boltocska belemenne a hirdetésbe, látva a statisztikákat… de ezesetben szerintem többet kéne az Apple-ről írni, én ezt a blogot inkább személyes blogként tartottam számon, amit nagyon jó “volt” olvasni!

  25. Gravatar Icon 24 angelday

    Úgy van, hogy szponzoráltak és a csomagban kaptak egy hirdetést.

    “én ezt a blogot inkább személyes blogként tartottam számon, amit nagyon jó “volt” olvasni!”

    Egy hirdető eltűnése és az olvasási élmény között összefüggést feltételezni érdekes, új szempont.

  26. Gravatar Icon 25 zhaoman

    Tipp: PayPal gomb/számlaszám az oldalra, és már jöhetnek is a mikro támogatások. #komolyanmondom

    Sőt, javaslom, hogy kezdeményezzük, a Plastik támogatására fordított összeget leírhassuk az adónkból #irónia

  27. Gravatar Icon 26 negyvenot

    én meg buta konzumerként egyáltalán nem tudom megkülönböztetni a kettőt (szponzorálás vs reklám), de azt gondolom, hogy a szponzor is azért szponzorál, mert úgy gondolja, hogy a) angelday jó csávó, b) azért mégiscsak legyen a szponzornak is valami haszna. vagy nem jól gondolom?

  28. Gravatar Icon 27 pix

    Nem-nem, egy szóval sem mondtam hogy így nagyobb az olvasói élmény, hogy eltűnt a logó, ezt nem tudom miből szűrted le.
    (így mondjuk kicsit zavaró ott az a nagy fehérség :) )

  29. Gravatar Icon 28 wotan

    “ők sokallják az áraimat”

    más szavakkal: sokkolta őket az áram

  30. Gravatar Icon 29 CharlieBrown

    pakli?
    heti bannerkiadások?

    zhaoman ötletét támogatva: http://pledgie.com/

    faján számolja a bejövő összeget, meg is jeleníti szépen. twitter accounttal összedrótozva, azzal is lehet használni.

    tudom, kicsi, meg esetleges a bevétel, de jobb, mint a semmi…

  31. Gravatar Icon 30 calzedonia

    Keressen minket bátran.
    Calzedonia Team

  32. Gravatar Icon 31 law

    Itt a lehetôség, calzedonia szponzorációval állandó Gisele megjelenés.

  33. Gravatar Icon 32 angelday

    Amennyit elköltöttek kihelyezésre, nem is lenne hülyeség!

  34. Gravatar Icon 33 lipilee

    van már “fordítsuk a tűzijáték költségvetését a Plastik Media támogatására!” Facebook csoport?

    AD, én drukkolok az általad képviselt modellnek (is), még ha az Apple postokat skippelem is és Kobak is szégyenteljesen média-alulreprezentált a blogon mostanában :)

  35. Gravatar Icon 34 cegg

    egy windows phone 7 logó lebeg a szemem előtt:D

  36. Gravatar Icon 35 feverdof

    ha a Microsoft szponzoralna, elfogadnad?

  37. Gravatar Icon 36 Dr. Szöszi

    @geverdorf: szerintem attetelesen mar “szponzoralta”, egyszer kapott egy XBoxot tesztelesre.

  38. Gravatar Icon 37 Dr. Szöszi

    @feverdof: bocsanat a tobbszoros nick-elutesert :)

  39. Gravatar Icon 38 feverdof

    igen de azota parszor leszolta a termekeiket, ezert lennek ra kivancsi az uzletfilozofiajara. Meg egyebkent lennenek otleteteim az ertekesitesre

  40. Gravatar Icon 39 DMcsp

    Szerintem sem hülyeség, amit többen mondanak itt, a támogatásra gondolok. Én pl. havi 1-2000 Ft-ot nem sajnálnék rád, nyomtam a Nintendódba is anno. Nem tudom hányan olvasnak, de az szerintem elmondható, hogy sok más oldallal ellentétben itt eléggé felülreprezentált a (relatív) sok pénzzel rendelkező ember. Most ne értsetek félre, nem úgy értettem, hogy itt mindenki kőgazdag, de viszonylag sokatoknak/sokunknak vannak pl Apple termékei, ami azért nem az alsó kategória, bármilyen termék is legyen az, ez pedig feltételez egy bizonyos jómódot, amiből kedvenc blogotok támogatása havi 5-10 dollárral igazán smafu. Át lehet konvertálni iPhone app-ok vagy iTunes számok árára, de akár vonaljegyekére is. Ahhoz képest amit itt kaptok/kapunk egy igen jó ár-érték arányt képviselne a dolog.
    Persze szigorúan önkéntes alapon, esetleg kis “támogató” badge mehetne a komment hozzászólásokhoz cserébe, vagy akármi. Ha a rendszeres olvasók csak pár százaléka egyetértene ezzel, akkor nem lenne szüksége Józsinak a karvalytőkére és nem kéne mondjuk hetente egy reklámmal megtoldania a postokat.

    Az áraidat viszont én is sokallom az olvasók számához képest (ráadásul nem tudom mennyi a new visitor arányod de nem lehet túl magas). Ez így ebben a formában baromira nem éri meg ebben az országban a hirdető számára.

    Nézzük kik jöhetnének szóba:
    - webshopok és minden más – NEM, mert a költség túl magas a konverzióhoz képest, még ha kifejezetten Apple témába vágna, akkor sem, mert már mindenkinek van saját bejáratott boltja (árban ugye nagy különbségek nincsnek, ráadásul az Apple sosem romlik el). Nem vezetek le most számokat, de 15-20% os árrésből és a viszonylag belterjes olvasói táborból hosszú távon nem lesz semmi
    - multik – IGEN, mert kurvára mindegy nekik mire költik a pénzt, megtérülés nem lesz, de ha van egy kapcsolat a marketing osztályon akkor GO

    Ha hülyeséget írtam, akkor sorry.

    Ha valaki benne lenne még az ilyen önkéntes támogatásban (legyen mondjuk havi $8, kb. 2000 HUF), az jelezze, lássuk tényleg lenne-e belőle valami. De más faszával a csalánt verni nem ér, akkor jelezd, ha a paypal gombon sem remeg meg a kezed!

  41. Gravatar Icon 40 lakbal

    nekem belefér

  42. Gravatar Icon 41 lakbal

    free P Media! ;)

  43. Gravatar Icon 42 Cyberdine

    Én eddig csak néma olvasója voltam a blogjaidnak, de most úgy gondoltam, hogy mindenképp ki szeretném fejezni (sajnos tőke híján csak eszmei) támogatásomat.
    Sok sikert és kiartást a támogató kereséshez!

  44. Gravatar Icon 43 pix

    Erről beszéltem… mintha jönne a világvége, hogy nincs szponzor… ÉS AKKOR MI VAN?????? MANAPSÁG SEMMIT SEM LEHET INGYÉ CSINÁLNI? Már a blogolásért (ami amúgy szórakozás, mi más…) is pénzt akarunk adni/pénzt kell kérni??
    Ennyi erővel minden olvasott blogot lehetne havi 2000ft-tal támogatni… 5 olvasó és összejön 10 rongy… de miért? mert a saját szórakozásunkat megosztjuk mással is? Semmi költsége nincs fenntartani egy ilyen blogot… jabocs, a .hu domain 2 évre 3000ft, meg a hosting pár ezer…

  45. Gravatar Icon 44 M

    Fizetős lesz a Plastik?
    Plasztik Józsit állítólag Rupert Murdochal látták a Times fizetőfal mögött.

  46. Gravatar Icon 45 DMcsp

    @pix: nem látod a lényeget. mindegy. szerintem Józsi nem kért pénzt, csak néhány kommentelő ötlete volt, mielőtt így tudatosulna bárkiben is. full hülyeséget beszélsz egyébként, bocs hogy ezt mondom. ne ragozzuk tovább, amúgy sem 10 rongyokról beszélünk…

  47. Gravatar Icon 46 angelday

    pix, meg ne fejtsd már. :D

  48. Gravatar Icon 47 feverdof

    kezdetnek szerintem a legegyszerubb, be kell vezetni a yelpet Budapesten, Jozsi szponzoralna, es review-kat irna.

  49. Gravatar Icon 48 pappito

    a szponzor nem Józsiért jün, hanem az olvasókért, szerintem József blogjában a magas kommentszám (aktiv olvasók?) lehet a vonzó egy hirdetőnek, sponzornak.

    Az tény, hogy sok munka a napi egy poszt is, ha az rendesen meg van irva, utána van menve és nem csak zimánylindáskodás meg értelmetlen önblogposztok.

    persze jó lenne tudni, hogy mennyi napi olvasástól vagy unikjuzertől érdemes egyáltalán elkezdeni kérdezni. Nekem jóval kevesebb olvasóm van, mint a plastiknak elvagyok a gugliadokkal, pedig még a hostingot se fedezi a bevétel. Ha valaki hirdetne (erre kicsi az esély, köszönhetően a sajátos körülményeknek (NZ hirdető magyarul?magyaroknak?)) én szívesebben tenném ki a logóját, mint a gugli adokat.

  50. Gravatar Icon 49 DMcsp

    Nekem Józsitól 2-3x több olvasóm van oldalmegjelenésben pedig még többszöröse, de még így sem tudom annyiért eladni a felületeket, mint amennyi a Plastik listaár. De egy jó sales-es mindent el tud adni persze, mondjuk én nem erőltettem. A Google magyar oldalakon szart sem ér sajna.

  51. Gravatar Icon 50 andrasb

    Ez a tamogatos otlet nem rossz, nekem csupan annyi a gondom vele, hogy szivesebben olvasom ugy ezt a blogot, hogy nem fizetesert hanem lelkesedesbol csinalja a szerkesztoje, es nekem ezert a kevesebb post is megfelelo, illetve ha lenne most havi 2000ft-om tamogatasra, akkor azt valamilyen open source projekt tamogatasara koltenem inkabb.

  52. Gravatar Icon 51 c4

    Józsi, melegen ajánlom számodra a két világháború közötti magyar irodalmi/publicisztikai élet tanulmányozását (különös tekintettel a szereplők szociokulturális viszonyaira), hogy világossá váljon, magyar nyelvű újságírásból (íróként, fotósként) miért nem fogsz soha komolyabb pénzt húzni. Bár nyilván mondták már mások is.

  53. Gravatar Icon 52 angelday

    c4, ebben egyetértek veled. A motivációim nem is teljesen azonosak velük, bár elmondható, hogy az író szeret írni. Ezzel én is így vagyok, noha nem tekintem magam írónak.

  54. Gravatar Icon 53 c4

    @angelday:

    Nyilván félreérthető voltam, de próbáltam nem a végletekig leegyszerűsíteni a kérdést. Arról van szó, hogy ez egy meglehetősen zárt kör, amelybe nem tudsz bekerülni, a szponzoráció oldalát is beleértve. Különösképpen azt beleértve.

    Érdemes lenne talán angol nyelven folytatni, s hagyni a francba ezt a posványos magyar belterjet.

  55. Gravatar Icon 54 MilitaryFigurák

    Mi van a paklival?

  56. Gravatar Icon 55 angelday

    c4, egyelőre nem. Meg nem is tudok angolul úgy írni, mint Karotta.

    MilitaryFigurák, jegeltük egyelőre.

  57. Gravatar Icon 56 zhaoman

    Nem arról van szó, hogy Józsi pénzt akar kérni a blogért. Szerintem nincs is “szüksége” a pénzre.

    @DMcsp
    “Persze szigorúan önkéntes alapon, esetleg kis “támogató” badge mehetne a komment hozzászólásokhoz cserébe”
    like!

    Az nem várható el, hogy valaki ilyen minőségben csupán lelkesedésből tolja a kontentot. Nem Józsi kéri a pénzt, hanem én akarom adni.
    Nem ismerem személyesen, nem vagyok fanatikus. De a munkáját elismerném.

    Hasonló okból támogatnám még a lemil blogot, illetve a Kispadot, ha visszatérne a régi posztolási gyakorisága #régnmindenjobbvolt

    Józsi, mi lett a következő előfizetési lehetőséggel?
    http://plastik.hu/sponsorship/

    A fenti próbálkozás óta eltelt két év, ismét meg lehetne próbálni… de kisebb, vagy inkább önkéntes összeggel