Ez tetszik. A Saatchi eladott egy nagyon jó projektet a T-Mobile-nak: péntek déltől 10 napon át az Erzsébet-téren egy felállított táblán 8 ember megállás nélkül megjeleníti (kézzel kiírja) a falra rakott üzeneteket — Facebookozz az utcán. Úgy hallottam, hogy semmi marketinget nem tettek mögé, egyszerűen kitelepültek a Gödörhöz, aztán írják a táblára, ami egy filctollal megrajzolt fácse.
A pontos marketing üzenetet nem tudom visszamondani, a Domino net csomagokat reklámozzák, a helyszínről is lehet mobilnetezni, a falra hozzászólásokat küldeni, vagy valami ilyesmi. A dolog egyébként annyira felpörgött, hogy újabb embereket kellett bevonni a rajzolásba, már 20-30 percet is kell várni ahhoz, hogy megjelenjen egy-egy üzenet (a “Wall”-ra kell írni), állítólag mindenkiét kiírják előbb utóbb, ami átmegy a moderátorokon.
Természetesen én magam is beálltam a sorba:

Este megnézem közelről is.
update: megnéztük Linkkel, sőt, elkértem a sajátomat is. Nagyon vicces, megtudtam, hogy eddig minden üzenetet megrajzoltak, este 11-ig lehet submittelni, de kirajzolják az összeset. Kíváncsi vagyok, a hétfő / keddi rohamot mennyire fogják bírni.

Nice.





Nekem böki a szemem a fácse szó.
Hmm, mi is volt a Belga 2002-es, első albumának a címe?
Inkább fácse mint lájkol.
akkor használd a fácsitó, fészbúk, meg efféle szavakat
lájkoltam, nagy az ötlet! mint anno a gmail.
http://www.youtube.com/watch?v=MDr5VcIw38U
@angelday
Hát ez marha jó dolog
Akkor most a T tökön rűgta magát, lévén van egy iWiW-je?
@angelday
+1
http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc4/hs169.snc4/37765_141722612518757_140469509310734_294224_7864974_n.jpg
A kép alatt természetesen átkereszteltek Sárvárinak
Igen, közben hazaértem, de fontosnak érzem megjegyezni, hogy külön csatornán jutottam a képhez.
Az üzenet: használd a mobilod netezésre, hiszen a T-nél megteheted az arra való csomagokkal.
A tények: A fal mellett vannak Sony-Ericsson-os leányok, hogy kipróbálhasd, ha nem alkalmas a mobilod erre. Az első napon több mint 3000 ember csatlakozott az oldalhoz és ez a szám folyamatosan nő. Minden üzenetet megpróbálnak kiírni, de volt példa már 2 órás csúszásra is. Az összes postot lefotózzák, amit visszanézhetsz a fácsén. Az ötlet jó, megvalósítás ügyes.
Mint az egyik készítő, személy szerint is jónak találom a kampányt, a köztéri item elgondolás már az Ariel esetében is működött. Hiányolom ugyanakkor a weboldal címét a helyszínről, így otthon kell utánanézni, kicsit bukik a “netezz az utcán” koncept. Valamint egy ekkora közösség esetében mint a fácse, fel kell készülni a nagyobb rohamokra, szándékos spam-re, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehet kézimunkával leképezni. Egyébként az “üzemeltetők”, grafikusok és technikai háttér igyekezete meggyőző. Erre a munkára büszke vagyok.
Amúgy hétfő van.
edington: Hogyhogy nincs kinn a cím? Nem akkor facebookozom az utcán, ha a tábla előtt állva küldöm el az üzenetet (és figyelem ahogy megjelenik)? “Kicsit” bukik a koncepció? (Egyébként szerintem nem baj, hogy valójában értelmetlen a dolog, mert nyilván 3 forintba került. Ennyit a hype is megér, bár gyanítom a kampány pontosan 4 forint üzleti eredményt fog hozni a T-nek.)
Amúgy a Macskafogó edingtonja vagy?
“Akkor most a T tökön rűgta magát, lévén van egy iWiW-je?”
Gondolom ők sem tudnak elmenni azon tényszerűség mellett, hogy az IWIW folyamatosan veszít a fácse miatt. De nagyon helyes, hogy ezt ők is így látják, meg kell tolni a Facebookot, az IWIW-en meg kiszórni a bánnert az idősebb lakosságnak, akik még nem vándoroltak át.
@Hank a kampány a T mobil internet csomagjait hivatott népszerűsíteni. edington szerintem ennek linkjére utalt…
Az a baj Józsi, hogy ez a kampány a Facebookot tolja vagy az IWIWet, és nem T-t (vagy a számlacsomagját vagy mittoménmit), aki fizetett érte. Leginkább talán a Twittert nyomhatná, amúgy.
Hank: “gyanítom a kampány pontosan 4 forint üzleti eredményt fog hozni a T-nek”
Gondolod, hogy nekik nem lesz elég, ha minden szakmai lapban írnak róla, ráadásul tök jól megy a promóció? Jó kis kampány ez. Próbálj meg egy kicsit elszakadni a direkt üzleti értékesítési modelltől és a márkára helyezni a hangsúlyt. Márkaépítésnek remek. Én például most nagyot csalódtam pozitívan a T-Mobile-ban!
Józsi, szerinted az x ezer követőből hányan vannak tisztában azzal, hogy mi volt a hirdető szándéka (értsd: fizess elő erre vagy arra)? Hányan kötik egyáltalán az akciót a T-hez, és nem valami új, pár napig érdekes fb aktivitáshoz?
Ha már említed a szakmai lapokat, szóljunk erről pár szót. Ez a kampány valódi hasznot csak az ügynökségnek hoz. A megrendelőnek direkt üzleti eredményt nem, de kevés pénzért szakmai fórumokon elhangzik a brand manager neve, és ez a személyes érdekeivel nyilván nincs ellentétben. A felhasználók eljátszanak vele pár napig – nyilván jól szórakoznak. Egyedül az ügynökség profitál ebből kézzelfogható módon, mert nevezheti a kampányt; mert a kreatívok erősíthetik személyes pozíciójukat. A megrendelő (nem a cég, az egyes ember), annyiban profitál ebből, hogy “bátorságáért” a szakmától elismerést kap.
Szerintem ez a kampány nem kidobott pénz, de kizárólag azért, mert alig került valamibe. Mindenki jól jár vele, de paradox módon legkevésbé az, aki reklámként fizetett érte, azaz a T-Mobile vállalat.
(Még egyszer: ha pl. Te pozitívakat gondolsz a kampány hatására általában a T-Mobile-ról, az jó dolog, még ha konkrét vásárlási döntéseidre ez nincs is hatással. A kérdés megint: hányan kötik az akciót a T-Mobile-hoz? Hogy hányan kötik a konkrét szolgáltatáshoz, és hogy azt értik-e, már nem is kérdezem.)
Hank, van ez a kifejezés a szakmában, hogy “imázs”, na, ilyenekre lehet mondani. Az egész poszt, amit írtál, arról szól, hogy az imázshirdetés hülyeség és ellene ágál. Nem kell feltalálni a spanyol viaszt, ez erre való, nyilvánvalóan mindenki tisztában volt vele, hogy ez egy jópofa “engaging” cucc lesz különösebb sales emelkedés nélkül, szerintem még egy sor hasonló dolgot fel fognak húzni “Az Utcán” csoport alá, kurva jó.
Józsi, a hozzászólásom a legkevésbé sem az “imázs” ellen ágál. A kérdés továbbra is: kinek az imázsát építi a kampány? A Facebookét vagy a T-ét? És szerintem ezzel zárjuk is le.
Szerintem meg azzal zárjuk le, hogy ha te megrendelői székben ülnél, megcsináltatnád-e a projektet, vagy feltennéd-e ugyanezt a kérdést: “kinek az imázsát építi a kampány? A Facebookét vagy a T-ét?”
Ismerek embereket, akik feltesznek ilyen kérdéseket és gyáváknak, inkompetens dilettánsoknak tartom őket, akik répákat fognak rágcsálni az életük hátralevő részében, de szárazon baszki, nem joghurtos dippel! (Ezt most ne vedd magadra, elméleti fejtegetés.)
“A Facebookét vagy a T-ét? És szerintem ezzel zárjuk is le.”
ez a facebook imázsán semmit sem épít. ellenben a T-én. én elismerően bólintottam. és nem a Facebook, hanem a T előtt. 1-0 nekik.
Azt azért lássuk be hogy ebben a sztoriban Zuckerberg a legnagyobb figura
Megrendelői székben ülök, és az a szakmám, hogy állandóan ezt a kérdést tegyem fel. Azért adok pénzt, ami rövid vagy hosszú távon üzleti eredményt hoz. Imázsépítéssel hosszú távon hozok üzleti eredményt, ezért állandóan azt kérdezem, építem-e és megfelelően építem-e a márkát.
Szemmel láthatóan nem tudsz elvonatkoztatni attól, amit ez a kampány NEKED mond. Te tudod, hogy a T áll mögötte, egyáltalán: foglalkozol a dologgal. Az én végtelenül egyszerű kérdésem (ezzel indítottam a hozzászólásom): hányan kötik össze a kampányt a T-vel. Az én feltevésem szerint nagyon kevesen (jellemzően szakmabeliek, reklám iránt általában érdeklődők, újságírók stb.), mivel a kampány alapgondolata teljesen elválasztható a T-től. Szerinted sokan, valószínűleg mindenki. Ülnél egy hétig az én székemben, és az elméleti fejtegetésedet hamar felülírná az élet.
Zárjuk le. Ha továbbra sem akarod lezárni, kérlek előbb józanul mérlegeld ezt az érvelést: a kampány alapgondolata teljesen elválasztható a T-től. (Az alapgondolat: “Facebookozz az utcán.” Nem a mögé rakott 2 másik, ami végül megérkezik a nemtommilyen T-csomaghoz.) Teljesen elválaszthatatlan a Facebooktól. Mi fog megmaradni az emberek fejében? Kinek az imázsát építi a kampány?
“hányan kötik össze a kampányt a T-vel”
Tegnap kinn voltam, megnéztem ( http://twitpic.com/2ar0fx ), teljesen T-Mobile branding az egész. Rózsaszín-fehér minden, a táblán is rajta vannak a feliratok, meg ugye az egész köré ott a mese, hoszteszek próbáltatják veled a mobilnetjüket, kereknek tűnt minden.
Tehát ha a Sony Ericsson és a Samsung a hirdetéseiben azzal érvel, hogy facebookozni meg twitterezni is lehet a mobiljaikon és az milyen jó (és többször is ezt tette már), akkor a Facebook és a Twitter imázsát építik? Érdekes.
Ráadásul pont amit írsz, hogy az alapgondolat: Facebookozz az utcán – rögtön jön a kérdés, hogy hogyan? A válasz: jó kis T-mobile csomaggal.
Hogy milyennel és az miért jó, valóban kicsit homályos. De itt most tényleg inkább az imázsépítésen volt a hangsúly, ezért nem érzem nagy problémának a dolgot.
T-nek a tavalyi angliai kampánya tetszett nekem nagyon:
http://www.youtube.com/watch?v=kHdJR6iUBFM
http://www.youtube.com/watch?v=zrLTrAPM57s
Tulajdonképpen ezeken se látszik, hogy T-Mobile szervezte – leszámítva a magenta színű karaoke szöveget – mégis nagyon sikeres volt.
ugyan engem halálra idegesített fajszbúkon a szácsi utolsó pár hetes akciója, amiben minden ökkánt a saját fészbúkpédzsével spammelt (és ezt nem lehet blockolni: 5 percenként új invite-ot kaptam), ezzel az ambient/online hibriddel viszont nincs különösebb bajom. elégé agyonbrandelt (teljesen magenta az egész), kb. félméteres fontokkal kiírt headline-al, ami elég egyértelműen az egyik csomagra hívja fel a figyelmet. ennél precízebben nem lehet átadni egy üzenetet (aminél többet egy hirdetésben NEM LEHET közölni), ami annyiból áll: HASZNÁLD EZT A NYOMI CSOMAGOT, és ennél tisztábban nehéz lett volna felhívni erre a célcsoport figyelmét (legalábbis esélyt adni arra, hogy elolvassák). a facebook alkalmazása tökéletesen illeszkedik a célcsoportra (sőt, még többet is lefed, mint amennyi valszeg a briefben lehetett), ezzel a megoldással pedig bizonyíthatóan elég sok embert elért a kampány… amit tévében valszeg jóval nehezebb lett volna megvalósítani, és még nehezebb mérni. ez egy szolid, működőképes kampány egy termékhez, ami valszeg tökéletesen eléri a célcsoportját.
ügyfél – Hank szerint döntéshozó – általában abból indul ki, hogy az utca emberét minimálisan is érdekli az ő terméke, és mindent el akar olvasni róla / meg akarja hallgatni. sajnos nem. minél többmindent akar róla precízen elmondani a tévében, annál inkább válik a mondandója a médiazaj részévé. sajnos az emberek nem olvassák el az amúgyis elolvashatatlan apróbetűt, nem tudnak 2 üzenetet értelmezni 20-30 másodperc alatt, és nem érdekli őket olyan termék, amire éppen nincs szükségük. ezeket az embereket kétféleképpen lehet elérni: agyontömöd az összes lehetséges csatornát a hirdetéseddel napi 24 órában, rengeteg pénzért… vagy készítesz olyat, ami számukra érdekes lehet, és esetleg maguktól használják/megnézzék/meghallgassák. utóbbihoz kell tehetséges kreatív (aki felfogásában nagyon távol áll Hanktől, általában meg sem értik egymást), előbbihez pedig elég Hank, és pár végrehajtóember.
like.
Fátter: nem rózsaszín, hanem MAGENTA
@Edington:
Tetszik ez a kellő önértékelésról tanúskodó mondatfűzés:
“Az ötlet jó, megvalósítás ügyes.”
és
“Mint az egyik készítő, személy szerint is jónak találom a kampányt”
Lajos: Az egész hozzászólás zseniális, további szemelvények:
“az “üzemeltetők”, grafikusok és technikai háttér igyekezete meggyőző”
“Hiányolom ugyanakkor a weboldal címét a helyszínről” – mondja mint készítő
Hatalmas!
9b0 basszus, szívemből szóltál. így most nem kell gépelnem.
A jó ötletet az különbözteti meg a rossztól, hogy hozza a kitűzött kommunikációs célt (amit az üzleti cél határoz meg). Az előbbi reklám, az utóbbi legjobb esetben is csak szórakoztató tartalom. A megrendelők reklámra briefelik ügynökségeiket.
Esetünkben a kommunikációs cél a készítő szerint: „használd a mobilod netezésre, hiszen a T-nél megteheted az arra való csomagokkal.” Az ötlet, ami ezt a kommunikációs célt teljesíteni hivatott: facebookozz az utcán.
Ezt az ötletet az teszi izgalmassá, hogy játszhatok általa: írok valamit, megjelenik nyilvánosan, lefotózhatom, elküldhetem. Minden új játékért hálás vagyok, az újdonság révén ez is leköt. A reklám első számú technikai feltétele (legyen érdekes és szórakoztató, különben nem figyelek oda rá), kipipálva.
Kérdés, meg tudja-e ugrani a szórakoztató tartalom és a reklám közti szakadékot. Lefordítva: a játék lényegétől elidegeníthetetlen-e a terméküzenet? Tisztában kell-e lennem a terméküzenettel, hogy játszani tudjak? A konkrét ötlet esetében nem.
A puszta tény, hogy a terméküzenet egyébként kinn van a helyszínen, nem teszi az ötlet részévé. Gyakorlatilag egy véletlenül épp oda helyezett óriásplakáttal egyenlő. És ez azért probléma, mert ha az X ezer követő 80 százaléka egyébként otthonról netezve játszik, ezt az „óriásplakátot” nem látja.
Ha az X ezer követő 100 százaléka játszik a helyszínen, látni fogják az óriásplakátot. De az óriásplakát a tény puszta bejelentésével (X csomag) sajnos halál érdektelen. Néhányan emlékeznek majd rá – mint pl. Józsi – de a többség pont annyira tudja majd 2 perc múlva felidézni, mint az átlag magyar óriásplakátot – amit a hozzám hasonló kreatívot nem értő ügyfelek a nap 24 órájában nyomnak.
Hank, neked ebből diplomád is van?
Viccet félretéve értékelem, hogy összeszedetten, értelmesen ütközteted az érveket. Én már kevés vagyok ahhoz, hogy erre reagáljak, inkább csak visszavonulok és élvezem az életet.
Józsi, tényleg záró megjegyzésem a témához: ha már twittelted, légy szíves tekintsd át Alex Bogusky munkásságát. Egyetlen ötletet sem fogsz találni benne, ami nem a konkrét terméküzenetre épül. A BK Facebook baráttörlő akciója például kiváló példa a reklám és a szórakoztató tartalom közti különbségre – ha a fentiekben továbbra se sikerült volna világossá tennem.
Hát annyit kijelenthetünk, hogy Hank nem Kallós András.
Hank, igazad van (valahol), de túl elméletinek gondolom az okfejtésedet. Illetve valami olyasmi kép rajzolódik ki, mint egy szakmabeli, aki látja, amit lát és elkezd szakérteni, ahelyett, hogy jópofát vágna hozzá és azt mondaná, hogy előrántottak végre valamit. Én ilyen kampányon örömmel dolgoznék, nemtom te hogy vagy ezzel, vagy milyeneken szoktál, de nem hiszem, hogy nagyon sokat lőnél fölé, még akkor sem, ha ott megvan rendesen a Bauer-Berácsi konkrét terméküzenet.
A sasvári-értelemben vett marketing nem szigorú, hanem mulatságos és az örömszerzésről, puskapor pufogtatásáról szól, ami nem baj, ha valamiféle út mentén tagozódik, ám kicsit kanyarog és letér, majd visszatalál.
Olyannyira egyetértek veled Józsi, hogy ez volt az első hozzászólásom:
“…Egyébként szerintem nem baj, hogy valójában értelmetlen a dolog, mert nyilván 3 forintba került. Ennyit a hype is megér, bár gyanítom a kampány pontosan 4 forint üzleti eredményt fog hozni a T-nek.”
Nem is ugrott be, hogy van egy iwiwük, de abban igazuk van, hogy a fészit kell nyomni. Egy ideje már az a hip!
A koncepció imázs építesre teljesen jó, de csomagra senki nem fog emlékezni.
Viszont azokból később simán lehet ügyfél, akik szimpatikusnak tartották a kampányt.
Hank: sajnos nem lehet az üzenetet egyértelműen termékhez kötni ebben az esetben. mobilnetre a T sem ezt a csomagot akarja elsősorban eladni ugyanis. jelenleg a Domino Net csomagot hirdetik a Gödörnél, de azt tudni kell, hogy a prepaid termékeket az ügyfél soha nem szeretné a postpaid termékek kárára hirdetni. tehát nem lehet azt mondani, hogy a Domino Net csomaggal a legjobb ott netezni, nem szabad azt mondani, hogy annál jobb nics (a nem létező USP-nek még látszatát sem szabad kelteni), mert ott van a Mediamania és több másik termék házon belül, amik jóval fontosabbak, mint a Domino.
amiért ez a dolog jó: rengeteg emberhez eljut, akikben tudatosulhat, hogy mobil netre jó a T, egyáltalán, hogy van ott. a jelenlegi felhasználók és Domino előfizetőket pedig valszeg megszólítja a headline-ban a Domino szó, és lehet, közülük jópáran utánanéznek a mobilnet feltételeinek (akiknek eddig nem jutott eszébe). ennél sokkal többet nem lehet elvárni egy ilyen kampánytól. ezért ügynökség és ügyfél mindketten boldogok lehetnek ezzel (és nem azért, mert lehet nevezni bárhova), de erről nyilván olyan, aki nem dolgozott telkom kommunikácón soha, nem rendelkezhet túlzott rálátással.
ja, véletlenül sem dolgozom/tam a szácsinál, jelenleg is másik ügynökségnél vagyok, és a T sem volt soha az ügyfelem (másik mobilcég volt).
9b0: “amiért ez a dolog jó: rengeteg emberhez eljut, akikben tudatosulhat, hogy mobil netre jó a T, egyáltalán, hogy van ott. a jelenlegi felhasználók és Domino előfizetőket pedig valszeg megszólítja a headline-ban a Domino szó, és lehet, közülük jópáran utánanéznek a mobilnet feltételeinek”
Milyen “headline”? Milyen “Domino szó”? “Valszeg megszólítja”? “Jópáran utánanéznek”?
Kettőnk közül ki az ügyfél? Kinek vannak naiv elképzelései a reklám emberek életére gyakorolt hatásáról? És ezzel tényleg zárjuk le a dolgot.
felőlem zárjuk le. nem hinném, hogy egy blog kommentjeiben kellene ezt feltétlen megbeszélni. jópár dologban igazad van, csak te ügynökségi, én pedig ügyfélhibának tartom őket. valszeg ügynökségre és ügyfélre válogatja, hol melyik jön elő.
A falra beküldött hozzászólások alapján az esemény külön színt érdemel az ember tragédiájában.
Hank=szacuki
http://plastik.hu/2010/02/09/ezerocsi-1500-upc-start/#comment-68375
A UPC-s és a Transporteres hozzászólásokra emlékeztem, meg az öncélú kreatívra.
VAGY TAGADOD???
daigoro, ha eltaláltad, akkor szerintem telibe trafáltál.
hank érvelése logikusnak tűnik, de tartalmaz pár alapvetést, ami egyszerűsége ellenére is ingatag. a háttérben az a gondolat tehető felelőssé, hogy ki mit ért reklám, ill. a reklámügynökségek feladata alatt. hank levezetése alapján: “…hozza a kitűzött kommunikációs célt (amit az üzleti cél határoz meg). Az előbbi reklám, az utóbbi legjobb esetben is csak szórakoztató tartalom. A megrendelők reklámra briefelik ügynökségeiket.”
hát, elnézést a megjegyzésért, de a reklám nem egy konkrét, kőbe védett és szigorú szabályokkal körbevett dolog, hanem egy képlékeny, a gazdaság és a társadalom változásait aktívan követő kommunikációs forma. de nem kell ragaszkodni a reklám szóhoz, ha ez zavaró: a legtöbb reklámügynökség ma, nyilván a változások okán kommunikációs ügynökségként határozza meg magát.
a helyzet az, hogy a hank által pusztán “szórakoztató tartalomként” kiközösített eszköz éppúgy a korszerű reklám alkotóeleme, mint egy óriásplakát vagy egy pr cikk. a reklám ma nem csupán atl és btl aktivitás, hanem közösségépítés, vagy pl. társadalmi felelősségvállalás, és lassan már meg sem lehet mondani, melyik inkább.
(persze nehéz lehet ezt mérőeszközökhöz, gyorsan érkező számokhoz és statisztikákhoz ragaszkodó mentalitással elfogadni. különösen, hogy valamennyire olyan ez, mint egy fekete doboz: sok a bizonytalanság, a kommunikációs visszacsatolási rendszerben folyó transzformációk egy része ismeretlen, vagy legalábbis szokatlan (ezt a mondatot leginkább életszerűtlen hangzása miatt írtam
pirx: “A reklám első számú technikai feltétele (legyen érdekes és szórakoztató, különben nem figyelek oda rá), kipipálva. Kérdés, meg tudja-e ugrani a szórakoztató tartalom és a reklám közti szakadékot.”
A reklám szűkebb kategória a szórakoztató tartalmon belül. Nemhogy nem kiközösítem, de feltételül szabom. Ha “az átugrani a szakadékot” kép volt félreérthető, elnézést a pongyola fogalmazásért.
diagoro: Nem tagadom. És igazából fogalmam sincs, miért csinálom ezt – nem a konkrét esetben, általában. Már rég nem érzem magam Bernbach vagy Bullmore prófétájának, mégis meg lehet bennem nyomni a gombot. Ügyfélhülyeséggel hálistennek már nem – de a kreatívok hülyesége még mindig túl magas labda.
hank:
nem igazán. a reklám “halmaza” csak átfedi a “szórakoztatás” halmazát, ha ezt a képet használod. nem szükségszerű, hogy minden reklám szórakoztató legyen. az “érdekes” már pl. nem feltétlenül szórakoztató. vagy a “hasznos” ill. “társadalmilag hasznos”
Hank, pedig az IP címed alapján tagadnod kellene.
Baszki Hank!
Nem fogod fel hogy jó , hatékony és sikeres ez a Facebookos T kampány???
Most minek kell bizonygatnod oldalakon keresztül hogy ez szar, de még szerencse hogy kevés pénzből készült, amikor rajtad kivul mindeki azt mondja hogy kurva jó …
ez már nagyjából az óvoda szint.
Wwaaarrr! – kiáltotta a Brontosaurus. Az Én lépteimnek súlya van, az Én bőröm a legvastagabb, az Én hangom visszhangzik mindenünnen, az Én agyam a legkisebb, Én vagyok a mennydörgő gyík. Nekem van a legjobb rálátásom a dolgokra, mert az Én nyakam a leghosszabb. Én vettem egyedül észre ezt az égből pottyant izét is. Más is érzi ezt a füstöt, vagy csak Én,Én,én,én,ééééén???
korn: Fair enough. Utolsó hozzászólásom ostoba és lekezelő volt. Elnézést kérek. És most itt az ideje, hogy én is kihaljak.
A T és a FB közt már régebbi a kapcsolat az IWIW ellenére: a T hálózatából mobilon ingyen el lehet érni a FB spéci mobilos oldalát. Lehet itt vitatkozni hogy mennyire jó ez a kampány,de nem hülyék ezek …
figyelj Hank, te nem vállaltál volna be egy ilyet, mi meg bevállaltuk. ennyi.
[btw a brand manager neve nem fog feltűnni sehol, csak a kommvezetőé (LG), vagy max a head of markomm-é (BA). ]
Szerintem a FB-ozás egy bizonyos réteg számára (15-35 évesek) olyan természetes, mint a szarás. Ebből következően a T üzenete ennyi: Szarjál, de az én papírommal töröld a segged (lehetőleg mindig, mindenhol).
Vagy az, hogy “Szarjál az utcán.”
Kicsit visszalépve: arra gondoltam, hogy nincs kiírva a facebook.com\azutcan, amely oldalról ugye üzenhetsz a falra. Ha most a mobilommal szeretnék üzenni, vagy kérdezzem meg – ami ugye sokaknak derogál,- vagy nézzem meg a T oldalán, esetleg magamtól jöjjek rá?
Aki pedig nem hiszi az igyekezetet, menjen oda a grafikusokhoz, moderátorhoz, táblapakolókhoz és lessen be a fal mögé. Még mindig tartom, fasza, hogy részt vettem benne, amúgy is tetszik az ötlet. I’ve got a good job.
Hová tűnt a facebook.com/azutcan oldal??