A fickó nem összerakott dolog, a 36 éves Isaiah Mustafa (ejtsd: ájzéa) saját hangját halljuk, aki eredetileg NFL-ben kezdte a karrierjét, utána pedig a színész mesterségbe fogott, snitt, februárban vele indul a kampány. Magát a kreatív koncepciót és gyártást a portlandi Wieden+Kennedy (ejtsd: vájden) ügynökség készítette, azon belül is az alábbi két szövegíró a felelős érte:
Leo Laporte műsorában (ahonnan fenti képünk is származik) a srácok elmondják, hogy készült a legfelső szpot: 57 take-ből lett meg a dolog és valóban egyben vették fel. Az összes CG, amit használtak: a csávó kezében levő gyémánt / termék és a végén a ló mellől kellett kitakarni azt a sínt, amivel a színészt a lóra mozgatták fel, de máskülönben az egész dolog valódi. (Iszonyat!) Ehhez jön még a fantasztikus színész és a remek szöveg. Az Old Spice egyébként akvirált Procter márka, a W+K, ha jól emlékszem, három éve dolgozik az accounton.
Itt azonban nem álltak meg, tegnap újra kapott egy kis momentumot ÁJZÉA, amikor a twitteren és redditen lehetett neki kérdéseket feltenni, amire gyakorlatilag valós időben válaszoltak és készítettek ilyen összeállításokat:
jewel encrusted sceptre!!
Frankón bevilágítva, megírva, fejből visszaadva, tele kreatív ötletekkel és szerethető baromsággal. Hihetetlen jó reklám és koncepció, az egész teljes egységet alkot, ráadásul a social media ilyen alkalmazása — csúcson-túli szuper.
Megmondom őszintén, készen vagyok, mint a mateklecke!
Ennél ellentmondásosabb terméket még nem hordott a hátán a világ, annyi biztos. A Consumer Reports tegnap kinyilvánította, hogy a termék antennájával problémák vannak, ezt pedig labor körülmények között, teszt alapján bizonyították be. Ők egyelőre “nem javasolják”, helyette 3GS készüléket ajánlanak.
És én? Nos, én az Appleblog szerkesztőjéhez, Magyarósi Csabához fordultam egy rövid üzenet formájában ma délelőtt. A beszélgetés pontosan ennyiből állt:
BUDAPEST 2010. JÚLIUS 13., CSÖCSMELEG — AZONNAL KÖZÖLHETŐ — A Plastik média átszakította a napi 3000 feed olvasót. Sasvári József, a Plastik média szerkesztője elmondta, hogy forradalmi nap ez a mai, hiszen hosszú utat tett meg a blog és benne a háztáji blogger.
Az évek során blogok és bloggerek jöttek, mentek, valamint egy helyben topogtak, sőt, leépültek, de a Plastik média mással sem foglalkozik, mint azzal, hogy agresszíven pollozza a statisztikákat. “Reggeli rutinná égett be, hogy megnézem, mit frissített a Google. Nagyon szomorú voltam, amikor a grafikon elkezdett ugrálni, mint valami idióta hülyegyerek, aztán elkezdett napi 10 ezreket mérni, ettől még szomorúbb lettem, de most visszaállt a normális szintre” — utalt Sasvári arra, hogy a hétköznapok élete mennyire keserű tud lenni a blogoszférában.
Arra a kérdésre, hogy milyen irányba tart a Plastik média szerkesztése, valamint nem száll-e fejébe a dicsőség, Sasvári megnyugtatta széles olvasóközönségét: “A szerkesztési elveim, elméleteim nem változtak az évek során. Fő célomnak mindig a pozitív hozzáállást, a szakmai alázatot és a szerkesztési szabadságot gondolom. Itt nincs egy Uj Péter, aki megmondja, hogy nem írhatom le azt a kifejezést, hogy ‘inverz pina’. Fügét mutathatok a kispolgári konvencióknak, szabad tudok lenni, mint Rahan. Már sokszor hangsúlyoztam, ezzel most sem teszek másként, nálam az irány mindig olyan, mint Rahan elefántcsont kése: megpörgetem, aztán majd kiadja. A dicsőségre pedig azt tudom mondani, amit régóta emlegetek már: egyfelől nem létezik, másrészt én magam az emberarcú sztárokban hiszek.”
2007. november 27. volt az első nap, amikor 1000 fölé emelkedett a feedből olvasók száma a Google mérése szerint. Ez az esemény értékelhető egy olyan dátumnak is, amit mindenki figyelt, hiszen annak idején Doransky is posztban emlékezett meg az “ezresek” kategóriáról. Nem kellett hozzá három év és itt van a háromezres kategória — legalábbis a Plastik média számára. Indexes, támogatott mércével vicc-kategóriának szokták hívni, viszont a Plastik média szerkesztője jól tudja, hogy ide is csak centiméterről centiméterre lehetett csak eljutni, egy olyan út során, ahol minden látogató egy elmorzsolt könnycsepp, egy elhullajtott csepp vér. Ezt a küzdelmet legjobban talán Al Pacino mondta el az 1999-es “Any Given Sunday” című filmben, amit most nézzünk meg közösen:
Tony D’Amato: I don’t know what to say, really. Three minutes to the biggest battle of our professional lives. All comes down to today, and either, we heal as a team, or we’re gonna crumble. Inch by inch, play by play. Until we’re finished. We’re in hell right now, gentlemen. Believe me. And, we can stay here, get the shit kicked out of us, or we can fight our way back into the light. We can climb outta hell… one inch at a time. Now I can’t do it for ya, I’m too old. I look around, I see these young faces and I think, I mean, I’ve made every wrong choice a middle-aged man can make. I, uh, I’ve pissed away all my money, believe it or not. I chased off anyone who’s ever loved me. And lately, I can’t even stand the face I see in the mirror. You know, when you get old, in life, things get taken from you. I mean, that’s… that’s… that’s a part of life. But, you only learn that when you start losin’ stuff. You find out life’s this game of inches, so is football. Because in either game – life or football – the margin for error is so small. I mean, one half a step too late or too early and you don’t quite make it. One half second too slow, too fast and you don’t quite catch it. The inches we need are everywhere around us. They’re in every break of the game, every minute, every second. On this team we fight for that inch. On this team we tear ourselves and everyone else around us to pieces for that inch. We claw with our fingernails for that inch. Because we know when add up all those inches, that’s gonna make the fucking difference between winning and losing! Between living and dying! I’ll tell you this, in any fight it’s the guy whose willing to die whose gonna win that inch. And I know, if I’m gonna have any life anymore it’s because I’m still willing to fight and die for that inch, because that’s what living is, the six inches in front of your face. Now I can’t make you do it. You’ve got to look at the guy next to you, look into his eyes. Now I think ya going to see a guy who will go that inch with you. Your gonna see a guy who will sacrifice himself for this team, because he knows when it comes down to it your gonna do the same for him. That’s a team, gentlemen, and either, we heal, now, as a team, or we will die as individuals. That’s football guys, that’s all it is. Now, what are you gonna do?
Köszönöm mindenkinek, aki olvassa és támogatja a Plastik médiát!
A paddockban Antonio Banderas csapata volt a közvetlen szomszédunk. Banderas a paddockban is akkora V.I.P., hogy mindig testőrrel mozgott, és ha megjelent, egyből emberek jelentek meg, akik közös képeket akartak vele készíteni. Ezen emberek csoportjába tartozott a Plastik média szerkesztője is.
De nézzük csak a dolgot egy picit korábbról.
Banderast először csak a távolban pillantottam meg, ráadásul annyi ember közt, hogy nem is láttam. Valaki mondta a boxban, hogy “ott van Banderas!” és tényleg: 200 méterrel arrébb egy csomó ember. A dolog teljesen érdektelen volt, bár hozzáteszem, hogy elfogott az az érzés, hogy néhány box-szal arrébb ott van Antonio Banderas személyesen. (Még soha életemben nem voltam világsztár közelében.)
Kicsit később a melegben benyitottam a motorhome-ba, ahol Bochkor Gábor és kedvese, Várkonyi Andrea múlatták az időt néhány olasz Fimmcós bennszülött társaságában. Az asztalhoz értem, Várkonyi Andi szó szerint a következőt mondta: “Nem láttad a szomszédban Banderast? Menjünk ki és fotózzuk le.”
“OKÉ!” — benne voltam a celeb-squared buliban, és amúgy sem volt mit csinálni abban az irtózatos katalán melegben. Kiálltunk Banderas motorhome-ja elé, aztán elkezdtük fixálni az ajtót. Nem történt semmi, Banderas motorhome-ja elején biztonsági őr állt, belépés csak kártyával. Egyszer csak megjelent Bochkor és jelzi, hogy a célszemély benn van és mozgásba indult a létesítményen belül. Bochkor el. Tovább dumáltunk, iszonyatos meleg, telik-múlik az idő, majd kisvártatva
MEGJELENT ANTONIO BANDERAS!! OHNOES! OMG! W00T!
Komolyan mondom, köpni-nyelni nem tudtam egy pillanatig. Várkonyi Andrea sokkal rutinosabb celeb-megfigyelő lehet nálam, mert ezen a ponton már ott is termett mellettük, Antonio két másik faszival hármasban jelent meg a színen. Gyorsan kattintottam is egyet hűséges G9 fényképezőmmel:
Fenti képen balról Várkonyi Andrea feje, aki már a művész úr mellé is állt:
Világosan emlékszem, hogy bajai angol akcentusommal megkértem Antoniót egy újabb közös fotóra, gyorsan helyet cseréltünk:
Banderas egyébként teljesen jó fej volt, megkérdezte, honnan jöttünk, beüvöltöttem, hogy HUNGARIAN JOURNALIST V.I.P.!, mondta, hogy ismeri Budapestet, itt forgatta az Evitát.
Nagyon izgatott lettem az eset kapcsán, egyáltalán nem tűnt fel, hogy a motorhome-ban az asztalnál ült Talmácsi Gábor, akit egészen konkrétan akkor láttam életemben először, mellette Bochkor, én meg büszkén lobogtattam a fényképezőmet a levegőbe. Talmát nem érdekelte különösebben a dolog, el volt foglalva az időmérővel.
Tudom, hogy innen Budapestről, nyugiből, relaxból tekintve ez az egész sztori nem hír, viszont ott lenni és megélni a helyszínen kurva jó volt. Nekem meg aztán főleg, különösen azért, mert a magyar celebekkel együtt lestem a worldwide celebre, elhihetitek mekkora overloadot okozott az agyamnak.
Még most is szédülök!! (folytatjuk)
Várkonyi Andi is “leblogolta” az eseményt, kontrasztosításképpen itt is szerepeltetem:
Aki érti ezt a posztot, nyomja meg a lájk gombot a bejegyzés címe alatt. Szinte szükségtelen, de újra ismétlem magam: a “The Barcelona Experience” sorozatot tovább folytatjuk, teljesen felesleges (bár lehet!) ez ellen harcolni, tudom, hogy nem kifejezetten illeszkedik a Plastik alap struktúrájába, de ha rám hallgattok, elfogadtok két dolgot:
1. mindig arról írok, ami engem aktuálisan valami miatt érint / érdekel
2. Barcelona kibaszott nagy flash volt végig és eldöntöttem, hogy feldolgozom rendesen, faszán, mélyen
Verebes István Hernádi Judit életéről írt egy könyvet “Maya” címmel, amiből Jaross Viktória írt és rendezett színdarabot. Szerelem, anya-lánya viszony, válás, szembenézés — ez még izgalmas is lehet a magamfajta férfiember számára.
Link egyik barátnőjével ment volna, ő bedobta a törölközőt, így én lettem a beugró színházi partner. Hernádi Judit önéletrajzi darabjából az “Egy színésznő lánya” című darab lett a “Vallomások szerelemről, családról, anya-lánya viszonyról és a szembesülésről” alcímmel. A teremben telt ház, Hernádi lánya is szereplő, látszólag minden adott egy jó kis hétfő esti kultúrprogramhoz!
Kérlek benneteket tisztelettel, nagyon gondban vagyok a darab értékelésénél, és próbálok óvatosan fogalmazni, mert nem akarnék megsérteni senkit, de ez az előadás valami rettenet szar. Koncepciótlan, rosszul rendezett, rosszul játszott, értelmetlen, funkciótlan, sekélyes, hamis és üres.
A lánya nem tud énekelni (ehhez képest 90 percen át énekel), nem tud játszani és nem tud rajzolni sem. Az énekhangja egy túlformázott, lebegtetett, túlartikulált hamis kép, értékelem, hogy megpróbálkozott vele, de ebből színpadi darabot csinálni — facepalm. Ehhez képest a Subba street cred-et adott neki 2006-ban, érdekes! Hernádi Judit sem tesz hozzá semmit az egészhez, a jól ismert, idióta gesztusaival dolgozik, ami nem vicces és nem is érdekes már jópár éve.
Maga a “történet”, vagy annak értelmezése nem létezik. Valahogy lehet sejteni, hogy a művésznőnek zűrös férfi kapcsolatai voltak, ahol kevés idő jutott a gyerekre, ez van feldolgozva valamiféle zenés-táncos formában, aminek a vége a “Soha se mondd” című sláger duettjének előadása. Ennél többet sajnos nem fogunk megtudni róla, bármennyire figyelünk is, hiszen a műsoridő túlnyomó részében közhelyes dalokat közhelyes előadásban kapunk vissza. Még talán jó téma is lehetett volna, de amit ebből feldolgoztak, te jó ég.
Ennyire erőltetett, rosszul rendezett, rosszul előadott színpadi darabot már régen láttam.
Az egyetlen jó dolog benne, hogy nincs szünet, egyben lenyomják, aztán lehet hazamenni.
Tényleg, teljesen ki vagyok akadva. Hernádi Juditról az a véleményem az előadás után, hogy egy kókler. Ha ugyanis nem lenne az, nem engedett volna egy ilyen szart színpadra vinni.
Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ki látta és kinek mi a véleménye erről a darabról. Sajnálom, hogy ilyeneket kellett írnom, de nem hiszitek el, mennyire kínosan éreztem magam az előadás során. Rémes volt.
Ez az Adobe Illustrator CS5 default dokumentum ablak bal alsó sarkában levő rész a leggusztustalanabb, legundorítóbb interface elem, amit valaha láttam. Egyszerűen hánynom kell, ha ránézek. Ráadásul nem én vágtam “bele” a fehér input mezők aljába, tényleg így jeleníti meg őket a program. Nagyítóval is megnéztem, az OS X egy halvány áttetsző csíkot rajzol minden ablak köré, viszont ezen a förtelmen az sem képes segíteni.
És gondoljatok bele, hogy ezért valaki pénzt kapott. PÉNZT!! Abból tart disznót!!
Én is jobban szerettem volna, ha a spanyolok jó focival nyernek, de hát ez van, még rosszal is meg tudnak verni majdnem mindig majdnem mindenkit. Náluk jobban a végső győzelmet csak a németek érdemelték meg, de ők meg elbaszták a gyáva elődöntővel.
(A spanyolok pedig nem behozták ma az angolokat, hanem messze elhúztak tölük, hiszen az angolok EB-t soha nem nyertek, és vébét is csak otthon, egy koordinált csalássorozatnak és egy rakás bírói segítségnek köszönhetően Rattin kiállításától Hurst góljáig. De ez tényleg mellékszál, hiszen 2010 nyarán az angol foci gyakorlatilag megszűnt, nem hiszem, hogy ezentúl érdemes lesz egyáltalán beszélni róla.)
Torres védelmében még hozzátehető, hogy szerintem tudta jól a szakvezetés, hogy max. hatvan százalékos a csávó, mégis elvitték, játszatták, és jól tették: teljesen jól eljátszotta, hogy ő egy veszélyes csatár, meg tudta osztani a védelem figyelmét, csinálta a helyet Villának vagy akinek kellett. Xaviék elég jól láthatóan nem rá játszottak.
Én magam a döntőt első körben a Szabadság-téren próbáltam meg követni Linkkel, embertelen tömeg, úgyhogy egy étterem plazmája melletti fröccsözés közben sikerült csak végignézni.
Remek, bár igen aktív hétvégi program az évről évre júliusban megrendezett Bajai Halfőző Fesztivál. Nem is tudom, mikor hagytam ki utoljára, talán akkor, amikor lesérültem sportolás közben. Érdekessége, hogy idén volt 15. alkalommal megszervezve, vagyis egészen pontosan abban az évben kezdődött a rendezvény, amikor elballagtam Bajáról 1995-ben!
link
Szombaton még motorcsónakoztunk is Németh Gáborral (képünkön), baromi jó volt 30 csomóval száguldani a vízen. Másnap délben bbq a szüleimnél, néhány makró kép:
Péntek délután a “True romance” (1993) filmet néztük, nem először, nem utoljára, a macska meg odaült a szófára és kiköpött Facebook fejet vágott. Mindenkinek, aki szereti:
Remek példány, kár, hogy nem tud beszélni. De olyan kifejező a tekintete! Vajon mi jár a fejében? Egy karakter a Wing Commanderből! Sőt, a Starfoxból!! Én mindenesetre beállítottam iPhone lock screennek. Bocs, Link, de most Kobi a soros.
A barcelonai túrára a szponzorunk meghívására a csapattal utazott Bochkor Gábor és kedvese, Várkonyi Andrea. Minden ember életében vannak pillanatok, amikor testközelbe kerül hírességekkel, erre fel kell készülni. Ez a poszt erről a felkészülésről szól.
Bochkor Gábort nem ismertem korábban. Annak idején egy irodaépületben dolgoztam vele, de beleestem abba a hibába, amibe mindenki beleesik: a büfében állt előttem a sorban és beszélgetett Boros Lajossal. Ilyenkor nem lehet nem görbén nézni a hírességre. Eleve minden gyanús: hangosan beszél, affektál, a szeme sem áll jól. Posztomban megpróbálok rávilágítani arra, hogy ez csak percepció. Valóban, így jön le mindig, de próbáljunk ilyenkor arra gondolni, hogy nem ismerjük a személyt és csak fókuszálunk a hülyeségekre.
Várkonyi Andreát semmilyen szinten nem ismertem. A szüleim látták a tévében, névről is ismerik. Egyszer találkoztam vele, mégpedig a Szalay tereprali edzésen, meg is szólítottam, mert más ruházatot viselt, mint Szalay Balázs, de három mondat után hátat fordított nekem, így elkönyveltem egy beképzelt nőszemélynek sztárallűrökkel (ugye?).
Egyszóval nem volt túl jó véleményem a Bochkor házaspárról, akit az egész ország ismer, Linda 82 éves nagymamájának pedig ők ketten személyes barátai, akikkel együtt gondolkodik a nap folyamán többször is. Hát így indultam neki Barcelonának. Tudtam, hogy ők is jönnek, azt is tudtam, hogy össze leszünk zárva három napig — franc se tudja.
Első reakciójuk, rólam, háztáji bloggerről jól jellemezhető az alábbi képpel, amiről már csak egy szövegbuborék hiányzik az “ez meg ki a fasz?” kérdő mondat kíséretében:
Egy ilyen hosszabb túra teljesen más, mint akár csak egy buli, vagy vacsora. Az emberek össze vannak zárva, önkéntelenül is együtt kell dolgokat csinálniuk, meg kell egymást kérni dolgokra, segíteni az elesetteken, zsebkendője kinek van, vigyázol a csomagjaimra, míg csavarok egyet stb. Én mindig azt mondom, hogy menj el valakivel nyaralni, akkor kibújik a szög a zsákból, ÉS VISZONT.
Ettől függetlenül valahogy nem viszonyultam sehogy a Bochkor házaspárhoz, hagytam magam folyni az eseményekkel. Bochkor eleve egy furcsa jelenség by definition. Én csak a rádióból ismerem a hangját, illetve fényképeket láttam róla. Ezzel gondolom sokan vannak így. Éppen ezért amikor megszólalt mindig valamilyen szürreális élmény kerített hatalmába, pedig ő is csak ugyanolyan ember, mint bárki más, csak eddig a rádióból hallottam a hangját. Itt van egy videó, aki ezt megnézi, és nem ismeri az embert, annak olyan lesz, mintha a tévét látná:
Pedig ez nem a tévé, ott álltam mellette és kameráztam. Ráadásul nem is vettem fel semmit, ez a snitt tényleg ennyiből áll csak. Barcelona reptér, Bochkor Gábor a rádiós magyar híresség és én, Sasvári József háztáji blogger egy rövid pillanatra egymás mellé ért a bolygón — ennyi. Figyeljük meg azt is, mit mond: nem mond semmi különöset, egy emberi, ám diplomatikus reakció a részéről, de lefordítva a “faszér’ kell kameráznia már megint valakinek itt a reptéren, a helyett, hogy mennénk tovább rákot zabálni” mondatot kell alá érteni.
Persze mentünk. Rákzabálás után a sétálóutca mellett betértünk nagyobb Vásárcsarnok-típusú piacra, ott velük tangóztam hármasban tovább.
Bochkorral kapcsolatban egy dolgot emelnék ki, ami szerintem valahol magyarázza az ő rádiós személyiségét is: érdeklődő. Ráadásul nem kell nagyon sokat erőltetni, hogy beszéljen egy témáról, érdeklik a dolgok, lehet vele szakérteni kérdésekben. Rólam is kérdezett, persze minden, amit hallott, később felhasználásra került ellenem. Elnevezett “blogi”-nak, amit a mai napig nem értek pontosan.
Várkonyi Andrea eredetileg orvos, később televíziós személyiség, illetve tereprali versenyző. Ez utóbbi dolog is a tévé kapcsán jött nála. Bochkorral együtt vannak öt éve, van egy közös gyerekük.
Andiról kiderült egy olyan dolog, ami meglepett: kütyü-buzi. Sőt, iPhone buzi, egyike a legnagyobb buziknak, bármilyen élethelyzetben koppintja a képernyőt. Ehhez képest még az is kiderült róla, hogy point-and-click kalandjáték buzi. Egyik kedvence például a Broken Sword, végigjátszotta a Directors Cut-ot. (Ez is onnan derült ki, hogy elkérte az iPad-emet, aztán végignézte a játékaimat, majd jelezte, hogy Barcelonában vásárolni szándékozik magának egyet — sajnos nem kapott.) Állítólag otthon könyvespolcnyi gyűjteménye is van a fontosabb játékokból.
Nem ismerte a We Rule-t, így megkértem rá, hogy telepítse fel. Fel is tette, sonicboom111 néven megtaláljátok, bárkinek megvarrja a ruháit, most 10-es szintű. Elhatároztam, hogy beviszem a twitter-felhőbe is, de túl rövidnek bizonyult a hétvége, ráadásul az ismerősei nem twittereznek, így én sem erőltettem különösebben.
Érdekes volt megismerni a Bochkor párt. Pozitív élményként érzem, hogy egyáltalán nem olyan sztárok fél méteres közelből, mint amilyennek prekoncepcionáltam őket, ráadásul Várkonyi Andi jelentős Mac / gaming érdeklődése teljesen váratlanul ért, és még mindig szédülök. Ahhoz képest, hogy a terepralin három mondatot bírt ki mellettem, most kiderült róla, hogy egy Mac-es gamer, egyfolytában kérdezgetett mindenféle dologról. Én persze türelmesen válaszolgattam a kérdésekre, de ezt bármikor megteszem, amikor valakiben őszinte érdeklődést látok.
A fentiektől eltekintve nem kell azt gondolni, hogy hétvégén már náluk sütöm a barbecuet, ez egyáltalán nincs így, sőt, ahogy hazaértünk, ki-ki ment vissza a saját életébe. Azt hiszem Andrea Plastik olvasóvá vált, legalábbis azt írta nekem a héten, hogy kirakta a home screenjére a Mario ikont.
Érdekes ebben az egészben, hogy az a show, amit a rádióban hallunk és tévében látunk, mennyire nem azonos a valósággal. Én tényleg azt hiszem, hogy a barcelonai hétvégén valamilyen szinten megismertem őket olyannak, mint amilyenek: mit szeretnek csinálni, mit nem, hogyan viselkednek, mit esznek, mit isznak, miről szeretnek beszélgetni. Ugyanolyan emberek ők is, mint te, vagy én, csak éppen benne élnek azokban a tömegtájékoztatási csatornákban, amik mindenkihez eljutnak az országban.
Nagyon fontosnak érzem jelezni, és megpróbálok én magam is minél erősebben koncentrálni erre a jövőben, nem szabad ugyanis embereket skatulyákba tenni nem létező, elgondolt dolgok miatt. Nagyon sokszor félrevezetett már engem is. (folytatjuk)
(folytatjuk a korábban elkezdett barcelonai élménybeszámoló sorozatunkat a MotoGP versennyel)
A pálya hivatalos neve “Circuit de Catalunya” és technikailag nem is Barcelonában, hanem tőle egy picit északabbra, MogyoródMontmeló mellett van. Taxival a közlekedés elég borsos, €60-ba (kb. 18e Ft.) kerül egy BCN transzfer.
A megérkezés nem volt egyáltalán csodába illő. Centiméteres távolságból szemlélve egyébként minden csoda teljesen befogadható élmény. Katalán rendőrök irányítják a forgalmat, tömeg van, motorral érkeznek az ország minden pontjából a GP őrültek, lassú haladás, narancssárga kordonnal terelt forgalom. Mi a “paddock” részbe mentünk, oda egyszerűbb a bejutás, de ha jól láttam, oda is két kapun át vezet az út.
Sokféle pass van egyébként, a szezon belépőből is több szint ismert:
ezek a legmenőbb szezon passzok
Nekünk futamra vonatkozó paddock belépőnk volt, amivel gyakorlatilag a csapatok között lehetett kóvályogni. Paddockon belül is vannak további szintek, illetve a nagyobb csapatokhoz semmivel nem lehet eljutni, csak ha odavalósi az ember (vagy az ember hosztesze). A kisebb csapatok egyáltalán nem zavartatják magukat, határozott fellépéssel mindenki oda botorkál be, ahova akar. A GP kategóriának külön kapuja van.
A paddockban csapatok, szponzoraik és azok vendégei, így például a Plastik média szerkesztője tartózkodnak. Egyáltalán nincsenek kevesen az istállók mögötti részen, a versenyzők és szervezők robogókkal közlekednek. Ottó, a csapat marketingfőnöke szerzett piros belépőt, meg robogót, aztán már mentünk is:
Szombaton szabadedzések és délután időmérő edzések vannak, ahol eldől, hogy ki honnan kezdi a vasárnapi futamot. A Fimmco pilótáinál egy érdekes helyzet állt elő, az időmérőn ugyanis Iannone az első (!) helyet szerezte meg, Talma pedig a 32. helyen végzett. (Ez annyira lesokkolta a csapatot, hogy nem is jöttek el velünk vacsorázni szombat este, másnap viszont Talma a második legjobb időt mente a motorjával a bemelegítésen.)
A vasárnapi futam három részre van felosztva: először lezavarják a 125 cm3 kategóriát, utána a Moto2-t, végül a GP-t, aztán mindenki hazamegy, csókol anyád: Lujza. Sebestyén Peti 16 éves magyar versenyzőnk élete első MotoGP futamán vett részt, és be is tudta fejezni. Sajnos a rajtnál köhögött valami a motorján, így csak késéssel a mezőny vége után tudott elindulni, viszont megcsinálta a futamot — utolsó helyezéssel. Azt hallottam, hogy az első versenyen még befejezni a futamot is nagy dolognak számít. Íme a befutója:
Talmáék versenye izgalmasabbnak ígérkezett, az is volt. Rögtön az első kanyarnál történt egy tömeges kicsúszás, ahol két esélyes, Shoya Tomizawa és Mike di Meglio is azonnal lapátra került, Talmácsi pedig elhúzott a mezőny élbolyban. Nem emlékszem pontosan, de szerintem még 7. helyre is feljött, végül 11. helyen zárta a futamot.
Iannone olasz hülyegyerek egy dologhoz ért: húzni a gázt. Ezt olyan jól csinálta, hogy nem vette figyelembe a sárga zászlót (nem lehet előzni), és meg is előzte a japán Takahashit, aztán szépen falták a köröket. A rendezőség adott egy kis időt a Fimmcónak, hogy közöljék a pilótával, hogy adja át a helyét. Mivel nem áll rádiókapcsolatban a pilóta és a csapat, esküszöm, egy A4-es papírt ragasztottak össze és arra próbáltak üzenetet írni.
Ahogy már írtam egy bekezdéssel korábban, Iannone olasz hülyegyerek egy dologhoz ért: húzni a gázt. Húzta is, nem foglalkozott semmivel, aztán a versenybíróság megelégelte a balfaszkodást (eddigre már a teljes katalán tévé a Fimmco boxában szaladgált) és boxutcai kitérőre intette Iannonét, aki ezzel ki is végezte magát, és a 13. helyen, Talmácsi mögött futott be végül. Hiába, tanulnia kell még, mert a jó sportoló nem agyatlan sportoló. Iannone és Talma befutója:
A verseny utolsó pillanatában történt még egy csúnya baleset: az egyik pilóta, Morales a célegyenesben éppen csak lekoccolta az előtte haladó Noyes kerekét, erre bumm, akkorát szaltózott motorral együtt, hogy ilyet még nem láttam. Ráadásul el a motor telibe is találta a szerencsétlent (akinek van idegrendszere hozzá, itt megnézheti). Állítólag megúszta komolyabb sérülés nélkül. A Moto2 futam végeredménye:
Magát a futamot a Fimmco boxból néztem végig, szörnyen jó élmény a csapattal együtt izgulni végig az eredményeket. Ez a kép azt hiszem jól jellemzi a pillanatot, amikor az első kör után Talma a 9. helyre katapultált (32-ről!):
Nem lenne a nevem Józsi, ha nem ültem volna fel Talma motorjára közvetlenül a verseny után. Nem lehetett hozzáérni a benzintank alatti részhez olyan forró volt, de a motor kerekei szintén.
A barcelonai élménybeszámolónkat “The Barcelona Experience” gyűjtőkategóriában folytatjuk. A következő részben: celebek!
The forums have also earned a reputation as a place where flame wars, trolling, and other unpleasantness run wild. Removing the veil of anonymity typical to online dialogue will contribute to a more positive forum environment, promote constructive conversations, and connect the Blizzard community in ways they haven’t been connected before. With this change, you’ll see blue posters (i.e. Blizzard employees) posting by their real first and last names on our forums as well.
A netes anonimitás mögé bújva jelentősebb azon fórumos hozzászólások száma, amik minden oldal üzemeltetőjét ún. “ráncolt homlokkal” látnak el. Ilyenek a tipikus trollkodások, amikor valamilyen téma beindítja az adott személy fantáziáját, vélt, vagy valós összefüggések mentén megy tovább a diskurzus, ami után a többi olvasó hasznossági görbéje is sérül stb.
Számomra is érdekes ez a kérdés. Ha úgy tetszik, én is internetes fórumokat, közösségeket menedzselek már egy ideje és üzemeltetőként teljesen más a helyzet, de ezt én magam is meg tudom erősíteni: valamiért egy kézen megszámolható eseteket kivéve mindig-mindig-mindig álnéven, kamu email címről jönnek azok a hozzászólások, amiktől ráncolni kezdem a homlokomat. Sokszor még a felvetés sem lenne rossz, de egyszerűen az internet adta anonimitás mögé bújva nem érzem helyénvalónak a megválaszolást. (Legtöbbször ugyanis személyesen nekem címeznek dolgokat.)
Ebben a tekintetben megértem, sőt, helyénvalónak gondolom a Blizzard lépését. Én például gyűlölöm az Index szabályozatlan fórumait és kommentjeit, ahol tényleg Mos Eisley van, ott gyűlik a világegyetem csürhe. Semmi értelmes beszélgetés soha nem alakul ki, kontroll nincs, kurvaanyázzák a cikk íróját, hallottam sztorikat pityergő újságírókról stb. De ez legyen Uj Péter problémája.
Egy ideje már farigcsálom a Plastik média ide vonatkozó alapkövét. Első megközelítésben arra jutottam, hogy letiltom a hozzászólásokat, aztán nem lehet hozzászólni, és egy irányú befogadásra lesz lehetőség. De ha ez történne, akkor nem ismertem volna meg Penoff Gábort például. (Bár: emailben még mindig megismerhettem volna.) Valamiért nem érzem helyénvalónak a hozzászólások letiltását.
A második gondolatom az volt, hogy a fordított módszert vezetjük be: minden kommentet kézzel kell jóváhagyni, és csak ez után jelenhet meg a hozzászólás. Ilyenkor a hozzászóló tudja, hogy írhat bármit, de ő is tudja, hogy jó eséllyel fog fenn akadni a hálón, mint akkor, ha kikerül a hozzászólás, aztán utólag kell eltávolítani.
A Facebook, ahol a többség általában a saját nevét használja és a haverjaival beszélget egész jó szűrő ilyen szempontból. Saját név alatt máshogy viselkednek az emberek. Harmadik gondolatom az volt, hogy csak Facebook kontóval lehet hozzászólni.
Értem tehát a Blizzard logikáját és nekem, erről az oldalról nézve, semmi bajom nincs a lépéssel. A saját blogomon már nem vezetném be, viszont ettől függetlenül kitaláltam egy köztes utat már korábban, de most jó apropó lesz ismertetni.
A Plastik média komment moderációs policyje nagyon egyszerű: bárki bármit bármilyen néven írhat, viszont az oldal üzemeltetőjének belátására bízza a hozzászólásának megjeleníthetőségét. Abban az esetben, ha egy hozzászólás moderálásra kerül, az oldal üzemeltetője semmilyen elszámolási vagy indoklási kötelezettséggel nem rendelkezik egy esetet leszámítva: azt az esetet, ha a hozzászóló saját névvel, email címmel és mobiltelefon számmal privátban meg nem keresi az oldal üzemeltetőjét.
A Blizzard nagy cég, rengeteg felhasználóval. Jó játékokat csinálnak, nagy közösségeket mozgatnak. Nem véletlen lépik meg, amit meglépnek és ha megcsinálják, van esély arra, hogy mások is átveszik ezt a módszert. Én tudom, hogy ez sokak számára gyomorforgató kérdés, nekem, oldal üzemeltetőnek egyáltalán nem az. Újra szeretném jelezni, hogy többször eljátszadoztam a gondolattal, hogy letiltom a hozzászólásokat.
Ez a bejegyzés egy olyan bejegyzés lesz, ahol a kérdésben lehet gondolatokat ütköztetni.
update 20100709:Mike Morhaime bejelentette, hogy a Blizzard fórumain nem lesz kötelező a valódi név használata.
Elkezdem feldolgozni a barcelonai MotoGP hétvégét. Első körben magát a befogadó környezetet elemzem ki egyszerűbb eszközeimmel, kitérve arra, hogy mi ez az egész sport. Természetesen a hozzászólások közt a helyesbítésnek helye van, sőt, kérek mindenkit, hogy aki jobban ért hozzá, emelje magasabb szintre a kontentot. Én őszintén szólva Talmából sem voltam képben. Lássuk az elejét!
Talmácsi Gábor 1981-ben született, tehát olyan idős, mint az öcsém. Gyorsaságimotor-versenyző. 4 éves kora óta motorozik, annak idején még bokszolt is. 2007-ben nyerte meg a MotoGP 125 cm3 bajnokságát. Apróbetűs kitérő: három kategóriája ismert 2010-től a gyorsaságimotor-versenynek: a legkisebb 125 cm3, utána idén a Moto2 (600 cm3), végül a GP (800 cm3 — 2012-től 1000 cm3).
Talma eredményeit jól foglalja össze az alábbi táblázat:
Látni lehet, hogy a pontszerzésből kell itt is összekalapálni az eredményt. Aki a szezon végére többet szerez, nyer. 2007-ben például három első helyezéssel húzta be az évet és 2008-ban is egész jó eredményei voltak. 2009-től viszont megfigyelhető az útkeresés: először a GP kategóriában, utána pedig a Moto2-ben a középmezőnyben teljesített.
Talma 9 évet töltött el a 125-ös kategóriában, és utána mintha nem sikerült volna neki megtartania azt a helyezést, amit előtte felépített magának. Én nem értek a motorozáshoz, nem tudom, hogy minek a függvénye a dolog, de a táblázatból ez látszik. Az is látható, hogy csapatot is váltott közben, bár én úgy olvasom, hogy a 2007-ben győztes Aprilia csapattal is volt olyan eredménye 2003-ban, mint például az idei év Moto2-ben.
Talma Moto2-ben a “Speed up” olasz csapatnál versenyzik, aki két pilótát versenyeztet. Egyfelől a 20 éves olasz Andrea Iannonét, másrészt pedig Talmát. A “Speed up” nevet kevesen ismerik, hiszen a “Fimmco” nevű szintén olasz, helyi Trigránit a fő szponzora és szerintem nagyobb méretben van a logón, mint maga a név (de akkor meg miért nem lehet Fimmcónak hívni a csapatot? másrészt miért nincs valami normális honlapja a Fimmcónak? Sito in Costruzione — WTF). Marketing-ileg nekem elég átgondolatlannak tűnik ez az egész így. Ettől függetlenül “Speed up – Fimmco” a név, és a Fimmco a csapat névadó szponzora. Jobbra a logójuk, vagyis Talma 2010-es csapatlogója.
a kép forrása: Andrea Iannone .com
A csapatokról általánosságban annyit kell tudni, hogy gyakorlatilag mindent ők csinálnak: a motorosnak mindössze annyi dolga van, hogy versenyezzen és feedbackelje a szerelőket, ami alapján a beállításokat elvégzik. A csapat a box üzemeltetésén túl üzemelteti a motorhome-ot is (itt etetik a csapatot a verseny alatt), illetve gyakorlatilag mindent csinál a versenyzésen kívül. A paddock “the enclosed area at a race track where horses are paraded and mounted before a race, and unsaddled after a race” elhelyezésében a Fimmco nagyjából középen van. Egyik végén a legnagyobb csapatok, ezek tipikusan a motorgyárak “gyári” csapatai, másik végén pedig azok, akik kamion helyett furgonnal jöttek és mindent bérelnek (rengeteg pénz kell a versenyzéshez). A legnagyobbak megtehetik, hogy egyen-dizájnba öltöztessenek mindent, több kamionnal legyenek jelen, illetve kevés szponzor logót használjanak. Íme a paddock egyik vége a barcelonai futamról:
Ezek közül a Repsol és a Yamaha gyári csapat, a Pramac pedig olasz Ducati szatellit. Szatellit csapatnak hívjuk azokat a csapatokat, akik nem gyári csapatok, hanem valamilyen pénzügyi befektetők gyermekei. A gyári csapatok szakmailag a legjobbak lehetnek, mert a gyorsasági motorok legújabb modelljeit és alkatrészeit kapják, míg a szatellit csapatok csak később jutnak hozzá a korábbi modellekhez. (Ezek a motorok nem utcai motorok, hanem prototípusok, teljesen egyedi alkatrészekkel stb., bár a Moto2 600-as Honda blokkja az utcai blokk némileg átvariálva.)
Érdemes még megemlíteni, hogy Antonio Banderas maga is nagy MotoGP őrült, olyannyira, hogy névvel együtt szállt be a “Jack & Jones by Antonio Banderas” Moto2-es csapatba, sőt Los Angelesből igyekszik minél több versenyre is ellátogatni. (Barcelonában ott volt egyébként, hogy a fenébe ne lett volna ott.) A Jack & Jones egyébként egy 1975-ben Dániában alapított, egyik legnagyobb európai divatmárka.
Talma tehát a 2010-es szezonban a “Fimmco Speed up” olasz szatellit csapat egyik pilótája egy 600-as Hondán (a pontos motor paraméterei itt találhatók meg). Talma managere az olasz származású Stefano Favaro, aki annak idején varrodát üzemeltetett a Benettonnak itthonról.
a szerző (napszemüveg tükröződésben balról) felvétele
Ennyi bemelegítés után nézzük a 2010-es barcelonai futamot! (folytatjuk)
Abban az esetben, ha egyáltalán nem érdeklődsz a motorsportok iránt, de végigolvastad ezt a posztot, nyomd meg a lájk gombot a bejegyzés alatt. Kíváncsi vagyok, érdekes volt-e az anyag. Ez nekem is experimentáció, teszt, érdekesség. A “The Barcelona Experience” sorozatot tovább folytatjuk, teljesen felesleges (bár lehet!) ez ellen harcolni, tudom, hogy nem kifejezetten illeszkedik a Plastik alap struktúrájába, de ha rám hallgattok, elfogadtok két dolgot:
1. mindig arról írok, ami engem aktuálisan valami miatt érint / érdekel
2. Barcelona kibaszott nagy flash volt végig és eldöntöttem, hogy feldolgozom rendesen, faszán, mélyen
Posztunk címe az a jelmondat, amit a barcelonai hétvége során többször is belengettünk, ha a helyzet forróvá kezdett válni, bár még annak idején találtuk ki egy másik hasonló élménytúrán. Tervezem, hogy több posztra bontom az anyag feldolgozását, mert a bloggernek két keze és egy SDHC memória kártyája van, ráadásul sok élmény ért a hétvége során.
Az első posztban a légi közlekedésről írok. Valamiért úgy alakult, hogy átszállással mentünk Barcelonába, mégpedig Münchenen keresztül. Odafelé nem volt semmi extra, viszont hazafelé a vihar miatt a Lufthansa gépünk késett több, mint egy órát a BCN terminálon, így esélyünk sem volt elérni a 60 perc tranzit időt feltételező csatlakozást.
Apropó vihar: nem érzékeltünk semmi különöset egy komolyabb turbulens zóna kivételével, amit arról lehetett felismerni, hogy kurva hirtelen jött, több hullámban érkezett a rákkendroll és azonnal abbahagyták az ételek felszolgálását. Ezt annyira komolyan vették, hogy miután kiértünk a para-zónából, megkérték az utasokat, hogy még véletlenül se álljunk fel az utazás során, és amikor ketten mégis felkeltek, akkor konkrétan rájuk szóltak a hangosbeszélőn keresztül, hogy “SIT DOWN! YES, YOU!!” A gép hátulján végül nem is szolgálták fel az ételeket.
Miután megérkeztünk és lesprinteltük a müncheni terminált, még nem is sejtettük, hogy egy zárt ajtó azt jelenti, hogy a magyar gép már a levegőben van. Kész, vége, nem értük el. Lehetett lazább fokozatra váltani, kivárni a Lufthansa service center sort, többen voltak hasonló szopórolleren, ezek között pedig volt sokkal komolyabb lecsúszás is.
Mi voltunk az egyetlen hülyemagyarok. Persze utána megtalálni a shuttle buszt a reptéren szintén nem volt egyszerű dolog, végigtekerni az egész helyen csomagokkal (kézipoggyászom volt csak), oda-vissza. Egyetlen pozitívuma, hogy szembesültem a német autógyártás helyi standjaival, új A8-as, egy kicsit odébb a M3 BMW matt finissel, elég jól nézett ki:
Azt mondjátok, hogy a metál már gagyi?
A reptéren volt kordon is, valami gyanús csomagot szúrtak ki, lezártak egy részt, végül belandoltunk a 10 perc távolságban levő hotelbe, kaptunk némi kaját, nem is volt rossz, de azért éjfélre kerültünk ágyba és másnap 05:00-kor volt a kelés. (Ez csak annak függvényében érdekes adat, hogy még nem számoltam be arról, hogy előző nap ennél kevesebbel kellett beérnünk.) Hazafelé az út már eseménytelenebb volt.
Légi nomád közlekedés. Hungarian journalist V.I.P.
angelday: Már elnézést, de ez tényleg felháborító. Vasárnap reggel 08:00-kor STIHL fűrésszel fogok dolgozni az ablakuk alatt, ezt most eldönöttem. 19 hours ago from Twitter for Mac
angelday: Szomszédok zenét hallgatnak és tűsarkú cipőkkel kopácsolnak felettem, a kurva anyjukat bazmeg aludjatok már büdös bevándorlók. 19 hours ago from Twitter for Mac
Sajnos olvasói levelekre nem áll módunkban egyesével, kimerítő módon reagálni, privát segítséget nyújtani, kérdésekről véleményt alkotni. Reklámanyagokat lehet küldeni, de ezzel kapcsolatos poszt-elvárásokat megfogalmazni teljesen felesleges.
Hozzászólásokat, véleményeket az egyes posztokkal kapcsolatban nyilvánosan itt már nem lehet írni, viszont emailen szívesen veszünk minden kiegészítést.
Talma Moto2-ben a “Speed up” olasz csapatnál versenyzik, aki két pilótát versenyeztet. Egyfelől a 20 éves olasz Andrea Iannonét, másrészt pedig Talmát. A “Speed up” nevet kevesen ismerik, hiszen a “Fimmco” nevű szintén olasz, helyi Trigránit a fő szponzora és szerintem nagyobb méretben van a logón, mint maga a név (de akkor meg miért nem lehet Fimmcónak hívni a csapatot? másrészt miért nincs valami 
