Mac gaming

Akik követik a blogot, jól tudják, hogy mennyire vártam már a StarCraft 2-t. Kapva kaptam az alkalmon és átmentem a Duna Plázába, hogy egy vadonatúj 27-es i5-ös iMac-en, korszerű, 1GB videómemóriával rendelkező gépen próbáljam ki a játékot. Arra gondoltam, hogy milyen jó lesz majd ekkora képernyőfelületen kis egységeket irányítani! Sőt, már az is megfordult a fejemben, hogy … de nem, inkább mégsem.

Én értem, hogy sok pixel a 2560 x 1440, viszont azt várom el, hogy egy nem is túl csúcshardverre tervezett játék “ultra” felbontásban egy néhány napja piacra dobott csúcsgépen röccenés mentes, tökéletes élményt nyújtson. Erre nem képes a Snow Leopard 10.6.4 és az iMac i5.


Handrás felvétele

A “bootcamp” folyamatos emlegetése inkább valamiféle utolsó menedék, mert nem próbáltam. Állítólag azzal sokkal gyorsabban fut minden. A fenti, nem túl reprezentatív videón nem látszik az igazi sebessége a programnak. Így YouTube alapján azt mondaná bárki, hogy nincs ezzel semmi gond, és igaza is lenne. Lehet vele játszani, semmi gond, viszont folyamatosan az volt az érzésem, hogy egy 2 éves hardver van előttem. (Ezt a mondatot kedvem lenne sárga szövegkiemelővel végighúzni.)

Teljesen normális sebességgel fut a játék abban az esetben, ha XBOX méretű felbontást állítunk be, de akkor meg az a baj, hogy csúnyapixeles lesz. Sajnos ezzel a 27-es monitorral csak natívban érdemes bármit csinálni, esetleg ablakban futtatni, de az is olyan — ciki. Ettől függetlenül azt is figyelembe kell venni, hogy a játékot nem ekkora pixelszámra készítették. Döbbenetesen sok mai viszonyok mellett még ez a képpont mennyiség, ez abból is látszik, hogy szörnyen elnagyoltak a kis egységek 3D kidolgozottsága, olyasmi, mint mai szemmel megnézni a God of War 2-t PS3-on. (Erre mondja bárki, hogy az SC2-t az örökkévalóságnak tervezték, ebben is van valami.)

Mégegyszer: nem fut rosszul, de én ennél többet vártam volna. Bootcamppel, Windows alatt nagyon kíváncsi lennék az élményre. Azt gondolom, hogy a Mac, mint játékplatform pillanatnyilag egyenlő a Windows alatti játékkal. Ez nagyon szomorú. Hallottam véleményeket, hogy 10.5 Leopard alatt teljesen jó a sebesség, illetve olvasni azt is, hogy 10.6.3 alatt mások a driverek — ezt nem tudom visszaellenőrizni, egy dologban biztosak lehetünk: a Windows gyorsabb, pont.

Érdekes, hogy számomra ez a “probléma” a konzolok világában csak a StarCraft 2-vel jelent meg, észre nem vettem volna. Kár, hogy a Blizzard platform stratégiájában még a gaming PC szerepel. Én kiadtam volna PS3-ra is a játékot, aztán USB egérrel és billentyűzettel tolja, aki akarja — nem sokkal egyszerűbb?

Egyébként köszi annak a névtelen usernek, aki a múltkori videómból kibányászta és fel is használta a 7 órás guest pass kulcsot, mert nem tudtuk használni:

Szerencsére volt egy második kulcs is a játék mellett. :P

87 Responses to “Mac gaming”

  1. Gravatar Icon 0 karon

    az imac szemfényvesztés: ugyan asztalon foglal helyet, de kis fogyasztású, illetve mobil csipekből összerakott számítógép, ultra méreű monitorral (vagyis mintha egy laptopnak vagy htpc-nek kéne meghajtani ezt az óriási felbontást). emiatt csúcsgépnek nem nevezhető, maximum a divatkellékek között. és akkor még a driverek színvonaláról szó sem esett, az amúgy is gyenge hardvert csak lefojtják az erőtlen meghajtó szoftverek.

    egy ilyen dizájnszámítógép árának a feléből lehet csúcskategóriás játékpécét venni. tessék abbahagyni a nyavalygást, nektek kellett az a kurva mac, mert milyan rohadt menő. aztán amikor valamire télleg kéne, akkor meg cserben vagytok hagyva a drága pénzetekért.

    van egy haverom, aki a cégénél az összes gépen osx-et futtat, mert mittudomén mi miatt az kell neki. egy darab mac-je sincs. wake up!

  2. Gravatar Icon 1 Balazs

    ezekutan nem is almodom arrol hogy a kis feher macbookomon megprobaljam elinditani a jatekot. uj gepet meg nem mostanaban tudok venni sajnos :( ((

  3. Gravatar Icon 2 angelday

    “nektek kellett az a kurva mac, mert milyan rohadt menő”

    – ezt hogy elkaptad, karon

  4. Gravatar Icon 3 imiapek

    Ajánlanám a figyelmedbe a prohardver okfejtését…

    http://prohardver.hu/hir/a_starcraft_2_karos_a_vga-kra_nezve.html

  5. Gravatar Icon 4 pnc

    jozsi: kell guest pass?

  6. Gravatar Icon 5 MegaZork

    hatha jon hozza vmi patch de ez fura mert a sc ][ nem is tartozik a komoly gepigenyu jatekok koze

  7. Gravatar Icon 6 Attila

    de idegesítő handras folyamatos kommentelése…

  8. Gravatar Icon 7 angelday

    pnc, egyelőre nem, köszi.

  9. Gravatar Icon 8 kzolee

    Józsi: driverekre kell várni, a 10.6.5-ben benne lesz.

    Teszt: http://www.barefeats.com/imac10g.html

    Amúgy a 27-es alap kártyája az 5670 nem sokkal jobb, mint a régi 4850-ese. Ha játszani akarsz, akkor sajna az 5750-essel szerelt változat felelne meg jobban az igényeidnek.

    Lásd: http://www.techpowerup.com/reviews/HIS/Radeon_HD_5670_IceQ/28.html

    szerintem vegyél. (5750-est)

  10. Gravatar Icon 9 angelday

    kzolee, érdekelnének a meglátásaid. Én például azt sem tudom, hogy 5750 miben van.

  11. Gravatar Icon 10 angelday

    Ja látom:

    27-inch model with quad-core processor:
    ATI Radeon HD 5750 graphics processor with 1GB of GDDR5 memory

  12. Gravatar Icon 11 blackdogone

    Józsi, miért kellene a Mac-nek gaming platformnak lennie? Mint arra már egy korábbi kommentelő rámutatott, az iMac-ek nem csúcsgépek, olcsóbban jobb teljesítményű gépet tud összerakni az ember. Ha gaming platform kell, akkor szvsz. egyértelműen ez a járható út. Ha a Mac gaming platformmá válna, az véleményem szerint a Mac-ség elvesztésével járna – drágábban gyengébb teljesítményű gép nem tudja felvenni a versenyt a PC-vel. Cserébe nincs zugó doboz az ember lábánál, stbstb. Ez sajnos jelenleg egy vagy-vagy szituáció.

    Lehet, hogy én gondolkodom földhözragadt módon, de szerintem:
    - játékra konzol (vagy PC, ha olyan a játék)
    - munkára, mindennapi használatra Mac

    Nem ördögtől való ötlet egy gaming PC építése, miért ne férhetne meg békésen egymás mellett a Mac-kel? Ez nagyjából az a kategória, mint amikor két konzolt vesz az ember a játékok miatt. Ha valaki nem elvből, hanem hasznosság/cél szerint választ gépet, akkor nem hiszem, hogy ez problémát okozna.

  13. Gravatar Icon 12 Handras

    “akkor sajna az 5750-essel szerelt változat felelne meg jobban az igényeidnek.”

    Az uj i5-os iMacel probaltuk a videon, amiben pont ez a kartya van.

  14. Gravatar Icon 13 karon

    bár a starcraftet nem teszteltem, a korrektség kedvéért megjegyzem, hogy a hasonló felbontású 30 collos monitorommal pécén is előfordul akadás, mert a hasonló teljesítményű radeon 4850-esem is kevés egy kicsit ennyi pixelhez. a különbség csak annyi, hogy én megveszem a boltban az 5850-es radeont, nektek ehhez az opcióhoz mac prót kell vásárolni egymillióért.

    az igazi férfi megveszi a hardvert, és feltelepíti a szoftvert.

    testvéreim, ébredjetek! használjátok kedvenc operációs rendszereteket DIY pécéken, a nagyobb teljesítmény és a költséghatékonyság jegyében. handrást nem kell félteni, van elég divatbuzi akikből meg fog élni továbbra is.

  15. Gravatar Icon 14 matyee

    Sajnos ilyenkor ismét megerősít a szomorú valóság, hogy a mac még mindig nem játékra való. Régi QuakeWorld motoros vagyok, gondoltam arra csak elég a fehér 24-es imac erre a célre…

    A sebességgel nem is volt gondom, de QW-nek meg a TFT bizonyult lassúnak. Itt a TFT kiváló, viszont nincs elég kraft vga terén a vasban, hogy a 27-es kijelzőt natív felbontásban tolja.

    Így maradt a régi felállás, imac-et használom mindenre, ami nem játék, gémekhez pedig egy pc-s vas röcög a sarokba és teszi a dolgát.

    Egy további észrevételem van a témához. Szép, szép a 27-es felbontás, de oda még PC-s kacatokból is izmos dolgok kellenek, hogy fussanak rajta a játékok rendesen. Egy közepes hardverrel egy 22-es TFT-vel (1680×1050) már a legtöbb játék élvezhető.

  16. Gravatar Icon 15 Zsoc

    Én meg azt mondom, addig jó, amíg a Blizzard nem áll át konzolra is fejleszteni…

    1.) Fejlesztési idő… Így is rohadt sokáig készülnek a játékaik.
    2.) A konzolos játékok többségében sokkal jobban le vannak egyszerűsítve, mint a PC-s cuccok. Ettől még biztos kibaszott szórakoztatóak, de láttunk már karón varjút, ahol pont a konzolos port miatt kellett egy játékot megkúrtítani, egyszerűbbé tenni.
    3.) Már csak dacból se… PC mindig lesz, a konzolok meg X évente eltünnek a süllyesztőben…

    De ha már itt tartunk, egy erősen multira kihegyezett játékot úgyis minimum beállításokkal fog játszani mindenki (akinek van egy kis esze…), azt a szintet pedig tökéletesen meghajtja a MacBook is, és sokkal inkább a hálózati lag lesz az idegölő…

  17. Gravatar Icon 16 nyugdijas

    karon, az igazi férfi nem otthon szoftvertelepit, hanem a körúton rakja neki nyélen a fixeddel :)

  18. Gravatar Icon 17 Mordecaj

    ehm nem tudom mennyire szentségtörés v. mi de hackintost köll építeni e célra ha már mindenáron asztali gammer macot akarsz. Ultrabrutál proci az i3 (de nem a lebutított mobilváltozat ami az új iMacbe került) + 8 giga ram + cinema display oszt jócakát.

  19. Gravatar Icon 18 Z. Tamás

    “Tudod mi jó? Szexelni.”

    Gácci, ez a nagybetűs ÉLETÉRZÉS :D :D:D

  20. Gravatar Icon 19 vargatom

    http://www.guru3d.com/article/starcraft-ii-wings-of-liberty-gpu-graphics-performance/9

    Az iMac grafkártyája alulról a harmadik-negyedik helyezésre elegendő…

    A rendre jól teljesítő 1GB memóriás GTX460 kártyák 65-70 ezer körül vihetők itthon, egy komplett i7 rendszer összerakható 200-250 pénzből, tisztes monitorral és perifériákkal is feléből kijön, mint az iMac. Cserébe persze nem lesz olyan szép és OSX-et sem futtat.
    (Mondjuk a Starcraft 2 maximum két procit használ, négymagos maximum akkor éri meg ha sok és gyors L3 cache van benne. Meg én a 27-es monitort és a 2500-as felbontást kissé túlzásnak érzem azért.)

    Ez van, többiek már megírták a mindent a Macről és a játszásról. Gondolom egy Pro már jól vinné… másfél millióért…

  21. Gravatar Icon 20 kukac7

    jatekra konzol valo es nem pc vagy mac.

  22. Gravatar Icon 21 seven_of_nine

    kukac,

    egyetértek!

  23. Gravatar Icon 22 Wishmylove (web 2.0 designer)

    Macen alapból lassabbak a gamek, nem értem minek kell erőltetni ami nem megy :D

  24. Gravatar Icon 23 vargatom

    kukac7
    Alapvetően egyetértek, de a SC2 kivétel (meg a D3, és akit érint annak nyilván a WoW is az)

  25. Gravatar Icon 24 oldman

    zsoc-nal a pont, a pro gamerek multiba ugyis min grafikan fogjak tolni. Nem ertem hogy az Apple-nek miert nem ciki az hogy nem tudnak egy normalis video drivert osszehozni, majd talan a 10.6.5.. en meg remenykedem…

  26. Gravatar Icon 25 uvegpiramis

    Józsi azt mond meg, hogy abból a videóból hogyan szedte ki a kulcsot? Ez már tényleg genyóság.

  27. Gravatar Icon 26 rog
  28. Gravatar Icon 27 Barnabas

    FPS-nel van ertelme levenni a grafikat minimumra, flancos texturak meg effektek nelkul konnyebb kiszurni az ellent. SC eseten kb. semmi jelentosege szvsz. Illetve, ha van is, nem hiszem, hogy sorsdonto lenne.

  29. Gravatar Icon 28 RustyRush

    Nekem az ehhez hasonló problémák miatt kellett beszereznem egy konzolt … (nem a Starcraft miatt) Teljesen mindegy, hogy Win vagy Mac. Mindig problémás a játékok futtatása. Persze értem a kifejtést, ne kelljen már egy ilyen drága gép mellé egy konzol is; de sajnos ez egy ilyen világ…

  30. Gravatar Icon 29 BigTom

    Guest pass kérdéshez annyit tennék hozzá, hogy csodálkoztam is amikor kitakaratlanul mutatta a videód. Már akkor is úgy éreztem, hogy ez felelőtlenség. Pont olyan, mint tűzfal vagy vírusvédelem nélkül böngészni. Ha nem lennének kártékony emberek, akkor ezekre sem lenne szükség, és szar érzés, hogy vannak, de hát ilyen világban élünk.
    Mellesleg azért is parasztság volt ellopni a kulcsodat, mert aki fizetés nélkül akar játszani, az megteheti töréssel.

  31. Gravatar Icon 30 angelday

    Kapott hét órát! :) Nem bánok semmit.

  32. Gravatar Icon 31 grouder

    Mi lenne ha windowed mode-ban futtatnád kisebb felbontásban. Mellette mehet az iChat :D . Meg az tényleg multitasking lenne.

  33. Gravatar Icon 32 Dani

    Nem a driverrel van a fő baj, hanem hogy a zsír új, csúcs iMacben 1 éves videokártya van, ráadásul mindent átkonfigurálhatsz, milyen procival kéred, mennyi ram, winchester, ssd stb. de videokártyát valamiért nem

  34. Gravatar Icon 33 SeRapH

    2 éve vettem 88ezer forintért a desktop pcmet.
    Megjelent a starcraft, másnap ultrán fullHD felbontásban nyomtam a 106os plazmán, akadás nélkül.

    Köszi.

  35. Gravatar Icon 34 vargatom

    A gyorsabb kártyák tápigénye és ebből következő hőtermelése valószínűleg sok lenne az iMac méretű számítógépháznak. Az 5750 az új ATI kártyák közül a legkisebb, legolcsóbb, legkevésbé érzékeny, és ezért a leglassabb is… az iMac tényleg nem alkalmas hardcore gamingre.

  36. Gravatar Icon 35 pappito

    vargatom:
    @A rendre jól teljesítő 1GB memóriás GTX460 kártyák 65-70 ezer körül vihetők itthon, egy komplett i7 rendszer összerakható 200-250 pénzből, tisztes monitorral és perifériákkal is feléből kijön, mint az iMac.@

    azé bakker elég súlyos a helyzet, hogy már 200-250ezer forintból összerakható egy kibaszott játékgép. ingyen van! persze az iMac az kurva drága… kicsúsztatok a valóságból skacok!

    1. szerintem ciki, hogy a kurvanagy, szép, erős mak nem futtatja a slágerjátékot rendesen
    2. vegyük észre, hogy azért két konzol egy mac mini egy mbp és talán Lindának is van valami mb-je, mellett még 250ezer ft egy játékgépre – nonszensz
    3. aki tényleg annyira fillérbaszó pitiáner volt, hogy leirkálta a videoból a kódot, az mindennek a legalja, az már szánalmas

  37. Gravatar Icon 36 kkzz

    SeRapH – Hiába minden, a Mac buzinak mondhatsz bármit, nem látja be hogy jól lehúzzák a semmiért.

  38. Gravatar Icon 37 kkzz

    vargatom – új ATI kártyák? Ember, pár hónap és jön a 6000-es széria!

  39. Gravatar Icon 38 kkzz

    pappito – Egy PC-vel ugyan azokat a feladatokat el lehet végezni mint egy Mac-kel, olcsóbban, a pénzedért cserébe jobb teljesítmény mellett. Úgy, hogy játékra is bármikor használhatod a gépet. Ergo vagy-vagy szituáció, ahogy azt már mondták is feljebb. Na de akkor kinek kell a drágább, gyengébb Mac?

    Ha valaki nem érti meg mi az, hogy sznob, annak az Apple termékeivel elég könnyen el lehetne magyarázni – még hasznát vehetem!

  40. Gravatar Icon 39 pappito

    kkzz, egy faszt húznak le a semmiért, ne legyél már egyszerű

    játékra céleszköz való, mert a játszásnak extrémek az igényei. ezért vannak a konzolok.

    a mac meg egy standard pc NEM erre való, akár szánalmas ez, akár nem.

    de lehet próbálkozni, ahogy építesz egy csendesebb, kisebb, szebb monitorú és jobban kinéző pécét osx-el, mint az imac, megveszem. nem kell, hogy fusson rajta az sc2

  41. Gravatar Icon 40 Dave

    “az igazi férfi megveszi a hardvert, és feltelepíti a szoftvert”

    Ez után a kifejezés után -> “az igazi férfi…” midig valami hatalmas baromságot mondanak.

    Az igazi férfi megtervezi a nem Neumann elvű számítógépet, saját kezével létrehozza a hardvert és utána megírja rá a szoftvert.

  42. Gravatar Icon 41 Zeusz

    “vargatom – új ATI kártyák? Ember, pár hónap és jön a 6000-es széria!”

    Pont az ilyen faszságok miatt hagytam ott a túloldalt. Jöttek csillogószemmel, hogy jön a mittudoménmelyik radeon bazmeg, a sarkad lefosod. Aztán három hónap múlva jött a következő saroklefosós. Mi a faszér?

  43. Gravatar Icon 42 MegaZork

    az igazi ferfi mar haromszor vegigjatszotta a kampanyt es nem beszel arrol hogy az ai hogy veri szarra :D

  44. Gravatar Icon 43 mohosenator

    xbox+5.1-es hangrendszer+ 42″-es led lcd a samsungtól. Szerintem ezen érdemes játszani ettől függetlenül én is végig tolom az sc2öt úgy ahogy kinéz de tudom, hogy a másik oldalon jönnel a bokalefosós videokártyák és??? 4 év múlva a gép ugyan azt a sebességet fogja adni mint mikor kivettem a dobozból, mert a szoftver van rá jól megírva. Amit néha elrontanak, csak nem kell elfelejteni, hogy ott is emberek dolgoznak… És míg a pc-re x év alatt ráköltesz, hogy megkapd ugyan azt a teljesítményt addig a macnél ezt egyszer fizeted ki.

  45. Gravatar Icon 44 karon

    popcorn-t zabálok, miközben az oktondi kommenteket olvasom.
    egyet emelnék ki, pappito böffentette:

    “játékra céleszköz való, mert a játszásnak extrémek az igényei. ezért vannak a konzolok. a mac meg egy standard pc NEM erre való”

    pappito, szerinted az xbox 360-ban és a playstation 3-ban milyen hardver van? extrém igényekre a nasa marsjáróból vették ki? elmondom inkább, mert fingod sincs: az xboxban ati radeon x1900 van, a ps3-ban meg nvidia 7800, mindkét csip kábé 5 éve volt elérhető a pécé piacon. te barátom nemcsak az apple, hanem a sony marketingjét is tüdőig beszoptad…

    sajnálom, hogy össze kell zúznom a világodat, de a pécé bizony játékra simán való. méghozzá nem is kell hozzá túl drága: 100-150 ezer forint körül olyat lehet kapni, ami teljesítményben már bőven agyonbasz bármilyen konzolt, a játékok minősége és a választék pedig legalább akkora (ha nem nagyobb) mint a konzoloké, nem beszélve azokról, melyekről konzolon nem is álmodhatsz: pl. mmorpg kategória, ugye.

    egy dologban van igazad: a mac tényleg nem játékra való, és ennek több oka is van. egyrészt azért, mert NINCS megfizethető árú, desktop komponensekből álló mac, az imac a mobiltechnológia és egy desktop monitor hibridje. kizárólag a mac pro az, ami megüti egy nála 4-5x olcsóbb pécé játékteljesítményét. másrészt az osx driverei konkrétan nincsenek erre felkészítve, és ez még valószínűleg évekig így lesz, ekkora lemaradást nem lehet csak úgy behozni.

  46. Gravatar Icon 45 angelday

    “olyat lehet kapni, ami teljesítményben már bőven agyonbasz bármilyen konzolt”

    – ja, csak éppen nincs rajta Super Mario Galaxy, lame.

  47. Gravatar Icon 46 karon

    mondjuk az a mém is nagyon kemény (nem bírom ki, sajnos) hogy a macnél nem vagy belekényszerítve a hardver upgrade-be. mohosenator retardált böfögését is ide kell idéznem (de mások is leírtak hasonlókat):

    “És míg a pc-re x év alatt ráköltesz, hogy megkapd ugyan azt a teljesítményt addig a macnél ezt egyszer fizeted ki.”

    van egy powermac-em a garázsban, mi a geciért nem azon írom ezt a kommentet most?

    ti tényleg elhiszitek ezt a sok ostobaságot, amit leírtok? hát a mac nem UGYANABBÓL A KIBASZOTT hardverből van, mint egy pécé? intel cpu, ati gpu csak éppen más OS fut rajta? hogy lehet ilyen vastag zsákot húzni a saját fejedre, hogy egy ilyet elhiggy és leírj?

    omfg.

  48. Gravatar Icon 47 rivera

    27 i7 8gb 10.6.3 high-on nativ felbontásban tökéletes, ultran már akad, de imo nem a grafika a lényeg még csak nem is a single rész. Mióta kijött tolom a multit, állat jó. Viszont a Magic Mouse használhatatlan hozzá, kell mellé egy normális gaming egér.

  49. Gravatar Icon 48 pappito

    “Ez után a kifejezés után -> “az igazi férfi…” midig valami hatalmas baromságot mondanak.”

    ez mennyire kurvára igaz! :)

  50. Gravatar Icon 49 pappito

    karon, alapvetően igazad van, ugyanabból vannak, ugyanakkor a pc-re évente, vagy évente többször kellett költeni, a mac amit vettem 2007 elején, pompásan üzemel napi használatban és egy kurva fillért nem költöttem rá azóta, hogy kivettem a dobozból és bekapcsoltam. majd’ egy éve vettem egy másikat, arra szintén nem költöttem semmit, csak megyen.

    a mac-et drágállni és közben hathavonta 60-80ezer ft-os hw kiadásról okoskodni… persze lehet, hogy bennem a hiba, de kicsit fura

  51. Gravatar Icon 50 Barnabas

    Jozsi ez egy Best of Show plecsnit megerdemel! :)

  52. Gravatar Icon 51 gasztony

    Józsi, miért nem Mac Pro-t veszel, ott nem lennének gondok a sebességgel. :)

  53. Gravatar Icon 52 karon

    pappito, 2-3 évente veszek pécét és max nagyobb vincsesztert rakok bele, ha betelik az előző. desktopom 2008-as, laptopom 2007-es (core2 mindkettő) és egyiknek sincs SEMMI baja.

    az okoskodásom annyi volt, hogy HA AKAROK, akkor veszek egy 60 ropis videókártyát és megint cutting edge vagyok 1-2 évig. te pedig ugyanezt – sajnos – nem tudod megtenni, kivéve ha megjön az eszed és ezentúl csak az osx-ért fizetsz steve jobsnak, de a hardverről magad gondoskodsz.

    ha viszont a csillivilli dizájn meg a tapiegér a fontosabb, akkor tessék nem nyavalyogni, hogy nem futnak jól a játékok.

  54. Gravatar Icon 53 balázs

    Hát az biztos, hogy az igazi férfi nem foglalkozik ennyit számítógépekkel :)

  55. Gravatar Icon 54 pappito

    karon, mellélőttél, az eszem megjött már rég, amikor abbahagytam a buherálást és mentem konzolra játszani.

    cutting edge? hehe. én nem akarok kuttingedzs lenni, én akarok egy masinát ami megfelel a céljaimnak. ehhez, a tapasztalat szerint, be kell mennem a bótba és hazavinni egy meket és kész.

    még azt se tudom, hogy a mekembe mennyi a megaherc, kinőttem én ebből meg a faszhosszmérgetésből is. nekem semmi bajom azzal, hogy a mek/pc korlátokkal rendelkezik, nekem az általános igazságokkal van bajom, amelyek mindig előbújnak, ha szóbakerül a mac, mindegy is, mivel kapcsolatban.

    de ha megmutatod hol nyavajogtam, hogy nem futnak a játszások, akkor dumcsizhatunk

  56. Gravatar Icon 55 vargatom

    Fuuuuu itt kitört a vallásháború… reality check széria:

    Játékra tényleg a konzol a jó.
    PC-re a nagy költségvetésű cuccokból mondjuk a negyede, talán harmada jön ki összecsapott portként, jó esetben; aztán ha elég bivaly gépet rak alá az ember, akkor szépen lemegy. Mondjuk egy kétszázezer forintos gép eltolja 1920-ban, az ötvenezer forintos konzol meg 1280-ban… élmény meg kábé ugyanaz.
    Tény, hogy WoW meg EVE meg ilyen nincs, egyelőre, de ez is csak idő kérdése (sztem akkora zsé van benne hogy még durván megy az alkudozás a konzolos cégek meg a kiadók/fejlesztők között), egyébként meg ez is csak annak hiányzik szerintem aki nem tud mit kezdeni a sok szabadidejével. Dolgozó ember leesik a gép elé hetente egyszer-kétszer és lő vagy ugrál pár órát, arra nem nagyon kell MMO.

    Hiába tűnik papíron gyengének a hardver, egyrészt minimalizálják benne a szűk keresztmetszeteket és a pazarlást (a PC pl. minden textúrát eltárol egyszer a RAM-ban, egyszer meg a vidkártyán a VRAM-ban), plusz mivel minden egyes gépben ugyanaz van, az utolsó morzsáig ki lehet belőle facsarni az elérhető teljesítményt, olyan szinten ami bármiféle PC-nél képtelenség.
    Igen, így 5 évesen Xboxon a MW2 egy hangyányit gyengébben néz ki, mint a mégiscsak sokszorosába kerülő csúcs PC-n; 1024*576-ban fut és kevésbé részletesek a textúrák. De akadásmentesen 60 fps, kényelmesebb használni, és a tévé előtt tespedve az ember tojik ezekre a hátrányokra. Oké, egy jó tévé drága, de ha az ember szokott filmeket nézni otthon, akkor jó esély van rá hogy már eleve akad belőle egy…

    A Starcraft 2 viszont nincs konzolra, ezért ha játszani akar vele az ember, akkor kell egy PC (a Mac is az, csak más oprendszerrel).

    iMac koncepció és hardver sajátosságokban lényegében egyetértek az előttem szólókkal. Most hogy megnéztem mit tudnak a videokártyái, hozzácsapva a RAM és vinyó kapacitásokat, hát tényleg nem az év vétele egyik sem. Jól mutat, az kétségtelen, de ennyi.

    5. Új akármilyen kártyát letojom, attól még az 5750 lassú béna izé marad, meg Józsi ma akar játszani és nem valamikor a közelebbről meg nem határozható jövőben. Meg az új akármilyen csúcskártya eleinte úgyis piszok drága lesz, aztán majd 3-4 hónap múlva jön a kedvező ár/teljesítmény mutatóval rendelkező változat.

    (+1 rivera, engem speciel erősen zavarna ha egy öt-hatszázezer forintos gépen le kéne venni a részletességből)

  57. Gravatar Icon 56 balázs

    Egyébként szerintem játékra mindenképpen konzolt kell venni. Kb. havonta megjelenik egy játék ami érdekel, megveszem, beteszem és megy. 5 évente meg nem nagy dolog venni egy 70 000 forintos konzolt. Csak annak éri meg pc-n játszani aki szinte minden nap játszik.(Szerintem ez már nem normális). Azt meg, hogy egyéb használatra pc-t vagy mac-et vesz-e az ember, mindenki döntse le maga.

  58. Gravatar Icon 57 rivera

    vargatom, játékra szerintem is konzol való, SC2 előtt eszembe se jutott hogy a Mac-re ilyesmit rakjak. Munkára tökéletes. Az hogy high vagy ultra felbontással megy a multi 60 körüli APM-nél lényegtelen, csodálkoznék ha bárki is erre figyelne.

  59. Gravatar Icon 58 GazVezir

    @SeRapH: 88e-ből milyen masinát vásároltál, amin az SC2 fullhd-ban, ultra grafikával kiegészítve megy? Komolyan érdekelne.

  60. Gravatar Icon 59 H2CO3

    iPhone 4 jailbroken

  61. Gravatar Icon 60 kkzz

    GazVezir – én 90.000 forintért vettem két éve egy alaplap-proci-memória-vga-táp ötöskombót, azaz a házat és a merevlemezt kivéve mindent, azóta is tökéletes a fullHD gamingre, igen, a legújabb játékokkal is. Mai szemmel nézve nem csúcstechnológia, de akkor elég nagy szó volt – ennyi pénzért vehetsz egy konzolt, meg hozzá egy játékot, ja igen, csakhogy így egy PC-d van, amivel mindent meg tudsz csinálni.

    A vga HD3870, ami akkor bőven belefért a fenti árba, innentől kezdve értelmetlen a vita.

  62. Gravatar Icon 61 BCS

    gondolom ez is olyan félmillás vagy mégdrágább mac gép, amibe még egy 40 forintos videokártya sincs

  63. Gravatar Icon 62 BCS

    mármint 40 ezer forintos

  64. Gravatar Icon 63 kkzz

    BCS – mármint micsoda?

  65. Gravatar Icon 64 silver42

    My two cents: Végigtoltam a játékot a 2 éves, 8800 GS kártyával szerelt iMac-emen, 1920×1200-as felbontásban, ultra beállítással. Persze bootcamp alatt. Semmi komoly problémám nem volt vele, talán néha nem volt 40 fps, de még egyszer: 2 éves a gépem.

    Ebből is látszik, hogy a macOS oldalon van a gond. Vagy a kliens, vagy az OS miatt lassabb. Csodálkoznék, ha a Blizzard tudatosan gyengébb mac klienssel állna elő, így egyelőre elhiszem, hogy a driverek a hibásak.

    Én is szívesebben játszanám a mac klienssel, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni. For now.

    Az a mi problémánk (amit én egyébként nem találok üdvözítőnek), hogy az új iMac-eket mindig nagyobb felbontású kijelzőkkel szerelik, de akkor eszerint dupla mértékű videokártya erősítést kéne lépni, ahhoz, hogy minőségi javulást érjenek el. Márpedig az Apple általában nem a high-end kártyákat szereli a gépekbe, hanem az éppen aktuálisan legjobbat ár-teljesítmény viszonylatban, így számottevően nem javul a teljesítmény. Lehetne kisebb felbontásban játszani, sajnos azonban a TFT kijelzőkön nem túl szép bármit is nem-natív felbontásban futtatni. Habár most belegondolva a 27-esen meg kéne próbálni fél natívban, azaz 1280×720-ban futtani, akkor nem lesz elmosódott talán. Valaki kipróbálhatná. ;)

    És hogy mi való a játékra? Hát megnézném, amint valaki SC2-t játszik pro szinten egy kontrollerrel. :)

  66. Gravatar Icon 65 sisa

    Gratulálok annak a parasztnak, aki ellopta azt a 7 órás key-t.

  67. Gravatar Icon 66 BCS

    HA csak a házban lévő dolgokat vesszük új vinyó nélkül, akkor 200 ezerből már meg van egy teljesen csúcs játék konfig.

    pl.

    Leggyorsabb egy gpu-s ati kártya, vagyis egy 5870-es 98E

    ház – 9E
    COOLERMASTER RC-335-KKN1-GP Elite

    táp – 20E
    COOLERMASTER RS-650-ACAAE3-EU

    alaplap – 21E
    GIGABYTE GA-H55M-S2H

    proci – 29E
    INTEL Core i3-530 2.93Ghz 1156 BOX

    memória 4g ddr3 – 24E
    2*KINGMAX TinyBGA 2048Mb DDR3 1333Mhz

    201 ezer

  68. Gravatar Icon 67 kkzz

    BCS – Én inkább egy négymagos AMD procit mondanék, de az már részletkérdés. A lényeg, hogy a vga elviszi az összeg felét, ergo azon lehet spórolni, ha valaki olcsóbban ki akar jönni. Márpedig ki lehet hozni bőven.

  69. Gravatar Icon 68 _alesi_

    “Csak annak éri meg pc-n játszani aki szinte minden nap játszik.(Szerintem ez már nem normális).” – Megkaptuk az ívet :( Mégis mit jelent az, hogy “megéri”?

    “a mac-et drágállni és közben hathavonta 60-80ezer ft-os hw kiadásról okoskodni… persze lehet, hogy bennem a hiba, de kicsit fura” – benned van a hiba. Környezetemben nem tudnék neked embert mutatni, aki évente kétszer cserélné a gép főbb elmeit. Én spec. két éves vason ülök és nem sok gondom akadt vele. Ha azt nézem, hogy hat éve alatt mennyit költöttem PC-re, még mindig alatta vagyok a legolcsóbb iMacnek.

  70. Gravatar Icon 69 seven_of_nine

    Ki ad nekem kölcsön egy gépet amíg kijátszom az SC II-t? A Laptopom nem túl erős, csak LOW minőségbe tudok játszani vele.

  71. Gravatar Icon 70 BCS

    kkzz csúcs játék konfigról volt szó, szóval pont a videókártyán nem kell spórolni, inkább a procin meg a tápon lehet még spórolni

  72. Gravatar Icon 71 BCS

    “jatekra konzol valo es nem pc vagy mac.”
    kár hogy a gamepad egyáltalán nem való efféle stratégia játékhoz, de igazából fps-t is több mint röhejes gamepaddal játszani

  73. Gravatar Icon 72 Zsoc

    Az ütőkártya a konzolok mellett: “Super Mario Galaxy”… Sírok bazdmeg…

  74. Gravatar Icon 73 chromeshelter

    ez így marha kevés steve. hiába, a macet nem játékra találták ki. esetleg _egy minőségi hardverből összerakott gépen_ kellene játszani, nem ilyen fostalicska videokártyával szerelten, etc. az a szánalom, hogy ez a gép 5-600 ezer forintba kerül. szánalom, hogy ennyiért nem rak az apple bele egy használható, 30ezres vidkarit (radeon 5770 minimum). a világ lehúzása. tudom, hogy már sokan írták, de 200K-ért olyan pc-t raksz össze amin ez totál rezzenéstelenül fut high grafikán (ultra highon már nem, de nagyon kevés bírja el a nagy csatákat sc2-ben ultra highon)….

  75. Gravatar Icon 74 Zeusz

    Egyszerűen arról van szó, hogy a Mac-et nem gámázásra találták ki, és itt jön a paradox, hogy deviszont a Mac-en is akarnak a júzerek gámázni (már aki, mert én pl. amit tolok, az elfutna.) Egyszer asszem NFS-eztem az MBP-men, meg most gondolkodom abban, hogy letöltöm a szimszet.:)

  76. Gravatar Icon 75 SeRapH

    @kkzz :

    AMD Athlon X2 6000+ (2×3.0ghz)
    4G Ram
    9600GT 1Gb
    500Gb vinyó

    +gépház, +táp, +dvdíró, ennyi.

  77. Gravatar Icon 76 Vágási Matyi

    A desktop és mobil Radeonok között eleve nagy teljesítménybeli különbségek vannak, ráadásul a gyártók előszeretettel alkalmaznak a gyárilag megszabottnál alacsonyabb órajeleket, lásd Dell és főleg Sony). Lehet, hogy az Apple sem kivétel.

    Szerintem egy i3 alapú, halk hűtésű 5770-el megáldott PC (márkás, jól szellőző házzal!) és egy 80 körüli 22-es, nem TN+film paneles FullHD monitor (mondjuk Dell U2211H vagy U2311H) bőven jó lenne Starcraftozni.

  78. Gravatar Icon 77 angelday

    Ezt olvastátok már? Tegnapi: http://www.macrumors.com/2010/08/04/apple-seeds-snow-leopard-graphics-update-to-developers/

    Apple has reportedly seeded a new software update called “Snow Leopard Graphics Update” to developers. While the exact focus of the update in testing is unclear, it appears from the areas in which developers are being asked to focus their testing that it addresses several aspects of graphics performance including VRAM utilization and hot-plugging and wake-from-sleep issues. The general release notes claim only that the update addresses reliability of “graphics applications and games”.

  79. Gravatar Icon 78 jclayton

    Nem értem, miről folyik a vita. Az Apple éveken belül piacra dob egy iKonzolt, vagy ilyesmi (egy standard PC játékteljesítményével), és azonnal elcsitulnak azok a hangok, akik szerint a Mac nem játékra való. Nekik piaci rés és lehetőség arra, hogy megint kiadjanak valami „korszakalkotó újat”, a rajongóknak beteljesült álom.

  80. Gravatar Icon 79 Eyesis

    Hali,

    Azt a funkciótlan papírdobozt elcsréled velem egy működőképes guest kódra? Esetleg kettőre? :)

  81. Gravatar Icon 80 gabro

    Nemár! Öt megapixelen beszaggat Starcraft? Deszar!

  82. Gravatar Icon 81 MilitaryFigurák

    StarCraft2-Gate :)

    Én lejjebb adnék az Ultra minőségből ha ilyen gépem lenne és boldoban játszanék :)

  83. Gravatar Icon 82 peterurfi

    A játékhoz adott apró figyelmesség hatása:
    http://images.plurk.com/4033079_f700f5527e12efa52901d96af3e42c0d.jpg

  84. Gravatar Icon 83 d

    A propos, miert csak SC2 a jatek Macen? Nem tudtok mas egyszerubb, amde jol mukodo, izgalmas jatekokat a platformra?

  85. Gravatar Icon 84 angelday

    Dehogynem, ott van például a Torchlight.

  86. Gravatar Icon 85 andris98

    pappito, teljesen igazad van, nekem sajnos pc-m van(remélem már nem sokáig :) ) és a családba vettünk egy mac-et, hát klasszisokkal jobb mint ez a mélyhűtött, mindennap lefagyó vindóz…aki játszani akar az vegyen egy xbox-ot

  87. Gravatar Icon 86 cAb

    Halló, IT?

    Választ tud adni valaki, hogy iMac 27″-esen (C2D, 3.06GHz, 8GB, Radeon 4670) miért nem tudom natív -ra állítani a SCII felbontását? 1920×1200 a legnagyobb amit felajánl a program, patch-ek és apple software update-ek fentvannak.

    Köszi!