Plastik média

Az 1980-as évek legelején Jeff McCord, még középiskolásként írt egy játékot BASIC-ben. Egy labirintusban kellett kalandozni és feltérképezni a környezetet. Némi “pitch”-elést követően a korabeli nagy játékkiadó EPYX fantáziát látott a dologban és egy szerződést ajánlott Jeffnek, aki ennek nyomán szintén BASIC-ben elkészítette a “Sword of Fargoal” (ejtsd: fargol) című játékát Commodore VIC-20 mikroszámítógépre. A játék nagy siker volt, nem sokkal később követte a Commodore 64 port:

illusztrációnk 610 képpontra clippelve

Persze nem volt ilyen egyszerű a dolog, kiderült, hogy a C64 BASIC elég lassúcska ehhez, ezért gépi kódban kellett lefejleszteni hozzá egy csomó mindent, amit két másik haverjával közösen csináltak meg végül. A fiúk akkor még nem tudták, hogy ez a játék az egyik első “roguelike” játék mikroszámítógépen, sőt, egyáltalán.

A labirintusban kóválygó roguelike játékok a mai napig népszerűek. Első darabjuk között említhető a Fargoal, de ugyanabban az évben, 1982-ben jelent meg a “Hack” is (aminek továbbfejlesztett változata a “NetHack” szintén a mai napig népszerű játék), és 1997-ben a Diablo, ami sikeresen ültette át a NetHack alapokat a széles körben ismert játékok kategóriájába. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a “MUD” típusú, multi-user dungeon-ök osztályozásukat tekintve külön kategóriát jelentenek a roguelike-től.)

Megmondom őszintén, hogy az iPhone-ra és iPad-ra is kijött NetHack (HU App Store link — free) nekem túl “hardcore” játék. Alaposan kell ismerni a parancsokat, egy betűs rövidítéseket, hogy bármi érdemi rész kezdetét vehesse, így néhány próbálkozást leszámítva hagytam a francba az egészet.

Milyen játék a Fargoal?

Tulajdonképpen egyszerű. Fel kell térképezni a labirintust, oszlatni a “ködöt”, gyűjteni az aranyat, amit bizonyos helyeken XP-vé lehet konvertálni, ütni a szörnyeket (automata harc van annak függvényében, hogy milyen páncélunk van és milyen értékekkel rendelkezik a karakterünk), nem meghalni. A játék fő célja természetesen a kard megtalálása, ami csak fél siker: ha megvan, 2000 másodpercünk (kicsit több, mint fél óra) van arra, hogy kijussunk a labirintusból. Szörnyen nehéz egyébként megnyerni, újra és újra kell megpróbálni, mert egy életünk van: ha meghalunk, kezdhetjük az első szintről, nem lehet menteni (még iPhone-on is csak az aktuális pozíciót menti el, de például elhalálozás esetén nem mehetünk “vissza” egy korábbi állásra).

Mindez alapvetően elég egyszerű séma, mégis, mitől jó? Nem tudom. El kell kezdeni csinálni és jó lesz. A térképek automatán gyártódnak, minden játék más és más. Ez leírva elég egyszerűen hangzik, de játék közben roppant élvezetessé válik. A szintek között fel és le lehet járni, találhatunk titkos járatokat, amik ugyanazon a szinten újabb részekre vezetnek, rengeteg mindent találhatunk kalandozásunk során.

A Sword of Fargoal készítői 2003-ban elkészítették a Commodore port remake-jét, nem véletlenül, hiszen a játkot a “Computer Gaming World” minden idők 150 legjobbja közé sorolta. A PC-s port is a klasszikuson alapult, de igazán minden kvarcjátékok legmodernebbikével, az iPhone és iPad megjelenésével kapott új erőre a Fargoal.

Az új port külön érdekessége, hogy tökéletesen megegyezik a Commodore 64 változattal, csupán a grafikája lett “jobb”. A játékmenet, sebesség, de még a hangok túlnyomó része is a nagy öreg változatán alapul tökéletes retro-összhangot és egységet teremtve. Ez nem valószínű, hogy így valósult volna meg, ha nem Jeff McCord (képünkön jobbra egy YouTube interjún) és két másik társa állna “Fargoal LLC” néven az eladó mögött. Olyannyira komolyan veszik a dolgot, hogy aktívan posztolnak internetes fórumokba, figyelnek a játékosok véleményére és folyamatosan fejlesztik a néhány dollárba kerülő játékot. Legutóbb például kapott retina update-et a motor, de a klasszikus C64 tileset opció is a horizonton van.

Az iPhone / iPad változatok kaptak egy elég jó tutorialt, amit néhány perc alatt végig lehet játszani és ez elegendő ahhoz, hogy elkezdjük a kalandozásainkat. Onnantól viszont jó eséllyel beszippantja az embert. Baromi jó a játékban az, hogy nem lehet menteni és mindig első szintről kell kezdeni. Alapos megfontoltságra és átgondoltságra sarkallja az embert. Természetesen akármikor kiléphetünk belőle, mindig ugyanonnan tudjuk folytatni, csak ne haljunk meg. Ha megtörténne, a játék nagyon viccesen elmenti a halálozási pozíciót, amit később bármikor újra megszemlélhetünk.

A “Sword of Fargoal” tökéletes példája annak, hogyan lehet egy klasszikus játékot modern környezetben úgy megjeleníteni, hogy tisztelegjen az eredeti előtt. Fantasztikus port. Alapvetően gagyi 3D felülnézet, a figurák nem is animáltak, egyszerűen csak kivágott papírdarabként mozognak a képernyőn, de vannak alpha áttűnések, modern hangok és C64 atmoszféra is. Akármikor kezdek neki egy új küldetésnek, nem tudom letenni.

Aki kedvet kapott volna hozzá:

Mit mondhatnék még?